János első levele több olyan mondatot tartalmaz, amelynek ismeretelméleti jelentősége van. Ilyen mondat például az, amikor János kétféle bizonyságtételről beszél, amelyek által bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Az egyik az apostoli bizonyságtétel, a másik a Lélek bizonyságtétele. Az egyik emberek bizonyságtétele, a másik Istené. János szerint az utóbbi az erősebb. „Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb, mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot.” (1Jn 5,9) Isten tehát maga tesz bizonyságot a Fiáról, közvetlenül, nem csak emberek által, és ez a két bizonyságtétel közül az erősebb.

Az emberi bizonyságtétel fontos Jánosnak, hiszen az által tudjuk megítélni a lelkeket. Az van az igazság Lelkétől, aki az apostoli bizonyságtételre hallgat (1Jn 4,6), mert az örök élet beszédét olyanok hirdették, akik „szemükkel látták, megfigyelték és a kezükkel tapintották” az élet igéjét (1Jn 1,1), aki az Atyától jött. Maga Jézus bízta meg apostolait, hogy bizonyságot tegyenek róla, és az ő bizonyságtételük igaz (vö. Jn 21,24). Ez János szerint az emberek bizonyságtétele.

Van azonban az emberek bizonyságtételénél nagyobb bizonyságtétel: Isten saját bizonyságtétele a Fiáról, Jézus Krisztusról. Ha bizonyosságot jelent az, amikor megbízható tanúktól hallunk az igazságról, még nagyobb bizonyosságot ad, ha magától Istentől hallunk ugyanarról. Az apostolok tanúsága számunkra külső, Isten tanúskodása viszont belső. Megbízható tanúk bizonyságtétele megerősíti az igazságot, a Szentlélek belső bizonyságtétele azonban erősebb, mert a szívet közvetlen módon biztosítja az igazság felől.

A két bizonyságtételről szóló jánosi tanítás episztemológiai jelentősége abban áll, hogy az igazságról nem csak külső bizonyítékok alapján bizonyosodhatunk meg (noha az is fontos, mert megvéd a tévelygés lelkétől), hanem belső bizonyíték alapján is, és a külső bizonyítékoknál erősebb érv az igazság mellett, amikor Isten a szívünkbe ad bizonyosságot arról, amire a külső bizonyságtétel mutat. A két bizonyságtétel kiegészíti egymást, de akit a Szentlélek belülről győz meg Jézus Krisztus valóságáról, és arról, hogy az apostoli bizonyságtétel igaz, annak sokkal mélyebb a bizonyossága, mint azé, aki pusztán a külső bizonyítékokat mérlegeli.

Ezért van az, hogy egyszerű idős nénik néha többet tudnak Jézus Krisztusról, mint a teológia professzorai. Isten bizonyságtétele, amellyel bizonyságot tesz a Fiáról, nagyobb, mint az emberek bizonyságtétele.

18 hozzászólás a “Episztemológiai jelentőségű igék (14)” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    “………… A két bizonyságtétel kiegészíti egymást, …………”

    Mély hála van szívemben, hogy mindkét bizonyságtételt ismerhetem. De
    nem csak magamért, hanem mindazokért is, kiknek szívében, értelmében
    szintén megvolt, megvan, és meglesz ez a két bizonyságtétel. Drága
    testvéreimért, “kiket a Szentlélek belülről győz meg Jézus Krisztus
    valóságáról, és arról, hogy az apostoli bizonyságtétel igaz, …….”

  • Mai logikával a posztban említett „ismeretelméleti” érv necces, ahogy az összes többi helyen (pl. Pál leveleiben) előforduló érvek is azok. Ma ezek nem működnek, sőt úgy tűnik, hogy ókeresztény időben is csak azokat győzték meg, akik eleve meg voltak győzve.

    Miért lenne erősebb a Lélek tanúságtétele a Messiás állításánál azok szemében, akik nem hisznek a Lélekben, illetve úgy látják, hogy egyes konkrét messiási feltételek (pl. földi királyság és a rómaiak elleni győzelem) nem teljesültek?

    Ez nem annyira Biblia-kritika a részemről, mint a lehetőség felmutatása: itt az alkalom túlmutatni a formalizmuson, és feltárni a mai embernek is számító tartalmat. Az, hogy Isten elküldi a Lelket, aki rámutat Jézusra, aki cserében visszamutat a Lélekre és az Atyára, kegyes, de üres panel egy altató hatású prédikációban.

    A tartalmat például úgy lehetne felmutatni, hogy mit mondhat egy Messiás a messiásságának alátámasztására az ókori judaista nemzettársai előtt. Van e téren lényegi érv, vagy ex cathedra kijelenti, hogy Ő az, tanú rá Ő, a Gyula, meg az Ottó, Tóth Ottó, és ennyi az érvelés? Nem igazságtalan ez? Illetve ha nem igazságtalan, akkor egy nem-győztes nem-földi király Messiáskénti elfogadása milyen beállítottságot feltételez egy ókori zsidó részéről? Nekünk „könnyű” dolgunk van utólag, kétezer év elteltével világos, hogy Jézus egy tényleges földi közösség vezetője és értékrendjének földi Ura, aki ténylegesen legyőzte többek között a rómaiakat, de mi lett volna az elvárás a kortárs judaistákkal szemben, nekik mitől kellett volna ezt akkor és ott, előre belátniuk? Mit mond erről az „ismeretelmélet”?

  • endi says:

    Szerintem ez zavaros teologizálás.

    Az apostolok, illetve az egész Biblia tanúságtétele Isten üzenete. Pl. az apostolok Jézus beszédeit adták tovább. Jézus beszédei Isten beszédei. Tehát szó sincs arról, hogy ennél bármi nagyobb lenne, vagy “szellemibb”. Jézus maga mondta: “az én beszédem élet és szellem”.

    Az, amit belül “érez” az ember, Jézus beszédein alapul. Nem holmi “érzem de olyan misztikus hogy én se tudom honnan van” dolog. Soha senki sem fog hinni Istenben és tudni Istenről, aki nem hallotta (vagy olvasta) Jézus beszédeit. (Az Ószövetség is Isten üzenete, tehát az is ide tartozik.)

    Tehát konkrétan hibás ez az érvelés amiről itt írsz. Az apostolok Jézus tetteiről tettek bizonyságot, pl a csodáiról. Ez az, ami KEVESEBB mint Jézus beszédei. De Jézus beszédeit 1:1-ben adták tovább. Ez a Szellem bizonyságtétele, az Atya üzenete. Ugyanerre mondta Jézus Tamásnak hogy boldog az aki nem lát és hisz. (Persze ez nem jelenti azt hogy a csodák nem számítanak, dehogynem.)

  • Szabados Ádám says:

    endi,

    kicsit félreértetted a cikket. A belső bizonyságtétel, amiről János beszél, megerősíti az apostolok bizonyságtételét: „a Szentlélek belülről győz meg Jézus Krisztus valóságáról, és arról, hogy az apostoli bizonyságtétel igaz”. Tehát nem arról van szó, hogy valami misztikus tapasztalás fontosabb, mint a Biblia, hanem arról, hogy ami a Szentlélek által belül is valósággá válik, az erősebb, mint amit csak kívülről hallok vagy olvasok.

  • Szabados Ádám says:

    László,

    a Lélek belső bizonyságtétele elsősorban azt győzi meg, aki átéli. Amikor Pál az efézusi János-tanítványokat a Szentlélek vételéről kérdezte, ők őszintén azt válaszolták: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek!” Ezzel a beismeréssel kezdődött a valódi kereszténységük. Régóta van egy olyan érzésem, hogy neked is itt kellene kezdened.

  • Csaba Tarró says:

    A Lélek bizonysága nélkül miként komolyan venni a Bibliát?

  • Csaba Tarró says:

    Bocsánat! A Lélek bizonysága nélkül miként lehet komolyan venni a Bibliát?

  • Szabados Ádám says:

    A Lélek bizonyságtétele nélkül is komolyan lehet venni a Bibliát. Úgy is, mint ősi vallási emléket, úgy is, mint szépirodalmi alkotást, úgy is, mint megbízható emberi tanúskodást Isten munkájáról, sőt, akár úgy is, mint Isten ihletett szavát. A Lélek bizonyságtétele azonban megerősíti és belsővé teszi azt, amiről a Biblia tanúskodik.

  • Csaba Tarró says:

    Abban egyetértek Ádám, hogy szépirodalmi műnek lehet tekinteni a Bibliát a Lélek bizonysága nélkül is.
    Egy tanárnőtől hallottam egyszer szó szerint, hogy szépirodalmi remekmű.
    Hallottam már más vallasúaktól azt is, hogy az a keresztyének “szent könyve”.

    Azt viszont még sosem tapasztaltam, hogy a Szentlélek meggyőző ereje nélkül, azt valaki valóban Isten ihletett szavának tudta volna tekinteni.

    László sem tudja…

  • Szabados Ádám says:

    Én rengeteg olyan embert ismerek, akinek az a véleménye, hogy a Biblia Isten szava, de ezt megszokásból mondja, vagy azért, mert ezt tanulta, ezt tartja igaznak, nem azért, mert a Szentlélek a szívében bizonyságot tesz erről.

  • Csaba Tarró says:

    Értem Ádám. S mi értelme ennek?
    Hol van ilyen esetben az embert átformáló meggyőződés az ige mellett?

  • Szabados Ádám says:

    Az én cikkem is arról szólt, hogy mennyire fontos a Lélek belső bizonyságtétele.

  • Csaba Tarró says:

    Tudom. Ezért írtam, amit. 🙂

  • „Amikor Pál az efézusi János-tanítványokat a Szentlélek vételéről kérdezte, ők őszintén azt válaszolták: „Hiszen még azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek!” Ezzel a beismeréssel kezdődött a valódi kereszténységük. Régóta van egy olyan érzésem, hogy neked is itt kellene kezdened.”

    – Sekinára gondolsz? Az sokaknak jót tenne.

  • Az az érzésem, hogy azoknak a nagy része, akik elvben betöltekeztek Szentlélekkel, akár még úgy is érezték, hogy ez megtörtént, még soha sem hallott Sekináról, eszébe sem jutott, hogy összefügghet Szentlélekkel, és meg lenne botránkozva, ha kiderülne számára a judaista hagyományban gyökerező azonosság.

    Egyetértesz azzal, hogy Sekina nem Jézus óta Szentlélek, hanem évezredekkel régebb óta, és valójában Sekina = Szentlélek? (Amiből persze Sekina jellemzőinek megismerése adódik feladatként.)

  • Szabados Ádám says:

    Az Újszövetség a Szentlelket (pneuma) az ószövetségi rúah-hal azonosítja.

  • Felvethető, hogy Rúah = Sekina. Vagy ha nem, akkor kénytelenek lennénk Szentnégységről sőt akár Szent N-ségről beszélni. 🙂

    Lásd a Szent N-ség felé mutató hozzászólásokat: http://www.religiousforums.com/threads/ruach-hakodesh-vs-shekinah.129497/

    Ne gátoljuk le a józan eszünk rendszerező képességét, Rúah = Sekina. Ismerjük meg.

  • Szabados Ádám says:

    Igen, csak veled kapcsolatban az az alapélményem, hogy keresztény meg bibliai szavakat használsz, mégis tök másról beszélsz. Úgyhogy kicsit óvatos vagyok…

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum