Holmes Rolston III amerikai filozófustól származik az a gondolat, hogy a világegyetem történetében nem egy, hanem három „nagy bummról” beszélhetünk. Three Big Bangs: Matter-Energy, Life, Mind (Columbia University Press, 2011) c. könyvében azt a véleményét fejti ki, hogy amikor tudósok magyarázatot keresnek a körülöttünk lévő világ eredetére, valójában nem egy, hanem három nagy robbanást kell megmagyarázniuk. Az első „robbanás” az anyag és az energia eredete, amely a négy alapvető erő (elektromágneses erő, gyenge és erős nukleáris erő, valamint a gravitáció) által lehetővé teszi a másik két eseményt, amely magyarázatra szorul. A második „bumm” az élet megjelenése, az az információs robbanás, amelynek következtében milliónyi faj létezik ma a Földön. A harmadik „nagy bumm” az emberi elme, amely felelős a nyelvért, a kultúráért, valamint gondolatok és eszmék továbbadásáért. Rolston szerint ez a három „robbanás”[1] elég ok arra, hogy telve legyünk csodálkozással, és feltegyük a kérdést: hol vagyunk, kik vagyunk, mi a dolgunk a világban?
Rolston hangsúlyozza, hogy az első „robbanás” (az univerzum születése) szükséges, de nem elégséges feltétele a második „robbanásnak” (az élet megjelenésének). Ha az univerzum akár kicsit is másmilyen lenne, az élet nem volna lehetséges. Ebben az értelemben a jelenlegi univerzum szükséges feltétele az életnek. Az univerzum fizikai természete azonban nem magyarázza az élet létrejöttét. Az élet az univerzum létéhez képest radikálisan új jelenség, legfőbb sajátossága az információ tárolására alkalmas genetikai kód. Ez a kód tette lehetővé a Föld történetében akár ötmilliárd különböző faj létezését is. A harmadik – az univerzum és az élet megjelenéséhez mérhető, de merőben újfajta – „robbanás” az emberi elme, amely az állati elmével ellentétben képes jelentésről és jelentőségről gondolkodni, és képes ezeket a gondolatokat más elméknek átadni, akik továbbgondolják és ismét továbbadják azokat. Az emberi elme mint radikális innováció az egész világegyetem legkomplexebb jelensége.
Rolston szerint a természetnek olyan értelmezésére van szükség, amely képes ezt az információs robbanást megfelelő magyarázattal ellátni. Egy évtizeddel korábban írt Genes, Genesis and God: Values and Their Origins in Natural and Human History (Cambridge University Press, 1999) c. könyvében hangsúlyozza, hogy az univerzumban – a kövekben, a szénatomokban, az elekronokban és protonokban – nem volt benne eredendően az az információ, amely az élet és a homo sapiens radikális újdonságaiért felel. Az embert meghatározó információ az eukariótákban sincs benne, még úgy sem, mint makkban a tölgy. Ami az univerzumban jelen van, az mindezek lehetősége, mint a márványban a Dávid-szobor, maga az információ azonban nem csak lehetőség, hanem a lehetőségeken belül megjelenő kreativitás, valódi innováció. A szénben, a hidrogénben és a nitrogénben benne van a hemoglobin és a lemúr lehetősége, de nincs egyikben sem olyan titkos kód, amely szükségszerűvé tenné azok megjelenését. Mint ahogy a sakk szabályai is lehetővé teszik a sakklépéseket, de nem magyarázzák meg mondjuk Kaszparov lépéseit.
Rolston olyan világmagyarázatot sürget, amely nem pusztán a lehetőségeket veszi számba, hanem a valószínűséget is. A három nagy bumm megtörtént, de vajon honnan jött az a döbbenetes kreativitás, amely képes volt ezt a hármat létrehozni? Mi lehet elégséges ok ezek magyarázataként? Ez a kérdések kérdése mind a tudományos, mind a filozófiai gondolkodás számára. A valódi választ pedig talán csak a hit adhatja meg rá (vö. Zsid 11,3).
[1] Egyfajta „kis bummként” a három mellé tehetjük a „kambriumi robbanás” rövid földtörténeti időszakát, amelyben hirtelen jelentek meg a nagy állattörzsek. Darwin maga az elmélete legsúlyosabb problémájának nevezte ezt a különös jelenséget (l. S. C. Meyer: Darwin’s Doubt).
A Teremtő a SAJÁT lelkét ill. szellemét(mindkettő darabkáját) lehelte az emberbe. Ha ezt nem olvassuk és nem értjük – a szeretetet – akkor semmit sem.
Persze jobb lehetne hat bumm, hiszen különböző a növényi, az állati és az emberi lét sőt a víz és levegő külön 🙂 – információ ide vagy oda, evolóció során állatból ember nem lett.
Találkoztam elég fiatalon egy elmélettel, sokat gondolkoztam rajta és meghatározta a gondolkodásomat mert beilleszthetőek voltak a sokat vitatott témák is (lélek/szellem). Ebben a teremtett világ leírása az anyag hármasságával indított, majd épült fel az angyalokig – a tiszta szellemig – a teremtés. Mindig kettőnek hárommá való alakulásából jött létre az élő/működő: az elmélet bizonyította, hogy TÖBB vagyunk az angyaloknál, indokolta is, hogy miért!
E szerint az anyag fény, mozgás és VONZÁS. A pap, akinél modellrajzban volt ez az elmélet, mesélte hogy egy fizikus látva ezt a modellt, a fejére csapott és elrohant, „megvan” felkiáltással.
Nem értem, hogy egy elmélet hogy lehet annyira fontos, bár az „egy bummhoz” képest a három valóban több, meg „kicsit” jobban magyaráz, mégis, amikor olyan problémák vannak mint az ószövetségi „gonosz” Úristen szemben a magyarok istenével (akinek, most hallottam, szobra is volt de lerombolták)- persze volt poszt az Ószövetség Istenéről itt… hogy történt, hogy az Úr Isten azt mondhatta: „megbántam, hogy embert teremtettem”? Hogy „köszönt vissza” egy nép gyilkos kultúrájában – valószínűleg az elpusztítottak „tudása” vagyis bűne – az okkult – hogy függ össze azzal a napjainkban tömegeket elhitető ezotéria-őrülettel, ami istentagadásba torkollik?
Persze EZ az írás nem erről szól, mégsem gondolom hogy off volna, azért, mert elszomorít, hogy minden fontos ami tudományos ötlet. Túl fontosan az ateisták szemben azokkal az „ötletekkel” amelyek az okkult – ma elterjedt – elméleteket és praktikákat célozná meg és VÁLASZT is adna mégpedig a Bibliából.
” A Teremtő a SAJÁT lelkét ill. szellemét(mindkettő darabkáját) lehelte az emberbe…”- Éva.
Éva,
megtoldanád egy bibliai idézettel ?
Köszönöm.
Kedves Éva,
a témaválasztás a saját blogomon továbbra is az enyém, ha nem tetszik, csak kattints tovább (l. Moderálási elveim).
A Teremtő a Szentírás szerint nem a saját lelke/szelleme egy darabját lehelte belénk, azt a gnosztikusok tanították, ezért különösen aggasztó, hogy azt írod: ha ezt nem értjük, semmit sem értünk.
„A Teremtő a Szentírás szerint nem a saját lelke/szelleme egy darabját lehelte belénk, azt a gnosztikusok tanították”
Hmm. Ez egy érdekes kérdés – Isten az „élet lehelletét” fújta az orrába. De kérdés, hogy ez pontosan mi – Isten szellemének egy „darabja”, vagy valami más?
Tudom, hogy egy gnosztikus elképzelés az, hogy „Isten” Ádámba a természetének egy darabkáját/szikráját tette – bár ők ezt ismereteim szerint nem a biblia Istene számlájára írják, hanem Szófia tette ezt, aki megszánta Ádámot, aki olvasatukban eredetileg tulajdonképpen a Demiurgosz rabszolgája. A Demiurgoszt ők rossznak tartják, és az ószövetség teremtő istenével, Jahvéval azonosítják, aki valójában Szófia – aki maga egy alacsonyabb rangú istenség eón – botlásának eredménye (bár az isteni szikra Szófia elhelyezése inkább a kígyó „ember szemeit megnyilatkoztató” tettével állítható párhuzamba, nem az élet lehelletével). Ebből a világképből következik általában az ószövetség gonosz/elnyomó istenének a képe (ami ha jól látom, mintha Éva szavaiban is visszaköszönne), szembeállítva az újszövetségi Atya és Jézus képével (akik alatt viszont valójában szintén teljesen más lényeket értenek, mint a keresztények, még ha bizonyos fogalmak azonosak is – egy gnosztikus világképű ember és egy keresztény tökéletesen félre tudják egymást és hosszasan el tudnak beszélgetni egymás mellett, hiszen azonos szavak alatt teljesen mást gondolnak).
Szóval minden gnosztikus felhang ellenére én is eddig úgy értettem, hogy az „élet lehellete” emberbe fújásakor Isten természetéből (de nem a személyes jelenlétéből) is jutott valami az emberbe, máskülönben Pál nem beszélve a törvényt nem ismerő ember szívébe írt törvényről. De ezt a témát még én sem igazán gondoltam át, még majd gondolkodok rajta. 🙂
Ha a Genezisben szereplő נִשְׁמַ֣ת חַיִּ֑ים (élet lehelete) Isten egy darabja, akkor az ember nem csak Isten teremtménye, aki képmásként hordozza az ő hasonlatosságát, hanem ő maga is a lénye legmélyén isten, ahogy a gnosztikusok tanították. A szöveg azonban annyit mond csak, hogy miután Isten az élet leheletét fújta az ember orrába (képes beszéd?), az ember élő lélek (נֶ֥פֶשׁ חַיָּֽה) lett. Ezt a különbségtételt a keresztény teológia mindig fenntartotta és őrizte a gnoszticizmussal való küzdelmében, ezért az „Isten a szelleme egy darabját helyezte belénk” nyelvezet minimum nagyon félreérthető.
Igen, teljesen egyetértek. Az élet lehellete ráadásul nem csak emberekben, hanem az állatokban is benne van.
Ugyanakkor az is szempont lehet, hogy az ember a bűnbeesése előtt más állapotban volt, mint a bűnbeesés után. A gnosztikusok viszont – megértésem szerint – az isteni szikra emberbe helyezését nem is az élet lehelletének fúvásával kötik össze, hanem a bűnbeeséssel, tehát teljesen ellentétes dolgokról van szó – az ő értelmezésük szerint az ószövetség Istene (aki a mi Istenünk!) nem helyezett el semmiféle isteni természetet az emberben, vagy ha igen, az akkor nem jó dolog szerintük – de mi Istenünk nem harmonizálható az ő isten fogalmukkal, valamint a jó és a rossz gyakorlatilag egymás inverze a két rendszerben.
Viszont a bűnbeesés után is az ember nem vált végleg elkárhozásra determinált lénnyé, hanem Isten továbbra is a megmentését tűzte ki célul, és ez végsősoron összefüggésben áll azzal, hogy „becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon”, valamint azzal az ígérettel, hogy végső elhívásunk szerint „hasonlókká leszünk Ő hozzá”, és vele együtt uralkodunk, sőt, Isten trónszékére is ülhetünk, hiszen „aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében”. Tehát ha a hívő ember végső elhívása szerint istenfiúságra van elhívva, és ez az elhívás nem valami új innováció amit Isten menet közben ötlött ki, hanem kezdettől, a teremtés első pillanatától fogva adott – így tehát ugyan teljesen máshogy értve, mint a gnosztikusok, de mégis van valami abban, hogy ahogy Jézus Krisztus, a megtestesült Jahve, aki tegnap-ma-mindörökké ugyanaz és közben mégis ember (már Dánielnél is „ember fia”, a megtestesülés előtt), akkor ugyanúgy az ember is végső soron akárhogy is nézzük, valamilyen értelemben „isten” lesz (ez tudom, szuper rosszul hangzik így leírva, de én ezt nem a kígyó ígéretének értelmében értem, hanem annak ellenére, és nem a lázadás által, hanem Krisztus engedelmessége és a transzformációt hozó tevékenysége által, és az istenfiúságból és az istennel való közös uralkodásból levezetve).
De mindez leírva így nagyon félreérthető, nem is tudom igazán jól megfogalmazni sajnos, hogy mit akarok mondani, elnézést ha valami borzalmas eretnekségnek lehet ezt érteni, nem célom, hogy bárkit összezavarjak. Csak gondolkodom a kérdésen.
Csak hogy egy picit pontosítsak azon amit írtam: én nem vagyok mormon hívő – tehát amit itt próbáltam leírni, az nem arra utal, hogy Isten eredetileg olyan ember volt mint mi most és valahogy felfejlődött isteni szintre, és nekünk is ezt kéne elérnünk (ez a rendszer igazából rokonságban áll a gnosztikus, vagy bármilyen new age felfogással), hiszen Isten örökkévaló és öröktől fogva mindenható Isten. Fordítva pedig, megdicsőült és teljes fiúságba lépett állapotunkban sem leszünk olyan értelemben istenek mint a mindenható, örökkévaló Isten, hiszen Istentől független lények sem leszünk – sőt, szerintem pont az a lényege az egésznek, hogy nem is fogunk ilyesmire törekedni. Viszont a lényünk teljes összhangban lesz Istennel, és ilyen értelemben mégis isteni, krisztusi lények leszünk (bár ha jól átgondoljuk, ez valamilyen módon a teljes új világra jellemző lesz ez, hogy „az Isten legyen minden mindenben”). De ha ez a végcél, akkor ez a cél már a kezdetben, a teremtésünkben is benne kellett, hogy legyen (sőt, az azt megelőző, létezésünkre irányuló örökkévaló akaratban is).
A kígyó azt ígérte az embernek a bukásakor, hogy „olyanok lesztek, mint az Isten”. A gnosztikus és az ehhez hasonló okkult rendszerek továbbra is ezt az ígéretet hangoztatják. A trükk a dologban szerintem az, hogy valójában Isten is ezt a prespektívát helyezte kilátásba az ember számára, csak éppen teljesen más módon és más olvasatban. A kígyó ígérete a bizalmatlanságra alapul és a független, autonom „megistenülés” programja, Isten ígérete pedig a hitre/hűségre, Krisztus ránk áradó szeretetére és az ő természetének, igéjének bennünk való kiteljesedésére alapul.
Remélem ezzel csökkentettem az „eretnekség faktorát” annak, amit korábban írtam. 😉
@tolerancia, Ádám: belátom,hogy kicsit elszaladt ez a kifejezés. Természetesen a Biblia azt mondja AZON a helyen, a teremtés leírásakor, hogy a maga képére – és hasonlatosságára, más fordításokban – teremtette az embert, férfinak és nőnek teremtette ŐKET. Már ez is érdekes, hogy „őket”, de folytatom hogy miért írtam.
„Aki szeret engem, megtartja tanításomat.Szeretni fogja őt Atyám is, hozzá megyünk és benne fogunk lakni.” János 14.23. Előbb: „Azon a napon majd megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti pedig bennem és én tibennetek” uo.14.20.
Erős hatással volt rám egy tanúság is https://www.youtube.com/watch?v=zL-d08_5ChE Kim megkérdezte: „Mennyire szeretsz engem”? és az Atya szívét látva 🙂 ott megpihenve, visszanézett és ott volt a luk ! 🙂 Ezzel nem tudok betelni …
Hogy teremtéskor vette-e ki a „kis darabkát” ahogy mondtam és ahogy Kim látta, miközben életünk UTÁN térünk oda vissza: „Nyugtalan a szívünk míg meg nem nyugszik Benned, Istenem!” – mondja Ágoston … viszont Istennél NINCS IDŐ ! nekünk van, teremtéskor abba helyeztettünk. Mégis,János 6-ból: 56Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. 57Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.”uo.53.
Mindezen igék összesítve adták a gondolatot úgy,hogy tapasztalom, mit jelent az Ő testének és vérének valóságával táplálkozni.
Ezzel, így érvényes amit írtam, hiszen aki hűtlen, elvettetik. Isten nem a „saját darabkáját” veti el … „csak” akit szeretett és üdvösségre hívott.
Tovább gondolva: a „darabkát” másképp, visszafordítva:
Minden ember lelkében van egy „hely” ami csak az Istené. Senki ember vagy más nem tudja betölteni úgy, hogy boldogok legyünk. Ezt sokan tudjuk, ill.gondoljuk így.
HA nem az Élő Isten, a Szentlélek van ott, akkor az ember megtölti mással vagy elfoglalják a helyet démonok. Így érvényes, hogy Isten „darabja” ott van – volna, mert így teremtett minket.
Mindenképpen abba a dimenzióba kell helyezni ami
1. az Ővele és Benne való élet
2. időben az öröklétbe.
Éva,
köszönöm a választ.
Ami neked ” darabka”, Szókratésznek „mag” ……..
Az ember vagy hisz Istenben vagy tagadja, de Istentudata mindenkinek van. A közömbösnek azért nincs határozott véleménye, mert nem foglalkoztatja, nem olvas, nem érdeklődik ebben a témában, tehát még a „mag” alszik benne. A mag mag marad, nem fogja egy démon felébreszteni, csak max. megtévesztő sugallatokkal eltereli a figyelmet másra, hogy ne is juthasson az embernek eszébe Istent keresni.
Ádám,
az angyalok és a démonok melyik bummhoz tartoznak? Vagy őket a 3 nagy bumm előtt teremtette Isten?
A természettudomány (tudtommal) nem vizsgálja az angyalokat és a démonokat. Rolston arra támaszkodik, amit a természettudomány empirikus úton megismert: az univerzum, az élet és az emberi elme három egymástól minőségileg különböző információs robbanás, amely külön-külön magyarázatra szorul.
Kedves tolerancia!
Sok fontos kérdésed van. Anélkül, hogy megkérdőjelezném Ádám kompetenciáit, arra biztatlak, hogy ezeket a kérdéseket tedd fel annak a Személynek, aki a legilletékesebb a dologban! 🙂 Szerintem sok mindenre választ kaphatnál.
Ádám,
köszönöm a válaszod.
A te véleményed erről egy másik cikkben megtalálható vhol?
jgábor,
a Könyörületes Isten már mindent leírt a Szentírásban, amiről embernek tudnia kell csak az én figyelmemet kerülte el az infó vagy nem fogtam fel ami erre utal. Azért jó kérdezni, mert akad olyan EMBER, aki esetleg ezzel már tisztában van és nem írígyli a tudását.
Azért köszönöm szíves figyelmedet.
Kedves Ádám és mindenki más! 🙂
Én azon gondolkodtam el, hogy a harmadik bumm, az „ész forradalma” kb. mikorra datálható? Úgy tudom, hogy a modern ember kialakulását 150-200 ezer évvel ezelőttre teszik, de nekem ez a Biblia időskáláján mérve nagyon-nagyon soknak tűnik… Vagy esetleg a modern civilizáció kialakulását kell érteni az „ész forradalma” alatt, kb. 10 ezer évvel ezelőttről?
És mit gondoltok, vajon az „ész forradalma” óta „igazán ember” az ember, és azóta van lelke is?
Zsolt,
nagyon jó a kérdés, és engem is érdekelne a válasz!:) Ez éppen az a terület, ahol híresen nagy a bizonytalanság mind a paleoantropológiai leletek, mind a bibliai őstörténet értelmezésének a terén. Anatómiai értelemben valóban 150-200 (vagy újabban akár 300) ezer évvel ezelőttre teszik a modern ember (homo sapiens) megjelenését. Fontos kérdés azonban, hogy az anatómiai értelemben vett homo sapiens azonos-e az intellektuális/szellemi értelemben vett modern emberrel. Úgy tűnik, hogy a vitathatatlanul az emberre jellemző művészeti tevékenység csak később jelent meg, néhány tíz ezer évvel ezelőtt, ami arra utalhat, hogy az anatómiai hasonlóság nem jelenti feltétlenül az emberi szellem (vagyis szó szerint véve az ember) megjelenését is.
Henri Blocher Kezdetben c. könyvének függelékében próbál lehetséges modelleket felállítani, az egyik szerint az intellektuális/szellemi értelemben vett modern ember kb. 40-50 ezer évvel ezelőtt jelent meg (nagyjából akkor, amikor a valódi művészeti kreativitás is). Blocher könyve sajnos a 80-as években született, ezért nem számol az azóta talált leletekkel. Rana Fazale is becsületesen igyekszik értelmezni a hominid fosszíliákat és összehangolni azokat a bibliai elbeszéléssel. (Itt egy kis videó a sokból, ahol a témát tárgyalja.) Nem tudom, hogy Fazale modellje helytálló-e (a Nobel-díjas Richard Smalley, a nanotechnológia atyja, elismerően nyilatkozott a szintén biokémikus Fazale könyveiről), de mindenképpen izgalmas, ahogyan Fazale keresi a válaszokat.
Az biztos, hogy az élet történetében a legutolsó nagy robbanás az emberi elme megjelenése, ahogy a bibliai teremtéstörténet is leírja, de szerintem még nagyon messze járunk attól, hogy bármiféle véglegeset mondhatnánk a kronológiáról (a Biblia is nyitva hagy kérdéseket!), ezért egyetértek Blocher konklúziójával: „a hit derűsen tárja föl kételyeit, és képes várni a homályos dolgok megvilágosodására”.
Ádám, köszönöm a részletes választ! 🙂
Az 50 ezer éves időtartammal kapcsolatban: ha feltesszük, hogy kb. ennyi évet fog át az emberi történelem, nem túl „aránytalan”, hogy ennek a 90%-ában még csak választott nép sem volt és 95%-ában pedig nem tudott az emberiség a Megváltójáról?
Zsolt,
ez a kérdés engem is foglalkoztat. Ami esetleg az arányosság mellett szólhat, az az, hogy a Krisztus eljövetele utáni időket az Újszövetség végső időknek (Zsid 1,2), utolsó napoknak (ApCsel 2,17; 2Tim 3,1), utolsó órának (1Jn 2,18) és rövidre szabott időnek (1Kor 7,29) nevezi, Krisztus eljövetele kapcsán pedig az idők teljességéről (Mk 1,15; Gal 4,4; Ef 1,10) beszél. Ezek a kategóriák érthetők, ha az emberiség története több tízezer éves. Istennél ráadásul ezer esztendő olyan, mint egy nap, egy nap pedig olyan, mint ezer esztendő: nem a mi kronológiánkkal dolgozik. De nyitott vagyok más konklúziókra is.
Ádám, két gondolat jutott még eszembe a hozzászólásoddal kapcsolatban.
Az egyik, hogy az utóbbi pár száz évben bekövetkezett népességrobbanás miatt kb. ugyanannyi ember született és halt meg az „utolsó időkben”, mint Krisztus előtt, még akkor is, ha 50 ezer évvel számolunk. Elég érdekes adat például, hogy egyes becslések szerint az összes valaha született ember kb. 7%-a ma is életben van. Tehát Krisztus a népességszám szempontjából valahol a történelem közepén helyezkedik el.
A másik: egy kb. Krisztus előtt 20 ezerben élő ember jut eszembe. Neki milyen istenélménye lehetett, ha egyáltalán? Hiszen az ember teremtésétől/bűnbeeséstől is túlságosan távol állt időben, meg a választott népes/”utolsó idős” korszaktól is. Mit gondolsz, ő vajon rátalálhatott az üdvösségre? Vajon léteztek akkoriban istenhívő csoportok, vagy Ábrahámig több tízezer éven keresztül más vallásokat követtek az emberek?
Tudunk arról, hogy Ábrahám előtt is voltak olyanok, akik segítségül hívták az Urat (1Móz 4,26), illetve Istennel jártak (1Móz 5,22).
„……….. az emberi elme, ………. képes jelentésről és jelentőségről gondolkodni, és képes ezeket a gondolatokat más elméknek átadni, akik továbbgondolják és ismét továbbadják azokat. ……..”
Lenyűgöz az emberi elme működése. Számomra mindig izgalmas ugyanarról a témáról különböző gondolatokat hallani, olvasni. Ez az izgalom a fentebbi posztot és kommenteket olvasva most is megadatott. Köszönöm.
Nem olyan új gondolat ez. A 80-as évek elején hallottam Cseri Kálmánt beszélni arról, hogy az 1Mózes 1 csak a teremtéstörténet három nagy fordulópontjánál használja a „bara” (=semmiből újat, addig egyáltalán nem létezőt teremteni) igét. 1,1: a menny és föld (azaz anyag és energia) teremtése a semmiből. 1,21: az állatok (vagyis az élet) teremtése. (A növényeket, mivel nem képesek helyváltoztatásra, az ókori zsidók az élettelen természet részének tekintették.) 1,27: az ember (a tudatos gondolkodás) teremtése. A kritikus pontok tehát a szentíró számára éppen azok voltak, amelyekre Rolston rámutat. És valószínű, hogy nem is Cseri Kálmán gondolt erre először.