Chesterton szerint „a felvilágosodás elképzelhető formái közül a legrosszabb az, amit… Benső Világosságnak neveznek”. (Igazságot!, 108) „Valamennyi szörnyvallás közül a legszörnyűbb: a bennlakó isten imádása.” Pedig ez az isten mostanában több bizalmat kap, mint bármely más isten, beleértve az egy, igaz Istent. A Benső Világosságot a kultúránk iránytűként használja, amikor a valóságról, az életről, a szeretetről, a hasznosságról, az élet értelméről, az identitásról gondolkodik. „Hallgass a szívedre!” – halljuk szinte naponta a kultúra papjaitól és papnőitől. „Az vagy, aminek érzed magad. Vállald fel az érzéseidet! Légy önmagad! Élj harmóniában azzal, amit belül érzel!” Bármily meghökkentő és abszurd, a kultúránk ezt még arra is kész kiterjeszteni, amit a biológiai valóságunkról érzünk. Ha a Benső Világosság azt mondja, hogy férfi testem ellenére nő vagyok, akkor engedelmeskedek neki. Ha azt mondja, hogy az istenkapcsolatom rendben van, elhiszem. Akkor is, ha az Ige teljesen mást mond, mint a szívem. Mert a Benső Világosság az isten. Időnként keresztények között is.

Chesterton szerint az egyik legnagyobb csapás az ember számára, ha ki van szolgáltatva a Benső Világosságnak, és a legnagyobb szabadulás, ha kívülről érkezik a fény. „A kereszténység azért jött a világba” – írja Chesterton –, „hogy szenvedéllyel bizonyítsa: az embernek nem csak befelé kell pillantania, hanem kifelé is… Kereszténynek lenni csupán azért nagyszerű, mert az ember nem marad magára a Benső Világossággal, hanem végérvényesen elismeri a külső világosságot, mely tündöklő, mint a nap, tiszta, mint a hold, és rettentő, mint egy zászlós hadsereg.” (109) Vegyük észre Chesterton mondataiban a „szenvedéllyel” szót, és egyben azt a meggyőződést is, hogy amikor a megtérésben magunkba szállunk, mint a tékozló fiú, valójában teljes szívvel fordulunk magunkból kifelé, és elindulunk végre haza, az atyai házba. Nem alászállunk a belső fénybe, hanem kijövünk a külső világosságra.

A Benső Világosság vallásának elutasításával Chesterton ugyanúgy nem tette szenvedélynélküli objektivitássá a kereszténységet, mint a bensőségességet filozófiája középpontjába helyező Kierkegaard. Kierkegaard-t az individualizmus egyik atyjának nevezik, mert a vallásosságot az egyén szívébe helyezte és hangsúlyozta: az ember nincs az igazságban, amíg az igazság nincs benne. Kierkegaard tisztelte Szókratészt, aki bábáskodó (maieutikus) módszerével az emberekből szűnni nem akaró kérdezéssel és iróniával próbálta előhúzni az igazságot, amiről feltételezte, hogy bennük van. A görög bölcselővel ellentétben Kierkegaard azonban nem hitte, hogy az emberben eredendően benne lakozna az igazság. Szakított azzal a gondolattal, hogy az ideák világára való visszaemlékezés vagy valamiféle magként bennünk lévő igazság kibontakozása helyezne vissza bennünket az igazságba. Kierkegaard szerint az igazság csak akkor születik meg bennünk, ha előtte kívülről megtermékenyítette a szívünket.

Chesterton Kierkegaard-hoz hasonlóan elvetette a Benső Világosság vallásait, mert hitt a kinyilatkoztatásban. Abban az igazságban, amely eredendően nincs bennünk, ahogy a Holdban sincs fény, ha a Nap nem világítja meg. A kereszténység kinyilatkoztatott vallás. Chesterton szenvedélyesen hitt a Credo apostoli hitcikkelyeiben, amelyek igazsága kívülről jőve rendezi át a tanítvány belső életét. A mindenkori tanítvány vallja: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban…” Ezek nem a Benső Világosságból szerzett tudások, noha a Szentlélek által bensővé válnak („Hiszek Szentlélekben…”), hanem a külső valóság szavai, amelyek beragyogják és fenekestül felforgatják a Benső Világosságunkat. Az Ige által látjuk meg, hogy a magába zárt Benső Világosságnál nincsen nagyobb sötétség.

Mindennek az egyszerű, prédikálható tanulsága pedig ez: Ne a szívedre hallgass! A szíved hallgasson az Igére! „Mert az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” (Jn 1,9)

16 hozzászólás a “A Benső Világosság sötétsége” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    “……………………………. Az Ige által látjuk meg, hogy a magába zárt
    Benső Világosságnál nincsen nagyobb sötétség. …………………………..”

    Tapasztalataim is igazolják ezt.

  • KCS says:

    Kedves Ádám, véleményem szerint ez az írás eléggé problémás amelynek konklúziója, hogy ne hallgass a szívedre.
    Azt is olvassuk, hogy a szívünket minden kincsnél jobban meg kell őrizzük mert onnan indul ki minden élet. Mi a helyzet a Szentlélek vezetésével? Az vajon nem belső bizonyosság, világosság?

    Nem értek egyet azokkal a prédikációkkal, tanításokkal, mely az Istenkeresőket bizonytalanságban hagyja a vezetést, igazodást illetően, vagy elintézi annyival, hogy keresd meg az igében a választ, az ige tükre, az ige világossága stb… Különösen ma, amikor számos olyan szituáció van, ami akkor nem volt.

    Mindez a szószékről történő manipuláció széles tárháza is lehet és gyakran az is.

    Azt sem értem, hogyan tudná vki keresztényi módon élni az életét, ha nincs összhangban önmagával, hanem ezzel szemben állandóan vizsgálgatja, elemzi, marcangolja magát. Akkor ez most a belső világosság, vagy az én hangom, Isten hangja és így tovább?!

    Ez nem a hit, ez a félelem.

    Végül pedig Jézus is beszél a bennünk való világosságról, mégpedig pozitív értelemben.

    “Meglásd azért, hogy a világosság, mely te benned van, sötétség ne legyen.”
    “Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!”

    A világosság pedig nem lehet más, mint a szívünk. Mert a belső világosság egy eredmény, nem pedig egy olyan dolog, amire hallgatni lehetne.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves KCS,

    természetesen nem a szív és a szívbeli átélés fontosságát, a Szentlélek vezetését vagy a belső formálódást kérdőjelezem meg. A szívből indul ki minden élet. És minden gonoszság. A szívéből él az ember, a szív viszont csalárdabb mindennél, ezért alá kell rendelnünk Istennek. Hogy tiszta legyen és meglássa Istent, aki a mennyekben van. A szívünk akkor lesz világos, ha Isten világossága ragyogja be. Önmagában sötét.

  • endi says:

    a szív a bibliában totál nem azt jelenti mint ma…
    a bibliában a szív a mélyebb átgondolást, mély bölcsességet jelenti. ma meg valamiféle misztikus-zavaros, romantikus rózsaszín izét. szinte a felületesség és felelőtlenség jelképe…

  • Olgyay György says:

    Chesterton radikális megállapításai komoly veszélyre hívják fel a mai kor emberének figyelmét: „a felvilágosodás elképzelhető formái közül a legrosszabb az, amit… Benső Világosságnak neveznek”. (Igazságot!, 108) „Valamennyi szörnyvallás közül a legszörnyűbb: a bennlakó isten imádása.” – Vessük össze az alábbi idézettel: „Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók. És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. Nem azért írtam néktek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmi sincsen az igazságból, a mi hazugság. Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút. Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.”
    Kedves KCS! – Kérlek, gondolkodj el az alábbi és sok hasonló bibliai tanúságtételen: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

  • tolerancia says:

    “…Kierkegaard azonban nem hitte, hogy az emberben eredendően benne lakozna az igazság. Szakított azzal a gondolattal, hogy az ideák világára való visszaemlékezés vagy valamiféle magként bennünk lévő igazság kibontakozása helyezne vissza bennünket az igazságba. Kierkegaard szerint az igazság csak akkor születik meg bennünk, ha előtte kívülről megtermékenyítette a szívünket….”

    Minden népnek megvolt, megvan az -vmilyen- Istenbe vetett hite, a ‘mag’ , a Fennsőbbhöz való ragaszkodás, az Istenkeresés. A kinyilatkoztatás is eljutott minden néphez, ha nem így lenne, igazságtalanság lenne Istentől.
    Chesterton és Kierkegaard lehet, hogy félreértették Szókratészt.

  • Szabados Ádám says:

    tolerancia,

    a kinyilatkoztatás és az eleve bennünk lévő tudás különböző dolgok. Ha az igazság eredendően bennünk van, akkor nem kinyilatkoztatásra van szükségünk, hanem visszaemlékezésre, kibontakozásra, az igazság megszülésére (vö. Szókratész bábáskodó módszere). Kierkegaard egyetértett Szókratésszel abban, hogy az igazságnak bennünk meg kell születnie, de Szókratésszel ellentétben azt is vallotta, hogy az igazságnak kívülről kell megtermékenyítenie bennünket, mert nincs eredendően bennünk. Végességünk és bűnösségünk kettős vakság, amelyre a külső világosság és a látásunk helyreállítása a gyógyír.

  • tolerancia says:

    Ádám,

    “…hogy az igazságnak kívülről kell megtermékenyítenie bennünket,…”

    ha nincs mag nincs megtermékenyítés.
    Ha nincs mag a földben, eshet az eső végtelenségig kopár marad a föld, ha nem lenne az ember agyában a beszédközpont akkor nem tudna megtanulni beszélni.

    A kinyilatkoztatás az ok vagy az okozat?

  • Éva says:

    Az egyik legfontosabb téma és írás, viszont nagy szükség van arra, éppen napjainkban, hogy rendbe tegyük az ellentmondani látszóakat.
    – A felvilágosodásra már sokan inkább az elsötétedés szót használják: Isten nélkül, csak az értelem szükséges (ami ÉN vagyok, mondja az ember … alfa és omega ? 🙁 ) mire visz ? Láthattuk …
    – A szellemi tapogatózás időszakában az igazság/a szeretet miatt a másik ember felé elindulva nagy löket, hogy benne Isten teremtményével lehet találkozni (mert a Teremtő a saját lelkét lehelte az emberbe): itt meg is állnak az ezután következendő kinyilatkoztatást mellőzve: következik a zsonglőrködés a “fénnyel” ! Döbbenetes gondolatmenetek során a végén már KICSERÉLIK Jézust, a “fényhozóval” – Luciferrel ! Az ezotéria mindenféle vadhajtásainak másik termése: az Ószövetségben megnyilatkozó Urat nem tartják szerető Istennek, még az “ellenségeskedést vetek közéd és az asszony ivadéka közé” mondatból is “lám, bosszúálló” (!) következtetést vonják le (őrület ! )Most már ott tartanak, hogy az Újszövetséget sem fogadják el (keresőszó: Vizsolyi Biblia you tube) Előzőeket már ismerve, ezt alig akartam elhinni 🙁
    – Ha nem tudjuk azt, hogy a természetünk bűnre hajló – elterjedt szintén, hogy bűn nincs is (más kérdés, hogy az ember mit akar meg mit nem, éppen,mert a kísértőnek megvannak a módszerei és nem mond le az emberről egykönnyen) – akkor nem is IGÉNYELJÜK a világosságot, melyet befogadni nagy öröm … és aztán ezzel a megvilágosodott “szemmel” már látjuk, miben is tapogatóznak mások, vagy járnak tévutakon.
    – Az egyik szomorú példa E.Tolle, aki első lépésben nagyszerűt fedezett fel: mindenem megvan pusztán a LÉTTEL, MOST. Felfedezése rokon a “mindenért hálát adjatok” bibliai alapú, karizmatikus felfedezéssel. De innentől nem a Személyes Teremtőhöz indult tovább a hála útján hanem tovább ragozta: nem kell különlegesnek lenni mert az vagyok, Isten egyedi teremtménye… és ahogy én is KÜLÖNLEGES vagyok, te is különleges vagy majd a váltó (nagy sikerei, karrierje, amit nem is keresett, de elvakította): ha bennem Isten van, nincs szükségem Megváltóra !

    A felsorolástól olyan szomorú lettem hogy abba is hagyom 🙁 Nagyon fontos a cikk.

  • tolerancia says:

    Ádám,

    talán az idézet alapján érthetőbb a kérdésem:

    “…Chesterton szenvedélyesen hitt a Credo apostoli hitcikkelyeiben, amelyek igazsága kívülről jőve rendezi át a tanítvány belső életét…”

    Melyik az ok/okozat: a kívülről jövő igazság ; a tanítvány belső élete ?

  • Szabados Ádám says:

    A kívülről jövő igazság változást okoz a tanítvány belső életében.

  • Elöre megjegyzem, hogy az én szohasznàlatomban a “sziv” szo annyit tesz, mint “belsö én”, “a külsö vilàg belsö rendezöelve”, mintegy “belsö megismerö szerv”

    Az alarendelodes gondolataval (es gyakorlataval) mindig is problemaim voltak, amiota keresztyenne lettem. Elotte nem, mert nem voltam keresztyen; nem volt szuksegem egy olyan torvenyt elfogadnom, amit ugy gondoltam, hogy nem ram vonatkozik. Ezzel mindenki mas is, minden mas osszehasonlithato helyzetben is igy van. Amiota keresztyén lettem sem zavart annyira, hogy nehezemre esik, ezért nagyon el is kerülöm azokat a helyzeteket, amikben ala kell rendelnem magam valaminek, vagy folge valakinek. Csak néha-néha a gondolat szöget vert a fejembe, hogy vajon miért is ismétli az Ujszövetség ennyire…? De minden olyan prédikaciot alapbol elutasitottam, ami ezt a “ne hallgass a szivedre, hallgass az Igére” szöveget nyomatta, mert nagyon törvényeskedonek és kontrollalonak tartottam egyrészt (sajnos, nagyon sok esetben ez föleg a prédikàlo személyéröl volt igaz, ami biztosan nem segitett engem abban, hogy szivesebben foglalkozzak a temaval). Masreszt pedig az volt a meggyözösésem, hogy az Igazi Igazsagot a sziv felismeri, és örvendezik benne. Volt erröl màr tapasztalatom, és ezért ugy gondoltam, hogy csak az lehet igazi igazsàg és valodi vilàgossàg, amit az én szivem is annak katogorizal.

    Es ez tök jol müködött egy pàr évig, azt mondhatnàm, hogy teljes békében éltem azzal, amit tudtam, és amit tapasztaltam.

    Amig – teljesen Isten kegyelméböl – zsakutcàba nem futottam. És ebben a zsàkutcàban rendült meg bennem az a meggyözödés, hogy az én szivem valoban képes-e arra, hogy a valosàgot valojaban felismerje. Hogy tényleg az én szivem kellen-e a szürö legyen, amin ha valami àtmegy, akkor igazsàg, ha nem, akkor az biztosan nem az. Sok idöt töltöttem ebben a zsàkutcàban, és sok tanulsàgot hozott bennem ez az idöszak. Söt sok igazsàg is kezdett teret nyerni bennem

    Az egyik legerösebb ezek közül az az, hogy egészen biztosan, ha az én szivem alkalmas lenne, hogy az igazsàgot felismerje, akkor minden bizonnyal Jézus hiàba halt meg. Nem kellett volna neki ezt a hatalmas àldozatot meghoznia, hiszen valamilyen màsik uton is eljutottam volna arra, hogy az igazsagot felismerjem.

    A masik tanulsàg ez elsöhöz kötödik: az én szivem Isten teremtménye, ezért alapjàraton jo és arra volt teremtve, hogy egy funkciot betöltsön. De ugyanugy mint minden màs is ebben a vilàgban, a bünnek van alàvetve. Az én szivem mostani àllapota egy egyedi fejlödésnek a terméke, ezért ha tudni akarom, minek is az igazi eldöntöje a szivem, akkor tudnom kell, milyen modon volt tàplàlva. Mind a szavaim, a hozzààllàsaim, a tetteim is, a szivem csak annyit tud nekem elàrulni, hogy én ki vagyok (vagy kivé lettem), csak ritkàn és igen-igen kegyelemmel töltött pillanatokban azt, hogy ki Isten. Ez utobbit tényleg csak akkor tudnà jol, ha bun nem lenne. De azt is gondolom, hogy még tökéletes müködési formàjàban sem (söt, akkor biztosan nem) mondanà azt a szivem: én vagyok az Isten, engem kövess!

    Az a meggyözödésem, hogy egy bün nélküli vilàgban a szivem mindig Istenre mutatna és arra késztetne, hogy öt kövessem. Soha sem sajat magara. Egy bun nélküli vilàgban, mindannyian ilyenek lennénk.

    Utolsoként ezt még fontosnak tartom megjegyezni, hogy fontos a szivünkre hallgatni. Nem utasitàsként, hanem arra, hogy adatot nyerjünk a jelenlegi helyzetünkre. Egy màsik bolgon olvastam ezt a mondatot és azt hiszem, ez egy nagyon fontos gondolat: ““It’s important for us to recognize that our emotions are data, not directions,” https://heleo.com/5-strategies-building-emotional-resilience/16209/. Az érzéseink adatok, nem utasitàsok. Isten szava utasitàs.

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm, ez nagyon értékes hozzászólás volt.

  • F Barni says:

    „Hallgass a szívedre!” – halljuk szinte naponta a kultúra papjaitól és papnőitől. „Az vagy, aminek érzed magad. Vállald fel az érzéseidet! Légy önmagad! Élj harmóniában azzal, amit belül érzel!”
    Én is erősnek ugyanakkor kártékonynak látom a korszellemnek ezt a leegyszerűsítő válaszát. Pont azért keresünk gurukat, megmondó embereket, pszichotrénereket mert nem merjük rá bízni magukat a belső fényre, sejtjük elégtelen és csalfa voltát. Amit viszont diagnózisként kapunk visszazár önmagunk belső „világosságába”. Megtudjuk: az az igazi bajunk, hogy nem bízzunk eléggé magunkban, nem szeretjük feltétel nélküli csodálattal saját lelkünket és nem követjük kosza önkényes ötleteinket.
    Az „élj és élni hagyj” közhelye már sokkal jobban számol az ember szociális környezetével, és nem pusztán az egyént tartja az univerzum orákulumának, de a vége ennek is az lesz, hogy valakinek nagyobb lesz a belső világossága a többiek kárára.
    Mivel a “hallgass a szívedre” szlogen keresztények és nem keresztények közös természetű tévedése, ráerősít arra a gyanúmra, hogy amit általában világinak mondunk, az valamikor egy fals teológia volt, és túljutva az egyház keretein széles felhasználást nyert. A belső fény feltételezése valahol érthető tévedés. Az eredeti, teremtett majd a Krisztus által helyreállított állapotunkból is következne egy jogos bizalom önmagunk iránt. Ennek ellenére a Biblia a megújított szívet is törékeny és kiegészítésre szoruló forrásnak tarja. A megtisztított lelkiismeret sem csalhatatlan és elengedő szövétnek. Sőt. Az Istentől származó fény is gellert kaphat szívünk rosszul beállított tükrén (ítélkezés).
    Ennek ellenére az újszövetségben Isten célja, hogy kiviről belülre (is) kerüljön. Hogy ami igaz kint a csillagos ég fölött az bent is igaz legyen. Az érzést mikor a szívünk rádobban fontos dolgokra minden ember ismeri, de hogy a szívünk együtt dobbanjon Istenével csak a kereszténynek van joguk remélni. Akár milyen jó lesz szívünk ritmusérzéke a gyakorlás által (Zsidók 5:14) a metronóm Isten marad és nem mi. János apostol bizakodónak mondja azt, akit a saját szíve nem ítél el, az-az egyetértésben van Isten megigazító döntésével. De a szív kicsinységéről is beszél Isten ellenében, aminek belső fénye nem világít odáig, ahol a kikezdhetetlen igazságok vannak. ( 1 János 3: 19-21) Ha a szív tükör, akkor fényes, de ez visszavert fény melynek forrása kívül van. Éppen ezért a megtért szív el tudja a másik világossággát is fogadni, hisz a nap erejéből más is részesülhet.

  • tolerancia says:

    “…A megtisztított lelkiismeret sem csalhatatlan és elengedő szövétnek….”

    Tiszta a lelkiismereted?
    Ez is egy szlogen.
    Van-e tiszta lelkiismeret?- tette fel a kérdést Ádám a ‘ Tiszta lelkiismeret ‘ c. írásában.

    Kérdésem, hogy lehet-e tiszta vagy nem tiszta a lelkiismeret?
    Nem-e inkább arról van szó, hogy békében vagyunk-e a lelkiismeretünkkel ?

  • Éva says:

    @tolerancia, kétszer is megkérdezted, Ádám megismételte, azt gondolom, hogy valamit hozzáfűznék. A merev ok/okozat kérdést nem lehet feltenni, mert nem volna eredmény ha nem volna igény (fül a hallásra) és az a teremtéstől fogva nem volna meg bennünk. A változás mindenképpen okozat a belső életben. A fő ok, maga a létezés OKA és célja is 🙂 Isten, a Teremtő.

    A lelkiismerettel kapcsolatban pedig jó dolog néha advocatus diaboli-nak lenni a magunk számára. Egy darabig. Aztán, átveszi a helyét a szeretetkapcsolat Istennel. A lelkiismeretünk FELHOZ a régmúltból egy sor emléket, és itt már nem a lelkiismeret dolgozik, hanem a Hozzá fűző szeretet: a sírás, mely még jobban köt ahhoz akit szeretünk. Ezért minden javunkra válik 🙂 … utóbb.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum