Két állítást szeretnék tenni. Az egyik állításom az, hogy mindannyian teológusok vagyunk. A másik az, hogy nem mindannyian vagyunk jó teológusok. Kezdem az első állítással. Mindannyian teológusok vagyunk, mert a teológia az Istenről való beszéd (theosz + logosz). Aki Istenről gondolkodik, és róla állít valamit, az teológus. Richard Dawkins is teológus: ő azt állítja, hogy Isten nem létezik. Ez is egyfajta teológia. Teológus az is, aki a „Jóistenkéhez” babonásan viszonyul, és az is teológus, aki az arisztotelészi logika kategóriáival, latinul is meg tudja fogalmazni Isten ontológiáját. Teológus Jürgen Moltmann, Karl Barth, Aquinói Szent Tamás, Luther és Kálvin, meg teológus Gyuszi bácsi és Gizi néni Dabasról. Valamilyen véleménye mindenkinek van Istenről, akkor is, ha az csak intuitív, hagyományon alapuló, vagy szimpla tagadás.

Ez nem azt jelenti, hogy mindenki teológus. Vannak rossz teológusok is, meg nem annyira jó teológusok is. Egyik kedvenc teológusom, Kevin Vanhoozer szűkebb értelemben azt nevezi teológusnak, aki „jól beszél Istenről”. Hat metaforával írja körül, hogy szerinte milyen a teológus, aki jól beszél Istenről. A teológus költő, mert a tapasztalatához keres szavakat. Filozófus, mert állításait koherensen és logikailag következetesen igyekszik megfogalmazni. Szociológus, mert a közösség hitéhez készít nyelvtant. Szövegértelmező, mert hermeneutikai feladatot végez. Dramaturg, mert az élet cselekvő drámájában teszi háromdimenzióssá a szöveg jelentését és jelentőségét. De legfőképp doktor, mert a tanítás orvosságát írja fel Krisztus testének. A jó teológus – ahogy Pál apostol is mondja – tud bátorítani az egészséges tanítással, és meg tudja győzni az ellenszegülőket (Tit 1,9).

Ezek természetesen metaforák, amelyek a teológus feladatát ábrázolják. De mi tesz egy embert jó teológussá? Alapvetően két dolog. Az egyik a beszéde tartalma. Az, hogy igaz dolgokat állít-e Istenről. Egészséges-e az Istenről való beszéde. Gyógyít-e az a tanítás, amit Krisztus testének bead. Ennek mércéje az Isten önmagáról adott kinyilatkoztatása. A jó teológus Isten igéjére figyel. A másik jellemzője a jó teológusnak a beszéde minősége. Az, hogy képes-e igényesen megfogalmazni az egészséges tanítás tartalmát. Tud-e koherensen és logikailag következetesen érvelni. Talál-e szavakat és megfelelő metaforákat a hit élményéhez. Meg tudja-e fogalmazni a hitnek azt a nyelvtanát, amely hűen tükrözi az igazság szövetét és megragadja a közösség tapasztalatát. Tudja-e értelmezni a régi, más nyelven írt szövegeket. Át tudja-e fordítani kortársai számára a szövegek jelentését úgy, hogy az alkalmazható legyen az élet minden területén.

Jó teológus az lesz, aki Isten igéjéhez ragaszkodik, és tud arról (és annak a fényében másról) igényesen beszélni. Mindenkinek lehet olyan teológiája, amelynek tartalma igaz, de lássuk be, nem lesz mindenkiből igényes teológus. És ez így rendjén is van. Isten azért adott ajándékokat az egyházának, hogy legyen, aki az irgalom területén emelkedik ki, legyen, aki a szolgálat területén, legyen, aki a bátorításban és buzdításban, legyen, aki a közbenjáró imádságban, és legyen, aki a tanításban. Aki az utóbbira kapott elhívást, az viszont tegyen meg mindent annak érdekében, hogy tanító legyen. Nem csak pedagógiai, hanem tartalmi értelemben is. A formális képzést sem véletlenül találták ki. Aki jó teológus akar lenni, az vegye a fáradságot arra, hogy tanuljon. Olvasson másokat. Tisztelje az előtte járókat. Ismerje meg az Istenről való gondolkodás több ezer éves történetét. Tanuljon nyelveket. A bibliai nyelveket is. Legyen része a hit közösségének. És mindvégig maradjon hűséges Isten kinyilatkoztatásához, az egészséges beszédhez.

Nincs két osztálya a hívőknek. Mindannyian teológusok vagyunk. Vannak viszont köztünk tanítók, akik a Szentlélektől elhívást kaptak erre, a hívők pedig felismerték Istentől kapott ajándékaikat. Bátorítsuk őket, hogy váljanak jó teológusokká! Az egyháznak szüksége van doktorokra, akik értenek a tudományukhoz.

21 hozzászólás a “Teológusok és teológusok” bejegyzéshez

  • dzsaszper says:

    Szerintem van egy harmadik dolog is, ami számít.
    Az ahogy a trológus a gyakorlatban él — a hétköznapi kapcsolataiban, mind a gyülekezetben, mind a gyülekezeten kívül.
    “Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” (1Jn 3,18)

  • Hamar David says:

    Sziasztok!

    Nekem az elozo napok vitajahoz erosen kapcsolodik ez a poszt. Talan tobben is jartatok ugy, ahogy en evekkel ezelott, hogy a meggyozodeseimet kikezdtek a kerdesek. Akkor azt tettem, amit sokan ilyenkor, es kerdesekkel bombaztam a kornyezetem, a kereszteny pasztoraimat, a testvereket, Istent magat is, es ugy alapvetoen mindenkit. Egy ido utan azt vettem eszre, hogy nincs egyseges valasz a sok kerdesre, hanem kortol, kegyessegtol, hattertol fuggoen megsokasodtak az ertelmezesek es a valaszok. Ez nagyon aggasuzto volt.

    Ez volt az az idoszak, ahol melyen at kellett gondolnom, hogy kinek a szavaban is bizzam? Kiktol varhatom az Isten igejenek hiteles tanitasat? Es egyaltalan, mi alapjan dontsek tanito es tanito kozott. Ekkor jutottam arra, hogy az egezseges hitem erdekeben oriasi szuksegem van jo teologusokra, jo tanitokra. Olyanokra, akik hiteluket a cikkben leirt jellemzok alapjan erdemeltek ki. Olyanokra, akik eseteben lattam, es le is ellenorizhettem, hogy szivukkel es ertelmukkel mindent beleadva szolgaljak Isten igejet. Ez egy bizalmi dontes volt. Tudatos valasztas.

    Hogy ne legyek felreertheto: addigi hiteletem komoly, bolcs es elhivatott pasztorok kezeben volt. Nagyszeru emberek hatottak ram. De eljott az a pont, amikor a tudas teruleten szerzett kevesebb tapasztalatuk az oriasi szivuk ellenere is gatja lett annak, hogy nekem utat mutassanak. Ezert bizom ma mar jobban az igazsagot tekintve azokban a tanitokban es teologusokban, akik mind tartalmi, mind minosegi ertelemben jo teologusok.

  • „De mi tesz egy embert jó teológussá? Alapvetően két dolog. Az egyik a beszéde tartalma. Az, hogy igaz dolgokat állít-e Istenről. Egészséges-e az Istenről való beszéde. Gyógyít-e az a tanítás, amit Krisztus testének bead. Ennek mércéje az Isten önmagáról adott kinyilatkoztatása. A jó teológus Isten igéjére figyel.”

    – Ez körkörös logika, ugyanis a teológia egyik funkciója, hogy közelebb visz bennünket ahhoz, hogy vajon mi lehet az igazság. Ha eleve tudnánk, mi az igazság, nem lenne szükség teológiára. Nem sokan élnek meg abból, hogy elméletet körítenek az 1+1=2 képlet köré, mert ez mindenki számára saját ésszel is nyilvánvaló. (Pedig egyébként fontos téma, de sajna senkit nem érdekel.)

    Ha a teológia által el tudnánk jutni a kétségtelen igazsághoz, akkor szintén nem lenne teológia, mert egyszerűen tudományos gondolkodásnak hívnánk.

    Vagyis a teológiának nem érvényes kritériuma, hogy igazakat állít Istenről. Ez csak annyit jelent, hogy egy konkrét illető szerint „jó” az a teológus, akinek az álláspontját szimpinek találja. Példa: jó az az étel, ami nekem ízlik. Sag schon. És akkor mi van?

    Szerintem jó az a teológia, amely a legteljesebb összhangban áll azzal a koncepcióval, hogy Isten a lehető legjobb, legszeretőbb, és a lehető legjobbat akarja az egész emberiségnek.

    Nem nevezném ezt megfellebbezhetetlen igazságnak, ez inkább az elképzelhető leghasznosabb és leghumanistább istenkép. Nem lehetünk benne biztosak, csak annyit tudhatunk, hogy ha Isten történetesen ilyen lenne, hiszen Jézuson keresztül ilyennek mondja magát, akkor vagy tényleg van és ilyen, vagy szükségünk van rá ebben a formában. (Másféle koncepció esetén meg jó sok érvünk van rá, hogy abban a formában miért nem kell nekünk. Ki kér gonosz, igazságtalan, önkényes, szeszélyes, elfogult, féltékeny, bosszúálló Istent? Én tutira nem, és nem vagyok ezzel egyedül.)

  • Szabados Ádám says:

    Ha eleve tudnánk, mi az igazság, nem lenne szükség teológiára. Nem sokan élnek meg abból, hogy elméletet körítenek az 1+1=2 képlet köré, mert ez mindenki számára saját ésszel is nyilvánvaló.

    Szerintem jó az a teológia, amely a legteljesebb összhangban áll azzal a koncepcióval, hogy Isten a lehető legjobb, legszeretőbb, és a lehető legjobbat akarja az egész emberiségnek.

    László, látod a két állításod közötti ellentmondást?

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves Ádám!

    A legutóbbi 6 poszt bármelyikéhez írhatnám, de mivel ez a legutolsó, ide teszem:

    1. Régi mániám, hogy Új teológus Szent Simeon szerint az az igazi teológus, aki bejáratos a Király lakosztályába (Huszonöt fejezet az istenismeretről és a teológiáról). Szóval mindenkinek az az első, hogy személyesen ismerje meg Istent.

    2. Én az egyszerű hívők közé sorolom magam (nincs teológiai doktorátusom), egy csomó dologról sokkal kevesebbet tudok, mint te, időnként nem is tudok lépést tartani a gondolatmenetekkel, de soha nem éreztem, hogy lekezeltél volna. Ezt csak megnyugtatásul.

    Meg azt is, hogy már 5-6 éve figyelem az írásaidat, és nem látok semmiféle irányváltást. Csak józanságot és becsületes hozzáállást a témákhoz.

    21. századi szemmel van egy csomó nyugtalanító kérdés a Bibliával kapcsolatban, amikre szerintem tök megnyugtató válaszokat tudsz adni. Szerintem az, aki ezt a tevékenységedet rossz néven veszi, az valójában az embert nem tiszteli. Nem Szabados Ádámot, az embert, hanem a ma élő, kérdező, kereső embert úgy általában. Tisztelni kell az embert, hogy komolyan vegyük a kételyeit és a kérdéseit. A Biblia nem arra való, hogy másokat lesöpörjünk vele a színtérről. A Biblia szerintem arra való, hogy kérdezzük, hátha válaszol (benne vagy általa).

    3. Nagyon jónak találom a bekezdést, ami így kezdődik: Pont ezt akartam még írni, hogy engem annyira nem érdekelnek a külső igazolások, hogy pro és kontra gyakorlatilag nulla számomra a jelentőségük. Érdekességként meghallgatom, de nem több.

    Katolikus karizmatikusként, hívő létem kezdetén faltam a magánkinyilatkoztatásokról szóló könyveket. Ezek minden kontroll nélkül, megkülönböztetett és nem megkülönböztetett jelenéseket, természetfölötti megnyilatkozásokat állítottak egymás mellé, hogy összerakják a jövő nagy mozaikját. Nem belemászva az okkultizmus vitába (nem ezért írom), ezeket hasonlónak látom a hitet igazolni szándékoló, műkedvelő régészethez. Mert mindkettő kívülről ajánl valami bombasztikusat. A hitünk bázisa viszont belül van: az élő víz, ami a szívünkből forrásozik. Isten a szívünkben bizonyságot tesz. EZ a bizonyíték, nem más.

    Én a külső bizonyítás kényszerét rossz értelemben vett gyerekességnek gondolom. Kiskorú hitnek. Igényli a bizonyítékokat, akkor is, ha az ostoba (bocsánat) tudósok képtelenek fölmutatni. És akkor jönnek az önjelöltek. Ha valaki ezzel táplál valakit, nem hagyja felnőtté válni és önmagában (belül) megtalálni Istent.

    4. Végül még annyit, hogy én úgy tanultam a mítosz definícióját, hogy egy olyan kor tudományossága (és vallása és művészete), amikor tudomány, vallás és művészet még egy volt (nem vált szét).

    Óvatosan fölteszem a kérdést: ha valaki a Bibliát teljes tudományos világmagyarázat hordozójaként kezeli, nem gondolkodik-e az egész Bibliáról mitikusan, nem helyezi-e vissza a teljes Bibliát valamiféle mitikus világértelmezés gondolatkörébe?

    Szerintem ez nem te vagy, Ádám!

    5. Szerintem fantasztikusak voltak a Noéról szóló cikkek, köszönöm őket!

    Békesség:
    Viktor

  • Viktor Barnabás says:

    Bocsánat, eltűnt az idézetem. Szóval ezt a bekezdést találtam nagyon jónak:

    Az egyszerű hívőnek nem kell félnie, mert Isten vele van. A hitünk sokkal szilárdabb alapokon áll annál, hogy Kent Hovindnak kelljen megvédenie (…)

    Csak ha idézőjelet, vagy ilyesmit teszek, úgy tűnik elvész az idézett szöveg..

    Bocs.

    Viktor

  • Szabados Ádám says:

    Na ez érdekes. Épp tegnap este gondolkodtam azon, hogy hiányzik a hozzászólásokból a te hangod. Erre pont a te kommentedre ébredek. Köszönöm!

  • Viktor Barnabás says:

    Nagyon hiányoznak a beszélgetéseink. Csöndes olvasóként jelen vagyok, de annyira nincs időm (a helyzet sajnos változatlan), hogy félek belemenni hosszabb eszmecserékbe. Mert sokszor nem tudom megállni, hogy ne válaszoljak, pláne, hogy ne olvassak utána 🙂

    Egyébként a mítoszról még annyit: én olyan tudatformának, világhoz való hozzáállásnak gondolom, amit a történetiséget ismerő ember el se tud képzelni. Hasonlatokat kéne találni, hogy bele tudjuk képzelni magunkat. Nekem még sajnos nem sikerült, mert nem vagyok elég kreatív 🙂 Az biztos, hogy a mitikus szemlélet a mesélőt a mai tudomány rangján értékelte és kezelte. Ha az özönvíz mítoszáról beszélünk, azzal csak azt mondjuk, hogy irtó régi a műfajisága, de azt nem mondjuk, hogy nem igaz. A történetet magát pedig sokkal könnyebb a saját műfajiságát figyelembe véve megérteni. Egy teológusnak ezekkel a dolgokkal nagyon tisztában kell lennie szerintem.

  • Szabados Ádám says:

    Ha az özönvíz mítoszáról beszélünk, azzal csak azt mondjuk, hogy irtó régi a műfajisága, de azt nem mondjuk, hogy nem igaz.

    Szerintem ez alapvetően attól függ, ki és hogyan használja a mítosz szót. Arisztotelész számára a müthosz a dráma cselekménye volt, vagyis maga a narratíva. Ez meglehetősen semleges használata a szónak. Az Újszövetség viszont egyértelműen negatív jelentést tulajdonított a szónak, amikor a mítoszokat lényegében hazug és gyermekes meséknek tekintette az igaz evangéliumhoz képest (pl. 2Pt 1,16). Az Ószövetség történeteit az apostolok megkülönböztették a későbbi zsidó mítoszoktól (amilyen például az Énok könyvében található némely fantasztikus részlet). A mítosz szót ma is inkább ebben az értelemben használja a legtöbb ember. A mítosz monda, mese, primitív elgondolása a világnak.

    Irodalmárok persze jogosan tiltakoznak ez ellen, hiszen a mítosznak van olyan jelentése is, amely szerint univerzális igazságokat mond el, és ez a jelentés valószínűleg közel állt az ókori emberek véleményéhez is. A mítosz ebben az értelemben egyáltalán nem mese, csak nincs történeti referencialitása. Ez az elgondolás azonban szintén kritika tárgyává vált, és éppen az ókori Közel-Kelet irodalmával foglalkozók által, akik szerint a mitikus írásmód lényege történetek szándékos kiszínezése, eltúlzása volt, elsősorban propagandisztikus célokkal. A mítosz e kutatók véleménye szerint történeti maggal rendelkező elbeszélés, amely a szereplőket isteni tulajdonságokkal ruházza fel, környezetüket isteni lényekkel népesíti be.

    A Biblia őstörténeteiből viszont mintha éppen ez hiányozna. A költőiségük mentes a keleti mítoszok túlzásaitól, éppen az egyszerűség és a hétköznapiság jellemző rájuk, és az egyistenhit. Költői, de nem feltétlenül mitikus műfajisággal rendelkeznek. Néha mintha kifejezetten reagálnának az ókori keleti mítoszokra, ellensúlyt képezve velük szemben, finoman polemizálva azok túlzó és a monoteizmus világától idegen jellegzetességeivel. Mindezek miatt én inkább nem használom a mítosz szót a bibliai őstörténetekre, noha elismerem, lehet olyan jelentése a mítosz szónak, ami valamiképpen illik a történetek műfajára. Csak a szó használata túl kockázatos, könnyen félrevezető lehet.

    Ne érezd úgy, hogy muszáj válaszolnod, megértem, ha nincs időd. Én is sokszor érzem magam ebben a présben.

  • Ádám:
    „László, látod a két állításod közötti ellentmondást?”

    – Arra gondolsz, hogy a körkörös logikával szemben egy spekulatív istenképet tudok felmutatni alternatívaként, és az sem ér többet a körkörös logikánál? Szerintem azért ér többet nála, mert jobban alátámasztható érvekkel, továbbá nem támadható ellenérvekkel.

    Az a gondolatod, hogy a jó teológia igaz istenképet ad, egyszerű logikai kör, amelyben a konklúzió „igazolja” a premisszát, és nem fordítva. Nem tudjuk, milyen az igazi istenkép, hiszen azért foglalkozunk teológiával, hogy hátha úgy kicsit közelebb kerülhetünk hozzá. Hasonló körkörös logikával azt is mondhatnánk, hogy a jó térkép az, amelyik elvezet az ismeretlen úticélunkhoz. Ha nem tudjuk, hová akarunk eljutni, akkor azt sem tudjuk, hogy melyik a jó térkép… Ha tudjuk, hová akarunk eljutni, akkor meg a személyes preferenciánkat igyekszünk objektív szempontként eladni, ami csalás. Ha csak annyit tudunk, hogy a világ legjobb helyére akarunk eljutni, és az oda vezető térkép lesz a jó, akkor ez egy „nesze semmi, fogd meg jól” értékelési szempont, ami a gyakorlatban semmit sem mond a térképekről.

    Ezzel szemben az általam felvetett Isten-kép, miszerint Isten a lehető legjobb, legszeretőbb, és a lehető legjobbat akarja az emberiségnek, csak pró érvekkel látható el, nincs ellenérve. Nézzük, hátha tévedek: látsz azzal szemben bármi ellenérvet, hogy a lehető legjobb, legszeretőbb, az emberiségnek a lehető legjobbat akaró Isten vagy ténylegesen létezik, hogy a jólétünk érdekében szükséges, hogy úgy tegyünk, mintha létezne? Nincs olyan érv, ami arról szólna, hogy egy ilyen Isten ne létezzen, mert… Ez az előnye a filo-spekulatív istenképnek. Ez az istenkép nem úgy objektív, mint a fizika, hanem úgy, mint a matematika: a lehető legjobb Istenről szóló állítás attól tekinthető igaznak, hogy minden más állítás abszurd következményekhez vezet, így kizárható. (Az Újszövetség mint külső forrás is ezt támasztja alá.)

    Következtetés: a jó teológia az, amely a lehető legjobb, legszeretőbb, az emberiségnek a lehető legjobbat akaró Isten-képet eredményesen közvetíti az emberiség felé. (A közvetítés pedagógiai hatékonysága szerintem is érvényes és jó értékelési szempont, e tekintetben teljesen egyetértek veled.)

  • Szabados Ádám says:

    László,

    te egy ésszerűnek gondolt logika alapján összeállított istenképből indulsz ki, majd minden mást annak a mérlegén mérsz meg. A keresztény teológusok (felekezettől függetlenül) Isten önmagáról adott kinyilatkoztatása alapján gondolják végig a dolgokat, mely kinyilatkoztatást elsődlegesen a Szentíráshoz kötnek. Ez a különbség közted és a keresztény teológusok között, valamint közted és a keresztények között.

  • Hamar David says:

    Kedves Laszlo!

    Egyetertek Adammal. Abbol indulsz ki, hogy Istent neked kell kitalalnod, teljes egeszeben felfedezned. Ez arra enged kovetkeztetni, hogy nem ismered ot. O ugyanis beszel es kozol dolgokat. Vagyis nem nema. Az Isten megismeresenek termeszete nem log ki abbol a sorbol, ahogy egy ember kepes masok megismeresere. Epp annyira exakt (nem jobban es nem kevesbe) amennyire exakt a felesegem vagy a baratom megismerese. Ez nem tokeletes megismeres de valosagos. A te spekulativ megismeresed nem megy at a valosag tesztjen. Remelem, a barataid, szeretteid ismerete nalad nem ennyire spekulativ, hanem a foldi lehetosegeket kihasznalva melyebb es valosagosabb. Vagyis szilardabb, valosagosabb meggyozodesed van arrol, hogy ok milyenek. Ha tehat igy viszonyulunk a szeretteinkhez, akkor a vilagnezeted akkor koherens es kovetkezetes, ha ebben a koordinatarendszerben viszonyulsz az Istenhez. Ebben a koordinatarendszerben pedig van jobb es rosszabb teologia – vagy istenismeret.

  • Éva says:

    Szóba került a mítosz, majd a mese közel azonos értelemmel. A mítosz pl.a görög istenekről arról szól ugye hogy van egy HELY az ember lelkében, ami fenn van tartva … csakhogy nem a mi képünkre, hasonlóságunkra létezik EGY Isten – ezért téves az hogy “milyen Isten kell nekünk” hanem éppen megfordítva.

    A mesét illetően meg, nem hagyom csak így, pejoratív értelemben használni, bocsánat !

    Barátom néprajz szakra járt, igaz elég régen. Azt mondta, “mindent tudnak a meséről, kik, mikor, hányszor és miről csak azt nem tudják hogy miért”. Clarrisa Pincola Estées pszichológusnő viszont az életét tette arra, hogy utánaeredjen: az emberek a lelkükről, a lelkükből, az útjukról, akadályokról és a cél elérésének feltételeiről beszélnek. Mivel a lélek “egy és oszthatatlan” a világot körbejárva közhelyként találta meg az élet-halál-élet rendet, ami ugyanaz, mint amit az Úr Jézus mondott: “a gabonaszem, ha a földbe esik és meg nem hal, egymaga marad. De ha elhal, bő termést hoz” és “aki meg akarja őrizni életét, elveszti, de aki elveszíti, megtalálja”.

    Olyan lelki mélységeket találunk a mesékben pl. a hattyúk, akik persze emberek, mennek éjszaka a tóba fürdeni, de ezalatt ellopják a madár-voltukat, a ruhájukat. Micsoda veszteségek érnek minket az életünk során! Volt valaki, akivel nem történt meg, hogy mindene odalett? és hasonlóan, sok-sok ÉLETSZERŰ történet mirólunk (a levágott kezű lány, aki aztán kap műkezet, a végén pedig kinőnek az igazi kezei… ez miről szól? Találós kérdés 🙂 ) és a többi gyönyörű történet. Kiolvashatatlan könyv.

    Szóval, csak óvatosan, arról hogy mi a mese … a jó teológusnak tudnia kell mesélni is 😀 hogy a végtelenre irányítsa a szívet.

  • Viktor Barnabás says:

    Ádám, egyetértek azzal, amit írsz. A mítosz szó valóban félrevezető lehet. Az özönvízzel kapcsolatos írásod számomra éppen azért olyan értékes, mert megteremti a referencialitás lehetőségét. A te írásod fényében nem is tűnik olyan képtelennek, hogy ez az egész megtörtént. A történetiség apológiájának is mondhatnám. (Ha mások pont az ellenkezőjét is látták bele.) De akkor sem hagynám szó nélkül, hogy az elmúlt pár ezer évben ez a történet úgy is működött, úgy is átjött rajta az üzenet, hogy nem néztek mögé, nem került kritikai vizsgálat alá a valóságvonatkozás. A történet tanítása mellett szerintem másodrangú az a kérdés, hogy ez megtörtént-e és hogyan. Valahogyan megtörtént persze, de nekem nem rendíti meg a kinyilatkoztatásba vetett hitemet, ha kicsit másképpen, mint képzeltük. Tanít, de elsősorban nem a történelemről. Annak meg csak örülni tudok, ha valaki a történeti vonatkozásait is megpróbálja tisztázni.

    Mára ennyit, mert rámhajnalodik 🙂

  • Ádám: + Hamar Dávid:
    „te egy ésszerűnek gondolt logika alapján összeállított istenképből indulsz ki, majd minden mást annak a mérlegén mérsz meg. A keresztény teológusok (felekezettől függetlenül) Isten önmagáról adott kinyilatkoztatása alapján gondolják végig a dolgokat, mely kinyilatkoztatást elsődlegesen a Szentíráshoz kötnek.”

    – Formálisan már-már igazad van, csak elfelejtesz egy fontos tényezőt: Isten maga nyilatkoztatja ki Jézuson keresztül, hogy a lehető legjobb és legszeretőbb. Ezt nem én okoskodom ki, én csak filozófiailag gondolkodom arról, amit Isten maga állít magáról a Szentírásban (a kinyilatkoztatás fejlődése során, annak csúcspontján). Azaz nem olyan egyértelmű, hogy mi lenne a különbség köztem és a többi keresztény között. Talán a hatékony agyhasználat, a tálentumom kamatoztatása a Szentírással összhangban… Ám ez eltanulható, utánozható, mindenki számára hozzáférhető. A blogod nem áll messze ettől a módszertól, a nyájhoz képest te is feltűnően agyhasználsz.

    Más megközelítésben: ha az ember következetlenül belezavarodik a Szentírásba, és meg akarja magyarázni, hogy már az ószövetségi istenkép is mennyire tuti pontos, az összes logikai bakugrásával együtt, akkor lovat ad pl. Richard Dawkins alá, aki azt mondja,hogy egy ószövetségi típusú Isten felesleges, sőt káros a világnak. Jobb megszabadulni egy ilyen premodern istentől. Saját megközelítésében az érvei fejsúlyosnak tűnhetnek. Már-már elhinnénk neki, milliók el is hiszik, és kiábrándulnak.

    Csakhogy egy lehető legjobb, legszeretőbb, az emberiségnek legjobbat akaró (szentírási) Isten-kép fényében Richard Dawkins tájékozatlannak, butának, csőlátónak, mániásnak tűnik. Nem világos, hogy mi baja lehet neki egy lehető legjobb és legszeretőbb Istennel, akire egyébként a mindennapjainkból tudhatóan is óriási szüksége van az emberiségnek. Miért haragszik a legnagyobb humanistára? – kérdezzük. Ez a Jézuson keresztül kinyilatkoztatott Isten-kép hozzáadott értéke, és ezért tűnik számomra hasznosnak filozófiai következetességgel gondolkodni erről a témáról, azaz „jó teológiával” foglalkozni.

  • Szabados Ádám says:

    László,

    Jézus nem lecserélte az Ószövetség Istenét, hanem azonosult vele. Nem meghaladta az Ószövetséget, hanem betöltötte azt.

  • Szabados Ádám says:

    Viktor,

    nagyon bátorító, hogy érted a cikkem szándékát. Azzal meg egyetértek, hogy ha a történetnek kizárólag irodalmi célja lenne, Isten akkor is használni tudná az életünkben. A mesék is katartikusak tudnak lenni. Csak ahogy írtam, az özönvíz története szerintem nem mese (vagy ebben az értelemben mítosz).

  • Ádám,
    a kinyilatkoztatás pontosabbá válásában szerintem minden keresztény egyetért, sőt a téren is teljes az egyetértés, hogy a kinyilatkoztatás Jézusban érte el a teljességet, a tökéletes megfogalmazást. Vagyis mintha ugyanarról beszélnénk, legfeljebb sután írtam le. Köszönöm, hogy segítesz a pontosításban.

  • Viktor Barnabás says:

    Én sem tartom mesének. Kellett hogy létezzen Noé, akivel Isten szövetséget kötött. Csak azt akartam jelezni, hogy bár a Biblia szerzői nyilvánvaló vitában állnak a mítoszokkal, ennek ellenére a mitikus gondolkodás elemei megjelenhetnek a történetekben. Akár a műfaj szintjén is.

    A hatnapos teremtéstörténet nyilván nem mitológia, de azt is tudjuk, hogy nincs boltozat a felső és az alsó vizek között. Na ezt elég nagy kihívás egy teológusnak ma megmagyarázni.

    Üdv.

  • endi says:

    Én teológusoktól, nagy tanítóktól az alapokat tanultam meg. Ami ez felett volt, azt csak a “senki” kis testvérektől, életből, élethelyzetekből, sőt, nem hívőktől…

  • Éva says:

    Vértes László, írod: Csakhogy egy lehető legjobb, legszeretőbb, az emberiségnek legjobbat akaró (szentírási) Isten-kép fényében Richard Dawkins tájékozatlannak, butának, csőlátónak, mániásnak tűnik. Nem világos, hogy mi baja lehet neki egy lehető legjobb és legszeretőbb Istennel …
    Nincs más baja, László, mint hogy az Isten felette van, és neki alá kell rendelnie magát. Sajnos, ezen a küszöbön nem képes túl lépni, addig, míg megtapasztalja, amit az Úr Jézus mondott: az én igám édes, az én terhem könnyű.

    Valami miatt írnom kellett a meséről, ha nem folytatja senki akkor folytatom: “ha meg nem változtok,és olyanok nem lesztek mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába”. Tanítónak és minden kereszténynek ELSŐ hogy nem csak gyermeki hittel ami az egyszerűség hanem gyermek-szívvel , lélekkel lehetünk az Úréi. Eszembe jut Tóth Árpád Gyerekszemekkel c. verse, az elejét ide írom:

    Kerek szemekkel,
    Gyerekszemekkel
    Ámulni még, mint valaha,
    Ha még lehetne,
    Be jót tehetne
    Szememmel egy vidám csoda.

    De jaj, ha fáradt,
    Könnye-kiszáradt,
    Fénye-fakult a régi szem,
    Hiába vár a
    Drága csodára,
    Őnéki több fény nem izen.

    Hiába nógat,
    Legyez, cirógat
    Selyemszárnyú tavaszi fény;
    Amit én látok,
    Üszök és átok,
    Vad világ int rám feketén.

    Egy széthullt ország…
    Nyomorú morzsák…
    Az elmúlt nagyság roncsai…
    Szent, régi eszmék…
    Húsvétjuk lesz még?
    Ki tudná most megmondani?

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum