Pál példája látszólag kivétel az alól a szabály alól, hogy Krisztus a bölcsek és értelmesek elől elrejti az Atyát, és a gyermekeknek jelenti ki magát. A farizeusból apostollá átvedlett Saul neveltetése és hallatlanul erős belső hajtóereje folytán a bölcsek és tanultak közé tartozott. Valójában azonban az ő példája is alátámasztja Jézus szavait, hiszen bölcsként nem ismerte meg sem a Fiút, sem az Atyát, és Krisztus kinyilatkoztatására volt szüksége ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon. Erről szól a most következő részlet a Galata levélből: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem…” (Gal 1,15)

A gondolatmenet előzménye és folytatása arról szól, hogy Pál nem emberektől kapta az evangéliumot, de én most kizárólag a 15. versre akarok koncentrálni, hogy rámutassak a részlet episztemológiai jelentőségére. Pál azt hangsúlyozza, hogy életmódjából és gondolkodásából nem következett, hogy Krisztus követőjévé váljon, mert zsidó hithűségében és az atyák hagyományai iránti buzgóságában féktelenül üldözte és pusztította az egyházat. A bölcsek és értelmesek közé tartozott, mégsem ismerte fel Jézusban az Isten Fiát. Éppen ellenkezőleg: olyannyira rejtve volt előtte ez az ismeret, hogy azt gondolta, istentiszteletet végez, ha mindenestül a kiirtására törekszik. Az, hogy ma már nem ezt teszi, nem azon múlt, hogy ő egy kicsit még bölcsebb lett, még egy kis tudást ragasztott az addigiakhoz, nem is azon múlt, hogy alapvetően azért nyitott volt a szíve, vagy hogy minden buzgósága mögött egy gyermeki szív rejtőzött. Akkor min múlott? Pál a következő okokat sorolja fel:

1) Isten kiválasztása: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott (ὁ ἀφορίσας με)…” Pál számára a kiválasztás az üdvösségtan egyik legfontosabb rendezőelve. A hit és az üdvösség végső okaként újból és újból ezt nevezi meg, ez ad neki bátorítást az evangélium hirdetésére, ez ad bizonyosságot számára, hogy be tudja fejezni a nemes harcot, ez indítja hálára Isten kikutathatatlan irgalma és bölcsessége iránt. Ahogy Jákób és Ézsau esetében, ez a kiválasztás nála is még az előtt történt, hogy anyja méhéből előbújva akár jót, akár rosszat cselekedhetett volna.

2) Isten tetszése: „De amikor úgy tetszett (εὐδόκησεν) annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott…” Isten tetszésétől függött, hogy az egyházat üldöző Saul mikor jut belátásra. Ahogy Jézus mondta: senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. „Igen Atyám, mert így láttad jónak (εὐδοκία ἐγένετο ἔμπροσθέν σου).” (Mt 11,26) Pál akkor ismerte fel Jézus Krisztusban az Isten Fiát, amikor Jézus Krisztus úgy döntött, hogy felfedi magát előtte. Amikor úgy tetszett neki, hogy ezt megtegye.

3) Isten kegyelme: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által (διὰ τῆς χάριτος αὐτοῦ) elhívott…” Pál tökéletesen tisztában van azzal, hogy az episztemológiai változás, ami végbement hallgatólagos dimenziójában, a belső változás, amely által képes volt Jézus Krisztusban az Isten Fiát látni, Isten kegyelme által történt. Nem érdemelte meg. Nem járt neki. Érdemtelenül kapta. Nem benne volt az oka, hanem Istenben, aki kegyelemből kiválasztotta őt anyja méhétől fogva. A változás akkor ment végbe, amikor Isten úgy döntött, hogy könyörül rajta, és kinyilatkoztatja Fiát benne.

4) Isten elhívása: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott (καλέσας)…” A kiválasztó kegyelem akkor ért célba, amikor Isten úgy döntött, hogy elhívja Pált. Ez az elhívás nem pusztán az evangélium meghívása, melyet Pál korábban is hallott már az Út követőitől, hanem a Szentlélek belső elhívása, mely hatásossá tette benne a külső meghívást. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak – mondta Jézus. Akit viszont kiválasztott, azt el is hívta (Róm 8,30). Ez az elhívás a választottaké, mert hatékony. Amikor Isten ezzel a hívással elhívta Pált, Pál kereszténnyé lett, mert az evangélium külső hívásához a Szentlélek belső hívása is társult.

5) Isten kinyilatkoztatása: „De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem (ἀποκαλύψαι τὸν υἱὸν αὐτοῦ ἐν ἐμοί)…” Az elhívás azért volt hatékony, mert kinyilatkoztatás által ért célhoz. Isten a farizeus Pál belső percepcióit változtatta meg. Saul meglátta Isten dicsőségét a Krisztus arcán, és többé nem tudta levenni róla a szemét. Isten azt érte el Pálban, hogy mindennél vonzóbbnak lássa Krisztust, az Isten Fiát, és ez a vonzerő először tanítvánnyá, azután evangélistává tegye őt. Amit az Atya előszeretettel tesz meg a gyermekekkel, azt ezúttal egy bölccsel tette meg. Nem elrejtette, hanem felfedte előtte a Fiút.

Jogosnak tűnik a feltételezés, hogy lényegében ezek az elvek érvényesülnek minden esetben, amikor valaki valóságosan megismeri Jézus Krisztust és a követőjévé válik.

2 hozzászólás a “Episztemológiai jelentőségű igék (11)” bejegyzéshez

  • István70 says:

    Igen, felnőtt megtérőként megerősíthetem. Az episztemológia nem tudás, hanem ismeret, lehet nagy közös halmaza a tudásnak és az ismeretnek, de nem lehet azonos.

  • István: Az episztemológia görög szó, ismeretelméletet jelent. Az episztemológia modellezi azt a jelenséget, amelyet pongyolán „tudás”-nak vélünk.

    Ádám: Pál helyében egy mai ember akár azt is mondhatná, hogy „rám tört egy epilepsziás roham, biztosan hallucináltam, hogy Jézus szólt hozzám, mivel tudat alatt lelkiismeretfurdalásom van vele kapcsolatban”. Pál azonban nem így gondolkodott az esetről. Vajon mit mérlegelt még a korábbi meggyőződései közül? Korábban Jézus csaló mágus volt a szemében, egy álmessiás, a követői pedig a judaizmus szerint irtandó eretnekek. Az érzelmi váltáson túl tudati váltásnak is be kellett következnie nála – amiről keveset tudunk, mert nem részletezi.

    Pedig hasznos tudnivaló lenne a mai szkeptikusokkal való beszélgetésekhez.

    Kétség nem fér hozzá, hogy Pál egész életében kész volt szolgálni a valódi Messiást, csak sokáig nem tartotta annak Jézust. Ki/mi az, amit egy mai nyugati szkeptikus kész egész életében szolgálni? A humanizmus? A világszabadság ügye? A demokrácia? Talán ezen a csatlakozási ponton keresztül lehet megszólítani az illetőt. A humanizmus / világszabadság /demokrácia ügye tapasztalatom szerint minden nyugati szkeptikus számára fontos, csak ma nem úgy látja, hogy Jézus a humanizmus / világszabadság / demokrácia kulcsfigurája.

    Lehet, hogy a keresztények jelentős része sem látja így – ami megmagyarázza, hogy hol és miért akadt el a hívők és a szkeptikusok párbeszéde. Újra kellene indítani ezt a párbeszédet, Pál esetének tanulmányozása segíthet ebben.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum