Nietzsche a gazdája annak a posztmodern-progresszív gondolatnak, hogy az igazság valójában a hatalom eszköze. Nem az igazságnak van hatalma, hanem a hatalomnak van igazsága – tanította Nietzsche. Mindig a győztesek írják a történelmet, az igazság tehát a győztesek igazsága. Ebből az következik, hogy az igazság helyett a hatalmat kell akarnunk, és ha a hatalom a miénk, akkor lesz igazságunk is. A világ az erős emberé. A természet által kiválasztotté és a kultúra által nemesítetté. A gyengeség ünneplése nem csak meghaladott, de ízléstelen is – mondta Nietzsche. A gyengeséget felmagasztaló kereszténységnek tehát már csak ízléstelensége okán is ki kell múlnia és át kell adnia a helyét az Übermenschnek, amely aztán majd létrehozza saját apollói igazságát.

Nietzsche tisztán látta, hogy a kereszténységgel az irgalomnak is mennie kell. Az őrültről szóló példabeszédében, amelyben az Isten haláláról szóló híres mondatok vannak, Nietzsche megfogalmazza ugyanakkor azt is, hogy Isten halálával mintha hidegebbé lett volna a világ. Már nem tudjuk, merre van a fent és merre a lent, mi a jó és mi a rossz, és azt sem, hogy mit tartogat az erős ember jövője. De azt tudjuk, hogy a gyengeség tiszteletének el kell tünnie a világból. A kereszténységhez annyira szervesen hozzátartozott a gyengék felemelése, az ízléstelenségnek ez a botránya, hogy a kereszténységgel az irgalomnak is távoznia kell. A jövő az Übermensché. Az őrült egy kicsit mégis összehúzza a kabátját, mert érzi, hűvösebb szelek fújnak a világban.

Egy nap aztán, 1889. január 3-án, az Isten és az igazság haláláról szenvedélyesen író filozófus torinói házának ajtaján kilépve meglátott egy embert, aki ostorral verte a lovát. Nietzsche szívében egy varázsütésre megmozdult valami. Minden leírt gondolatát megtagadva odafutott a lóhoz, átölelte a nyakát, zokogni kezdett, és ahogy könnyeitől nem látva szorította a lovat, megőrült. Soha többet nem jött ki a bolondokházából. Ha nincs fent, nincs lent, ha nincs jó, nincs rossz, ha nincs igaz és nincs hazug, ha csak a hatalom van, akkor nincs, nem lehet irgalom sem. Olyan világban viszont nem lehet élni. Akit megőrjít az irgalom, az félő, az irgalom hiányába is beleőrül, amikor a szíve egyszer valahogy mégis megindul mások nyomorúságán. Vagy mikor neki lenne irgalomra szüksége, de hidegség veszi körül és a hatalomtól megmámorosodott erősek, akik már csak magukat képesek szeretni.

9 hozzászólás a “Amikor egy embert megőrjít az irgalom” bejegyzéshez

  • Nászta Katalin says:

    Ezt megosztottam a fészbukon, Ádám. Annyira jó.

  • Szabados Ádám says:

    🙂

  • endi says:

    Niccse még evolúciós értelember is tévedett, hiszen még evolúciós értelemben sem igaz hogy a gyengék legyőzendők, károsak… és az sem hogy az erőseké a jövő stb.

    Amúgy meg, részlet a kiváló Torinói ló c. filmből:
    https://www.youtube.com/watch?v=Bu_pqP7_IUE

  • Katona Simon says:

    Nem túl jó példát adott Nietzsche a világnak, de van egy idézet tőle, ami igaz: “Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék.
    S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád.” Sajnos ő nem vigyázott, és saját magán teljesedett be saját szavai, talán akkor amikor összeomlott szellemileg.
    Az ilyen emberek élete lehet elrettentő példa előttünk annak érdekében, hogy vegyük komolyan az Isten hatalmát, amely igazságos, de irgalmas is egyben?

  • Isten halott – mondta Nietzsche

    Nietzsche halott – mondta Isten

    😉

  • snooker says:

    Annyit azért annyit mondjunk a javára,hogy egy eredeti gondolkodó volt a szó szoros értelmében…és hát a szaktekintélyek is elismerik,hogy a szövegeit irodalmi szinten írta kiváló stílusban.Egyébként egy lutheránus pap fia volt…Hatása ma is igen nagy.Hívő emberként egyáltalán nem osztom a nézeteit de azt el kell ismernem,hogy ő egy valódi és egyedi filozófus(nem tudom,hogy egyáltalán be lehet-e sorolni valamilyen filozófiai irányzatba) volt eredeti és sajátos megközelítéssel,egy negatív zseni akit szétfeszített a zsenialitása.A magyar nyelvterületen talán Hamvas Bélának volt és van ilyen hatása…Elnézést kérek azoktól akiket e párhuzam valahol sért és nem értenek egyet velem.Nietzshce az emberfeletti embert álmodta meg,az erőt és a hatalmat dicsőítette,a gyengeséget lenézte.A kereszténységet feminim vallásnak tartotta.Megőrülése mutatta,hogy maga is milyen gyenge és törékeny volt.Dosztojevszkij egy egész már irányól indult ki(érdemes elolvasni a vallással kapcsolatos esszéit!),de az már egy más történet…(azt hiszem,hogy kortársak is voltak,érdekes volna tudni,hogy olvasták-e egymást).

  • snooker says:

    Kiegészítés:a poszt kiváló!Ezzel kellett volna kezdenem!Fálreértés elkerülése végett Hamvast csak a HATÁS értelmében vontam párhuzamba N.-vel.A két ember teljesen más síkon mozgott,csak talán az volt a közös bennük,hogy mind a ketten gondolkodók voltak.Hamvas opusa óriási,kár,hogy nem lehetett ismertebb és elismertebb.Az okokat tudjuk.Nietzsche egyébként megihlette Richard Strauss zeneszerzőt aki egy szimfónikus költeményt is írt egyik műve alapján.Ezt az előjátékot azt hiszem sokan ismerjük:
    https://www.youtube.com/watch?v=9tbdJqcGlgI

  • endi says:

    “Nietzshce az emberfeletti embert álmodta meg,az erőt és a hatalmat dicsőítette,a gyengeséget lenézte.”

    ez nem éppen azt mutatja hogy nagy gondolkodó volt. persze biztos volt sok értelmes és igaz gondolata is, de ez nagyon nem az 🙂 ez szimplán ostoba, buta, logikátlan gondolat.

  • A legszomorúbb az, hogy ez a gyengébbek eltakarítását sunyi módon célul kitüzö antikrisztusi társadalmi rend az utóbbi évtizedekben megvalósult.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum