Tertullianus a 2-3. század fordulóján élt egyházatya, akitől jelentős mennyiségű írás maradt fenn, és aki a római egyházzal való szakítása és a montanista mozgalommal való kacérkodása ellenére éppen montanista időszakában írta több kiváló könyvét az egyetemes keresztény hit védelmében (például Markion tanításai ellen írt négy könyvét). Tertullianust csodálta Cyprianus és Augusztinusz, Lerinumi Vince a legkiválóbbnak tartotta a latin és görög szerzők között. Tertullianus számos témát ölel fel az apostoli hagyománytól a keresztségen és az imádkozáson át a keresztény asszonyoktól elvárt viselkedésig, Krisztus váltsághalála nem tartozott az általa részletesen tárgyalt témák közé. Ennek ellenére több alkalommal bepillantást nyerhetünk abba, hogy a karthágói egyházatya hogyan értette Krisztus halálát, és az alábbi idézetekből láthatjuk, hogy azt helyettes bűnhődésnek tartotta: Krisztus a mi bűneink átkát vette magára, amikor az Atya mint igaz Bíró általa békélt meg velünk, törvényszegőkkel.

Tertullianus az üldözés elől való menekülés kapcsán beszél arról, hogy Isten hogyan váltott ki bennünket a bűn szolgaságából. „Méltatlan azonban Istenhez és az ő rendelkezéséhez, hogy te pénzért váltsd meg azt az embert, akit Krisztus vérén váltott meg, aki saját Fiát nem kímélte érted, hogy érettünk átkozott legyen – mert átkozott, aki a fán függ – akit mint juhot vittek a leölésre, aki bárányként nem nyitotta meg a száját, hanem hátát az ostorozásra odatartotta, arcát a tenyereknek és nem fordította el arcát az őt leköpdösőktől, és a gonoszok közé számították, és halálra adatott, mégpedig a kereszthalálra. Az egészet azért, hogy bennünket a bűnből megváltson.” (Vanyó L.: Tertullianus művei, 377 – kiemelés tőlem) Figyeljük meg az egyházatya szavait: Isten saját Fiát nem kímélte, hogy érettünk átkozott legyen.

Tertullianus szembeszáll Markiónnal és követőivel, akik azt állították, hogy az Ószövetség Istene nem lehet ugyanaz, mint Jézus Krisztus Atyja, és Isten jóságát és Isten szigorát úgy állították szembe egymással, hogy szerintük az az Isten, aki jó, nem lehet ugyanaz az Isten, aki szigorú. „Bírónak mondjátok, és a bírónak a tettek szerint megérdemelt szigorúságát kegyetlenségként hánytorgatjátok fel neki; azt kívánjátok, hogy Isten legyen jó, és szelídségét, mely jóságának megfelel, mivel az emberi középszerűség felfogóképességéhez leereszkedve bánik velünk, mint kisszerűséget lebecsülitek. Se a nagy, se a kicsi, se a bíró, se a barát nem tetszik nektek.” Tertullianus felteszi a jogos kérdést: „Akinek az ilyen Isten méltatlan, nem tudom, hittel hisz-e a keresztrefeszített Istenben?” (557)

„Ha ugyanis Isten, méghozzá a felségesebb, felsége ormát oly mélyre szállította le, hogy a halálnak is alávetette magát, mégpedig a kereszthalálnak, miért nem hiszik el, hogy a mi Istenünkhöz is illenek bizonyos apróságok /itt Tertullianus Isten antropomorf megnyilvánulásaira gondol/… Vagy talán ezek a jelentéktelenségek, melyek már ezen az alapon eleve hivatottak eldönteni, hogy Krisztust az az Isten vetette alá az emberi szenvedéseknek, akinek emberiességét vádként hozzátok fel?” (556)

A hit szabályát ismertetve Tertullianus ezt írja Krisztus keresztjéről: „Végül kivel engesztel ki mindent önmagában, békét teremtve keresztje vére által, hacsak nem azzal, akit mindenek megbántottak, aki ellen fellázadtak a törvényszegés által, akié lettek végül is? Kívülállóval lehet ugyan barátságos, kiengesztelődni azonban nem tud mással, csak a sajátjával. Így minket is, akik egykor idegenek voltunk, és ellenséges érzületűek gonosz tetteinkkel, visszavezet a Teremtőhöz, annak kegyelmébe, akit megsértettünk azzal, hogy a teremtményt tiszteltük a Teremtő helyett. (…) Mert fentebb is azt mondja, hogy halálával testében újra kiengesztelt bennünket.” (765)

Tertullianus immár sokadik tanú arra, hogy Krisztus helyettes bűnhődését nem Anzelm és a reformátorok tanították először. Általános meggyőződés volt az óegyházban.

2 hozzászólás a “A helyettes bűnhődés tana az egyházatyáknál – Tertullianus” bejegyzéshez

  • Bili says:

    Bármennyire kedvelem is Tertullianust, ő sem győzött meg arról, hogy az ószövetség Isten(kép)e ugyanaz, mint az újszövetség Isten(kép)e. Ég és föld a különbség. Ez nem jelenti azt, hogy Markionnak igaza lett volna, de tényleg ordít a különbség az ószövetség és az újszövetség szellemisége között, nem csoda ha neki is feltűnt.

  • Szabados Ádám says:

    Ugyanaz az Isten a két szövetségben, nem ugyanaz a két szövetség.

    Zsidókhoz írt levél 8,6-13 „Most azonban a mi főpapunk annyival különb szolgálatot nyert, amennyivel annak a különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az első hibátlan lett volna, nem lett volna helye egy másodiknak. Mert hibáztatja őket, amikor így szól: ‘Íme, eljön majd az idő, így szól az Úr, amikor új szövetséget kötök Izráel házával és Júda házával; nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr. De ez lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával ama napok múltán kötök, így szól az Úr; törvényeimet elméjükbe adom, és szívükbe írom azokat, és Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. Akkor senki sem tanítja többé így a társát és testvérét: Ismerd meg az Urat! Mivel mindenki ismerni fog engem, a kicsinyek és nagyok egyaránt. Mert irgalmas leszek gonoszságaikkal szemben, és bűneikről nem emlékezem meg többé.’ Amikor az újról szól, elavulttá teszi az elsőt, ami pedig elavul és megöregszik, az közel van az elmúláshoz.”

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum