Minden kornak vannak evangéliumi lelkészei, akikre azért tekintenek széles körben példaként, mert sikerül úgy megélniük a kor kihívásait, hogy az egyrészt hiteles, másrészt hűséges az evangéliumhoz, harmadrészt érezhetően segítséget jelent sokaknak, akik nem csak kérdéseket tesznek fel, de valódi válaszokat is keresnek. A huszadik század második felében ilyen vezetők voltak John Stott és Francis Schaeffer. Bibliára alapozott és kulturálisan érzékeny szolgálatuk globális hatást fejtett ki, ami ma is érezhető. Az ezredforduló és az azóta eltelt másfél évtized nemzedéke számára hasonló szerepet töltött be Tim Keller, a New York-i Redeemer Presbyterian Church lelkipásztora. Keller számos könyvét (pl. Hit és kételkedés, A tékozló Isten) magyarra is lefordították. Róla és a gyülekezetéről szeretnék most néhány szót szólni.

Keller talán kevésbé erőteljes orátor, mint mondjuk a hasonlóan nagy hatású John Piper, néha kifejezetten morfondírozó stílusban beszél, mondanivalója azonban mély, korszerű és rendkívül inspiráló, ezért egyetlen percig nem unalmas. Ahogy Schaeffer és Stott sem volt az, pedig voltak náluk is erőteljesebb igehirdetők. Keller kiváló példája annak, amit John Stott annak idején úgy fogalmazott meg, hogy a lelkésznek egyszerre kell figyelnie az Igére (Word) és a világra (world) ahhoz, hogy igehirdetői szolgálata időszerű és hatásos legyen. Keller figyelmesen tanulmányozta a gyorsan változó nyugati kultúrát, és ugyanilyen figyelmesen olvasta a Szentírást. Ebből a kettős figyelemből egy kulturálisan érzékeny ellenkultúra született New York szívében.

Keller az 1980-as évek végén költözött New Yorkba, hogy ott új gyülekezetet alapítson. „A feltérképezés fázisában mindenki azt mondta, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet” – írja három évtizeddel később publikált könyvében. „Az egyház mérsékelt vagy konzervatív; a város viszont liberális volt és ingerült. Az egyház családközpontú; New York tele volt fiatal egyedülállókkal és ’nem hagyományos’ háztartásokkal. Az egyház hit; Manhatten ezzel szemben a szkeptikusok, kritikusok és cinikusok földjének számított. Az egyház piaca a középosztály, az pedig a bűnözés és a növekvő árak miatt menekült a városból. Maradt a kifinomult értelmiségi és a nagymenő, a nagyon gazdag és a nagyon szegény. Figyelmeztettek, hogy az ilyenek kiröhögik az egyháznak még a gondolatát is. A városi gyülekezetek egyre apadtak, épületeik fenntartása is gondot okozott. Akkori ismerőseim úgy vélekedtek, hogy csak azok a közösségek maradnak meg, amelyek a hagyományos keresztény tanítást a város többnyire pluralista éthoszához igazítják. ’Ne mondd az embereknek azt, hogy hinniük kell Jézusban – ebben a közegben ez szűklátókörűséget jelent.’ Kételkedve hallgattak, amikor elmondtam, hogy gyülekezetünk hitvallása történelmi keresztény krédókra fog támaszkodni – a Biblia tévedhetetlenségére, Krisztus istenségére, a lelki megújulás (újjászületés) szükségességére – a legtöbb New York-i szemében reménytelenül elavult tanokra. Senki sem mondta ki nyíltan, hogy felejtsem el az egészet, de benne volt a levegőben.” (Hit és kételkedés, 11-12)

A könyv, amiből most idéztem,  2008-ban New York Times bestseller lett. Tim Keller gyülekezete pedig a kétezres évek közepére New York egyik legnagyobb, több mint ötezer fős gyülekezete, közel félszáz leánygyülekezettel a városban. Sőt, globális gyülekezetplántáló mozgalomként (Redeemer City to City) a világ számos nagyvárosában járult hozzá evangéliumi gyülekezetek megalapításához (ez a szám jelenleg 426 gyülekezet 56 nagyvárosban). A Redeemer Presbyterian Church pontosan azt a réteget érte el, amelyikről mindenki azt gondolta, hogy a kereszténység számára elveszett, egy olyan városban, ahol erre senki sem számított. „Gyülekezetünk… többnemzetiségű és fiatal (az átlagéletkor harminc körüli), a tagok több mint kétharmada egyedülálló. Manhattenben mindeközben több hasonló, hagyományos tanokat hirdető gyülekezet jött létre, a környező külvárosokban pedig több száz. Egy kutatás szerint csak az afrikai keresztények több mint száz gyülekezetet alapítottak New Yorkban az elmúlt években. Ez a tény mindenkit – beleértve minket is – megdöbbentett.”

Miért? Pontosan azért, mert a liberális nagyvárosokban konzervatív hitvallású gyülekezetnek lenni elképesztően kontrasztos ellenkultúra. Tim Keller megítélése is jó példa erre. Idén odaítélték neki mint Amerika egyik legnagyobb hatású kortárs gondolkodójának a Princeton Seminary rangos díját. Aztán váratlanul mégis visszavették a díjat, mert (bár ez korábban is köztudott volt) Keller hagyományos módon gondolkodik a nemi szerepekről és a homoszexualitásról. A kínos közjáték talán csak Keller számára nem volt kínos, hiszen hitvalló gondolkodása akkor is nyilvánvaló volt, amikor a gyülekezete több ezer főre duzzadt Amerika legliberálisabb metropoliszában. Keller gyülekezete nem azzal szerezte népszerűségét, hogy meghátrált a kulturális nyomás hatására, hanem azzal, hogy pontosan mérte fel az inkulturáció határait. Kulturálisan igazodott a New-York-i, nagyvárosi, liberális közeghez, odafigyelt a kérdéseire és érzékenységére, a Szentírás üzenetéből és tanításából, a keresztény hit belső önazonosságából viszont semmit nem adott fel. Ez tette nem csak Keller gyülekezetét, hanem minden hasonló gyülekezetet sikeressé a nyugati nagyvárosokban.

A lelkileg szomjas emberek egyáltalán nem azt akarják visszahallani, amit a kultúrájuktól kapnak, mert ahhoz nincs szükségük keresztény gyülekezetre. Keller azt értette meg, hogy az evangélium kétezer éves üzenetét kell odavinnie a lelkileg szomjas nagyvárosi emberhez. A víz ugyanaz volt, csak az edény volt ismerősebb a szomjazónak, ezért bizalommal tudta elvenni azt tőle. Keller kulturálisan érzékeny ellenkultúrát valósított meg New York szívében. Az Economist brit gazdasági-politikai lap 2006 őszén azzal a címmel jelentetett meg egy cikket, hogy „A kereszténység mindenhol az összeomlás szélén áll, Londont kivéve.” Londonban ugyanis fiatal értelmiségiek és bevándorlók lepik el a gyülekezeteket, mert szomjasak a régi evangélium után. Ezek a gyülekezetek konzervatív teológiájú, evangéliumi gyülekezetek, mint a Redeemer Presbyterian Church. Keller azt mutatta meg, hogyan kell a nagyvárosokban (mint New York vagy London) úgy képviselni Krisztust, hogy egyrészt érthető legyen a kortársak számára, másrészt ne adjunk olyat Krisztus szájába, amit nem kétezer éve bízott a szentekre drága, megőrzendő kincsként. Mert ma is az evangélium az Isten ereje, nem a kultúránk üzenete, és ma is zsidónak kell lennünk a zsidó, görögnek pedig a görög számára.

Keller idén nyáron megy nyugdíjba. Pontosabban lelkipásztori szolgálatát fejezi csak be, egyéb missziói munkáit folytatja, és valószínűleg sok új könyvét fogjuk még olvasni. Hálás vagyok Istennek ezért a szolgájáért, olyan példa, akit valóban érdemes követni.

10 hozzászólás a “Tim Keller kulturálisan érzékeny ellenkultúrája” bejegyzéshez

  • Albu Levente says:

    Nagyon szeretem Tim Kellert. Azon gondolkodom, hogy vajon a mozgalom, amit épített mennyire tud nélküle fennálni, továbbfejlődni? Mennyire függ például gyülekezete az ő tanítói képességeitől és mennyire az elvektől, amiket ő képviselt?

  • Bagdán Viktor says:

    Tim Keller könyvei engem is lenyűgöznek, a Hit és Kételkedést szerintem még egyszer el fogom olvasni, akárcsak A tékozló Istent.
    Jelenleg az Istennel a szenvedés kohójában c. könyvét olvasom, ami nagyon sokat segít a jelenlegi helyzetemben. Ebben olvastam, hogy a mai szekularizált világra jellemző felhígított hit sokkal kevésbé nyújt segítséget azoknak, akik a szenvedéssel találkoznak, mintha pl. ateisták lennének. Ezt megtapasztaltam a saját bőrömön. Azt látom, hogy az egyik gyülekezetben túlontúl liberális nézetek mentén öntik ki a gyereket a fürdővízzel együtt, és ezáltal elveszik az evangélium erejét. Máshol pedig a formalitásokhoz, külsőségekhez és felesleges szabályokhoz ragaszkodva teszik ugyanezt, vagyis szintén eltávolodnak az evangélium eredeti üzenetétől. Például egy (elektromos) gitárt meglátva protestáns létükre is keresztet vetnek, és kiátkozzák az illetőt, sőt, az életében megjelent szenvedéseket meg is magyarázzák, hiszen szerintük az illető letért az általuk vélt helyes útról. Még nem adtam fel, hogy találjak egy olyan gyülekezetet, ahol Tim Kellerhez hasonlóan, ragaszkodnak Jézus tanításához, ennek minden szépségével és keménységével együtt, de mégsem kirekesztőek, vagy (rossz értelemben) fundamentalisták. Üdv, Viktor

  • KCS says:

    “a lelkésznek egyszerre kell figyelnie az Igére (Word) és a világra (world) ahhoz, hogy igehirdetői szolgálata időszerű és hatásos legyen”

    Sajnos ezt seholsem látom/hallom megvalósulni, csak a két szélsőség létezik Magyarországon.

    Talán ha az egyes egyházak, felekezetek teológia oktatása gyökeresen elmozdulna ebbe az irányba, akkor lenne változás. De semmi sincs, ami erre ösztönözzek őket, a hívők meg oldják meg a házi feladatot, ahogy tudják…

  • Bagdán Viktor says:

    Egyet értek KCS-vel. Én is ezt tapasztalom. Legalábbis itt Pécsen – lehet ugyan hogy bennem van a hiba – a fenti két szélsőséggel találkoztam. Még az is lehet, hogy a végén Katolikus leszek. Van több olyan ismerősöm, barátom is, aki a fenti okok miatt inkább nem is jár gyülekezetbe. Ez lenne a megoldás? Nem hiszem. Szerintem baj van. És ezt nem csak én látom így.

  • Zsofi says:

    Mindig is felnéztem Keller-re, nem csak amiatt amit NYban véghezvitt, hanem egyenessége, Igéhez való hűsége és kivételes intelligenciàja miatt is. Esetleg a Preaching c. könyvét olvastad Ádám? Én nem vagyok lelkész, de nem tudtam letenni. Nagyon ajánlom, ha esetleg még nem olvastad.

  • Zsofi says:

    Egyébként​ a kommenteket olvasva még annyit szeretnék megjegyezni, hogy Magyarországon tényleg baj van, de Németországban (itt élek) szerintem sokkal ijesztőbb a helyzet. Wellness kereszténység, felvizezett Evangélium, s külön ajànlom figyelmetekbe a múlt heti evangélikus Kirchentag beszámolóit pl. az idea magazin oldalán. Egyházi esemény politikai célokra hasznàlva (pl.Obama volt a sztàrvendég), aztàn jelmondatok, mint “mindenki higgyen amiben akar”, nem sorolnàm…
    Szóval van baj itt is.

  • Pappesz says:

    Hogy lehet egyszerre az Igére és a világra is figyelni? Hogy ne legyen kirekesztő az ember és ne legyen hígított Evangélium a gyülekezetekben?

  • Szabados Ádám says:

    Szerintem ebben Pál jó példa, aki zsidók között más gondolatok, kérdések és előzmények mentén hirdette az evangéliumot, mint pogány környezetben, és pogányok között is figyelt arra, hogy éppen a vidéki Lisztrában, vagy mondjuk a kultúra fővárosában, Athénben van-e. Viszont mindenhol a hígítatlan evangéliumot hirdette. Figyelembe vette, mit tud a hallgatósága, milyen kérdései vannak (és lesznek) az üzenet kapcsán, hol vannak a kapcsolódási pontok, hol ütközik az evangélium az ő hitükkel és értékrendjükkel. Folyamatosan hidat épített a változatlan üzenet számára. Erre van szükség ma is.

  • Bálint says:

    Ádám,

    Nem tudom, belefutottál-e már ebbe, de Tim Keller nem rég részt vett egy nyilvános beszélgetésen azzal a Jonathan Haidttal, akivel kapcsolatban szintén írtál már posztot. Lenyűgöző eszmecsere, Keller “kulturálisan érzékeny ellenkultúrája” világosan és megnyerően megjelenik benne. A felvétel itt megnézhető.

  • Márton Richárd says:

    Akiket érdekel esetleg…a napokban indul a cikkben is említett Keller, ill. a Reedemer City to City nevű képzése Magyarországon (eredeti licenc alapján)…2 éves, kifejezetten Lelkészképző kurzus…

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum