A rendszerváltás idején még friss hívőként jelentkeztem, hogy én is szívesen tartok kapcsolatot a Billy Graham evangélizáción megtért emberekkel. Egy tízéves fiú címét kaptam meg, aki előre ment az evangélizáción és jelezte, hogy befogadta Jézust a szívébe. Első látogatásomkor kiderült, hogy a srácot sokkal jobban érdekli minden más, az édesanyja viszont igencsak érdekelt abban, hogy a fiának legyen idősebb hívő barátja. Buta és nyomasztó helyzetbe kerültem, amit csak az tett még nyomasztóbbá, amikor az édesanya a lelkiismeretem húrjain táncolt, ha hosszabb ideje nem látogattam meg a fiát. Akkoriban egy tanításban azt hallottam, hogy ha Isten beszélni akar velünk valamiről, addig felesleges vele másról beszélni, amíg azt a dolgot nem tisztáztuk vele. Nekem imádság közben mindig az jutott eszembe, hogy régóta nem látogattam meg a patronáltamat. Ezen kis híján gajra ment alig kezdődött imaéletem.

A megkeresztelkedésemre készülve megosztottam a problémámat Kovács Endi barátommal, aki sokkal érettebb és bölcsebb hívő volt nálam. Amit akkor tanácsolt, örökre megváltoztatta az életemet. Endi először is azt mondta, hogy különbséget kell tennem kétféle teher között. Az egyik teher az, amit mi veszünk magunkra, esetleg az ördög tesz ránk. Jézust azt kéri, hogy ezt a terhet adjuk oda neki. „Jöjjetek hozzám, akik meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” A másik teher az, amit ő tesz ránk. „Vegyétek magatokra az én igámat, mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű.” Endi azt mondta, az ördög egyik stratégiája, hogy a hívőkre olyan terheket rak, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy Jézus terhét hordozzák. Jézus elkéri tőlünk ezeket a terheket, és helyettük olyanokat tesz ránk, amelyek nem nyomnak bennünket agyon, mert az ő terhei.

Endi megmutatta nekem Jézus főpapi imádságát is. „Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.” (Jn 17,4) „Hány beteg és megszállott volt Jeruzsálemben és Galileában, akiket Jézus nem gyógyított meg és nem szabadított meg?” – kérdezte Endi. „Hogy mondhatta Jézus mégis, hogy elvégezte a munkát?” A válasz egyértelmű: „Jézus azt a munkát végezte el, amit az Atya bízott rá.” Endi elmagyarázta, hogy Jézus nem az emberek elvárásait teljesítette, hanem az Atya akaratát. Az Atyára figyelt és oda ment, ahova az Atya küldte, azt tette, amit az Atya kért tőle, az Atya akaratát kereste az emberek vele kapcsolatos elképzelései helyett. Ez volt az élete kulcsa, ezért tudta azt mondani főpapi imájában, hogy elvégezte a feladatát.

Endi mondatai olyanok voltak akkor nekem, mintha egy börtön ajtajai nyíltak volna meg. A bölcsesség szabaddá tett.

Ha Jézus életét tanulmányozzuk, azt látjuk, hogy a Mester nem szórta szét az idejét és az energiáját. Kiválasztott tizenkét embert, és elsősorban velük töltötte a napjait. Ez stratégiai döntés volt, ami nem mindenkinek tetszett. Sokakat talán bántott is. De Jézus az Atya akaratát követte. Időnként otthagyta a tanítványait is és elment imádkozni. Egyedül, valami lakatlan helyre. Akár a tömeget is otthagyta. Amikor a tanítványai egyszer utána mentek, és szóvá tették, hogy mindenki őt keresi, Jézus azt mondta: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem.” (Mk 1,38) Jézus tudta, miért jött, és nem fogadta el, hogy emberi elvárások másfelé térítsék. Mennyi béna, holdkóros és megszállott volt Kapernaumban, ő mégis továbbállt! „De hát Jézus, otthagyod őket, pedig tudnál segíteni?!” Igen, Jézus otthagyta őket. Más volt a dolga.

Jézus akkor sem indult rögtön, amikor a barátja halálos betegen feküdt és a testvérei érte küldtek. Az Atyára figyelt. Négy nap múlva ment csak el hozzá, amikor ő már meghalt. Hogy az Atya kapja a dicsőséget. Jézus nem az emberek elvárásai szerint élt. Amikor királlyá akarták tenni, otthagyta a tömeget. Pedig ő volt a király, ő lesz a király, egyértelmű, hogy jobban tudott volna uralkodni, mint Heródes, Pilátus vagy akár Tibérius. De ő az Atya akaratát tette. Az Atya nem akarta, hogy ezt a felelősséget magára vegye. Még nem. Neki az volt a dolga, hogy szerte járjon, jót tegyen, gyógyítson és szabadítson, tanítson, hirdesse az Isten országa evangéliumát, felmenjen Jeruzsálembe, meghaljon a kereszten, majd harmadnapon felvegye az életét és az Atya jobbjára üljön.

Sokan csalódtak benne. De ő azt végezte el, amit az Atya bízott rá.

Nekünk is ez a dolgunk. Sokan, sokfélét terveznek felőlünk. Sokan, sokféle elvárással vannak felénk. Sokan, sokféleképpen tartanak igényt az időnkre és az energiánkra. De nekünk az Atya akaratát kell keresünk. Mint Jézus. Jézus nem állt mindig, mindenkinek rendelkezésre. Nekünk sem ez a dolgunk. Időnként le kell tudnunk verni a lábunkról is a port (ezt is Jézus tanította), hogy ne ragadjunk bele gyümölcstelen helyzetekbe, hanem az Atya rendelkezésére álljunk. Hogy az életünk ne folyjon szét, ne kerüljünk emberi elvárások hálójába, rosszul nevelt lelkiismeret okozta belső körforgásokba, hanem elvégezhessük a munkát, amit a mennyei Atya bízott ránk. Ez a teher könnyű, ez az iga gyönyörűséges. A másikat adjuk oda Jézusnak.

15 hozzászólás a “Jézus nem állt mindig mindenkinek a rendelkezésére” bejegyzéshez

  • kovacsdpisti says:

    Köszönöm Ádám a szavaidat, építőek!

  • endi says:

    ez valami reakció NS legutóbbi videójára? 🙂

    amúgy meg: “Jobb nektek ha én elmegyek…”

  • Szabados Ádám says:

    Nem szoktam őt nézni, nem tudom, miről van szó.

  • endi says:

    Ja bocs, akkor félreértettem.

  • laikus says:

    Nem akarnék felettébb bölcselkedni laikusként, de Jn6,37b szerint Jézus azt mondta, hogy aki hozzájön, azt nem küldi el.
    Akit Isten küld hozzánk kérdéssel, problémával azt nem lehet lerázni.
    Ugyanakkor az sokat segítene, ha mindenki tartozna egy olyan közösséghez, gyülekezethez ahol gyakorlati segítséget kap, így nem kellene mindenkitől “tanácsot” kérnie.
    Egy felsőoktatásban dolgozó ismerősöm mondta, hogy annyi emailt kap, hogy fizikailag képtelen a hallgatók kérdéseire választ adni…..

  • Szabados Ádám says:

    Én is azt gondolom, hogy akit Isten küld hozzánk kérdéssel, problémával, azt nem lehet lerázni. De hát a cikk nem is erről szól! Az általad idézett versben Jézus azokról beszél, akiket az Atya neki adott. A cikkben épp arról írok, hogy Jézus mindig az Atya akaratára figyelt, és nekünk is ezt kell tennünk. A hozzá jövetel azonban nem azt jelentette, hogy aki kért az idejéből, az feltétel nélkül kapott belőle. Az evangéliumok nem erről számolnak be. Jézus néha pont a tömeg miatt vonult vissza, pont a tömeg akadályozta abban, hogy a szolgálatát végezze. Azért is kellett elmennie tőlünk, hogy elküldhesse a Szentlelket, akit nem korlátoz a testi valóság. Jézus a Szentlélek által tud most mindenkit korlátlanul magához fogadni, akit az Atya neki ad, ezt földi élete során ő sem tudta megtenni. Hát még az ő követői.

  • endi says:

    Ez egy nagyon fontos kérdés, hogy mit jelent az, hogy a Szentlélek jobb nekünk mint Jézus. Mint jelent az, hogy elvezet minden igazságra, eszünkbe juttatja amiket Jézus mondott? Mert ügye Isten elküldte az egyházba a különféle ajándékokat, tanítókat, evangélistákat stb. De hát ők is testi korlátokkal rendelkeznek, hiszen nincsenek sokan. Viszont azt is tudjuk, hogy a Szentlélek minden keresztényben ott van, ilyen értelemben nincs “testi” korlátja. Most van, vagy nincs? Mi az amit az egyházba helyezett ajándékok által kaphatunk/érthetünk meg és mi az, amit a Szentlélekkel való személyes kapcsolatukkal?

    Én mondjuk a bibliai igazságok 90%-át saját magam értettem meg a Biblia olvasása révén, a többi nagy részét pedig nem a gyülekezet “nagy” embereitől, hanem épp hogy “kis senkiktől” mint amilyen én vagyok. Jó, mondjuk ez azért is van mert antiszoc vagyok. De akkor is…

    Nagyon fontos kérdések ezek…

  • Barbara says:

    Kedves Ádám,
    Köszönöm ezt a posztot, reggel óta öröm van bennem miatta.
    Kiplakátolnám gyülekezetek faliújságjaira…..állandóan szem elé…

    Hatalmas szükség van a bölcs kovács endikre, akik tanácsolják a hitben gyermekeket. De jó, hogy neked volt ő!

    És még annyit, hogy így követni Jézust, ahhoz nagyon szoros, élő, intenzív vezetettség kell. Nem is hinném, hogy van ilyen, ha nem tudnám, hogy ez sem rajtam múlik, Isten képes ezt munkálni bennem a Lelkével.
    Szeretném ilyen közelségben Jézushoz megélni a mindennapokat.

  • kéfás says:

    Miközben újra és újra elolvastam a kommenteket nekem Nehémiás könyve ugrott be… (egyik “best of” könyve a Bibliának szerintem… főleg, ha vezetői szerepről van szó). Ebben olvashatunk arról, hogy Nehémiás is állított fel korlátokat… és igen… sokat imádkozott… először is a legelején, mikor megtudta, hogy milyen állapotban vannak Jeruzsálem falai… Több hónapig mást sem csinált, mint imádkozott, s csak az után állt a király elé, hogy engedje el… aztán mikor visszament Jeruzsálemben a zsidók egy részével és nekiálltak építkezni… aztán jöttek a külső támadások (különböző formában, idegen emberektől), majd jöttek a belső támadások is (saját népéből, szintén több formában)… És azt hiszem, hogy ha Nehémiás nem tartotta volna magát ahhoz a látáshoz, vízióhoz, küldetéshez, “elhíváshoz”, amit Istentől kapott, amire Isten elhívta, akkor ez az egész több hónapos várakozás, imádkozás, bátor lépés, hogy elkéretőzik a királytól, majd pedig a veszélyes út vissza, Jeruzsálembe… felesleges és hiábavaló lett volna… ha Nehémiás minden egyes felmerült problémára külön-külön reagált volna személyesen és/vagy nagyobb hangsúlyt adott volna ezeknek, mint annak a feladatnak, amire odaszánta magát Isten előtt… sehol nem lettek volna a falak, a védelem, a számára “kirendelt” küldetés… Így viszont… hogy még ilyen nehéz és furfangos külső és belső támadások közepette is képes volt Istenen tartani a szemét, elvégezte azt, amire Isten elhívta és ez igenis nagyon sok embernek javára vált… (John White: A jó vezető c. könyve erről szól… nem tudom, hogy be lehet-e szerezni mostanság, de akit érdekel, annak érdemes utána járnia… nem bánja meg… akár többszöri olvasásra is… ) Néha igen… nehéz, hogy ha valaki ismer/lát egy hiteles, megedzett embert, vezetőt, és mégsem tud időt kérni tőle… de itt jön az be, hogy kettőt hátralépek és átgondolom, hogy van-e valaki más esetleg, akit szintén hitelesnek tartok, és “elég” bölcsnek ahhoz, hogy esetleg Vele osszam meg a kérdéseimet, mert akkor inkább tegyem ezt… akkor – esetleg – ily módon is “ki tudom azt védeni”, hogy “megbántsanak, megsértsenek” azzal, hogy XY, akit én első körben akartam volna megkérdezni adott témában ne legyen még velem is megterhelve, de részemről fel legyen szabadítva az elhívásának a betöltésére. Olykor talán nekünk kell erőt vennünk magunkon ahhoz, hogy “kivételesen” mi segítsünk egy ilyen embert abban, hogy végezhesse a rá “kiszabott” munkát, szolgálatot… miközben vagy magunktól keresünk valaki mást esetleg, aki szintén segíthetne a kérdésünkkel, szükségünkkel, vagy ha ilyen nincs, akkor rátehetjük ezt a terhet Istenre, mondván, hogy: küldjön vagy egy olyan személyt az életünkben, aki esetleg tudna segíteni, vagy rákereshetünk könyvekre, videókra, esetleg olyan keresztény weblapokra, ahol különböző témákban vannak iszonyú jó előadások… talán a mi kérdéseinkre is ott lapulhat a válasz, és anélkül, hogy még több terhet tennék valakire, aki már így is sokat hordoz a vállán, megoldódik a feszültség bennünk + még megsértve se leszünk, hogy esetleg nem jött válasz, még csak “reakció” sem… Ilyen téren, mi is “szem előtt tarthatjuk” Istent és akár ily módon is “csünghetünk” Rajta és a fent felsorolt módokon mi magunk is megpróbálhatunk keresni válaszokat és/vagy imádkozni is egyben… (én sokszor voltam és vagyok úgy, hogy harapom az öklöm – nem is kicsit, hogy egy bizonyos embert nyaggassak bizonyos kérdésekkel… és ekkor mindig végigpörgetem az agyamban azon emberek, lelkészek stb. nevét, akiket régóta ismerek, akik szintén hitelesnek és mélyeknek tartok a tudásukban, szolgálatukban és ilyenkor “rajtuk csattan az ostor”, kérdés áradat a részemről… és van olyanis, hogy igen… honlapokon járok utána adott kérdéseknek… vagy youtube-on keresek rá híres/ebb/ keresztény vezetőkre, főleg angol nyelven ugye, és így már nem egyszer hihhhetetlen jó témákban iszonyú jó tanításokat, előadásokat hallgathattam meg… szóval igen… rajtunk is múlik sokszor, hogy egy-egy “jobban frontvonalon” lévő embereket segítünk vagy hátráltatunk az elhívásukban azzal, hogy mindig csak tőlük várjuk a választ, vagy esetleg képesek vagyunk hátralépni és más utakat, esetleg személyeket stb. találni… Sokszor olyan felemelő tud lenni, ha az utóbbihoz erőt gyűjtünk és Isten megsegít egy másik úton, és iszonyú jó érzés tudni azt, hogy nem csak minket segített meg Isten azzal, hogy más módon találtunk választ a kérdéseinkre, de abban is sok örömet lehet találni, ha tudjuk, hogy ez által is eggyel kevesebb “terhet” tettünk arra az emberre, akitől eredetileg vágytuk vagy vártuk volna a választ a minket foglalkoztató dolgokra.

    Én itt megosztok pár olyan weblapot, ami talán másoknak segít(het)… sajnos ezek mind angolok, de azért ha valaki nagyon akar, az magyar lelkészektől is begyűjthet jó magyar weblapokat is… nekem az évek során ezeket ajánlották evangéliumi-baptista körökben… (remélem, mindegyik okés lesz Ádám, de részben mosom kezeimet, mert tényleg olyan gyülekezetekből kaptam, amelyekben eddig jártam és hitelesek voltak számomra… ha mégis van “kakuktojás” lécci vedd ki, vagy írd meg… és ezért akkor előre bocsánatot kérek… 🙂 )

    http://foclonline.org/topics

    https://www.bethinking.org/

    https://www.thegospelcoalition.org/

    https://www.desiringgod.org/topics

    https://www.mljtrust.org/

  • kéfás says:

    No, az előbbi írásomat a rendszer egyből „törölte”, talán a „szokásos” mennyiség miatt… 😛 S mivel elég késő van, de még így sem bírom ki, hogy ne írjak ide mégis csak, hát megpróbálok rövidebb lenni.

    Szóval… miközben a kommenteket olvastam, Nehémiás könyve jött elém. Nehémiásnak volt egy víziója, látása, elhívás Istentől és ezt ő olyannyira komolyan is vette, hogy sem külső, de még sem belső támadások, „nehézségek”, sem semmi nem volt képes akadályozni abban, hogy amit Isten rábízott, amire elhívta, azt megtegye. Viszont ehhez valóban az kellett, hogy semmiképp ne vegye le a szemét a célról, arról, amit Isten adott, mutatott neki. És miközben így tett, „ennek fényében” nézte, figyelte, hallgatta a támadásokat és tette a dolgát, vagy tette helyére a dolgokat. De nem fordítva. Óriási bátorítás ez a könyv sok szempontból is.

    A másik gondolat, ami feljött – és félve írom, mert nagyban magam alatt is vágom a fát, de mindegy… megteszem… 🙂 az pedig az volt, hogy sokszor nekünk is figyelembe kell venni azt, hogy bizonyos „front vonalon” lévő vezetők, emberek milyen irányú, fajsúlyú elhívást is kaptak és ez kb. mivel jár(hat) az ő életükben (lásd előző poszt is), és ha ezt képesek vagyunk figyelembe venni és ennek fényében (át)értékelni a bennünk feszülő kérdéshalmazokat stb., akkor talán enyhül(het) a belső feszültség az által, hogy kettőt visszalépünk, és nem ennél az embernél keresünk elsődlegesen megoldást a „dolgainkra, kérdéseinkre, bajainkra”, de talán imában Isten elé állunk és kérjük, hogy hozzon, mutasson valakit, aki van olyan hiteles, meg- és kipróbált ember, bölcs, mint az „első személy”, és akkor inkább ennél a második személynél keressünk válaszokat, levéve a terhet és a frusztrációt mindkét oldalról (a vezetőről a téren, hogy + még egy e-mailt kapott az 1000. e-mailjaihoz, a részünkről meg annak frusztrációját, hogy ’miért is nem ír vissza, válaszol, reagál stb.’ x időn belül..). Vagy esetleg utána lehet nézni interneten előadásoknak az adott témában – amiben lenne kérdésünk -, vagy könyvek terén lehetne kutakodni. És mindezt lehet imában is tenni, és ki tudja, hogy Isten milyen csodás módon válaszolja meg ezeket a kéréseket és esetleg kereséseket, kutakodásokat. Arról nem is beszélve, hogy bennünk is hatalmas hálaadást szül(het) ez, meg esetleg abban a személyben is – talán tudat alatt is -, akihez első reakcióból intéztük volna a kérdésünket.

    Én pár honlapot szívesen megosztok azok közül, amelyeket az évek során nekem is ajánlottak és hátha tud ez is abban segíteni másoknak, hogy esetleg így és itt nézzenek körül adott kérdésekben… igaz, ezek mind angolok, de talán némi idő ráfordítással pár magyar oldalt is fel lehet lelni, ahol hasonlóan jó, mély és hiteles előadások is vannak… nekem most csak ezek vannak, de ki tudja, kinek segít(het)ek ezzel. (Ádám, ha valamelyik nem hiteles, kérlek/nyugodtan töröld vagy kommenteld. Én ezeket az évek során kaptam azokból a gyülikből, amikben jártam. Remélem, rendben lesznek az oldalak.)

    https://www.desiringgod.org/topics

    https://www.thegospelcoalition.org/

    https://www.bethinking.org/

    https://www.mljtrust.org/

    http://foclonline.org/topics

  • Szabados Ádám says:

    A linkek száma miatt került moderálósorba.

  • Kéfás says:

    Hát… akkor a hosszabbat nyugodtan törölhetted volna… de sebaj… ha valakinek sok ideje van olvasni, ám legyen… 😉

  • Gyenes Kati says:

    Én is szeretnék úgy élni, hogy pontosan azt tegyem, amit Isten vár tőlem. Nagyvonalakban tudom is, a fő feladatokat, de kis részletekre lebontva már nagyon nehéz ez. A mindennapok során nagyon nehéz besoztanom az időmet a mindennapok során, nem mindig tudom pl., mikor kell “most rögtön alapon” a házimunkát elvégezni, vagy valamit félretenni, és a lelki töltődéssel foglalkozni (ez főként akkor kerül elő, amikor a gyerekek alszanak, mert amikor nem alszanak, a feladatok jóval egyértelműbbek). Minden nap küzdök az idővel, és mindig próbálom kitalálni, most mit kellene inkább csinálni, de nem mindig tudom eldönteni. Hogyan lehet a mindennapok során, apróbb feladatok során rájönni, hogy Isten mit vár tőlünk?

  • Nyari Attila says:

    Szia Ádám! Köszönöm ezt a cikket. Nagyon fontos téma, és jó hogy teret adtál neki.

  • kéfás says:

    Sokat gondolkodtam, hogy bemásoljam-e ide ezt a prédikációt, lévén, hogy a téma/cím nem arról szól (100%ig),amiről ez a blog bejegyzés… de végülis úgy döntöttem, hogy bemásolom… és kiemelek pár gondolatot belőle. Másodszor hallgattam ma meg – pár év kihagyás után, mert azért biztos akartam lenni abban, hogy ha teljesen nem is, de azért tényleg… némileg van köze a blog témájához, és azt hiszem, mondhatom, hogy van.

    https://www.youtube.com/watch?v=LjJ1QODmTHw&t=1211s

    Számomra elsődlegesen a tanítás szummája jelentett sokat, miszerint: ha valaki valóban a szerint cselekszik, amihez adottsága van és amire Isten elhívta, akkor be is fogja tudni fejezni azt a munkát, amire Isten elhívta. Erővel, kitartással és Isten dicsőségére. (És igen… Nehémiás és az ő könyve az „alap” ehhez a tanításhoz.) Önmagában Bódis Miklós élete is ezt mutatja, legalábbis amit magáról elmond ebben a másfél órában… és nem kis dolgokat mesél, nem kis dolgokról tesz bizonyságot… de amihez neki tényleg ragaszkodnia kellett az elhívásához és ahhoz, amihez ért (nem pedig ahhoz, amihez nem ért) + volt egy nagyon jó gondolata a tanítás első részében, és ezzel zárom is a hozzászólásomat, s kívánom, hogy Ádám mind Te, mind a többi olyan szolgája Istennek, akik komolyan veszik az elhívásukat így tudják végig vinni az egész életüket, s mindazt, amit benne Istenért tesznek. (Itt az államférfiről beszél, de be lehet helyettesíteni más vezetőkkel, vezető beosztású emberekkel is… főleg igen… az egyházban, gyülekezetekben… keresztény körökben…)

    „Egy dolog politikusnak lenni és egy dolog államférfinek lenni. (…) Az államférfi az mindig hosszú távon nézi a nemzetének a sorsát, és az államférfit nem érdeklik a külső körülmények. Nem érdekli az, hogy a nép most „Hozsannát”, vagy „Feszítsd meg”-et kiabál, hanem aszerint dönt, ami a meggyőződése, hogy a nemzetének az érdeke és Isten szerint való döntés.”

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum