Harvey Weinstein hollywoodi producer és Marton László budapesti főrendező szexuális ragadozókként megérdemlik a megvetést, ami a közvéleményben övezi őket. Túl sokáig, túl sokan, túl nagy árat fizettek azért, hogy ezek az emberek a pályájukat egyengették. Most ennek vége. A társadalom figyelme azonban nem csak Weinsteinnek és Martonnak szól, hanem annak is, hogy a szexualitással érezhetően nagy bajok vannak a nyugati világban. A szexuális forradalom újabb és újabb hullámai jakobinus rémálommá kezdik változtatni azok életét, akiket „felszabadított” a tradicionalizmus „elnyomása” alól. A botrány még dagad, a MeToo kampány sem biztos, hogy elérte zenitjét, előjöhetnek további áldozatok, hogy saját Weinstein- és Marton-történetükkel egészítsék ki a két predátor gyomorforgató szégyentablóját. Vagy másokét, akik még rejtőzködnek. Sokan unják már a témát, de mielőtt továbblépnénk, ideje, hogy végiggondoljuk a sokkoló tanulságokat. A végiggondoláshoz egyetlen apró szemponttal szeretnék hozzájárulni, amely mögött azonban sok évezredes bölcsesség áll.

A szexuális forradalom dogmája szerint a szexuális együttlét kizárólagos erkölcsi gátja az, hogy beleegyezésen kell alapulnia. A forradalom azt ígérte, hogy a szex a keresztény erkölcs alól felszabadulva kizárólag örömforrás lesz. Ha már nem az, nem kell csinálni, vagy nem azzal kell csinálni, akivel nem jelent örömet. A szex szabad, ha a másiknak is szabad. Ha mindenkinek szabad, akkor erkölcsös is, bárhol, bármikor, bárkivel is történik, aki érett beleegyezését tudja adni az aktushoz. Na ebből lett a rémálom, amelynek mélységét még csak most kezdjük felfogni. Chesterton mondta, hogy „mielőtt elmozdítasz egy kerítést, állj meg és hosszasan gondold végig, hogy eredetileg miért helyezték azt oda”. A szexualitást nem véletlenül védték kerítések évezredeken át, gyakorlatilag minden kultúrában, ahol valamiféle társadalmi rend kialakult. A kereszténység ezt a rendet Isten erkölcsi akaratából vezette le, amely a szexuális kapcsolatot a házasság szövetségén belülre helyezte, a szövetség pecsétjeként – és természetesen gyümölcsöző örömforrásként. Ez a szövetség korlátot, de egyben védelmet is jelentett.

Ma az a helyzet állt elő, hogy a nők sokkal védtelenebbek a szexuális visszaéléstől, mint talán bármikor a történelemben. A pornográfia az egyik legsikeresebb iparág, és az egyik legkomolyabb ösztönzője a szexuális erőszaknak és a szexkereskedelemnek. A szexuális erőszak, a szexkereskedelem és a pornográfia kapcsolatáról számos tanulmány született, amelyek tanulságait nem merjük egyelőre levonni, mert riasztó képet festenek a szexuális forradalom által teremtett világról, és alapjaiban kérdeznek rá a forradalom alapértékeinek helyességére. Hugh Hefner „kulturális” hagyatéka majdnem olyan elnyűttnek és kiábrándítónak hat, amilyennek az öreg, szottyadt, élveteg playboy látszott playmate-jei körében. Kiüresedett, csúf, bizarr látvány, és csak még groteszkebb, amikor a forradalom újságja Hefner halála után egy transznemű modell képével jelenik meg, mint mikor a brezsnyevi pangás éveiben kellett bizonygatni, hogy a forradalom bizony még tart. Hefner örökségének igazán kiábrándító arca azonban a BMW hátsó ülésén a színésznő arcába nyomott hímtag, meg a beleegyezésnek vett bólintás.

A szexuális forradalom a szexhez egyedül a beleegyezést kéri, a beleegyezés meg hát attól függ, hogy adott pillanatban kinek kell éppen beleegyeznie mibe. A szabad konszenzuális szex kora páratlanul kiszolgáltatottá teszi a nőket. Régen, amikor még álltak a határok, egy nő mondhatta, hogy férjnél van, és kikérhette magának a férfi közeledését. Vagy mondhatta, hogy még nincsen férjnél, és kikérhette magának a férfi közeledését. Ma egyetlen korlát maradt: tud-e az adott helyzetben nemet mondani a nő, ha kizárólag a határozott tiltakozás választja el őt a szexuális aktustól, no meg a karriertől is. Kiszolgáltatott, egyenlőtlen hatalmi helyzetben vajon mondhat-e nemet, van-e hozzá ereje és bátorsága, ha nincs más társadalmilag elismert kerítés közte és a szex között, csak a beleegyezése vagy annak hiánya? Weinstein és Marton példája azt mutatják, hogy ez a döntés sokkal nehezebb, mint kívülről gondolnánk.

A probléma azonban ennél jóval mélyebb. Már ott kezdődik, hogy a kamasz fiú a kamasz lány beleegyezését kéri, és nem kell ehhez várnia, nem kell ehhez áldozatot hoznia, hiszen a szex egyetlen erkölcsi akadálya a beleegyezés hiánya. A lány pedig beleegyezik, mert akarja a kapcsolatot, majd viszi magával az együttlét emlékét, sebét, kitörölhetetlenül, helyrehozhatatlanul. A szex – bármit is hazudik a szexuális forradalom – nem múlik el nyomtalanul. A lélekben biztosan nem. „Várt lány várat nyer” – mondta a régi bölcsesség. Ma alig vannak várt lányok, és alig vannak várak. Vannak viszont romok, és ha körbe néz az ember, szinte csak romokat lát. A nyugati világ kapcsolati válságát nemigen lehet másként leírni, mint az emberi társadalmak alapvető szöveteiben keletkezett szinte példa nélküli pusztításként. A szexuális forradalom rombolása olyan mértékű az emberi kapcsolatokban, amilyenhez hasonló ritkán zajlott le a történelemben. „Mielőtt elmozdítasz egy kerítést, állj meg és hosszasan gondold végig, hogy eredetileg miért helyezték azt oda.”

Ne gondoljuk, hogy a forradalom áldozatai kizárólag nők. A Hefner által teremtett világban a férfiak tíz perc alatt sokkal több keblet és egyebet láthatnak, mint amennyit elődeik egész életükben. Vajon ez beteljesedettebbé tette őket és a kapcsolataikat? Ha igen, miért van az, hogy statisztikák szerint a férfiak ma jóval kevesebbet szexelnek, mint korábban, illetve hogy a szex egyre kevésbé valódi kapcsolatokban történik, egyre inkább virtuális izgalmakat és nyomorult, magányos maszturbálást jelent? És természetesen olyan függőségeket, amelyek a kapcsolatokra való képtelenség mellett kimutatható agyi elváltozásokkal is járnak. A keresztény erkölcs a szexuális együttlétet a hűség szövetségén belülre korlátozta, abba a biztonságos közegbe, ahol valódi kapcsolat védi és teszi igazi pecsétté az örömszerzést. A bűn a házasságot is rombolta, ezért ez a szövetségi keret nem mindenkinek hozott megelégedést. De a házasságban megélt frusztráció semmi ahhoz képest, amit a mai ember él meg a kapcsolatok kavalkádjában és rémisztő hiányában.

A helyzet azonban még rosszabb. Az amerikai egyetemi kampuszokon progresszív aktivisták meghúzták a vészharangot, hogy szinte minden harmadik egyetemista lány szexuális erőszak áldozatává válik. Ezt a magas arányszámot más tanulmányok határozottan cáfolták, de a probléma kezelésére létrehoztak ún. kenguru-bíróságokat, amelyek valódi felhatalmazás nélkül, gyorsan ítélő bíróságokként hoznak döntéseket olyan esetekben, amikor egy lány egy fiút azzal vádol, hogy az beleegyezése ellenére létesített vele szexuális kapcsolatot. Mivel a beleegyezést vagy annak hiányát nagyon nehéz bizonyítani (az esetek többségében egyáltalán nem lehet), az egyetemi testületek azt a gyakorlatot folytatják, hogy ha 51% esélye van a vádnak, mindenféle bizonyítási eljárás nélkül bűnösnek ítélik a fiút és kizárják az egyetemről. A szabályozást a mostani elnöki adminisztráció módosítani akarja, de a probléma rámutat arra, hogy mind a nők, mind a férfiak rendkívül kiszolgáltatottá válnak egy olyan társadalomban, ahol a szexuális együttlét egyetlen erkölcsi kritériuma a beleegyezés.

Egy ilyen kultúrában az egymás iránti elvárások és remények a pillanatnyi vágyaknak rendelik alá a szexualitást, és ha a vágyak uralják a pillanatot, akkor a kijózanodás és a megbánás pillanata is eljön, és a következmények beláthatatlanok. Aki úgy fekszik ágyba a másikkal, hogy egész teste vágyik utána, és úgy kel fel reggel mellőle, hogy egész teste irtózik tőle, az talán attól sem fog viszariadni, hogy a szégyenét váddal takarja el. „Nem egyeztem bele.” A fiú, aki este azt gondolta, hogy a szexnek nincs nagyobb jelentősége, egyszerűen csak jó, és hogy az öröm megszerzéséhez kizárólag a másik beleegyezésére van szüksége, ahogy a filmekben is látta, az nem fog arra gondolni, hogy a beleegyezést később le is lehet tagadni, és legrosszabb álmaiban sem kerül elő, hogy egy nap szexuális ragadozóvá válhat, aki nem tud kikeveredni a vádak kafkai labirintusából. Nem csak a nők válnak áldozatokká. A férfiak is. Nem csak a férfiak tudnak ártani. A nők is.

Itt az ideje, hogy keresztényekként ne a forradalmat kövessük, hanem azt, aki valóban szabaddá tehet. Nincs mit szégyellnünk azon, hogy a szexualitásról mást gondolunk, mint Hugh Hefner és a szexuális forradalom hívei. Mi nem ebben a forradalomban veszünk részt. A mi forradalmunk annak a zsarnoksága ellen van, aki emberölő volt kezdettől. A hazugság atyja ellen harcolunk, azokért, akiket becsapott. A társadalomnak jó ajánlatunk van. Nehéz, de hosszútávon boldogító ajánlatunk. Olyan ajánlat, amely megvédi a nőket és megvédi a férfiakat. Olyan ajánlat, amely nem kiüresít, hanem beteljesít. Érdekes tény, hogy a Bibliában nincs külön szó a szexre, mert a szex nem egy aktus csupán, hanem mély kapcsolat. Téved, aki azt gondolja, hogy Isten a szex ellen van. A Biblia a leggyönyörűbb képekkel írja le a szexuális együttlétet, csak soha nem tárgyiasítja azt. A szex önmagában nem létezik, ezért nincs külön szó rá. A tárgyiasult szex az Istentől elfordult világ találmánya. Amikor a Biblia a szexről beszél, azt mondja: „és ismerte Ádám az ő feleségét”. A szex a megismerés aktusa, a helye pedig a házasság szövetségén belül van.

Isten is ismeri az embert. A kerítést szeretetből helyezte oda, ahol eredetileg volt. Ideje visszatenni a helyére, mielőtt még nagyobb lesz a baj.

40 hozzászólás a “A beleegyezéses szex kora védtelenné teszi a nőket – és a férfiakat” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    Elolvasva a posztot, a következőt gondolom:

    Íme egy kerítést védő zászlóvivő, akinek van bátorsága szembe menni az árral.
    Köszönöm Ádám.

  • senki says:

    “Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.
    Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket.”
    Marton nyilatkozata nem értelmezhető bűnvallásnak és bocsánatkérésnek.
    azt gondolják, úgy érzik, ha………………..
    ez nem töredelmes lélek, ebben nincs konkrétum……………….

    Kálvin már rég börtönbe rakatta volna Genfben, itt is azt kellene…. Ő már a részegeskedőkkel kapcsolatban is úgy nyilatkozott az Institutioban, hogy joggal helyezi őket a hatóság börtönbe, Martonnak is ott lenne a helye..

    Kálvinista Miniszterelnökünk remélem fellép az ilyen emberekkel szemben!

    Ebből is látszódik, hogy a kálvinista kereszténység doktrinái mennyire igazak.
    Teljes romlottság!!!!!!! Lehetsz híres, IQ bajnok rendező, viselkedhetsz mások előtt kulturáltan, de a igazi megromlott bűnös természetet nem tudja megzabolázni és nem is tud egyedül megszabadulni ettől.

  • kovacsdpisti says:

    De jó, hogy ezt írod Ádám. Néha keresztyénként is el tudja hinni az ember azt, amit a világ, a környezete rosszul képvisel. Nemcsak a nem keresztyéneknek építő egy-egy ilyen emlékeztető, hanem a keresztyéneknek is.
    Érdekesek egyébként ezek a kiállások is, múltbeli események elővétele. A sajtóhoz mennek emberek, de miért nem perelik be az illetőt? Sokkal korrektebb lenne, és a méltó büntetés is meglenne az adott személynek. Nem tiszta utak ezek, sem ami történt, sem ezek a nagy kiállások sem. Vagy valaki tud többet erről?

  • kovacsdpisti says:

    Folytatva a saját gondolatomat: Értem én, hogy ki kell állni, de az is jó, mindkét félnek, ha megvan a tettnek a jogos következménye. Mert az, hogy mindenki utál, eléggé megfoghatatlan. Kell az igazságszolgaltatas, ahogy a fentebb egy masik kommentelő is írja.

  • Ádám, teljesen egyetértek a posztoddal és a javasolt megoldással is.

    Egy olyan társadalomban, amelyben a többség belső meggyőződésből törekszik a heteró monogámiára, a szexuális zaklatás (mint olyan) nem lesz probléma. A cselekmények vagy udvarlásnak, vagy nemi erőszaknak minősülnek, a különbséget az erényes nő reagálása határozza meg.

    A zaklatás a szabados társadalom problémája, ahol a nő nem mond meggyőződéses és értékalapú nemet, hanem maga is eltéved a szürke zónában, és utólag gondolkodik, hogy mégsem volt jó ötlet hagyni magát. A konkrét helyzetben viszont hagyta magát! Ezért nem tudta még senki megnevezni, hogy konkrétan milyen szabály sérült. Nincs olyan néven nevezhető szabály, amelyet a szexuális ragadozók megszegtek. Általános emberi szexuális tisztességre lehetne hivatkozni, csakhogy az áldozatok többnyire nem rendelkeznek ilyennel, nem tartják ezt magukra nézve irányadónak. (Fűvel-fával lehet, csak ne legyen producer? Vagy akár az is lehet, ha utólag nem bánom. Ez nem egy meggyőző érvényű szabály.)

    A botrány jó alkalom rámutatni, hogy Jézus tanítása a szexuáletikában is mekkora hozzáadott értéket jelent, és hogy lám, mennyivel jobb azt követni, mint tévelyegni a szürke zónában, hétről hétre változó véleménnyel arról, hogy kivel volt botrányosan jó kavarni, amiről hallgatok, és kivel volt botrányosan kár, amiről kitálalok.

  • Gergely Erzsébet says:

    “A zaklatás a szabados társadalom problémája, ahol a nő nem mond meggyőződéses
    és értékalapú nemet, hanem maga is eltéved a szürke zónában, és utólag
    gondolkodik, hogy mégsem volt jó ötlet hagyni magát. A konkrét helyzetben
    viszont hagyta magát! ……………………………………………..”

    E föntebbi gondolatokat saját példám is igazolja. Utólag úgy látom, esetemben
    kizárólag a saját következetlen akaratom hibáztatható. Ugyanis az adott szi –
    tuációban nem ragaszkodtam ahhoz az erkölcsi mércéhez melyet elfogadtam, ha –
    nem hagytam sodorni magam. A meggyőződéses, értékalapú “nem” segített volna.

  • dzsaszper says:

    Érdekes a poszt…

    Ami a konszenzust témáját illeti, nem is annyira meglepő, hogy ez elég kevés kritériumnak. Adatvédelem kapcsán már kb könyvtári irodalma van az informált és önkéntes beleegyezésnek — mármint mi tekinthető annak és nem annak — és az árukapcsolás sokszor nem tesz eleget ennek a kritériumnak.
    Persze sokkal egyszerűbb egy írott szabályzattal (pl. ÁSZF) kapcsolatban panaszkodni, hogy nem önkéntes a hozzájárulás, mint mondjuk egy szereposztó dívány esetében… Mindez jól illusztrálja, hogy a konszenzus mint elégséges feltétel igencsak problémás…

    A progresszív ötleteknél rendre előkerül a “legalább 51% valószínűséggel” című ötlet is — hadd emlékeztessek csak a norvég gyermekvédelmi szabályozásra röviden.
    Matematikusként azt kell mondjam, akik ezt kitalálták, annak lövésük sincs a valószínűségszámításhoz. Valószínűségi értékekkel akkor lehet dobálózni, ha ismert a valószínűségi mező. Anélkül arra lehet csavarni az értéket, amerre akarod. Közismert a paradoxon, ami arról szól, hogy egy íjász, aki mindig eltalálja a kör alakú céltáblát, és azon belül véletlenszerűen talál el pontokat, milyen valószínűséggel talál bele a fele sugarú körbe? Ha először sugatat választasz és aztán rajta egyenletesen pontot, akkor 50% lesz a válasz, terület alapon 25%, ha kiválasztasz egy véletlen húrt és azon egy véletlen pontot, akkor megint más. Gyakorlatilag 0 és 100% közt bármilyen érték kihozható.

    Az, hogy mi bizonyítható és mi nem, ennél egy messze-messze jobban eldönthető kérdés, kb 2-3 évezrede bevált mórdszertanok vannak rá (pl. esküdtszék)

  • Tóth Sára says:

    Szia Ádám,
    nem győzött meg az irásod. “Régen, amikor még” – az ilyen mondatok arról árulkodnak, és ez a nő-férfi kérdésben igen gyakori, hogy régen, valamiféle idealizált múltban, amikor még mindenki tudta, mi a helye bla-bla-bla, mennyivel jobb volt. De mi támasztja ezt alá? Képzeljük el például, hogy a földesúr találkozik az erdőben egyik jobbágyával, egy csinos parasztlánnyal is megkivánja. Mire a lány, idézlek, “mondhatta, hogy még nincsen férjnél, és kikérhette magának a férfi közeledését”. Komolyan? Egy nőemancipáció előtt világban, ahol a nők jóval kiszolgáltatottabbak voltak, mint most, ahol ilyen nagyszerű szokások voltak, mint a jus primer noctis és a férfiak hatalmi fölényét senki nem vitatta, miért is voltak nagyobb biztonságban a nők? Nem értem a logikát. És történészektől úgy hallom, azon a bizonyos “keritésen” belül, vagyis a családban egészen elképesztő dolgok folytak, abban a remek régi világban.

  • Szabados Ádám says:

    Szia Sára!

    Köszönöm a hozzászólásodat! Természetesen igazad van abban, hogy a múlt idealizálása ostoba volna (én is ellene vagyok az ilyen konzervativizmusnak). Csak annyit állítok, hogy a szexuális forradalom hatalmas pusztítást végzett a kapcsolatokban és sokkal védtelenebbé tette a nőket is és a férfiakat is. Nem azt állítom, hogy a nők helyzete korábban jó volt, csak azt, hogy a szexuális forradalom nem tette jobbá a helyzetet, hanem bizonyos tekintetben rosszabbá tette. Bizonyos tekintetben (pl. szexkereskedelem, pornográfia, erőszak) sokkal rosszabbá.

    Egyetértek veled, hogy ha annak idején a földesúr találkozott a jobbágylánnyal (vagy mondjuk az úr a cseléddel – vö. Kosztolányi: Édes Anna), akkor visszaélhetett a hatalmával, és nem mindig segített a tény, hogy a lány hajadon volt vagy férjezett. Csak ma ez az általános (vö. Stohl András gyalázatos, de részben igaz reakciója). A gátak átszakadtak, nincs társadalmi konszenzus, amely tudná, hol van egyébként a helye a szexnek. A jus primer noctis viszont úgy tudom, a felvilágosodás hazugsága, soha nem létezett ilyen jog.

    Abban igazad van, hogy a család és a házasság régen is sokaknak rémálom volt (ma is sokaknak az), hiszen – ahogy a cikkben írom is – bűnösök vagyunk. Azzal viszont nem tudok egyetérteni, hogy a család és a házasság intézménye és az általa kijelölt kerítés rossz volna (gondolom, te sem ezt mondod), vagy hogy ne szakadt volna ránk ezer baj az intézmény válságával. Egyes kutatások szerint a családon belüli erőszak elképesztő növekedése szoros kapcsolatban van a szexuális forradalommal. Nem a családdal van a baj, hanem a korlátoktól megszabadított, felkorbácsolt ösztönökkel.

    De ha jól értem, téged nem is annyira a család, mint inkább a férfiuralom zavar a múltban. Az emancipáció kérdéséről nem egészen ugyanazt gondoljuk, de abban biztosan egyetértünk, hogy a múltban sok gonoszság fakadt abból (rendszerszinten is), hogy a férfiak visszaéltek a hatalmukkal. A házasságon belül is.

  • Seben Glória says:

    Kedves Ádám (és egyetértők hada)!

    A “bezzeg régen minden jobb volt”-hozzáállást én sem tartom célravezetőnek, mert hozzásegít minket egy hamis nosztalgiázáshoz, ami egy sohasem volt aranykor illúziójába ringat, amihez – úgymond – vissza lehetne térni.
    Örülök, hogy te is azt írod, hogy valójában sosem létezett ilyen aranykor, hiszen a bűn régen is pusztított. Amennyire én látom, legfeljebb abban van különbség, hogy milyen típusú bűnök harapódznak el egy kultúrában, de azt nem lehet mondani általánosságban, hogy az egyik generáció bűnösebb lenne, mint egy másik. Viszont az írásod első olvasásra egyértelműen az “aranykor”-hozzáállást sugallta.
    Ha jól értem, az egyik legfőbb kritikád a beleegyezéses szex-szel kapcsolatban, hogy a beleegyezést ill. annak hiányát egyaránt nagyon nehéz bizonyítani. Igen ám, csakhogy bizonyítani hol kell? A bíróság előtt. Csakis azokban az esetekben, ami már jogi eljárás alá tartozik. De a szexuális kapcsolatok egy töredékében merül csak fel jogi eset. A beleegyezés és annak hiánya lehet nagyon egyértelmű is. Ehhez viszont egyenes kommunikáció kell, “az igen legyen igen, a nem pedig nem”, “közös megegyezéssel…egy időre” történjen az önmegtartóztatás házasságon belül. Nyilván ez csak szimmetrikus kapcsolatban képzelhető el egyáltalán. Pl. elég nehéz értelmezni a szexuális önrendelkezést egy kapcsolatban, ahol az egyik fél kiszolgáltatott anyagilag, fizikailag, kiskorú vagy bármi miatt döntésképtelen. Ezeket a helyzeteket viszont nem a szexuális forradalom hozta létre, hanem már azelőtt is léteztek hatalmi aszimmetriák. Az tény, hogy a szexuális forradalom nem szabadított meg minket az asszimmetriától, és én nem is a nagyobb szabadosságban látom a megoldást, hanem a kommunikáció nyíltabbá és egyenesebbé tételében.
    A “szürke zóna” akkor létezik, ha létrehozzuk a kommunikációnkkal (akár a hallgatásunkkal vagy tabusításunkkal).
    Az a feltételezés, hogy a közeli jövőben nők tömegei fognak megjelenni, akik utólag visszavonják a korábban megadott beleegyezésüket, szerintem eléggé abszurd. Ehhez ugyanis az lenne szükséges, hogy a “nemi erőszak áldozata voltam” kisebb mértékű szégyennel járjon együtt, mint a “lefeküdtem 1 (vagy 20) idegen férfival”. Csakhogy ez – egyelőre legalábbis – éppen fordítva van. Nekem mind a kettőt vallották már be nők, és az erőszak áldozata összehasonlíthatatlanul nagyobb szégyent éltek át, mint akik lazán szexeltek férfiakkal. Ráadásul ezekről a nőkről azt is kellene feltételeznünk, hogy hazudnak egy embertársuk kárára, azért, hogy amazokat a bíróság megbüntesse. Ezzel azt állítod róluk, hogy ők tömegesen hajlandóak lennének megszegni a “Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” parancsolatot is, hogy a “Ne paráználkodj” megszegése miatti bűntudatukat enyhítsék. Csakhogy a hamis vádaskodást, rágalmazást, hamis tanúzást a legtöbb ember erkölcstelennek tartja, és a bíróságok büntetik is (persze, ha bebizonyosodik). Tehát, ha valóban így cselekednének, azzal nem lennének erkölcsi megítélés vagy önértékelés szempontjából előrébb, viszont rács mögé juttattak egy ártatlan embert, vagy tönkretették a jó hírét.
    Ezzel nem állítom, hogy SOHA nincsenek hamis szexuális visszaélés-vádak, látunk erre is példát, de a számuk nagyságrendekkel kisebb, mint a fel nem tárt és létező visszaéléseké.
    Bár az USA jogrendje kétségkívül abba az irányba torzít, hogy inkább ártatlan bűnhődjön, mint hogy bűnös szabadon mászkáljon (ez persze nemcsak a szexuális bűncselekményeknél van így, hanem általában), a magyar jogrend éppen fordított irányba torzít. Szóval én attól nem tartanék, hogy holnaptól szegény magyar férfiak ezrei válnak kiszolgáltatottá megalapozatlan visszaélés-gyanúkkal szemben. Ha mégis így történne, akkor a férfiaknak hamarosan “nem érné meg” az alkalmi szexuális együttléteket választani, hiszen a nő utólag bármikor hipp-hopp visszavonhatja a beleegyezését.

    Ami engem igazából aggaszt, az a “predátor mint bűnbak” jelenség. Nagyon kényelmes ugyanis azt gondolni, hogy a szexuális bűncselekményeket kevés ember, torzult értékrenddel, különleges körülmények között, idegenekkel szemben követi el. Hogy ezek a cselekmények nem történnek meg az otthonainkban, családi körben, sohasem tesznek ilyet köztiszteletben álló orvosok, tanárok, lelkészek, akik konzervatív értékrenddel, sőt, keresztény hittel rendelkeznek. Bár ez az illúzió nagyon kényelmes, véd minket a szembenézéstől és a bűnbánattól, sajnos ettől még nem lesz igaz. Én hasznosabbnak érezném feltárni azokat a kommunikációs formákat, amely a férfi-nő kapcsolatban és általában az aszimmetrikus kapcsolatokban létrehozza az abúzust, és arra tanítanám a gyerekeimet, hogy hogyan mozduljanak el egy más kommunikáció irányába. Szerintem ugyanis nem a kerítés véd, hanem a tiszta kommunikáció. (Bocs, ha hosszú voltam)

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Glóri,

    neked is köszönöm a hozzászólásodat. A cikkem arról szólt, hogy egy szinte minden kultúrában fontos kerítés elmozdítása nagyobb védtelenséget hozott, és ennek a következményeit most már egyre jobban látjuk. Sem múltbeli aranykorban nem hiszek, sem abban, hogy bármilyen korlát önmagában elégséges lenne a hatalmi visszaélések megakadályozására. Csak azt állítom, hogy a korlát nagyon hiányzik a kultúránkban.

    A „predátor mint bűnbak” szerecsenmosdató narratíva engem is riaszt. Hányingerem van Verebes és Stohl megnyilvánulásaitól. De… (Szokták mondani, hogy a „de” előtti szavak nem számítanak, de most számítanak, ahogy a „de” utáni szavak is.) De az, hogy az ember bűnös, nem csak a múltra és a jelenre igaz, hanem a férfiakra és a nőkre is. A férfiak erőfölénye többnyire a fizikai erőben áll. A nőké a szavakban. Az amerikai kampuszokon ijesztő arányban történik az, amiről azt mondod, nem valószínű, hogy megtörténhet. (Az amerikai oktatási miniszter most próbálja megváltoztatni a lehetetlenül igazságtalan szabályozást.) A férfiak rendkívül szemetek tudnak lenni a nőkkel való kapcsolatokban. A nők meg rendkívül szemetek tudnak lenni a férfiakkal való kapcsolatokban. Mert az ember egyetemesen bűnös. Abban a kultúrában, ahol a szexet nem védik tabuk és kerítések, mind a férfiak, mind a nők fokozottan ki vannak szolgáltatva az ellenkező nem aljasságának. (Érdemes elolvasni Bolyki Laci idevágó, fontos cikkét.)

    Azt írod, hogy a férfiaknak ilyen világban nem érné meg alkalmi szexet választani. Valójában ez a tendencia zajlik. A férfiak egyre inkább a virtuális világban keresik a kielégülést, mert félnek a nőktől. Igen, félnek. Ciki, de ez a helyzet. Vajon miért van annyi egyedülálló lány? A mai kultúrából nem hiányoznak a szexuális ragadozók, őket le kell leplezni és ki kell közösíteni, meg kell büntetni. De hiányoznak az igazi, erős, önmagukon is uralkodni képes férfiak, akik védelmet tudnak nyújtani. És amit Zimbardo is unos-untalan elmond: az apák. Ez a kihaló állatfajta, amelynek elvesztése az egész emberi ökoszisztémát felborítja. Erős és meghatározó apák nélkül férfiatlan, szorongó, érzelmileg instabil férfiak lesznek, vagy éppen korlátokat nem ismerő ragadozók. A beleegyezéses szex korában a legnagyobb hiánycikk a valódi férfi. Ezt is tisztán és nyíltan ki kell beszélni.:)

  • Veszt says:

    Úgy veszem észre, hogy a kialakult vitában nagyon keveredik a keresztyén és a világi helyzet keveredése. A keresztyéneknél “alap” hogy nincs szex a házasság előtt és igaz, hogy az ember nem hamis tanúskodik és mindent megtesz a párkapcsolat és házasság tisztaságáért. Persze mielőtt én is meglennék vádolva az idealizálás bűnével, de az igaz, hogy ez a kiindulás és a kályha, sajnos ettől van eltérés és van bűn, de mégis alapvetően Isten védi a férfit és a nőt, a házasságot, szexualitást és aki követi Krisztust ezt meg tudja tapasztalni.

    A világ már más kérdés és szerintem Ádám erre utalt, hogy Isten és a “régi”, vaskalapos erkölcsök elvetésével kiszolgáltatottá váltak az emberek ahol mindenki csak magát védi, a férfi és a nő is, mindenki vágyik a testi örömökre de nem veszi számításba a buktatókat és önmaga védelmében képes a hamis tanúskodásra is (férfi és nő is).

    Az hogy a tiszta kommunikáció véd és a kerítés nem sajnos hazugság, mégpedig azért mert nincs tiszta kommunikáció. És erre Ádám is utalt, mert a szexbe a beleegyezés miatt természetesen mindkét fél belemegy, a nő is és a férfi is és mikor utána jön a csalódás akkor már mit ér a tiszta kommunikáció attól nem fog az eset “meg nem történté” válni, tehát védeni nem véd. Az hogy utólag tisztán elmondom, hogy bocs érzelmileg túlfűtött voltam, vagy bocsánat kiakartalak használni. Akkor már nem ér semmit. Vagy hogy a disco-ban őszintén mondom hogy egyéjszakás kalandot akarok és utána rájövök, hogy hiba volt…

  • Krisztina says:

    Kedves Ádám!

    Már osztottam volna meg a bejegyzésedet, mint hiánypótlót és véleményemmel egyezőt, amikor odáig értem az olvasásában, amikor a beleegyezés utólagos visszavonásáról, mint ijesztő és a férfiakat veszélyeztető tendenciáról írsz. 

    Ez igaz lehet az amerikai kampuszokon. De GOLBÁLISAN már nem igaz – és nem igaz Magyarországon sem. Az USA bármennyire is hangsúlyos és fontos ország, mégis csak egy kis szelete a világnak. Nézzünk körül, és látjuk a pakisztáni becsületgyilkosságokat, sok muzulmán területen a női nemi szervek csonkítását, Indiában a (csoportos) nemi erőszak és a savval történő elcsúfítás “népszokását”, vagy hogy Dubai-ban ha egy nőt megerőszakolnak, utána még meg is büntetik, mert miért hozta magát olyan helyzetbe, hogy kettesben maradt egy férfival, aki megerőszakolhatta. Sorolhatnám tovább vég nélkül.

    Globálisan nézve nagyságrendi különbség van szexuális erőszak, zaklatás és családon belüli erőszak számában, a férfiak “javára”. Ugyanígy nagyságrendi különbség van GLOBÁLISAN a világ legnagyobb részén a hazudott erőszak és a valóságban megtörtént erőszak között, az utóbbi “javára” (5-95%). Értelmes nő nem vállalja azt a meghurcolást, ami egy erőszak jogi bizonyításával együtt jár, hacsak nem történt meg valójában. Ráadásul hatalmas a látencia: amit látunk, ami nyilvánosságra kerül, az csak jéghegy csúcsa… Sokan nem csak hogy nem jelentik, hogy áldozattá váltak, hanem még csak tisztában sincsenek vele, hogy áldozatok, és normálisnak tekintik, ami velük történt. 

    És az sincs sehol statisztikába véve, ami velem történt. Hogy hamar serdültem, dúskeblű lányként kellemetlen volt tornadresszben futni, de a férfi tornatanár sohasem engedte, hogy melegítőfelsőben fussak, mert nézni akart. Hogy 14 évesen az iskolába tartva, a villamoson állva egy krinolint vettem észre egy fiatal férfi ölében. Jobban odanézve észrevettem, hogy az nem krinolin. Akkor láttam először élőben erektált, felnőtt férfi nemi szervet. Nem így szerettem volna először átélni ezt az élményt. És nem tudtam mit tegyek. Odébb mentem, de a férfi jött utánam, hozzám dörgölőzött, és a villamoson senki sem volt, aki megvédjen, szót emeljen értem. Akkor se tudtam, mit tegyek, kinek szóljak, amikor az egyik rokonom mindig előreengedett az ajtóban, hogy ezt kihasználva végigtapizza a fenekemet. Vagy amikor utánam füttyögtek a munkások az úton. Vagy amikor szexista vicceket és beszólásokat kellett hallgatnom a főnökömtől. Vagy amikor végig kellett néznem, ahogy az egyik – addig a pontig igen tisztelt – egyetemi tanárom a szerelmével üldözte az egyik barátnőmet. Igaz, hogy nem történt fizikailag semmi, “csak” a hatalmával élt vissza, mint tanár…

    Generációk nőttek és nőnek úgy fel, hogy hiányzik a chestertoni kerítés. A férfiak nem tudják, mi az illendő viselkedés, vagy ha tudják is, azt is tudják, hogy nem lesz semmi következménye annak, ha átlépik a kerítést. A nőket pedig nem oktatják kislány koruktól arra, mit tehetnek, hogyan mondjanak nemet – mert nem tehetnek gyakorlatilag semmit. A nem az nem, de ezt a társadalom csak akkor fogadja el, ha szó szerint foggal-körömmel harcolsz érte, és majdnem belehalsz. Igen, ha monokli van a szemed körül és vér a lábad között, az erőszak, mert látszik, hogy védekeztél. A többi, az csak ártalmatlan. 

    Tényleg? Tényleg nem ártott nekem semmit, amikor a tornatanárom az ugráló melleimen legeltette a szemét? Amikor egy csupasz faszú fickó kergetett végig a villamoson, és azt tapasztalhattam, hogy ez a társadalom teljes közönye mellett, nyilvános helyen, egy fiatalkorú ellen végbemehet? Tényleg nem ártott a lelkemnek semmit, amikor utánam füttyögtek a munkások az utcán? Amikor beszólt a főnököm? Amikor nem tudtam, a családban kihez forduljak védelemért, mert a saját családtagom tapizott? (És én örülhetek, hogy csak tapiztak, nem ért rosszabb, mert a legtöbb nemi erőszakot családtag követi el, nem idegen.) Valahogy nem azt érzem ijesztő tendenciának, hogy a nők ezeket – vagy még rosszabbakat – behazudnak, és utólag visszavonják a beleegyezésüket. Lehet, hogy az amerikai kampuszokon ez a tendencia, de IDEHAZA nem az. Idehaza jelenleg a férfiak fizikai, gazdasági, hatalmi és jogi erőfölényben vannak a nőkkel szemben, egyenlőség ide vagy oda, a nők pedig kiszolgáltatottak és eszköztelenek. 

    Kötve hiszem, hogy bármely férfi – beleértve a férjemet is – át tudná érezni, mennyi szexuális zaklatást tapasztal meg egy átlagos nő az élete során, és ez milyen lelki károkat okoz neki. A #meetoo kampány erről szól: hogy a puszta számunk keltsen végre egy kis odafigyelést, hogy ez LÉTEZŐ PROBLÉMA. 

  • Szabados Ádám says:

    Krisztina,

    azon csodálkozom, miért érzed a cikkemből azt, hogy én mást mondanék, mint te. Pontosan ugyanazt gondolom, mint amit leírtál. Hozzátéve azt, hogy a beleegyezéses szex korában a férfiak is áldozatokká válnak, és ez is része a valóságnak. De első helyen a nőket említettem, akik sokkal védtelenebbé váltak az által, hogy eltűnt egy korábban fontos korlát. Amit a globális helyzetről írsz, azzal is egyetértek. Csak ehhez is annyit hozzátennék, hogy a nőket kihasználó, rabszolgaságra kényszerítő szexipar legnagyobb felvevő piaca a szexuális forradalom utáni nyugat.

  • Tóth Sára says:

    Kedves Ádám,

    mivel sajnos nagyon kevés időm van erre az amúgy érdekes beszélgetésre, örülök, hogy Seben Glóri és Krisztina megírtak mindent, amit én válaszolhattam volna. (A jus primae noctisról a helyreigazítást köszönöm.) Az ő hozzászólásuk az érvem arra, hogy a posztod és a kommentjeid nem a megfelelő helyre teszik a hangsúlyokat. Csak távirati stílusban: hatalmi asszimetria van továbbra is, ezt a szexuális forradalom (MAGYARORSZÁGON biztosan) nem változtatta meg. A nők továbbra is kiszolgáltatottak, és a társadalom hallgatólagosan elfogadja, ami a kiszolgáltatott helyzetekben velük történik. Tehát Amerika figyelemelterelés, azoknak az állításoknak pedig, hogy a nők is bűnösök stb. nem relevánsak e problémára nézve. Keményebben fogalmazva: ez hárítás. Ez hasonlít ahhoz, mint amikor valaki azt mondja: “Igaz, hogy a magyarok bántják a cigányokat, de a cigányok is bántják a magyarokat.” Ennek az illetőnek is azt felelném, nem érted a probléma lényegét.

  • Szabados Ádám says:

    Sára,

    tökre félreérted a cikkem lényegét. Talán mert nem azt akartam elmondani a téma kapcsán, amit Te elmondtál volna. Ez egyébként kifejezetten idegesítő a feminizmusban. De veled szívesebben beszélném meg ezt egy bögre tea mellett, mint régen.:)

  • Tóth Sára says:

    Valóban jobb lenne a bögre tea mellett – talán egyszer majd összejön. Lehet hogy félreértem a cikked. Mindenesetre valóban az a véleményem lényege, hogy nem ezt kellene elmondani. Ebben nem kell egyetértenünk. Azt talán jól értem, hogy a cikk egyik központi gondolata, hogy “a nők sokkal védtelenebbek a szexuális visszaéléstől, mint talán bármikor a történelemben”. Ne érts félre, távolról sem akarnám védeni a szexuális forradalmat (biztos ismered Philip Larkin High Windows c. versét – remekül megfogja,mi a baj vele szerintem) – de fenti állításod mellett talán egyetlen erős érv van, a pornográfia. Bizonyítani azért nehéz, mert gondolom nincs elég írásos forrás arra nézve, hogy a kerítésen belül mi minden borzalom történt a történelem folyamán. (Sok minden miatt borzalmas a 21. századi kultúra és társadalom – de nőnek szerintem jobb benne lenni, mint a megelőző évszázadokban – sem Jane Austen, sem a Bronték, sem Virginia Woolf világában nem szerettem volna nő lenni.)

  • Szabados Ádám says:

    Sára,

    az a baj, hogy két dolgot összekapcsolsz. Az egyik a szexuális forradalom, a másik az emancipáció. A cikk a szexuális forradalomról és annak következményeiről szólt. Te az emancipációról beszélsz. Én most egy szót nem szóltam az emancipáció kérdéséről (se pro, se contra), és egyetértek veled abban, hogy a bűn miatt a múlt sem volt aranykor. Ezért érzem a kritikádat céltévesztettnek és indokolatlannak.

  • Kedves Kriszta és Sára!

    Mindkettőtök hozzászólása tükrözi azt a hozzáállást, amivel mostanában sokszor kellett szembesülnöm:
    ez a mennyiségi szempont alapján történő érvelés. Tehát Krisztina osztotta volna a posztot, ha Ádám nem említi meg, hogy az éremnek két oldala van. Sára leszögezi, hogy az, hogy ha fölmerül, hogy “a nők is bűnösök” lehetnek, akkor az “hárítás”. Tehát szerintetek ez az az érem, amelynek csak egy oldala van. Nekem minden érem gyanús, amelynek csak egy oldala van. Általában arra valók, hogy tabukat takarjunk le velük.
    Mielőtt folytatnám, egy fontos dolgot leszögeznék:
    Ádám cikkében is hangsúlyos, hogy a nők számszerűen valóban kiszolgáltatottabbak a szexuális zaklatás tematikájában, mint a férfiak, majd megemlíti, hogy ebben a történetben a férfiak is kiszolgáltatottakká válhatnak. Én is így gondolom, és hangsúlyoztam is a cikkemben, melyre Ádám is hivatkozott. És amikor – a férfiak felelősségének és számszaki túlsúlyának hangoztatása után – Potifár feleségére hivatkozva fölhívtam a figyelmet arra, hogy vigyázat, mert adott esetben a nők is válhatnak szexuális ragadozókká, illetve hogy visszaélhetnek a hatalmi helyzetükkel, akkor jött a berbális kőzápor, a kommentmezőben lincshangulat lett úrrá: NEM, ILYET NEM LEHET MONDANI! EZ ÍZLÉSTELEN, ILLETLEN MACSÓSÁG!
    És most visszatérnék a mennyiségi érvelés tarthatatlanságának bemutatására:
    Sára, a cigány-magyar konfiktusok kontextusában érvelsz, így én is hadd maradjak ennél a témánál!
    Ha 10 falopásos esetből 9 elkövető roma származású, akkor beszélhetünk “cigánybűnözésről”? És ha 10 bankárból, uzsorásból 9 zsidó, akkor beszélhetünk “zsidóbűnözésről”? A magyar társadalom lassan megtanulja, hogy nem beszélünk mennyiségi alapon cigány- és zsidóbűnözésről, mert ez rasszizmus. Erre most vegytisztán megjelenik a “férfibűnözés” kategóriája, azzal a különbséggel, hogy nem mondjuk ki a szót, mert az nem PC. Míg a romák esetében elmondjuk hogy hiába vannak túlnyomó többségben a romák egy-egy bűncselekmény elkövetői közt (falopás, “öregezés” stb…), nem cigányozunk, addig ebben a témában gátlástalanul érvelhetünk azzal, hogy a férfiak számszerűen felülreprezentáltak a szexuális erőszak, és a hatalommal való visszaélés tekintetében. (A számszaki értelemben vett “felülreprezentált” kiejezés volt a numerus clausus legitimációs alapja is!)
    Tehát, szerintem óriási lehetőség a mostani metoo kampány arra nézve, hogy végre világosságra jöjjenek az eddig sötétségben tartott, homályban maradt sebek, bűncselekmények, visszaélések. Nincs mentség az undorító, disznó, perverz férfiak tetteire, megérdemlik a közvélemény megvetését, és a törvény előtti elszámoltatást. Bárcsak változna a társadalmi klíma, és befejeződne a védtelen lányok és nők ellen elkövetett szexuális visszaélések korszaka! Bárcsak kínossá, cikivé válna füttyögni az utcán, dudálni a zebránál, szexista vicceket mesélni a férfitársaságokban, kocsmai hátbaveregetős stílusban összekacsintani, ha szóba kerülnek a Marton László típusú történetek.
    De óriási kapufa, ha ez a kampány a férfiak ellen hangol, mert ez egyrészt igaztalan, másrészt nagyon kontraproduktív hatással van mind a nőkre, mind a férfiakra, mind pedig a férfi-nő kapcsolatra nézve!
    A cél az lenne, hogy az erőszak, a szexuális visszaélés és a hatalmi pozícióval való visszaélés ellen emeljük fel a szavunkat, ahelyett, hogy osztályharcot hirdetnénk. Az osztályharcokból elég volt! Volt már faji alapú (nácizmus), társadalmi osztályok szerinti (kommunizmus), és most jöhet a nemi alapú. Lelkigondozóként elmondhatom, hogy elképesztő repertoárral rendelkeznek a hölgyek is, ha a szexualitást érdekérvényesítési szempontok alapján kell latba vetni. Csak éppen ebben a tekintetben (mint annyi más esetben is) sokkal kifinomultabb eszközök állnak a hölgyek rendelkezésére, mint a darabos, nehézkes férfiak esetében:
    A szex megvonása a házastárstól, verbális erőszak, megszégyenítés, válás után a gyermekek láthatási jogának megvonása stb.
    Én azt látom, hogy a jelen helyzetben tényleg beszélni kell a bunkó férfiakról, a nadrágszíjas és zokniszagú, patriarchális világ anomáliáiról, de ha tilos megemlíteni, hogy ennek az éremnek is két oldala van, az rámutat egy furcsa paradoxonra:
    Pont az történik, mint amit a korrupt férfitársadalom csinált a nők elleni bántalmazások esetén: nem veszünk tudomásul dolgokat, félrenézünk, letagadjuk a nyilvánvaló igazságot, tabuizálunk.
    Remélem, érthető, hogy mindezt nem a bunkó férfiak mellett írtam, ahogy Ádám sem ezért írta a cikket. Hanem azért, mert bár jó lenne, ha forradalmi hatása lenne a mostani metoo kampánynak, az is jó lenne, ha nem csapna át az egész mozgalom nemi alapon folytatott osztályharcba, ultrafeminista férfigyűlöletbe. Mind a nők, mind pedig a férfiak társadalma súlyos sebeket hordoz a mai posztmodern világban. Mi, férfiak valóban bunkók tudunk lenni, és az is igaz, hogy az évezredek során nagyon sokszor kihasználtuk, megaláztuk a nőket, és külön szégyen, hogy ezt sokszor Isten nevében tettük. Ugyanakkor szükségünk van egymásra, meg kellene tanulnunk igazán értékelni, szeretni egymást. Ez viszont csak akkor működik, ha reálisan gondolkodunk a saját felelősségünkről, lehetőségeinkről. Nincs olyan emberi konfliktus, amelyben az egyik fél angyal, a másik démon. Az anima-animus párbeszéd örök feszültsége, konfliktusa, és egyben szépsége manifesztálódik a kapcsolatainkban, házasságainkban, azok különös sajátosságaival együtt. Mindezt úgy írtam, hogy távol áll tőlem a macsóság, és ha tehetném, minden lánytól, nőtől, asszonytól bocsánatot kérnék személyesen mindazért a rengeteg bántásért, amit mi, férfiak valaha is okoztunk nekik.
    Szeretettel,
    Bolyki Laci

  • Krisztina says:

    Kedves Ádám!

    Megpróbálom megmagyarázni, mi az, ami érzékenyen érintett. Talán most, hogy egész nap érleltem magamban a választ, jobban sikerül megfogalmaznom, mi van bennem. 

    Értem, hogy ami manapság az amerikai kampuszokon folyik, az egyenes következménye a szexuális forradalomnak, és hogy ebben nem csak nők, hanem férfiak is sérülhetnek és sérülnek. Ugyanakkor Magyarország (még) nem itt tart. Áldozatként idehaza a nő – ha férfi, akkor még inkább – azzal találkozhat, hogy a társadalom elfordítja a fejét, nem lát, nem hall, nem szól bele, nem segít, nem az ő dolga. Mint ahogy velem történt a villamoson. Az áldozatnak nincs kitől segítséget kérnie. Áldozathibáztatás van (“minek ült be az autóba”), felelős-mosdatás van (“a teszkóban is ez folyik”), hitetlenkedés van (“ne hazudj!”). Túl sok olyan hang van, ami megkérdőjelezi az áldozat szavahihetőségét. És ha mégis segítséget kér, akkor a társadalom vagy nem hisz neki, vagy ellene fordul, a hatóság pedig meghurcolja.

    Éppen ezért Magyarországon a férfiaknak általában nem kell attól tartani, hogy a szexuális partnerük másnap reggelre meggondolja magát, visszavonja a beleegyezését az előző esti szexhez, és feljelentést tesz. Idehaza ez nem jellemző. Magyarországon jellemzően nem úgy válik áldozattá egy férfi, mint az amerikai campusokon, ahol elszaporodott a beleegyezés utólagos lehazudása. Idehaza nem ez a tendencia, bár előfordul egyes csúnya válásoknál. Férfiak is válhatnak szexuális zaklatás, szexuális és/vagy családon belüli erőszak áldozatává, amikor a nő üt, a nő szidalmaz, és a férfi – épp azért, mert férfi – nem üt vissza, inkább tűr.  (Személyesen is ismerek ilyen férjet.) De Magyarországon épeszű nő nem teszi ki magát alaptalanul olyan tortúrának, ami egy feljelentéssel jár. “A fiú […] nem fog arra gondolni, hogy a beleegyezést később le is lehet tagadni.” Ez a mondat minden áldozatot érzékenyen érint, különösen azokat, akiknek már vonták kétségbe a szavahihetőségét ilyen ügyben. 

    Ugyanis sok esetben éppen azzal vádolják az áldozatot alaptalanul: hogy hazudik. Hogy nem történt semmi, csak kitalálta. Hogy előző este még beleegyezett. És ha nincsenek rajta külsérelmi nyomok, amik igazolnák, hogy tényleg erőszakot követtek el rajta, ami ellen védekezett, vagy nem azonnal fordul a hatóságokhoz, hanem később, akkor az elkövető, a társadalom, a hatóság, sőt, feljelentés esetén akár maga a bíróság is azzal jön, hogy ha nincs sérülés, akkor nincs bizonyíték, ergo nem volt erőszak sem. 🙁 A szexuális zaklatást meg még ennyire sem veszi komolyan a társadalom, a hatóságokról nem is beszélve. 

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Krisztina,

    értem, és köszönöm, hogy jobban elmagyaráztad. Biztosítalak arról, hogy bennem nem volt semmi kétség a Weinstein és Marton elleni vádak igazságával kapcsolatban, abszolút hihetőnek tartom a vádakat, és azt is fontosnak tartom, hogy ezek a történetek végre a felszínre jönnek. Téged is megértelek, hogy a személyes tapasztalataid miatt érzékenyebben érint, hogy hogyan fogadják az emberek azt, amikor végre valaki megnyílik és el meri mondani, ami vele történt. Melletted állok, és azok mellett, akik ilyen megalázó helyezeteket átéltek. Mivel ismerek olyan történeteket is, amelyekben a férfiak az áldozatok, mellettük is állok.

    Az amerikai színtér megértését és követését azért tartom régóta nagyon fontosnak, mert az, ami ott történik, kis késéssel ide is általában megérkezik. Én például itt a blogon évekkel ezelőtt kezdtem foglalkozni a homoszexualitás kérdésével, amikor Magyarországon még nem olyan cikkek születtek, mint amilyenek mostanában, és sok kritikát kaptam, hogy miért írok egyáltalán a témáról. Aztán mikor a transzneműség kérdését behoztam, akkor sem volt még hihető, hogy ez a magyar közegben eladható lesz, de ma már szinte naponta jelennek meg cikkek az Indexen és más ballib felületeken, amelyek egy az egyben lekövetik az amerikai kultúra változásait. A Divinity névben is kezdettől jelzem, hogy az angolszász kitekintés fontos a számomra. Ettől persze még lehet, hogy az amerikai kampuszok abszurditásai nem jönnek át ide. De a gender szak már megjött, és nem vagyok biztos abban, hogy ez lesz a vége. Engem ez a nemzetközi beágyazottság mindig izgatott, ezután is izgatni fog.

  • senki says:

    Meg kell büntetni és meg kell szégyeníteni a szexuális visszaélést elkövető embereket és bíróságiítélettel kell őket eltiltani foglalkozásuktól: legyen akár rendező, tanár, pap.
    Isten haragját vonja maga után az a nemzet, amelyik ezt megtűri.
    Parázna férfiak és nők tartsatok bűnbánatot és könyörögjetek, hogy azon kiválasztottak közé kerüljetek, akiket Istenünk az életre predesztinált.

  • Tóth Sára says:

    Oké, most már elmentem egy irányba, ami kevésbé releváns. De az eredeti kritikámat tartom. Még mindig az a benyomásom, hogy a cikked eltereli a figyelmet a jelenlegi magyar társadalom és közvélekedés idült problémáiról a szexuális forradalom felemlegetésével. A szexuális forradalom rengeteg bűnt felszínre hozott és sajnos persze felfokozott, és kreált újakat is, de szerintem azért nem mondhatjuk biztosra, hogy a nők régebben nem voltak ilyen kiszolgáltatottak, mert kiszolgáltatottságukról nem nagyon lehetett beszélni – főleg arról nem, hogy mi történik a kerítésen belül.

    Jaj, sejtettem, hogy ez lesz – a legközelebbi válaszom az lesz, hogy igazad van, mert muszáj dolgoznom.

  • Szabados Ádám says:

    Sára,

    nem akarok visszaélni azzal, hogy nincs időd válaszolni, úgyhogy én is rövid leszek. Furcsának tartom, hogy valahányszor felvetem azt, hogy a kultúránkban gond van a szexualitással, mert az ezzel kapcsolatos hagyományos (keresztény) erkölcsi normák szétmállottak (figyelem: nem a gyakorlatról beszélek, hanem a normákról!), valamelyik progresszív, feminista, baloldali, liberális, akármilyenális keresztény bírálni kezd, hogy miért nem a gyermekszegénységről, a nemi egyenlőtlenségekről, a prostitúcióról, a családon belüli erőszakról, Habony Árpádról, Mészáros Lőrincről vagy Orbán Viktorról írok. Ezt őszintén nem értem. Olyan, mintha egy történelemtanárt amiatt bírálnának, mert soha nem tanít valószínűségszámítást, vagy egy villamosvezetőt, hogy miért nem tengeralattjárót vezet. Ha neked fontos a családon belüli erőszak múltja, írj arról. Engem mostanában jobban izgat, hogy a szexuális forradalom hogyan pusztítja a társadalmi szöveteket, benne a házasság és a család intézményét, ezért erről írok többet. Miért ne mehetne a kettő párhuzamosan? Te nem éreznéd furának, ha mondjuk egy gyermekszegénységről szóló cikked alá odakommentelnék, hogy miért nem a szexuális forradalomról írtál?

  • Hamar Dávid says:

    A társadalmi érdekképviselet (aktivizmus) igen féloldalas tud lenni. Egy csoport vagy ügy érdekében elmulasztunk méltányosnak maradni. Pedig a felülről jövő bölcsesség méltányos. A nők sokszor megalázó helyzetét én keresztény hetero fehér férfiként nagyon a szívemen viselem. Ádám is, Laci is, és sokan mások. De nem tehetem (és nem aférfi mivoltom, hanem a hitem és világnézetem miatt), hogy egy még ily felkavaró ügyben is elengedjem a méltányosságot. Laci ezt az érem két oldalának hívja. Ez persze nem kielégítő a társadalmi érdekképviselet szemszögéből. A magyar társadalom most ott tart – hangzik az érv – hogy a nők vannak rosszabb helyzetben, itt most ütni kell a vasat. A férfiakról itt beszélni gyengíti az érdekképviseletet. Az hárítás, elkendőzés. A probléma megkerülése, a régi hatalmi struktúrák konzerválására tett kísérlet.

    A méltányosság – amire az Isten hív – itt például azt jelentené, hogy nem tudjuk a nőket képviselni anélkül, hogy ne vennénk számba a férfiakat is. Ha méltányosak akarunk maradni, ellenállunk a kísértésnek, hogy olyan nőkké és férfiakká váljunk, akik a hatékony női érdekképviselet érdekében már képtelenek megérteni a fehér hetero férfiak körül gyűrűző, és egyre növekvő problémákat. Hanem ezeknek a flevetését is a meglévő hatalmi struktúrák konzerválására tett kísérletnek tartják.

    Ez féloldalas. Keresztények vagyunk és ha megtörik a szívünk egy kisemmizett csoportért, akkor az a szív meg tud törni egy másikért is. Meg tudjuk látni minden társadalmi csoport saját nyomorát (ha már muszáj csoportokra bontani a társadalmat). Minden ember és emberi megtörtség fontos nekünk, mert fontos Krisztusnak. Mi Krisztus érdekképviselete vagyunk és ő egyaránt látja a nők és a férfiak megalázottságát.

  • dzsaszper says:

    Dávid, ez nagyon találó!
    Az aktivisták, akik nem méltányosak — hozzátehetjük, hogy nem békeszeretőek, és sokszor részrehajlóak — gyakran nem keresztények…
    Következtetés: több keresztény aktivistára volna szükség, akik méltányosan és békeszerető módon végzik az aktivizmusukat…

  • Szabados Ádám says:

    Sára,

    Dávid hozzászólását olvasva most esett le nekem, hogy mire vonatkozhatott a hárítás szó a kommentedben. Nem értettem, hogy mit hárítanék, úgyhogy átléptem a szón. Egyszerűen nem volt a fejemben olyan narratíva, amiben értelme lett volna a cikkemre vonatkozóan a hárítás szónak. Mit akarnék hárítani? Miért is? Mindegy, elengedtem. De most azt hiszem, megértettem, mire gondolhattál: szerinted a férfiuralmat féltem, ezért összemosom az elnyomók és az elnyomottak vétkeit, hogy megvédjem a régi hatalmi struktúrát, ami a nőket elnyomja. Erre még hadd reagáljak, mert szerintem érdekes ez a félreértés.

    Míg te a feminista narratívában értelmezted a cikkemet, engem a cikk írásakor sem a feminizmus támadása, sem a férfiuralom védelme nem érdekelt. Ezt el tudod hinni? Engem a szexuális forradalom és annak következményei foglalkoztattak. Izgalmas a cikkem feminista dekonstrukciója, amit felkínálsz, de most megszólal a meglepett szerző és elmondja, mi volt és mi nem volt a szándéka. Ha leveszed a feminista szemüveget, láthatod, hogy a cikkben egyrészt éles szavakkal ítélem el a hatalommal való visszaélést, másrészt még egy okot írok le, miért veszélyes nők számára a tágabb kontextus (a szexuális forradalom etikája), amiben ez megtörténik. Aztán azt is elmondom, hogyan sérülnek a férfiak is az új szexuáletikai kódex erőtlensége miatt. A te értelmezésed megerőszakolja a szöveget. Persze az is lehet, hogy a bennem lévő elnyomó maszkulinitás még előlem is sikeresen terelte el a témát, és a belső hárítás tökéletes volt.:)

    Ezt le akartam még írni, mert szerintem több síkon is érdekes.

  • Krisztian says:

    Kedves Krisztina,

    Ha jól értem, akkor azt az álláspontot képviseled, miszerint az áldozatoknak (pontosabban vádlóknak) jár az, hogy meghallgassák öket és higgyenek a szavuknak (listen and believe, merthogy ugye ez a gondolat is angolszász területröl importálódott). Nos ez teljesen abszurd és elképesztö ötlet. A listen (meghallgatás) az természetesen kijár, viszont a believe nem! Pont azért mivel a nemi eröszak vádja rendkívül súlyos, pont azért kell a vádló szavahihetöségét megvizsgálni. Ezt egy valódi áldozat érezheti úgy, hogy a szavahihetöségét kétségbe vonják, de ez máshogy nem megy.

    Krisztina: “Éppen ezért Magyarországon a férfiaknak általában nem kell attól tartani, hogy a szexuális partnerük másnap reggelre meggondolja magát, visszavonja a beleegyezését az előző esti szexhez, és feljelentést tesz. Idehaza ez nem jellemző.”
    Nem jellemzö? Van erröl valakinek statisztikai adata? A dolog természetéböl fakadóan lehet-e erröl egyáltalán megbízható statisztikát készíteni? Amerikában sokáig ismételgették a 2%-ot, vagyis hogy a nemi eröszak vádaknak csak a 2%-a hamis (ezért, szólt az érvelés, alapból fel kell tenni, hogy a vádló igazat mond). Valaki utánajárt ennek a 2%-nak, hogy ez honnan jön, és sikeresen visszavezették egy radikál feminista írására, de ott aztán nyoma veszett, mert mint kiderült a szerzö egyszerüen kitalálta a számot. Azóta megpróbálták mindenféle módszerekkel megállapítani, hogy mégis mennyi lehet a valós szám, és az 1% és 50% között gyakorlatilag mindeféle érték kijött. Egyébként, ha valóban igaz is, hogy ‘nem jellemzö’, amint a listen and believe gyakorlattá válik, könnyen lehet, hogy hirtelen nagyon is jellemzö lesz.

    Krisztina: “Idehaza nem ez a tendencia, bár előfordul egyes csúnya válásoknál.”
    Hát ez az. Mivel a házasságok elképesztö nagy százalékban végzödnek válással, ez egyáltalán nem elhanyagolható szempont. Nem ismerem a pontos gyakorlatot, de amerikai férfi jogi aktivisták (MRA) szerint a férfiak teljesen kiszolgáltatott helyzetben vannak a nök vádjai ellen a házasságban. A feleségnek elég kijelenteni, hogy a férfi eröszakos, esetleg a gyerekeket szexuálisan zaklatta, és erre a férj mindent elveszíthet. Nem ismerem az itthoni gyakorlatot, de nem lennék meglepve ha a tengerentúli csont nélkül átjött volna hozzánk is.

    Krisztina: “De Magyarországon épeszű nő nem teszi ki magát alaptalanul olyan tortúrának, ami egy feljelentéssel jár.”
    Viszont Magyarországon nem minden nö épeszü (elnézést). A jognak ezt is figyelembe kell vennie.

    Krisztina: “És ha nincsenek rajta külsérelmi nyomok, amik igazolnák, hogy tényleg erőszakot követtek el rajta, ami ellen védekezett, vagy nem azonnal fordul a hatóságokhoz, hanem később, akkor az elkövető, a társadalom, a hatóság, sőt, feljelentés esetén akár maga a bíróság is azzal jön, hogy ha nincs sérülés, akkor nincs bizonyíték, ergo nem volt erőszak sem.”
    És ez így van jól. Itt én Camille Paglia-val értenék egyet, aki szerint ha egy nö (diáklány) önként felmegy egy férfi (diáktárs) szobájába és ott kettesben vannak, akkor ha nincsenek az eröszaknak fizikai nyomai, illetve a szomszédok se hallottak segélykiáltást, akkor jogilag nem történt eröszak. Pontosabban történhetett eröszak jogilag, viszont azt nem lehet bizonyítani és a vádat bizony ejteni kell. És ez természetszerüleg nagy felelösséget tesz a nök vállára (ne menj fel, hacsak …) , amit ha valaki szóvá tesz akkor persze jön az áldozathibáztatás vádja, pedig ezt a felelösséget szóvá tenni mi, patriarkátus-pártiak, inkább az áldozattá válás elkerülése végett tesszük (na jó, legalábbis jó esetben).

    Megemlítenék még egy szempontot, ami miatt a listen and believe valami elképesztöen botrányos és kártékony ötlet, ez pedig az ártatlanság vélelme mint alapelvnek a kikezdése. A nyugati jogrendszer egyik sarokköve, hogy a vádat a vádlónak kell bizonyítani és nem a vádlottnak az ártatlanságát. Az, hogy a neo-marxisták, feministák stb. ezt képesek semmibe venni, számomra megint csak azt bizonyítja, hogy a nyugati civilizációt készek a földig rombolni (bocsánat, ez a kedvenc conteo-m).

    Hamar Dávid írásával teljesen egyetértek, és csak annyit tennék hozzá, hogy itt a feminista oldal az empátiára (a szenvedövel, áldozattal való együttérzésre) alapozza az érveit, ez pedig egy érzelmi alapú érvelés ami sajnos az igazságosság elvét súlyosan csorbíthatja a jogban, mivel csak az egyik oldal szempontjait veszi figyelembe (copyright: Ben Shapiro). Az empátia persze jó dolog, de nem abszolút jó: az anyamedve is a medvebocsok iránt érzett végtelen empátiájából tép szét, ha túl közel mész hozzájuk (Jordan Peterson).

  • dzsaszper says:

    Krisztián,

    nem tudom mi az eredeti kontextusa a “listen and believe” elvnek. Amennyiben lelkigondozói beszélgetés titoktartás mellett, akár szakemberrel, akár baráttal, akkor szerintem rendben van.
    Azért említem különösen a szakembert, mert egy megfelelő képzettségű terapeuta elvileg lelkigondozhat két konfliktusban álló felet (pl. házasságterápiában), ahol a beszélgetés során a listen and believe alapelv lehet, mindkét fél irányába, és a titoktartás miatt a hallott változatok közötti ellentmondások nem kerülnek ki harmadik személy elé (akár a másik félhez, akár máshoz, az egyetlen kivétel a professzionális szupervizor lehet, akit szintén köt a titoktartás).

    Ha a fentiek mentén lelkigondozás kontextusában bevezetett “listen and believe” elszabadul és lelkigondozáson kívül a vád kvázi automatikus elfogadását értjük alatta, akkor az elefánt a porcelánboltban, és felmerülnek mindazok a problémák, amelyeket említettél.

  • Krisztian says:

    dzsaszper,

    Egyetértek, a lelkigondozói beszélgetés, terápia vagy akár egy baráti beszélgetés az teljesen más. Én elsösorban a rendörségi ügyekre, egyetemi kenguru bíróságokra vonatkoztatva írtam.

  • Krisztina says:

    Kedves Krisztian,

    „Nem jellemzö? Van erröl valakinek statisztikai adata?” Igen, van statisztika: https://nokjoga.hu/alapinformaciok/statisztikak Idézem: „Magyarország abban is kivétel, hogy itt évtizedek óta csökken a nemi erőszak miatti bejelentések száma. […] 2007-ben a hivatalos adatok szerint Magyarországon 125 nemi erőszak miatti feljelentést regisztráltak. A megindult büntetőeljárásokban olyan mértékű az elítélési arány (az eljárások 80%-ban született elmarasztaló ítélet), hogy valószínűnek látszik, hogy csak az “eleve bizonyítottnak tartott”, nagyon súlyos sérülésekkel járt ügyekben indítják meg egyáltalán a nyomozást.” Ezért mondom, hogy idehaza nem jellemző, hogy a férfiaknak tömegesen a „másnap meggondoltam magam”-típusú feljelentés miatt kellene tartaniuk. Bíróság elé rendszerint csak a legsúlyosabb esetek kerülnek, és néha még ott is megússza az elkövető, a hatóságok sorozatos szakmai hibái miatt: http://ibolyatibor.atw.hu/Sajat/4.pdf

    „Ha jól értem, akkor azt az álláspontot képviseled, miszerint az áldozatoknak (pontosabban vádlóknak) jár az, hogy meghallgassák öket és higgyenek a szavuknak.” Ha valakinek meghúzzák a kocsiját a parkolóban, a fészbúkon össznépi összefogás van, hogy minél több megosztással megkerüljön a tettes. Ha megölnek valakit, a fél ország vissza akarja állítani a halálbüntetést. De ha valaki nemi erőszak miatt szeretne feljelentést tenni, sok esetben már a portáson elbukik az ügye: lebeszélik, nem veszik fel a jegyzőkönyvet, vagy egyéb módon eltérítik. A nemi erőszak látenciája egyébként idehaza 415-szörös. Ez azért durva. Lefordítom: 415 áldozatból egy tesz feljelentést. És még annak az egynek is alapból meg akarjuk kérdőjelezni a szavahihetőségét? http://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/nane-fra-nepesseg-enyubs-final-2014-w-w-2015jun19.pdf Alap lenne, hogy ha egy áldozat a sok közül összeszedte magát annyira, hogy a hatóságokhoz fordul segítségért, akkor a hatóság nem fordul ellene. Hogy a tanúvallomását nem kérdőjelezik meg alapból. (Ennek – mármint az áldozat szavahihetőségének – eldöntésére való a szakképzett, elfogulatlan klinikai szakpszichológus.)

    „Viszont Magyarországon nem minden nö épeszü (elnézést). A jognak ezt is figyelembe kell vennie.” Hülye vicc volt, ugye látod? ☹

    „A feleségnek elég kijelenteni, hogy a férfi eröszakos, esetleg a gyerekeket szexuálisan zaklatta, és erre a férj mindent elveszíthet. Nem ismerem az itthoni gyakorlatot, de nem lennék meglepve ha a tengerentúli csont nélkül átjött volna hozzánk is.” Idehaza nem ez a gyakorlat. Ha van megállapodás mindenről, beleértve a gyerekeket is, egy tárgyalás alatt el lehet válni. Ha nincs, akkor a közösen szerzett vagyont fele-fele arányban megosztja a bíró, a gyerekeket pedig a nevelésre alkalmasabb szülőnek ítéli, és rendelkezik a láthatásról. Ha felmerül erőszak vagy szexuális visszaélés gyanúja, akkor sem veszít el a férfi mindent, anyagiakban semmiképp, „csak” a szülői felügyeleti jogát vizsgálják, közben gyakran megmarad a láthatási joga, sajnos akkor is, ha ez veszélyes a gyerekekre. 🙁 . Ismét idézek: „A statisztikák szerint a szándékos hamis vád 43%-át a felügyeleti joggal nem rendelkező szülő (aki tipikusan az apa) terjeszti elő, 19%-uk ismerősöktől származik, és csak 12%-uk (az összes eset alig 1,5%-a) származik a felügyeleti joggal rendelkező szülőtől (aki tipikusan az anya), valamint 2%-uk a gyerektől. Vagyis nem igaz, hogy az anyák a gyerek fölötti felügyelet megszerzésére használják a gyerekbántalmazás hamis vádját – a közkeletű felfogással ellentétben épp az apák teszik ezt.” http://pszichologusbudapest.com/hamis_vad

    „Itt én Camille Paglia-val értenék egyet, aki szerint ha egy nö (diáklány) önként felmegy egy férfi (diáktárs) szobájába és ott kettesben vannak, akkor ha nincsenek az eröszaknak fizikai nyomai, illetve a szomszédok se hallottak segélykiáltást, akkor jogilag nem történt eröszak.” Nemi erőszak akkor is történhet, ha az áldozat nincs olyan állapotban, hogy tiltakozhatna. Pl mert gyerek. (A kiskorúval folytatott nemi cselekmény a magyar jog szerint automatikusan szexuális erőszaknak számít, még akkor is, ha a kiskorú beleegyezett.) Vagy mert bódult állapotban van, akár önhibáján kívül is (valamit öntöttek a poharába, még nyilvános helyen). Vagy értelmileg korlátozott. Vagy megfélemlítették, és hogy a puszta életét védje, vagy hogy minél előbb megszabaduljon a helyzetből, nem védekezik foggal-körömmel, „csak” túlesik rajta. Egy rablótámadás során is ritka, hogy az áldozat megpróbálna ellenállni, mégsem feltételezi róla senki, hogy önszántából vált meg értékeitől. Ajánlom figyelmedbe ezt a kis írást: http://bloody-romantic.blogspot.hu/2015/03/szex-tea-etikett-titka.html Ha nem tudok nemet mondani, akkor az még nem igen. És ez nem csak két spontán szexpartnerre igaz, hanem a tartós párkapcsolatban élőkre is. Nem mondható, hogy ha a Földön minden egyes ember csak és kizárólag házasságban élne nemi életet, és sosem omlott volna le a chestertoni kerítés, akkor ezt a kis szabálygyűjteményt ki lehetne dobni a kukába. Van olyan házasságban is, hogy ma este nem akarom. Van olyan házasságban is, hogy közben gondolom meg magam. Van olyan házasságban is (na jó, a miénkben nem, mert egyikük sem iszik soha), hogy kiütöm magam, akkor meg nyilván nem tudok beleegyezni a szexbe. Ha nem mondok igent, akkor nem történt beleegyezés. Ha nemet mondok, akkor az nem, akkor ott leállunk. Pont.

    „És ez természetszerüleg nagy felelösséget tesz a nök vállára (ne menj fel, hacsak …) , amit ha valaki szóvá tesz akkor persze jön az áldozathibáztatás vádja, pedig ezt a felelösséget szóvá tenni mi, patriarkátus-pártiak, inkább az áldozattá válás elkerülése végett tesszük (na jó, legalábbis jó esetben).” Lehet beszélni arról, hogy a nők felelőssége, hogy ne váljanak áldozattá, de én inkább arról beszélnék, hogy a férfiaknak meg az a felelőssége, hogy ne váljanak elkövetőkké. Akihez betörtek, annak se mondod, hogy minek vett lakást. Akit elütöttek a buszmegállóban, annak se mondod, hogy minek ment aznap dolgozni. Akkor a nemi erőszak miért kivétel? Sárosdi Lillának miért mondják, hogy minek ült be abba az autóba?
    Lehet törekedni arra, hogy elkerüljük az áldozattá válást, de a statisztikák szerint 1) ez az elkövetőt nemigen szokta érdekelni, mindegy, hogy csador, miniszoknya vagy télikabát 2) a legtöbb szexuális erőszak nem idegenek által történik egy sötét mellékutcában, hanem ismerős/családtag által, biztonságosnak vélt környezetben. Pl férj erőszakolja rá magát a feleségére, apa a lányára, nagybácsi az unokahúgra. Odahaza hogy előzöd meg, hogy áldozattá válj? De ha én történetesen tök meztelenül vonulnék fel a főutcán, vagy minden nap másik férfit hívnék fel magamhoz, akkor sem jogosítana ez fel senkit, hogy megerőszakoljon. Az erőszak sohasem az áldozatról árul el valamit, hanem mindig az elkövetőről. Ahogy a nemi erőszak elleni kampányoknak sem az áldozatokat kellene megszólítani, hanem a lehetséges elkövetőket. A bűnt nem az áldozat követi el, hanem a tettes. Ő az, akinek nemet kellene mondania az erőszakra.

    „A nyugati jogrendszer egyik sarokköve, hogy a vádat a vádlónak kell bizonyítani és nem a vádlottnak az ártatlanságát.” Az is sarokkő lenne, hogy ehhez az áldozat minden segítséget megkap a hatóságoktól.

    Két dolgot tennék még hozzá. Egy: az elkövetőnek is joga van a tisztességes bírósági eljáráshoz. Egy kenguru-bíróság döntése alapján kizárni egy feltételezett elkövetőt az egyetemről szerintem egyértelmű túlkapás. Kettő: tisztában vagyok vele, hogy férfi is lehet szexuális zaklatás, szexuális és/vagy családon belüli erőszak áldozata, és nő is lehet elkövető. Csak épp fordítva gyakoribb.

  • Szabados Ádám says:

    Gondolkodtam, hogy belinkeljem-e az alábbi két cikket, amelyben nők fejtik ki (nem érzelemmentesen) az éremnek azt a bizonyos másik oldalát. Egyik a férfiakról szól, a másik az anyák ún. felszabadításáról. Arra szerintem jók, hogy a képet kicsit árnyalják. Tehát:

    Szeretnék elnézést kérni a férfiaktól…
    Ne akarjatok „felszabadítani” minket, anyákat!

  • Krisztian says:

    Krisztina,

    Csak két dologra reagálnék röviden (szívesen tenném hosszabban és részletesen is, de rengeteg idöt elvenne, és éppen vakáción vagyok).

    Az elözö bejegyzésemet azzal egészíteném ki, hogy az áldozatoknak nem csak a meghallgatás jár, hanem a komolyan vétel is. Erösen valószínünek tartom, hogy a feministáknak igazuk van abban, hogy ez gyakran nem valósul meg és a rendörök inkább lepattintanák a feljelentöket.

    A felméréseken alapuló statisztikáknak én már régóta nem hiszek (kivéve persze azokat amik a saját elöítéleteimet erösítik). A hivatalos állami statisztikák még csak-csak, viszont az azokból levont következtetések, a megállapított ok-okozati összefüggések szintén gyakran gyanusak. Én egy szemeszteren át tanítottam egy Bevezetés a statisztikába címü tárgyat, illetve néhány konkrét felmérésnek, statisztikának utánajártam, tudom, ez nem túl komoly háttér, viszont úgy látom, hogy felmérésekkel, szociológiai kutatásokkal, statisztikákkal gyakorlatilag tetszöleges eredményt ki lehet hozni, föleg ha az elkövetö ideológiailag motivált, vagyis már az elején tudja, hogy mit szeretne látni végeredményként. Nem azt állítom, hogy ezen kutatások szerzöi mind aljas indokból meghamisítják a kutatásokat, egyszerüen ha az elfogultság megvan, akkor teljesen jóhiszemüen is lehet torz statisztikákat kapni. Ha ugyanazt a kérdést más hangsúllyal, más szavakat használva teszed fel teljesen más eredményt kaphatsz.

    Na jó, legyen még plusz egy:
    “Hülye vicc volt, ugye látod?” Sajnos nem, szerintem jó vicc volt.

  • Krisztina says:

    Ádám: köszönöm a linkeket, elolvastam a cikkeket. Ezek kapcsán komolyan elgondolkodtam, hogy feministának tartasz-e. Én nem tartom magam annak. Értékelem a hagyományos női szerepeket. Boldog és kiteljesedett vagyok, mint feleség, anya, és – jelenleg – háztartásbeli. Örülök a saját nememnek, örülök, hogy nőnek születtem. Nem sért, amikor a férjem kinyitja előttem az ajtót, és cipeli helyettem a szatyrot. Tisztelem és ünneplem a férfiak és nők közötti különbséget. Elfogadom a férjem, mint a fejem – hiszen az ő feje meg Krisztus -, és támogatom őt családfői szerepének betöltésében. Ellenzem az ún “abortuszjogot”, ellenben kiállok a magzat élethez való joga mellett. 

    Ugyanakkor azonban fontos nekem a női egyenjogúság is, hogy a törvény előtt ugyanolyan jogok illessenek meg, mint a férfiakat, és azonos munkáért azonos fizetést kapjunk. Örülök, hogy van szavazójogunk, járhatunk egyetemre, vállalhatunk munkát, rendelkezhetünk a saját fizetésünkről, tanúskodhatunk a bíróságon (sőt, bíró is lehet belőlünk), és már nem tartanak bennünket másodrendű állampolgároknak, a férfiaknál ostobábbnak. Pl hogy anélkül vezethetek autót, hogy egy férfi piros zászlót lobogtatva menne előttem gyalogosan. Ezek mind a feminizmus tagadhatatlan vívmányai. Annak is örülök, hogy vannak női politikusok, akik a női gondolkodást képviselhetik a törvényhozásban. Erre igazán nagy szükség van szerintem.

    Feminista vagyok? Galata 3,28. Isten előtt egyenlők vagyunk.

    Krisztian: nem, nem volt jó vicc. Én legalábbis nem nevetek.

  • Szabados Ádám says:

    Krisztina,

    mindaz, amit leírtál a gondolkodásodról, hozzám is nagyon közel áll. Én valahogy így fogalmaztam meg, amit a feminizmusról gondolok:

    Csak macsók vagy feministák lehetünk?
    Dunkirk és a feminizmus drámája

  • Alaszka says:

    Érdekes írás a témában egy amerikai producer/rendező/színésznő, Brit Marling tollából.
    https://mashol.net/2017/10/25/harvey-weinstein-es-a-beleegyezes-gazdasagtana/

  • Szabados Ádám says:

    Ha már a férfiak és a feminizmus kérdése előkerült, itt egy nagyon érdekes cikk, megfontolandó gondolatokkal: Mitől lettek félénkek a férfiak? (A cím természetesen nem Weinsteinre, Martonra és a hozzájuk hasonlókra vonatkozik.)

  • Édes Árpád says:

    Azt gondolom, hogy mindenkinek azt kell kimondania, amit ő lát, ami rábízatott, a szívén van. Ha “kálvinista” fejjel gondolkodunk, (ami nem kötelező), akkor érvelhető a kerítés, amennyiben társadalmi méretű torzulások korrigálására, a strukturális bűnök feltartoztatására vonatkozik. Ennek alternatív lehetőségként való megélésére legfeljebb kontrasztközösségekben van. Szeretnék a “zaklatás” című filmre utalva a kérdés nővédelmi oldalán túl a férfivédelmi részre is utalni.

  • wkm says:

    Krisztina,

    írod: “Ez igaz lehet az amerikai kampuszokon. De GOLBÁLISAN már nem igaz – és nem igaz Magyarországon sem.”

    Konkrét jogesetről is tudok, amikor a lány utólag találta ki, hogy nem volt beleegyezés, és büntetőügy lett belőle. Letöltendő börtönbüntetést kapott a srác. Majd mikor megkezdték a végrehajtást, akkor a lány lelkiismerete felébredt, hogy évekre sittre küldte a srácot egy sértődésért, és tudakozódott, hogy most mit is lehetne tenni.
    A sztori folytatását nem ismerem. A legokosabb ebben a helyzetben az ha tovább hallgat a lány. Mert ha jelentkezik, hogy bocsi, mégsem, akkor a hamis vád minősített esete miatt simán 8 évet kapott volna. Nem csak pár évet, mint a srác.

    Szóval előfordul az ilyen eset kis hazánkban is. És ez csak a jéghegy csúcsa. Egyébként pont az “igazságszolgáltatás” az, ahol kis hazánkban a férfiak jellemzően hátrányt és számtalanszor negatív diszkriminációt szenvednek el a bírói kar “elnőiesedése” miatt.

    De ugyanez a helyzet a női szexuális erőszakkal is. A magyar társadalom is csak nevet ezeken, mert hogy egyesek szerint “ilyen nincs”. Pedig van, és a nők a fiziológiai reakciókat nem vehetik beleegyezésnek, mert nem az, hanem a férfi akaratán kívüli jelenség. A férfiak is szégyenlik az ilyen erőszakot, ezért nem is szokott ebből hivatalos ügy lenni. Tőlünk nyugatabbra azért születnek bírósági ítéletek ilyen ügyekben is, nem csak társadalmi gúny és megvetés.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum