„Ne úgy gondoljanak a szexre, mint ami jár nekik”

2018 máj. 15. | Divinity, Társadalom | 9 hozzászólás

A poszt címe a 444.hu nemrég megjelent cikkének teljesen logikus és helyes konklúziója. A cikk az ún. „incel” (saját akaratukon kívül cölibátusban élő) férfiakról szól, illetve arról a nemrég született felvetésről (és annak kritikájáról), hogy „a szex újraelosztására” lenne szükség. Ha valaki most jobbra meg balra néz, hogy ugyan kinek jut eszébe ilyen eget rengető hülyeség, annak ébresztő: bizony olyan világban élünk, ahol ilyesmit időnként felvetnek és egészen komolyan meg is vitatnak. Aztán többnyire el is vetnek, mint a 444.hu cikk szerzője, de az ilyen felvetések jellemzően csak úgy halnak el, mint a bretagne-i hullám, amelynek most épp nem sikerült újabb darabot leszakítania a parti sziklából. Én nem megvitatni akarom az ominózus kérdést, hanem csak rámutatni arra az ellentmondásra, amit a 444.hu cikk konklúziója jelez.

Teljesen egyetértek a cikk következtetésével: „nem szexújraelosztásra lenne szükség, hanem úgy nevelni fel a ma fiatal fiúkat, hogy ne úgy gondoljanak a szexre, mint ami jár nekik”. Bingó. Vagyis nem egészen, mert a mondat úgy folytatódik: „hanem mint ami két ember közötti kölcsönös megegyezésen alapul”. Ezzel azért megint gondok vannak, amiről itt írtam, és a cikkben elemzett problémának is mélyebbek a gyökerei. Ugyanis pont azok nevelik a mai fiatal fiúkat arra, hogy úgy gondoljanak a szexre, mint ami jár nekik, akik megütköznek azokon az „incel” fiúkon, akik úgy gondolnak a szexre, hogy az jár nekik. Mert hát miről is szól régóta a szexuális forradalom kultúrája? Úgy van. Pont arról, hogy úgy neveljük a fiatal fiúkat, hogy a szex jár nekik. És nem csak nekik, hanem azoknak a fiúknak is, akik fiúkkal akarnak szexelni. Meg azoknak a lányoknak is, akik lányokkal akarnak szexelni. Meg azoknak a fiúknak is, akik lányként akarnak szexelni lányokkal vagy fiúkkal. Meg mindenkinek, mindenhogy.

Igen, úgy kellene nevelni a fiúkat és a lányokat, hogy ne gondolják, hogy a szex jár nekik. Hogy ne gondolják, hogy aki szexuális tisztaságra hívja őket, meg bizonyos Istentől adott keretekre hívja fel a figyelmüket, az automatikusan gyűlöli őket. Hogy ne gondolják, hogy aki azt hirdeti, hogy nem vagyunk azonosak a szexuális vágyainkkal, az homofób, transzfób vagy akármilyenfób. Igen, úgy kellene nevelni a fiainkat és a lányainkat, hogy eleve bizalmatlanok legyenek a szexuális forradalom kulturális produktumai, hefneriánus bálványai, tabudöntögető, kihívó, provokáló, mértéket nem ismerő, újabb és újabb határokat átlépő, bizarr, normaszegő, vagy egyszerűen csak üres és csalfa hívságai iránt. Hogy ne higgyék el azt, amit a tömegkultúra minden csatornán keresztül nullahuszonnégyben az arcukba nyom. Igen, valahogy úgy kellene őket nevelni, ahogy a szexuális forradalom előtt. Tanulva annak a kornak is a hibáiból (persze, ott is voltak súlyos bajok), de tanulva végre a szexuális forradalom teljesen elbaltázott kísérletéből is.

Szóval igen, igaza van a 444.hu cikk szerzőjének. Csak ennél még őszintébb diagnózisra lenne szükség. Sürgősen.

9 hozzászólás

  1. Vértes László

    Eddig még minden társadalom szabályozta a szexet, és amelyik ellazult, hamarosan össze is omlott. Kb. válaszúthoz értünk: a lazítás felé indulni, akár a fenntarthatatlanná válás árán is, nem tűnik jó ötletnek.

  2. Éva

    Hogy lehet,kedves László, hogy arról írsz, „lazítás felé indulni” ?! A teljes nyugati társadalom súlyos beteg, gyakorlatilag szétesett a családi minták, az Isten által rendelt szexualitás ÁTSZERVEZÉSE, LEROMBOLÁSA által !
    „Isten látta,hogy amit alkotott, igen jó” – csak éppen az életet hordozó, a Szentháromság mintájára alkotott KÉPMÁS működhet (?) másként és nem jó ? Persze, ezt nem neked írom, hanem azoknak, akik azt gondolják, LEHET kereszténynek és aktívan melegnek lenni egyszerre, a sor végén ott van Ádám által már jelzett poliamoria :(( meg az egy személyű – bejegyzett – „házasság”!

  3. Szalai Miklos

    Hát azért elég sokféle módon szabályozták, és némelyik keresztény szempontból nem is tekinthető szabályozásnak. Bizonyos társadalmakban – az ókori Görögországban például – a homoszexualitás nem csak elfogadott volt, hanem fölé helyezték a heteroszexualitásnak.
    Amikor viszont a kereszténység tanításának megfelelően szabályozták a szexualitást, (a homoszexualitást tiltották, a házasság előtti kapcsolatokat szintén), annak a következménye mérhetetlen mennyiségű frusztráció és képmutatás lett, a prostitúció virágzása (a századelő Bécsében Stefan Zweig szerint két lépést nem lehetett anélkül menni, hogy ne szólítsák le az embert ezek a szegény lányok) és a kiszolgáltatott helyzetben lévő (alsóbb osztálybéli) nők szexuális kizsákmányolása.

  4. Krumpliorr

    Azért ez nem ilyen egyszerű. A kereszténység egyik szemellenzős és hamiskás látásának alapja a dogmatizmus. Ezen kényes témában különösen nehéz az egyensúlyt megtalálni, a bibliai igazságok és isteni parancsok, meg az ember természetes illetve biológiai törvényszerűségei, mechanizmusai között (hangsúlyozottan nem a szexuális forradalom hazug eszméjére gondolok). Ezen esetben, a bibliai igazságok sokszor módosulnak egy leegyszerűsített dogmatikus sablonná. Sajnos rossz az alapvetés is: „hanem úgy nevelni fel a ma fiatal fiúkat, hogy ne úgy gondoljanak a szexre, mint ami jár nekik”. Nem hiszem, hogy a szexuális szabadosság világ fertőjét a családi minták és szülői nevelés határozta meg. Nyilvánvalóan bizonyos rossz akaratú és a világra szabadított gonosz erők befolyása miatt indult általános társadalmi és szórakoztató ipari tevékenység adta a mintát és a felhatalmazást ebbe a rossz irányra. A másik probléma a „mint ami jár nekik”-el, hogy ezt nem csak valakik fogják megmondani a fiataloknak, hanem az „anyatermészet”, leegyszerűsítve, a hormonok. Az ember úgy lett megalkotva (az evolúcióban nem hiszek, pedig ezt a témát bezony könnyebb lenne azzal magyarázni), hogy szinte az alapvető létfenntartáshoz igen hasonló késztetések, vágyak és szükségletek vannak genetikailag kódolva az emberi szervezetben, a fajfenntartás okán. A hormonok működését nem lehet egyszerűen csak úgy akarattal befolyásolni. Ezeket a tényeket a kereszténység sokszor vagy nem veszi figyelembe, vagy egyenesen letagadja, tévesen értelmezve a „magad ura vagy a testeden” elvet. Egy naturális és igen egzakt példát említve a szexualitás alapvető fontosságára, a nőknél főleg változó kor előtt és környékén a nemi élet hiánya testi betegséget okozhat, petefészek cisztát (Cysta ovarii)és premenstruációs szindrómát! Az apácáknál ezen betegségek, ás a női nemi szervek rákos megbetegedései is jóval gyakoribbak. Férfiaknál prosztata betegségeket okozhat a szexualitás hiánya. A lelki zavarokon túl. Ez súlyos tabu, de attól még megingathatatlan tény, hogy nem beszélünk róla, illetve úgy mutatjuk be a szexuális életet, mint valami nagyon szigorúan engedélyezett (házasságon belül) veszélyt, némileg terheket és fals állapotokat is előidézve. Ezt csak azért írtam le, hogy kicsit ellensúlyozzam a szokásos keresztény szigort és dogmatikus hozzáállást. Természetesen a szabad szex, a pornográfia, a prostitúció és általában az egyre gyakoribb szexuális devianciák elítélendők és károsak a társadalom minden részére, ezt nem is vitatom.

  5. Cypriánus

    Krumpliorr, nem tudom honnan veszed a betegségek összefüggését a szexuális élet hiányával, az apácák esetén az emlőrák és valamelyest az endometrium carcinoma gyakorisága nő, azaz olyan daganat típusoké, ami ellen a várandósság és a szoptatás véd.

    Ha tovább viszem a logikádat, akkor a tizenéves lányoknak szülni és szoptatni is kellene, ami igaz lehet valami biológiai síkon, de a mai társadalom aligha lenne ezért lelkes.

    Viszont az apácák esetén töredéke a méhnyakrák incidencia az átlag populációnak, ami az alapvetően némi úton terjedő HR – HPV típusok miatt természetesen teljesen érthető.

    A prosztata esetén meg szintén elég , hmmm, vitatható, amit mondasz, hiszen …. tipikusan idős kori megbetegedésről van szó, ráadásul a prosztata hámsejtek szempontjából mindegy hogy az ejakuláció nedves álom / önkielégítés / vagy egy bombázó nő hüvelyében szeretkezés miatt megy e végbe.

    Ahogy a nőknél sem az véd, hogy valami izeg mozog a vaginában, bár a hangulatnak kétségkívül jót tesz :-), hanem a hormonális változások, amik a várandósság, szülés, szoptatás kapcsán vannak.

    Szóval egy kicsit óvatosan a pszeudo- orvosi érvekkel, pláne hogy akkor korcsoportos kohorszokban le kéne vezetni a szabados ( bocs Ádám) szexuális élet miatt emelkedett daganatos kockázatot, nem beszélve a meddőségről, panaszokról stb. Stb.

  6. Cypriánus

    Krumpliorr: viszont a nem orvosi felével jelentős részben egyet tudok érteni, és ennek már többször hahangot is adtam. A kereszténység elég bénán kezeli a témát. E szempontból amúgy az evangéliumi protestáns kisegyházak és nagyon pietista kegyességű felekezetek a leginkább bénák, legalábbis azok, ahol nem gyakori a -mai világban – korai házasság.
    Az önmegvalósítás ideája, a „romantikus szerelem” szinte elvárássá emelése, és az esküvői tartó szüzesség eszménye együtt egy veszélyes kombináció tud lenni, ugyanis sokan menet közben kiégnek.
    A félreértések elkerülése végett : alapvetően az első két elemen kéne csiszolni, de azon nagyon.

    A harmadik elem kapcsán : az hogy csók se legyen az esküvő előtt, szerintem egyáltalán nem jó ötlet : igazából nagyon rossz.
    Egy amúgy nagyon kegyes református lelkigondozó mondta : keresztény párnak amit ajánlott, jegyességig csók, ölelés, jegyességtől esküvőig petting. Lehet ez kevésbé kegyes, de működőbbnek tűnik. Arról nem is beszélve, hogy szinte mutatóban sincs, aki nem jut el házasság előtt ide. ( akik még igen, azok jellegzetesen már rég nem voltak szüzek, gyakran egy tucat partner volt a megtérés előtt, rosszabb esetben utána is…nekik kevésbé volt ellenállhatatlan a szex vonzása. )

  7. ΙΧΘΥΣ

    Bármilyen is a jelen kultúra a fentebb leírtak (egy részével) nem érthetünk egyet keresztyénként.
    A Biblia egyértelművé teszi, hogy Isten a szexualitást a házasságon belülre adta.
    Kereshetjük a kiskapukat, meg a „hol van a határ” kérdéseket és mesterkélt válaszokat, ugyanakkor ez céltévesztés (=BŰN) lesz és bizalmatlanság a Teremtővel szemben.
    Szomorúan olvastam fentebb, ha ez valós eset, hogy van ilyen magát kereszténynek nevező másokat lelkileg tanácsoló személy, aki ilyeneket hirdet. A fokozatosság lehet fontos erény és bölcs tanács bizonyos esetekben, ugyanakkor ennél a kérdésnél nem fogunk, és senki nem fog bibliai referenciát találni, világit már annál inkább. Kérdés, hogy melyik a fontos számunkra.

    + A kérdéskör még bonyolultabb. Had hozzak be egy új „készülőben levő” területet, ami kezdi már alakítani – először nyugaton, majd erre felé is – a következő generációk szexualitáshoz való viszonyát. Mondhatnánk: ez a pornográfia 3D-ben, aktív részvétellel, robotok közreműködésével. Erről szól a következő gondolatébresztő cikk: http://krisztiantoth.tumblr.com/post/174472235027/humanoid
    ‹›‹

  8. Cypriánus

    Kedves Ikhthüsz!

    Arra sincs sok referencia, hogy hosszú évekig, akár évtizedekig vár valaki a házassággal a nemi érés után , mert mondjuk egyetemre jár stb.

    Szerintem inkább ott van a kutya elásva. Ugyanis ez rendkívül frusztráló állapot sokaknak.

    Az adott lelki gondozónak szerintem igaza volt a párok elsöprő többsége esetén. Hidd el, ennél csak ” keményebb” verziók vannak.
    Ha az addott pár nagyon – nagyon lelki, vagy még fiatal, akkor persze jó lesz nekik Joshua Harris.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK