A kereszténység – noha erkölcsös és bölcs – nem örök erkölcsi törvényekről vagy intuitív bölcsességekről szól, hanem Isten önfeltárásáról. A keresztény hit kinyilatkoztatáson alapuló vallás, a kinyilatkoztatás mibenlétének megértése ezért kulcs a kereszténység megértéséhez. Talán onnan érdemes közelíteni, hogy végiggondoljuk, hogyan hidalható át a távolság a nagy és a kicsi, a magas és az alacsony, a gazdag és a szegény, az értelmes és az együgyű között. A közös minta az, hogy mindig arról az oldalról lehetséges a hídverés, ahol a több van. A nagy tudja befogadni a kicsit, a magas tud lehajolni az alacsonyhoz, a gazdag tud adni a szegénynek, az értelmes tudja tanítani az együgyűt. Van út a kicsitől is a nagyhoz, az együgyűtől is az értelmeshez, de az út fentről nyitható és fentről zárható. A király tróntermébe akkor léphetünk, ha ő megengedi, és ezen az sem változtat, ha esetleg nem szeretjük a királyokat.

Istenre (aki nem része, hanem alkotója a világegyetemnek) ez hatványozottan igaz. Ha meg akarjuk ismerni Istent, neki kell felénk lépnie. Egyrészt azért, mert ő van magasan, ő a nagyobb, ő tud lehajolni hozzánk. Másrészt mert minden bizonnyal ő az értelmesebb is. A gondolatai magasabbak a mi gondolatainknál, ezért szükségszerűen kifürkészhetetlenek számunkra, ha nem ad magyarázatot rájuk. Mi a teremtés részei vagyunk, olyannyira függő helyzetben, hogy öt percig sem bírjuk oxigén nélkül. Ha a 300 000 km/s-mal száguldó fény is két és fél millió évet tesz meg a hozzánk legközelebb eső galaxistól, miközben mi mindössze 70-80 évig élünk és nem tudunk fénysebességgel haladni, ugyan milyen reményünk lehetne arra, hogy bármit is megtudjunk az univerzum teremtőjéről és Uráról, ha ő nem dönt úgy, hogy megmutatja magát?

A Biblia azt állítja, hogy a Teremtő Isten kinyilatkoztatta magát a teremtményeinek. Először is magában a teremtésben, amely az ő alkotó dicsőségét tükrözi. A teremtés lenyűgöző pompájából és összetettségéből tudhatjuk, hogy ő van és mérhetetlenül nagyobb nálunk. A Biblia arról számol be, hogy Isten kijelentette magát Ábrahámnak, akit nem csak sok nép atyjává tett, de ígéretet is tett neki, hogy utódjában fognak áldást nyerni a népek. Aztán kijelentette magát Mózesnek, akiben és aki által az Ábrahámnak tett ígéreteket elkezdte beteljesíteni. Majd szólt a próféták által, akiknek kijelentette a szívét és a jövőre vonatkozó további terveit. Végül szólt Jézus Krisztus által, akiről hallható emberi hangon nyilvánította ki: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” A Szentlélek pedig azóta erre az utolsó Szóra nyitja meg emberek fülét a világ minden táján, milliókat és milliókat életre támasztva, hogy mint juhok meghalljuk a Pásztor hangját és meglássuk Krisztus arcán a teremtő Isten dicsőségét.

A kereszténység arról szól, hogy Isten és a természet különbözik egymástól, de a természet nyitott valóság, amelyben Isten ki tudja jelenteni magát, és ki is jelentette magát. A kereszténység a kinyilatkoztatás vallása. Arról szól, hogy Isten közel jött, beszélt és megmutatkozott. A beszéde Jézus Krisztusban sűrűsödött egyetlen mondattá: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ezt nevezik keresztények evangéliumnak, ami azt jelenti: jó hír. Hír, mint üzenet és kinyilatkoztatás.

38 hozzászólás a “A kereszténység lényege kinyilatkoztatás” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    Istennel való személyes kapcsolatom gyakran megnyilvánuló kifejezései:
    “mérhetetlenül hálás, felbecsülhetetlenül értékes”, amik szívem és gondo –
    lataim spontán, valós reakciói Atyám felé. Ezek kaptak most is teret, mi –
    közben a posztot olvasom.

    Nagyszerű, hogy az univerzum és a történelem idővallumának parányi, pilla –
    natra feltűnő részeként, évtizedekkel ezelőtt számomra is elkezdődött a
    “kinyilatkoztatás”, melynek földi létem vége nem a lezárást jelenti, hanem
    a kiteljesedést, a “színről-színre” való látást.

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm ezt is és az összes korábbi hasonló hangvételű kommentet!:)

  • Gergely Erzsébet says:

    Örömmel.

  • Kövi György says:

    “A Biblia azt állítja, hogy a Teremtő Isten kinyilatkoztatta magát a teremtményeinek. Először is magában a teremtésben, amely az ő alkotó dicsőségét tükrözi. A teremtés lenyűgöző pompájából és összetettségéből tudhatjuk, hogy ő van és mérhetetlenül nagyobb nálunk.”

    A Biblia előtti időkben is tudta az ember, hogy van valamilyen isten. Az “ember fölöttiről” “tudás” kezdettől fogva megvan az emberben, amely “tudást” az őt körülvevő természetből vezette le, innen ismerte meg a Teremtő természetét, legelsősorban annak félelmetes voltát. Az első ember számára a természet, amely a Biblia szerint tökéletesen jó, ellenséges volt, így Istent is annak látta. A “lenyűgöző pompa és összetettség” azt jelenti, hogy a természet törvényei tökéletesen, hibátlanul működnek, Isten valóban tökéleteset teremtett. Ám az ember első megélt élménye a tökéletesen működő természettel a halálos félelem, még ha csodálat is vegyült egyre inkább ebbe a félelembe (“awe” – csodálattal vegyes elborzadás), ahogy megismerte. Muszáj volt szembe szállnia a tökéletes, könyörtelen gépezettel, és védekeznie ellene, ha élni akar. Ma pedig már nem ez a problémája, hiszen jócskán kiismerte, és az alkalmazkodáson és védekezésen túl immár – végső soron saját kárára – bele tud avatkozni, sőt korlátlanul ki tudja zsákmányolni. Ma korlátoznia kellene önmagát, ha fenn akar maradni, mert a tökéletes gépezet – alkalmazkodva a beavatkozásokhoz és a kizsákmányoláshoz – továbbra is könyörtelenül tökéletesen működik.

    “A kereszténység a kinyilatkoztatás vallása. Arról szól, hogy Isten közel jött, beszélt és megmutatkozott.”

    Isten közel jött ugyan, azután újra elvonult, ráadásul itt hagyott bennünket a Sátán uralma alatt. Ádám, van teológiai válasz arra, hogy Isten Jézus halála és feltámadása után miért hagyta újra magára az embert?

  • Szabados Ádám says:

    A Biblia előtti időkben is tudta az ember, hogy van valamilyen isten.

    Igen, én is ezt mondom, hiszen Isten a Biblia szerint is már a teremtésben kinyilatkoztatta magát.

    Az első ember számára a természet, amely a Biblia szerint tökéletesen jó, ellenséges volt, így Istent is annak látta.

    Az Édenben még nem, csak azon kívül.

    Isten közel jött ugyan, azután újra elvonult, ráadásul itt hagyott bennünket a Sátán uralma alatt. Ádám, van teológiai válasz arra, hogy Isten Jézus halála és feltámadása után miért hagyta újra magára az embert?

    Erről Jézusnak két tanítása jutott eszembe. Az egyik az a történet, amelyben önmagát egy idegenbe utazó emberhez hasonlítja (Mt 25,14-30). A másik az, amikor arról beszél a tanítványainak, hogy bár elmegy, nem hagyja őket árvákul, hanem elküldi hozzájuk a Pártfogót (a Szentlelket), hogy velük legyen (Jn 14,18). Általa Jézus velünk van minden napon a világkorszak végezetéig (Mt 28,20).

    A két eljövetel közti távolságnak teológusok szerint üdvtörténeti oka van. Azért kellett Jézusnak elmennie, mert nem egyszerre jött el Isten kegyelmének esztendeje és bosszúállásának napja (Lk 4,18-19), amit Ézsaiás megjövendölt (Ézs 61,1-2), hanem a kegyelem és a bosszúállás közé ékelődik Isten hosszútűrő kegyelmének időszaka, amikor Isten nem csak a zsidók, hanem a népek közül is gyűjti egybe a választottait (Mt 24,14.22.31; vö. 2Pt 3,8-10).

  • Kövi György says:

    “Az Édenben még nem, csak azon kívül.”

    Ádám, ebből nekem egy sor kérdésem támad:

    Mi a természet igazi arca: az Édenen belüli, vagy az Édenen kívüli? Másfelől, az ember természethez való mai viszonyában hol van a nyoma annak, hogy az Édenben nem félt a természettől? Továbbá, az Édenben a ragadozók, amelyek az emberre (is) halálos veszélyt jelentenek, és az ember egyik meghatározó természet-élménye a velük való szembesülés volt, nem fenyegettek semmilyen más élőlényt? Mit ettek?

  • Kövi György says:

    Idézet magamtól: “Ádám, van teológiai válasz arra, hogy Isten Jézus halála és feltámadása után miért hagyta újra magára az embert?”

    Valójában azt kérdezem, hogy miért nem maradt velünk Isten, miért csak a Szentlelket hagyta ránk? És miért száműzte a mi világunkba a Sátánt, amelynek legyőzéséhez nem elég a Szentlélek jelenléte? Hiszen ha elég lenne, akkor – ha már nem maradt velünk – Jézus nem térne vissza bosszúval.

  • dzsaszper says:

    “De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok. Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságosságról és az ítéletről: 9vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem; 10az igazságosságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; 11és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett. Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek. Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.” (Jn 16, 7-15)

  • Kövi György says:

    Köszönöm dzsasper. “Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni.” Vajon mi lehet elviselhetetlenebb az ember számára, mint összezárva élni a Sátánnal?

  • dzsaszper says:

    Teljesen Isten nélkül (beleértve: a Szentlélek nélkül) élni.

  • Szabados Ádám says:

    Gyuri,

    hadd kezdjem azzal, hogy egy oldalon állunk, mert nekem is sok kérdésem van.:) Ahogy a dzsaszper által beidézett mondatban elhangzik, Jézus egy halom igazságot eleve el sem kezdett megmagyarázni (vagy elmondani), mert egyelőre úgysem értenénk meg. Ő tudja, miért, nekem ez elég. A titkok Istenéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink. Teológusként a kinyilatkoztatás megértésével foglalkozom, de közben tudom, számos puzzledarab nincs a kezemben, ezért igazságokat sokszor egymással való feszültségben, összekötés nélkül kell a hitemben egyben tartanom.

    A ragadozók kérdését többek között itt, itt, itt és itt próbáltam megérteni, körbejárni. Nem tartok a végén. Meggyőződésem, hogy az Édenben más volt az első ember kapcsolata a teremtéssel és a vadállatokkal, mint most. Nem biztos, hogy a vadállatok voltak mások, talán az ember viszonyulása volt más. A kígyótól sem ijedtek meg…

    A Szentlélek Isten (a Szentháromság harmadik személye), benne maga Isten maradt velünk. A Fiú földi élete során is működött a Sátán, de Krisztus halála és feltámadása elerőtlenítette. Még harcban állunk, csatákat is vesztünk, de a háború már eldőlt. Teológusok szokták a második világháborút példának hozni. A szövetséges haderők a normandiai partraszálláskor (D-nap) megnyerték a háborút, de a V-napig a legkeményebb harcok még hátra voltak.

  • tolerancia says:

    ” Vajon mi lehet elviselhetetlenebb az ember számára, mint összezárva élni a Sátánnal? “-Kövi György.

    Miért lenne elviselhetetlen, akik ezt választják nagyon jól érzik magukat a Sátán cselédjeként! Az okkultizmus manapság virágzik!

  • Kövi György says:

    Ez igaz, tolerancia, ahogy dzsaszper válasza, ti. “Teljesen Isten nélkül (beleértve: a Szentlélek nélkül) élni”, épp emiatt nem igaz. És amiatt sem, hogy még ha nem is sátánisták, sokan egyszerűen csak ateisták vagy közömbösek, és tökéletesen megvannak Isten (Szentlélek) nélkül. A kérdésem arra reflektál, amit dzsaszper válaszából idéztem. Pontosan: vajon miért véli úgy a titkolózó Isten, hogy még mindig jobb az embernek a Sátán uralta világban élni, mint Isten bizonyos igazságait ismerni, érteni. Őszintén és alázattal: ennek se füle, se farka.

  • tolerancia says:

    “…sokan egyszerűen csak ateisták vagy közömbösek, és tökéletesen megvannak Isten (Szentlélek) nélkül….”

    Nem György, ŐK szenvednek, mert a legelviselhetetlenebb helyzet az, amikor nincs meggyőződés.

  • dzsaszper says:

    Kedves György,

    éppen hogy jobb Isten igazságait ismerni és a világ fejedelme birodalmában élni, mint Isten igazságait nem ismerve megszabadulni a Sátántól.
    Vö. Jn 17,15-19!

  • Kövi György says:

    Valóban dzsaszper, vigaszként, menedékként jó magunk mellett tudni a Szentlelket a világ fejedelme birodalmában. A magam részéről boldogan szembesülnék bármilyen titkolt isteni igazsággal, mivel nem tudok elképzelni olyan isteni igazságot – mert szerintem nincs ilyen -, amely lesújtóbb vagy rosszabb lenne rám nézve a Sátán valóságosságánál, egyet kivéve.

  • tolerancia says:

    “…És miért száműzte a mi világunkba a Sátánt, amelynek legyőzéséhez nem elég a Szentlélek jelenléte?…”-Kövi György.

    Ádámnak (asz) a Kertben a Sátán volt az egyetlen írigye, aki megvezette és botlásra késztette az emberpárt. Itt a Földön is a Sátán kapott lehetőséget, hogy az embert megtévessze. Ez próbatétel. A legyőzéséhez csak vissza kell utasítani a fortélyait. Ennek mikéntjéhez nyújt segitséget a Szentírás.

  • gyuri55 says:

    “A kereszténység – noha erkölcsös és bölcs – nem örök erkölcsi törvényekről vagy intuitív bölcsességekről szól, hanem Isten önfeltárásáról.”

    Ha az Atya nem adta volna oda egyszülött Fiát, nem lenne kiben hinnünk.
    Ha a Fiú nem jelentette volna ki az “új parancsot”, nem tudnánk, mi a legfőbb jó.
    Ha a Fiú nem adta volna az életét értünk, nem látnánk a Szeretet lényegét.
    Ha a Fiú nem ment volna el, nem tudta volna elküldeni Lelkét/Szellemét/Életét. Akit ha befogadunk, Isten (örökbefogadott) gyermekei vagyunk. “Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.”

    Szó sincs arról, hogy “Isten közel jött ugyan, azután újra elvonult, ráadásul itt hagyott bennünket a Sátán uralma alatt.” Hiszen a Fiút képviseljük, aki legyőzte a világot.”Ti is tudjátok, hogy … miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel a Názáretből való Jézust, aki körüljárt, jót tett, és meggyógyította mindazokat, akiket az ördög a hatalmába kerített, mert Isten vele volt.”
    A krisztusi emberben “a Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!”

  • Kövi György says:

    “mi mindössze 70-80 évig élünk (…), ugyan milyen reményünk lehetne arra, hogy bármit is megtudjunk az univerzum teremtőjéről és Uráról”

    A “mindössze 70-80 évet” nem kicsinyelném le, hiszen egyáltalán nem rövid. Isten nyilván tudja, hogy számunkra ez bizony igen hosszú időszak, és miközben a Sátán uralta világunkban örvendünk az Örömhírnek, ezt le is kell élnünk, családjainkkal együtt, lehetőleg méltóságban. Örömhírből nem lehet megélni. Az Örömhír mellett legalább annyira fontos számunkra, hogy a Szentlélek vigasztaló és menedéket adó jelenléte mellett hogyan tudjuk biztosítani a magunk és szeretteink számára a méltóság körülményeit. Írtál esetleg cikket erről a kérdésről, Ádám?

  • Szabados Ádám says:

    Azt hiszem, erről nem írtam, de Jézus többször, hangsúlyosan beszélt a kérdésről (pl. Mt 6,19-34).

  • Kövi György says:

    Ez azért így elég vékonyka. Ha az Örömhír mellett csak ezt tanítod a gyermekeidnek, vagy a téged hallgató fiataloknak mint lelkipásztor, vajon elegendő útravalót adsz nekik és majdani családjuknak a méltó élethez és a talpon maradáshoz? Kétlem. Ennél sokkal konkrétabb és biztosabb utat mutatsz, ha a talentumaikra és a velük való sáfárkodásra irányítod a figyelmet. Örömhírből és Istenre hagyatkozásból nem lehet megélni, az még az emberhez méltó élethez. Dolgozz, gyarapodj, adakozz – hibátlan, kikezdhetetlen keresztyén tanítás, bőven elég ahhoz, hogy ne az Örömhír-ígérte boldog élet utáni sóvárgással morzsoljuk az életünket. Elnézést, ha nyitott kapukat döngetek.

  • Kövi György says:

    Helyesen: “Örömhírből és Istenre hagyatkozásból nem lehet megélni, az még kevés az emberhez méltó élethez.”

  • Szabados Ádám says:

    Nyitott kapukat döngetsz.:) A Krisztus-váradalomban megittasult fiatal thesszalonikai hívőknek Pál például ezt írja: „tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire…” (1Thessz 4,11-12), illetve ezt: „…intsétek a tétlenkedőket…” (1Thessz 5,14).

    De elkanyarodtunk a cikk témájától.

  • Kövi György says:

    Engedelmeddel, nem gondolom, hogy elkanyarodtunk. Egyfelől, az általad leírtakra reagálok. Másfelől, téged úgy olvaslak, hogy minden mondatodnak súlya van. Harmadrészt, saját személyes tapasztalataim alapján reagálok, mivel bennem fájdalmat és meghasonlást okozott az, hogy évekig “csak” és csak az Örömhírt hallgattam. “Csak”, mert ez persze nagyszerű, és csak, mert mára tudom, hogy mégis kevés. Ma azt gondolom, hogy az Újszövetség egy üzenetrendszert tartalmaz, amelynek minden elemét egyforma súllyal kellene tanítani. Mire gondolok? Üdvtan, erkölcstan és érvényesüléstan. Ez a három pillér együtt, egyforma hangsúllyal tanítva teszi valóban használhatóvá és előremutatóvá a keresztyén tanítást. Az üdvtan reményt és erőt ad, az erkölcstan (10 parancsolat) gátat szab nekem, de ha csak ezt teszem magamévá, kiszolgáltatottá válok. Az érvényesüléstan – a talentumokra építkező munka, gyarapodás és segítés másoknak, ha kell adakozással is, hogy ugyanezt tegyék maguk és még mások javára – adja a védelmet azokkal szemben, akiket nem érdekel sem az üdvtan, sem az erkölcstan. A cikked – sok mással együtt – az üdvtant hangsúlyozza a sokadik szemszögből. Javasolnám a “gyakorlati teológia” sorozat megindítását :).

  • Szabados Ádám says:

    A Szentírásban található kinyilatkoztatás összesűrűsödik egy mondatba, de nem egyetlen mondatból áll. Ezért fogalmazott Pál is úgy az efézusi vénektől búcsúzva, hogy „nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát” (ApCsel 20,27). A cikkben a kinyilatkoztatást hangsúlyozom, amely a teremtéstől a Krisztusban kimondott szóig mindent magában foglal. Azt is, amiről te beszélsz. Nincs vita köztünk.

  • tolerancia says:

    “…A keresztény hit kinyilatkoztatáson alapuló vallás, a kinyilatkoztatás mibenlétének megértése ezért kulcs a kereszténység megértéséhez….”

    Ádám, megkérdezném ismét, hogy a kinyilatkoztatás szerinted ok vagy okozat?

  • Szabados Ádám says:

    Itt válaszoltam a kérdésedre, de akkor itt is megteszem: a kívülről jövő igazság változást okoz a tanítvány belső életében. Istenhez képest a kinyilatkoztatás viszont nyilván okozat.

  • tolerancia says:

    Ádám,

    ” Istenhez képest a kinyilatkoztatás viszont nyilván okozat.”

    ezt hogy értsem?

  • Szabados Ádám says:

    Isten döntött úgy, hogy kinyilatkoztatja magát, tehát ő a kinyilatkoztatás oka.

  • Kövi György says:

    “Isten a Biblia szerint is már a teremtésben kinyilatkoztatta magát” Erre annyiban térnék vissza, hogy ezzel önmagában a Biblia nem tett hozzá semmit az ember Istenről addig szerzett tudásához. A keresztyén teológia kinyilatkoztatásnak minősíti azt, ami már adott volt.

  • Szabados Ádám says:

    Igen.

  • tolerancia says:

    Köszönöm a választ Ádám, értem.
    A következőt írtad:

    ” Ha meg akarjuk ismerni Istent, neki kell felénk lépnie.”

    Akkor most ki az ok és ki az okozat?

  • Szabados Ádám says:

    Elvesztettem a fonalat.

  • tolerancia says:

    Ádám,

    a fonal vége a tanítvány (volt), aki ha meg akarja ismerni Istent, akkor erre reagál Isten és kinyilatkoztatja Magát.
    Vagy nem?

  • Veszt says:

    @tolerancia
    Nem igazán értem az értetlenkedésed. Ádám érthetően leírta ahogy a Biblia is: hogyha Isten nem cselekszik, nem jelenti ki magát, akkor az ember nem ismerheti meg Őt. Tehát Isten az oka annak, hogy az emberek megismerik őt és a megismerés az okozat.

  • dzsaszper says:

    Kedves tolerancia:

    egyáltalán az, hogy ott a fonal a tanítvány kezében, már Isten kegyelmének a jele…

  • tolerancia says:

    Veszt, dzsaszper,

    megleptetek. Kellemesen abban a tekintetben, hogy készek vagytok együtt elmélkedni. De a fonalat ti is elvesztettétek, ami nem baj. Viszont Ádám nagyívben lekörözött benneteket objektiv vélemény nyílvánításban, amit én, egyszerű földi halandó nagyra becsülök.

    Üdv.

  • tolerancia says:

    “Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni.” Vajon mi lehet elviselhetetlenebb az ember számára, mint összezárva élni a Sátánnal?..”-Kövi György

    “…A kérdésem arra reflektál, amit dzsaszper válaszából idéztem. Pontosan: vajon miért véli úgy a titkolózó Isten, hogy még mindig jobb az embernek a Sátán uralta világban élni, mint Isten bizonyos igazságait ismerni, érteni…”-Kövi György

    “…A magam részéről boldogan szembesülnék bármilyen titkolt isteni igazsággal, …”-Kövi György

    Azért idéztem mindhárom gondolatot, mert így jobban átlátható, amit hozzá szeretnék fűzni.
    Az ” elviselni ” szót helyettesíteném a ‘ felfogni ‘ szóval. Egy 7 éves kisiskolásnak nem mondanak tolba, mert először meg kell tanulnia írni-olvasni.
    Hiába szeretnél György szembesülni Isten igazságából bármivel, ha még nem vagy elég ” érett ” , hogy megértsd. Nem tanit Isten olyat, amit az adott kor embere nem képes felfogni.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum