Evangéliumi hívők szerint a helyettes bűnhődés tana az evangélium központi igazsága. Halált érdemlő bűnösök vagyunk, akik helyett Jézus Krisztus kapta meg a büntetést, amikor Poncius Pilátus helytartósága alatt keresztre feszítették őt. Jézus a mi bűneinket vitte fel a keresztfára, Isten igazságos ítéletét szenvedte el, hogy mi megigazulva örökké élhessünk. Ez az evangélium szíve. Azonban sokan – különböző okokból és motivációkkal – megkérdőjelezik ma ezt a tant, illetve azt, hogy a helyettes bűnhődés megfelelő leírása-e a megváltásnak. Az egyik ellenvetés szerint ez a tan Anzelm vagy a reformátori teológia újítása, késői teológiai fejlemény, amely mögött egyetlen komolyabb tekintély sem áll az egyház történetének első évszázadaiban. A döntő kérdés persze az, hogy a Szentírás tanítja-e ezt a tant (idővel ezt is szeretném megvizsgálni), de most elindítok egy sorozatot, amelyben kizárólag azt bizonyítom, hogy a helyettes bűnhődés tana kezdettől markánsan jelen van az egyházatyák teológiájában. Római Kelemennel kezdem a sort.

Római Kelemen a római gyülekezet (egyik) vezetője volt, akitől egyetlen hiteles levél maradt fenn, amelyet Kr. u. 96-ban a korinthusi gyülekezetnek írt. (Van egy másik levél is az ő neve alatt, azt azonban kutatók nem tartják eredetinek, bár így is második század eleji, vagyis nagyon korai keresztény iratról van szó.) Kelemen a tőle származó levélben a korinthusi gyülekezetben már Pál apostol által is szóvá tett széthúzásról és a vezetőkkel szembeni lázongásról ír, és arról győzködi a gyülekezet tagjait, hogy állítsák helyre maguk között a rendet és a békét. A levélnek nem témája a megváltás, ezért különösen fontos számunkra, hogy Kelemen mellékesen, de magától értetődően utal Krisztus vérére, amely a bűneinkért ontatott, és ennek teológiai indoklását az ézsaiási prófécia nyelvezetével fogalmazza meg.

„Az Úr Jézusnak, aki vérét adta, adjuk meg a tiszteletet…” (XXI.6) – írja a római gyülekezet püspöke. „Szegezzük figyelmünket Krisztus vérére, ismerjük fel, mennyire értékes az Istennek, a mi Atyánknak, hogy azt a mi üdvösségünkért ontotta, és ezzel a világ számára meghozta a megtérés kegyelmét.” (VII.3-4) Kelemen szerint Krisztus vére értékes Isten szemében, mert az üdvösségünkért ontatott, ahogy erről Pál is (pl. Róm 3,24) és Péter is (pl. 1Pt 1,18-19) írtak, akiknek a leveleit Kelemen ismerte. Krisztus vérének Kelemen szerint üdvösségszerző értéke van. A „vér” említése az ószövetségi áldozati rendszer fogalmait és képeit idézi fel, amelyek Kelemen érvelésének vissza-visszatérő elemei a levélben.

Kelemen a parázna Ráháb hite és vendégszeretete kapcsán megint szinte mellékesen említi meg, hogy „…házának külsejére egy skarlátfonalat függesztett ki; ezzel jelét adták annak, hogy az Úr vére által menekül meg mindenki, aki hisz és reménykedik az Istenben.” (XII.7) A skarlátfonál mint jelkép más egyházatyáknál is előkerül: a vörös fonal olyan, mintha vérrel kenték volna meg Ráháb házát, ahogy annak idején a zsidók megkenték a páskabárány vérével ajtófélfáikat, hogy a halál elkerülje őket. A báránynak meg kellett halnia, hogy az elsőszülött megmenekülhessen a pusztító angyaltól – ezt jelképezi Kelemen szerint a skarlátfonal is. Ugyanígy menekül meg az Úr vére által mindenki, aki hisz és reménykedik Istenben. Ez nem más, mint a helyettes bűnhődés tana.

És hogy ne legyen kétségünk afelől, hogy Kelemen hogyan érti Jézus halálának a jelentőségét, a római püspök Ézsaiás prófétát idézi: „Csapásokkal sújtott, megvetett ember volt… A mi bűneinket ő hordozta, a mi fájdalmaink nehezedtek rá… Sebeit a mi bűneinkért kapta, a törvényszegéseink miatt lett gyenge ő. A mi békénk fenyítéke rajta volt, sebhelyeiből nyertünk gyógyulást. Mindnyájan, mint a juhok tévelyegtünk, az ember kóborolt a maga útján; ám az Úr őt adta át bűneink miattNépem bűneiért ment a halálba. Temetéséért gonoszokat adok cserébe, és gazdagokat haláláért, mert törvényszegést ő nem követett el, semmiféle csalárdságot nem lehetett találni ajkán, az Úr akarta őt megtisztítani a csapásból… Az Úr akarta őt kiragadni lelkének fájdalmából, és megmutatni néki a világosságot, megértéssel formálni, az igazat igazzá tenni, ki sokakért helyesen szolgált, ki azok bűneit hordozta. Mindezek miatt sokakat örököl ő, erősségek fegyverzetét kifosztja, mert halálra adták lelkét, és a törvényszegők közé számították. Sokak bűneit hordozta, és azok bűneiért adatott át.” (XVI.3-14 – kiemelés tőlem)

Az igaz Krisztus Kelemen szerint (hiszen Ézsaiás szerint) helyettünk, törvényszegők helyett bűnhődött, Isten akaratából. Törvényszegőnek számíttatott, hogy magára vállalhassa a mi büntetésünket. A mi bűneink büntetését kapta meg, Isten akaratából, mert Isten szeretett bennünket és úgy döntött, Fia halála által vált meg bennünket a halálból. „Uralkodónk a szeretetben fogadott bennünket magához, szeretetében, mellyel irántunk viseltetett, a mi Urunk Jézus Krisztus saját vérét adta oda érettünk Isten akaratából; a testét a mi testünkért, a lelkét pedig a mi lelkünkért.” (XLIX.6 – kiemelés tőlem) A Fiú maga adta a vérét értünk, maga vállalta, hogy törvényszegőnek számíttassék. És aztán Isten nem hagyta Fiát a halálban, hanem ugyanezzel a szeretettel feltámasztotta őt, „kiragadta lelke fájdalmából”, és „megmutatta neki a világosságot”.

A 2Kel (a másik korai irat, amely Kelemen neve alatt maradt fenn, de valószínűleg nem tőle származik) ezt így egészíti ki: „Testvéreim, nekünk úgy kell gondolkodnunk Jézus Krisztusról, mint Istenről, mint az élők és holtak bírájáról, és nem szabad keveset gondolnunk megváltásunk felől. Azzal, hogy mi keveset gondolunk felőle, keveset remélünk, és akik kevésre értékelik, bűnt követnek el; mi meg azzal vétkezünk, ha nem tudjuk, hogy honnan nyertük a meghívást, és kitől, és hova, meg hogy mekkora szenvedést kellett elviselnie Jézus Krisztusnak érettünk.” (I.1-2)

Ez a helyettes bűnhődés tana.

***

(Az idézetek Vanyó L.: Apostoli atyák c. szöveggyűjteményéből valók.)

17 hozzászólás a “A helyettes bűnhődés tana az egyházatyáknál – Római Kelemen” bejegyzéshez

  • Turbucz István says:

    A “helyetes halál” szerintem ,a keresztyénség szive,központi mondavalója ,aki ezt nem hiszi ,az nem keresztyén,- szerintem- a szó igaz értelmében mert nem becsüli az Úr testét és vérét.Ehhez elvenni és hozzáadni ,a megváltásért semmit sem szabad.

  • Cypriánus says:

    Mondjuk az ” evangélium szíve ” ebben a kiélezett formában, ahogy leírást adsz róla, egy partikuláris protestáns tan.

    De a poszt kapcsán fölmerül egy másik kérdés.
    Minden hering hal, de nem minden hal hering.

    Tegyük föl, hogy nagyon szeretem a heringet. Számomra az étkezés szíve a hering. Rengeteget gondolok a heringre.

    Ha a Balaton partján állva a vízben megláttam egy pikelyes uszonyos kis állatot ficánkolni, boldogan kiálthatom: hering! A Balaton tele van heringgel!

    De lehet, hogy az valójában ponty, keszeg, süllő, vagy gárda, esetleg busa volt. Ugyanis a Balatonban nem él hering.

    A helyettes váltság teológia egyik altípusa a helyettes büntetés tana. Ráadásul nem feltétlenül kompatibilis a helyettes váltság más teológiai koncepcióival.

    Nyilván minden helyettes büntetés elmélet felfogás ( heringek ) a helyettes váltság felfogás része. De fordítva már nem feltétlenül igaz, sőt nem igaz, hogy minden helyettes engesztelő váltság felfogás egyben helyettes büntetés is. Anselmus, Aquinói Tamás egymástól is különböző megközelítést választottak, amik mind helyettes engesztelés, de nem büntető jellegű.
    (Szokás, főként protestáns blogokon Hans Urs von Balthasar Nagyszombat felfogása mögött a helyettes büntetést látn. Azonban Balthasar sem vallotta protestáns értelemben , hogy a Fiú jogilag bűnösnek nyilvánult volna. Pedig tagadhatatlanul H. U. Von Balthasar jut legközelebb a protestánsok nézetéhez, de még ő sem jutott azonos konklúzióra. Ráadásul egyik fő ihletője a protestánsból áttért Adrienne von Speyr doktornő látomásai voltak Krisztus alászállásáról…)

    Ennek megfelelően önmagában nem elég, ha patrisztikus/ Bibliai idézetek vannak a tág koncepció mellett, a szűk és speciálisan büntető felfogást kellene igazolni.

  • Steve says:

    Szia Cypriánus,

    valóban, lehet, hogy érdemes lett volna röviden kontextusba helyezni az egész kérdést (vagy ha már volt ilyen tartalmú cikk, akkor utalni rá) és áttekinteni a megváltás különféle értelmezéseit, amelyek az egyháztörténelemben felmerültek. Sokunk számára talán nehezen érthető, hogy miért kérdés ez egyáltalán és mit kell védeni rajta, hiszen mi – protestáns keresztények – alapértelmezett módon a megváltásnak valamiféle helyettesítésen alapuló az értelmezést tanultuk, fogadjuk el, és olvassuk ki a Bibliából (bár azért nem csak ezt, mert a legtöbb protestáns közösség igehirdetésben is felmerülnek egyéb aspektusok is – pl. Jézus vére mint váltságdíj, vagy Jézus keresztáldozata és kinyújtott karja mint Isten szeretetének legtökéletesebb kifejezése az emberiség felé, vagy a megigazulás mint Jézus érdemeinek nekünk tulajdonítása, stb. – igaz ezek inkább amolyan támogató magyarázatok, a lényeg a helyettesítő jellegen van). Az is jogos kérdés, hogy a sorozatban Ádám Kálvinista szemszögből közelíti meg a kérdést, és a megigazulásra eleve elrendelt individuális bűnösök bűneiért történő helyettes bűnhődés mellett érvel (eszerint Jézus nem az az összes ember megváltója, csak az eleve elrendelt embereké, ill. általában a kozmoszé, nem beleértve a kitaszítottakat), amely valóban, a helyettesítő áldozat értelmezés egy specifikus alfaja. Ádám Kálvinista lévén gondolom az előző irányba fog elmenni. Akárhogy is, biztosan tanulságos lesz elolvasni ezeket az írásokat is, lesz min gondolkodni. 🙂

  • Cypriánus says:

    Szia Steve!

    Bizonyára Ádám azért kezdett el írni erről, mert a protestáns, sőt a szűk értelemben vett evangéliumi protestáns világban is kételyek merültek föl.

    ( meg talán azért is, mert több provokatív hozzászólást tettem korábban. )

    De amúgy tényleg érdekes lenne egy kifejtés, pláne hogy az sem biztos hogy Ádám azt érti büntetés alatt, amit más. Néha nem értem, az utalásaiban mi is volna a PSA. ( penal substitutionary atonement) .

    Ráadásul könnyű karikatúrákat gyártani, és a világok harcát vívni meg ezek mentén, de valójában ez egy nagyon bonyolult teológiai téma, mármint a különbségek nagyon finomak. Továbbá akik nem a PSA barátai, azoknak is jó okuk van rá: féltik a Szentháromság orthodox felfogását, Isten jellemét mint aki maga az Igazság stb. Stb.

  • Cypriánus says:

    Ráadásul a helyettes áldozatnak is számos felfogása van.

  • Szabados Ádám says:

    A sorozatban pont azt szeretném megmutatni, hogy a helyettes bűnhődés tana NEM csak protestáns tan, és különösen nem csak kálvinista tan, és nem is Anzelm találmánya. Ahogy a fenti cikkben ígérem, fogok majd írni a tan bibliai megalapozásáról is, meg ellenvetésekről is, de ezzel a sorozattal kizárólag az a célom, hogy bizonyítsam: az egyházatyák írásaiban is találkozunk azzal, hogy Jézus Krisztus a kereszten a mi bűneink büntetését szenvedte el.

  • Cypriánus says:

    Ezzel akár többé -kevésbé egyet is tudhatok érteni, a kérdés ki mit ért a szavak alatt.
    Mit jelent a büntetés, tulajdonítás stb

    Amúgy bevallom nem szereztem be John Stott könyvét több okból (egyrészt mert lusta vagyok, másrészt sajnáltam rá a pénzt, mivel nem tetszett eddig semmi sem, amit tőle olvastam). De ha jól értem J. Stott koncepcióját, akkor azért Ő sokkal árnyaltabb képet ad, mit ért büntetéssen, mint amit mondjuk R. C. Sproul írt az Atya által megátkozott Fiúról, nem beszélve a folk- evangélikál írásokról.

    Mint írtam, számomra az még emészthető és hihető , amit Balthasar képvisel.

    https://vigilia.hu/regihonlap/2005/6/puskas.htm.

  • Steve says:

    @Cypriánus, protestáns körökben – ami elég tág fogalom – sok mindenki sok mindent megkérdőjelez. Ez senkit ne zavarjon össze. 🙂

    Viszont: a helyettes bűnhődés tana és a helyettesítő áldozat tana között van különbség? Értelmezésem szerint van, bár a terminológiákban nem vagyok biztos, úgyhogy lehet, hogy összekeverem a dolgokat. Ezért is jó lenne egy tisztázás az elején, hogy egyáltalán miről van szó. 🙂 A helyettes bűnhődés szerintem sem kálvinista tan – de ha azt hozzátesszük, hogy ez konkrétan csak azokra az individuumokra terjed ki, akik a kiválasztottak, míg az elkárhozók bűnét Jézus nem is vette magára, és őket meg sem váltotta, akkor az már egy kálvinista interpretáció. Természetesen a kálvinista meggyőződésű hívő azt fogja mondani, hogy ez nem egy kálvinista értelmezés, hanem ez maga a bibliai tan (ha nem ezt mondaná, nem lenne kálvinista meggyőződésű). Az ehhez való jogot én nem is vitatom el. De mégis, a helyettes bűnhődés vagy a helyettesítő áldozat tanításában lehet hinni nem kálvinista meggyőződéssel is. Ezt rosszul gondolom?

    Még annyit tennék hozzá, hogy a helyettesítés egy Ószövetségi koncepció, és azon belül is már a Tórában megjelenik, amire aztán mind az Ószövetség többi része (történeti könyvek, ill. a próféták írásai – lásd Ézsaiás idézett passzusa), mind pedig Újszövetség természetszerűen épít, és utána nyilván az egyházatyák is, hiszen nagyon nehéz úgy idézni a Bibliából a megváltás ügyében, hogy ez kimaradjon. Ezek fényében valóban nem is érthető számomra, hogyan lehet ezt elvitatni.

    A Tórában a helyettesítés koncepciója szerint az alábbi ponton üt ki (többek között):

    1) A go’el (megváltó) intézménye, amely egy elég tág koncepció, és sajnos fordítási okok miatt a legtöbb bibliaolvasó fejében nem áll össze az, hogy a megváltás intézménye mennyi mindent felölel (adósságból való megváltás, örökség visszaváltása, vérbosszúló rokon, sógorházasság intézménye – a meghalt személy nevének fenntartása/megmentése -, és talán még néhány egyéb dolog, ami nem jut eszembe) mind ehhez az intézményhez köthető. Az egészben közös, hogy a megváltó valaki helyett/érdekében cselekszik. A helyettesítés mindegyikben jelentkezik, bár ez nem a helyettes bűnhődés (vagy csak egyes esetekben az, és részlegesen), és inkább a váltságdíj aspektusát emeli ki a megváltásnak (én egyetértek azzal, hogy a megváltásnak egyszerre több interpretációja is van, ahogy a teológusok mondani szokták, a megváltás sokoldalú – „multifaceted“ ).

    2) Templomi rituális rendszerből is levezethető a helyettesítés, bár nem triviális módon. Megkérdőjelezhetőnek tűnik az a standard megértés, hogy “míg az ószövetségben a bűnös emberek áldozati állatokat vittek, és azok vérének ontása által lettek a bűneik megbocsátva, addig az újszövetségbe pedig az áldozati állat helyett Jézus áll, és az ő vérének ontása miatt vannak a bűneink megbocsátva”. Persze az állítás második része igaz, csak a párhuzam nem biztos, hogy jó – a templomi rendszert ha valaki rendesen végigtanulmányozza, rájön, hogy az áldozati állat vérét (egy-két speciális esettől eltekintve) soha sem az áldozóra hintették, hanem mindig a Templom felé ill. a templomi kellékekre. Tehát a vér nem az áldozót tisztította meg és nem az áldozó bűneit törölte el (valahogy megigazítva és jobb emberré téve azt), hanem inkább arról van szó, hogy Izrael fiainak bűnei beszennyezték a templomot, Isten lakhelyét, és a vér ezt a szennyet törölte el, folyamatosan megszentelve/megtisztítva a templomot. A párhuzam pedig úgy helyes, hogy az újszövetségben mi (individuálisan), illetve az egyház (közösségileg) az élő templom, Isten lakhelye, és Jézus vére pedig ezt a templomot tisztítja meg – individuálisan az egyes hívőket, valamint közösségileg az egyházat (de többet is tesz ennél, meg is igazít bennünket). A szigorú templomi törvények mutatják, hogy mennyire komolyan kell(ene) venni a saját megszentelődésünket, és milyen komolyan kell vennünk, hogy mi lehetünk Isten templomai – ezt nem szabad(na) beszennyezni (ennyit tehát a hypergrace kereszténységről). Viszont a templomi törvények között vannak mégis világosan helyettesítő jellegű áldozatok is (pl. a tisztulási szertartás során vesznek két madarat, az egyiket megölik, a vérébe bemártják a másikat + meghintik vele a tisztulót, a feláldozott madár vérébe bemártott másik madarat pedig szabadon engedik a mezőn – a szimbolizmus elég egyértelmű), illetve több esetben az áldozattal való azonosulás megjelenik, ami helyettesítésként is értelmezhető (pl. az áldozati állat fejére tett kéz, satöbbi).

    3) Több tórai történet szimbolikája is utal a helyettesítésre.

  • „a szeretetben fogadott bennünket magához, szeretetében, mellyel irántunk viseltetett, a mi Urunk Jézus Krisztus saját vérét adta oda érettünk Isten akaratából”

    – Ez segít megérteni a rituális önáldozat hátterét, vagyis hogy történelmileg mi és miért történt. De segít-e a mai embernek megérteni Jézus aktualitását?

    A helyettes bűnhődés az áldozatbemutatáshoz szokott ókori ember számára adu ász volt, tökéletesen értelmezhető. A belőle levezetett etika a rabszolgák felszabadításához, a nők egyenjogúságához, szociális érzékenységhez, egy igazságosabb világhoz vezetett. Hatalmasat durrant, a középpontba helyezte Jézust és a tanítását.

    A mai ember számára, aki soha életében nem látott áldozatleölést vagy elégetést, nem hiszi a vér különleges hatalmát, pláne nem, hogy más vére kisebbíthetné az ő absztrakt bűnét, mit jelent ez? Már nem tűnik adu ásznak, elszakadt a mai ember élettapasztalatától. Ahhoz, hogy a mai világ középontjában maradjon Jézus és tanítása, talán másként is megfogalmazható a történtek „szíve”?

  • Szabados Ádám says:

    Steve,

    az első bekezdésben röviden összefoglaltam a helyettes bűnhődés jelentését. A három pontoddal egyetértek.

  • Steve says:

    Szia Ádám,

    köszönöm a választ. A problémát nálam talán az okozza, hogy az első bekezdésben a “mi” szót használod, valamint általában az idézett példáid is mind a “mi”-re utalnak, ami egy kollektív utalás. Ami nem világos számomra, az, hogy konkrétan ezt hogyan kell érteni – hasonlóan a jom kippuri áldozathoz, amely általában a nép, mint kollektíva bűneiért történt (ami alól persze egyes individuumok kivonhatták magukat, ha kirekesztődtek akármilyen oknál fogva a kahal-on kívülre), vagy pedig ezt kálvinista értelemben kell érteni, és a “mi” csak és kizárólag az eleve üdvösségre predesztinált emberekre vonatkozik. Tehát a helyettesítő áldozat (potecniálisan) univerzális-e, vagy sem? A második Ádám az első Ádám bűnének következményét Ádám minden leszármazottjára vonatkozóan (potenciálisan) visszafordította, vagy nem? Elnézést, hogy ezt a kérdést feszegetem, ez a téma nyilván visszamutat a kálvinizmus körüli küszködéseimre. Ha nem akarod ilyen irányba elvinni ezt a témát, azt persze megértem, és lehet, hogy jobb is.

  • Steve says:

    Elnézést, az előző kérdésemben vicces módon magamat cáfoltam/válaszoltam meg, hiszen az ószövetségi kahallal (“gyülekezet”) az újszövetségi egyház ál párhuzamban (vagy részben átfedésben), és ez esetben a jom kippurral párhuzamba állított megváltás nyilván csak az egyházra utal, tehát a “mi” az egyház ez esetben.

    Na de ezt a zavart félretéve a kérdésem ettől még talán érthető általában. 🙂

  • Szabados Ádám says:

    Értem. Nem a korlátozott engesztelés, hanem a helyettes bűnhődés a sorozat témája, ezért most nem lényeges a mi meghatározása.

  • Cypriánus says:

    Szia Steve!
    A helyettes engesztelő áldozat ellen nem mondtam semmit sem. Természetesen semmi bajom azokkal az ószövetségi párhuzamokkal, amiket említesz.

  • dzsaszper says:

    Ráadásul úgy érzem, mintha lenne egy kis félreértes a helyettes bünhődés helyettes büntetés körül is.

  • tothaa says:

    Kik a “helyettes bűnhődés” megkérdőjelezői?

  • Szabados Ádám says:

    Hagyományosan Pierre Abelard, majd Faustus Socinus tagadása ismert, később liberális és progresszív teológusok is megkérdőjelezték a helyettes bűnhődést, de gyakori a tannal szembeni ellenérzés görög ortodox és a II. Vatikáni Zsinat utáni római katolikus körökben is. És úgy tűnik, megjelent a helyettes bűnhődés tagadása magyarországi evangéliumi körökben.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum