A sola Scriptura elve megnyitotta az utat a reformátorok előtt, hogy a középkori hagyományok és a római magisztérium értelmezési keretei nélkül lássanak neki a Szentírás tanulmányozásának. Az eredmény az evangélium újrafelfedezése volt. Nem egy új evangéliumé, hanem azé a régi evangéliumé, amit az apostolok hirdettek. Athanasziosz a 4. században ugyanígy a Szentírás tanumányozására biztatott, és azt mondta: „Azért nézzük meg…, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak.” (Szent Athanasziosz művei, 484).” Ahogy Athanasziosz idején veszély fenyegette az evangélium üzenetét, úgy a középkori pápaság idején is szükséges volt az eredeti apostoli evangéliumhoz való visszatérés. Ezúttal nem Krisztus istensége volt a kérdés, hanem az, hogy Krisztus hogyan váltja meg az embert. Luther Athanasziosz példáját követve az Írásokat kezdte kutatni, hogy erre választ találjon.

Az ágostonrendi szerzetes a Szentírás olvasása közben fedezte fel, hogy az ember egyedül hit által igazul meg, kegyelemből, Krisztus érdeméért, és hogy ez az igazság Isten ajándéka, amelyet a bűnös embernek ingyen tulajdonít. Ez a felismerés élesen szemben állt mindazzal, amit Luther az Istennel való megbékélésről a skolasztikusoktól és a középkori egyház hagyományaiból tudott, de nem állt szemben azzal, amit az egyházatyák – különösen Szent Ágoston – írásaiban talált. A hittudós Luther exegetikai eszközökkel és egzisztenciális kérdésekkel közeledett a bibliai szövegekhez (különösen a Zsoltárokhoz és Pál leveleihez), a felfedezése jelentőségét pedig élénk szavakkal és metaforákkal írta le visszaemlékezéseiben. Hallgassuk meg őt magát!

„Rettentő durva tévedései voltak a pápaságnak. Akkor még nem ragyogott az evangélium fénye.” (Virág J.: Luther Márton önmagáról, 45)

„Isten igazsága – ez az ige régebben úgy hatott szívemre, mint valami mennydörgés. Mert ha a pápa uralma alatt ezt olvastam: Igazságoddal szabadíts meg engem (Zsolt 31,2), továbbá: A te igazságodban (Zsolt 86,11), azonnal arra gondoltam, hogy ez az igazság az isteni harag büntető bosszúja. Pál apostolnak szívből ellensége voltam, amikor ezt olvastam: Istennek igazsága jelentetik ki az evangéliumban (Róm 1,16-17). Később természetesen, amikor azt olvastam, hogy az igaz ember hitből él (Róm 1,17) és emellett még Augustinus iratait is átnéztem, egyszerre megörvendeztem. Amikor felismertem, hogy Isten igazsága nem más, mint a könyörületesség, mellyel minket igazaknak számít, ebben kaptam meg a segítséget.” (Uo., 71-72).

„’Igaz’ és ’Isten igazsága’ ezek az igék villámcsapásként hatottak lelkiismeretemre. megborzadtam, amikor hallottam őket. Ha Isten igazságos, akkor büntetnie kell. De amint egyszer ebben a toronyszobában tépelődtem ezek fölött az igék fölött: ’Az igaz ember hitből él (Róm 1,17) és ’Isten igazsága’, Isten kegyelméből ezt gondoltam: Ha nekünk, mint igazaknak, hitből kell élnünk, és ha Isten igazsága minden hívőnek üdvösségére van, akkor az nem lehet a mi érdemünk, hanem csak Isten irgalmassága. Mert Isten igazsága az az igazság, mellyel minket Krisztus által igazzá tesz és megvált. Így ezeket az igéket megszerettem. A Szentírás értelmét ebben a toronyban tette világossá előttem a Szentlélek.” (Uo., 72)

„Hosszú időn át tévelyegtem és nem tudtam, hol is vagyok. (…) Valami egészen különös égő vágyakozás fogott el, hogy Pál apostol római levelét megértsem. Ennek azonban akadálya volt. A világért sem szívem vérének hidegsége, hanem egy igehely, mégpedig a római levél 1. részének 17. verse: ’Isten igazsága jelentetik ki abban’. Ugyanis gyűlöltem ezt az igét: ’Isten igazsága’, mivel – az összes egyházi tudósok szokása és szóhasználata szerint – azt tanultam, hogy ezt bölcseletileg kell értelmezni, mint úgynevezett alaki, vagy cselekvőleges (activ) igazságot, mely szerint Isten igaz és megbünteti a bűnösöket s igazság nélkül szűkölködőket.

Én pedig az igaz és bűnösöket büntető Istent nem szerettem, sőt ellensége voltam neki. Ugyanis bármennyire kifogástalan volt is mindenkor szerzetesi életem, Isten előtt bűnösnek éreztem magam, lelkiismeretem állandóan háborgott és semmiképpen sem tudtam abban bizakodni, hogy őt az én elégtételeim kiengesztelik. Így én haragudtam Istenre s ha nem is volt bennem hallgatag káromlás, nagyon erősen zúgolódtam Isten ellen. Ezt mondtam: Hát nem elég, hogy a nyomorult és örökre elkárhozott bűnösöket az eredeti bűn következtében mindenféle baj terheli a tízparancsolatbeli törvény által, – nem, ez az Isten az evangéliummal a régi szenvedésre még új szenvedést halmoz és az evangéliumban is az ő félelmetes igazságát és haragját tárja fel! Így toporzékoltam, dühös, felzaklatott lélekkel és az idézett íráshelynél kíméletlenül viaskodtam Pállal; emésztő vágy égetett, vajha megtudnám, mit is akar itt Pál apostol.

Ez mindaddig tartott, míg végül hosszú napokon és éjszakákon át tépelődvén, Isten kegyelméből az igék belső összefüggéseire fordítottam a figyelmemet. Éspedig: ’Istennek igazsága jelentetik ki abban… miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.’ Ekkor Isten igazságát úgy kezdtem értelmezni, mint azt az igazságot, melyben az igaz ember Isten ajándékozása folytán él, mégpedig hitből. Most kezdtem megérteni, hogy ennek az igének: az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki, az az értelme, hogy ti. ez az igazság elfogadott (passiv) igazság, mellyel minket a kegyelmes Isten igazzá tesz a hit által, amint megíratott: ’Az igaz ember hitből él’.

Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna s mintha tárt kapukon át magába az Édenkertbe léptem volna be. Erre előttem az egész Szentírás más értelmet nyert. Ezután emlékezetből átfutottam az egész Szentírást és egyéb kifejezésekből is összegyűjtöttem az idevágó igéket. (…) Amennyire előzőleg az ’Isten igazsága’ kifejezést gyűlöltem, annyira nagy lett most az a szeretet, mellyel én ezt az én legkedvesebb igémet magasztaltam. Így Pál apostolnak ez a mondása számomra valóban az Édenkert kapujává lett. Később olvastam Augustinusnak a ’Lélek és betű’ című könyvét, melyben várakozásom ellenére azt találtam, hogy ’Isten igazságát’ ő is hasonlóan értelmezi, ti. annak az igazságnak, mellyel Isten ruház fel bennünket, amikor megigazít minket.” (Uo., 73-75)

„Én, dr. Luther Márton, bizony megöltem volna magamat, ha nem jelent volna meg az evangélium világossága.” (Uo., 67)

Genfben áll a reformátorok fala, ezzel a felirattal: POST TENEBRAS LUX. Sötétség után világosság. A felirat azt a meggyőződést tükrözi, hogy a reformáció idején több évszázados homály és sötétség után újra felragyogott az evangélium fénye. Az evangélium lényegét a reformátorok három latin szlogenben foglalták össze: sola fide, sola gratia, solus Christus. Ezeket nézzük meg a következő bejegyzésekben.

26 hozzászólás a “Post tenebras lux” bejegyzéshez

  • Lacibá says:

    “POST TENEBRAS LUX. Sötétség után világosság. A felirat azt a meggyőződést tükrözi, hogy a reformáció idején több évszázados homály és sötétség után újra felragyogott az evangélium fénye.”

    Ez csak és kizárólag, akkor és csak akkor igaz, ha ezt személyesen rájuk értjük! Mert addig a saját maguk fabrikálta istenben hittek, és nem ismerték az Élő Istent.

    Abban az időben az Egyház az elvilágiasodás ellen küzdött, a pogányság reneszánsza ellen. Ezért tette a hangsúly az ítéletre. Mert a próféta kötelessége hirdetni Isten üzenetét. A reneszánsz pedig a világi örömöket hajhászta,a pogány isteneket bányászta elő, stb. Ezért kellett felhívnia az Egyháznak a figyelmet a tettek következményeire. Hiszen még Mózesnél is ott vannak az áldások, és utána a figyelmeztetés: ha nem az áldásokat választod, akkor ezek jönnek rád, és sorolja az átkokat. Végén azonban felszólít, hogy válaszd az életet. Ezt tette akkor is az Egyház.

    Hogy pedig az Egyház mindig hiteles tanúja Isten szavának, meg van ígérve abban, hogy a pokol összes erői sem vesznek diadaalt felette. Már pedig ha akár a legkisebb hiba is lenne az Egyház tanításában, már elbukott volna, mert ugye ha az ember egyetlen parancs ellen vét, vétett az összes ellen. Ekként, ha az Egyház egyetlenegy hamis tanítást is hirdetne, egészen hamis lenne, és ezzel maga az Írás bizonyulna hazugságnak!

    Sola fide, sola gratia: hiába a hit ajándéka, vagy a kegyelem, ha nem kell, és nem fogadja el az ember. Tehát ahogy meg van írva: “a hit cselekedetek nélkül halott”. A hit első cselekedete a hit elfogadása! Ekkortól tud csak hatni a kegyelem!

  • HerrLaslo says:

    Sziasztok drága testvéreim!

    Mostanság én is ezen dilemmázok, közel 30 éve az Úrral járok, jelenleg is pásztori szolgálatot látok el. Az elmúlt néhány évben, a Szent Szellem sokat tanított nekem Isten kegyelméről, a kiérdemelhetetlen és megdolgozhatatlan jóságról, szeretetről, amit az Atyánk nekünk adott Krisztus egyetlen tökéletessé tévő áldozatán keresztül, (Zsidó 10:14) és az újjászületés
    (2Kor 5:17) megtapasztalásán át, ahogy úgy vagyunk ebben a világban, amint Jézus is.

    ” Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.”
    1János 4:17

    Tehát, csodálatos békességet és bizalmat merítettem az Igéből, és folyamatosan csüngők, a Mennyei Apuci ölelésében. Mígnem aztán a kezembe került John Bevere Az Örökkévalóság Vonzásában című könyve. nagyon jó tanulmánynak tartom, annak ellenére, hogy első olvasatra, mély kárhoztatást, nyugtalanságot éltem át, mivel nagyon keménynek éreztem, főképpen az Atyánk jóságáról ezidáig megtanult, felénk való szerelmének a fényében.

    Tudtam, hogy valahol össze kell csengenie a két kijelentésnek, mégpedig Isten igazságos ítélete és Isten könyörületes, végletekig értünk cselekvő kegyelme szempontjainak. Mostanság jobban odafigyelve, és lassabban átgondolva olvasom újra a könyvet, néha megállok és egy kegyelem centrikus tanítást is hozzá veszek, hogy kiegyensúlyozott maradhassak. Szeretném jobban megérteni az Igét ezekben a dolgokban. Azt is tudom, hogy a kegyelem megtapasztalása, normális módon az egyedüli eszköz arra, hogy igaz és megszentelt életet éljünk, de Krisztus Ítélőszéke előtt csak azokért a tettekért kapunk jutalmakat, amiket a vele való közösségben, és az Atya akaratával megeggyezően teszünk. A bűntől való teljes szabadságunk is olyan módon vált valóssággá, hogy megkaptuk Jézus Krisztus saját igazságát, tehát az Atya úgy lát minket, ahogy Jézust, és a Megváltónk vére, eltörölte és kifizette a bűneink büntetését, a múlt a jelen és a jövő tekintetében, hiszen ha nem így lenne, akkor üdvösségünk sem lehetne. Ez pedig hálára és tiszta, szent életvitelre ösztönzi az embert. Kérlek, ha van ezzel kapcsolatosan meglátásotok, ami a cikk témájához is kapcsolódik, ti. Megigazulás Hitből, várom a meglátásaitokat!

    Szeretettel : Sz. László

  • „Ugyanis bármennyire kifogástalan volt is mindenkor szerzetesi életem…”
    „Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászülettem volna s mintha tárt kapukon át magába az Édenkertbe léptem volna be.”
    – Igazán szerény figura volt ez a Martin.

    „Ezúttal nem Krisztus istensége volt a kérdés, hanem az, hogy Krisztus hogyan váltja meg az embert.”
    – Ez miért kérdés? Nem célszerűbb belátni, hogy tudhatatlan, eldönthetetlen, és nem firtatandó? Mi van akkor, ha nem „a” módon váltja meg az embert, hanem „b” módon? Vagy fordítva? Ok ez a földi perpatvarra?

  • dzsaszper says:

    @Vértes László:
    Földi perpatvar? Mintha megfeledkeztél volna, hogy közben Luthert kiátkozták meg miegymás…

  • @dzsaszper:
    Ne feledjük, hogy Luther nem magánszemély hívő volt, hanem Ágoston-rendi szerzetes, annak minden engedelmességi velejárójával és fogadalmával. Ezeket sorra megszegte, amiből formálisan következett a kiközösítés, régi-régi, hagyományos judaista szokás szerint.

    Ha Martin magánszemélyként adja elő a show-ját, egyszerűen kinevetik, és figyelmen kívül hagyják. Nem durrant volna a hátországban sem, ha nincs eleve egy erős politikai függetlenedési szándék, amihez már csak a csatát kirobbantó jelmondatok hiányoztak… Ezeket szolgáltatta a mit sem sejtő, kegyesen kegyetlen fráter.

    Visszatérve a poszthoz: a post tenebras lux aligha érvényes Jean Calvin összeomlott genfi utópikus rémálmára vagy Oliver Cromwell szórakozásbetiltó angol lelki diktatúrájára. Szóval, mihez képest lett lux? Mai mércénkkel inkább nőtt a sötétség, legalábbis a lelkiség terén.

    Fenntartom, hogy világi téren a protest hosszú távon szuper ötletnek bizonyult, de erről az ötlet szerzői nem tudtak, és a hosszú távú gazdasági-egyéniesedési reform inkább a szándékuk ellenére, mintsem azzal összhangban történt. Ugyanis ebből adódik a kereszt(y)én(y)ségtől való mai eltávolodás. Luthernek jól jött a pápai tekintélytől való eltávolodás az aktuálpolitikai vitában. Álmában sem sejtette, hogy a pápai tekintélytől eltávolító első lépés sok további lépéshez vezet, és hogy a kereszt(y)én(y)ségtől való általános elidegenedés lesz belőle, amit ma problémának látunk.

  • tolerancia says:

    A hittudós Luther exegetikai eszközökkel …..

    „Isten igazsága – ez az ige régebben úgy hatott szívemre, mint valami mennydörgés. Mert ha a pápa uralma alatt ezt olvastam: Igazságoddal szabadíts meg engem (Zsolt 31,2), továbbá: A te igazságodban (Zsolt 86,11), azonnal arra gondoltam, hogy ez az igazság az isteni harag büntető bosszúja. Pál apostolnak szívből ellensége voltam, amikor ezt olvastam: Istennek igazsága jelentetik ki az evangéliumban (Róm 1,16-17). Később természetesen, amikor azt olvastam, hogy az igaz ember hitből él (Róm 1,17) és emellett még Augustinus iratait is átnéztem, egyszerre megörvendeztem. Amikor felismertem, hogy Isten igazsága nem más, mint a könyörületesség, mellyel minket igazaknak számít, ebben kaptam meg a segítséget.” (Uo., 71-72).

    Ha Luter hittudós volt, akkor az Ótestamentumot is ismernie kellett. Szodoma világosan, érthetően mutatja be Isten igazságát:
    -az isteni harag büntető bosszüját a város elferdült hajlamú népségével szemben;
    – Isten könyőrületességét Lót prófétával (asz=béke vele)

    Mert az Igazságos nem bünteti az ártatlant de megbünteti a bűnöst.
    Hogy lehet az, hogy egy hittudósnak a Szentîrás példázatain keresztül ez nem volt világos?

  • Sz Gabor says:

    Tolerancia!
    Senki sem artatlan, mindenki, en is te is!

  • tolerancia says:

    Szia Gábor,

    én nem voltam ott Szodomába, amikor …. tudod mi történt ott az elfajzott néppel. Te ott voltál?

  • tolerancia says:

    “…..Én pedig az igaz és bűnösöket büntető Istent nem szerettem, sőt ellensége voltam neki. Ugyanis bármennyire kifogástalan volt is mindenkor szerzetesi életem, Isten előtt bűnösnek éreztem magam, lelkiismeretem állandóan háborgott és semmiképpen sem tudtam abban bizakodni, hogy őt az én elégtételeim kiengesztelik. Így én haragudtam Istenre s ha nem is volt bennem hallgatag káromlás, nagyon erősen zúgolódtam Isten ellen. Ezt mondtam: Hát nem elég, hogy a nyomorult és örökre elkárhozott bűnösöket az eredeti bűn következtében mindenféle baj terheli a tízparancsolatbeli törvény által, – nem, ez az Isten az evangéliummal a régi szenvedésre még új szenvedést halmoz és az evangéliumban is az ő félelmetes igazságát és haragját tárja fel! Így toporzékoltam, dühös, felzaklatott lélekkel és az idézett íráshelynél kíméletlenül viaskodtam Pállal; emésztő vágy égetett, vajha megtudnám, mit is akar itt Pál apostol…..”

    Gábor,

    nem csak Luthernek okoz lelkiszenvedést az eredendő bűnbe vetett hit.

  • Sz Gabor says:

    Ha csak az eredendo bunnel volna bajunk. Azert jocskan van konkret is. Pl az egyik legveszelyesebb az onigazultsag.

  • tolerancia says:

    Erre gondolsz Gábor?

    “…Ugyanis bármennyire kifogástalan volt is mindenkor szerzetesi életem…”-Luther Márton.

  • Éva says:

    A közvetlen előzőekhez: LEHET kifogástalan a szerzetesi élet, ha az az x időben végzett, folyamatos zsolozsmából, az elöljáró által meghatározott – engedelmesség ! – feladatok teljesítéséből áll, kapukon belül. Aszerint, hogy az elöljáró felel egy cselekedet helyességéért/helytelenségéért, viszonylag könnyű lehet ezt teljesíteni HA az ember odabenn Istennel van elfoglalva, és mindegy, hogy padlót most-e fel vagy mellékhelyiséget.

    Általában: függetlenül az áteredő bűntől (azért mindenki látja hogy a gyermekek már nagyon korán, “dackorszakukban” hogy feszegetik a korlátokat, hogy trükköznek, ne kelljen ezt-azt megtenni amit a mama kér … “Az akarat rosszra hajló lett”: így nem kell “hinni” az eredendő bűnben (akár) bár a leszármazás, a “vér” hordozza, megjegyzem, ugyanúgy, mint Jézus szent végét a Szűzanyától kapott testben (de ez off).

    Olvasva az előző cikkeket, akkor is igyekeztem NEM SZÓLNI de ez itt a végén kiverte a biztosítékot: méghogy sötétségből ?! világosság ? Az Angyali Doktor, Assisi Szent Ferenc, Szent Benedek, Bernát (talán a remeték azért mentek ki,mert nem bírták az elvilágiasodott “rendszert” – szándékosan nem írok Egyházat – és a tudományuk vajon “sötétség” volt ? Hű … meg a szorgos Biblia-másolások ?!

    Véletlen egybeesett a könyvnyomtatás kezdete a reformáció idejével: ebből lett a panel, hogy “az Egyház” tiltotta a népnek a Biblia olvasást, lám, jöttek akik meg odaadták nekik a Könyvet … 🙁 Persze, jó, a fordításokban nincs is hiba ! Hiba a HIT teljességének nélkülözésében van 🙁 hiszen látjuk, hogy “a reformáció” egy földcsuszamlás a hitben ! Kellett volna rögtön a szerzetesre hallgatni, amikor elment Rómába, így, egyre több lett mondanivalója, és végül kiöntötte – amint szokás mondani – a fürdővízzel a gyermeket is!

    SOHA nem lehet egy cselekedet “tökéletes” az életünkben. Van, ami más szempontból hiba, pl. egy tanár, orvos, lelkész, szociális munkás mikor tehet eleget a hivatásának, hol kell megálljt mondani, hogy innen most a családom következik ? de ez csak egy durva példa.

    Az bánt, hogy sokan Jézus megválásában való hitet úgy veszik el/le mint egy kabátot a fogasról. Elfogadom, és igaz vagyok ?! Bűnbánattal elnyerem bűneim bocsánatát Jézus Krisztus által. “Ha ti nem bocsátotok meg, hogy várhatjátok, hogy mennyei Atyátok megbocsásson nektek”? – szó szerint most nem keresem, de a Miatyánk is ezt mondja …

    Még nagyon sokat tudnék ehhez hozzátenni, de befejezem, ezzel a nem katolikus videóval https://www.youtube.com/watch?v=tSk1aqlHUj4 ugyanakkor nem fogadom el a szembeállítást, hogy a protestánsok szerint csak a KERESZT általi megigazulásból mehetünk be a Mennybe, míg a katolikusok szerint a cselekedetek által – brrr. Mindenképpen Isten irgalmából,ám amit Pál apostol mondott: “úgy fussatok, hogy elnyerjétek” (az örök életet). És: “a jó harcot megharcoltam, a hitet megtartottam … ” De milyen HITET ?! AZ EGÉSZ kinyilatkoztatásban.

    Ha az igaz voltot csak “el kell venni” Jézustól, akkor ugyan minek a harc ?! És újra-újra bűnbánat a kegyelem által nyújtott örömök között?

  • Sz Gabor says:

    Arra amikor a sajat etikankat tesszuk merceve, megitelve azt aki nem azon merce szerint el. Luther szerzeteskent sem volt onigazult. Amikor a sajat bunomre vak vagyok, de nagyon kritikus a maseval.

  • Sz Gabor says:

    A fenti hozzaszolasom Tolerancia kerdesere volt valasz

  • Sz Gabor says:

    Eva!
    A harc amirol beszelsz a megszentelodes resze. A megigazulas Jezus erdemenek nekunk tulajdonitasa. Epp ezt emliti a fenti iras, mint lenyegi nezetkulonbseget az igei es a katolikus felfogas kozott. Direkt nem protestans felfogast irtam

  • tolerancia says:

    Gábor,

    köszi a választ.
    Egyetértek.
    (Ez a cikk másról szól, talán máshol lesz helye, hogy hosszasan elbeszélgessünk erről a témáról.)

  • Éva says:

    “Igei” : most nem fogok lapozni sorban és NEM mondom még egyszer az ún.”katolikus felfogást” ! Vicceltem az előbb a videóval szándékosan,hogy nem katolikus … SAJNOS fogalmatok sincs a “Sola fide”-ről, vagyis arról a HITRŐL melyet Jézus elénk adott … az NINCS semmilyen prot.gyülekezetben: a GYÜMÖLCSÖK melyeket az Úrral egyesülve a szent Eucharistiával élve katolikusok eredményezték,hogy szimplán cselekedetek üdvözítő volta egyáltalán felmerülhetett.
    “Ezt a sok kínt érettünk kellett elszenvedned
    hogy nekünk,kik vétettünk,megnyissad a mennyet.
    Hálánkat irántad csak azzal tudatjuk
    hogy e szent kenyeret és bort bemutatjuk.” egyszerű népének szerint.

    Kérdés: amikor bűneink bocsánatot nyernek Jézus keresztje által, akkor vajon igazak vagyunk-e ? Ha megismerjük Őt mint a Világ Üdvözítőjét, akkor még milyen “megigazulást” kell elvennünk ? Amikor Ő szeret a szívünkben valósággal, mert valósággal jön szent Testével a szívünkbe, akkor milyen “igazulást”akarunk még ?

    “Kegyes Pelikánom, Uram Jézusom!
    Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom.
    Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá.
    Világ minden bűnét meggyógyítaná.” innen: https://hu.wikipedia.org/wiki/Adoro_te_devote
    Micsoda “sötétség” 🙁

    Mikor értitek meg hogy HIT NÉLKÜL lehetetlen Istennek tetszeni ?
    Mert mindent lehet bizonyítani: az Ószövetségben kb.300 helyen Jézusról van szó – persze történelmi személye is igazolt. Sőt: ezen a blogon szó van Jézus feltámadásának bizonyítékairól, és ott a szent lepel amit tudósok elemeztek (tértek Jézushoz általa sokan). Ami HIT kérdése az a VALÓDI kenyér és bor … Nem ér meg öt percet belegondolni hogy is van ez ? Hány helye van az Írásnak ami “nem köszön vissza” a protestánsoknál ? De ott van, előképnek a kafarnaumi beszéd hatása … amikor sokan elhagyták Őt: mert “lehetetlen” (Istennél semmi sem lehetetlen).

    Egyre kevésbé látom hogy ünnepelni kellene Luthert. Sőt.

  • Lacibá says:

    Luther korában, pontosabban 1456-ban nem a könyvnyomtatást találták fel, hanem a szétszedhető és összerakható betűkből álló nyomtatást! Mert könyvnyomtatás azelőtt is volt, csak az egyes oldalakat külön-külön vésték a fatáblákba, és ezért kevés nyomat készülhetett és lassan! Gutenberg ezt gyorsította meg és tette ezáltal olcsóbbá.

    A reformációról el vanterjedve az a téveszme, hogy először ők adták népnyelven ki a szentírást. Hatalmas tévedés, mert már a Karthauzi Névtelen is megemlíti, hogy “Szent magambaszállással töprengtem el azon, hogy míg a más népeknek többnyire teljes anyanyelvre fordított bibliájuk van -gondoljunk csak a németre, csehre, franciára, vagy itt a közelünkben a szláv nyelvre, melyre az isteni Jeromos nemcsak a Bibliát magát, hanem héber, görög és latin szövegek alapján a teljes liturgiát is csodálatos műértéssel átültette….”

    Mind a könyvnyomtatás, mind Amerika felfedezése (az emberiség újabbkori haladásának e két legnagyobb teljesítménye) egyaránt a hitújítást megelőző, tehát a még tiszta katolikus társadalom haladásának terméke volt.
    Hogy a középkor végének még tisztán katolikus társadalma mennyire mohón felkarolta az újonnan felfedezett könyvnyomtatást, tehát hogy az újkori nagy haladás mennyire nem a protestantizmus okozata volt, arra vonatkozólag a protestáns Walthernek “Die deutsche Bibelübersetzung des Mittelalters” című, Braunschweigben 1892-ben megjelent művéből közlöm azokat a német bibliákat, melyek a könyvnyomtatás felfedezése és Luther fellépte közti aránylag rövid időben megjelentek. Pedig a valóságban ilyen német bibliakiadás lehetett még több is, mert nem bizonyos, hogy Walther mindegyikről tudomást tudott szerezni.

    I. Hochdeutsch-Bibel kiadások:
    1. Mentel-féle (Strassburg, 1466)
    2. Eggenstein-féle (Strassburg, 1470 körül,
    3. Plfanzmann-féle (Augsburg, 1473 körül).
    4. Zainer-féle (Augsburg, 1473 körül)
    5. A svájci Biblia (Basel, 1474)
    6. Újabb Zainer-féle (Augsburg, 1477)
    7. A Sorg-féle (Augsburg, 1477)
    8. Újabb Sorg-féle (1480)
    9. Koburger-féle (Nürnberg, 1483)
    10. Grüninger-féle (Strassburg, 1485)
    11. Schönberger-féle (Augsburg, 1487)
    12. Újabb Schönberger-féle (Augsburg, 1490)
    13. H. Otmar-féle (Augsburg, 1507)
    14. Újabb H. Otmar-féle (Augsburg, 1518)

    II. Niederdeutsch-Bibliák:
    1. és 2. a kölni Biblia, kiadója Quentel 1480 körül.
    3. Lübecki Biblia (Arnte, 1494)
    4. Halberstati Biblia (Trutebul, 1522)

  • Szabados Ádám says:

    Lacibá,

    hetek óta töretlen lendülettel állsz ki a római katolikus hit mellett. Megértem, hogy meg akarod védeni azt, amit értéknek látsz, hiszen katolikusként nem lehetett egyszerű a reformáció évfordulóját e blog olvasójaként megélned. Becsülöm a kiállásodat és hogy nem fordítottál hátat a Divinity-nek. Én csak azt szeretném kérni, hogy a kommentek maradjanak a cikkek témájánál.

  • Lacibá says:

    Kedves Ádám!

    Mikor az erőszakkal széttépett magyar reformátusság nemrég újra egyesült, nos, azt ünnepként éltem meg. Azóta is fájlalom, hogy a szlovákok nem tértek vissza….

    A szétszakadás 500. évfordulójáról érdemes megemlékezni, hiszen ötszáz éve áll ellene annak a krisztusi óhajnak, hogy “legyenek egyek!” Ez tehát józan embernek nem lehet ünnep, hanem fájdalom.

    A Divinityn sok jó írásod olvasom, és azokat meg is osztom. Csak azzal harcolok, amit tévesnek tartok.

    Most mit vétettem? Hogy ismertté tettem sok Luthert megelőző német bibliakiadást? De hisz ezek épp a témához tartoznak, bizonyítékként, hogy előtte bőven volt világosság! Vagy a Karthauzi Névtelen említése, aki alátámaszja azt, hogy másutt is voltak már népnyelvi kiadások? Tán baj, ha holmi tévedések kiderülnek?

    Tudom, hogy sok a teendőd, de Székely János beszédét azért meghallgattad-e már?

  • Szabados Ádám says:

    Lacibá,

    most már értem, miért írtál a német bibliafordításokról. Úgy tűnik, az emberek el is kezdték azokat olvasni, és az Isten igéje megtette a hatását.:)

    Milyen beszédre utalsz, amit meg kellett volna hallgatnom?

  • Szabados Ádám says:

    Lacibá,

    meghallgattam. Az interjú összefoglalja a római katolikus tanítást, amelyre az én válaszom ez a cikk, meg ez, meg ez. (Ez, ez, és ez az írásom is ide tartozik.) Most nincs időm részletesen kifejteni, de a reformátori felfogásról sok butaság hangzik el az interjúban a kérdező szájából is és a válaszoló szájából is, láthatóan nem értették meg a reformátori álláspontot, lényegében egy karikatúrával vitatkoznak. Ennél szerintem lehet igényesebben érvelni katolikus oldalról is, ez így számomra komolytalan.

  • Lacibá says:

    Kedves Ádám,

    lehet, hogy itt van a kutya elhantolva: mindkét fél az általa a másikról kialakított -és az igazságtól többé-kevésbé eltérő- képpel vitatkozik. Talán, ha a protestáns fél is -miként azt a katolikus fél tette, elismerve Luther sok felvetésének jogosságát-, feladná azt, hogy a katolikus álláspont -hogy finoman fogalmazzak- nem épp Istentől való, és nem előítéletei alapján ülne le párbeszédet folytatni…

  • Szabados Ádám says:

    Igen, nekünk, protestánsoknak is ügyelnünk kell arra, hogy méltányosan mondjunk véleményt a katolikus álláspontokról. A különbségek sok területen ettől még valószínűleg megmaradnak.

  • Lacibá says:

    Ha közeledünk Krisztushoz, egymáshoz is közeledünk!

    🙂

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum