A reformáció a közhiedelemmel ellentétben nem szakadár, hanem restaurációs mozgalom volt. A re-formáció szó az eredeti formába való visszaállást jelenti, mint mikor egy végtag kificamodik és a helyére kell visszapattintani, vagy mint mikor egy épület megrongálódik és helyre kell állítani. A reformáció legfontosabb törekvése az eredeti katolikus hit restaurációja, az apostoli hithez való visszatérés, a hitehagyás állapotából való megtérés volt. A reformátorok hite nem a római katolicizmus utáni hit, hanem a római katolicizmust megelőző hit. Nem új hit, hanem a régi, egyetemes, ortodox, apostoli hit, amitől a pápaság vezetése alatt a nyugati kereszténység fokozatosan elfajzott. Az „ad fontes” latin szavak ezt a visszatérést jelölték. Ad fontes: vissza a forrásokhoz! Vissza oda, ahonnan a kereszténység elindult, vissza az apostoli alapokhoz, vissza az eredeti közös hithez, vissza a Szentíráshoz!

Történészek rámutatnak, hogy az „ad fontes” egyaránt törekvése volt a reneszánsz kulturális mozgalmának és a protestáns reformációnak, ezért sokan utóbbit egyenesen az előbbi részének tekintik. A különbség azonban jelentős és lényegi. A reneszánsz gondolkodói és alkotói a klasszikus, görög-római kultúrát tekintették esztétikai és filozófiai forrásnak, ahonnan új ihletet lehet meríteni. A reformáció az apostoli hithez akart visszatérni. A két mozgalom közötti legfontosabb kapcsolódási pontot Rotterdami Erasmus jelentette, aki az akkor ismert kéziratmásolatokból összeállította az Újszövetség görög nyelvű kiadását. A görög szöveg vizsgálata felszínre hozta a latin Vulgata hibás fordításait és az azokra épülő helytelen igemagyarázatokat, és megkérdőjelezett elfogadott bibliaértelmezéseket és egyházi tanításokat. Erasmus 1516-os görög Újszövetsége nagyon fontos eszközzé vált a reformátorok kezében, Luther ezt használta német bibliafordítása alapjául, pár évvel később Tyndale is erre támaszkodott az angol nyelvű Biblia megalkotásakor.

A reformáció kiindulópontja az a meggyőződés volt, hogy a nyugati egyház letért a neki Isten által kijelölt útról, mert saját hagyományai kedvéért félretette Isten igéjét. Luther és társai azzal a céllal léptek fel, hogy az egyházat restaurálják, visszaállítsák eredeti formájába, amelyet az apostolok által hirdetett evangélium és a Szentlélek által ihletett Szentírás határoznak meg. A 95 tézist Luther X. Leó pápának írta, és három évvel később is abban a reményben írt még neki levelet, hogy ráébresztheti a veszélyre, amelyet a Szentírástól idegen titulusa („Krisztus földi helytartója”) jelent az egyházra nézve. A pápaság elutasító reakciója csak megerősítette a reformátorokat a helyzetértékelésükben: a római egyház mind doktrinális kérdésekben, mind gyakorlatában radikálisan eltért az apostoli hit egyszerűségétől és az evangélium igazságától, a helyreállítás akár a pápaság ellenében is elengedhetetlen és halaszthatatlan. Hiszen Krisztus egyházának fundamentuma változatlanul szilárd, és nem azonos a római püspök székével.

A reformátorok különbséget tettek egyházi hagyományok és az apostoli hagyomány között. Az apostoli hagyomány Krisztus kiválasztott és felhatalmazott szemtanúinak a hagyománya, egyszeri és megismételhetetlen, a mindenkori egyház számára normatív hagyomány. Az egyházi hagyomány lehet jó, lehet rossz és lehet az igazság szempontjából közömbös, de mindenkor alá van rendelve az apostoli hagyománynak. Az egyház alapjai az apostolok és az általuk hirdetett tanítás. Maga az újszövetségi kánon léte jelzi, hogy a korai egyház az apostolok hagyományát minden más hagyománytól elválasztotta és megkülönböztette. A reformátorok ehhez a korai egyház által is elismert apostoli hagyományhoz akarták visszaigazítani az egyház hitét és gyakorlatát. Ad fontes – vissza a tiszta apostoli forrásokhoz! Vissza ahhoz a valódi péteri alaphoz, amelyre Krisztus az egyházat építi! Vissza Isten igéjéhez, amelyet az emberi hagyományok érdekében félretettek! Vissza a Szentlélek által ihletett apostoli iratokhoz! Vissza a hithez, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott! Vissza Jézus Krisztus örömhíréhez!

Ez a reformáció mögött meghúzódó első evangéliumi gondolat.

12 hozzászólás a “Ad fontes” bejegyzéshez

  • ΙΧΘΥΣ says:

    Valóban a visszatérés, vagy kiállás valami MELLETT (és nem ellen) a PROtestantizmus fontos – és olykor félreértett – ismérve, hiszen tényleg az ősi=ortodox, a szó jó értelmében eredeti igénylése, akarása jelenik meg.

    Egy másik fontos reformátori jelmondat is eszembe jut: “Post Tenebras Lux” = „Fény a sötétség után”. Ez nem csak a kálvini Genf, de azóta is sok közösség “hitvallása”.

    Az “Ad Fontes” és a “Post Tenebras Lux” gondoaltmenete is előkerül egy új dokumentum filmben, melyet nagyon ajánlok (igaz $-es) : https://vimeo.com/ondemand/calvinist – Láttátok? Vélemény?
    Történelmi kontextusba helyezve mutatja be a fenti cikkben bemutatott folyamatokat egészen napjainkig. Hála Istennek hogy tart még, és fog is az “Ecclesia semper reformanda”…

  • ludens says:

    Fiam – mondotta nyugodtan a pap -, én nem gyóntathatlak meg, mert én lutheránus vagyok.
    – Újhitű?
    – A neve új hit, fiam, de valójában ez az igazi régi hit, amit a názáreti Jézus ránk hagyott. Mink nem gyóntatunk, csak gyónunk. Mink azt tartjuk, hogy az Isten látja a lelkünket. (Gárdonyi Géza: Egri csillagok)

  • Gergely Erzsébet says:

    Hálás vagyok minden “Ad fontes”-ért, ami az emberiség történelmében megtörtént.
    Ezek egyik vívmánya pl., hogy több fordítású és különböző nagyságú Bibliát is
    olvashatok. De a legértékesebb és leghatékonyabb “Ad fontes” számomra, amikor
    naponta gyakorlom magam benne. Lépésről-lépésre vissza Isten igéjéhez mindabból,
    ami bennem és körülöttem “Isten megismerését akadályozza” (2 Korintus 10:4-5).

  • „Vissza Isten igéjéhez, amelyet az emberi hagyományok érdekében félretettek!”

    – Abszurd teória. Lehet, hogy ez volt a szándék (egy része), viszont ténylegesen nem ez lett belőle. Tegyük fel, én ma rájövök, hogy Isten igéjétől rettenetesen eltért mindenki… kivéve engem. 🙂

    Alapítok egy mozgalmat, hogy érvényesüljek a meglátásaimmal. Merev elutasításba ütközöm. Erre átkozódni és gyűlölködni kezdek, és ahogy öregszem, egyre vakabb dühvel kívánok dögvészt és kénköves kárhozatot mindenkire, aki akár csak jottányival másként merészel gondolkodni, mint én. Senkihez nem csatlakozom az előttem indult irányzatokból, mert egyedül a saját nézetemet tartom kizárólagos érvényűnek. Évezredekre visszamenőleg egyetlen igaz kereszt(y)én(y)t sem ismerek… magamon kívül. Nos, ki mondaná erre, hogy ténylegesen a tiszta forráshoz akartam visszatérni? Senki, ugye? Ezt ma mániás szektakomplexusnak tekintenénk, orvosi esetnek.

    Nincs okunk Lutherrel elnézőbbnek lenni.

    Más kérdés, hogy rajta keresztül terjedt el az észak-nyugati világszemlélet és iparkodás, jóléthez juttatva azokat, akik átvették. Ezt valóban köszönhetjük Luthernek, és nincs okunk kisebbíteni e téren az érdemeit.

  • tolerancia says:

    “…A reformáció az apostoli hithez akart visszatérni. A két mozgalom közötti legfontosabb kapcsolódási pontot Rotterdami Erasmus jelentette, aki az akkor ismert kéziratmásolatokból összeállította az Újszövetség görög nyelvű kiadását….”

    Ádám,

    vhol az írásaidban olvastam, hogy azt írtad már nincs eredeti kézirat az apostolok hagyományából. Az akkor ismert kéziratmásolat, amit görögre fordított le Erasmus1516-ban még eredeti forma volt?

  • tolerancia says:

    Vértes L.,

    létezik számodra olyan vallás/vallási irányzat, amelyet nem tekintesz mániás szektakomplexusnak?

  • „létezik számodra…?”
    – Naná. Egy vallás többek között összetart, racionálissá teszi az erkölcsöt fenntartja a közösséget. Nem írtam többet, mint hogy ma Lutherként viselkedve orvosi esetnek számítanék.

    És nem győzöm hangsúlyozni, hogy Luther – szerintem csupa téves indokkal – szinte csupa jót hozott az utókornak. Paradox, hogy ha nem hisz vadul a (mai nézetben véve) téveszméiben, nem tudta volna elérni a jólétet hozó eredményeit. (Decentralizált egyház, lelkiismeretes iparkodás – ezek Luther nélkül ma nem boldogítanák az emberiségnek kb. a felét, hosszú távon az egészét.) Jó ötlet volt Róma kezéből kicsavarni a hit kardját, bármire is hivatkozva. E tekintetben én is lutheránus álláspontú vagyok. De nem lehet komolyan venni Martin hitbéli érveit, mert teljes félreértésen és veszélyes személyiségzavaron alapulnak.

  • jobbagyp says:

    @Vértes László

    Kedves László! Nem gyanús neked egy kicsit, hogy mindenki “hülye” körülötted, vagy pszichiátriai eset?! Én a helyedben elgondolkoznék… Történelmi ismereteid pedig finoman szólva pontosításra szorulnak, ha tényleg azt hiszed, Luther egyedül maradt, nem értett egyet senkivel. Bár részletkérdésekben voltak vitái a többi reformátorral, alapvetően és fő vonalait tekintve szépen belesimult a reformáció eszmeiségébe. Az pedig, hogy nem tudott azonosulni a vak pápizmussal, nem éppen róható fel bűnként. Az előtte indult mozgalmakba való betagozódásról pedig csak annyit,hogy éppenséggel nem néhány éves/évtizedes, hanem évezreddel előtte indult mozgalom, az apostoli hagyomány alá rendelte magát.

  • @jobbagyp:
    „Történelmi ismereteid pedig finoman szólva pontosításra szorulnak, ha tényleg azt hiszed, Luther egyedül maradt, nem értett egyet senkivel.”
    – Lehet, hogy ezt rosszul tudom. Viszont ha legalább pár emberrel egyetértett, aki nem bólogató János volt, hanem önálló gondolkodásra képes, miért alapított minden nagyobb kaliberű ember saját néven önálló irányzatot? Miért nem volt nekik elég akár a Luther halála előtt már megreformált egyház, akár a lutheri megközelítés?

    Példa: a ptolemaioszi világmodell helyét egy ponton átvette a kopernikuszi, ám kopernikusz után nem jött további 32 ezer tanítvány, aki ragaszkodott volna egy csak róla elnevezett, csak azért is még újabb világmodellhez. Kopernikusz modellje konszenzusos lett, a modell pontosítói mind felsorakoztak Kopernikusz mögé. Luther pedig úgy bontotta fel a konszenzust, hogy nem lépett a helyébe egy magasabb szintű konszenzus, a további reformerek nem álltak be Luther modellje mögé. Ez probléma, és jól jelzi, hogyan kezdett erősödni a tudomány ott is, ahol nem illetékes, és mitől rendült meg a kereszténység ott is, ahol létfontosságú.

    Jézus egységről beszélt, ez is az „ad fontes” része, ha őszinték vagyunk. Az egyház („a vak pápizmus”) elég hamar letette a hit pallosát, így a kezdeti decentralizációs igény rövidesen már nyitott kapun dörömbölt. Ettől függetlenül: a déli életmód teljesen más, mint az észak-nyugati, következésképp az életfelfogás is teljesen eltér, az észak-nyugatiak javára. Ezért fontos eredmény, hogy Luther – akármilyen érvekkel, de – érvényesült.

  • tolerancia says:

    “…De nem lehet komolyan venni Martin hitbéli érveit, mert…”

    László,

    Ádám egész hónapban a reformációról fog írni, meglátjuk, hogy az általad írt jellemzés helytálló-e.
    (A kérdésemre megint nem válaszoltál.)

  • Veszt says:

    Kedves László, mielőtt valótlanságokat állítanál Luther Mártonról, kérlek legalább az életrajzát olvasd el, mert így hiteltelen és üres minden szavad. Nagyon kiütközik, hogy fogalmad sincs, hogy ki volt ő, és mit tett. Köszönöm.

  • jobbagyp says:

    Kedves László!

    Német nyelvterületen (mivel Luther németül írt), rengetegen csatlakoztak hozzá. Írásai azonban vontatottan terjedtek szemben Kálvinéval, aki latinul publikálta műveit, ezért lényegesen szélesebb körben gyakorolt hatást kortársaira. Luther a maga mikroverzumában megkerülhetetlen és máig meghatározó személyiség, igen jelentős társadalmi beágyazottsággal. Ha latinul írt volna, valószínűleg nem csak a német nyelvterületen lenne ez igaz rá.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum