Sokan szeretnék ma is megreformálni az egyházat (Ecclesia semper reformari debet), de nem mindenki hisz abban, hogy ehhez az apostoli forráshoz kellene visszatérni. Nemrég megnéztem egy interjút, amelyben Perintfalvi Rita fejti ki a nézeteit a fundamentalizmusról és a kereszténység progresszív víziójáról. Perintfalvi Rita katolikus progresszív teológus, akinek a hatása a magyar protestáns teológiai világban is érezhető. Okos, művelt hölgy, értelmesen és megnyerően érvel az álláspontja mellett, e téren sokat lehet tanulni tőle. Az interjúban Perintfalvi különbséget tesz többféle fundamentalizmus között, azt viszont közös vonásnak tartja bennük, hogy valamiféle ősállapothoz akarnak visszatérni, amely alap (fundamentum) lehet a számukra. Az alap utáni vágy Perintfalvi szerint a bizonytalanságtól való félelemből fakad, a progresszív vízió azonban, amit ő is képvisel, bátran szembenéz a bizonytalansággal, mert abban hisz, hogy az igazság párbeszédben születik, ezért senki nem erőltetheti a maga igazságát a másikra.

Perintfalvi progresszív víziója vonzó lehet mindenkinek, aki belefáradt az igazságért vívott csatákba, és különösen abba a szemellenzős magabiztosságba, amellyel hívők képesek az igazságukat védeni. A nyitott elme térre vágyik. Perintfalvi víziójában van mégis valami szürreálisan naiv ellentmondás. Határozottan érvel a mellett a mindenkire érvényesnek tartott abszolút igazság mellett, hogy nincs mindenkire érvényes abszolút igazság. Félreérthetetlen felsőbbrendűséggel ítéli el a fundamentalistákat, mert ők másokat elítélnek. Aki foglalkozott már a különböző posztmodern metanarratívákkal (a posztmodern sem fordított hátat a metanarratíváknak, csak teremtett maga is néhányat), az ezen nem lepődik meg, inkább azon csodálkozik, hogy ezzel a portékával még mindig lehet házalni. A viszonylagosságot hirdető metanarratívák ugyanis önmagukat rombolják le. Miközben a viszonylagosságot abszolúttá teszik, szükségszerűen ezt az abszolút igényt is viszonylagossá – és ezáltal érvénytelenné – teszik. Ez minden relativizmus halálos betegsége.

Ha az interjú készítője meg akarta volna szorongatni interjúalanyát, megkérdezhette volna, hogy a posztmodern relativizmus és a progresszív vízió vajon hogy férnek meg egymás mellett. (Nyilván sehogyan, hiszen az egyik tagadja, a másik magához öleli a haladást, az egyik nem akarja értékalapon bírálni a kultúrákat, a másik a progresszív nyugati kultúra szupremációját hirdeti.) De most engem igazából nem is ez a kérdés érdekel. Sokkal inkább arra szeretnék rákérdezni, hogy vajon a progresszív vízió tekinthető-e bármilyen értelemben reformációnak. Azért érdekel ez a kérdés, mert az elmúlt években a progresszió hívei a reformált egyházak egy részében meglovagolták és saját ügyük szolgálatába állították a reformáció gondolatát, mintha a reformáció lényege a múlt dogmáival való szembenállás lenne. Egy evangélikus lelkész például így foglalta össze a reformáció jelentőségét: „A reformáció számomra azt az emberi erőfeszítést jelenti, ami meg akar szabadulni eszmék és ideák tudattalan, elvakult követésétől, és a szabadságnak azt a terét hozza létre, amiben az önálló gondolkodás és véleményformálás jelent értéket.” Luther biztos nagyot nyelve, ha ezt hallaná.

A progresszió azt ígéri, hogy az egyházat tovább viszi azon az úton, amelyen a múlt lekötött igazságaitól végleg szabadokká válhatunk. A progresszió nem csak haladás, de folyamatos meghaladás is. A liberális teológia és a radikális bibliakritika által átformált nyugati protestáns egyházak a változás kérdését alapvetően a progresszió kérdésével azonosították. A szembenállás sokszor a tradicionalizmus és a progresszió között alakult ki. Ebben a tekintetben valóban van rokonság a reformáció és a progresszió között, hiszen a 16. századi reformáció is küzdött a tradicionalizmussal. A hasonlóság azonban itt véget is ér. A reformáció fölülvizsgálta a tradiciókat, de nem volt a szó mai értelmében progresszív mozgalom, mert az igazodási pontja a Szentírásban foglalt apostoli hagyomány volt, nem a világ változása (pláne vélt fejlődése). A reformáció megőrizni és hirdetni akarta a hitet, mely egyszer s mindenkorra a szentekre bizatott. Re-formálni akart.

Reform alatt ma sokan az újra való törekvést értik; a reformáló valami újat akar létrehozni, meghaladva a régit. A modernizmus arroganciája még egy olyan fogalomba is a múlt rombolását látja bele, amely a múlt mély tiszteletéről szól. Aki odafigyel a szó etimológiájára, tudja, hogy a reform nem újat jelent. Aki reformál, az helyreállít. A reformátorok reformáció alatt a régi formához való visszatérést értették. Nem azért, mert tradicionalisták lettek volna. Távol állt tőlük a nosztalgia és tökéletesen értették a korszellemet. Előre akartak menni. Amikor visszanéztek, egyáltalán nem a múltba vágytak, hanem az ösvényt keresték, amit Jézus, az Úr jelölt ki a követői számára. Alávetették magukat annak, ami örökkévaló, hogy a jövőt ne tegyék foglyává annak, ami ideigvaló. Az erőt és a változást az evangéliumtól remélték, amely változatlan és megváltoztathatatlan, nem a korszellemtől, amely változó és megváltoztatható. Tudták, hogy „aki a korszellemmel köt házasságot, hamar megözvegyül” (Kierkegaard). Ők nem a korszellem fényében akarták megváltoztatni az Isten igéjét, hanem a Krisztus és az apostolok által hirdetett evangéliummal akartak változást elérni a korszellemben. Az evangélium minden kultúrában érvényes; a progresszív üzenet csak a progresszió számára az.

A reformáció és a progresszió gondolata aligha állhatna távolabb egymástól. Egyik sem tradicionalista, de míg a progresszió az időlegesnek veti alá az örökkévalót, a reformáció az örökkévalónak veti alá az időlegest. A reformáció nem az emberiség fejlődésében hisz, hanem Isten igéjében, ezért Isten igéjét teszi a fejlődés mércéjévé. A progresszió az emberiség fejlődésében hisz, az általa korhoz kötöttnek tartott Szentírás ellenében is, ezért Isten igéjét a vélt haladás fényében bírálja fölül. A két gondolatkör fundamentálisan különbözik egymástól, és a szakadék olyan mély, hogy csak az egyik lehet valódi kereszténység. Perintfalvi Rita szerint az alapokhoz való visszatérés vágya a bizonytalanságtól való félelemből fakad. Biztosan van ilyen félelem, de bennem meg az a gyanú fogalmazódik meg, hogy az alapok tagadását valahol mélyen az igazságtól való félelem táplálja. És ami igazán hiányzik belőle, az az istenfélelem.

***

Kapcsolódó cikkek:

Pluralizmus, relativizmus, tolerancia, vagy mi?

Chesterton konzervativizmus-kritikája

T. S. Eliot: konzervatív vagy keresztény?

Miért éppen a saját kultúránk ítéletében bízzunk?

Új erkölcsi piedesztál?

Szükségszerű a haladás?

11 hozzászólás a “A progresszió nem reformáció” bejegyzéshez

  • senki says:

    nem bántom a hölgyet, de 20 év múlva már a nevére sem fogunk emlékezni..
    nem egy Adela Yarbro Collins..

  • Gergely Erzsébet says:

    “Sokan szeretnék ma is megreformálni az egyházat ……………………….”

    Megértem azokat, akik a mindenkori jelenben erre törekednek. Számtalan okot
    lehet találni, ami sokakat erre inspirál. Ezért nagyon fontos, hogy a problé –
    mák felismerésével párhuzamban, Isten számunkra kijelentett perspektívájából
    is szemléljük az Egyház múltját, jelenét és jövőjét, hisz végső soron Ő a ter-
    vezője és alkotója ennek a csodálatos építménynek (Zsidó 11:10).

    Kétségem nincs afelől, hogy ezt a blog írója és olvasói is így gondolják.
    Épp ezért öröm két jól ismert igehely megemlítése:

    “Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a
    szenteknek és háza népe Istennek. Mert ráépültetek az apostolok és a próféták
    alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, akiben az egész épület egybe –
    illeszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, és akiben ti is együtt
    épültök az Isten hajlékává a Lélek által.” (Efézus 2:19-22)

    “mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz,
    amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt “kiválasztott
    és drága”; ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent pap-
    sággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus
    Krisztus által.” (1 Péter 2:3-5)

    Végül pedig egy számomra nagyszerű előkép, melyben felismerni vélem az Egyház
    építésének egyik fontos mozzanatát. Ezt az információt a salamoni templom fel-
    építésénél találom, az 1 Királyok 6:7 versében:

    “Minthogy a templom építésekor már készen kifaragott kövekből építettek, sem
    kalapácsnak, sem vésőnek, sem egyéb vasszerszámnak a zaja nem hallatszott a
    templom építésekor.”

    Ez alapján úgy gondolom, az Egyház élő kövei itt a földi létben (bányában)
    kapják meg azt a formát, amire őket mint parányi alkotórészt, az Építőmester
    templomának építésére elkészítette. Tökéletes kezekben van az Egyház sorsa!

  • jgabor says:

    Szerintem most szabad Sytka blogját idecitálni: http://megmondoka.blogspot.hu/2014/12/a-posztmodern-ami-felzabal.html

    (Bár ez inkább a posztmodernről szól.)

    Nkem meg ez az igevers jár a fejemben a témával kapcsolatosan:
    „…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával,hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

  • „A viszonylagosságot hirdető metanarratívák ugyanis önmagukat rombolják le. Miközben a viszonylagosságot abszolúttá teszik, szükségszerűen ezt az abszolút igényt is viszonylagossá – és ezáltal érvénytelenné – teszik.”

    – Jó a poszt, szerintem az egyik legjobb posztod idáig, de a viszonylagosság abszolút mércévé tétele az emberiség 99,9%-a számára nem triviális ellentmondás, mert a kritikája nincs kellően kifejtve, és nem trendy, nem is politikailag korrekt.

    Érdemes lenne erről részletesebben kommunikálni: senki nem állíthatja normaadó érvénnyel, hogy minden relatív, mert ha minden relatív, akkor ez a kijelentés is relatív. Ha e kijelentést abszolútnak veszi, akkor pedig legalább egy dolog nem relatív, azaz mégsem minden relatív. V.ö.: egyetlen krétai sem jelentheti ki érvényesen, hogy „minden krétai hazudik”.

    Ha a közvélemény erről tudna, a posztmodern narratívákon csak nevetnének az emberek. Márpedig a tömegek nem nevetnek, hanem bedőlnek a blöffnek, ami arra utal, hogy e téren felvilágosításra és felvilágosodásra van szükség.

  • Lacibá says:

    Perintfalvi Ritáról tavaly már megemlékeztünk, és nézeteiben nem katolikusnak találtuk.

    Ezért az csak a maga által önmagára aggatott címke!

    Amit neki akkor írtam, sajnos nem tudom idézni, mert a Facebook oldaláról akkor letiltott…

  • Cypriánus says:

    Lacibá: szóval letiltott a Facebook oldalán…hát szuper.

    Ezt szeretem a “hiper- toleráns” progresszívekben. Mindenkit nagyon szeretnek és tolerálni tudnak, aki pont úgy gondolkodik mint ők. Aki nem úgy gondolja, az meg mehet a lecsóba.

  • Cypriánus says:

    Mármint felületes olvasók kedvéért : ez Perintfalvi Ritára vonatkozott.

  • Zsófi says:

    Cyprianus kommentjevel teljesen egyetertek. Perintfalvival kapcsolatban sajnos kezdettol fogva az volt a benyomasom, hogy nincs vitakulturaja es ez szamomra az egesz mondanivalojara rossz arnyekot vetett. Meg egy kulturaltan megfogalmazott velemenyt is tamadasnak vesz, ha az nem egyezik az ovevel, s eloszeretettel ervel a diplomai szamaval, amikor sajat igazat igyekszik bizonyitani..azt gondolom, vitatkozni is tudni kell,s ha mar mindenkit toleralunk, fogadjuk el azokat is, akik esetleg mas nezeteket vallanak, mint mi:)

  • Éva says:

    Köszönöm @Veszt a cikket. Nagyon érdekes hármótok diskurzusa, Lacibá, Zsófi, Cyprianus, ha ehhez hozzáteszem, hogy Ádám ír HOGY ír róla, beúszik, hogy néha egy teszt kérdéseiből meg lehet találni a helyes választ.

    Nem akarom Ádámot bántani, de most pont az jön le, hogy EZ IGEN, EZ HÍR, ő okos, érvel, stb ám ami IGAZÁN rólunk szólna, fundamentalista, karizmatikus, vagy konzervatív katolikusokban – hitünkben – közösen, fontos kérdés volna, az NEM 🙁

  • dzsaszper says:

    Jajj… az jut eszembe, hogy ugye vannak a zöldek, mondjuk környezetvédők, és vannak az úgymond sötétzöldek…
    Szemellenzőt hordani ön és közveszélyes!

    Az istenhitet manapság mondhatni sikk szemellenzőnek beállítani… ami egy óriási tévedés!

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum