Az utókor szemében Kálvin hírnevén komoly foltot ejtett Szervét Mihály megégetésének ügye. A spanyol orvost 1553-ban eretnekség vádjával ítélte máglyahalálra a genfi városi tanács. A Kálvint egyéb érdemei miatt szerető és tisztelő keresztények időnként abban próbálnak felmentést találni a genfi reformátor számára, hogy Dávid királyhoz hasonlítják: attól még lehetett Isten szíve szerint való ember, hogy neki is megvolt a maga Uriása. Mások nem ilyen kíméletesek vele szemben. Sütő András Csillag a máglyán c. drámájában például Kálvin személyén keresztül mutatja be saját kora diktatúráját, mely kegyetlenül elbánik a másként gondolkodókkal. Stefan Zweig portréja ugyanezt a képet erősíti.

Történészek régóta hangoztatják, hogy az utókor Kálvinnal kapcsolatos ítélete enyhén szólva nincs harmonikus viszonyban a tényekkel. Az a kép, hogy Kálvin valamiféle genfi diktátorként brutálisan leszámol teológiai ellenlábasával, nagyon távol áll a valóságtól. Nemrég fejeztem be Bruce Gordon 2009-ben megjelent Kálvin-életrajzát. Gordon a Yale Divinity School történészeként kritikus monográfiát írt Kálvinról, de ebben a kérdésben közel áll a véleménye egy másik történész, Alister McGrath Kálvint lényegében felmentő konklúzióihoz. (McGrath 1986-os Kálvin-életrajzát magyarul az Osiris adta ki 1996-ban.) A Kálvin szerepét jelentősen árnyaló, és a reformátorral foglalkozó történészek számára ismert tényeket a következő pontokba foglalnám:

1. Szervét szinte egész Európában körözött személy volt a Szentháromság tagadása miatt. Lyonban korábban máglyahalálra ítélték, és ha elfogják, más városokban sem kapott volna enyhébb büntetést.

2. Abban a korban majdnem mindenki egyetértett abban, hogy az eretnekség terjesztése főbenjáró vétek: a lelkek megrontása súlyosabb bűn a test megölésénél is. Hogy mi számít eretnekségnek, abban persze megoszlottak a vélemények, de hogy az eretnekség terjesztése halált érdemel, abban szinte teljes volt az egyetértés.

3. Miközben Európa más államaiban mindennaposnak számított az eretnekek megégetése, Kálvin városában ez volt az egyetlen eset, hogy valakit eretnekség vádjával máglyán kivégeztek.

4. Szervét elfogása után római katolikus részről nagy nyomás nehezedett Genfre, hogy vajon elítélik-e őt. Ha nem ítélik el, azzal a katolikusok szemében az a vád nyert volna igazolást, hogy tényleg a reformáció szabadította az eretnekeket Európára.

5. A reformátorok Melanchtontól Bullingerig levélben üzenték, hogy Szervét esetében halálbüntetésre van szükség.

6. Genf felajánlotta Szervétnek, hogy ha akarja, átadják más városnak, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy Genfben ítéljenek felette.

7. Kálvin nem volt tagja a városi tanácsnak, mely az ítéletet meghozta. A perbe teológusként vonták be, akinek azt kellett bebizonyítania, hogy Szervét tanai valóban eretnekséget tartalmaznak.

8. Kálvin – francia menekült lévén – genfi polgár sem volt ebben az időben, nem volt még választójoga sem a városban!

9. Sőt, a Kálvin reformjait támogató párt 1553-ban éppen kisebbségben, ellenzékben volt! A másként gondolkodókat máglyára küldő genfi diktátor képe aligha egyeztethető össze az akkori politikai realitásokkal.

10. Igaz, hogy Kálvin helyeselte a kivégzést, de végig remélte, hogy nem kerül rá sor. Kálvin valódi szándékait mutatja, hogy évekkel korábban élete kockáztatásával Párizsba utazott, hogy ott találkozzon a spanyol orvossal, és meggyőzze őt tévedéseiről. Szervét akkor nem jelent meg a találkozón.

11. Kálvin kérte a tanácstól, hogy ne máglyán végezzék ki, hanem humánusabb módon, de a Kálvinnal ekkor ellenséges tanács elutasította a kérését.

Alister McGrath-szal személyesen beszélgethettem egyszer erről a kérdésről. Az ő véleménye az – és ezt a monográfiájában le is írja –, hogy Szervét megégetésével a városi tanács valójában Kálvinnak akart jól befűteni! A következmények fényében el kell ismernünk: ha ez volt a céljuk, nem kalkuláltak rosszul! Gordon hasonló véleményt fogalmaz meg: Kálvin ellenfeleinek legnagyobb győzelme, hogy a reformátorról a genfi diktátor képét tudták kialakítani. Szervét megégetése csodálatos muníciót adott ehhez a kezükbe.

Kálvint teljesen nem menteném fel, hiszen egyetértett a kivégzéssel. Igazságtalan persze egy huszonegyedik századi, pluralista, szekularizált kultúrából ítéletet mondani egy vallási semlegességet hírből sem ismerő kor döntéseiről, ezzel együtt azt gondolom, hogy jobb lett volna abban a korban is hagyni, hogy az emberek a lelkiismeretük szerint dönthessenek arról, mit hisznek, és mit nem. Az viszont egyértelmű a számomra, hogy Szervét hamvait nem szórhatjuk vádként Kálvin sírjára. Ennek kimondásával tartozunk a genfi reformátornak.

22 hozzászólás a “Valóban Kálvin égette meg Szervét Mihály spanyol orvost?” bejegyzéshez

  • zsoltaros says:

    Nagyszerű összefoglalása a témának. Örömmel olvastam – nem azért mert Kálvin korunk igazolására szorulna (és biztosan voltak neki is gyengeségei), hanem azért mert Szervét Mihályból valóban a szakmájuk szabályait félretéve avattak szentet a nem elfogulatlan történészek.

  • endi says:

    Hát szerintem amiket itt írtál az egyik se menti Kálvint ebben a dologban…
    Mondjuk nem mintha értenék a témához… 🙂

  • Szabados Ádám says:

    endi, esetleg a 7-9. pontokat olvasd el újra. A lényeg röviden: Kálvint maximum a véleményéért lehet bírálni, Szervét megégetéséért nem, mert hogy nem ő döntött róla, és ha akart volna, se tudott volna dönteni.

  • Nazo says:

    Sziasztok!
    Kálvint a kor fényében lehet megérteni. Sok a sötét folt Ő és Szervet kapcsolatában, úgy tűnik, hogy már előzőleg is volt kapcsolatuk.
    Az tény, hogy nem Kálvin döntése volt Szervet megégetése, de a halálát helyeselte. Egyébként volt befolyása, jelen esetben Szervet lefejezését szerette volna elérni, amit a tanács nem fogadott el.

    Jos Colijn, Református egyháztörténész a könyvében beszél is erről.

    “A 2Tim 2, 16kk alapján a római katolikusok és protestánsok egyaránt “rákos fekélynek” tekintették az eretneket, s ezt a “fekélyt” ki kell vágni. Ha ez nem történik meg, akkor az egész test(az egyház) elfeklyesedik. Kálvin ezt szó szerint vette és ki is mondta, hogy nem szabad Servet-t megmenteni, mert akkor sokakat félre fog vezetni: a nyájat védeni kell a farkasok ellen. Aki lelkeket öl meg,azt meg kell ölni, azt ki kell végezni” (Jos Colijn Egyetemes Egyháztörténet, Iránytű 2001, Rektorálta Dr Barcza József és Hörcsik Richárd /164. old./)

    Kálvin nem mentes kora gondolkodásmódjától ebben a kérdésben. Az evangélium alapján az ítélet Istené. Mindez nem csökkenti, hogy Kálvin hatalmas teológus volt.

  • József György says:

    ” NE ÖLJ “

  • Szabados Ádám says:

    Ez azért nem ennyire egyszerű. Az ÓSZ különbséget tett az emberölés és a halálbüntetés között.

  • andriska says:

    a Sütő András Csillag a máglyán cimü szindarabnak a hetvenes évek erdélyi romániai kommunista-kor és kór-történeti áthallásairólszeretnék szólni.Egy irót nem ment meg a halála a kritikától.A gyönyörüen megirt szindarab diktátori megrendelésre készült,és nem a diktátort mutatja be,hanem a szegény és a proletáriátus eszméjével szinte azonos istentagadás felé fejlődő szabadgondolkodónak az ötágú csillaggal jelképezhető mártiriumát.Abban az időben voltam teológus Kolozsváron,s intellektuális szégyenités-trend volt a Rendelő Hatalom akarata,s be is jött neki,mert az Egy lócsiszár virágvasárnapja,meg a Csillag a máglyán cimü darabok ősbemutatói után az evangelikus lutheránus,illetve a református társadalmi-eszmei értékek kerültek a nevetségesség összfénnyébe.Ezt azért irtam le,mert már-már heroizálodnak az elmult korok kései meg ujabb martinovicsai is a maguk szinte,meg majdnem becsületességükkel.

  • Ne ölj (semmiképpen) says:

    Kálvin Szervéttel szembeni eltökéltségében 1546-ban, vagyis hét évvel Szervét máglyahalála előtt írta róla Farelnek: „Ha Genfbe jön, élve nem távozik onnan, amennyiben a tekintélyemnek súlya van.” A per idején pedig Kálvin ezt jegyezte föl: „Remélem, halálos lesz az ítélet.”
    Volt súlya Kálvin tekintélyének, s még ma is van.

  • Papp Gábor says:

    Tanulságos volt elolvasni a hozzászólásokat (is). Én hívő kálvinista vagyok, és mint ilyen hivatalból nem ítélhetek Kálvin felett. Valóban igaz, hogy a régi korok erkölcsei akkor mást diktáltak, és valószínűleg Szervét Mihály maga is vértanú szeretett volna lenni. Ezt a célt nem csak elérte, hanem végül is ő lett az unitáriusok Kálvinja. Ha más korban él más helyen (pl. Erdélyben) békésen hirdethette volna tanait. Az azonban felettébb különös, hogy Sütő darabjából készült filmet pont most a reformáció napján gondolták sugározni

  • Kuba Róbert says:

    én nem más korok fényében vizsgálom a kérdést, hanem egyedül a Szentírás fényében: Krisztus nem ezt tanította, hanem azt, hogy tartsuk oda arcunkat, az azt megütőknek. Azt tanította, szeressük ellenségeinket. Azt tanította, feddjük meg testvérünket ha vétkezik. Ha végigjártuk a gyülekezeti intés lépcsőfokait, és nem hallgat ránk, vegyük úgy, mintha pogány volna. Pál azt mondta, átadjuk (átengedjük) az ilyet a sátánnak. Ami max. annyit tesz, hogy kimondjuk, nem tartozik a gyülekezet tagjai közé, nem tartunk vele kapcsolatot, “az ilyennel még együtt se egyetek, ne is köszöntsétek, nehogy közösséget vállaljatok annak gonosz cselekedeteivel.” Avagy, lemondunk a továbbiakban az érte való szellemi harcról, imádságban aló küzdésről: el akarod hagyni az egészséges tanítást, viszket a füled? El akarod hagyni krisztust, annak testét? Szabad vagy. Ezt a Sátán akarja és átengedünk neki. Ahogyan Jézus is tette Júdással, aki el akarta őt árulni és akibe belement a Sátán: amit tenni akarsz, tedd meg hamar.

    De alapos félreértés volt Pélnak ezeket a szavait úgy érteni, hogy máglyaalál jár azért, ha valaki nem keresztény.

    Kálvin ismerte Isten Igéjét. Olvasni ő is tudott. Ha olyan hatalmas teológus volt, ezt minimum meg kellett volna értenie.

    Ha tehát nem süllyedek a relativizmus mocsarába, hanem csakis az Ige mérlegén vizsgálom a cselekedetét, bizony súlyos bűnt követett el. Krisztus irgalmas, az ő kezében van, hogy megbocsátott-e neki.

    “Hatalmas” teológusként tanulhatott volna Jézustól, aki nem vetette rá a paráznaságon (egyébként érdekes módon egyoldalúan, holott ezt minimum párosan szokták elkövetni…) tetten ért asszonyra a követ, hanem azt mondta, eredj el és többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék vele.

    Ha tehát az Ige mérlegén vizsgáljuk a kérdést, akkor bizony bűnös volt emberölésben, abban való segédkezésben, annak előkészítésében, abban aló részvételben.

    “Hatalmas” teológusként mondhatta volna azt is, hogy “ember, ki tett bíróvá köztetek”?

    Maradjunk a realitásnál, és legyen életünk kizárólagos mérlege a Szentírás, ne pedig az éppen aktuális közhangulat és korszellem.

  • Szabados Ádám says:

    Robi,

    azt mindenképpen szögezzük le, hogy Kálvin nem ítélte halálra a spanyol orvost, hiszen nem volt még genfi polgár sem (!), és válasszuk külön azt, amit az egyház tett az ügyben, és azt, amit az állam. Kálvin az egyház képviselőjeként annyit tett, hogy bebizonyította: Szervét nézetei eretnek nézetek. Az állam meg ítélt felette. Ha ma az egyház képviselője feljelentést tesz, mert az egyik pap gyerekeket molesztált, nem vét a megbocsátás parancsa ellen, csak elismeri az állam joghatóságát köztörvényes ügyekben. Eretnekség terjesztése (a lelkek megrontása) abban a korban köztörvényes bűntettnek számított. Szerintem ez helytelen volt, az államnak nagyobb lelkiismereti szabadságot kell biztosítania, de Kálvin szerepének megértésében és megítélésében nem lehet eltekinteni ettől a ténytől.

  • Kuba Róbert says:

    Ádám,

    ez nagyon durva csúsztatás részedről.

    Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy Valóban Kálvin égette meg Szervét Mihály spanyol orvost, már eleve rosszul tettük fel a kérdést.

    A válasz: NEM.

    nem voltam ott, de minden bizonnyal nem ő gyűjtötte a rőzsét össze, nem ő állította oda az oszlopot, nem ő kötözte meg Szervét kezeit, nem ő gyújtotta meg a tüzet.

    Rosszul tetted fel a kérdést.

    Ha azonban helyesen tesszük fel a kérdést, bűnös volt-e Kálvin Szervét megégetésében, a Szentírás fényében, nos egész más választ kapunk:

    Amennyiben állást foglalt az ügyben, hagyta magát belevonni, maga is egyetértett a kivégzéssel, úgy bűnsegédi bűnrészes volt.

    Másrészt meg nem lehet különválasztani a kérdést az egyházi és az állami részről, mert az állam éppen azért ítélte eretnekség terjesztése miatt halálra, mert az egyház azt tanította, hogy ezért halál jár. Az egyház és az államhatalom összefonódása, annak mocskos következményei az egyházra nézve önmagában is egy tág témakör, megérne egy külön posztot… Nagyon durva csúsztatás rákenni az államra, hogy ez abban a korban köztörvényes bűnnek számított. Ugyanis az államot az egyház irányította. Ha az egyház világosan tanított volna, ki kellett volna derülnie, hogy ez a halálos bűn ez olyan Isten előtti halálos bűn, amelyet Isten dolga elítélni a túlvilágon, mert övé a bosszúállás, és nem az államé, ezen a világon. De az egyház ezt “elfelejtette” helyesen tanítani. Az egyház nyomására álltak fel az inkvizíciós törvényszékek, perek, eretnekégetések.

    Amit te csinálsz, az egy szerecsenmosdatás: kimosod Kálvint, arra hivatkozva, hogy végülis azok voltak a bűnösök, akik az ítéletet meghozták. Ugyanakkor több hozzászólásból és magából a felvezetésedből is kiderül, hogy részt vett a tárgyaláson, egyetértett a halálos ítélettel. Megbonyolítod a kérdést azzal, hogy hivatkozol a korszellemre, a katolikus nyomásra, stb.

    Tegyük a kérdést az IGE MÉRLEGÉRE:

    “Ítéljétek meg, hogy embereknek kell-e inkább tetszenünk, vagy Istennek?”

    “Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik gyaláznak titeket, tegyetek jót ellenségeitekkel.”

    “Istené a bosszúállás.”

    “Szeretteim, ne álljatok bosszút önmagatokért, hanem adjatok helyet a mindenható haragjának.”

    “Uram, akarod, hogy tűz szálljon le az égből és megégesse őket? Ő pedig megdorgálta őket. Nem tudjátok milyen lélek lakik bennetek.”

    Azzal, hogy Kálvin egyáltalán részt vett egy ilyen tárgyaláson, már önmagában bűnrészessé vált. Azt kellett volna mondania, hogy nem vesz részt a tárgyaláson, mert NINCS IGEI ALAPJA más emberek kivégzésének azért, mert nem hisz a keresztény tanításokban. Azért, mert elutasítja az inkvizíciót, mely gonosz dolog, ördögtől való, és ebben nem hajlandó részt venni. Azért, mert az apostolok soha ilyet nem tettek volna.

    Azt kellett volna mondania, hogy ő ebben a kérdésben inkább Istennek akar tetszeni, semmint embereknek. Ehelyett hallgatott a társadalmi nyomásra, hallgatott a katolikus egyház akkori szörnyűséges tévtanítására, részt vett a katolikus egyház által akkor szervezett és (államhatalmi segédlettel) fenntartott inkvizíciós tárgyaláson.

    Már az, hogy nem foglalt nyíltan állást egyáltalán az inkvizíció ellen, az egyháznak az államra gyakorolt, tévtanítások által kreált rendszere ellen, istentelen törvényei ellen, az ellen, hogy az állam ne szóljon bele az egyház belügyeibe evilági eszközökkel (amibe viszont pont az egyház vonta bele…), már ez önmagában súlyos bűn volt Kálvin részéről.

    Végülis az államhatalomnak és az akkori katolikus egyháznak akart tetszeni ezzel, embereknek és nem Istennek.

    Még mindig megtehette volna, hogy ha részt is vesz, kimondja, egyáltalán nem ért egyet a halálos ítélettel, célja csupán annyi, bebizonyítani, hogy az orvos olyat tanít, ami az IGE MÉRLEGÉN nem állja meg a helyét. Sietve kellett volna hozzátennie, hogy az egyháznak nincs joga senkit sem halálra ítélni ezért. Sőt, kifejezetten ellenzi ezt, és kéri a halálos ítélet helyett annak eltörlését. Megtette? Nem.

    Az IGE MÉRLEGÉN: “Aki tudná cselekedni a jót, de nem teszi, bűne az annak.”

    Ha tehát úy tesszük fel a kérdést, hogy Ő égette-e meg, a válasz: NEM

    Ha viszont úgy, hogy bűnös volt-e, a válasz egyértelműen: IGEN.

    Bűnsegédi bűnrészes.

    Lehet mosdatni, magyarázgatni, fényezni, mentegetni.

    Nagy kérdés, hogy amikor a világban annyi megbotránkozás van az emberekben a mi (keresztények) gonoszságai miatt (zsidóüldözés, inkvizíció, indiánok kiirtása, tudósok elégetése, és ezer más dolog miatt), és ezt a blogot nem csak mi, belső tagok olvassuk, hanem “külsősök” is, a kereső bárkit idehoz, hitetleneket és megbotránkozottakat is, vajon megéri-e a kálvinizmu-sunk(-sotok) védelmében, mentegetésében egy ilyen csúsztatásokkal teli posztot feltenni, még tovább menve a megbotránkoztatásban?

    Ahogyan meg van írva:

    “Miattatok káromolják szent nevemet a pogányok között”

    Milyen igaz…

  • Szabados Ádám says:

    Robi,

    abban biztos igazad van, hogy Kálvin miatt is érte gyalázat Krisztus nevét, meg miattam is, és ezt (mindkettőt) nagyon sajnálom. Kálvint ezzel együtt fontos példaképnek tartom, Szervét ügyében a felelősségét – a cikkben felsorolt tények fényében – csekélynek gondolom. Szerintem félreérted Kálvint is, a történelmi szituációt is és Genf akkori világát is. Az árnyaltabb ítéletalkotáshoz figyelmedbe ajánlom Bruce Gordon és Alister McGrath Kálvin-életrajzait. Általánosságban meg ezt a bejegyzést.

  • Kuba Róbert says:

    Ádám,

    “abban biztos igazad van, hogy Kálvin miatt is érte gyalázat Krisztus nevét, meg miattam is, és ezt (mindkettőt) nagyon sajnálom.”

    Köszönöm. Nagyon örülök, hogy ez elhangzott. Fontos, hiánypótló mondat ez.

    Tudod, szerintem más szempontokat tartottunk szem előtt ezzel a poszttal kapcsolatban. Te alapvetően árnyalni szerettél volna dolgokat, világosabb megértést adni arról, mi kényszerítette bele ebbe Kálvint. Kicsit talán a saját felekezeted felé szolgálni, kicsit talán enyhíteni a dolog élét.

    Én inkább azok fejével próbáltam gondolkozni, akik előtt bevágtuk a templomajtót, vagy mi késztettük őket arra, hogy bevágják maguk mögött. Figyelembe véve az internet abszolút nyitott voltát, tekintettel lenni az esetleg idetévedő hitetlenekre, avagy Istenben megbotránkozottakra is.

    Persze, hogy fel lehet tenni a kérdést így is, meg úgy is, attól függően, mit akarunk kidomborítani vele. És a válasz attól függ, milyen szándékkal tesszük fel.

    Ezzel az igen fontos mondatoddal, ami már majdnem bocsánatkérés volt, egész más gellert kapott a dolog.

    Azt hiszem, nekünk, keresztényeknek felelősségünk van a világ felé, hogy azokért a gyalázatos dolgokért, amelyeket Krisztus nevében követtünk el, bocsánatot kérjünk az emberektől. Kifejezzük, hogy sajnáljuk, sőt, nem csak, hogy sajnáljuk, hanem bocsánatot kérünk érte. Ha ez megvan, onnantól akár az olvasóra is bízhatjuk, hogyan ítéli meg a kérdést, akár már árnyalhatunk is.

    Azt hiszem, most már sínen vagyunk.

  • Balogh Béla says:

    Először tévedtem id és nagyon örülök, hogy idetévedtem. ‘Emberemlékezet’ óta nem hallok ilyen szeretettel és tisztelettel teli vitát, mint itt… —Kálvin ügyében – tudatlan kálvinista vagyok… És főleg nem igazságot tevő. Bizonyos, hogy Kálvin a kora embere volt és nyilván voltak neki is hibái és tévedései. Számomra bizonyosnak tűnik, hogy Kálvinban is volt – lehet, hogy akaratlanul – a korra és a Kálvin-nagyságú prédikátorokra mindig(..?) jellemző vallási gyűlölségből. Szóval én is azt mondom: halálra ítélte? NEM. Bűnös volt Szervét halálában? IGEN. Persze nehéz lenne a mai eszünkkel-hitünkkel-ismereteinkkel megmondani: mit is kellett volna tenni Kálvinnak, hogy a második válasz is NEM legyen… Megszöktetni Szervétet…?! Vagy mit…?! Bebizonyítani neki, a szentháromság-hívőnek a város számára, hogy a szentháromság-tagadó nem eretnek…?! A keresztyénség sarokköve Jézus Isten-volta, tehát a Szentháromság sarokkő – bizony az unitárius szerintem se keresztyén… Csak ezt kimondani akkor egyenlő volt a halálos itélettel. S lőn… (Különben éppen most olvasom Jókai ‘Egy az Isten’ című regényét; szerintem harmincadszor. Szeretetteljes az unitáriusok ábrázolása; tisztelem is a hitüket-illetve a hitüket őszintén megélő unitáriusokat. Nagyképűen: talán egy kicsit Kálvin nevében is…)

  • Élethosszig Kereső says:

    Nem hinném, hogy ennyire bonyolult ez a dolog. Jézus missziós parancsa az evangélium HIRDETÉSÉRE, a tanítványok számának gyarapítására kötelez mindannyiunkat, de explicite tiltja az erőszakos térítést. “Ahol nem fogadnak titeket, menjetek tovább…” – ezt mondta. És a folytatásból kiderül, hogy a többit Rá kell bíznunk, nem a mi dolgunk az ítélet és a büntetés.
    Ezenkívül pedig Kálvinnak illett volna tudnia (ha már akkora nagy koponya volt), hogy az akkori egyház szemében ő maga is eretneknek számított. De hát mindig egyszerűbb elhallgattatni a kérdezőt, a más véleményt hangoztatót, mint elgondolkodni, megválaszolni a kérdéseket, vagy beismerni, hogy a legnagyobb teológusok sem tudják a végső válaszokat. A tekintélyelvűség az egyházban nagyon sok kárt okozott, és a látható, emberi tekintély preferenciája háttérbe szorította Jézus igazi, csodálatos emberi és isteni lényét. Ma sincs ez másként sok gyülekezetben. A maguk képére akarják formálni a csatlakozót, és ezzel nemhogy közelebb vinnék Jézushoz, inkább eléje tolakodnak. Szervét Mihály a barátja volt Kálvinnak, amíg mindketten a dogmatikus béklyókból akartak szabadulni. Aztán Kálvin megalkotta a maga dogmáit, béklyóit, és már azoknak kellett vakon engedelmeskedni. És többé nem számított a barátság, elutasította az együttgondolkodást, a további keresést, kutatást. Sorsára hagyta a barátját, és szerintem ez igenis bűn volt.

  • Toth Miklos says:

    Honnan tudjuk, hogy Kalvin es Szervet baratok voltak? Kaphatnank egy forrast?
    Koszonom.

  • Szabados Ádám says:

    Ki állította, hogy barátok voltak?

  • Toth Miklos says:

    Elethosszig kereso, 4 sorral a hozzaszolas vege elott.

  • Szabados Ádám says:

    OK, már látom.

  • Élethosszig Kereső says:

    Jó, helytelenül fogalmaztam: nem a barátja volt, hanem olyan valaki, aki része volt a reformáció útkereső mozgalmainak, és akivel Kálvin teológiai témájú levelezésben állt, majd elárulta, és végül közreműködött a halálos ítélet meghozatalában. Az útkeresés szabadságát Kálvin magára nézve jogosnak tekintette, Szervéttel viszont úgy bánt el, ahogyan vele tette volna az inkvizíció, ha hozzáférnek. Ez számomra morálisan visszataszító, elfogadhatatlan, és vallásos bigottságot mutat.
    Szabad-e megfosztani valakit a puszta életétől azért, mert az enyémtől eltérő nézeteket hirdet valamiről? Az én felfogásom szerint nem, és aki ezt teszi, az egy primitív hatalmi gőg jegyében cselekszik. Jézustól – legalábbis az evangéliumok szerint – mi sem állt távolabb, minthogy ilyesmire biztassa a tanítványait. Ez nem az Ő útja, tehát aki ilyesmit csinál, az nem a jézusi keskeny úton jár. Akkor sem, ha térdig gázol a teológiai tudásban, és akkor sem, ha odáig ment a reformálásban, hogy saját nevével fémjelzett felekezetet gyűjtött maga köré.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum