Miért is akarnánk egyenlőséget a nemek között?

2018 jan. 23. | Divinity, Társadalom, Tudomány | 12 hozzászólás

Szinte felrobbantotta az internetet és az angolszász médiát egy interjú, amely kiváló feminista csemegének ígérkezett, de könnyen lehet, hogy egyszer úgy fogunk rá emlékezni, mint a feminizmus nyugati dominanciája hanyatlásának kezdetét jelző eseményre. Egy héttel ezelőtt a brit sztárriporter (Cathy Newman) műtőasztalára került Jordan B. Peterson kanadai pszichológus, aki éppen könyvbemutatón járt a ködös Albionban, és mivel az utóbbi hónapokban ő is valóságos YouTube-sztár lett, behívták a Channel 4 stúdiójába. Sima ügy: meg kell mutatni, mennyire macsó és tarthatatlan a professzor nemi különbségeket hangsúlyozó álláspontja, a könyvéből vett idézetekkel szembesítve rá kell őt vezetni arra az egyszerű igazságra, hogy a 21. században sértő és primitív a nemek egyenlőségének megkérdőjelezése, a professzor megszégyenítve, a publikum megerősítve, hogy modern ember már nem gondolkozhat így, a felszabadító harc meg mehet tovább az eddigi kerékvágásban. Az interjúban aztán minden fordítva történt. Olyannyira, hogy ez az egyetlen beszélgetés akár teljesen meg is változtathatja a nemekről szóló nyugati diskurzust. A higgadtan, tisztelettudóan, megnyerően, logikuson és mindvégig empirikus adatokkal érvelő Peterson fél óra alatt szabályosan kivégezte a feminizmust és a gender-ideológiát. És az a döbbenetes, hogy sokan úgy érzik, ezek most tényleg nem túl nagy szavak.

Ahelyett, hogy az egész interjút elmesélném (minden angolul értőnek ajánlom, hogy nézze meg!), mindössze egy pontját szeretném kiemelni. Azt, amikor a riporternő megpróbálja sarokba szorítani a kanadai pszichológust, és arról kérdezi őt, hogy szerinte kívánatos-e a nemek közötti egyenlőség megvalósítása, Peterson pedig visszakérdez: „Milyen egyenlőségre gondol?” Newmant váratlanul éri a visszakérdezés, mert láthatóan nem gondolt még arra, hogy az egyenlőséget máshogy is értelmezze, mint a férfi és női munkák, szerepek, fizetések teljes azonossága, amelyben minden statisztikai adat, amikor a nők alacsonyabb értéket kapnak, igazságtalanság. Peterson a visszakérdezéssel az egész feminista narratíva Achilles-inára mutatott rá. Nem igaz, hogy minden egyenlőtlenség méltánytalan, és nem igaz, hogy minden egyenlőség kívánatos. Bizonyított dolog, mondja Peterson, hogy ha férfiak és nők szabadon választhatnak karriert (mint például a skandináv országokban, ahol minden más országnál többet tettek a nemek közti egyenlőségért), a nők és a férfiak saját akaratukból döntenek más és más szakmák mellett, még akkor is, ha ez jelentős különbségeket okoz a fizetésekben. Nők például sokkal nagyobb arányban lesznek ápolók, a mérnökök között pedig sokszorosa a férfiak aránya a nőkének. És ez teljesen rendben van. Peterson szerint kizárólag hatalmi eszközökkel lehet rákényszeríteni az emberekre, hogy azonos arányban rendeződjenek a különböző szakmák között – de vajon ez kívánatos-e?

Régóta meggyőződésem, hogy a feminizmus olyan szempontrendszert használ a nemek közötti kapcsolatok átrendezéséhez, amely alapvetően idegen mind a férfiasság, mind a nőiesség természetétől, és csak az indokolhatja valamelyest a küzdelmet, hogy a bűn valóban méltánytalan helyzeteket állít elő, számtalan igazságtalanságot, amelyeket fel kell számolni. Peterson professzor azt bizonyította ebben a félórás interjúban, hogy nem minden egyenlőtlenség méltánytalanság, és nem minden egyenlőség kívánatos, ezért a feminista ideál leginkább életszerűtlen. Rendkívül üdítő ennek kimondása, mert mind férfiak, mind nők szenvednek a nemek körül kialakult irdatlan káoszban, amit részben a bűn, részben a marxista és feminista ideológiák teremtettek. Egy ponton mintha még Cathy Newmant is megcsapná a friss fuvallat, ami váratlanul betört a stúdió állott levegőjébe. A lefegyverzett riporternő szinte végső fegyverként nekiszegezi a professzornak a kérdést: nem gondolja-e, hogy sokaknak sértő, amit mond? Peterson válaszában adatot kér, hogy a sértődés jelenségét megfoghassa, és megemlíti, hogy az elmúlt hónapokban több mint 25 ezer levelet kapott, amelyekben olvasói megköszönik, hogy „a pusztulás széléről” hozta vissza őket. Ez neki többet ér, mint feltételezhetően egy markáns értelmiségi csoport sértődött reakciója.

A címben feltett kérdésre az én válaszom ugyanaz, mint Peterson professzoré: miféle egyenlőségre gondolunk? Ha a nemek közötti tiszteletre és méltányosságra, akkor természetesen kívánatos cél az egyenlőség. Ha azonos szerepekre gondolunk, akkor a nemek egyenlősége olyan cél, amely újabb elnyomáshoz és mélyen természetellenes viselkedéshez vezet, ezért sem a férfiaknak, sem a nőknek nem lehet kívánatos. A férfiasság és nőiesség dicsősége a nemeknek, nem szégyene, miért akarnánk ezt elvenni tőlük? Legyünk maximálisan méltányosak, de az Isten szerelméért: ne dózeroljuk el a különbségeket! Az interjú legcsodálatosabb pillanata az, amikor mintha Newmannek is leesne, hogy a karrierépítés egy pontján feladta nőies erényeit férfias vonásokért, és ez nem vonzó a vele szemben ülő férfinek. És a másodperc töredékéig mintha ezt ő is azért bánná…

***

Kapcsolódó cikkek:

Csak macsók vagy feministák lehetünk?

Dunkirk és a feminizmus drámája

A nemek szocialista-realizmusa

12 hozzászólás

  1. kéfás

    Hát… elég nehéz volt – gyomorilag – végignézni ezt a fél órát… bántó és/de főleg idegesítő érzés volt, hogy ekkora közönség előtt nem engedi rendesen „(meg)válaszolni” a kérdést, amit feltett a vele szembe ülőnek… még jó, hogy van ez a másik kisfilm is… most kezdtem el nézni… itt legalább „kijön” minden a dokiból, ami benne maradt az adás alatt, illetve amit jó hogy elmond a „háttér dolgokról”, valamint az ő meglátásából a hölgyről… már ha lehet őt annak nevezni, bocs… Köszi Ádám… https://www.youtube.com/watch?v=TK2-xYyNpYk

  2. dzsaszper

    Kösz a linkeket a videókra.
    Számomra az interjú első 70 másodperce volt a legtartalmasabb, amikor a prof. még viszonylag szabadon beszélhetett arról, amit ő fontosnak tart… Jó lenne magyarul is olvasni tőle, nem az interjú hanem a munkásság kapcsán… Hogy úgy mondjam mindenki másnak is jót tehetne 🙂

    A hosszabb videónak is a második része ami számomra igazán érdekes. Kár hogy meg kellett szakítsam a megnézést, holnap is lesz nap…

  3. Krisztián

    Idemásolom egy tegnapi hozzászólásomat egy másik cikkhez mivel valójában ehhez tartozik:

    Valóban döbbenetes interjú, néhány napja láttam és Cathy Newman szinte minden megszólalásánál a fejem vertem a falba. Persze a “független” újságírók elfogultságára rengeteg példát láttunk eddig is, de ez most valami miatt mégis teljesen más, szinte korszakhatárt jelent, de legalábbis egy hete ezen pörög a youtube meg az angolszász média.

    Az interjúnál azonban sokkal érdekesebb maga Jordan B Peterson akiröl pont a Guardian írt egy jó cikket (https://www.theguardian.com/global/2018/jan/21/jordan-peterson-self-help-author-12-steps-interview)
    (amúgy két nappal azután, hogy egy Cathy Newman stílusú ‘hit piece’-t, karaktergyilkossági kísérletet követtek el ellene egy másik cikkben).
    Peterson egyebek mellett azzal tölti az idejét, hogy bibliai történetek pszihológiai vonatkozásairól tart 2-3 órás elöadásokat, amelyeknek nagy sikere van az ateisták között. Ez persze a történetek szekularizálása miatt van, viszont mégiscsak sokan most döbbennek rá elöször a Bibliában levö mély és többrétegü igazságokra.

  4. Szabados Ádám

    Ez évek óta folyik a kanadai és amerikai kampuszokon. Itt (vagy hosszabban itt) egy másik videó hasonló eseményről. A Yale Egyetem professzora is a szabad véleménynyilvánításért állt ki, mint Peterson.

  5. Szabados Ádám

    Nekem is.

  6. svgy

    Egészen elképesztőek ezek a videók, plusz még néhány másik, amelyeken a Jordan Peterson ellen tiltakozó diákok láthatók. Tiszta őrület az egész.

    Nem éltem még akkor, de mintha 50 év múltán a 68 as diáklázadások ultra-balos szelleme éledt volna fel újra, csak itt valami még groteszkebb és abszurdabb változatban.
    Persze az sem volt szép (következményeit tekintve pedig egyre világosabb, mennyire katasztrofális), amikor maszkokban törtek-zúztak 50 évvel ezelőtt Párizsban a szellemi elődeik, de ez a mostani helyzet valahogy nem csak ijesztő – legalábbis ha valaki felelősen próbál gondolkodni a jövőnkről és úgy általában az emberről -, de közben nevetségesen szánalmas is.

    Mert azt valahogy ebben az elfajztott világban mostanra csak-csak megszoktuk, hogy egy fiatal meg nem értve érezvén magát dühös lesz, felkapja az utcakövet és hozzávágja jobb esetben egy kirakathoz, rosszabb esetben valamelyik ártatlan járókelő fejéhez.
    Node azt, hogy közben ZS-kategóriás tini romkom filmek primadonnáiként hisztizve és sírva követeljenek a külső szemlélő számára kikövetkezhetetlen identitástudatú egyetemista „kisasszonyok” bocsánatot a professzortól, merthogy az ő érzéseiket megbántották…. és csak ezek után (vagy részint ezen közben) következzen az egyébként nyilván kötelező lincshangulat, lökdösődés és verbális vagy épp testi erőszak, hát ezt még azt hiszem emésztenem kell egy darabig.

    Nem tudom, lehet hogy ez is csak a filmek hatása (gondolok itt mondjuk Godard vagy Antonioni alkotásaira), de bennem él egy fajta nyilván idealizált kép a marxista-balos lázadó egyetemista archetípusáról: fiatal, öntudatos, vagány, önálló és talpraesett, keresi a vitákat, provokál, megkérdőjelezi a konvenciókat, mindenről saját véleménye van és bátran szembe száll a hatalom birtokosaival, vagyis a „régi rend” képviselőivel. Amíg engedik, addig érvel ,replikáz és pimaszul visszaszól, aztán amikor el akarják fojtani a hangját, akkor „a tettek mezejére lép” a tömegmozgalmakhoz csatlakozva.

    Persze lehetséges hogy ez a kép már születésekor is az újhullám egyfajta hamisítványa volt, de a mostani felhozatal képviselőivel összevetve egészen elborzasztó a kontraszt…Gyakorlatilag egyedül az erőszakosság és a harcias hangnem stimmel, minden egyéb tekintetben valami groteszk karikatúrának látszik a valóság ehhez a képhez képest.

  7. Krisztián

    Nem szívesen licitálok rá az örületre, de számomra a csúcs az Evergreen State College-on történt események. A MSM szokás szerint elhallgatta a dolgot és talán Magyarországra el sem jutott, viszont valahogy itt mutatja meg a neomaoizmus az igazi arcát (és a youtube-on dokumentálva van az egész). Egy rövid, egy közepesen hosszú és egy hosszú video az ügyröl:

    https://www.youtube.com/watch?v=2cMYfxOFBBM
    https://www.youtube.com/watch?v=2Ua5V1qhYg0
    https://www.youtube.com/watch?v=xq4Y87idawk

  8. Szabados Ádám

    Ezeket a diákokat egy tökéletes progresszív burokban évek óta arra idomítják, hogy keressék meg csoportidentitásukat, azonosítsák be sérelmeiket, lássák magukat áldozatnak, legyenek dühösek emiatt, és sorsuk szerencsétlenné fordulásáért vonják felelősségre a privilegizált elnyomót: a fehér ciszheteró férfit, különösen, ha keresztény vagy konzervatív. A gyümölcs a videókban látható.

  9. Szabados Ádám

    Egészen elképesztő, ahogy az Evergreen State College igazgatója pofozózsákká válik, beletörődik, hogy még vécére is két diák felügyeletével mehet ki, nem látja különösebb problémának, hogy a diákok ordibálva küldik el az anyjába, szinte magára húzza, hogy talán tényleg fehér felsőbbrendűségben hisz, hiszen kivételezett helyzete van, és ahogy tökéletesen alkalmatlanná teszi az általa is vallott ideológia (no meg a gyávaság) bármi hasonló helyzet kezelésére. Ijesztő.

  10. Szabados Ádám

    Az egyébként igen visszafogott David Brooks (a New York Times újságírója) szerint: “It is the most devastatingly one-sided media confrontation you will ever see.” (Nem fogunk a médiában még egy ennyire egyoldalúan pusztító konfontációt látni.) Ezt a fenti Newman-interjúról írja. Izgalmas kérdés jobb és baloldalon egyaránt, hogy vajon miért érzik annyian, hogy Brooks szavai nem túlzóak?

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK