Még egy fontos dolgot hadd mondjak el a Tyndale House Újszövetség kiadásáról, ami nem csak azokat érinti, akik értenek ógörögül. A THGNT alapvetően befolyásolni fogja, ahogy a bibliai apologetika egyik legfogósabb kérdéséről gondolkodunk, arról, hogy az Újszövetség hogyan idézi az Ószövetséget. Olyan példák juthatnak most eszünkbe, mint amikor Máté idézi Hóseást (Mt 1,15), Márk idézi Ézsaiást (Mk 1,2-4), vagy amikor Pál utal vissza ószövetségi igékre az egyetemes bűnösségről szóló híres catenájában (Róm 3,10-18). Ha megnézzük a Nestle-Aland szöveget, azt látjuk, hogy ezek az idézetek tipográfiailag el vannak választva a főszövegtől és dőlt betűvel vannak szedve. A modern fordítások idézőjelek közé is teszik őket, jelezve, hogy ezek idézetek. A THGNT azonban benne hagyja az idézeteket a szövegtestben, jelöletlenül hagyva őket, ahogy a korai kéziratok általában. Miért fontos ez?

A gond az ószövetségi igék idézésével az, hogy amikor visszakeressük őket az eredeti kontextusban, sokszor nem pont azt olvassuk ott, amit az újszövetségi szerző ír. Néha nem csak azt érezzük, hogy az ószövetségi kontextusban mintha másra vonatkozna az adott mondat, de azt is, hogy az újszövetségi szerző nem is pont azt a mondatot idézi, amire hivatkozik. Bart Ehrman saját bevallása szerint éppen ezen botránkozott meg, ez járult hozzá ahhoz, hogy elveszítette a Biblia megbízhatóságában való hitét, majd úgy általában a keresztény hitét is. Ha valóban Isten szaváról van szó, miért nem pontosan idéz az újszövetségi szerző? Miért pongyola az apostoli idézés, ha egyszer Istentől ihletett, ahogy a keresztények hiszik?

Na itt jön a képbe az egyik ok, amiért jelentősége lesz az új Tyndale House kiadás formai megoldásainak. Ahogy korábban mondtam, a THGNT formailag is igyekszik követni a legkorábbi kéziratokat, és ez – bár szükséges kompromisszumokat is magában foglal, pl. a szavak elválasztását vagy a versszámozás meghagyását – néhol revelatív hatással lehet majd a modern olvasókra. Az egyik ilyen formai változás az, hogy a THGNT visszatér a korai kéziratok idézési szokásához, ami két dolgot jelent: nem emeli ki az idézetet a szövegtestből (nem használ dőlt betűt sem, mint a Nestle-Aland szöveg), és nem látja el idézőjelekkel, mint a modern fordítások többsége. Számunkra főleg ez utóbbi az, ami rendkívül fontos.

Amikor idézőjelek közé teszünk egy idézetet, az idézőjelek közé tett szöveg egészen máshogy kezd viselkedni, egészen más szabályok lesznek érvényesek rá, egészen más elvárásokat támasztunk iránta, mint idézőjelek nélkül. Alapvetően azt várjuk el az idézőjelbe tett szövegtől, hogy pontosan adja vissza az eredeti mondato(ka)t. Ha idézőjelet használunk, nem szabad megváltoztatnunk, átformálnunk az eredeti szöveget. Ha valaki azt írja le egy cikkben, hogy Szabados Ádám szerint „a THGNT megválaszolja a Bibliával kapcsolatos apologetikai kérdéseket”, jogosan gondolja minden olvasó, hogy az idézett mondat tőlem származik, mégpedig abban a formában, ahogy az az idézőjelek között áll. Holott ez így nem igaz, én természetesen ebben a formában nem mondtam ilyet.

Mi történik akkor, ha elhagyjuk az idézőjeleket? Az idézés sokkal szabadabbá válik. Ha azt írja valaki, hogy Szabados Ádám szerint a THGNT megold hitvédelmi kérdéseket, akkor igazat állít, akkor is, ha én ezt a mondatot pont így nem mondtam. Az idézőjel mai formája viszonylag késői találmány, ahogy a pontos idézéssel kapcsolatos szigorú elvárás is. Az ókorban (és még utána is nagyon sokáig, talán egészen a mi évtizedeinkig, amikor a szellemi tulajdonról egészen máshogy kezdtünk gondolkodni, mint a régiek) nem voltak szigorú elvárások az idézéssel kapcsolatban. Az emberek sokszor fejből idéztek, hiszen ritkán volt hozzáférésük a könyvekhez, és nagyobb háttérszövegekben gondolkodtak, amelyek az idézetek számára értelmezési kontextusnak számítottak. Ha elhagyjuk a szövegből a később betett idézőjeleket vagy kiemeléseket, sokkal közelebb kerülünk tehát a korabeli ember szándékaihoz.

A Tyndale House görög kiadásának az egyik nagy újítása, hogy visszatér a modernkori idézőjelek előtti világba, kiszabadítva ezzel az újszövetségi szöveget egy mesterségesen ráerőszakolt modern elvárás kalodájából. Ezzel persze egyes igeversek értelmezése nehezebbé is válik. Hogy egy példát mondjak, a János evangéliuma első fejezetében található mondatokban például idézőjelek nélkül nem tudjuk, hogy Keresztelő János mikor fejezte be a beszédét. Az újabb bibliafordítások idézőjelbe teszik az 1,15-öt, jelezve, hogy Keresztelő János mondata abból az egyetlen versből áll. Az eredeti görög szöveg azonban nyitva hagyja ezt a kérdést, és az olvasó jogosan gondolhatja, hogy akár a 16-18. versek is Keresztelő János szájából hangoztak el, nem az evangélistáéból. Utóbbi lehetőség nyilván egy csomó érdekes kérdést hoz magával. A THGNT ezeket a kérdéseket nem zárja le mesterségesen az idézőjelek kirakásával.

A görög szöveg kutatói a THGNT olvasásakor azt élhetik át, hogy kevesebb olyan előzetes döntés befolyásolja a szöveggel való találkozásukat, ami a mi korunkban történt, ezáltal formailag még közelebb juthatnak az eredeti apostoli szövegekhez, beleértve adott esetben azok ambivalenciáját is. Ez különösen jelentős változás az idézetek esetében, amelyek az Ehrman által is hangsúlyozott apologetikai kérdéseket vetik fel. Egy halom idézéssel kapcsolatos probléma gyökere nem az eredeti görög szövegben van, hanem a saját helytelen elvárásainkban, és akkor jelentkeznek, amikor egy jóval későbbi kor gondolkodásmódját vetítjük vissza az Újszövetség ókori szövegére. A problémákat ebben az esetben az idézőjelekkel mi generáltuk magunknak.

15 hozzászólás a “Idézőjelek nélkül?” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    “Még egy fontos dolgot hadd mondjak el a Tyndale House Újszövetség kiadásáról,
    ami nem csak azokat érinti, akik értenek ógörögül. ………………………”

    Én is azok közé tartozom, aki nem ért ógörögül,
    viszont a poszt igen hasznos számomra. Köszönöm.

  • endi says:

    Sőt, ha jól tudom se vessző, se egyéb írásjelek sincsenek az eredeti nyelvű ószövetségben. Sőt, asszem magánhangzók sem. Sokkal kevésbé lehetett akkoriban az Írásokból 1-1 igét kiragadni és arra építeni mindenféle hatalmas teológiákat. Sokkal inkább rá volt kényszerítve az ember, hogy _átfogóan_ lássa és értse az egészet.

    A mai ember azt hiszi hogy 1-1 mondat vagy 1 szó lehet olyan pontos hogy mély igazságokat kijelentsünk velük. Ez a mai, tudományos gondolkodásból származhat, ahol van is ennek értelme. De minél átfogóbb-emberibb egy téma, annál kevésbé alkalmas a pontos(nak gondolt) leírás a tárgyalására.

    Jó példa erre a ma bibilakritika és bibliamagyarázatok is. Évszázadokon és könyvek ezrein keresztül pörgetnek olyan témákat a “teológusok” amiket helytelenül 1-1 igére vagy akár 1 szóra akarnak ráépíteni.

    De jó példa erre a dologra az angol nyelv is. Az angol “alap-nyelvtan” (vagy hogy mondjam) egyszerűbb mint pl a magyar. Ha szó szerint fordítanánk egyszerű angol mondatokat, akkor a magyar nyelvtannáci rávágná hogy érthetetlen. :D:D

    Amúgy van egy bizonyos Cormac McCarthy nevű híres író, aki azt találta ki hogy nem használ a regényeiben a mondat végi ponton kívül más írásjelent. Döbbenetes hatása van! Magyar nyevtannácik persze visítva menekülnek, a mellüket verve hogy ők a végső nyelvtannáci igazság letéteményesei, és hogy ez a Cormac egy szentségtörő műveletlen majom. XD

  • Steve says:

    Köszönöm a cikket. Valóban, az újszövetség nem modern értelemben véve idézi a szövegeket, így az idézőjelek használata valóban félreérthető, és felesleges ellentmondást szül. A fenti cikk hatására jöttem rá, hogy az én gondolkodásomat is befolyásolta a magyarázási kényszer a jelenséggel kapcsolatban, így nagyon köszönöm ezt az írást.

    Az eddigi megértésem alapján az újszövetség ószövetség idézeteinek pontatlanságát az alábbiakkal lehet magyarázni:

    – az újszövetség a szeptuagintát idézi, nem a héber bibliát, miközben a modern ószövetség fordítások elsősorban a héber szövegre épülnek, ezért a tipikus olvasó ahhoz képest érzékeli az eltérést (vagy nem érzékeli azt, mert a fordítók ezt direkt tompíthatják, ha akarják).

    – a második templom időszakában némileg plurálisabb volt a bibliai szöveg, többféle szöveghagyomány létezett: mind a szeptuaginta, mind a héber szöveg tekintetében, nem volt a szöveg úgy standardizálva, mint most (a héber ószövetség mostani szövege a 6-10. rögzült a mazoréták keze nyomán), valamint elterjedtek voltak a különféle magyarázó fordítások (pl. arámi nyelven). Az idézetek tehát egy szélesebb hagyományból táplálkoznak (kicsit tehát a helyzet, mint ma, amikor pl. egy angolszász kultúrkörben keletkező keresztény könyv számos angol bibliafordításból idézhet, így ugyanazt az igét a különböző könyvek mind kicsit máshogy, más felhangokkal idézik – mind ugyanazt a bibliát idézi, de mégis máshogy).

    – nem létezett a modern kereszthivatkozási rendszer (fejezetek, versek számozása) – ha a szerzők egy másik igehelyre szerettek volna utalni, azt többféle technikával érték el: összefoglaló módon idéztek egy igerészt, vagy csak az érintett szövegrész első néhány szavát idézték (feltételezve, hogy a művelt olvasó hozzágondolja a többit), vagy nem is idéztek semmit, pusztán olyan szavakat, szófordulatokat használtak, ami a hivatkozni kívánt szövegeket áthallásszerűen az olvasó eszébe juttatta (az újszövetség esetén ezek a szó azonosságon alapuló áthallások elsősorban a szeptuagintára épülnek) – ezeket az áthallásokat a modern olvasóknak sajnos szinte esélye sincs felfedezni, hiszen a fordítások gyakran nem konzisztensen fordítanak egy-egy kifejezést (ez nem figyelmetlenség miatt van, hanem gyakorlati okai vannak, az egyes nyelvek szavai, kifejezései nincsenek pontos átfedésben egymással).

    – amennyiben a szerzők több, a mondanivaló szempontjából logikailag összefüggésben álló igerészre akartak hivatkozni, akkor gyakran ezeket a különböző forrásból szövegrészeket egybegyúrták és úgy utaltak rá. Emellett az érthetőség kedvéért tömörítettek, vagy bizonyos jelentéstartalmat kiemeltek, vagy akár menet közben korrigálták a szerzők a szeptuaginta görög szövegét a héber eredeti vagy az arámi alapján (ahogy ezt ma is az igehirdetők előszeretettel teszik pl. a magyar bibliával), vagy egyszerűen magyarázó fordítást közöltek – emiatt az idézetek esetenként sem a szeptuaginta akármelyik változatával, sem pedig a héber változatokkal nem egyeznek.

    Ezek a szempontok természetesen továbbra is hasznosak, de mégis, felszabadító, amire Ádám rámutat, hogy valójában nincs is magyarázási kényszer, így a fentiek sem kell, hogy magyarázkodásnak tűnjenek. 🙂

    A héber ószövetség tanulmányozása mellett az újszövetség modern héber fordítást is szoktam olvasgatni. Külön érdekes megfigyelni a fordítók dilemmáját, ahogy próbálják feloldani ezt az egész problémakört, amely egy héber újszövetség fordítás esetén hatványozottan jelenik meg. A modern héber fordítás a mai trendeknek megfelelően minden ószövetségi idézetet idézőjelek között, gyakran verses formába szedve ad vissza. Ugyanakkor a fordítók nyilván tisztában vannak azzal, hogy a zsidó olvasók egy része érthető módon igen érzékeny ezekre az idézetekre, hiszen ők látják a héber MT szöveget, sőt, az újszövetséghez gyakran eleve kritikusan viszonyulnak (tipikus vád, hogy az újszövetség “meghamisítja” a saját maga alátámasztása érdekében a tanakh idézeteket). A fordítók általában úgy próbálják csökkenteni a problémát, hogy amennyire lehet, “visszaszigorítják” az idézeteket a héber tanakh szövege alapján (az idézett szöveg emiatt vissza is vált kortárs héberről bibliai héberre sok esetben).

  • Szabados Ádám says:

    Igazából az is kérdés, hogy volt-e egyáltalán Szeptuaginta. Természetesen voltak olyan görög fordítások, amelyeket ma együtt Szeptuagintának nevezünk, de egyáltalán nem biztos, hogy értelmes dolog Jézus korában bármiféle standardizált értelemben Szeptuagintáról beszélni. Érdemes megnézni Pete Williams ezzel kapcsolatos előadását.

  • Steve says:

    Köszönöm, megnézem!

  • endi says:

    amúgy a 4 párhuzamos evangélium is jó példa a “nem szó szerinti” leírására a történéseknek, beszédeknek…

  • Pecsuk Ottó says:

    Kedves Ádám,
    köszönöm a bejegyzésedet, fontos témát érint. Tényleg teljesen más igényeket támasztunk ma egy idézettel szemben, mint az ókori olvasók. A mai szövegkiadások és bibliakiadások mentségére legyen mondva, hogy nem az ókori, hanem a mai olvasókhoz szólnak. És amíg az ókori kéziratok írói számítottak arra, hogy a döntően szóbeli kultúrában (ahol a szövegeket fejből ismerték, nem írásban visszakeresték) a hallgatók felismerik a szövegbe rejtett “vendégszövegeket” (ma: idézeteket), addig a mai olvasóknak tipográfiai eszközökkel fel kell ezekre hívni a figyelmét. Így azért logikailag védhető a mai eljárás(unk). De amit az idézet modern jellegéről mondtál, az teljesen igaz, ahogyan az is, hogy a modernitás “pontosság” vagy szószerintiség iránti fals igénye nem létezett az ókori szövegekben, a Bibliában sem…

  • Szabados Ádám says:

    Egyetértek. Kicsit hasonló a probléma a szöveg tipográfiájával, mint a fordításokban a dinamikus ekvivalencia kérdésével. A sikeres kommunikáció érdekében muszáj kompromisszumokat kötnünk. A THGNT által képviselt konzervatív megoldások mellett szükséges a mai olvasók elvárásaihoz való igazodás is. A kettő haladhat párhuzamosan is, amit itt nyerünk, ott elveszítjük, és fordítva. Ez nem baj, ha tudjuk, hogy melyik az eredeti és melyik az akkomodáció. A kérdés arra is figyelmeztet, hogy mindig szükség lesz tanítókra az egyházban (mint Te), akik elmagyarázzák a különbséget.

  • Pecsuk Ottó says:

    Így van, és persze a legtöbb kritika egy szövegkiadást abból a szempontból szokta érni, hogy én ezt vagy azt vártam volna tőle, és ehelyett mást kaptam. Fontos, hogy legyenek differenciált NT kritikai kiadások (SBL, NA, GNT, THGNT), mert így mindenki olyat használhat, ami hozzá közel áll. Sokszor már a betűtípus is elriaszt valakit egy görög szövegtől (a teológus diákok rendszerint lefagynak a vizsgán, ha olyan görög szöveget kell olvasniuk, aminek nem szokták meg a betűtípusát) Kedvet csináltál a THGNT használatához! Bár most nagy a forgalom (refo 500?), mert a napokban megjelent az editio critica maior ApCsel szövege is, ami szövegkritikailag vsz nagyon izgalmas a nyugati szövegtöbbletek értékelése miatt. Boldog új évet!

  • Szabados Ádám says:

    Neked is, Ottó! Teljesen egyetértek veled.

    Maga a THGNT egyébként nem látványos, sőt, kifejezetten minimalista szövegapparátussal jelenik meg, inkább a mögötte álló eredeti kutatás a lényeg. Pete Williamsék a János evangéliuma editio critica maior szövegén is dolgoznak, és számomra ehhez kapcsolódik a THGNT formátum egyik igazi érdekessége. A kiadáshoz alaposan tanulmányozták a korai kéziratok paragrafus-jelöléseit, és ebből például azt a következtetést vonták le (szemben az elmúlt évtizedek kritikai tendenciáival), hogy a korai másolók a Jn 1,1-5-öt tartották bevezetésnek, és szinte egyáltalán nincs nyoma annak, hogy az 1,1-18-at tekintették volna prológusnak. Ha van prológus, akkor az számukra az első öt vers volt. Annak sincs nyoma, hogy a prológusnak nevezett verseket eltérő műfajú (mondjuk költői) szövegnek látták volna, az 1,6-tól a szöveg minden szempontból teljesen belesimul a narratívába. Ez hatással van a szöveg exegézisére, és például kevésbé valószínűvé teszi azokat a kritikai megoldásokat, amelyek szerint a prológust (mintegy különálló költői prózát) később illesztették a szöveghez. Ezek azok a finomságok, amelyek a THGNT révén átjönnek a korai másolók szöveghez való viszonyából, és akár még korábbi attitűdöket is tükrözhetnek (talán az apostoli szerzőkét).

    Nagyon örültem egyébként annak, hogy pár éve kiadtátok a magyar-görög Újszövetséget, a sajátomat azóta rongyosra olvastam. Nem terveztek a jövőben olyan kiadást, amely valamilyen minimális apparátust is tartalmaz?

  • Martonious says:

    Kedves Ádám!
    A bejegyzésedet olvasva eszembe jutott egy közelmúltbeli bibliai olvasmányélményem, ami esetleg szintén témába vágó példa példa lehet. – Remélem, nem bánod, ha megosztom!
    A Galata 2-ben Pál megemlíti a Péterrel folytatott vitáját, majd a hit általi megigazulást fejti ki. Az előbbi során föleleveníti a Péterhez intézett szavait. A fordítás egy fél verset tesz idézőjelbe (14b), én viszont azt a fölfedezést tettem, hogy akár a következő versek is részét képezhetik, mert a kapcsolat nagyon szoros.
    Újra elgondolkodtattál ezzel kapcsolatban!
    Köszönöm! 🙂

  • Szabados Ádám says:

    Martonius,

    igen, a Gal 2 is jó példa, bár ott nem egy létező írott szöveg idézéséről van szó, ami visszakövethető lenne. A NA szöveg egyébként csak óvatosan jelöli, hogy az ő döntésük értelmében Pál Péternek szóló szavai a 14b-vel véget is érnek, de Thomas Schreiner Galata-kommentárjában például osztja a megérzésedet, ő azt a véleményét írja le, hogy Pál intése a 21. verssel ér véget. Sajnos nem tudtam még beszerezni a THGNT-t (csak egy “sample” Márk evangéliumom van), de kíváncsi lennék, hogy ők jelölik-e valahogy a beszéd végét, illetve találtak-e a korai kéziratokban erre utaló jelzést.

  • Bálint says:

    Ádám,

    A THGNT olvasható online is, ahogy látom, a kiadásra jellemző tagolással: https://www.esv.org/library/tyndale-greek-new-testament/. A jobb olvashatósághoz érdemes lehet jobb oldalon kikapcsolni a sorközi fordítást, ha azzal indul.

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm, Bálint, pont ezt kerestem, csak azt hittem, még nem tették fel, mert rossz helyen kerestem. Nagyszerű, hogy online elérhető!

    Meg is néztem gyorsan a Galata 2-t, és a paragrafus-beosztás alapján úgy tűnik, a korai kéziratok egységként kezelték a 11-21. verseket, nincs törés a 14. vers után. Ez persze nem dönti el, hogy hol ért véget az idézet, de ha a 15. verset új bekezdésként jelölték volna, az azt valószínűsítené, hogy a korai másolók a 14. versben látták az idézet végét, ahogy a NA vagy a modern fordítások némelyike. Így viszont a kérdés nyitva marad, és a tipológia talán egy kicsit inkább azt erősíti, hogy a Péternek szóló szavak a 21. versig tartanak.

  • Martonious says:

    Köszönöm szépen!
    Örülök, hogy olyasmire jöttem rá, aminek lehet igazságalapja! Bár magamtól oda lyukadtam ki, hogy a μὴ γένοιτο· talán már egy írás közbeni fölkiáltás lehet (amit máshol is szívesen használ Pál).

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum