A húsvéti nevetésről (S. Kettling)

2016 márc. 26. | Divinity, Elmélkedések, Spiritualitás | 1 hozzászólás

„Nevetés – el tudjuk képzelni, hogy ez áll a liturgiában? Nagyon remélem, istentiszteleteinken időnként felhangozhat ez is. De már jóval kérdésesebb volna a rendtartás egyik pontjaként: ’Most nevessetek!’

Az óegyházban – s a keleti egyházban még később is – különös szokást gyakoroltak húsvét vasárnapjára virradó éjszaka. Éjfél közeledtekor a gyülekezet mély hallgatásban ült együtt. Halotti csend honolt. Azokra a napokra és órákra emlékeztek, amikor Jézus a sírban feküdt. Ám az éjfél pillanatában hangos, boldog nevetés robbant bele a némaságba. Ez a kacagás egyfajta ördögűzésként hatott: harcnak a sötét erők és démonok ellen. Egyik karácsonyi énekünkben szerepel e sor: ’Ördögöt hadd ölje szégyen’ – neki nincs miért nevetnie, annál inkább van rá okunk nekünk, keresztyéneknek.

Később évszázadokon át érvényesült a papok számára e szabály: nincs húsvéti prédikáció kiadós, sziporkázó elmésség nélkül. Szabad, sőt, kell is nevetnünk.

Szellemében valóban újszövetségi ez a hagyomány. Korinthusiakhoz írt levelében Pál gúnydalt énekel: ’Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?’ (1Kor 15,55). Kiszakadt fullánkú darazsat, kitört méregfogú kígyót csúfol így az ember.

A Kolosséiakhoz írt levelében az apostol fogoly hadvezérek római diadalmenetét idézi fel. Korábban már a barbár fejedelmek nevének hallatára is összeborzadtak az asszonyok és gyermekek; most teljes életnagyságban, nehéz láncra verten vonulnak el előttük. Igaz, ökleiket megpróbálják még fenyegetően a magasba emelni, vadul csillogó szemekkel tekintenek körül, fogaikat vicsorgatják. Ám most győzelmi menetben hurcolják őket végig, útban a vesztőhely felé. Ostoba, aki még most is reszket tőlük. Szabad, sőt, kell is nevetnünk! Így olvassuk a levélben: ’Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk.’(Kol 2,15)”

(Siegfried Kettling: Nem kérdett senki, akarok-e élni. Harmat, 1997, 109-110)

1 hozzászólás

  1. Éva

    A Szentlélek tud olyan nevetésre indítani, amit ha mások látnak, először mosoly, majd hasonló vígság követ! Láttatok, megéltetek már ilyet? 🙂

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK