Jordan Peterson az új személyes névmások („zhe” és „zher”) kötelező használata ellen tiltakozva egy alkalommal kitér a transzneműség jelenségének egyik legproblémásabb vetületére. Vajon mi az alapja annak – kérdezi –, hogy valaki az identitásáról szerzett saját szubjektív percepcióját, főleg, ha az közel sem egyértelmű, másokra kényszerítse? A kanadai kormány rendelete, amely az LMBTQI lobbi igazságáról meggyőződve, vagy annak politikai hasznát felmérve, kötelezővé tette az új névmások használatát, abból indul ki, hogy az identitás olyan dolog, amely az ember szubjektív érzékelésétől függ. És nem csak hogy attól függ, de kizárólag attól függ, olyannyira, hogy akár teljesen függetlenné válhat az alapvető biológiai tényektől is. Sőt, akár egészen rugalmassá is válhat, hiszen – mondja Peterson –, a „zhe” és „zher” mellé azóta több tucat új identitást jelölő névmás került, van, aki speciális karkötőt is hord, amely jelzi, hogy aznap éppen férfi vagy nő-e, esetleg valami más. Bizarr identitások alapján közösségekbe is rendeződnek ma már azok, akik tündérnek, kiskutyának vagy éppen medvének képzelik magukat. Ha megkérdőjelezhetetlennek tartjuk a transznemű ember szubjektív percepcióját, ugyanezen logika mentén el kell fogadnunk ezeket az identitásokat is valóságnak.

Csakhogy – mutat rá Peterson – az identitásunk (amelynek része a nemi identitás is) soha nem teljesen szubjektív, hanem mindig a környezetünkkel való egyezkedés által alakul ki. A környezetem tekinthet úgy rám, mint egy elviselhetetlen, bosszantó alakra, miközben én magamat egy kedves, kellemes embernek látom. Vajon nekem van igazam, vagy a környezetemnek? A valóság minden bizonnyal a kettő valamilyen keveréke. Hogy kik vagyunk, az nem pusztán belső érzékelésünk eredménye, hanem mindig tárgyalás, egyezkedés által alakul ki bennünk. Legalábbis, ha egészségesen fejlődött a személyiségünk. Az az elgondolás, hogy az identitásunkat kizárólag saját belső képünk alakítja, „egy rosszul szocializálódott kétéves gyerek filozófiája” – mondja Peterson. A kétéves gyerek még egocentrikus, nem tudja, hogyan kell másokkal együtt játszani. Kettő és négy éves kor között alakul ki a gyermek fejlődésében az a folyamat, hogy képes az észlelését másokra is kiterjeszteni és figyelembe tudja venni a környezetében lévők nézőpontját. Ilyenkor tanulunk meg közös játékokat játszani, és ezekben a közös játékokban alakulnak ki a szerepek, amelyek az önismeretben rendkívül fontosakká válnak – egész életünkre nézve.

Peterson szerint a legtöbb ember tehát már négy éves kora előtt megtanulja, hogy az identitás nem teljesen szubjektív dolog. Aki mégis úgy gondolkodik felnőttként, mint egy rosszul szocializálódott kétéves, és a törvény erejével próbálja érvényre juttatni és másokra is rákényszeríteni saját szubjektív identitásának elismerését, az valójában egy hihetetlenül nárcisztikus, hatalmat akaró ember, aki nem tanulta meg soha, hogy a környezete véleményét figyelembe vegye, amikor önmagáról gondolkodik. De miért kellene ezt nekem elfogadnom – kérdezi Peterson –, különösen, ha ez a viselkedés olyan filozófiából ered, amely a nyugati civilizáció alapvető struktúráit veszélyezteti? Miért egocentrikus, nárcisztikus emberek, és őket eszközként használó értelmiségiek és politikusok határozzák meg a többség véleménynyilvánításának a szabályait, miért olyan emberek kényszerítsék másokra belső illúzióikat, akik soha nem tanultak meg egyezkedni a környezetükkel arról, hogy kik is valójában, vagy akik olyan utópiákban hisznek, amelyek ugyanabból a gyilkos filozófiából születnek, melynek a huszadik században már százmillió áldozata lett?

Ezeket a gondolatokat nem egy gyűlölködő, fundamentalista, párbeszédre képtelen kultúrharcos fogalmazza meg, hanem egy liberális politikai nézeteket valló klinikai pszichológus, aki arra tette fel az életét, hogy összegabalyodott lelkű embereknek segítséget nyújtson. Viszont hogy mennyire súlyos és nem csak személyes kérdésekről van szó, azt éppen az mutatja, hogy kész az érintetteknek is feltenni őket (mint pl. ebben a beszélgetésben), valamint az a különös jelenség, hogy a nemrég még ismeretlen Petersont egyesek ma a nyugati kultúra legbefolyásosabb értelmiségijének tartják, akinek gondolkodásra inspiráló YouTube videóit az elmúlt hónapokban több mint 40 millióan nézték meg.

***

Kapcsolódó cikkek:

Gyermekorvosok a transzneműségről

A transzgender ellentmondásos szemiotikája

A 195 centis kínai nő, aki 175 centis fehér férfi

Van egy őrület, ami kavarog a világban

Ki lesz az első bátor transzfajú?

2 hozzászólás a “Peterson a transznemű identitás gyerekességéről” bejegyzéshez

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum