A képmutatás üzenete néha erőteljesebb, mint az igazságé. Ezt mi, keresztények sajnos nagyon jól tudjuk, hiszen sok száz év képmutatásának fizetjük az árát, és még sokáig fizetni is fogjuk. A jó hír az, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akiken a következetlenségeket behajtják, és amikor a hazugságra vetül a képmutatás árnya, az igazság akár nyerhet is. Épp valami ilyesmi történik most, ahogy kutatásokból sorra kiderül: a progresszív elit (vagy legalábbis annak nagy része) messze nem a szerint a morális vízió szerint él, amiért a nyilvánosság előtt harcol. A szexualitással kapcsolatos progresszív morális vízió lényegét abban foglalhatnánk össze, hogy a szex legyen az önkifejezés egyéni döntése, nem pedig társadalmi konvenciók rabja, ahogy az régen – a kereszténység sötét időszakában – volt, amikor a szexet a heteroszexuális házasság normatív keretén belülre korlátozták. Ez a vízió földcsuszamlásszerű változásokat hozott a nyugati társadalmakban, de éppen a progresszív elit köreiben nem akkorát, mint amilyenre gondolnánk.

Néhány meglepő statisztikai adat következik az amerikai progresszív elit konzervativizmusáról (forrás: itt és itt.). A Harvard Crimson jelentése szerint a Harvard Egyetem diákjainak 19 (!) százaléka 2017-ben szűzként diplomázott, és 49 százalékának volt kettő vagy annál kevesebb szexuális partnere az egyetemi évek alatt. A patinás Brown Egyetem – Amerika híresen szabadelvű egyeteme – hasonló adatokkal szolgált. A Brown Daily Herald felmérése szerint a rendszeresen szexelő diákok között mindössze 12,6 százalék feküdt össze több emberrel, és közülük is csak 0,8 százalék élt kizárólagos kapcsolatban egyszerre több emberrel (poliamória). A rendszeresen szexelő diákok 24,8 százaléka monogám kapcsolatban élt, 7,8 százaléka pedig ha szexelt, mindig ugyanazzal feküdt le. A rendszeresen szexelők együttesen a diákok mindössze 49,9 százalékát tették ki, vagyis kevesebb, mint a felét. Azok közül, akik szerettek volna rendszeres szexuális kapcsolatban élni (75%), mindössze 8 százalék mondta azt, hogy több emberrel is lefeküdne (vagy akár poliamoróz kapcsolatba menne). A nagy többség elkötelezett, monogám kapcsolatra vágyott. Ugyanezt a tendenciát látjuk a Stanford Daily statisztikáiban is. Ott a diákok 86 százaléka mondta, hogy elkötelezett, monogám kapcsolatban szeretne élni, miközben mindössze 34 százalék volt ténylegesen kapcsolatban valakivel. Különös fricska ez a szexuális forradalomnak.

Ha az amerikai progresszív elit szokásait az egyetemen túl is vizsgáljuk, még meglepőbb konzervativizmussal találkozunk. A házasság intézményének mélyrepülése egyetlen társadalmi réteget nem érint: a viszonylag jómódú, egyetemet végzett elitet. Köztük szinte egyáltalán nem csökkent a házasságok száma, alig nőtt a válások száma, és nem nőtt a házasságon kívül született gyermekek száma sem. Ez a réteg majdnem ugyanolyan konzervatív, mint az 50-es vagy 70-es években volt. Hogy értsük az iróniát: arról a rétegről beszélünk, amelyik az elmúlt évtizedekben a leghangosabban küzdött a tradicionális szexuális szokások – és különösen a házasság „elnyomó” intézménye – ellen, és a nyilvánosságban most is vívja ezt a harcot. A képmutatás abban áll, hogy amikor a saját boldogságáról van szó, ez a réteg pontosan tudja, mit akar. Nem azt, amit a szexuális forradalom, hanem azt, amit ez a forradalom tönkretett. A progresszív értelmiségiek elsöprő többsége elkötelezett, monogám kapcsolatra vágyik, házasságban él, nem válik el, nem csinál a házasságon kívül gyereket. Képmutatásával igazolja, hogy valójában értéknek tartja azt, amit évtizedek óta támad. Képmutatása árát mások fizetik meg. Ideje, hogy erről is nyíltan beszéljünk.

26 hozzászólás a “A progresszív elit konzervatív szexuális élete” bejegyzéshez

  • Nagyszerű, köszönöm! A személyes tapasztalatainkat igazolja.

  • Lima Rui says:

    Ádám,
    néha nagyon meglepsz. És ezt komolyan is gondolod?

  • Ken says:

    Nem vagyok szociológus, vagy bármi efféle, de érzésem szerint az ellentmondás inkább látszólagos. A “viszonylag jómódú, egyetemet végzett elit” Amerikában egy több tízmilliós réteg, és még az elit egyetemek diáksága is százezres nagyságrendű csoport. Az említett radikális eszméket viszont egy nagyon hangos, de ehhez képest elenyésző létszámú kisebbség hirdette; a többiek inkább csak nem vitatkoztak velük nyíltan. És persze van időbeli változás is: bár mi, keresztyének, ezt sokszor figyelmen kívül hagyjuk, a “világban” is előfordulnak néha pozitív tendenciák. Ami igaz volt pl. a hippimozgalom csúcsán, nem föltétlenül igaz ma is. A bűnbe is bele lehet unni…

  • Szabados Ádám says:

    Ken,

    bár igaz, hogy a kulturális forradalmat egy hangos kisebbség vitte végbe, érzésem szerint annál azért többről van szó, hogy az egyetemet végzett, jómódú amerikaiak többsége nem vitatkozott nyíltan a radikális eszmékkel. Az amerikai egyetemek a szekuláris progresszió legfőbb bástyái (nem csak az Ivy Leage), és ez kimutatható hatással van az említett rétegre. Az egyetemet végzettek között az átlagnál jóval nagyobb a demokraták/progresszívek támogatottsága, ezt a legutóbbi választások is tükrözték. Ehhez képest meglepő, hogy a házasságok stabilitása szempontjából éppen ez a réteg változott a legkevesebbet.

  • Lima Rui says:

    Az ember alapvetően monogám lény, az a legtöbb társadalomban és az volt jóval a kereszténység előtt is. Ez biológia. Attól még, hogy valaki nem ítéli el mások szexualitását, sőt, egyenesen buzdítja rá, hogy kiélje azt, attól még ő lehet monogám. Ő így éli ki, a progresszíveknek is lehet erre igénye, nem igaz? Ez két külön dolog.

  • Szabados Ádám says:

    Lima Rui,

    persze. Csak a szexuális forradalom és a progresszív erkölcsi vízió éppen azt utasítja el, hogy lenne természeti rend az ember számára, tehát nem pusztán a kivételnek akar helyet csinálni, hanem a szabályt is elutasítja. Erről szól a queer-elmélet. Ehhez képest érdekes, hogy ez a réteg mégis a szabályt követi.

  • Soma says:

    Kedves Ádám,

    a remek cikk és Lima Rui hozzászólása kapcsán (ti. viselkedhet-e valaki egy bizonyos módon, miközben másokat ezzel ellenkező viselkedésre buzdít)egy teológiai természetű kérdésem lenne. A cikkben a képmutatást emlegetted. Arra lennék kíváncsi, hogy a fentebb tárgyalt esetben (hűség, monogámia és tulajdonképpen a párkapcsolati aszkézis gyakorlása, de a libertinizmus hirdetése) hogyan oszlik meg az erkölcsi felelősség, mi a viszony – ebben a konkrét esetben – a saját és az idegen bűn között?

    Más szempontból úgy tudnám megközelíteni a problémát, ami furdalja az oldalamat, ha a Pilgrim’s Regress földrajzi allegoriáihoz fordulok. Alapvetően “északi” vérmérsékletű ember lévén mindig sokkal jobban zavarnak és látványosabban háborítanak fel a “déli” eltévelyedések. De aztán, amikor lehiggadok és jobban átgondolom, nyilvánvaló szokott válni, hogy a (bárminemű) szabadosság hátterében valami jól körülírható, rideg doktrína áll. Ám mivel Lewis a főszereplőit elsősorban északi tájakon utaztatja, nem tudjuk meg, hogy Mr. Vertue milyen kihívásokkal nézne szembe Orgiasticában és Aphroditopolisban.

    Röviden-velősen: mit tartasz a forradalmi értelmiség alapvető dogmájának – ami a cikkben leírt ellentmondást is okozhatja?

  • Szabados Ádám says:

    Soma,

    aki a The Pilgrim’s Regress-re hivatkozik, rossz ember nem lehet.:)

    A forradalmi értelmiség alapvető dogmája egy szóban szerintem az öntörvényűség. Ha ezt jobban ki akarom bontani, nagyon sok dolgot kellene megneveznem. A dogmák közé tartozik az egyenlőség (nincs az egyén felett úr), a különbözőség (nincs közös emberi norma), az önkifejezés szabadsága (én döntök saját identitásomról), valamint az autentikus egyéniség (mindenféle elfojtás helytelen).

    Ezeknek a dogmáknak számos filozófiai gyökere van, amelyek közül szerintem az alábbiak különösen fontosak:

    – Marx, Darwin: kronológiai sznobizmus, történelmi haladás, harc.
    – Frankfurti Iskola (Adorno, Horkheimer, Marcuse): a hagyományos család mint elnyomó struktúra.
    – Gramsci: kulturális hegemónia megteremtése, identitáspolitika.
    – Sartre, Heidegger: egzisztencializmus, az egzisztencia megelőzi az esszenciát.
    – Freud: helytelen a szexuális vágyak elfojtása és szublimálása.
    – Nietzsche, Foucault: a hatalomnak van igazsága és normája.
    – S. de Beauvoir, J. Scott, J. Butler: gender és szex megkülönböztetése.

    Ez persze válaszként szintén rövid-velős, de talán nem teljesen érthetetlen.

  • Soma says:

    Hálás köszönet a rögtönzött “Syllabus Errorum”-ért, bár még az életkedvem is elmegy tőle…

    Öntörvényűség. Hm, igen. Ennél velősebben valószínűleg nem is lehetett volna megfogalmazni. “Jobb a Pokolban uralkodni, mint a Mennyben szolgálni”. Ez még mindig a régi Ellenség, csak új köntösben.

    (Csak még a cikkhez egy megjegyzés. Eszembe jutott – és talán nem tévedek nagyot -, nekem azt tanították, hogy a romlott tanácsadók mélyebben vannak a pokolban mint a “szerelem halottai”.)

  • endi says:

    Állítólag a legtöbb ember néz pornót (persze lehet hogy ez is csak a média és a statisztikusok közös túlzása/hazugsága), és Jézus szerint ez is bűn (házasság törés). Párszáz éve ilyesmire nem igazán volt lehetőség, pontosabban szólva akkor konkrétabban kellett házasságot törni. Szóval attól hogy monogám kapcsolatban vannak, még lehet hogy ezerrel nézik a pornót…

    Ha csak azt nézzük hogy kik élnek monogám kapcsolatban, hagyományos házasságban, abból inkább társadalmi szintű következtetéseket tudunk levonni. Jézus meg nem társadalmi dolgokkal foglalkozott, hanem az egyénnel…

  • Kallard says:

    Nagyon szerények az ismereteim a témáról, de minimum az elmúlt két évtizedben láttam egy rakás jelét annak, hogy az amerikai elit jelentős része egyáltalán nem gondolkozik és kommunikál a szexről olyan módon, ahogyan az elején lefestetted. Sőt, Európából nézve néha egészen megdöbbentő a prüdériájuk, tehát, legalábbis nagyon sok területen egyáltalán nem a szexuális szabadosságot kommunikálják kifelé. Emlékszem olyan filmre, ami Európában tán 6-os karikát kapott, Amerikában pedig 16-ost. Nem lehet egyébként, hogy ezekben a felmérésekben, legyenek bármennyire anonimak, megjelenik a társadalom, az elit, apu és anyu feléjük kommunikált elvárása is az egyetemisták válaszadásakor?

  • Szabados Ádám says:

    Kallard,

    igen, létezik az a jelenség, amit írsz, kint élve is tapasztaltam. Amerika nem egy ország, hanem kettő, vagy még inkább ötvenszer kettő. Egészen más tapasztalatokat szerzel, ha elmész Tennessee-be, ahol még a banktisztviselő is imádkozik érted (velem ez történt), vagy ha elmész Chicago belvárosába, ahol olyan, mint ha a keresztény etika soha nem létezett volna (ott is pislogtam néha). A kettősség abban is megmutatkozik, hogy bár az egyetemet végzett elit inkább progresszív (58% most is Hillary-re szavazott), a társadalom jelentős része nem az, és az emberek a törvényhozásokba és bíróságokra egészen konzervatív politikusokat és bírókat is beszavaznak/kineveznek. Ezért tűnik Amerika néha nagyon prűdnek, máskor meg elképesztően liberálisnak.

  • Kallard says:

    Igen, a filmek kapcsán aztán eszembe jutottak a szex körül forgó, rettenetesen ostoba és alpári tinivígjátékaik is… Szerintem nagyon furcsa önellentmondások feszegetik az Államokat, eddig valahogy mégis elműködött. Valószínűleg sok szempontból egy unikális jelenség az az ország a történelemben.

  • Szabados Ádám says:

    Kallard,

    ez az a pont, amikor teljesen egyetértünk. Bontsunk egy sört és igyunk rá!:)

  • Kallard says:

    Ádám,

    majd este, vagy legalábbis késő délután. 🙂

    Amúgy sok dologban egyetértek én veled, csak olyankor nem érzem szükségét ezt kommunikálni.

  • Németh Péter says:

    Szerintem a cikk árnyékra vetődik: nem a “konzervativizmus” meg a “liberalizmus” értékelődött át.

    A világ Nyugati része ma már inkább aszexuális (a heteroszexuális házasságon belül is!), nekem nagyon sok, több éve házasságban élő ismerősöm “panaszkodik”, hogy az első néhány év “boldogsága” után szinte teljesen elmaradnak az intim (azaz szexuális) együttlétek a házasságában… Nem egy, és nem két esetről van szó…

    Japánban kimutatott szociológiai tény, hogy nemhogy házassági kedv nincs a fiatalokban, hanem alapvető szexuális vágy sem… Hogy ennek oka a pornó, az elkényelmesedés vagy egyéb, nem tudni.

    De éppen ezért “túlszexualizáltnak” tekinteni egy valójában egyre inkább aszexuális világot, merő ostobaság.

    Aki olvasta Nikita D. Coulombe és a neves, világhírű társadalompszichológus Philip Zimbardo könyvét (Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak?), az tudja, mire utalok.
    Nevetséges a házasságon kívüli szexualitást vagy akár a homoszexualitást szidni, mikor a házasságokban egyre inkább nincs rendben a szexualitás (a reprodukciós következményekről nem is beszélve…!) Erre a tényre, jelenségre kellene inkább figyelni, én nem arra a látszólagos (vágy)álomra, hogy “jaj de jó, jaj de érdekes, a csúnya liberális elit egyébként milyen konzervatív az ágyban”!
    De milyen nagy és központi téma lett a szex némely keresztények között is, pedig nem beszélni kell róla, hanem csinálni:-)) Igaz, az kevésbé “látványos”:-)

  • Kallard says:

    Péter,

    nem látom át a jelenséget nagy léptékben, de az általam ismert huszonévesek körében feltűnően sokan felelnek meg ennek a képnek.

  • endi says:

    Szerintem a “tömegember” nem csak a szexbe un bele, hanem mindenbe. Szóval ebben a szex nem valami különleges dolog, mert minden másba is beleunnak.
    Ennek oka pedig a felületesség és a “tömegemberség”.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Péter,

    egyszerre igaz a két jelenség.

  • F Barni says:

    Nagyon jó az a megközelítés (bár nem az egyetlen legitim vizsgálódási mód), amikor egy jelenséget a maga univerzumán belül próbálunk értelmezni. Sokszor nem is jut el egy világmagyarázat a világgal való összevetés stádiumában, mert saját dugába dől az önellentmondások miatt. A posztmodern egyik igazsággyengítő mellékhatása, hogy a világnézetek belső koherenciáját sem és azok valósághoz (sic!) való viszonyát sem firtatja. Inkább a mindentől független, hasznos és élvezhető eszmerendszerek szabad versenyét és vitáját látjuk. Az eleve hiányos világmagyarázatok könnyen megtalálják egymás gyönge pontjait, de ezek a viták ritkán juttatnak el minket el a kikezdhetetlen fundamentumokig.
    A progresszív szexuális felfogás propagátorainak konzervatív “perverziója” szintén egy ilyen rendszeren belüli zavar, bár szerintem korántsem akkora, és olyan természetű, mint a konzervatívok képmutatása. Ha a laza liberalizmusból indulunk ki, ami a kizárólagos normákkal szemben a sokszínűséget hirdeti, ott a hagyományos családmodell csak egy opciót jelent a palettán. Elutasítása vagy választása nem önellentmondás. Ha Gyurcsány Ferenc kimegy a Pride-ra majd később ellátogat a Felvonulás Jézusért című rendezvényre az ő szempontjából ez teljesen rendbe van. Valószínűleg mindkét helyen örülnének neki. Vele szemben Orbán Viktort saját konzervativizmusa köti, nem mehet ki a Pride-ra (valószínűleg nem is akar).
    Ezt csak a light liberalizmus védelmében mondom. Ha a progresszió megáll ott, hogy értéksemleges államot grundol és csak keretrendszer marad a versengő világnézetek szabályszerű küzdelmének biztosítására, az szerintem üdvös. Ott tud minden irányzat képmutatás és korrupció nélkül kifejeződni. Tudom ez egy elméleti egyensúly, amire nem látunk példát.
    Ádám, ha jól értem a doktriner progresszióról beszél, ami kirekeszt és normát formál, majd maga ellenkező módon cselekszik. Ez sokkal érdekesebb kérdés. A szexuális normák feladása Európában egy hosszú és kételyekkel teli út végét jelentette. Kiábrándulásból fakadó cinizmussal. Amerikában amennyire meg tudom ítélni, inkább földcsuszamlásszerű, pozitivista váradalmakkal teli forradalom volt. Európa mélyebb gyökerei miatt a szíve mélyén tudta mit veszíthet a normákkal, Amerika nem. Én a tömeges “képmutatás “ felszíni okát abban látom, hogy ezen a területen a forradalom eredményei már akadémista, sőt konzerváló fázisba jutottak. A gender, mint a forradalom folytatása már sokkal szofisztikáltabb, elméletigényesebb munka és nem kell hozzá kimenni terepre, lehet „család” mellől is végezni.
    De van mélyebb oka is.
    Úgy látom a cikk relációjában, hogy a konzervatív képmutatás az igazságot gyengíti, a progresszív képmutatás a hazugságot gyengíti. Hogy melyik képmutatás üdvösebb? Szerintem mindkét képmutatás zsigeri és ösztönös. Nagyon messzire vezetne, ha azt feltételeznénk, hogy progresszívek egyáltalán nem hisznek a szabadosságban és romboló szándékkal terjesztik. A konzervativizmusnak nincs, válasza a bennünk lévő gonoszra ezért sodródik képmutatásba. A progresszíveknek nincs válaszuk a bennünk élő idealistára ezért sodródnak képmutatásba. Mindegyik eszméből hiányzik a megértett kijelentés és a Megváltó. Viszont a konzervativizmus hivatkozik erre, a progresszívek nem. És ez a lényegi különbség! Ezért Jézus csak a templomban fon ostort a tereken nem.
    Ha még képmutató is a történelmi kereszténység sok szempontból, mementóját nagyon fontosnak gondolom a posztkeresztény világ számára is. Emlékeztet a kijelentésre és mozgásban tartja a lelkiismeretet. Azonban azt sem szabad elfelejteni: a mai progresszív világ szellemi dédapái ott vesztették el a hitüket, visszafelé nincsen út. A modern apologetika egyik szép feladata, hogy kézen fogja a progresszívek rendszeridegen ideáit és elsétáljon velük a forrásig.
    Őszinte kérdéseim!
    1:Kinek mondaná (mondaná-e egyáltalán) ma Jézus: a pogányok megelőznek benneteket az Isten országában?
    2:Kik azok a Szodomaiak ma, akik enyhébb büntetésre számíthatnak az utolsó napon, mint a vallásos világ?

  • Szabados Ádám says:

    Barni,

    alapvetően egyetértek a kommenteddel, csak pár dolgot hadd tegyek hozzá, és pár dolgot hadd árnyaljak. A cikk megírására egy szimpla érzés motivált engem: de jó, hogy amit értéknek tartok, azt azok is értéknek élnek meg, akik azt támadják! Szerintem ez jó hír. Szóval nem a progresszívek ostorozása volt a célom, hanem egy váratlan apologetikai előny megragadása.

    Szerintem fontos egyébként, hogy a templomi árusítás a szadduceusok biznisze volt, nem a farizeusoké. Jézus óvott a farizeusok képmutatásától, de amikor állást kellett foglalnia teológiai és etikai kérdésekben, többször nyilvánvalóvá tette, hogy a farizeusokhoz áll közelebb, sőt a válás kérdésében például Sammaj kifejezetten konzervatív iskolájához, nem Hillél liberálisabb értelmezéséhez, amit még a farizeusok többsége is helyeselt.

    Jézus tehát nem az erkölcsi mércét tette lejjebb (sőt, nem is vitatta annak helyességét, inkább megerősítette érvényességét), hanem evangéliumot hirdetett a bűnösöknek, akik leverték a lécet és készek voltak megalázni magukat Isten előtt. Azt mondta, hogy a gazdagnak (lélekben gazdagnak is) nehezebb bemenni az Isten országába, mint annak, aki tudja, hogy szükségben van. Ezért lesznek elsők Isten országában azok, akikről mindenki tudja, hogy bűnösök (ők maguk is).

    A Pride már az a fázis, amikor valaki sokáig szégyenként éli meg a bűnét, majd beleun a szégyenbe és a szégyen büszkeségbe vált át. Nem ők azok, akik elsők lesznek az Isten országában. A progressziv vízió nem a bűnöst rombolja le (mint sok konzervatív és farizeus), hanem magát a bűnt.

  • Soma says:

    Barni felvetéseit nagyon jónak találom. Néhány dolog eszembe jutott ezekkel kapcsolatban:

    – Nagyon-nagyon fontos, hogy a farizeusokkal ne viselkedjünk farizeus módon. Ha például a paráznaság végleges bélyegét nem üthetjük rá senkire, mert az ember lelkiismeretét csak Isten látja a maga teljességében, akkor ugyanez igaz a képmutatás bélyegére is. Ha olyan mondat hagyja el a szánkat, hogy “mi jók vagyunk, mert nem vagyunk képmutatók”, akkor ez a farizeusság legmélyebb bugyra. Van egy idevonatkozó régi amerikai vicc: a konzervatívok szerint mindenki elkárhozik, kivéve a konzervatívokat, a liberálisok szerint senki sem kárhozik el, kivéve a konzervatívokat.

    – Az Úr azt mondja: “Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják” (Mt 23, 2-3) Az ezután következő mondatok az elhordozhatatlan teherről (mert Isten Törvénye az ember számára valóban elhordozhatatlan teher), a fontoskodásról és a szenteskedésről nyilván mindenki előtt jól ismertek.

    – Az előzővel – és Barni kérdésével – összefüggésben. Arra a kérdésre, hogy vajon kik lehetnek a modern kor farizeusai, valaki egyszer a pop-pszichológusokat nevezte meg. Lehet benne valami. A képmutatás mellett mi volt a farizeusok nagy bűne? Pontosabban: mi volt az a meggyőződés, amelyből a képmutatásuk táplálkozott? Az, hogy “nekünk nincs szükségünk megváltásra”, “a mi lelkünk már megmenekült, mert nem vagyunk bűnösek ebben és ebben”, “megvannak a módszerek arra, hogy az embereket jókká és boldogokká tegyünk, de Isten kegyelme nem tartozik ezek közé”, “ugyan már, miféle Messiás?!”. Persze a mi korunkban rengeteg ilyen hitvallással találkozunk, de mondjuk a természettudományi alapú ateizmus és materializmus annyira sivár és absztrakt, hogy a legtöbb ember számára “elhordozhatatlan teher”. A magazinokon, filmeken és népszerű előadókon keresztül terjedő bulvárpszichologizálás azonban könnyű és tetszetős megfejtés kínál.

  • Szabados Ádám says:

    Hú, Soma, szerintem ez nagyon igaz.

  • F Barni says:

    Ádám ne vedd magadra az “ostorozást” :), szerintem ez egy izgalmas kritika.
    A Sammaj és Hillél vitát nem ismertem, de jó, hogy felhoztad, utánanézek.
    A bűnös rombolása vagy a bűn fogalmának rombolása közti különbség pedig tényleg nagyon jó észrevétel és árnyalja bennem is képet. Köszi a választ!

  • Szabados Ádám says:

    Nem veszem magamra, nagyon szeretem a kommentjeidet.:)

  • F Barni says:

    Soma, a konzervatívok és liberálisok pokla nagyon szellemes! Félek egyszerre igaz mindkét kép:(
    Abban teljesen egyetértek, hogy a farizeusok sem lehetnek a zabolátlan kritika és megvetés céltáblái. Számomra nem egyértelműen pejoratív figurák. Magas eszményeket képviseltek melyeknek teljesíthetetlen terheit maguk is nyögték. A felelősséget megpróbálták kiszervezni a gyülekezetre, hogy egy kategóriával feljebb kerüljenek.
    De ami még veszélyesebb, az a farizeusokkal szembeni kritika. Itt vékony jégen járunk. Sokszor az előre eldöntött erkölcsi nihilizmus keres igazolást maga számára a farizeusok botlásában. Árgus szemekkel keresi a hibát, abban a hiszemben, hogy az magát az eszmét és nem csak annak képviselőit hitelteleníti. Hamvas Béla jut eszembe, aki azt mondta: Adynál már csak Ady kritikusait szeretem kevésbé!
    A bulvárpszichológia valóban minden felelősséget az emberre hárít. Alig veszi tudomásul az egyén szociókörnyezetét, a bűnös természetről nem is beszélve. Ez először dopping erővel hat, pedig jól látható frusztrációba torkollik rendre a felszabadított önmegváltok kezdeti lendülete.
    De a keresztény igehirdető köntösébe bújt nem kevésbé vulgárpszichológus üzenete sem sokkal jobb, aki a keresztény élet minden felelősségét és melóját Isten nyakába varja. Mámorító az édes felelőtlenség, a szent tehetetlenség és kéjes áldozati szerep. A meg nem hozott döntések és el nem végzet munkák okozta kárért azonban benyújtják előbb utóbb a számlát. De Isten irgalmas és akkor sem szűnik meg a kegyelem kegyelemnek lenni.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum