A kommunizmussal két alapvető probléma volt. Az egyik az, hogy nem értette az embert. A másik az, hogy nem értette a társadalmat. Ebből a kettőből következett, hogy félreértette a történelmet is. A kommunista ideológia olyan emberképpel dolgozott, amely a valóságban nem létezik. Az embert társadalmi konstrukciónak képzelte, amelyet neveléssel és erőszakkal rá lehet venni arra, hogy önmagát meghaladva ne akarjon többet, mint amennyi a másiknak van. A kommunista ideológia a társadalmat osztályokra szakította, abban a hitben, hogy az osztályérdek felülírja a természetes és hagyományon alapuló kapcsolatokat. E két tévedés a világ kevésbé szerencsés felében brutális diktatúrákhoz vezetett, amelyek az embert és a társadalmat úgy próbálták keresztülnyomni egy élet- és valóságellenes rendszeren, mint ahogy egy ügyetlen kétéves próbálja a háromszöget átpasszírozni a négyzet alakú lyukon.

A kommunizmus a kereszténységtől kölcsönözte (Hegelen át) a történelem végével kapcsolatos optimizmusát, de Marx és Engels ideológiája ezt az optimizmust materialista alapokra helyezte. Azt tanították, hogy a lét határozza meg a tudatot, a gazdasági alap a társadalmi felépítményt, a munka az embert, a haladás a történelmet. Ma éppen száz éve kerültek hatalomra a bolsevikok Oroszországban (vö. Nagy Októberi Szocialista Forradalom), hogy megkezdjék a kommunista utópia megvalósítását. Egy másik százas adat: a kísérletnek nagyjából százmillió áldozata lett. A történelem eddigi legembertelenebb és legistentelenebb utópiájának mégis számos híve van ma is, többségük a nyugati egyetemek valamelyikén tanít. Hegel mondta, hogy aki nem ismeri a történelmet, arra ítéltetik, hogy újraélje azt. Isten legyen irgalmas hozzánk, hogy ez ne történjen meg.

20 hozzászólás a “A kommunizmusról röviden” bejegyzéshez

  • „Egy másik százas adat: a kísérletnek nagyjából százmillió áldozata lett.”

    Én kb. 150 millióról tudok, a szándékosan/dilettantizmusból éhen halasztottakat is figyelembe véve. (Mao az egyik évben kiirtatta verebeket, nem számolva a veréb híján elszaporodó kártevőkkel, amelyek megették a termést. Pár éven belül 30 millió ember halt éhen.) Fontos és jó poszt ez.

    A kommunizmus valójában a pozitív ösztönzés szükségességét tagadta, ez a tévedés és a likvidálási lehetőség tette végzetessé. Feltételezte, hogy az ember végtelenül belátó és lelkesen etikus: a földműves nem dugja el a termés jelentős részét, mert belátó a városlakók szükségleteire nézve. A munkás nem viszi haza a gyárat, mert tökéletesen közösségi lény. Az élmunkásnak nem kell többet keresnie a lazsálónál, mert belső késztetésből élmunkázik. A sikeres termeléshez nem kellenek kreatív marketingesek, sem stratégiai vezetők, mert elég gyártani és szétosztani, felesleges, sőt bűnös dolog eladni és profitért ügyeskedni.

    Ez a tévedés lett a tömeggyilkosságok, a szegénység és a bukás oka. Pedig Adam Smith már korábban leírta, hogy a jólét kulcsa a gazdasági ösztönzéssel kombinált keresztény etika.

    Mielőtt túlszídnánk a kommunizmust, célszerű látni, hogy minden ideologikus gondolkodó hasonlókat feltételezett az emberről, Morus Tamástól kezdve Jean Calvinen és Oliver Cromwellen át a szesztilalom kitalálóiig. Az idealizáló csőlátás nem a komcsik monopóliuma, sokkal inkább a férfiaké… A kommunizmus attól lett egyedülállóan veszélyes, hogy az ideológusok kiléptek a gyakorlati világba, és karhatalmat kaptak a kísérletezéshez, valamint likvidálási engedélyt.

    Mára kiderült, hogy a jóléti megoldás Adam Smith eredeti modellje: gazdasági ösztönzés + keresztény karitatív etika.

  • senki says:

    ha Marxról beszélünk,akkor érdemes megemlíteni a radikális úsz kritika nagy alakját Bruno Bauert, egymással való kapcsolatukat.

  • Gergely Erzsébet says:

    Mélységes mély hálával adózom Istennek, hogy a posztban felvázolt időszakban
    élhettem, továbbá azért a bizonyosságért, hogy mindez okkal és céllal történt
    velem, mint parányi kis része a történelem időpalettáján feltűnő emberiségnek.
    Jó, hogy élhetek!

  • Éva says:

    Nemrég megnéztem egy filmet az “igazi” Leninről. Mint a magyarországi szocializmus üzenete, és gondolom, a máig marxisták, a szegény nép felkarolásáról szólt (nekem legalábbis, ahogy szerintem Erzsébetnek is) miközben szenvedtük a fél évszázadon felépített, ma is muzeális értéket létrehozó faipari üzem államosítása következtében családunk nyomorát + az egy tollvonással elvett mezőgazdasági komplexumot, melyet apám Erdélyből menekültként hozott létre.
    Akkoriban a Szu-ban jártak mesélték a nép büszkeségét, hogy a VILÁG felvirágoztatásáért ők hősök: nélkülözéseikkel járulnak hozzá!
    Pedig Lenin a bátyja halálakor/megölésekor esküdött bosszút, az előkerült iratok alapján kimondottan kegyetlen embereket toborzott a cárizmus ellen, és a forradalom sikere szinte meglepetésként érte, erős német politikai hátszéllel.
    Azóta kiderült: az “egyenlő osztás” konkrét irigységen alapult. Ha nem így lett volna MÁS lett volna az eredmény !
    Az államosított vagyonokkal pedig úgy is bántak 🙁 …

    Még hányszor kell tönkremennie Magyarországnak, hogy a gazdasági-társadalmi utunk felfelé vezessen ? Csakis lelki-szellemi megújulás által lehetséges.
    Bízni kell és cselekedni. Ezért küldöm ezt a videót, a Belvárosi Gyülekezetét az új korszakról https://www.youtube.com/watch?v=Spfu3cGMcR0

  • Ilona says:

    Témával kapcsolatosan többek közt két film is eszembe jutott, az egyik A mások élete, a másik Mansfeld (Mansfeld Péter életéről) címmel.

    Valamint még az, akármilyen korban, akármilyen jelenség is üti fel a fejét, akármiben is hisz valaki, illetőleg akárhogy is éli meg hitét, valóban eljön majd az az idő, amikor “Jézus nevére minden térd meghajol….”.

  • jgabor says:

    Teljesen tanácstalan vagyok, hogy miért gondolja úgy sok nagytudású, művelt ember is (pl. TGM), hogy azért meg kéne próbálni még egyszer. (Természetesen a tévedeseket és a hibákat kijavítva.)

    https://merce.hu/2017/11/15/tulvilagra-varva-a-magyar-ujbal-lehetosegei/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201711

    Van, aki egyenesen erre apellálva legitimizálná a kommunista elkötelezettség létjogosultságát:

    „Vajon ma elkötelezheti-e magát valaki a kereszténység mellett anélkül, hogy bűnrészessé válna az intézményes vallás történeti bűneiben?”

    (Itt: http://kettosmerce.blog.hu/2017/06/04/lehet-e_ma_valaki_kommunista_kritikai_alapozo)

  • Zitus says:

    “The problem with socialism is that you eventually run out of other people’s money.”

    Én ezt a jelenséget látom Washington-tól Moszkván át egészen Pekingig. Ja, hogy ma nem kommunizmusnak nevezik? Úgy a hülye is ráismerne, nem igaz? Imádkozni persze lehet, hogy el ne jöjjön megint ez a rendszer, csak az a baj, hogy ma egyre kevesebben imádkoznak Istenhez és egyre többen a ország vezetőkhöz.

  • jgabor says:

    Akkor már Churchill-t is lehetne idézni: „A kapitalizmusnak az a sajátos hibája, hogy egyenlőtlenül részesít a javakban. A szocializmusnak az a sajátos erénye, hogy egyenlően részesít a nyomorban.”

  • Turbucz István says:

    Kedves Vértes László. Teljesen egyetértek. Gazdasági ösztönzés van ,Keresztyén etika nincs./Kormánytól függetlenül./Marx ?Jól látta ,hogy a tőke/munkáltató/ kiszipolyozza az alkalmazottat, csak a megoldás nem volt jó. Nem volt keresztyén etika. Ráadásul magát igazságosnak mondó Állami váll. is kihasználták a dolgozókat.A szabadságjogokról meg ne is beszéljünk. MOst a Kegyetlenkedő vállalat teszi ugyanezt. Vasárnapi munka stb.

  • F Barni says:

    Évának:
    (Egy rendhagyó hős: Jordan B. Petersonról keresztény szemszögből poszt alól. http://divinity.szabadosadam.hu/?p=19609)
    Megjegyzéseim előtt enged meg, hogy idézzek hosszabban C.S Lewistől, aki az általam is vallott demokrácia felfogást nálam sokkal jobban összefoglalta a Tagság című esszéjében. Így talán érthetőbbé válik, hogy milyen talajról nézek erre a kérdésre:
    „Hiszek a politikai egyenlőségben. De két ellentétes céllal küzdhetünk a demokráciáért. Vagy mindenkit annyira jónak tartunk, hogy megérdemlik, hogy részt vegyenek a közösség kormányzásában, s olyan bölcsnek is, hogy a közösség rászorul a tanácsukra. Véleményem szerint ez hamis és romantikus elképzelés a demokráciáról. Másrészt viszont gondolhatjuk azt is, hogy a bűnbeesés után minden ember olyan gonosszá lett, hogy egyikükre sem lehet felelőtlen hatalmat rábízni embertársai fölött.
    Azt gondolom, hogy ez lehet az igaz demokrácia alapja. Isten nem teremtett egyenlősdit a világban. Hiszek a szülő tekintélyében a gyermeke fölött, az iskolázottakéban a tanulatlanok fölött. Ez éppen annyira része az eredeti tervnek, mint az ember tekintélye az állatvilágban. Hiszek abban, hogy ha nem buktunk volna el, akkor Filmernek igaza volna, és a patriarkális monarchia lenne az egyetlen törvényes kormányzati forma. De mivel megismertük a bűnt, meg kellett tapasztalnunk, hogy „minden hatalom megront, a föltétlen hatalom pedig föltétlenül tönkretesz”, ahogyan Lord Acton mondja. Egyetlen orvosságnak az kínálkozott, hogy kivesszük a hatalmat az ember kezéből, és helyébe az egyenlőség jogi elvét ültetjük. Az apák és a férjek tekintélyét jogosan törölték el jogi síkon, nem mintha ez a hatalom önmagában rossz volna (sőt, szerintem isteni elrendelés), hanem mert apák és a férjek rosszak. A teokráciát nem azért törölték el jogosan, mert helytelen volna, hogy a tanult papok vezessék a tanulatlan laikusokat, hanem azért, mert a papok olyan bűnös emberek, mint mi többiek. Még az ember állatvilág fölött gyakorolt hatalmát is korlátozni kellett, mert olyan sokszor visszaélt vele.
    Az egyenlőséggel éppen úgy vagyok, mint a ruházkodással. A bűnbeesés következménye mindkettő, és azt gyógyító orvosság. Ha megpróbálnánk az egyenlőségtől visszafelé indulni, hogy újra helyreállítsuk a régi tekintélyeket, éppen olyan bolondságot követnénk el, mintha levetnénk a ruhánkat. A nácik és a nudisták ugyanazt a hibát követik el. Ennek ellenére a ruhánk alatt lévő mezítelen testünk az, amely valóban él. Valójában a hierarchikusan tagolt világ él (igen jól) elrejtve az egyenlőség polgári eszméjének felszíne alatt. „

    Azért indítottam a gendert történelmi mélységből, mert úgy látom, hogy az egyenlőség hosszú, máig tartó eszmei ívének a vége, de nem a mainstream ága. Szerintem egy hangos kisebbség és remélem az is marad. Annyira hosszú ez az ív, hogy a teremtésben van a kezdete (vagy a Szentháromságban inkább:)), mert Lewishez képest én több eredendő tartalmat látok az egyenlőségbe, de ezt is, mint minden mást az éden után már csak kicsavarni tudtuk. A kiűzetés óta -Lewissel egyetértve -kötelező orvossága a bűnbeesett világnak, amit csakúgy Isten írt fel a vényre akár az originál mezítelenség után a ruházkodást.
    Most olvasom Várkony Nándor Az ötödik ember című szellemtörténeti művét, ahol említést tesz arról, hogy a népfelség elve már Francisco Suarez (1548-1617) filozófiájában felmerül, akkor még csak zárványként. De a francia forradalomtól Marx fellépéséig az lett teljesen nyilvánvalóvá, hogy a demokratikus folyamatokat a hivatalos kereszténység nélkül azt megtagadva vagy azon túllépve fogja a világ végigvergődni. És mint ilyen bejárja a durva szélsőségeit és poklait. Milyen kár ez mindkét fél szempontjából! Lehet, hogy nem tisztáztam elégé, hogy a marxizmust természetesen nem fogadom el, Lennin kezén át újabb elnyomás lett belőle. Tudom, Marx sokkal többről szól, mint a társadalmi egyenlőségek eltörlése és nem azt kérem számon kereszténységtől, hogy miért nem tolták jobban a marxizmus szekerét, hanem azt miért nem álltak korában a bibliából levezethető minimális demokratikus folyamatok élére? Miért nem ismerték fel korában a hatalom megrontó erejét a hierarchiák fonák hivatkozási alapját? A történelmietlen kérdés ez: vajon akkor is eljött volna értünk Marx?
    Egyébként a történelemmel kapcsolatos észrevételeimet elég bőven kifejtettem a Haladunk-e? remek poszt alatt. Itt most nem akarom megismételni…

    Amit XIII. Leotól idéztél, az nagyon érdekes. Át fogom alaposabban tanulmányozni. De pont az általam említett reakciós hozzáállás illusztris bizonyítéka. Vajon foglalkozott volna-e a Katolikus Egyház ezekkel a kérdésekkel 1891-ben, ha nincs Kommunista kiáltvány 1848-ban? Amit meg akarok jegyezni, hogy reformációtól a felvilágosodásig a hivatalos egyház a kezdeményező és tematizáló és felvilágosodás után pedig elveszíti ezt a szerepét. Ez alól kivétel néhány autoriter rezsim, ahol egyes felekezetek szövetségeseivé váltak a hatalomnak. Itt válik figyelemreméltó gesztusnak, hogy Prohászka Ottokárt is felhozod, aki egy nagyon összetett politikai gondolkodó volt, a magyar értelmiség se lenyelni se kiköpni nem tudta még. Nyílt antiszemitizmusából következett a numerus clausus támogatása ebből pedig húsz év múlva a magyar holokauszt. Ha ő a marxizmus alternatívája és az egyik lehetséges modellje a felelős keresztény politizálásnak, a konzervatív értékek érvényre juttatásának, akkor maradok inkább apolitikus talajon.

    Igazat adok ellenben abba, hogy az Angol történelem kevésbé volt hajlamos a szélsőségekre és sokkal finomabb és árnyaltabb formában élte meg mind a felvilágosodást, mind az abból következő demokratizálódási folyamatokat. Itt nagyon jó érzékkel említed Wesley Jánost, mint a befolyásukból vesztett katedra kereszténység mellett induló ébredési mozgalmak és szabadegyházi modellek prototípusát. Ezek az evangéliumi felekezetek valóban kezdeményezőek és progresszívek voltak, de a politikára, önként vállat töredezettségük miatt csak közvetett hatásuk volt. Ennek ellenére a társadalom szövetét felfrissítették. Mára azonban olyan intézményülési és növekedési folyamaton vannak túl (ami önmagában nem baj) a független felekezetek, ami miatt már a politikai leltár számára is kimutathatók. Lásd pl Hit Gyülekezete.
    Úgy látom egy korszakváltás küszöbén vagyunk. A népegyházakra nagyon nagy szükség van, de a világban betöltött szerepüket zavarosnak látom. A szabadegyházak most értek mérföldkőhöz. Egyet, hibát viszont nem szabad elkövetnünk: hogy a kívülállók páholyból úgy nézzük a mai és történelmi eseményeket, mintha nem lett volna a keresztény világnézetnek 1000 domináns éve (800-1800-ig) Európában.

  • Éva says:

    Kedves Barni, az biztos, hogy nem kívülállóként látom a világ történéseit, sőt és pláne nem páholyból. Ránk nehezedik az is, amit nem “mi” tettünk, és ott idézőjelet nem használok, amikor ott sem voltunk: mégis mi voltunk. Hatalmas az egyház felelőssége, minden hívőé. Már régen nem így kellene kinéznie a világnak ha MI MÁSKÉPP cselekedtünk volna. Ez úgy általánosságban 🙁

    Amit Prohászka antiszemitizmusáról írsz, az most nem játszott. Arról beszéltünk, hogy a kereszténység érzéketlen volt-e szociális kérdésekben, és ehhez a témához feltétlenül említenem kellett (Slachta Margit említette az idézett oldalon, és ők aztán nem voltak antiszemiták: az életük volt a bizonyíték erre).

    Miután a kereszténység az elején összeborult a világi hatalommal – mely hatalmas csapda volt – mi volt várható ? Szerintem úgy értették a dolgot, hogy megtért a császár, mellesleg vége az üldözéseknek ! Szerintem sosem azt kell nézni, ami a felső szinteken történt és történik ma is, ami “látványos” és politikailag számon kérhető, mert az Egyház a rejtekben élt mindig is, sosem volt látható akkor sem, amikor Ferenc a szegénységet, egyszerűséget választotta és milyen sokan követték!
    —————————–
    Visszatérve a gender témára, amivel kapcs.most idejöttünk: szerintem a francia forr. jelszavaival indult a dolog … és nézzük az inverzet: kemény egyház/hit ellenes volt a szellemi áramlat …

  • F Barni says:

    Kedves Éva!
    Kérlek, ne vedd magadra a kívülállók páholyát.:) Nem mernélek-fölég ismeretlenül-ennek a páholynak tagjai közé sorolni, inkább egy általános hozzáállást akartam a képpel jelölni, amiben időnként mindannyian belesodródhatunk különböző mértékben. Szerintem sokkal több kérdésben hasonlóan gondolkodunk, mint azt a levélváltások sejtetik. Kicsit máshonnan nézzünk ugyanazokra a dolgokra, de ez természetes, ezen felül megvan a korlátja a kibertér kommunikációnak is.:) Egyébként így sem haszontalan.
    Csak 2 utolsót…
    A francia forradalom rövidtávon csak káoszt hozott és szült egy modern diktátor Napóleon személyében, de hosszú távon eltörölte a despota királyságot és az előjogaikban eltunyult és affektává váló arisztokráciát. A forradalmárok joggal látták a Katolikus Egyházban a régi rend tartóoszlopát és ideológiai megalapozóját. Tehet bizonyos értelmen egy torz kereszténységre, hitre, Istenképre mondtak nemet. Szemben a felvilágosodás filozófusaival, akik inkább felfogták a kereszténység igazi természetét és tétjét, és ennek ellenére dolgozták ki különvéleményüket

    A leírtak ellenére nem akarom a sokfelé tagolt, különböző felelősségű körrel rendelkező keresztény egyház útját kiviről bírálni. Bukásait, győzelmeit sajátomnak látom és törvényszerűnek, hovatovább elrendeltnek. Hosszú út áll még előttünk, de Isten kegyelméből nagyon derűlátó vagyok:) Isten a történelem és az egész Föld Istene.

  • Cypriánus says:

    Barni, a kortársak közül sokan messze nem látták olyan rózsaszínben a forradalmat. Ha összevetjük a brit és a francia utat, akkor a francia rengeteg fölösleges vérrel 80 év alatt kétszer végigcsinálta ugyanazt a 3 állam formát….
    Ráadásul a királyság messze nem volt olyan despotikus, XVI. Lajos egyértelműen egy rokonszenves keresztény mártír, nem valami zsarnok volt… szemben az őt kivégző forradalmi despotákkal.

    Az arisztokrácia egyáltalán nem törődött el, és a XIX de még a XX. Századi francia közélet számos alakja volt arisztokrata származású.
    A forradalom korában a katolikus egyház pont elkezdte az iskolai hálózat kiépítését, megalapozta a siketek oktatását, az meg már hab a tortán hogy az egyházközségi tanácsok révén az egyszerű parasztok jobban bele tudtak szólni az állam ügyeibe, mind a műveltségi és vagyoni cenzusokkal őket gyakran kiszorító polgári forradalom, amit tetézett a parasztokat bőszítő vallásüldözés .
    Ez főként a nyugati parasztság vette nagyon is zokon, Bretagne és Vendée föl is lázadt, amit a forradalom nevében elképzelhetetlen kegyetlen módon vertek le.

    Az egész egy értelmiségi téboly volt. Hahner Péter szerintem találó abban, hogy az 1789- 1830-1848-1870-1968 sorozat azért volt egyre enyhébb és egyre inkább sikertelenebb, mert a jobb közlekedés és gyorsan terjedő információk miatt a vidéki Franciaország torkán egyre kevésbé lehetett a párizsi idióta dolgokat lenyomni egy rakás radikálisnak.

  • Éva says:

    Barni, valóban sok dologban egyetértünk, az egyház útjának “…bukásait, győzelmeit sajátomnak látom” én is abszolút viszont nem fogadom el, hogy a bukás(ok) törvényszerűek, pláne eleve elrendeltek ! Az, hogy a világ ilyen állapotban van, azért MI VAGYUNK felelősek. A bűnök nem törvényszerűek, Jézus szomorúan kérdezte: “hogyha az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön”?
    És pontosan AZÉRT jött el a Szentlélek csodálatos módon a XX. században – és előbb többször is – mert másképp nem lehet minket “megjavítani” !
    Bizonyíték: akár a protestáns, akár a katolikus karizmatikusok között nincsenek felekezeti különbségek 🙂

    Cyprianus, tisztelem a tudásodat, figyelek rá. Mindezeket utólag könnyű megállapítani,főleg,ha olyan szempontokat veszünk fel UTÓLAG amelyeket nem az eredeti helyzetből szemlélünk, nem az akkori hibákból. Például csak ’68-ról: igenis, hozott eredményt az érthető “lázadás”. A szexuális forradalom is – részben – a képmutató “keresztény” házasságoknak volt betudható. Lásd Bergmann filmek.
    És lehet IGAZÁN meggyűlölni a háborút ! Például ez a biztos hozadéka ’68-nak. A forradalmi lelkiségekből https://www.youtube.com/watch?v=Au59kdTqsXc kiderül, hogy az ember a lelke mélyén keresztény akar lenni.

  • F Barni says:

    Cypriánus,
    imponáló a részletek iránti érzékenységed és – a számomra is oly kedves – szellemtudományos megközelítésed. 🙂 Egyetértek veled, hogy 1789, 1830,1848, 1870, 1968 ugyanannak a vektornak a pontjai, de nem emelném ki teljesen az ország történetének egészéből és nem varrnám az egészet a radikális értelmiségiek nyakába. Ez az ország mindig tele volt harcokkal kívül és belül, úgy látszik különös érzékük volt a háborúskodáshoz és hatalmi játszmákhoz. Ezért nekem is sokkal szimpatikusabb a Brit átmenet. Azért fontos adatokkal árnyalod a forradalom körülményeit. Én egy távlati nézőpontból készítettem hevenyészet, impresszionista vázlatot és nem akartam nagyítóval vizsgálódni. A lencse alatt nyüzsögnek az egyéni drámák, veszteségek az átmenetek ezer árnyalatai, de a kép fő kompozíciója lényegében nekem változatlan.
    Ugyanakkor belátom, hogy egy történelmi eseménynek mindig legalább két olvasata van. Az egyik, ami a fordulatot szerencsésnek a másik, ami károsnak tartja. Nálam a hatékonyság önmagában biztosan nem döntő szempont egy hatalom vagy rendszer megítélésében. XVI. Lajos személy szerint lehetett jó ember, de véleményem szerint akkor is rossz rendszert szolgált. És látunk példát arra is, hogy valaki egy jó rendszer gonosz szolgálja. Ettől még magát a rendszert nem hitelteleníti.
    Egyébként nem látom rózsaszínek a forradalmat. A progresszívek alaptalan optimizmusát mindig felszínesnek tartottam. Személy szerint jobban szeretem a barokkot, mint a nyers naturalizmust. Szívesebben lettem volna XVI. Lajos hoppmestere, mint Danton íródeákja. Inkább készítettem volna egy akadémista festővel interjút, mint egy futuristával. Szívesebben olvasok Márait Kassák ellenébe. És szimpatikusabb a fölényből adakozó Széchenyi, mint a rossz lelkiismeretből földet osztó Károlyi.
    De Jézus és Pál példája arra kötelez – zsigereim ellenére -, hogy az előjogokra inkább csapdaként mintsem lehetőségként tekintsek. Legyen az egyházi, akár világi. A kiválok elsőbbsége indokolt, de a kiválóságot nem lehet örökölni csak a kiválóság önérzetét lehet belenevelni egy újabb generációba, ami mögött nem mindig van aranyfedezet. Magyarországon – ahol ennek a világnak elég későn, hirtelen és csúnyán lett vége- érdekes megfigyelni az arisztokrata leszármazottak külföldi utóéletét. Mikor egy vonalról vagy még hátrányból is indultak másokkal, sokan szép karriert futottak be bizonyítva, hogy lehet ereje egy nemesített vérvonalnak. De arra is találunk példát mikor az előjogok a mesterséges lélegeztető gép szerepét betöltve csak hazudták az életfunkciók meglétét.

    Éva,
    a törvényszerűség nálam nem a felelősség negligálást jelenti. Szükségszerű lehet valami, mint a Jézus által megjövendölt háború stb. A bukás része a történetünknek, mert bűnösök vagyunk és átmeneti világban élünk. De egyéni mozgástér mindig marad még akkor is, ha a tágabb kontextusra nincs ráhatásunk.

  • Szalai Miklós says:

    Kedves barátaim!
    Sem Marx, sem Lenin nem gondolták azt, hogy erőszakkal és ideológiai agymosással önzetlenné kellene tenni az embereket! Azt sem gondolták, hogy az anyagi ösztönzést a termelés szervezése során ki lehet küszöbölni, mitöbb az “egyenlősdi”-ről még Sztálin is iróniával szólt. Marx valóban feltételezte, hogy a forradalom során az emberi természet meg fog változni egy kollektivisztikus irányban. Ez azonban részben az anyagi javak bőségének, részben a forradalom, az osztályharc alatt kialakuló dolgozói szolidaritásnak-szervezettségnek, és részben annak lesz köszönhető, hogy maga a munkafolyamat szerinte társadalmasul, egyre inkább össztársadalmi racionalitást követel meg, s az emberek mentalitása fokozatosan igazodik a termelésnek ehhez a kollektivisztikus irányításához.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Szalai Miklós!

    Én ezt írtam a kommunista ideológiáról: „Az embert társadalmi konstrukciónak képzelte, amelyet neveléssel és erőszakkal rá lehet venni arra, hogy önmagát meghaladva ne akarjon többet, mint amennyi a másiknak van.” Ön ezt így fogalmazta át: „erőszakkal és ideológiai agymosással önzetlenné kellene tenni az embereket”. Talán nem lényeges a különbség, de én nem az önzetlen szót használtam. Viszont nem biztos, hogy ebben az összefüggésben értem a lényegi különbséget az Ön által említett önzetlenség és a szolidáris kollektivizmushoz való mentális igazodás között. Nekem a kommunista tanárom úgy magyarázta el annak idején a megvalósult kommunizmust, hogy mindenki a képességeinek megfelelően járul majd hozzá a javak előállításához, és szükségeinek megfelelően részesedik az előállított javakból. Ha egy embernek elromlik a tévéje, bemegy a boltba, és onnan csak egy tévét visz el, nem kettőt, mert csak egyre van szüksége, ahogy a szomszédjának is. Ezt meg társadalmi szinten persze csak erőszakkal és neveléssel lehet előidézni, ahogy Marx is és Lenin hangsúlyozták (proletárdiktatúra, szocialista nevelés, stb.).

  • Éva says:

    A fenti vitához: érdekes, hogy a kibucokban nevelés, pláne erőszak nélkül sikerült közösségben a javak megosztását és BŐSÉGET elérni, viszont csak az alapítók munkájával: úgy tudom, ennek nem lett olyan dicsőséges a folytatása. Talán a “fiak” már nem érezték ennek szükségességét, hősiességben a gyermekeikért, úgy tudom, nem “teremtettek” ill. tettek hozzá. Mert már beleszülettek a “jóba” 🙁

    Ki tud erről többet ?

  • Szalai Miklós says:

    A kibucokban valóban működött a kollektivista etika is és a demokrácia is. Ez azonban egy, a cionista ideológiától elvakult, “mi most új hazát teremtünk a sivatagban” jelszó szerint élő, és gondosan kiválogatott populáció volt (csak a leglelkesebb és legképzettebb cionisták akartak, és kaptak lehetőséget arra, hogy elmenjenek az ismeretlen országba, ahol szokatlan volt a klíma, hiányoztak a civilizáció kényelmi eszközei és ellenséges volt a bennszülött lakosság). Nyilvánvalóan az, hogy ezek az emberek ott mire voltak képesek, nem mondhat semmit arról, hogy az emberiség alkalmas, vagy nem alkalmas a kommunizmusra. Egyébként meg úgy van, ahogy mondja: az újabb generáció, kisszámú kivétellel, élvezni akarja az Izraelben is kialakult fogyasztói, piaci társdalom előnyeit, pénzt akar, és ezért a kibucok is piaci reformokkal próbálkoznak és bomlanak.

  • Szalai Miklós says:

    Tisztelt Szabados úr!
    A “szükségletek szerinti elosztás” kérdése, és az, hogy ezt hogyan kell értelmezni, valóban kulcsfontosságú kérdése a marxizmusnak. Norman Geras egy terjedelmes diszkussziót szentelt a kérdésnek. Három lehetőséget vázol fel:
    1. Marx azt értette szükségletek szerinti elosztáson, hogy a kifejlett kommunizmusban mindenki ellentételezés nélkül annyit kap az anyagi javakból, amennyire ő úgy érzi, hogy szüksége van. Ha szeretne a Holdra menni például, akkor ingyen elküldik a Holdra. Sztálin “A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban” c. fontos művében igy értelmezte Marxot. Ebben az esetben a kommunizmus egy mindig távolabbra kerülő délibábbá válik, hiszen sohasem lesz az emberiség olyan gazdag, hogy mindenkinek minden szubjektív vágyát kielégítse.
    2. Marx azt értette szükségletek szerinti elosztáson, hogy az emberi társadalom az ember biológiai természete alapján meghatározza: melyek az emberek természettől adott, biológiai szükségletei (kaja, lakás, ruházkodás, gyógyszer) és ezeket mindenki megkapja, de semmi többet. Ez nyilván megvalósítható, de ez nem lehet az, amit Marx akart, mert akkor, ahogy a marxizmus egyik kritikusa, Kolakowski ironikusan megállapította: “A történelem legnagyobb emancipációja egy általános jegyrendszerből állana.”
    Marx dinamikus antropológiából indul ki, nem egy biológiailag meghatározott, hanem egy állandóan gazdagodó, szükségleteit és képességeit bővítő emberi természetből – ennek az emberi természetnek, lényegnek a megvalósulása a kommunizmus.
    3. Marx arra gondolt, hogy egy társadalmi konszenzussal meghatározott, történelmileg állandóan változó kielégítő alapvető életszínvonal “kellékei” (napjainkban ehhez például már hozzátartozik a személyi számítógép is) azok, amelyeket a társadalom az egyének rendelkezésére bocsájt, ellentételezéstől függetlenül. Ez a leggazdagabb nyugati országokban, ahol a szegények például élelmiszerjegyeket kapnak, a szegénységi segélyből akár autót is fenn lehet tartani – már ma is megvalósulóban van, és talán kiterjeszthető az emberiség egészére.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum