Konzervatív kutatóknak többféle oka is lehet arra, hogy bizalommal közelítsenek egy bibliai szöveghez. A legnyilvánvalóbb ok az, hogy a Szentlélektől sugalmazott szövegnek tekintik, ezért úgy gondolják, hogy Isten megvédte a tévedéstől (vö. Mindig igazat mond a Biblia?). A bizalomhoz azonban általában nincs szükség még erre a hermeneutikai kiindulópontra sem, néha elég pusztán azt feltételezni, hogy a szerző nem mond ellent önmagának egy adott szakaszon belül, vagy ha mégis, akkor a  megteremtett feszültéggel retorikai vagy egyéb célja van. Jó példa erre az 1 Sámuel 15, ahol először azt olvassuk, hogy Isten megbánta, hogy királlyá tette Sault (11), utána pedig azt, hogy Isten nem bán meg semmit, mert nem ember, hogy megbánjon valamit (29).

A Zsid 9,3-4 esetében azonban nyilván másról van szó, hiszen a szerző itt nem önmagával, hanem egy ószövetségi szöveggel kerül (látszólagos vagy valódi) ellentmondásba. Itt viszont azért lehet jó okunk azt feltételezni, hogy az ellentmondás látszólagos, mert a szerző a levélben egyébként magas kompetenciával ír az ószövetségi szertartásokról, nehéz elhinni, hogy éppen a Szent Sátor felszereléseiről ne lenne megbízható ismerete, illetve hogy éppen ebben a kérdésben kövessen el akkora bakit, amekkorát egy a Tórát elemi szinten ismerő zsidó gyerek sem követne el. (F. Delitzsch szerint még ha a szerző alexandriai zsidó volt is, szörnyen tudatlannak és feledékenynek kellett volna lennie ahhoz, hogy ilyen szarvashibát elkövessen.)

A konzervatív alapállásból fakadó bizalom tehát egyáltalán nem ésszerűtlen, sőt, ebben az esetben éppen a bizalom az ésszerű megközelítés, amelyhez még az inspirációban való hitre sincs szükség. Jogos ebben a konkrét esetben azt feltételezni, hogy a szerző nem tévedett a Szent Sátor leírásában, hiszen ez a tévedés egyrészt túlságosan nyilvánvaló volna, másrészt ellentétes a szerzőnek a zsidó szertartások ismeretében mutatott kompetenciájával. Mivel jó okunk van azt feltételezni, hogy a szerző nem tévedett a leírásban, jogos az is, ha olyan megoldást keresünk, amely feloldhatja a vélt ellentmondást a Tóra és a Zsidókhoz írt levél között. Nézzük meg, mit találunk, ha ezzel a bizalommal közelítünk a problémához.

Ahogy az előző bejegyzésben utaltam rá, az egyik lehetséges irány az, hogy a szerző egy Tórától független hagyományra támaszkodott. Ez nem elképzelhetetlen, de nem is valószínű. A 2Bár 6,7 szerint a füstölőoltár is azok közé a felszerelések közé tartozott, amelyeket az angyal kiszórt a szentek szentjéből, és az 1Kir 6,22 is mintha a szentek szentjéhez (דְּבירִ) sorolná az említett oltárt. Ez azonban a problémát nem oldja fel, hiszen ha a két hely valóban a belső szentélybe helyezi a füstölőoltárt (ez vitatott), akkor a Zsidókhoz írt levél egy másik hagyománnyal együtt mondana ellent a Tóra szövegének, amely a füstölőoltárt egyértelműen a külső szentélybe helyezi.

További értelmezési lehetőség az, hogy a szerző nem a füstölőoltárról, hanem a füstölőedényről beszél. A főpap a füstölőedényben vitte be a szentek szentjébe az illatáldozatot, ami felhőként takarta be a szobát, ahol Isten dicsősége nyugodott. Az ószövetség görög fordítása (a Septuaginta) a θυμιατήριον szót kétszer (2Krón 26,19; Ez 8,11) valóban a füstölőedényre használja. Ez a magyarázat megoldaná a problémát, mégsem meggyőző. Egyrészt mert a kortárs Josephus és Philón viszont egyértelműen a füstölőoltárra használják a görög szót. Az is gond, hogy nem olvassuk sehol, hogy a füstölőedény is aranyból készült volna, sem azt, hogy a helye a szentek szentjében volt. Ráadásul furcsa volna, ha a Zsidókhoz írt levél éppen ezt a kis edényt említené a felszerelési tárgyak között, miközben a füstölőoltárt viszont kihagyja a felsorolásból.

Marad az a magyarázat, hogy a szerző teológiai okból sorolja a füstölőoltárt a szentek szentje felszerelési tárgyai közé. A magam részéről ezt a magyarázatot tartom a leginkább meggyőzőnek. A szerző nem lokális értelemben kapcsolja a füstölőoltárt a szentek szentjéhez, hanem azért, mert teológiai szempontból az oda tartozik. Ezt a magyarázatot erősíti, hogy a görög mondat nem azt mondja, mint a magyar, hogy „ebben volt egy arany füstölőoltár” (utalva a szentek szentjére), hanem azt, hogy „ezé volt az arany füstölőoltár” (χρυσοῦν ἔχουσα θυμιατήριον). Az ἔχουσα a birtoklást kifejező ige participiuma, amelynek a referense nem egyenlő azzal, hogy a füstölőoltár lokálisan „ott van” a szentek szentjében. A füstölőoltár funkcionális értelemben tartozott a szentek szentjéhez, noha fizikailag azon kívül állt, ugyanúgy, ahogy az égőáldozati oltár pedig a szentélyhez tartozott, noha fizikailag az is azon kívül állt. Amikor a főpap bement a szentek szentjébe, a kárpit előtti füstölőoltár volt a belépési pont. Arról vette a füstölőszert, amit bevitt a belső szentélybe, hogy az engesztelési napon bemutathassa a népért az áldozatot.

A kritikai alapállás indokolatlan bizalmatlansággal közelít a szöveghez, amikor azonnal tévedést feltételez ott, ahol jó szándékú olvasat könnyen megtalálja a látszólagos ellentmondás feloldását. A füstölőoltár problematikája egy a sok-sok példa közül, amin keresztül a bizalom és a bizalmatlanság, a jóindulat és a rosszindulat hermeneutikája láthatóvá válik. Konzervatív kutatónak lenni nem azt jelenti, hogy apologetikai megfontolások miatt lemondunk az ésszerű magyarázatokról, hanem azt, hogy a bibliai szövegekről inkább jót feltételezünk, amikor válaszutakhoz érkezünk, mert éppen ezt tartjuk az ésszerű hozzáállásnak, amely közelebb visz bennünket a valósághoz.

2 hozzászólás a “Füstölőoltár a szentek szentjében? (2)” bejegyzéshez

  • Omnium Minister says:

    Ádám, a konzervatív alapállással nincs bajom, sőt magam is fontosnak tartom a szöveg iránti bizalmat. Viszont van bajom az ultrakonzervatív állásponttal, amely mindent megelőzően dogmatikai tételként szögezi le, hogy nem lehet ellentmondás a Bibliai szövegben. Ha mégis van az csakis látszólagos lehet.
    Ez az álláspont sokkal távolabb áll tőlem, mint a megfontolt kritikai megközelítés. (Szerintem a szerencsétlen szóhasznált: “Biblia-kritika” talán többet ártott az ügynek mint ami ténylegesen történik e címszó alatt.) Amiről te beszélsz, mint ami “azonnal tévedést feltételez” az szerintem a bibliakritika szélsőséges változata. Gondolkodó konzervatívok és megfontolt kritikusok képesek konstruktív vitát folytatni a kenyérszaporításról, vagy a feltámadástörténetek összhangjáról. A szélsőségesek viszont egyik oldalon sem érdekeltek ebben a vitában, mert prekoncepcióik vannak.

  • Omnium Minister says:

    Időközben elolvastam a “Mindig igazat mond a Biblia?” c. bejegyzésedet, és rájöttem, hogy az imént semmi újat nem mondtam.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum