Történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy az anabaptista és a baptista hagyomány pontosan hogyan kapcsolódnak egymáshoz, mert a két mozgalom – a közhiedelemmel ellentétben – sem történetileg, sem a jelenben nem teljesen azonosak egymással. A reformáció radikális ága és az angolszász disszenterek között született baptista mozgalom összefonódását azonban sok dolog mutatja. Magyar nyelven Szebeni Olivér baptista teológus írta meg például az anabaptizmus történetét (Az anabaptisták – A reformáció harmadik ága), és a Magyarországi Baptista Egyház kiadásában jelent meg W. R. Estep Az anabaptisták története c. könyve is. Mivel a baptisták sok tekintetben saját előfutáraiknak tekintik az anabaptistákat, én is most egy kalap alá veszem azt, amit az anabaptista és a baptista mozgalom pozitívumairól el akarok mondani.

Az angolszász baptista mozgalom – amely bár Európában kicsinek számít, Amerikában a legnagyobb protestáns felekezet – az elmúlt évszázadokban sok kiváló vezetőt és teológust adott a kereszténységnek. Legfontosabb angolszász baptista példaképeim: John Bunyan, William Carey, Adoniram Judson, C. H. Spurgeon, Carl F. Henry, D. A. Carson és John Piper. Az általuk fémjelzett hagyományt az egész egyháztörténet egyik legegészségesebb vonulatának tartom, bár megjegyzem, az előbb felsorolt baptisták mindegyike teológiailag kálvinista. A kálvinista teológia mellett azonban olyan missziós tradíciót is képviselnek, amely egyszerre hangsúlyozza, hogy az evangéliumot el kell vinnünk a föld végső határáig, és azt, hogy Jézus tanítványai csak saját jogukon kapcsolódhatnak a szentek közösségeihez, melyek önmagukat kormányzó gyülekezetekként tömörülnek egymással szövetségbe. Ez utóbbiak anabaptista elvek.

Az anabaptizmus egyik legfontosabb igazsága az, hogy az egyház semmilyen értelemben nem lehet az állam szerve vagy funkciója. Ezt a reformáció idején még szokatlan elvet az állam és egyház szétválasztása elvének nevezték, ami a legtöbb nyugati országban ma már közhely. A régi anabaptisták nem vállaltak állami tisztségeket, de azt sem engedték meg, hogy az állam beleszóljon a gyülekezeteik életébe. Emiatt súlyos üldöztetésekben volt részük még a protestáns országokban is. Ezt ők többnyire békésen viselték. „Az anabaptisták legszebb evangéliumi vonása… az a csöndes, alázatos béketűrés volt, amellyel irtózatos üldöztetésük keresztjét hordozták, szemüket az eljövendő Messiásország dicsőségére függesztve.” – írja Révész Imre református egyháztörténész A reformáció c. könyvében (65).

A reformáció kori anabaptisták társadalomképe talán túl sötét volt, a hit és a kultúra kapcsolatáról vallott radikális dualizmusuk nem volt teljesen indokolt (a református hagyomány holisztikus vagy a lutheránus hagyomány dialektikus szemléletéből lett volna mit tanulniuk), de az is igaz, hogy az anabaptista hagyományból sugárzik legerőteljesebben a bibliai igazság, hogy Jézus követői nem ebből a világból valók, ezért nem is érezhetik teljesen otthon magukat ebben a világban. Nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Az anabaptisták elfogadták kisebbségi státuszukat és nem törekedtek földi nagyságra. Elfogadták, hogy Jézus tanítványai a „kicsinyek”, és bíztak abban, hogy a „kicsiny nyájnak” tényleg nincs mitől félnie.

Az anabaptisták és baptisták nem tartják helyesnek a csecsemők megkeresztelését, mert a Bibliában  hitvalló keresztséget látnak. Aki megtér, azt megkeresztelik, függetlenül attól, hogy csecsemőként annak idején a víz alá tartották-e vagy sem (innen a nevük is: anabaptisták, újrakeresztelők). A keresztség (bemerítés) számukra nem az első születéshez tartozik, nem a földi polgárság jele egy keresztény országban (ahogy az akkori államok kezelték), hanem a második születés és a mennyei polgárság szimbóluma. Az anabaptista hagyomány a keresztség értelmezése által is tanítja az újjászületés abszolút fontosságát, és ezzel nagyon fontos üzenetet küld a világnak. Ugyanazt az üzenetet, amit Jézus mondott Nikodémusnak: „Ha valaki nem születik újonnan víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.”

A hitvalló keresztségből következik, hogy a(z) (ana)baptista gyülekezeteknek hívő tagságuk van. A szentek közössége számukra valóban a szentek közössége. Nem abban az értelemben, hogy a gyülekezetek minden tagja kivételesen szent volna a viselkedésében, hanem abban az újszövetségi értelemben, hogy a gyülekezeteknek csak olyan tagja lehet, aki valóban megtért az élő Istenhez, hisz Jézus Krisztusban mint Urában és Megváltójában, és ezt a keresztség által is kinyilvánítja. Az anabaptista hagyományban az újrakeresztelés nem pusztán a víz mennyiségéről vagy a keresztelés módjáról szól, hanem arról is, hogy ki tartozik a szentek közösségéhez. A gyülekezetek tagja csak olyan ember lehet, aki meghalt Krisztussal a bűnnek és feltámadt vele együtt, hogy új életben járjon.

Az anabaptista hagyományban a gyülekezetek önmagukat kormányozzák. Az episzkopális és presbiteriánus egyházkormányzás hierarchikus rendszereivel szemben ez a hagyomány a gyülekezeteket autonóm egységekként kezeli. Nincs olyan egyházi szervezet, amely beleszólhatna az önmagukat kormányzó gyülekezetek életébe. Az így működő gyülekezetek közös hitvallás mentén, az egyenjogúság alapján kapcsolódhatnak egymáshoz, létrehozhatnak közös intézményeket, de az alapegység a gyülekezet marad, melynek vezetőit nem felülről nevezik ki, hanem maga a gyülekezet választja meg. A baptista hagyomány kongregacionalizmusa véleményem szerint inkább tükrözi az ősegyház életét, mint a később kialakult hierarchikus egyházi modellek. Az anabaptista hagyomány gyülekezetek (nem hierarchikus) hálózata és egyenrangú szövetsége.

Ezek azok az elvek, amelyeket a(z) (ana)baptista hagyományban szeretek és szabadegyházi gyülekezeti vezetőként magam is próbáltam érvényesíteni az elmúlt két évtizedben. Mivel láttam a gyakorlatban ezeket az elveket jól működni, idővel még jobban megszerettem őket. Hálás vagyok az anabaptista hagyományért, és azért, ahogy ezt a hagyományt Isten a baptista mozgalomnál jóval szélesebb körben is használta és ma is használja az egyház életében.

***

Kapcsolódó cikkek:

Mit szeretek a református hagyományban?

Mit szeretek a pünkösdi-karizmatikus hagyományban?

Mit szeretek a testvérgyülekezeti hagyományban?

Mit szeretek a metodista hagyományban?

Mit szeretek a lutheránus hagyományban?

9 hozzászólás a “Mit szeretek a(z) (ana)baptista hagyományban?” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    “……………………………………… Aki megtér, azt megkeresztelik,
    függetlenül attól, hogy csecsemőként annak idején a víz alá tartották-e vagy
    sem (innen a nevük is: anabaptisták, újrakeresztelők). ………………..”

    Bár baptista gyülekezetben merítettek víz alá, e poszt olvasásakor jöttem rá,
    akkor az ige útmutatásán túl, az anabaptista hitelvnek is engedelmeskedtem.

    A hit útján való elindulást követő 4. évben érlelődött meg bennem az elhatá –
    rozás, hogy bemerítkezem. Elkezdtem kérdezni környezetem, hol lehetséges ez.
    A munkahelyemre bejárt egy hívő lány, akitől megtudtam, náluk van bemerítés.
    Felkerestem az ott szolgáló testvért és megkérdeztem, bemerítene e úgy, hogy
    nem tagolódom be a baptista gyülekezetbe. Elvállalta, de előtte volt több be –
    szélgetésünk, mert megakart győződni döntésem komolyságáról. Pár hónap után
    “anabaptista” lettem úgy, hogy ennek nem voltam tudatában. Engem kizárólag
    Jézus Krisztus példája motivált, aki bemerítő Jánoshoz ment, ám János vissza
    akarta tartani, de Ő azt mondta neki:

    “Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.”
    (Máté 3:15)

    Úgy gondoltam, ha Jézus számára ez a “minden igazság” – hoz tartozott, akkor
    számomra is az kell hogy legyen.

  • tolerancia says:

    “…A régi anabaptisták nem vállaltak állami tisztségeket, de azt sem engedték meg, hogy az állam beleszóljon a gyülekezeteik életébe. Emiatt súlyos üldöztetésekben volt részük még a protestáns országokban is….”

    Amolyan ‘ no-go’ zónákban éltek egy-egy országban?

  • adrián says:

    Mit nem szeretek az “egyházak” hagyományaiban. Remélem sokakat megbántok vele. Nem viccelek!
    https://youtu.be/3EiZVY1Cgsk

    https://youtu.be/zLaKvhsOhnk

  • adrián says:

    Helyesbítek,…remélem sokakat fog bántani az igazság.

  • dzsaszper says:

    Az “altar call” (magyarul előrehívásként találkozom vele) gyakorlatával nagyon nem értek egyet én sem, és azért nem mondanám általánosnak az egyházak között.
    Az sem újdonság, hogy vannak báránybőrbe bújt farkasok, maga Jézus figyelmeztetett rá az Újszövetség tanúsága szerint.
    Ezek szomorú és valós dolgok, de nem értem az utalást mint nem szeretsz ‘az “egyházak” hagyományaiban’.
    Kezdjük ott, hogy kiket/miket értesz “egyházak” alatt?

  • adrián says:

    dzsaszper,
    ha végig nézed a The False “Church system” Deception című videót, az elég érthetően elmagyarázza.
    A másik videóban pedig nem az előhíváson van a hangsúly.

  • dzsaszper says:

    @adrián:
    Röviden ránéztem, belehallgattam. Ami kiderült belőle, arra reagáltam.
    Viszont nagyon utálom azokat a kommenteket, amik videóra hivatkoznak, anélkül, hogy elmondanák, miért kapcsolódik a témához, és a videón belül melyik rész a lényeges. Ezeket elvből nem nézem végig. Így teszek most is. Ami kiderült a leírásból és a rövid belehallgatásból, arra reagáltam.

    Először meg kellene győzzél, hogy a videók relevánsak és miért, hogy végignézzem őket.

  • adrián says:

    Én nem foglak győzködni téged. Azt nézel meg, vagy éppen nem nézel meg, amit akarsz. Az introm figyelem felkeltés jellegű volt, a többi részlet kiderül a videókból azok szamara, aki érti (nem csak a nyelvet) és, akit érdekel. A “false church system” azért szerintem elégé beszédes.

    „ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik.” – Apostolok cselekedetei 7:48

    „Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent.” – Apostolok cselekedetei 17:24-25.

    Szellemi templom. Dereng már valami dzaszper?

  • adrián says:

    Az 501(c)(3) jelenség már csak hab a tortán. Pedig Pál apostolunk arra biztatott minket, hogy ne legyünk terhére senkinek, mig van két kezünk, hogy megdolgozzunk a mindennapi betevőért. Na nem is fárasztalak tovább, mert még a végén azt fogod gondolni, hogy győzködlek

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum