Nemrég jelent meg Tim Keller, New Yorki-i presbiteriánus lelkész új könyve Generous Justice (Nagylelkű igazságosság) címmel. Egy beszélgetést láttam a könyv megjelenésével kapcsolatban, melyben a meginterjúvolt Keller azt hangsúlyozta, hogy a szegényekkel való törődés szoros kapcsolatban van a kegyelem átélésével a személyes életünkben. Az tud igazán irgalmas lenni a szegényekhez, hangsúlyozta Keller, aki lélekben szegény. Majd rámutatott egy másik összefüggésre is: gyakran azért van bennünk közöny a szegények és elesettek iránti, mert valójában lélekben nem szegények, hanem középosztálybeliek vagyunk.

A „lélekben középosztálybeliek” kifejezést azóta is ízlelgetem. Vajon igazán szegénynek tartom magam lélekben? „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” Lélekben szegénynek lenni azt jelenti, hogy Isten előtt koldusnak látom magamat, aki kegyelemre szorul. Ez belső lelkület, mely kihatással van cselekedeteimre, életmódomra is. Azért nem vetem meg kicsorbult életű embertársaimat, mert magamat is kicsorbult életűnek tartom, akit csak Isten kegyelme köszörült élesre.

De mi van akkor, ha nem így látom magamat? Mi van akkor, ha lélekben középosztálybeli vagyok? Vajon fogok könyörülni az elesetteken és szegényeken? És vajon úgy fogok rajtuk könyörülni, ahogy Jézus könyörült rajtuk, vagy úgy, mint az alamizsnát osztogató farizeus, aki a templomban kihúzza magát, és a köztereken hirdeti jótékonyságát?

Isten óvjon bennünket a lélekben középosztálybeliségtől!

4 hozzászólás a “Boldogok a lélekben középosztálybeliek?” bejegyzéshez

  • józan' says:

    Érdekes, hogy milyen könnyedén átsiklottál afelett, hogy a könyv üzenete voltaképpen helyes-e. Ezek szerint, amit egy New York-i lelkész ír, az csakis helytálló lehet. 🙂
    És, hogy miért mondom ezt? Mert a középosztály szidalmazása a marxista terminológia része.
    Jól ismert tény, hogy a nem csak anyagi, hanem pontosan a lélekben középosztálybeli emberek hordozzák magukban azokat a bizonyos polgári értékeket, melyek fontosak civilizációnk számára (manapság sajnos egyre kevésbé). A középosztály eltűntetése a proletárdiktatúra legfontosabb célja, a mai napig (az eszközök az idők során finomodtak). És itt fontos megjegyezni, hogy a szegény nem egyenlő a léleknélküli proletárral.

    Az elesetteken való feltétlen segíteni akarást meg egy furcsa jelenségnek látom mostanában, sokan elkezdték túlhangsúlyozni az utóbbi időben, a kereszténységen belül. Mintha az egyház és a vallás már nem lenne több, mint egyfajta szociális szeretetszolgálat. Kíváncsi vagyok mi a véleményed erről, Ádám.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves józan, részben egyetértek veled. De Keller nem arról beszélt – legalábbis az interjúban, mert a könyvét még nem olvastam -, hogy nem jó középosztálybelinek lenni, hanem arról, hogy a lélekben szegények a boldogok, nem a lélekben középosztálybeliek. És hogy kapcsolat van a lélekben szegénység és a szegényeken való könyörület között. Hogy egyetértek-e ezzel? Azzal feltétlenül, hogy lélekben (!) szegények legyünk, ne középosztálybeliek. És azzal is, hogy a tanítványság része a könyörület. Veled meg abban, hogy középosztályra szükség van, és abban is, hogy az evangélium több a szociális gondoskodásnál. A keresztények a létüket időnként – feleslegesen – a szociális gondoskodással akarják igazolni a világ előtt. Ez a törekvés például éppen lélekben középosztálybeliség – szerintem.

  • Szia Ádám,

    Elolvastad már a könyvet? Most épp a Ministries of Mercyt akarom elkezdeni és érdekel a véleményed a Generous Justice-ról, ha már túl vagy rajta…köszi.

  • Szabados Ádám says:

    Sajnos még nem…

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum