Nem könnyű meghatározni a progresszív ideológia központi gondolatát, hiszen sokféle, időnként egymást is kioltó eszmeáramlat és politikai aktivizmus keverékéről van szó, amelyet átjár egyfajta kronológiai sznobizmus (jobbak vagyunk, mint elődeink). Nem tévedünk azonban nagyot, ha (dooyeweerdi alapon) a természet és a szabadság dichotómiájára épülő humanista alapmotívum végletes megnyilvánulását látjuk benne, a szabadság oldalán. Egyszerűbben fogalmazva: a progresszív ideológia szabadságharc a társadalmi hagyományokkal és az emberi természettel szemben. A progresszió hívei olyan társadalmi kísérletet szorgalmaznak, amelyben kiderülhet, milyen messzire tud az ember elrugaszkodni a társadalom és a természet meghatározottságaitól, hogy saját magáról kizárólag ő dönthessen. Ez az ideológia azt a kérdést feszegeti, hogy vajon képesek vagyunk-e meghaladni a társadalom legalapvetőbb hagyományos kereteit, és miután ez sikerült, meg tudjuk-e tenni ugyanezt a természettel is. Merész, ambiciózus kísérlet.

A sokrétű progresszív ideológia fő mítosza jelenleg az önrendelkezés. Abból indul ki, hogy minden egyénnek joga van önmagát meghatározni, saját élete és teste felett maradéktalanul rendelkezni. Ez a mítosz különösen hangsúlyos a nőkkel kapcsolatban, akiktől a progresszív narratíva szerint a történelem nagyobbik részében megtagadták az önrendelkezést. Az önmeghatározás és a saját életünk és testünk feletti döntés ebben az ideológiában olyan alapvető érték, amely kizárja, hogy bármilyen úr-szolga viszonyt elfogadjunk, bármilyen függőségi kapcsolatot megtűrjünk. A progresszív ideológia abban látja a történelmi haladás irányát, hogy az emberi kapcsolatokban az egyenlőtlen viszonyokat maradéktalanul felszámoljuk. A cél a teljes szabadság és egyenlőség, illetve annak egy sajátosan nyugatias, individualista, posztkeresztény, aufklérista változata. Ennek eléréséhez – a klasszikus marxizmushoz hasonlóan – megengedhetőnek tartja mások jogainak (pl. a szólás vagy a vallásgyakorlás szabadságának) időleges vagy részleges korlátozását is.

A progresszív ideológia szabadságharca két erős és szimbolikus jelentőséggel bíró frontvonalat alakított ki. Az egyik az abortuszhoz való jogért, a másik a nemi identitás egyéni meghatározásának a jogáért való küzdelem. Mindkettő az egyén önrendelkezéséről szól: önmagunk meghatározásáról és saját életünk és testünk feletti döntésről. Ahhoz, hogy szabadok lehessünk, kell, hogy legyen jogunk a testünk felett. Ha nőként nem dönthetek arról, hogy megszüljem vagy elvetessem-e a bennem fogant magzatot, nem rendelkezem a testemmel, nem vagyok szabad. Ugyanez a helyzet a nemünkkel. Ha mások határozzák meg a nemünket (pl. az orvos, aki születésünkkor „besorol” bennünket valamelyik nembe), akkor nem mi rendelkezünk önmagunkról. Ahhoz, hogy szabad legyek, ezt a döntést nekem kell meghoznom önmagamról. Sem a társadalom nem dönthet helyettem, sem a természet. Én vagyok az úr önmagam felett, ezt a jogot nem adhatom át senkinek, ha szabad akarok lenni. Nincs az az isten, nincs az az ember, nincs az a kromoszóma, amelynek ezt megengedhetném.

Azonban éppen ebben a két kérdésben látszik egészen élesen és tisztán, hogy a progresszív ideológia magával a valósággal helyezkedett szembe, amikor szabadságharcát elindította. Ahhoz, hogy az abortusz kapcsán a nő saját teste felett rendelkezhessen, meg kell tagadnia a benne lévő másik ember élethez való jogát, sőt, emberként való létezésének a tényét. Az írországi népszavazás miatt felpörgetett pro-choice propaganda ebből a szempontból tipikusnak nevezhető, még a kampányba beszállt Bono is a nők testük feletti önrendelkezési jogát hangsúlyozta. Az eredmény ismeretében este az emberek az utcán ünnepelték ennek a jognak a visszaszerzését. Aki tiltja az abortuszt, az ezt a jogot veszi el a nőktől. Aki támogatja az abortuszt, a nő önrendelkezése mellett áll. Írországban győzött az önrendelkezés. Győzött a szabadság. Győzött a haladás. Az érvelésben egyetlen apró hiba van. Pontosabban egy apró emberke. A valóság, amellyel szembe kell menni, ha a szabadsághoz szükségesnek tartjuk a nő saját teste feletti rendelkezését. Az önrendelkezés ebben az esetben ugyanis nem választható el attól a nem jelentéktelen ténytől, hogy amikor a nő a saját teste felett rendelkezik, egy másik ember felett is rendelkezik.

Mert ilyen a valóság. A valóság ilyen.

A valóságban nem létezik az a szabadság, amelyben a nő saját teste feletti önrendelkezése ne befolyásolná egy másik ember életét, sőt, adott esetben létét. A valóságban vannak függő viszonyok. Amikor a nő úgy döntött, hogy a testét egy férfi testéhez illeszti, arról is döntött, hogy lehetővé teszi egy új ember megfoganását és létbe jövetelét. Mert a valóság ilyen. A valóság olyan, hogy az emberi lét az anya testében kezdődik. Nem, a magzat nem az anya teste, hanem az új emberé, akinek a DNS-e és legtöbbször a vércsoportja is különbözik az anyáétól. Saját vérkeringése, feje, keze, lába, veséje, mája és szíve van. A szívhangját már a 6-7. héten lehet hallani. Önálló teste és személyisége van, és csak hónapok kérdése, hogy az anya testén kívül is csodálhassuk őt. Ha az anya a saját teste felett rendelkezve úgy dönt, hogy elveteti a magzatot, ennek az új embernek az életét oltja ki. Mert ilyen a valóság. És nincsen másfajta valóság.

Ha a progresszív ideológia a szabadságot az önrendelkezéshez köti, de nem akar gyilkos ideológiának mutatkozni, egyetlen dolgot tehet: tagadnia kell a valóságot. Le kell tagadnia a nyilvánvaló tudományos tényt, hogy a magzat nem az anya teste, hanem egy másik ember. Egy gyermek. A progresszív ideológia szabadságeszménye összeegyeztethetetlen a valósággal, és ahogy annak idején a belga katonának szüksége volt a kapaszkodóra, hogy a kongói négerek csak félig emberek, ugyanígy van szüksége a női önrendelkezés nevében a legvédtelenebbeket mészárszékre küldő ideológiának arra a lélektani kapaszkodóra, hogy a magzat nem valódi ember, hanem csak az anya testének egy szövetdarabja. Ami természetesen hazugság.

Ugyanez a helyzet a nemi identitás meghatározásával. A progresszív ideológia úgy beszél erről, mintha a nemi identitást a társadalom kényszerítené ránk, amikor születésünkkor valamilyen nembe „sorolnak” bennünket. A valóság azonban az, hogy az orvosok csak megállapítják a természet tényét, hogy fiúnak vagy lánynak születtünk. Azt a nagyon-nagyon ritka biológiai rendellenességet leszámítva, amikor valakinek nem egyezik a kromoszómája az egyéb nemi jellegzetességekkel (ezt régen hermafroditizmusnak, manapság interszexualitásnak nevezik), mindenkinek tudni lehet születéskor a nemét. A férfiaknak XY, a nőknek XX kromoszómájuk van, a férfiaknak férfi nemi szervük van, a nőknek női nemi szervük, valamint méhük és petefészkük. És a hormonok is különböznek. Ilyen a valóság. A valóságban két nem van. Amióta ember az ember, tudja ezt. A modern tudomány is tudja ezt.

A valóság elfogadása azonban nehéz kérdés, és különösen nehéz akkor, ha olyan önrendelkezést ígérnek nekünk, amilyen a valóságban nincsen. Ha a szabadságot úgy fogalmazzuk meg, hogy a teljes önmeghatározáson és önrendelkezésen kívül minden elnyomás, akkor börtönnek éljük meg a bennünket körülvevő társadalmat, amellyel párbeszédre kényszerülünk identitásunk meghatározásában, és börtönnek éljük meg a természetet is, amely meghaladhatatlan korlátok közé szorít bennünket. Ha a szabadságot így definiáljuk, a szabadságért akár saját testünk csonkolását is választjuk (vö. „nemváltó” műtétek) a valósággal való megbékélés helyett. Nem a lelkünkben keressük a hibát, hanem a társadalomban és a természetben. Szabadságunkat a természettel szemben, nem azzal összhangban keressük, és a társadalmat is a saját szabadságharcunk mintájára akarjuk erőszakosan átformálni.

A progresszív ideológia valósággal vívott háborúja rámutat arra a feszültségre, amelyet a humanizmus hozott létre, amikor a természet és szabadság kettősségében fogalmazta meg a valóság lényegét. Ebbe a dichotómiába kezdettől bele van kódolva a természettel való szükségtelen harc, amelynek a progresszív ideológia társadalomformáló aktivizmusa logikus, de egyben rendkívül szomorú és ijesztő példája. A progresszív ideológia szélmalomharcában a természet és szabadság kettősségére épülő humanista alapmotívum csődjét látjuk. Ez a kudarc azt jelzi, hogy másfajta valóságértelmezésre van szükség, és egészen másfajta szabadságfogalomra is, olyanra, amely nem a természettel áll szemben, hanem a Teremtő elleni lázadással és az öntörvényűséggel. A progresszív ideológia riasztó vergődését és pusztító következményeit látva ideje visszatérnünk a teremtés – bűnbeesés – megváltás bibliai alapmotívumához, és abbahagynunk a valósággal vívott tragikus és felesleges küzdelmet.

A teremtés – bűnbeesés – megváltás bibliai alapmotívuma nem megy szembe a valósággal és nem kínál olyan szabadságot, amely felszámolná a függő viszonyokat. Olyan szabadságot kínál, amely a bűnt számolja fel a teremtés függő viszonyaiban. Elismeri, hogy a teremtéssel való kapcsolatunk nem harmonikus, de nem a teremtésben lévő tervet és jelentést tagadja, hanem a megváltás lehetőségét ajánlja fel a lázadó embernek. Visszavezet a valóság alapjához, a Teremtőhöz. Az egyetlenhez, aki valóban független.

10 hozzászólás a “A progresszív ideológia harca a valósággal” bejegyzéshez

  • Gergely Erzsébet says:

    “A teremtés – bűnbeesés – megváltás ……………………………………
    Olyan szabadságot kínál, amely a bűnt számolja fel a teremtés függő viszonyaiban.
    ……………………………………………………………………
    a megváltás lehetőségét ajánlja fel a lázadó embernek.”

    Bűn és lázadás két alapvető tény, melyek ismételten arra emlékeztetnek, ezek
    eszmélésemtől kezdve egyre jobban jellemezték életem. A tetőpontot akkor érték
    el, mikor végső elkeseredésemben a halált gondoltam megoldásul a szabadulásra.
    De ekkor életemben működésbe lépett Isten kegyelme, mely megismertette velem a
    valódi szabadságot. Isten elleni lázadásom az övéi iránt érzett ellenszenvben
    manifesztálódott, akikben Atyámmal való megbékélés után testvérekre találtam.

  • Steve says:

    Nagyon jó, lényeglátó írás, gratulálok! Szinte gyógyszer olvasni.

  • Endre says:

    Remek gondolatok.
    Visszaköszön benne sok minden, amit pont most a héten Bruce Littletől hallok Apologetika tárgyból a TCM teológián.

  • Istvan says:

    érdekes írás. A progresszivok valósággal szembeni harcát még a progresszivok marxista gyökereivel lenne érdemes párhuzamba állítani.

    A kulturális marxizmus beemeli az elnyomó-elnyomott és az osztályharc koncepcióját a modern liberalizmusba.

    A modern liberalizmus a nyugati társadalom kulturális és politika szemszögéből indul ki (USA/Europa – hiszen ott született), és ebben a modellben osztja fel a világot elnyomókra és elnyomottakra.
    Az elnyomó szükségszerűen mindig rossz, az elnyomott szükségszerűen mindig jó. Ezek a modern liberalizmus ideológiájának fő építő kövei.

    Az elnyomó/többségat ebben a kontextusban a zsidó-keresztény hátterű fehér férfiban azonosítja be, az elnyomott/kisebbség pedig a nő, a fekete/színesbőrű, a homoszexuális, a más vallások (iszlám) és más kultúrák.

    Vagyis a modern liberalizmus a ’történelmi elnyomó osztályt’, a straight-white-man által képviselt keresztény kultúrát és értékrendet akarja lerombolni, hogy megszüntesse az elnyomást.

    Ezért képes a liberalizmus egyszerre támogatni a multikulturalizmust, a színesbőrűeket, a tömeges migrációt, az lgbt-t, az abortuszt, a feminizmust és az iszlámot, hiszen mindez a tradicionális fehér ember ’elnyomó rendszerét’ rombolja.

    Ezért nem okoz ideológiai vagy logikai zavart a genderelmélet, a feminizmus, és a nőket és homoszexuálisokat elnyomó iszlám egyszerre történő támogatása.

    A modern liberalizmus szükségszerűen nem tud kiteljesedni, amíg az ’elnyomó/ellenség’ létezik, vagyis az osztályharcot a zsidó-keresztény kultúrát és értékeket képviselő fehér férfi megszüntetéséig kell folytatni (amennyiben a fehér férfi feladja elnyomó ’férfi identitását’, illetve elnyomó keresztény értékrendjét/kultúráját, akkor az ’elnyomás’ problémája megszűnt.
    Tehát a liberalizmus osztályharca ’szerencsére’ nem követel okvetlenül fizikai megsemmisítést, legalábbis a jelen szakaszban – bár nem riad vissza az erőszak fizikai formáitól, lásd antifa – hiszen még lehetőséget lát az ’ideológiai/kulturális átnevelésre’.

    Többek között ezért nehéz ezzel az ideológiával (v ha ugy tetszik hittel) értelmes párbeszédet folytatni, mivel dns/dogma szinten van benne kódolva az ellenségkép, amely a zsidó-keresztény értékrend.

  • Cypriánus says:

    Nem vagyok ír, de érdemes megemlíteni a balliberális sötét zseniálitást abban, hogy mi volt a kérdés a népszavazás során.
    Ugyanis minden felmérés azt mutatta, simán elhasalna egy olyan kezdeményezés, ami szerint : ” a nő a 12 hetes koráig szabadon dönthet az abortusz felől. ”
    Ugyanis ezt még tavaly év végén is majdnem háromnegyed utasította el….

    Ehelyett kihegyezték a kis számú szélsőséges esetre ( nő élete veszélyben, megerőszakolás miatt fogant magzat) majd a celebekkel sűrűn tűzdelt kampányban a VIII. Cikkelyre jegyezték ki az egészet.

    Aminek eltörlése egyébként egyáltalán nem kéne, hogy teljes abortusz – liberalizációt jelentsen, akár azt is jelentette volna, hogy csak a nő életveszélyes állapota engedné.

    De még a jelen ír társadalmi értékrend is simán elfogadna egy lengyel típusú szigorú abortusztörvényt.
    Ha lenne valaki aki felépít ehhez egy politikai erőt és új népszavazást, sikerrel járna valószínűleg, ha pár éven belül meg tudná lépni.
    De félek ilyen erő nincs, a liberális agymosás és az idősebb generáció kihalása pedig a progresszív gyerekgyilosoknak kedvez az idővel , és ezt ők is tudják.

    Természetesen nem hallgatható el a törzsi – nacionalista vallásként elkényeztetett, és súlyos korábbi botrányokkal terhelt ír katolikus egyház felelőssége. Teljesen kiütötte magát, mint hatékony erő.

    Félek az ulsteri protestáns egyházak sem jó irányba mennek e téren. Észak- Írország liberálissá tétele a következő projekt, valamint a ” jól haladó ” Málta.

    Lehet hamarosan a normális nyugat- európai társadalmak teljesen el fognak fogyni.
    A kulturális marxizmus lesz az állam kötelező vallása, mint István is célzott rá az előző kommentben.

  • Istvan says:

    Cypriánus Ír példája jól mutatja, milyen ügyesen/’ördögien’ használja a manipulációt a prorgresszív oldal.

    Sajnos ez a manipuláció egyre mélyebben beépül a kommunikációba.
    Mára már a mainstream/bevett médiában (CNN, BBC, Index..) illetve a social/közösségi médiában is (FB, Twitter, Youtube…) egyre jellemzőbb a progresszív propaganda térnyerése.

    A hazugság valahol mindig a valóság tagadása is egyben, de az Ádám által felhozott példák és a mögöttes egységes/tudatos koncepció azt jelzi, hogy a humanizmusra épülő modern liberalizmus szintet lépett a hazugság terjesztésében és a valóság tagadásában.

    Úgy tűnik jogos Ádám végső konklúziója, hogy a modern liberalizmus valóság tagadó ideológiájából és a szabadság illúziójával csalogató szellemi börtönből csak a Biblia igazságához való visszatérés képes kiszabadítani.

  • Kovács Kálmán says:

    Gratulások, kiváló cikk! Némi magyarázó-kiegészítő megjegyzésem lenne csak hozzá: A protestantizmus általában elvetette Aquinói Tamás Summájának megváltástanát, ugyanakkor megőrizte azt a tőle és belőle származó nagyon fontos exegetikai alapelvet, hogy a kétes igéknél nem mindegy, hogy melyik rend fényében magyarázzuk. A tomista teológiai gondolkodás szerint – nagyon helyesen – három elkülönült rendet (lat. ordo) kell megkülönböztetnünk: időbeli sorrendben a teremtés rendjét (ordo creationis), a bűn rendjét (ordo peccatis) és az üdvrendet (ordo salutis). E három valóság közül az utóbbi a legmagasabb rendű, mely egykor mindkét másikat el fogja nyelni, de megnyilvánulása ezen a földön csak töredékes lehet. Bár a három közül a bűn rendje a legalacsonyabb rendű, mivel megrontotta a teremtési rendet, az üdvrend pedig a bűn végső legyőzésével lesz majd diadalmas, mégis éppen ezért központi jelentőségű is: a földön mindkét másik rendet ennek szemüvegén keresztül kell néznünk. A bűn rendje alapvetően mindazt a szenvedést, kínt, elnyomást és igazságtalanságot jelenti, ami a teremtés idején még ismeretlen volt, és a végítélet idején majd ismét ismeretlen lesz. Az üdv rendjéből kizárólag hit által és kizárólag nagyon töredékesen tapasztalhatunk meg valamit. Az összes “progresszív” ideológiának, liberalizmusnak, szocializmusnak, feminizmusnak, de sajnos még a hagyományos (görögkeleti és római katolikus) szerzetesi ideálnak is (ami nem azonos a szüzesség időleges, kinél hosszabb, kinél rövidebb ideig tartó kegyelmi ajándékával) az az alapbaja, hogy a szabadság, egyenlőség, “nincs többé férfi és nő”, “nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint Isten angyalai a mennyben” vonatkozásában az üdvrendet akarja ezen a Földön megvalósítani, legfeljebb a Rá való formális hivatkozással (lásd pl. a katolikus organizatórikus institualizmust vagy a feminista teológiát).

  • Krisztián says:

    Nem láttam a magyar sajtóban az egyik legfontosabb napi hírt a témában: Kennedy bíró az USA Legfelsöbb Bíróságáról bejelentette visszavonulását Trump-nál. A négy liberális és a négy konzervatív bíró mellett Kennedy volt a billegö szavazó, akinek a szavazata gyakran döntött fontos kérdésekben, pl a homoszexuális házasság is az ö szavazatával dölt el 5-4-re, de a 70-es évekbeli abortusz liberalizációt is miatta nem lehetett visszafordítani. Most novemberig még konzervatív többség van minden szinten (törvényhozás két háza, elnök), vagyis jó esély van egy valódi konzervatív, pontosabban originalist bíró megválasztására, bár komoly harcok várhatók. (Originalist: aki az alkotmányt annak szerzöi eredeti szándéka szerint értelmezi, nem pedig élö dokumentumként tekint rá, ahogy a liberálisok teszik, akik szerint a szöveget minden korban újra kell értelmezni.)
    Trumpnak most lehetösége van hosszú távra is befolyásolni a Legfelsöbb Bíróságot, a döntés még fontosabb mint egy évvel ezelött, amikor Scalia bíró elhunyt.
    Egyébként az originalist álláspont az abortusz, illetve a homoszexuális házasság szempontjából az, hogy ezek nem következnek az alkotmányból, vagyis az alkotmány ezekröl nem beszél. Ezért, ha a bíróság visszafordítaná a korábbi döntéseit ezen ügyekben, az nem azt jelentené, hogy az abortusz illegális lenne, vagy hogy házasság csak férfi és nö között lenne megengedett, hanem hogy ezeket a kérdéseket az egyes államok törvényhozásában, esetleg államokon belüli népszavazásokkal lehetne eldönteni.

  • Szabados Ádám says:

    Igen, én is két napja olvasom erről az amerikai sajtóban a cikkeket. Valóban nagy jelentőségű ez a progresszió szempontjából, ezentúl sokkal nagyobb eséllyel fognak fennakadni az ügyei a SCOTUS-on. Feltéve, hogy Trump megint egy originalista bírót jelöl (amire nagy esély van). Örülök ennek a fejleménynek.

  • Szabados Ádám says:

    Kálmán,

    érdekes, amit Aquinói Tamás hármas felosztásáról írsz.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum