Magyarként büszke voltam Kertész Imre Nobel-díjára és Nemes-Jeles László Oscarjára. Alapvetőn tetszett a Sorstalanság regény és kifejezetten lenyűgözött a Saul fia film. Mindkettő érzékenyebbé tett a zsidóság tragédiájára. De most végre olyan magyar siker is született, ami nem a holokausztról szól! Megmondom őszintén, ezzel együtt – és a Moonlight párhuzamos győzelme miatt – kicsit szorongva kezdtem nézni az Oscar-díjas magyar kisjátékfilmet, a Mindenkit, vajon milyen progresszív narratívát fog tolni, milyen hagyományos érték ellen fog lázadni, milyen devianciára akar nyitottá tenni engem. Félve ültem a képernyő elé, de a 25. percben már alig láttam a könnyeimtől. Ez az alkotás tényleg klassz, és nem csak esztétikai értelemben.

Már a film első kockái magyarul beszélnek. A nyelv is, a környezet is magyar. A dallamok is. A hangulat is. Az iskolaépület is. Minden. Az én világom. Gyerekkorom világa. Egy pillanatig olyan érzésem támadt, mintha az Utánam srácok!, Az Öreg bánya titkai vagy a Keménykalap, krumpliorr világába csöppentem volna vissza. Aztán mégsem. Itt valami sokkal súlyosabbról van szó. Igazából itt sem történik semmi komoly, csak az élet, kicsiben. Meg van egy nagy kérdés: énekeljen-e mindenki? Mitől siker a közös siker, és kinek a sikere az? Mi tesz egy döntést igazságossá? Mitől mindenki a mindenki? A film válasza csattanós és katartikus. Pont az a hatalomnak mutatott fricska, amit a szocializmus alatt tökélyre fejlesztettünk. A film válasza magyar és a miénk. És mégis univerzális.

A Mindenki egy nagyon szerethető film, amiben a kapcsolat szép, az összetartás nemes, a befogadás igazi, a kérdésfelvetés helyes. Végre egy alkotás, amiben a válasz is szerintem az. Nyilván van a filmnek olyan olvasata, ami az Oscart odaítélők szemében elég korrekt volt ahhoz, hogy az akadémia díját elnyerje. Némi asszociációval még valamelyik progresszív ügyet is cipelheti a hátán. Ez azonban nem szükségszerű. A film sokkal ártatlanabb ennél. A szó klasszikus értelmében tanít és gyönyörködtet. Arról szól, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, ami nemes és dicséretes. És hogy el ne felejtsem: csodálatos a filmben a gyerekek játéka! Őszinte és hiteles, kedves és ügyes. Gratulálok Deák Kristófnak, Udvardy Annának, Gáspárfalvi Dorkának, Hais Dorottyának, Szamosi Zsófiának, az egész stábnak, és az összes gyerek szereplőnek! Szép munka volt, minden értelemben!

(A kisjátékfilmet most itt ingyen meg lehet nézni. Mindössze 25 perc, érdemes rászánni az időt.)

34 hozzászólás a “Mindenki” bejegyzéshez

  • Lima Rui says:

    Meg fogom nézni.
    A Holdfénnyel mi a gond? A témája? Vagy ahogy tálalják?
    Azt is meg fogom nézni.

  • Szabados Ádám says:

    Én nem láttam a Holdfényt, de egyik fiam igen, ő hazaérve úgy számolt be róla, hogy bár képileg állati jó film volt, de ez megint egy propagandafilm. Amikor a fiam propagandafilmről beszél, akkor arra gondol, hogy a film a másságot propagálja. Ő is és a haverjai is nagyon utálják ezt. Nem akartam egyébként kritizálni a Holdfényt, csak azért említettem, mert ez a (lehet, hogy helytelen, bár mások által is megerősített) vélemény hozzájárult ahhoz, hogy mostanában miért ülök le felemás érzésekkel egy díjazott filmet megnézni.

  • Gergely Erzsébet says:

    “….. csodálatos a filmben a gyerekek játéka! Őszinte és hiteles,
    kedves és ügyes. Gratulálok Deák Kristófnak, Udvardy Annának, Gáspárfalvi
    Dorkának, Hais Dorottyának, Szamosi Zsófiának, az egész stábnak, és az
    összes gyerek szereplőnek! Szép munka volt, minden értelemben! ………”

    Egyetértek és csatlakozom.

  • endi says:

    Jó kis film!
    A tiszta éneklés mint a zene/ének egyik legfőbb jellemzője = hazugság, és
    a zene/ének (és oktatásuk) legprimitívebb felfogása. A nyelvtannácisághoz tudnám hasonlítani. Gyerekek megnyomorítására, a zene és a beszéd gyerekektől való ellopására használják az oktatási rendszerek és a tanárok.

  • Gergely Erzsébet says:

    Énekléssel kapcsolatos élethelyzetek idéződnek fel bennem. Ezekből néhány:

    – Gyermekkorom kedves emléke édesanyám halk, szívből jövő dudorászása.
    – Az iskolai kirándulások, táborozások kacagóan zengő közös éneklései.
    – Megtérésemet követő első dallamok, melyek egy addig ismeretlen forrás –
    ból törtek elő nagyon mélyről.
    – Kislányom “repeső” jelzései pocakomban, mikor énekemre együtt ringatóztunk.

  • jobbagyp says:

    Tegnap este néztük meg a filmet a feleségemmel. Nekünk is nagyon tetszett, és örültünk, hogy egy normális film is kapott Oscar díjat 🙂

  • barka says:

    Számomra is nagyon felemelő volt a film, és örömmel láttam egy igazi “magyar” alkotást.
    Azonban azon is kellett gondolkodnom, hogy ez vajon tényleg megtörténhetne-e nálunk? Vagyunk-e olyan bátrak, iskolások vagy épp már iskolapadot kinőttek, hogy egy akarattal egy jó ügyért együtt merünk lépjünk. Senki sem húzza ki magát. Mindenki. Együtt.

  • endi says:

    barka, nyilván ez a film egy idealizált esetet mutat be, egy mese, amelynek az az üzenete, hogy de jó lenne ha ez történne.

  • barka says:

    Endi, nyilván. De nekem arról is szól, hogy legyen is így…

  • Szabados Ádám says:

    Egy mélyebb, átgondoltabb írás a filmről: Mindenki.

  • Szőcs Izabella says:

    Kedves Ádám! Én megnéztem barátaimmal (és gyülekezetünk nagyobb ifi-tagjaival is) együtt a Holdfényt is és a Mindenkit is. Mindkét alkotás méltó erre a rangos díjra, jó, hála Istennek, hogy nekik ítéltetett! Azonban az végtelenül elszomorít, amit írsz, mely szerint “Amikor a fiam propagandafilmről beszél, akkor arra gondol, hogy a film a másságot propagálja. Ő is és a haverjai is nagyon utálják ezt.”

    Nos, leszögezem, hogy a Holdfény nem propagandafilm: aki ebben bármiféle propagandát lát, az elég beteg, érzelmileg sérült, autisztikus ember lehet, olyan, aki szerint egyesek szenvedése szörnyű, mások szenvedése teljesen közömbös, sőt, “méltó büntetés”… Csakhogy Isten nem mér kettős mércével. Egy ember élete, léte, sorsa…, s egy ezt bemutató film neked (és talán a nevelésed miatt a gyermekednek, meg a haverjainak) propaganda?! Furcsa megközelítés. S mindez egy keresztény (keresztyén?) blogon. Hívő ember vagyok, apám presbiter, egyházi beágyazottságom gyermekkoromból való, és bár utálom a “homofóbia” szót használni, mégis kezdem megérteni, hogy igen, van homofóbia, és nem az “aktivisták” tébolyultak meg. Ádám, sajnálom, hogy így viselkedsz és nyilvánulsz meg, de ezt neked kell Isten előtt elintézned. Nem kívánok neked további jó gyűlölködést (főleg Annak Nevében, Akit gyűlölt és keresztre feszített a világ…), túlzottan cinikus lenne. De hogy a Gyermekedet úgy nevelted, hogy a Holdfényben propagandafilmet lásson, nos ez nem az ő hibája. De a tiéd igen. A nagy “propaganda-utálatból” azonban nehogy eljusson a fiad és a haverjai oda, hogy más embereket megbélyegezzenek és megöljenek. Gondolom ismered a Názáreti tanítását a tett és a gondolat mély összefüggéséről…

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Izabella,

    a belépődet most nem minősítem, viszont egy korrekcióra jó apropót ad. Rosszul emlékeztem, nem a Holdfényre mondta a fiam, hogy propagandafilm, hanem egy másik filmre, amit most már nem nevezek meg, mert a Holdfény is félrevitte a témát. Szóval tévedésből írtam, amit a fiamról írtam, és ezt tegnap este tudtam csak tisztázni vele, amikor hazajött. Viszont a fiaim nem ennek a blognak a vitatémái, apatigris leszek, ha valaki ezután egy rossz szót is szól róluk. Abszolút tiltott OFF.

  • Szabados Ádám says:

    Még valami kikívánkozik belőlem. A fiainkat ebben a szellemben tanítottuk a homoszexualitásról, ha szóba került a kérdés, és ilyenfajta kritikai szemléletre bátorítottuk őket a művészeti alkotások befogadásával kapcsolatban. A „buzi” tiltott szó volt otthon; ha az iskolából ezt hozták haza, rájuk szóltunk. Empátiára és irgalomra neveltük őket, valamint arra, hogy az igazság néha nehéz és fájdalmas. A saját útjukat járják, a saját döntéseiket hozzák, a saját gondolataikat fogalmazzák meg. Büszke vagyok rájuk, amikor nem fogadnak be kritikátlanul egy filmet, bármilyen erős is a hatása. Örülök, ha észreveszik és beazonosítják, amikor propagandával találkoznak. Ez a lelküket mentheti meg. Ezt még el akartam mondani, de mostantól a fiaim tényleg hiper-OFF.

  • Hamar Dávid says:

    Kedves Szőcs Izabella!

    Megértem, ha az ítéletes keresztény hozzáállást nem szereted. De most csőből tüzeltél, ahogy az előítéletes emberek szoktak. Nem néztél körül, nem olvastál utána, nem tájékozódtál Ádámról vagy a blogról, vagy arról, amit képvisel. Ahogy az előítéletes keresztények sem szoktak. Ez így kontraproduktív az előítélet elleni harcodban.

    testvéri üdvözlettel:
    Hamar Dávid

  • Csabacz says:

    Szia Ádám!

    Nem tudom Szőcs Izabella szokta-e olvasni a blogodat, szerintem nem. Mert ha ide járna rendszeresen, akkor ismerne, s tudná, milyen szellemben gondolkodsz, beszélsz, írsz. Az, hogy van véleménye, rendben van, az ahogyan ezt leírta, nincs. Talán bánja is már… nem tudom. Én ha láttam volna a filmet s olvasnám a posztod, azzal kezdtem, volna: Ádám, ugyanarról a filmről beszélünk? Nem így kezdte. Ahogy benyitott ide, engem mellbe vágott. Lehet, utolsó mondatai alapján most ő is összefüggéseket keres… és lehet, hogy visszajön s bocsánatot kér! 🙂

  • Csabacz says:

    Ádám!

    Bocs! Hamar Dávid megelőzött! 🙂
    Akkor, tehát, vissza a filmhez! 🙂

  • Ádám, a Mindenki szerintem jó példa az igazságtalansághajhászatra, amivel a művészvilág foglalkozik.

    Aki sosem járt magyar iskolában, sosem volt magyar kórus közelében, az hitelesnek és átélhetőnek tarthatja, akár díjra érdemesnek.

    Aki meg felismeri a kórházi csempéket az „iskolafalon”, és manipulációt gyanít, valamint tudja, hogy senki nem tátog magyar kórusban, mert ha nincs hangja, nem kerül be, az nem éli bele magát egy fiktív igazságtalanságba. Tény: ha lenne ilyen igazságtalanság, a filmbéli történet (egy-két logikai bukfenctől eltekintve) már-már frappáns megoldás lenne rá. Nyilván ezért díjazták a távoli emberek.

    Okulásunkra tették, felhívják a figyelmünket arra, hogy aki nyitott a kamuigazságtalanságra, az nyitott a kamuhírekre is – kritikátlanul befogadja a manipulációt, ha az megerősíti a prekoncepcióiban.

    Én azt mondom, hogy csak a valódi igazságtalanságra legyünk nyitottak, de arra is úgy, hogy szűnjön meg, a lehető leghamarabb. Ne a lelkiismeret-furdaltatás bizniszbe szálljunk be, hanem globális igazságosságba fektessük az energiánkat, abból lesz a jólét.

    Jó hír: a ma igazságtalanságként prezentált sztorik döntő többsége kamu, sokkal közelebb állunk a Jézus tanítása szerint igazságos világhoz, mint azt a média sugallja.

  • SMollly says:

    A Mindenki pont attól jó, hogy mindenkinek igaza van benne. Zsófi néninek is, és a gyerekeknek is. Mert miről szól a másik oldalról? Hogy az igazgató alapelve, hogy a kórus mindenki számára nyitott legyen, ugyanakkor büszként meséli, hogy fesztiválokat nyernek. Fesztiválokat nyerni viszont nem lehet, csak válogatott kórussal. Ezt a két elvárást próbálja Zsófi néni egyesíteni, másképp viszont nem tudja. Ő sem akar kizárni senkit, így viszont nem lehet “országlegjobbkórusát” csinálni. Marad tehát, hogy a kórus fele tátog. Zsófi néni ugyanakkor szereti a gyerkeket, mindenkivel négyszemközt, zárt ajtók mögött beszéli ezt meg, senkit nem aláz meg nyilvánosan, míg az egyik kislány fel nem szólal, nem tudják, ki tátog és ki nem. A Mindenki tehát egy csalásról szól, ami a gyerekek igazságérzetét persze sérti, de egyébként ketté kellene szedni a kórust versenyekre járókra és nem járókra, mégpedig mindenki számára nyilvánvalóan. A film nyitva hagyja a dilemmát.

  • Péterfi Réka says:

    Ez a film egy katasztrófa, ahogy előbb itt írta valaki “kamu”-film, szerintem ezt a filmet az Akadémia nem értette igazán, mert ha értette volna, nem díjazta volna! Nincs itt ebben semmi magasztosság, a filmbéli pedagógus pedig nemhogy gonosz, hanem egyszerűen ő az áldozat. Én 50 éves jócskán elmúltam és énektanár (zenepedagógus) vagyok, és nem tudom hogy az ide írók hány évesek, de én még megéltem azt, hogy az iskolai kórusomba be kellett (értitek ez egyáltalán?!) vennem a tanácstitkár és a párttitkár gyerekét is, akik olyan falsul “énekeltek”, hogy erre példát se tudok írni… Nem akartam, de az igazgató azt mondta, hogy ha ezt nem oldjuk meg (mármint nem veszem fel a kölyköket a kórusba), akkor csomagolhatok. Tehát be kellett vennem és el kellett tűrnöm majdnem három évig, éppen a külföldi kórusutak miatt (jártuk az akkori “rothadt kapitalista hanyatló Nyugatot”). Idióta, naív, pontosan a tényeket kiforgató film! Gusztustalan!!! Én csak azért nem vagyok hajlandó tapsikolni e filmnek, mert “magyar”. A Saul fia tetszett, az tényleg egy rendkívüli alkotás, de ez valami borzadály… A gyerekem ma reggel küldte át nekem az általam egyébként nem kedvelt 444.hu portál egyik cikkét, hát sajnos igaza van a filmet kritizálónak: https://444.hu/2017/02/28/tegyuk-a-szivunkre-a-kezunket-hiaba-kapott-oscart-nem-igazan-jo-film-a-mindenki

  • Hamar david says:

    Kedves Reka!

    Kicsit fiatalabb vagyok, de meg voltam uttoro. Sajnalom, amit atelt az “atkosban”. Szerintem az tenyleg rossz es nehez lehetett. De ettol meg a film tanarnojevel nem kell azonositania magat. Attol, mert Erika nenire a filmben nyomas nehezedett, az eljarasa es a manipulacio, amivel ezt el akarta erni, az nem jo. Ha valaki megszegyenit egy embert, kit erdekel, hogy milyen nyomas volt rajta. A felulrol jovo elvarassal lehet valamit kezdeni. Lehet peldaul vedeni a diakokat, de Erika neni nem ezt tette. A feladatra es nem a diakokra koncentralt. Nem gondolom, hogy on ilyet tett. Valakit megkerni, hogy tatogjon, valakiben elultetni, hogy nem jo valamiben, mielott meg kuzdhetett volna erte: raadasul manipulativan (“igy egyutt utazhatunk”), ez nem helyes, es aki ezt teszi, az nem aldozat. Megszegyeniteni egy gyermeket nem jo pedagogia, akarki is az igazgato. Es ott Vertes Laszlonakbis erdekes lehet: a kommentek a filmrol irt kritikak alatt sokszor pont azt erositik, hogy ez nem egy fantaziadus agyszulemeny. Sokan tapasztaltunk hasonlo megalaztatast, es nem keves emberrel konkretan a “tatogos” eset tortent meg.

    Szeretettel:

  • Hamar david says:

    Laszlo!

    Egyebkent mindig erdekesnek talalom, ahogy a hozzaszolasaidban ujra es ujra magadra reflektalsz. Mintha nem a konkret velemenyed lenne a fontos, hanem a mogotte levo uzenet: “vagyunk paran, akik nem most jottek le a falvedorol, es mi latjuk, hogy mennek itt a dolgok. En ehhez a csoporthoz tartozom, bezony!”

    Nehany dolog azoknak, akik “felismertek” a korhazi csempet: Kis utanajarassal kideritheto, hogy a filmet tenyleg egy iskolaban vettek fel. Hat, sajnos, van meg iskola, ami igy nez ki. Ez van.

    Emellett az alproblema, amit felvet a tortenet, ahogy korabban irtam, annyira “ál”, hogy konkretan ilyen tatogos esetekrol szamolnak be sokan. A film valodi problemat feszeget, ezert sikeres itthon is. Kollektiv tapasztalata sokaknak a benne koruljart igazsagtalansag. Kar lenne ezt elvitatni csak azert, mert valoban vannak mas problemak es igazsagtalansagok is.

    Szeretettel:
    David

  • endi says:

    Péterfi Réka, én csak ismételni tudom magam: a tiszta ének mint a zene lényege = a zene megcsúfolása. Az ember és az emberi ének SOKKAL TÖBB mint pontos frekvencia.
    Persze értem én, hogy van aki nem tudja felfogni a zene LELKÉT, ezért marad neki a frekvencia mint mérhető adat.
    Így lesz a zenéből és a gyerekekből is rideg ADAT.

  • K. Tamás says:

    Jaj, ne haragudjatok, de hajam égnek áll! Megnéztem a filmet, mondjuk nem értek a zenéhez, mat-fiz. pedagógus vagyok, egyházi gimiben. És persze hívő, nem színből, hanem szívből, az apám lelkész. Nem támogatom a poroszos módszert, de a hülye amerikai-angolszász metódusokat sem, polkorrekt idiótaság az egész, még a legkonzervatívabb is. Én Vértes Lászlóval és Péterfi Rékával értek egyet. Értem amit “endi” mond, hogy persze, persze, a zene lelke meg miegymás, de könyörgöm, egy külföldet járó iskolai kórus, egy versenykórus (melynek reprezentálnia is kell!), egy akadémiai kórus, egy minősített EGYHÁZI KÓRUS jól (!!!!!!) éneklő emberekből kell (igen, KELL) álljon. Igen, a gyülekezetben (meg a fónóban, meg a karaokee buliban etc.) kántáljon tőlem torkaszakadtából a falcs hangú is, ezt el kell hordozni és így jó, de nem hiszem hogy pl. a neves anglikán vagy éppen vatikáni fiúkórusokba, gyermekkórusokba bevesznek olyat, aki lelkesen ugyan, de falcsul énekel. Elképeszt az, amit “endi” ír, mert ilyen alapon az operába vegyünk fel dagadt kislányokat, hát olyan lelkesen dobálják csülköcskéiket, hogy csuda, nem baj hogy nem tudnak jól táncolni, de szívből csinálják a lelkemek, hát nem édesek! Csakhogy álljon meg a menet! Csúnya dolog, de “szégyen-kultúra” ide vagy oda, lehet hogy én egy középkeleteurópai bunkó matfiz szakos kockafejű pedagógus vagyok, de Hofi egyik vicc jut eszembe: “Pistike, becsináltál?! … (…) Be!”
    Aki nem tud énekelni, az ne menjen profi kórusba, énekeljen a buliban, a templomban (de nem a templomi kórusban!) vagy a fürdőszobájában… Szóval ez az egész “Mindenki” film, úgy ahogy van, falcs, és megdöbbenve nézem, hogy egyáltalán egyeseknek ez tetszik. Nem, nem, nem értem…

  • Eszter says:

    Kedves Testvérek! Olvastam a bejegyzést és a hozzászólásokat is, többszörösen meg vagyok rökönyödve. Fizikális edukáció, magyarán testnevelés/torna-szakos pedagógus vagyok, az előttem hozzászólókhoz hasonlóan szintén egyházi gimiben, a fővárosban, szívesen leírnám, hol, de ezek után nem merem…

    Ez a film egy botrány! Ha én a sulimban focicsapatot akarok összeállítani, amelyik más iskolákkal is megmérkőzik, akkor a legjobbakat válogatom össze és nem a botlábúakat. Ha játszadoznak a fiúk/lányok tesiórán, akkor rúgja a bőrt a botlábú is, szeretettel el kell viselni és hagyni kell, hogy élményhez jusson, mozogjon, fejlődjön, bár én inkább amondó vagyok, hogy keressük meg neki azt a sportágat, amiben sikeresebb: ha kocogni tud jobban, mint focizni, vagy tollasozni, úszni, csinálja azt, a lényeg, hogy valamit csináljon (és ne sakkozzon, mert az nem sport!)! Mikor megnéztem a filmet, kiborultam, mert ez a film torzként mutatja be a valóságot, és ezzel a pedagógus kollégáim zöme egyetért. Nem akarom lehúzni a filmet, ez a film, boldog vagyok, hogy végre egy magyar film is nyert, de ha a nagy ámerikában’ játszódik valami vallásos kollégiumban, akkor elképzelhetőnek tartom ezt a fenenagy demokráciát vagy mit’, de itt nálunk ez abszurd, többszörösen is. Eszkimókról szóló filmet forgattak a trópusokon;-)) – na ez jut erről a filmről eszembe.

    Szó volt itt korábban a Holfény c. díjnyertes filmről is. Megnéztem. Amiért szó van benne talán pozitív értelemben a homoszexualitásról, nos attól még nem propagandafilm, a képi ábrázolása gyönyörű, ilyen az élet, abszolút életszerű volt az a film ha egy ember sorsán keresztül nézzük, nincs benne semmi obszcén vagy irritálóan zavaró.

  • Gergely Erzsébet says:

    Számomra nagyszerű lehetőség az igényesen megfogalmazott gondolatok
    olvasása egy adott témáról. Izgalmas a különböző vélemények ütközése.
    Tanulok belőlük. Ez történik itt és most is. Köszönöm.

  • svgy says:

    Kedves Eszter!

    Nem gondolom, hogy egy általános iskolai sportcsapat és egy általános iskolai kórus teljesen azonos megítélés alá kellene essen a film által boncolgatott kérdéssel kapcsolatban.
    A legtöbb csapat sport, így a foci, a kosárlabda vagy a kézilabda eleve kompetitív “műfaj”. Úgy értem, ha már van egy iskolának egy focicsapata, akkor teljesen magától értetődő, hogy minden egyes meccsen nyerni akarnak, tehát ott le kell győzni a másik csapatot, versenyezni kell. Ebből már önmagában következik az, hogy nem feltétlenül a botlábúak fognak az iskolai csapattal mindenféle versenyekre menni.

    Csakhogy a zene és az éneklés alapvetően és elsősorban NEM ilyen műfaj. Ha hihetünk Kodály Zoltánnak (vagy mondjuk a klasszikus, ókori görög pedagógiának, vagy Luthernek), akkor az éneklés és a zene az ember lelkét igen mélyen formálni és alakítani képes, egyedülállóan épületes szellemi, érzelmi és lelki “tevékenység”. Ha ez ráadásul egy társas tevékenység (azaz kórus), akkor annál hatékonyabb az egyén személyiségfejlődése szempontjából.
    Ebből pedig valakit kizárni a gyengébb képességei miatt, vagy ahogy arra fentebb már Hamar Dávid is utalt, még azelőtt, hogy valaki (egy gyerek!) fejlődhetne, erőfeszítéseket tehetne, na ez szerintem tipikus “fekete pedagógia”.

    Hogy aztán vannak kórus versenyek is, az már egy másik történet. Vannak, de egy általános(!) iskolai kórus, mint olyan, az nem azért van, hogy versenyezzen. Egészen abszurd gondolat, hogy a zene elsődleges célja a verseny volna. Éppen ezért, ha pusztán csak ezért csinálnak egy kórust az iskolában, az éppen a film által felvázolt problémák miatt NAGYON nincs rendjén, mert akkor ott éppen a lényeg (a közös éneklés élménye) veszhet el – legalábbis a legtöbb, nem extrém tehetséges gyermek számára.

  • Szabados Ádám says:

    svgy,

    egyetértek. Az alapkonfliktus a filmben az, hogy míg az igazgató mindenkit a kórusban akar látni, a tanárnő nemzetközi sikert akar a kórussal elérni. A két cél kioltja egymást. A gyerekek láthatóan felszabadulnak, amikor egyszerűen csak együtt énekelhetnek, mindenki, ahogy tud.

  • Omnium Minister says:

    Ádám, hadd pontosítsak. Az igazgató azt mondja, hogy nagyon jó a kórusunk, mindenfelé járunk fellépni, és díjakat is nyertünk. (Sajnos szó szerint nem tudom idézni, mert épp most vették le a Youtube-ról.) És hogy az én egyik (!) alapelvem az, hogy mindenkit szívesen látunk a kórusban.

    Amikor családommal megnéztük, én is azt kérdeztem, mitől Oscar-díjas ez a film. Abban viszont (most már) biztos vagyok, hogy jó film. Abban az értelemben mindenképp, amit talán Hamvas Béla mondott a könyvekről: “A jó könyv olvas bennünk.” Már ez a kis vita is mutatja, hogy a Mindenki olvas bennünk. Felkavarja az állóvizet. Pedig szeretjük az állóvizet; szeretnénk ideális társadalomban élni, mindenkit egyformán szeretni, ötöst adni nemcsak a jó teljesítményre, hanem az igyekezetre is. Szeretnénk, ha nem lennénk mi magunk is kitéve ellentétes elvárásoknak. Szeretnénk, ha mindenki tisztán, egyértelműen kommunikálna, és nem lennének rejtett elvárások. De hát az élet nem állóvíz, barátaim! Ez a vita a filmről, pont olyan, mint amilyet az életben naponta lefolytatunk.

  • Omnium Minister says:

    Ami viszont nagyon nem tetszett – és ezen a pontom megértem a felháborodott pedagógusokat – hogy a teljesen hétköznapi tanárnő a végén úgy szégyenül meg, mintha legalábbis ő lenne Szörnyella de Frász a 101 kiskutyából, mintha ő egyszemélyben lenne a felelős már azért is, hogy az élet néha nem fekete-fehér.

  • Steve says:

    Engem leginkább az ragadott meg a filmben, hogy a gyerekek között (a hétköznapi életben inkább várhatóval ellentétben) nem a széthúzás és a rosszul éneklők kicsúfolása lett úrrá, hanem az egymásért való kiállás.

    Emiatt az üzenet miatt lehet, hogy szükségszerű volt a “gonosz tanárnő” szerep kidomborítása, bár ennek én nem annyira örültem. Úgy érzem, ez némileg szájbarágóssá is tette a mondanivalót. Felesleges volt, hogy a tanárnővel a végén kimondatott néhány negatív szót a forgatókönyvíró (ha jól emlékszem, a “ne próbálkozzatok semmivel” illetve “rohadékok” volt ilyen). Ezek nélkül az egész történet sokkal ambivalensebb, de emiatt elgondolkodtatóbb és érdekesebb lett volna. Egyetértek tehát Omnium Ministerrel, hogy az eredetileg jólelkűnek tűnő tanárnő a film végére így egy karikatúrává változott. Jobban ki lehetett volna domborítani azt, hogy a helyzet bár nem egyértelmű – ahogy a tanárnő ezt (igaz, elég manipulatív célzattal) ki is fejtette a kórusnak, mégis, a gyerekszív az árnyalt helyzetben ebben az egyenes megoldásban találta meg az igazságot – nem elsősorban a gonosz tanárnő ellen lázadva, hanem az őszinteségre törekedve, és felismerve azt, hogy a közös éneklés akkor jó, ha mindenki hallatja a hangját.

    Megjegyzem: a film végén a közös éneklés akusztikailag abszolút tökéletesre kevert stúdiófelvétel volt az egyébként hamisan éneklő diákok elvi jelenléte ellenére is – biztosan teljesen más lett volna az összhatás, ha a végén – valósághű módon – egy jó hamis közös éneklést hallunk, ahol minden gyerek kibontakozik tehetségétől függetlenül. A pillanat drámaisága azonnal átalakult volna kabarévá és a gyerekek igazsága relativizálódott volna… A filmnek tehát mintha a búcsúüzenetében pont nem merte volna teljesen felvállalni azt, hogy mit is jelent igazából az, amikor mindenki énekel a kórusban.

  • Steve says:

    kiegészítés az előzőhöz: utólag visszaolvasva, talán túl kritikusabb volt a hozzászólásom hangulata, mint ahogy valójában a filmet értékelem. Fontos megjegyeznem, hogy összességében nagyon tetszett a film, a témaválasztás is, a színészek teljesítménye is, a dalok is! Nagyon örülök a magyar sikernek! 🙂

  • Börni says:

    Nekem a film megtekintése után erős hiányérzetem volt, és van is, okait mások jobban megfogalmazták véleményükben,kritikájukban. Örülök a sikerének, de összességében szerintem nem egy túl jó film. Utánaolvasva kiderült, hogy egy ötletre épült, és látszik, hogy mivel arra van kihegyezve, nincsen az ötlethez való felvezetése megfelelően kidolgozva. Úgy vélem, egy valóban jó forgatókönyvvel még rövidfilm ellenére is sokkal árnyaltabb, kidolgozottabb történetet ki lehetett volna hozni belőle, és sajnálom, hogy nem így történt. A karakterek így felszínesek, ellentmondásosak, mert mindenkinek van igaza, így az az ellentét ami odavinné az embert a csattanóhoz(jó-rossz, stb.) számomra nem feszültséget okozott, hanem hiányérzetet. 25 percbe sokminden belefér, több is akár, mint egy jó ötlet. 🙂

  • Kotekedo Kazmer says:

    Nagyon hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mint Björnben: örülök a magyar sikernek, de ugyanakkor sajnos csalódtam, nekem is hiányérzetem volt, amikor a film véget ért.
    Egy darabig szerintem egész jól haladt a történet (addig a pontig, amig Zsófi elárulja Lizának, mi történt), utána viszont nagyon mesterkéltnek (erőltetettnek) és kidolgozatlannak éreztem. Drámai feszültség hiányában a “csattanó” hatástalanra sikeredett, ráadásul valószerűtlennek is tűnt. A film végi éneklés tényleg furcsa votl, valahogy szintén nem passzolt, ez Stevehez hasonlóan nekem is feltűnt.

  • jgabor says:

    Szerintem a „Mindenki” egy aranyos, szerethető kis (kis)film, klassz dolog, hogy ilyen sikere van külföldön is! Megnéztük a szolfézscsoportjaimmal is, mindegyik korosztály nagyon szerette, jókat beszélgettünk róla. Nem értek a filmekhez, de szakmailag biztos lehet rajta fogást találni (Két erőteljesebb negatív kritikát olvastam a filmről, egyet a 444-en, egyet a hvg-n, mindkettőt gyengének, kicsinyesnek éreztem).
    Húsz év zenepedagógiai tapasztalattal a hátam mögött tanúsíthatom, hogy a (magas színvonalú) magyar zeneoktatásban nagyon is létező, gyakori jelenség, mikor a zenetanár (akár a gyerekeken is átlépve, őket mintegy eszközként használva) önmagát akarja mindenáron megvalósítani. Örökös vita tárgya, hogy kell-e, lehet-e egyáltalán a zenében versenyezni. (Egyik tanárunk a zeneakadémián azt mondta, hogy ami objektíve mérhető a zenében, az a sebesség és a hangerő, a többi szubjektív. :).
    A zenék, dalok jól és okosan vannak összeválogatva (Balázs Árpád a rendszerváltás előtti „iskolai kórusos világ” egyik zeneszerző-ikonja), az énekkari próbát a lehetőségek szerint hitelesen ábrázolták. (Leszámítva talán a táblára felírt kamu kottát 🙂 ) Zenész szemmel egy ilyen filmbeli próba egyébként sohasem lesz (lehet) teljesen életszerű (ld. Sztracsatella, Hétköznapi mennyország, stb.), aki ilyet szeretne, az nézzen zenekari próbafilmeket. 🙂 (https://www.youtube.com/watch?v=ZqEyqAcoJRQ)

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum