A mögöttem álló időszak nagyon nagy részben a gyászról szólt. Azzal kezdődött, hogy tavaly meghalt a háziállatunk, Gombóc, aki életének hét és fél éve alatt megszínesítette az otthonunkat. Utána meghalt Dóra keresztanyukája, aki nagyon közel állt a családunkhoz. Aztán megtudtuk, hogy apósom rákos beteg, és fél év alatt el is vitte őt a rák. Augusztusban temettük el, a ravatalnál én mondtam a temetési beszédet. Rá egy hónapra édesanyám barátnőjének a temetésére mentünk, októberben pedig Dóra nagymamájától búcsúztunk. Pénteki napon volt a temetése, a rá következő hétfőn meg édesapámé, aki közben szintén meghalt. Senkinek nem kívánok hasonlóan durva időszakot. Viszont sokat tanultam ez alatt a szomorúságról, a gyászról, Isten és emberek vigasztalásáról. Saját tapasztalataim alapján összeszedtem néhány tanácsot azzal kapcsolatban, hogy hogyan jó a gyászolók mellett állni.

1. Ne kerüljük a gyászolót!

Sokunkban él az a tévképzet, hogy a gyászolót nyugton kell hagyni a fájdalmában. Semmi nem áll távolabb az igazságtól! Introvertált emberként mondom: a gyászolónak mindennél jobban esik, ha lépünk felé egyet. Ha kerüljük a gyászolót, azt éreztetjük vele, hogy bennünket is elveszített, mert éppen a gyászában hagyjuk magára. A gyászoló akarja tudni, hogy mellette állunk a krízisben, és érthetetlen számára, ha éppen ebben a helyzetben kerüljük, ahelyett, hogy kifejeznénk a részvétünket.

2. Nem kell prédikálnunk a gyászolónak!

Sokan félnek megszólítani a gyászolót, mert nem tudnak mit mondani, vagy attól tartanak, hogy esetleg olyan hagyja el a szájukat, amivel megbántják őt. Nem kell ezen görcsölni, mert a gyászolónak egyáltalán nincs szüksége okos gondolatokra. Az együttérzésünkre van szüksége. Ezt pedig jobban kifejezik olyan egyszerű mondatok, mint „Fogadd részvétemet!”, „Együttérzek veled.”, „Nagyon sajnálom, hogy ilyen veszteség ért.” Itt is igaz, hogy a kevesebb több. És végtelenül több, mint a semmi.

3. Legyünk tapintatosak!

Mivel a gyászoló rogyadozik a veszteség fájdalma alatt, ne terheljük túl a jelenlétünkkel. Hívjuk fel telefonon, de ne húzzuk hosszúra a beszélgetést. Kérdezzük meg, hogy jólesne-e, ha felugranánk hozzá, és ha igent mond, a látogatásnál is figyeljünk arra, hogy ha akar, kiléphessen a helyzetből, ha viszont ahhoz van kedve, beszélhessen is a fájdalmáról. Arra figyeljünk, hogy mi az, ami neki jó, és erre nyugodtan rá is kérdezhetünk.

4. Ne terheljük a gyászolót a magunk problémáival!

A rövid találkozásokat az együttérzésünk kifejezésére használjuk. Ne ecseteljük a saját problémáinkat, mert a gyászoló nem tudja azokat magára venni, hanem figyeljünk most az ő fájdalmára. Megemlíthetjük, ha mi is átmentünk hasonló helyzeten, de a témát ne tereljük a saját problémánkra, hadd maradjon a gyászoló fájdalma a középpontban.

5. Beszéljünk a gyászolóval az elhunytról!

Felesleges attól félnünk, hogy ha az elhunytról beszélünk, az feltépi a sebeket. A sebek nyitva vannak, az elhunytról való beszéd éppen a balzsam, amivel a sebet kenegethetjük. Szinte semmi nem esik jobban a gyászolónak, mint az, ha beszélhet az elhunytról, és amikor azt érzi, a szerette másnak is fontos volt. Mondjuk el neki a halottal kapcsolatos kedves emlékeinket, és hogy nekünk mit jelentett az, aki eltávozott.

6. Legyünk diszkrétek, de nem kell folyamatosan szomorú arcot vágni!

A gyászoló is tud nevetni, és kifejezetten jól is eshet a halott kapcsán valami humoros epizód felelevenítése. A közös nevetéshez persze kell bizalmi tőke, ezért bizonyosodjunk meg arról, hogy a gyászoló tudja, együttérzünk a fájdalmával. Semmiképpen ne viccel vagy mosollyal indítsunk, mert az az együttérzés hiányát üzenheti a gyászolónak. Amikor viszont megvan már a bizalmi tőke, szabad nevetni is. A nevetés átfordulhat sírásba, majd újabb nevetésbe, ez egészen természetes ebben az időszakban.

7. Segítsük a gyászolót gyakorlati módon!

Halálesetkor a családra szakad egy csomó intéznivaló (temetés szervezése, ismerősök értesítése, hagyatéki eljárás, adminisztráció, a halott hátrahagyott dolgainak átválogatása, stb.). Ezt a fájdalommal küszködve, néha lebénultan, és időnként éppen a segítőtárs elvesztése miatt olykor egyedül kell intéznie a gyászolónak. Nagyon jólesik ilyenkor neki, ha felajánljuk a segítségünket. Főzhetek valamit a következő napokban? Bevásároljak neked? Tudok valamiben segíteni? Elvigyelek a hivatalba? Apró gesztusok is sokat jelenthetnek. Édesapám halála után a szomszédok átjöttek, hoztak virágot és egy forró tyúkhúslevest. Egyik barátom elhívott a Lukács fürdőbe, hogy ha van kedvem, dumáljunk egy kicsit. Nagynéném süteményt sütött. Nagyon sokat jelentettek ezek a gyász napjaiban.

Hálás vagyok azoknak a barátaimnak, ismerőseimnek, akik az elmúlt hónapokban kifejezték az együttérzésüket. Hálás vagyok minden emailért, telefonért, sms-ért, vagy kommentben írt részvétnyilvánításért. Hálás vagyok azoknak, akik megkérdezték, hogy vagyok. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik eljöttek apósom vagy édesapám temetésére. Rettentő jólesett. Talán ezzel a bejegyzéssel vissza tudok adni valamit abból a sok szeretetből, amit a gyász időszakában emberektől kaptam. Számunkra nem költséges, de a gyászolónak felbecsülhetetlen értéke van a részvét szolgálatának.

14 hozzászólás a “Hogyan forduljunk a gyászolókhoz?” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    “……………………………………………………… Saját
    tapasztalataim alapján összeszedtem néhány tanácsot azzal kapcsolatban,
    hogy hogyan jó a gyászolók mellett állni.”

    Tanulságos, melyből tanulok.
    Köszönöm Ádám.

  • Éva says:

    Én is köszönöm ezt a felénk irányuló szeretetet, amiből látszik hogy lehetőleg mindent el szerettél volna mondani a témáról, kedves Ádám.
    Virágcsokor lett a szívünkre 🙂

  • Arpicus says:

    Ádám!

    Megrendítően szép és mély írás!Köszönöm!

  • Barbara says:

    Sok mindent felszínre hozott bennem ez az írás.

    Kiegésziteném még néhány gondolattal, amit megértettem, átéltem a gyász időszakai alatt az életemben.
    Valóban jó, ha mondanak a gyászolónak valamit az emberek, és nem kerülik. De az “őszinte részvétem” , “nagyon sajnálom”, RIP komment FB-on olyan kevés, hogy sokszor kívántam, bárcsak ne mondanák ezeket az elcsépelt frázisokat.
    Aztán megértettem, hogy sok ember nem tud ennél többet mondani.
    Mégis, a hívő testvéreknek írom ezt most, Ti testvérek, mondjatok többet ennél! Van remény, van vígasztalás, van szeretet Istennél, ha valaki ezeket ismételgeti, még soha nem tűntek nekem elcsépelt frázisoknak.
    De ha egy keresztény is hallgat, az nagyon fájó. Akkor is mondjunk valami vígasztalót, ha nehéz, ha kellemetlen, ha úgy tűnik, nincsen ereje a szavainknak. Mi van, ha rád van bízva az az ige, az a gondolat, az a pár Istennel összefüggő sor, ami gyógyít? ( Engem mindig Isten szava tudott meggyógyítani.)

    A másik gondolat, hogy a gyász egy időszak, rövidebb vagy hosszabb időszak az ember életében. Mint egy vulkán, hol pihen, a felszín alatt fortyog, máskor pedig kitör. Mindig emlékezz meg a gyászoló kapcsán arról, hogy nem tudhatod, éppen hol tart a feldolgozásában. Van akinek ez pár hónap, van akinek évek. A tapintatodat, törődő szeretetedet tartsd fenn hosszan a gyászolóval szemben, és próbáld megtudni, hogy hol tart a feldolgozásban. (Azt tapasztaltam, hogy mindenki körülöttem már túl volt a szomorúságon, a fájó hir sokkoló erején, az együttérzés kifejezésén, mikor én a legmélyebb bánatba, reményvesztettségbe süllyedtem.)

    A harmadik gondolat pedig az az elvárás, amit hívők támasztanak hivő gyászolókkal szemben. Mintha nekünk nem fájhatna valaki elvesztése, sugallják néhányan, hogy hívőként gyászolni is olyan edzetten, keményen kell. Elvégre van Istenünk, nem? Ez a legfájóbb viselkedés, amivel egy gyászoló találkozhat. Ez a gyászoló farizeusi megközelítése, így neveztem el magamban a jelenséget. Hát, kívánom, hogy soha ne éreztessek ilyesmit egyetlen testvéremmel sem.

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves Ádám!

    “A trónon ülő így szólt: Íme, megújítok mindent!” Ezt olvastam éppen, megrendülve Istenünk nagy szeretete miatt, amikor eszembe jutott, hogy régen olvastam már a soraidat, és megnézem, miről írsz a blogodon. Ide kattintottam, és itt állok most még inkább megrendülve. Imádkozom értetek.

    Annak nagyon örülök, hogy az ún. világ rendje vagy élet rendje (amivel sok tragikus eseményt nyugtázni szokás) nem az Isten rendje. Isten rendje ez: Íme, megújítok mindent!, továbbá: Isten letöröl majd a szemükről minden könnyet. Kívánom, hogy ebben az ígéretben leljetek békét!

    Szeretettel:
    Viktor

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm.

  • dzsaszper says:

    Sokat gondolkoztam ezen a kommentemen. Ez a poszt így is önmagáért beszél 🙂

    De ha a gyászolókhoz forduláson gondolkodom, nem tudok nem gondolni a közösségi, gyülekezeti szintre, ami túlmutat ennek a posztnak a keretein és témáján. Milyenek azok a közösségi találkozások, a házicsoporttól kezdve a vasárnapi istentiszeletig, ami a gyászolókat meg tudja érinteni, ami a vígasztalás irányába hathat?
    (Egyelőre elsősorban azt tudom megfogalmazni, milyen biztosan nem, egyik másik keresztény mázzal vastagon leöntött melldöngetős öndícsérős dicsőítő ének biztosan nem tesz jót… és csak kapisgálom, hogy a gyülekezeti tagok, különösen vezetők saját sérülékenységének őszinte vállalása — nem színpadias exhibicionizmusra gondolok itt! — alighanem segíthet)

  • Ferenczi Zoltán says:

    Köszönöm, Ádám, hogy engedtél bennünket ennyire mélyre pillantani a belső világod legérzékenyebb részébe…

  • Drága Ádám!

    Fogadd együttérzésem! Olyan gyorsan fogynak körülöttünk az emberek… akikkel annyira összenőttünk. Én is álltam sokszor bután a másik mellett, aki elveszített valakit, mert nem tudtam, mit lehet, mit szabad mondanom neki!
    Ismeretlenül is átölellek, egész családoddal együtt.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Katalin, köszönöm!

  • Idealista says:

    Fogadd részvétemet Ádám.
    ÉS nagyon köszönöm ezt a cikket. Sajnos a mi családunkban is történt nem rég haláleset, és ez a cikk azt hiszem segíthet, hogy én is segíthessek.

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm.

  • Sári Zsófi says:

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm, Zsófi.

Hozzászólás

Utolsó hozzászólások
Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum