Az elmúlt időszakban sok olyan élményem volt az internet világában, amikor hívő emberek verbálisan jól elagyabugyáltak másokat az igazság nevében. Időnként engem is helybenhagytak: voltam tévelygő, másokat megtévesztő, ultrafundamentalista, liberális, nyálcsorgató, ostoba, vak, taigetoszi idióta, kretén vagy egyszerűen csak hülye. Ezeket nem vettem zokon, Krisztusban van az identitásom, ő tudja, hogy melyik jelző igaz rám, és melyik nem. Meg hát aki nem bírja a meleget, az ugye ne menjen a napra. Viszont elgondolkodtam azon, hogy vajon tisztában vannak-e az igazságért buzgólkodó testvéreink, hogy amit a bölcsesség nevében tesznek, az a bölcsességnek nem feltétlenül az Istentől jövő fajtája. Jakab apostol olyan jellemzőit sorolja fel az Istentől való bölcsességnek, melyeken érdemes mindannyiunknak elgondolkodnunk. Nekem is, mert én is vétkeztem már az igazság nevében.

Jakab azt állítja levelében, hogy a nyelv egész életünket lángba boríthatja. Apró testrész, de nagy hatalma van. „Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok.” (3,9-10a) Sajnos ez valóban így van. Az egyik pillanatban ott állunk az istentiszteleten és Istennek éneklünk dicséretet, a következő pillanatban a számítógép előtt ülünk és pötyögjük otromba szavainkat a billentyűzeten. „Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.” (3,10b) Halljuk? Nem törvényszerű, hogy ez így legyen! Van más út is, van jobb út is, van Jézus tanítványaihoz illő út is. „Vajon a forrás ugyanabból a nyílásból árasztja-e az édes és a keserű vizet? Avagy teremhet-e, testvéreim, a füge olajbogyót, és a szőlő fügét? Sós forrás sem adhat édes vizet!” (3,11-12) Nem méltó az Isten előtti vasárnapi imádatunkhoz, hogy a hét többi napján a virtuális térben püföljük és durva, sértő szavakkal botozzuk egymást!

Szinte hallom a fülemben az ellenvetést. „Ádám, én az igazság védelmében beszélek erőteljesen! Hallottál már arról, hogy van szent harag? Légy szíves, ne gyere azzal a nyálas szöveggel, hogy bájologjunk és kedélyeskedjünk, amikor ég a ház! Azért vagyok kemény, mert a valódi szeretet kemény is, ha kell! Az erős szavakkal a veszélyre hívom fel a figyelmet!”

Aki ezt válaszolja, valószínűleg azt gondolja magáról, hogy bölcs ember. De valóban az? „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek?” – kérdezi Jakab (3,13). „Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!” Figyeljük meg az apostol szavait: „Mutassa meg a magatartásával…” Nem a mondanivalója tartalmából fog kiderülni az ember bölcsessége, hanem elsősorban a magatartásából. A magatartása cáfolhatja vagy megerősítheti igazságát. Milyen magatartás hitelesítheti a szavait? Jakab szerint a „bölcs szelídség”. Mondhat jó dolgokat, de ha arrogáns, ha agresszív és bántó, ha rossz lelkület árad belőle, akkor nem Isten bölcsességét demonstrálja. „Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne kérkedjetek, és ne hazudjatok az igazsággal szemben.” (3,14) Keserű irigység és viszálykodás: ez pontosan az a lelkület, amit oly sokszor tapasztalok különböző fórumokon. Keserű emberek viszálykodnak, miközben azzal kérkednek, hogy az igazságért harcolnak. Megdöbbentő számomra, hogy Jakab az első században mennyire precízen diagnosztizálta a huszonegyedik századi internetes kultúra furunkulusait!

Persze a durva beszéd mögött is van egyfajta „bölcsesség”, de nem az Istentől való bölcsesség. „Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található.” (3,15-16) Bárcsak megfontolnánk Jakab minden egyes szavát, és észrevennénk, hogy honnan tör elő az a forró indulat, mely aztán betűk formájában a képernyőre löttyen. Mert hát arról van szó, hogy miközben a másikban dorgáljuk az ördögit, az Ördög hordja a fát keserű békétlenségünk üstje alá. És fel sem tűnik ez nekünk, mert felfortyant állapotunkban éppen rettentő büszkék vagyunk magunkra!

Milyen ezzel szemben az Istentől való bölcsesség? „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató.” (3,17) Szeretném ennek a mondatnak minden egyes szavát addig ízlelgetni a nyelvem alatt, míg a számban lévő apró kis testrész megszentelődik általuk. Bárcsak tiszta lehetne a beszédem, hogy a Jézus Krisztus előtt megalázkodott, és ne a világ kísértéseitől űzött vagy az élet gondjaira felcsavarodott lelkemet tükrözze! Bárcsak békeszerető lennék, gyűlölve minden felesleges vitatkozást! De jó lenne, ha méltányos emberré válnék, aki meghallgatja az ügyetlen szavak mögötti valódi érveket, és azt is, ami az érvek mögött a szívben van! Vajha tudnék mindig engedni a meggyőző és igaz szavaknak, ahelyett, hogy saját igazságomat akarnám a végletekig védelmezni! Bárcsak irgalommal és jó gyümölcsökkel válna teljessé a nyelvem, hogy senkit ne akarjon a beszédem megalázni és megsemmisíteni, hanem éppenhogy felépítsen és gyógyítson! Bárcsak ne lenne az érvelésem soha részrehajló, és ne akarnék a szavaimmal másnak mutatkozni, mint aki vagyok!

„Az igazság gyümölcse békességben vettetik el azoknak, akik békességet teremtenek.” (3,18) Kérdés, hogy célunk-e egyáltalán a vitákban a béketeremtés, vagy tudat alatt inkább viszályt akarunk vetni, mert a lelkünk tele van keserű irigységgel, nyugtalansággal, elégedetlenséggel és haraggal? Ha azt gondoljuk magunkról, hogy bölcsek vagyunk, vizsgáljuk meg a lelkünket, vajon a „bölcsességünk”, amivel kérkedünk, melyik fajtája a bölcsességnek: a felülről való, vagy az, amelyik testi, földi, ördögi?

Egyszer egy bölcs dervis fiatal pásztorra lett figyelmes, aki szorgalmasan szűrte a piszkos patak vizét. A pásztornak néhány órás munkával sikerült vödrökbe gyűjtenie annyi vizet, amennyi állatai megitatására elég volt. A dervis megdicsérte a fiút szorgalmáért, de felajánlotta neki, hogy ha akarja, könnyebbé teszi a dolgát. „Kísérj el egy darabon, és megmutatom neked, hogyan tudsz negyedannyi idő alatt sokkal több tiszta vizet adni az állataidnak, mint amiről álmodni mersz!” A pásztor követte a dervist, aki elindult a hegyoldalban felfelé, mígnem elértek mindketten a patak forrásáig. Ott a dervis rámutatott a nyomokra. Nemrég egy csapat vadállat járt arra, akik felkavarták és bemocskolták a patak vizét. Egyértelmű, hogy a vadállatok nem először, és nem is utoljára jártak a forrásnál. „Ha távol tartod őket a forrástól, mindig tiszta lesz a patak, és az állataid bőségesen hozzájutnak az ivóvízhez.” A pásztor így is tett, és onnantól  soha többé nem kellett a víz szűrésével bajlódnia.

A bölcsességgel is ez a helyzet. A beszédünk a szívünk állapotát tükrözi. Fordítsunk nagy gondot a szívünk tisztaságára, és akkor mindent bölcs szelídséggel fogunk tenni, az internetes világban is.

7 hozzászólás a “Lehet a verbális durvaság felülről való bölcsesség?” bejegyzéshez

  • sfi says:

    Kedves Ádám,

    A cím a verbális durvaságról szól, az írásban – Jakabra hivatkozva és helyesen – szelíd magatartásról írsz. A kettőnek alkalmasint lehet köze egymáshoz, de nem ugyanaz. Jézus azt mondta, tanuljuk el tőle az ő szelídségét. Verbálisan ugyanakkor sokszor nagyon durva volt. Mi több, sokszor volt a mai szemmel bunkó (pl. nem arra válaszolt, amit kérdeztek tőle), a templomból kikergette az árusokat stb. Prófétákról nem is beszélve. Később még visszatérek erre, most megyek dolgozni.

  • Jenő says:

    Annak idején, amikor elindultak a chat fórumok, a húgom révén én is szívesen beszélgettem más keresztényekkel, mert jó volt tudni, hogy a másik oldalon is egy keresztény testvérem van. Aztán kiábrándultam belőlük, mert rendszerint azok az emberek maradtak benne, akik erőszakosan képviselték a saját véleményüket. Nem igazán volt fontos, hogy kit sértenek meg, kit aláznak meg – hiszen úgysem látja őket senki, bár el tudom képzelni, hogy ők négyszemközt is ugyanezt tették ismerőseikkel.
    Ismerek olyanokat, aki úgy érzik, hogy vitatkozniuk kell, mert a másik marhaságokat mond és valakinek képviselnie kell az igazságot. Azt hiszem ez a népnevelő szándék – azon túl, hogy nagyon kedves – nem vezetett eddig sem sehova. Csak annyit érnek el, hogy olyan indulatokat gerjesztenek, amiket bárminek lehet nevezni, csak “jó illatnak” nem.
    Jézus nem bunkó volt, csak a társadalmi normákat nem tartotta be akkor, amikor az a bűn elleplezését szolgálta. A családomban nem lehet megbeszélni a problémákat, mert az illetlenség. Amikor én ezt tudatosan megtöröm, akkor nem bunkó vagyok, hanem a valódi megoldásra törekszem.
    Lehet mentegetni a viselkedésünket, de attól még a szívünk állapotáról árulkodik, amit Isten fog megítélni.
    Addig pedig megmarad a türelem és az egymás elhordozása szeretetben.

  • sfi says:

    Kedves Jenő,

    Tényszerűen nem igaz, hogy az általad népnevelőnek nevezett tevékenység nem vezet sehova. Az Index val-fil fórumán igenis számosan jutottunk teljesebb igazság birtokába és viszont. Alábecsülöd az embereket és az igazság erejét, amikor úgy gondolod, a rossz, vagy rossznak vélt stílus miatt nem tudja őket megragadni az igazság.
    Tényszerűen nem igaz az sem, hogy Jézus csak akkor nem tartotta be a társadalmi normákat (ami mellesleg pestiesen szólva annyit tesz: bunkó volt), amikor a bűn elleplezését szolgálta volna a társadalmi norma követése. Nikodémus nem akart semmiféle bűnt elleplezni kérdésével. Egyszerűen Jézusnak fontosabb mondanivalója volt számára.
    Ennél lényegesebb, hogy én azt írtam: a mai szemmel volt bunkó. Mai szemmel annyit tesz, a mi társadalmi normáink szerint. Jézus nem azért nem volt bunkó Nikodémussal, mert egy álszentség és vallásos képmutatás kényszere miatt nem látjuk be, hanem, mert az ő korának és társadalmának normáiba bizony belefért a próféták ilyen viselkedése.

  • sfi says:

    Kedves Ádám,

    Ugyan korábban azt gondoltam, írok még ehhez, de azt hiszem, mégsem. A maga kontextusában ugyanis egyetértek az írással és azzal, amit én írnék ehhez, valószínűleg olyan irányt adna (már adott is), ami elterelné írásod igazságtartalmáról a figyelmet. Ha írok ezzel kapcsolatban, azt a blogomban teszem majd. Ugyanis az érem általad elmondott oldalát elég sokan megfogalmazzák. Azt hiszem, én megírom a másikat is.

  • Rafael Pál says:

    Én csupán egy igeverset szeretnénk figyelembe vetni “A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.II Tim:2:23
    Úgy gondolom ehhez kell tartanunk magunkat, én mindenképpen ehhez fogom tartani magamat. Az Úr Áldjon titeket. Pali

  • endi says:

    sfi, lehet, hogy más fogalmaink vannak a bunkóságról 🙂

    szerintem ma kb. mindent bunkóságnak tartanak az emberek, ami határozott, konrét, gerinces megmozdulás, vélemény

    a mai “civilizált” világ kb. olyan mint egy dedós nyafogó óvodás 🙂

  • tolerancia says:

    “…..Egyértelmű, hogy a vadállatok nem először, és nem is utoljára jártak a forrásnál. „Ha távol tartod őket a forrástól, mindig tiszta lesz a patak, és az állataid bőségesen hozzájutnak az ivóvízhez.” A pásztor így is tett, és onnantól  soha többé nem kellett a víz szűrésével bajlódnia….”

    A vadállatok pedig szomjan haltak, mert a pásztort csak a saját jóléte érdekelte.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum