Tizennégy példát láttunk eddig arra, hogy a helyettes bűnhődés tana (tehát hogy Krisztus a mi bűneink jogos büntetését vette magára) masszívan jelen van az egyházatyák írásaiban. Most az egyház doktorai következnek. A katolikus egyház hagyományosan négy latin és négy görög nyelvű teológust sorol az egyház doktorai közé. Az orthodox hagyomány három egyházatyát nevez doktornak: Nagy Baszileioszt, Nazianzoszi Gergelyt és Krüszosztomoszt, a katolikus egyház ehhez veszi hozzá Athanaszioszt és további négy latin teológust: Ambróziuszt, Augusztinuszt, Hieronymust és Nagy Szent Gergelyt (és az elmúlt évtizedekben még sokakat). Athanasziosz tehát – bár nagy becsben tartják keleten is – csak a nyugati kereszténységben lett az egyház doktora, mégis az egyház történetének egyik legfontosabb teológusáról van szó (keleten is), aki a Kr. u. 4. század közepén megvívta a szükséges csatát a háromságtagadó arianizmussal szemben. Ahogy az alábbi idézetekből látni fogjuk, Athanasziosz egyértelműen hitte, hogy Jézus a bűneink átkát szenvedte el helyettünk a kereszten.

Athanasziosz teológiájában központi szerepet játszik az Fiú-Ige megtestesülése. Isten Fia, a Szentháromság második személye a mi emberi formánkat vette magára, hogy kimentsen bennünket a bűn és a halál uralma alól. Az alexandriai püspök írásaiban újból és újból visszatér ehhez a gondolathoz, teológiája középpontjához. Jézus Krisztus a mi emberségünket vette magára, azzal a céllal, hogy a mi bűneinket hordozza, a mi bűneinkért járó halált szenvedje el, hogy kifizesse adósságunkat, elégtételt szerezzen Isten igazságának, meghaljon a bűnnek, és így kiszabadítson bennünket a romlandóság uralma alól. A bőség zavarával állunk szemben, amikor Athanasziosz írásaiból a helyettes bűnhődés tanát akarjuk igazolni, hiszen mindent átsző ez a meggyőződése. Nézzünk meg néhány példát.

Az Ige emberré válásáról (De Incarnationes verbi Dei) c. könyvében Athanasziosz hangsúlyozza, hogy a halál a bűn büntetése. „Kertjébe vezette, törvényt adott nekik, hogy ha megőrzik a kegyelmet és jók maradnak, birtokolják a paradicsomi életet, amely mentes a szenvedésektől és a fájdalomtól, amelyben nincs megosztottság, és mindezekhez járul még a mennyei romolhatatlanság ígérete. Ha azonban megszegik, elfordulnak tőle, és gonosszá válnak, halálukban ismerjék fel a természetüknek megfelelő romlást, amelynek alá vannak vetve, s attól kezdve ne a paradicsomi élet legyen osztályrészük, hanem abból kizárva halandókként a romlásban maradjanak. Isten így szól: A kert minden fájáról ehetsz, a jó és a rossz tudásának fájáról azonban ne egyetek. Amely napon esztek róla, halállal haltok meg. Mi más lehet a ’halállal halni’, mint az, hogy nemcsak meghalnak, hanem meg is maradnak a halál romlásában.” (Vanyó L.: Szent Athanasziosz művei, 99)

Krisztus azért jött el Athanasziosz szerint, hogy emberként a mi büntetésünket vegye magára. „Amikor az Üdvözítő nekünk történt megjelenéséről beszélünk, szükségképpen beszélnünk kell az emberi nem eredetéről is, hogy felismerjed, a mi ügyünk szolgáltatott alkalmat alászállásához, törvényszegésünk sürgette az Ige emberszeretetét, hogy meglátogasson minket és megjelenjen az emberek között az Úr. Mi voltunk megtestesülésének oka, üdvösségünkért lett az ember barátja, ezért kívánt emberi testben megszületni és abban megjelenni. Így teremtette Isten az embert, és azt akarta, hogy romlatlanul maradjon meg. Az emberek azonban megvetették Isten gondolatát és elfordultak tőle, a gonoszságon forgatták elméjüket, és a rosszban sürgölődtek, mint előbb mondottuk, s ezért az előzőleg kihirdetett halálos ítéletet kapták, és nem maradtak meg olyanoknak, mint amilyenné lettek. Így gondolkodva maguk felől romlásba jutottak, és a halál lett úrrá fölöttük.” (100 – kiemelés tőlem) „Azért haltak meg az emberek, mert ez történt, és ezentúl a romlás érvényesült rajtuk, az egész emberi nemen, s a természet erejénél is inkább érvényesült rajtuk, mert a törvényszegés miatt ez isteni büntetésként is érvényesült velük szemben.” (101 – kiemelés tőlem)

Ha Isten nem büntetné az embert halállal, igazsága kérdőjeleződne meg. „Az értelmes és képmássá lett ember tönkrement, az Isten által teremtett mű elveszett. Mint már mondottam, a halál törvényként is érvényesült rajtunk, és kikerülhetetlen volt a törvény, mert Isten a törvényszegés miatt rendelte el. Ami történt, valóban lehetetlen és méltatlan volt. Nem lett volna helyénvaló, hogy Isten hazudjon, aki a törvényt felállította, hogy az ha megszegi a parancsát a halál halálával haljon az ember, a törvényszegés után az embernek ne kelljen meghalnia, hanem Isten szava hiusuljon meg. Nem lett volna igaz Isten, ha azt mondja, hogy meg kell halnia, és az ember mégsem halt volna meg.” (102 – kiemelés tőlem)

Isten jósága azonban nem hagyta elveszni az embert. De hogyan mentse meg őt, ha egyszer Isten igazsága azt követeli, hogy az ember meghaljon és végleg elveszítse örök életét? Athanasziosz szerint erre ad választ Krisztus keresztje. „Még a mi érdekünkben is helytelen lett volna, hogy hazugnak tűnjék Isten, hisz Ő az Igazság Atyja. Mit kellett volna tennie Istennek ez ügyben, minek kellett volna történnie? A törvényszegés megbánását kérni az emberektől? Bárki ezt is méltónak találhatja Istenhez, azt mondva, hogy ahogyan a törvényszegés miatt megromlottak, úgy most a bánat által váljanak romlatlanná. A megtérés azonban nem tesz eleget Isten tisztességének. Ismét nem lenne igaz, ha az emberen nem uralkodna a halál. A bűnbánat nem mentesti az embert természete következményeitől, csak a bűnözés végét jelenti. Helyes és megfelelő lenne a bűnbánat, ha csak tévedés következett volna be a romlás nélkül. Ha azonban előzőleg törvényszegés történt, az embereken eluralkodott a természetes romlás, és elvesztették az istenképmás kegyelmét, mi más történhetett volna? Vagy kire lett volna szükség ahhoz, hogy visszahívja erre a kegyelemre, mint az Isten-Igére, aki kezdetben is a semmiből teremtett mindent? Az ő feladata volt a romlott romolhatatlanná alakítása ismét, s ami mindenekelőtt fontos, annak visszamentése az Atyához. Mert ő az Atya Igéje volt, felülmúlt mindent, ennek következtében ő tudott mindent újjáteremteni, mindenkiért szenvedni, és megfelelő módon közbenjárni az Atyánál.” (103 – kiemelés tőlem)

Hadd ismételjem meg, amit Athanasziosz itt mond: a bűnbánat nem elég ahhoz, hogy a halál büntetése alól kikerüljünk, mert a bűnbánat nem rendezi az adósságot. A bűnbánat pusztán csak megállítja az adósság felhalmozását. Krisztusnak kellett szenvednie ahhoz, hogy az adósságunk rendezve legyen és kikerüljünk a halál uralma alól. „Irgalmas volt nemünkhöz, és megkönyörült gyöngeségünkön, lejött romlottságunkba, és elviselte a halál uralmát, nehogy elvesszen a teremtmény, s nehogy meghiusuljon Atyjának az emberek iránti tevékenysége, ezért testet vett magára, amely nem különbözött a miénktől. (…) Így a miénkhez hasonló testet véve fel, hisz mindannyian a halál romlásában voltunk, ezt mindenkiért odaadva a halálra, felajánlotta az Atyának, emberszeretetből téve ezt, hogy mivel mindenki meghalt, benne megszűnjön az ember romlásának törvénye, mert amikor hatalma az Úr testén beteljesült, nem volt már helye a hozzá hasonló embereken.” (104 – kiemelés tőlem)

„Az Ige ugyanis tudta, hogy különben romlás nem távolítható el az emberek közül, hacsak meg nem hal. Az Atya Fiaként azonban, mint halhatatlan Ige, nem halhatott meg. Ezért vette fel a testet, amely meghalhat, hogy ez, amely részesedik a mindenekfölötti Igében, mindenkiért elegendő legyen a halálnak, és romolhatatlan maradjon a benne lakó Ige által, és ezentúl a feltámadás kegyelmében mindenki mentesüljön a romlástól. Így a szent, és minden szennytől ment áldozatként ajánlotta halálra testét, amelyet felvett, és a hasonlónak feláldozásával minden hozzá hasonlóról elvette a halált és azonnal megsemmisítette. Mivel ugyanis Isten Igéje mindenekfölött való, azzal, hogy saját templomát és testi eszközét mindenkiért feláldozta, halálával lerótta az adósságot.” (105 – kiemelés tőlem) „A rajtunk lévő törvénynek saját testének áldozatával véget is vetett, megújította nekünk az élet kezdetét azzal, hogy megadta a feltámadás reményét.” (106)

Mert mindenki tartozását le kellett rónia – mint mondottuk –, mindenkiért meg kellett halnia, s elsősorban ezért jött el. Ezért, miután istenségét tettekkel bizonyította, egyúttal az áldozatot is felajánlotta mindenkiért, minden emberért halálra adva templomát, hogy mindenkit felmentsen és megszabadítson a kezdeti törvényszegés alól s erősebbnek bizonyuljon a halálnál azáltal, hogy mindannyiunk feltámadásának zsengéjeként mutatta meg romlatlannak saját testét. (…) Szükséges volt a halál, és olyan halálnak kellett lennie, amelyet mindenkiért halt, hogy mindenkiért elégtétel legyen. Ezért – mint mondtam –, az Ige, mivel képtelen volt meghalni, hisz halhatatlan volt, testet vett magára, amely meghalhatott, hogy a sajátjaként azt ajánlja fel mindenkiért, és mindenkiért szenvedve a testbe való alászállással leronthassa azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis: az ördögöt, megszabadítva azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgákká tett.” (118-119 – kiemelés tőlem)

Athanasziosz világossá teszi, hogy amikor Krisztus meghalt értünk, nem pusztán szolidaritást vállalt velünk, hanem Isten átkát vette magára helyettünk. „Ha ugyanis azért jött, hogy elvegye rólunk az átkot, hogyan vált volna másként átokká, mint hogy elfogadta az átokká lett halált. Ez a halál ugyanis a kereszt, amint írva van: Átkozott, aki fán függ. Ugyancsak, ha az Úr halála váltság mindenkiért, és halála lebontja a válaszfalat, és a pogányok meghívása is létrejön, hát hogyan hívhatott volna meg minket, ha nem feszítik meg? Kiterjesztett kézzel csak a kereszten lehet meghalni. Ezért illett, hogy ezt szenvedje el az Úr, kitárja kezét, hogy egyikkel a régi népet, a másikkal a pogányok közül jövőket vonzza, s mindkettőt magában kapcsolja össze.” (124-125)

Más egyházatyákhoz (és természetesen az apostolokhoz) hasonlóan Athanasziosz is Ézsaiás próféciájával magyarázza Krisztus halálát: „A mi vétkeinket ő viselte, és miattunk szenvedett, mi pedig azt gondoltuk, fenyítés alatt van, vesszőzik és büntetik. Ő a mi bűneinkért sebesíttetett meg, törvényszegéseinkért bántalmazták. A büntetés a békénkért volt rajta, sebei által gyógyulunk meg.” (134) „Mert akiről a jövendölések szóltak, eljött, mi szükség lenne azokra, akik jelzik? Ha az igazság már itt van, minek akkor az árnyék? Ezért addig jövendöltek, amíg el nem jött az igazság maga, és aki eleget nem tett mindenki bűnéért.” (141)

Ha Krisztus nem szenvedte volna el a bűn átkát, nem szabadulhattunk volna meg a bűn és a halál szolgaságából. „Maga az Üdvözítő alázta meg önmagát azzal, hogy felvette gyarló testünket, felvette a szolga alakját, magára öltötte a bűnben szolgaivá vált testet… Mi más ez, mint az, hogy az Isten formájában lévő és az Atya legnemesebb Fia megalázta önmagát és helyettünk és miattunk lett szolga? Hiszen ha az Úr nem lett volna emberré, mi sem szabadultunk volna meg a bűneinktől…” (214-215) „Az Ige testté lett… hogy az övének mondott halál az emberek bűnének váltsága és a halál megsemmisítése legyen.” (216)

Krisztus Isten nekünk járó jogos ítéletét vette magára, amikor meghalt a kereszten: „Egykor mint bűnös fölött ítélkezett a világon a törvény, most viszont az Ige magára vette az ítéletet, és mindannyiunkért testben szenvedve mindenkinek üdvösséget ajándékozott.” (235 – kiemelés tőlem) Ezért mehetnek hozzá szabadon a bűnösök, hogy menedékre találjanak: „Akkor lett ugyanis segítség és menedék, amikor testével bűneinket a fára vitte és mondta: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak és megterheltek vagytok, és én felüdítelek titeket.” (237)

Amikor Athanasziosz azt magyarázza, hogy Krisztus hogyan lett testté, azt is elmagyarázza, hogyan lett átokká: „Ez az értelme annak, amit János mond: az Ige testté lett, és már a hasonló kifejezés miatt ugyanezt jelenti az, amit Pálnál olvasunk: Krisztus átokká lett értünk, és ahogyan nem ő maga lett az átok, hanem értünk vette magára az átkot, ebben az értelemben mondja, hogy átokká lett, úgy testté is lett, hogy nem változott testté, hanem élő testet vett fel és emberré lett.” (541) „Hogyan adta volna magát érettünk, ha nem volt teste? Mert ennek feláldozásával adta értünk magát, hogy abban magára vállalta a halált, lerontsa a Sátánt, akinek uralma volt a halál fölött. Ezért mindenkor hálát adunk Jézus Krisztus nevében, és nem utasítjuk el az általa irántunk tanúsított kegyelmet.” (551)

Krisztus a mi bűneink átkát vette magára, amikor meghalt értünk, helyettünk, hogy mi örökké élhessünk. Isten jósága úgy mentett meg bennünket, hogy Isten igazsága sem sérült. Ezt tanította Athanasziosz is. Ez a helyettes bűnhődés tana.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum