„Jaj a mihaszna pásztornak!” c. posztomban egy héttel ezelőtt arról írtam, hogy vezetők bűnei mekkora rombolást tudnak végezni az egyházban. A cikkel az volt a célom, hogy magunkat, evangéliumi vezetőket figyelmeztessem a felelősségünkre és arra, hogy van okunk az istenfélelemre és az önmagunkkal szembeni bizalmatlanságra. Bár a cikkben szexuális bűnökről volt szó, egyáltalán nem gondolom, hogy csak ezek fenyegetnék a keresztény vezetőket. Földesi Barnabás barátom tegnap elküldte nekem néhány gondolatát a vezetői bűnökkel kapcsolatban. Az ő engedélyével szeretném leközölni a levele legfontosabb részleteit, mert olyan irányba viszik tovább a vezetői bűnökről való diskurzust, amerre ritkán megyünk, de az egyház egészsége szempontjából elengedhetetlen, hogy erről is legyen szó.

Ezt írja Barnabás: „Régebben összegyűjtöttem több igét, ami elsősorban a vezetői pozícióból elkövetett bűnökkel és hibákkal foglalkozik. Aki vezetői pozícióban van, az nem biztos, hogy igazi vezető, de a kigyűjtött példák mind azt bizonyítják, hogy erről a ’helyrajzi számról’ jellegzetes és egymással összefüggő hibákra számíthatunk. Ezek nem kimondottan a közerkölcs elleni kihágások, és sokkal nehezebben dekódolhatók és kimutathatók a tízparancsolat koordináta rendszerében. A kézenfekvő erkölcsi normák ellen is véthet egy vezető, mint például lopás, hazugság, szexuális kihágás, erőszakosság, indulatosság, rágalmazás, stb., de úgy látom, hogy a vezetői bűnök külön kasztot képeznek és nem teljesen indokolatlan itt már a ’lelkek megvizsgálásának’ az ajándékát is segítségül hívni. Itt ennek a karizmának a terminusa különösen beszédes. Nem a ’cselekedetek megvizsgálásáról’ szól ugyanis. Ennek két okát látom.

1) A példákban szereplő bűnök nem a cselekvők cselekedeteiben, hanem a cselekvők szándékában és motivációiban érhetők tetten.

2) A vezető bűneinek egyértelműen rossz gyümölcsei vannak – főleg a követők életében –, de a magvetéstől a gyümölcsszüretig tartó időszak felölelhet fél emberöltőt is, ami a korrekciót már nagyon kétségessé teheti. Tehát a rajtaütés (szemben a közerkölcs kihágásaival) a magvetés és nem a szüret pillanata kell, hogy legyen!”

Hadd emeljem ki ezt a gondolatot, mielőtt a Barnabás által felsorolt igéket idézem. A vezetők bűnei ugyanúgy növekszenek, mint mások bűnei, és a gyökerük a motivációban keresendő. Ha a motivációkkal nem nézünk időben szembe, a bűnnel való leszámolás szándéka vagy túl későn lesz, vagy azért lesz eredménytelen, mert nem a valódi okkal foglalkozik. A vezetők bűnei mindenekelőtt a szándékokban keresendők, ezért a legtöbb esetben nem pusztán egyszeri megcsúszásról van szó, hanem sokkal mélyebben megbúvó problémáról. Tanulságos végignézni az igehelyeket, amelyekkel Barnabás alátámasztja a gondolatát (a kiemelések tőle vannak):

„Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek. Hiszen, mint tudjátok, soha sem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól.” (1Thessz‬ ‭2,3-6)‬ ‭

Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről, meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak.” (ApCsel 20,33-34)

„Nem jó szándékkal buzgólkodnak értetek, hanem el akarnak titeket tőlem szakítani, hogy aztán értük buzgólkodjatok.”‭‭ (Gal‬ ‭4,17)

„Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztus által.” (2Kor 2,17)

„Hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg az Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.” (2Kor 4,2)

„Íme, most kész vagyok harmadszor is elmenni hozzátok, és nem leszek terhetekre, mert nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket magatokat kereslek. Mert nem a gyermekek tartoznak gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.” (2Kor 12,14)

„Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust: ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban. Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok.” (Fil 1,15-18)

„Legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.” (1Pét 5,2-3)

„Mert sokan engedetlenek, fecsegők és ámítók, különösen a körülmetéltek között. Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad.” (Tit 1,10-11)

„Tudom, hogy távozásom után dühös farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik fonák dolgokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat.” (ApCsel 20,29-30)

„A kigyűjtött hibákat képviselő embereket körülbelül ezek a motivációk hajtják, mozgatják:

1. anyagi érvényesülés vágya,
2. embereknek való tetszeni akarás,
3. kényszer alatt végzett munka (elhívás nélkül, pozícióból, de nem valós tekintéllyel),
4. követők toborzása, befolyás igénylése,
5. irigység, versengés, a konkurencia elnyomása (az én gyülekezetem nagyobb legyen),
6. uralkodás, hatalomgyakorlás vágyának kiélése
7. hamis, csalóka identitás szerzése.

Fontos! Ezek a motivációk világi mérce szerint nem mindig esnek ítélet vagy megvetés alá. Sőt, a hamis motiváció energiaszintje messze felülmúlhatja az igazi elhívás felhajtóerejét, amivel sosem az elhívott rendelkezik, hanem az elhívó méri ki. A hamis motiváció rendre hatalmas munkabírással és kopásállósággal társul, ami imponáló produktivitást és eredményességet okozhat. Jézus nem gyümölcstelenségről, hanem rossz gyümölcsökről beszél.”

Nem is tennék ehhez hozzá semmit. Van min elmélkednünk.

5 hozzászólás a “Vezetők bűnei és rossz motivációk” bejegyzéshez

  • Rendkívül fontos gondolatok, Barni és Ádám!

    “Ezek a motivációk világi mérce szerint nem mindig esnek ítélet vagy megvetés alá.”
    Sőt, sok esetben a keresztények mércéje szerint sem. A fogyasztói társadalom hajtóerejét képező alapértékeket például úgy vette át a mainstream nyugati “jóléti kereszténység”, hogy még a fő terminusait is gátlástalanul magáévá tette.
    Sikeresnek kell lenni, tömegeket kell mozgatni, gazdagnak, egészségesnek és erősnek kell lenni. Meg kell valósítani az álmainkat, érzelmileg kiegyensúlyozottnak kell lennünk, harmóniában élni önmagunkkal és a környezetünkkel stb stb. Mindezek pontosan megegyeznek egy mai sikertréner előadásából származó kulcsszavakkal. Nem mintha a felsoroltak többsége önmagában elvetendő lenne, de azért valahogy mégiscsak furán néztek volna ránk ezekkel az üzenetekkel az első három században élő keresztények, ahogy ugyanez vonatkozik a ma élő testvéreinkre is, akik Kínában, Szaúd Arábiában, vagy mondjuk Iránban élnek, szolgálnak és szenvednek el iszonyatos üldöztetéséket.
    Tinédzserként olvastam egy könyvet egy amerikai szerzőtől, aki a bevezetőben leírta, hogy mi motiválta a róla elnevezett “ministries” létrehozásában. Leírja, hogy évekkel korábban a városukba látogatott a világ egyik legnagyobb mega-gyülekezetének a pásztora, és ő, az ifjú titán lehetőséget kapott arra, hogy pár mondatot váltson az illető pásztorral. A párbeszéd kb így hangzott:
    – Pásztor, mondja, hogy csinálta? – kérdi az ifjú titán csillogó szemekkel.
    – Ima. – így a szuperpásztor.
    Aztán jön a könyv, melyet valahogy így lehetne összefoglalni: “Ő megcsinálta, sikeres lett, én megcsináltam, sikeres lettem, úgyhogy csináld meg te is, légy sikeres! Íme, itt a működő módszer, melyet most négy dollárért cserében átadok neked. Jézus nevében, ámen.” A módszer az IMA volt, ami immár nem az Atyával való személyes kapcsolatunk egyik legfontosabb útja, hanem egy kulcs, ami végre kinyitja a régen várt siker kapuját.
    Az egész könyv egy motivációs tréning, ami arról szól, hogy hogyan légy sikeres, hogyan növessz hatalmas tömeget magad köré, hogyan válj országosan, majd nemzetközileg is elismert vezetővé.
    Csak felmerül a kérdés, hogy akkor most ennek a vezetőnek, és az ő ministries-ének miben különbözik a motivációs bázisa a McDonalds, az Apple vagy a NIKE cégekétől.
    Éppen ezért mélyen egyetértek abban, hogy nem csak a morális kisiklásra, hanem a vallásos köntösben megjelenő testiességre is nagyon oda kell figyeljünk. Sőt, míg az erkölcstelen, “cégéres bűnökkel” megbukó vezetők megszégyenülnek (jobb esetben), addig a hamis motivációval rendelkező vezetők óriási megbecsülésnek örvendezve, csodálattól övezve tolhatják végig a szekerüket egész életükben, miközben hamis, sőt egyenesen mérgező portékát kínálnak a rábízottaknak, Krisztus evangéliuma helyett.

  • „arról szól, hogy hogyan légy sikeres, hogyan növessz hatalmas tömeget magad köré, hogyan válj országosan, majd nemzetközileg is elismert vezetővé”

    – László, szerintem nem ebből a hasonlóságból fakad a probléma, hanem a kereszt(y)én(y)ségen belüli méretszakadékból vezető és vezetettek között. Miből következik, hogy egy „szuper” vezetőt tömegesen vegyék körül a vezetésre vágyók, vezetést igénylők? És ő örvendezzék és ragyogjon ebben a szerepben? Az evangéliumból nem következik kifejezetten ilyen felállás.

    Az egyéntől el van várva némi autonómia. Tud olvasni és gondolkodni, használja önállóan is ezeket a képességeket. Kérdés esetén konzultánjon többet szakszerűen, és rajongjon kevesebbet érzelmileg.

    Én ennek az erősítését kérném a jó keresztény vezetőktől. Egy cégvezető is kezdhet aggódni, ha a portástól kezdve mindenki hozzá szaladgál a csip-csup ügyeivel ahelyett, hogy delegálódnának lefelé és szakszerűen intéződnének a feladatok.

    Hányan vesznek körül egy matektanárt? Hányan igényelnek tőle konkrét személyes vezetést, magánbeszélgetést, esetleg éjjeli órán? Kb. ezt az arányt kellene megvalósítani a kereszténységen belül, és mindjárt törpévé zsugorodnának a posztban felvetett problémák.

  • F Barni says:

    Fontos szempont, amit felvetsz László! A fals motivációval rendelkező vezetők követők nélkül maradnának, ha nem lenne annyi hiszékeny, sérült és az egészséges önállóságot nélkülöző ember. Pont ezeket a hiátusokat gyógyítja meg az igazi vezetés, ahelyett, hogy ezeket kihasználná vagy konzerválná. A posztban felvetett idézetek holdudvarában megtalálhatók azok a figyelmeztetések is, amik a potenciális áldozatoknak szólnak: Vigyázzatok! Vizsgáljátok meg! Ne hagyjátok magatokat kifosztani! Ne higgyetek nekik! Stb. Szóval ez egy kétkomponensű játék. Ha egészséges valaki nem lenne szüksége vezetésre, de ilyen nincs. Spirituális értelemben egészséges ember nincs csak gyógyult. Ha pedig beteg, de nem akar meggyógyulni, akkor keres egy „füle” szerinti vezetőt, aki maga is a kiskorúak konstansságából él. Az igazi vezető egyik ismérve (sikere), hogy az elvégzett munkája végeztével önjáró és életképes tanítványokat hagy maga után. A vezetettek bűnei megérne egy külön misét!

  • Endre says:

    “Az igazi vezető egyik ismérve (sikere), hogy az elvégzett munkája végeztével önjáró és életképes tanítványokat hagy maga után.”

    Nagyon fontosat írtál ezzel, mert valóban akkor derül ki, hogy milyen vezető volt valójában valaki, amikor kikerül a képből.

  • kincs'es'kenet says:

    Ádám, ne haragudj. Nem tudtam átadni rövidebben..

    Nagyon fontos és építő gondolatok olvashatók mind ebben, mind a “Jaj a mihaszna pásztornak” írásban. Szépen csokorba lettek szedve a vezetőket fenyegető erkölcsi bűnök, majd pedig mélyebbre ásva a helytelen szándékok és rossz motivációk is. Nagyon jó ahogy Àdám a tanúságát adja annak, hogy a szomorú történetek miként segítették Öt abban, hogy az úton való megmaradásban építsen fel saját magával szemben egy egészséges bizalmatlanságot, és bizonyos határok átlépésével kapcsolatban hasznos félelemet. Ezen tulajdonságok meglétének folyamatos csekkolása, továbbá F. Barni 7 pontjában összegyűjtött helytelen vezetői motivációk kiküszöbölése valóban nagyban hozzásegíthet minket hogy egy napon ne a mihaszna pásztor/vezető titulusban legyen részünk.

    A hasznos gondolatok ellenére egy valami mégis zavar engem. Ez pedig a felsorolt tulajdonságok, és a motivációk relativizálhatósága.
    A hasznos félelem a bizonyos határátlépéseknél sajnos nagyon is flexibilis. Ezek a határok az idővel változnak, a vezetők által teológiai vitára bocsáthatók, csakúgy mint Barni által felsorolt hamis vágyak, igények. Hamar eljutunk oda, ahol a világhoz hasonlóan már a keresztények között sem esnek megvetés alá a hamis motivációk(ahogy Bolyki László is utal rá).
    De vajon ahhoz, hogy a vezetőkre leselkedő bukás útjának ismertetőjegyeit világosan felismerjük tényleg ennyire mély elemzésbe kell hogy elmerüljünk? A dolgok ezen a területen tényleg nézőpont kérdései? A gyülekezet egyik felének pozíciójából kristálytisztán látszanak a pásztoruk negatív kilengései, míg az eklézsia másik felének szemszögéből egy irigylésre, követésre méltó vezető képe sejlik fel. Egy szexuális botrányba belebukott vezető imázsa még csak-csak rombolódik, de a különböző ‘ministry’-knek nevüket hordozó elöljárók gátlástalanságai már nem hogy megvetendők, de követendő példák lettek. Gyülekezetben testvérek egymás között azon elmélkednek, hogy a pásztoruk aktuális kisiklása milyen igével magyarázható, védhető. Utalva pedig F.Barninak a vezető-vezetettek között meglévő kétkomponensű játék viszonyára, mindenki berakja a ‘játékba’ a maga részét. A pásztort támogató, védő hívek az emberi gyarlóságot rendelik a bukott vezető mellé védőügyvédül, míg támadók pedig az idevonatkozó igehelyeket használják a püffölésre. A vezető pedig megpróbál egyensúlyozni a kiskorúságban tartottak, és a szemnyitogatók között. Ami pedig igazán szürreálissá teszi ezeket a helyzeteket, hogy mindegyik csoport ugyanarra az igére hivatkozva igazolja az álláspontját. De vajon a Biblia tényleg használható erre? Nincs a Bibliában egy egységes mértékegység a vezetőkre vonatkozóan, amely összehasonlítási alapul szolgál, amely egy rögzített méret, és amihez viszonyítható a vezetői túlkapások mérete vagy akár mennyisége?

    Úgy gondolom, hogy van ilyen mértékegység a Bibliában, és ennek használata nagyban megkönnyíti egy-egy vezető, és a vezetettek számára a tájékozódást a mennyeitől való eltávolodás mértékével kapcsolatban. Ez a mértékegység amelyet pedig segítségül hívhatunk, amely mindenkire egyformán alkalmazható: a királyság mértékegysége. Ez egy olyan összehasonlítási alap amelynek értékében mindenki a valódi súlyát mutatja. A pogányok jóval korábban elkezdték alkalmazni ezt a mértékegységet, amelynek használatával kiszélesítették, és méginkább intézményes formába öntötték az asszonynak adott átkot. Azt mondja ugyanis az I.Móz.3.16-ban az ige az asszonynak, hogy epekedsz a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. Itt most az epekedésre, és az uralkodásra helyezném a hangsúlyt. Egy a korábbi isteni rendben segítőtársként egymás mellé rendelt személyekről beszélünk. Ahol mivel egyik elsőként lett teremtve(I.Tim2.13), a másik pedig az elsőből lett megalkotva ezért van a segítőtársi viszonyon túl egy bizonyos vezető-vezetett kapcsolati rendszer is(Ef,5.22-24).
    Ugyanakkor az átok következményeképp a segítőtársi viszonyt felváltotta az epekedő-uralkodó kapcsolat. A pogányok átok alatt lévén hamar intézményesítették ezt az epekedő-uralkodó viszonyt, viszont Isten az ő népét sokáig megkímélte ettől a vezetési formulától. Ehelyett alázatos, a maguk hibájával tisztában levő vezető-segítőtársakat rendelt melléjük akik az alá-fölé rendeltségi viszonyt a rájuk bízott nép felé való szolgálatukban érzékeltették. Tették ezt olyan makulátlan Istenfélelemmel, hogy amikor gonoszsággal vádoltattak meg akkor is tiszta szívvel, jó lelkiismerettel tudtak minden vádat elhárítani(IV.Móz.16.15,ISám12.3).
    A bűntől megromlott emberben viszont újra és újra előbújik az átok után megjelent epekedő-uralkodó viszony utáni vágy. A kiválasztott nép is hamarosan megkívánta a körülöttük élő népektől a királyságot mint uralkodó formát. Epekedtek utána, hogy valaki uralkodjon rajtuk. Még akkor sem riadtak vissza ettől a pogány népeknél bevett szokástól mikor Isten világosan tudatta velük ennek az árát. Az I.Sámuel 8.11-18-ig szakaszban részletes képet kapunk arról. hogy a király uralkodásának milyen járulékos hatalomgyakorlási eszközei lesznek. A nép mégis örömmel fogadta a listát, mivel megutálták az addigi uralkodási formulát amit Isten mutatott feléjük amely egy féltőn szerető kézenhordozás volt(V.Móz32.10-14).
    Isten megengedte népének, hogy kiszolgáltassák magukat a királyság intézményének, és ezzel alattvalóivá váljanak a mindenkori királynak. Istenük helyett a szomszédos népek szokásaira nézve valószínűleg fel sem fogták, hogy a királyi pozíciónak tényleg ekkora átformáló ereje van. Az alázatos királyjelöltekből tényleg kihozza az uralkodó, elnyomó személyiséget. A bűn sarjasztotta epekedésük vitte őket az ítéletük felé. Mindjárt az első király, Saul életében látható a királyi tisztség torzító hatása. Egy a maga szemei előtt kicsiny személyből, hogyan lett egy öntörvényű, önmaga felett uralmat vesztett ember. Még szinte fel sem ocsúdtunk a sauli személyiségtorzulásból, és máris szemünk előtt van a királyi pozíció újabb kártékony hatása. Az Úr szíve szerinti való ember életében is visszafordíthatatlan károknak lehetünk tanúi. Dávid királyságának teljében, hatalmától megrészegedve hajt végre házasságtörést, majd gyilkosságot. Mindezt azért, mert pozíciójából fakadóan megtehette. Nem volt korlátja.
    Egyik döbbenet a másik után. De talán a legletaglózóbb amikor a sorban következő király, Salamon aki olyan bölcsességet és értelmes szívet kap az Úrtól amely hozzáhasonló sem előtte, sem utána nem támadt, nem sáfárkodik élete végéig megfelelően ezzel a felbecsülhetetlen tálentummal. Belegondolni is rettenetes, hogy mi az dolog amely a világ legbölcsebb emberét egy Istentől elfordult, elnyomó rendszer felépítésére sarkalja. Ez a dolog pedig nem más, mint a királyság intézménye. Ez az az intézmény amely az ifjú bölcs Salamont, élete végére egy elnyomó rendszert működtető vezetővé teszi. Persze nem egyik pillanatról a másikra. Lépésről-lépésre, Pontról-pontra teljesíti be az I.Sámuel 8-ban elmondott intelmeket. Míg végül olyan hatalmas lesz, hogy már saját isteneket választ magának. Salamon élete minden keresztény vezető számára intő példa kell hogy legyen. Beszédes ahogy többször megemlíti az írás, hogy Salamon az Úr háza építése mellett milyen nagy buzgalommal építi a saját házát is(I.Kir7.1,9.2). Ez egy nagyon fontos figyelmeztető jel kell hogy legyen számunkra. A királyság intézményében helyet foglalók az Úr házának építésében mindig hagynak időt, energiát a saját házuk felépítésére, csinosítására. Az Úr dicsősége mellett az ő dicsőségüknek is kell a hely..Amíg viszont az Úr dicsősége áldozatkész szolgálatok által épül, addig a királyok dicsőségének építése mindig leamortizálja a körülötte élőket. Ezért hagyott Salamon maga után egy olyan örökséget, amely kemény szolgálatként, és nehéz igaként élt csak a nép emlékében(I.Kir.12.4)
    Erre a királyi örökségre hívta fel Jézus a figyelmet a Máté 11.8-ban, amikor kérdőre vonja a népet hogy milyen motivációból mentek ki János után a pusztába? Jézus tudta, hogy a bűnbeesés óta ott élt az emberben az epekedő-uralkodó viszonyrendszer. Ezért kérdezi meg a tömegtől, hogyha puha ruhába öltözött uralkodóra van vágyódásuk azt a királyi palotákba keressék. Tudta Jézus, hogy Keresztelő János mint vezető nem kompatibilis a nép király-,vezető utáni vágyódásának óhajával. Mint ahogy az Ő által bemutatott királytípus sem volt kompatibilis a zsidó népnek. Neki nem kellett olyan király aki nem él az I.Sámuel 8-ban bemutatott királyi kiváltságokkal. Miután láttak egy szolgáló-királytípust egyből váltott az epekedésük a császár után(Ján.19.15). Nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy Jézus fogta a királyság intézményét és itt a Földön átkonvertálta a királyi uralkodó szerepet a királyi szolgáló szerepre. Nyilván ez még a szűkebb tanítványi körnek is nagy ugrást jelentett. Nekik is kemény volt a lecke, hogy a pogány fejedelmek uralkodóival ellentétben Jézus azért jött, hogy szolgáljon(Máté 20.25-28). Péter különösen ódzkodott az ilyen fajta elhívás ellen..(Mt,16.22)

    Nem is ragoznám tovább a királyság intézményének hatásait az ember életében, hosszasan lehetne sorolni annak torzító hatásait a bibliai példákon keresztül. Úgy gondolom ezekből a példákból világosan látni, hogy van a vezetői tisztségnek mértékegysége. A királyság egy olyan mérték, mérőeszköz amely megmutatja az elöljáró személy valódi helyzetét. Világos képet ad a vezető szellemi tartalmáról. Úgyhogy ha ezentúl bármikor kételkednék saját magunk, vagy vezetőink szellemi állapotát illetően, helyezzük magunkat, vagy másokat oda a királyság mérőeszközére. Észrevesszük-e az Úr házának építése mellett saját palotánk fényűzésére fordított energiánkat? Királyi tisztségünk hagy-e maga után megnyomorított embereket? Uralkodunk vagy szolgálunk? Pozíciónk saját magunk kiteljesedését, gazdagodását szolgálja, vagy önmagunk meghalását eredményezi? A pogány népek királyai,világi népek uralkodói a szimpatikusak számunkra vagy a jézusi zsidók királya felírat a kereszten?
    A válaszok feketék-fehérek, nem nagyon relativizálhatók…

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum