Nagy Baszileiosz barátja volt Nazianzoszi Gergely, akit szintén az egyház doktoraként tartanak számon mind nyugaton, mind keleten. Gergely rövid ideig Konstantinápoly püspöke volt, de mindig jobban szerette a csendes, magányos, elmélkedő életet, ezért a püspöki székről való politikai indíttatású lemondatását is szelíden fogadta. Gergely teológiai hagyatékát főképp azok a beszédek képezik, amelyeket Konstantinápolyban mondott, de fennmaradtak tőle költemények is. Gergely a kappadókiai atyák egyikeként behatóan foglalkozott a Szentháromság kérdésével, valamint azzal, hogy a megtestesülés után hogyan viszonyul egymáshoz Krisztus isteni és emberi természete. Gergely írásaiból világosan látszik, hogy Krisztus halálát értünk vállalt, bűnhordozó, helyettes bűnhődésként értette.

„Átoknak nevezték értem azt, aki eltörölte az átkomat, és bűnnek azt, aki elvette a világ bűnét” – mondja Gergely 4. beszédében Krisztusról. „Az új Ádám lett, hogy átvegye a régi helyét, hogy az én engedetlenségemet az egész test Fejeként a sajátjává tegye. Amennyiben tehát én engedetlen és lázadó vagyok, megtagadva Istent, valamint saját szenvedélyeim miatt, annyiban Krisztus is engedetlennek neveztetik az én nevemben.” (NPNF II.7). Nazianzoszi Gergely szerint Krisztus „a bűn uralma alá került Ádám miatt” (Vanyó L.: Nazianzoszi Szent Gergely beszédei, 25). Ő az, „aki átokká lett értünk, aki gyengeségeinket magára vette és betegségeinket hordozta” (45). Isten „igazságos Bíró”, „akinek bár irgalmasságát énekeljük, zengjük ítéletét is” (74). Krisztus azonban magára vállalta az ítéletet: „Mert ahol eláradt a bűn, ott túláradt a kegyelem, és ha a megízlelés vonta maga után az elítélést, mennyivel inkább nyilvánította igaznak Krisztust a szenvedés?” (233 – kiemelés tőlem)

Gergely azt tanította, hogy Krisztus „elvette az egész világ bűnét” (95). Az Úr „nemcsak a szolga alakjáig alázta meg magát, de még a köpködés szégyenének is odatartotta arcát, és a törvénytelenek közé számították azt, aki a világot megtisztította a bűntől, még tanítványai lábát is megmosta a szolga alakjában.” (85 – kiemelés tőlem) „Hiszen nemcsak zsidó lett, nem is csak ezt a lehetetlen és elmarasztaló elnevezést vállalta magára, hanem az ennél még képtelenebbet is, azt, hogy ő maga lett bűnné, maga lett átokká!” (211 – kiemelés tőlem)

A Sátánnal nem alkudozott Isten a szabadításunkért, hiszen a bűnre kimondott átok volt fogságunk oka. „Mivel verhetetlennek vélte magát a gonoszság szofistája, aki az istenséggé válás reményével kecsegtetve megcsalt minket, most ő akad fenn a test koncának csalétkén, hogy mintegy Ádámra támadva Istenbe ütközve bukjon el, és az új Ádám a régit így mentse meg, feloldja a testre kimondott átkot, amikor a halált megölte saját testében.” (260-261 – kiemelés tőlem) „Mivel el kellett szenvednie a világért az üdvösséges szenvedést…” (298)

Gergely hangsúlyozza, hogy Krisztus a mi törvénytelenségeinkért kapta a halálbüntetést: „…azáltal valósul meg az üdvösség, hogy Ő egészen ember, ugyanő egészen Isten, aki mindent azért szenvedett el, hogy mindezekkel neked az üdvösséget ajándékozza, hogy a bűnre kimondott átkot feloldja. Mentes volt a szenvedéstől istenségében, szenvedett viszont abban, amit hozzá felvett, hogy amennyire Ő érted emberré lett, te általa annyira válj Istenné! A mi törvénytelenségünkért Őt elvezették halálra, megfeszítették és eltemették, annyira csak, hogy megízlelje a halált, és harmadnapra feltámadva felmenjen a mennyekbe, hogy magával vigyen téged is, aki a földön vagy.” (315 – kiemelés tőlem)

„És aki a farizeust elítélte, és a saját teher miatti megalázkodást elbeszélte, aki tudta, hogy Krisztus elment egészen a szolga alakjáig, együtt étkezett a vámosokkal, megmosta tanítványai lábát, nem vonakodott a kereszttől, hogy rászegezze az én vétkemet, és ami ennél még csodálatosabb, látni a keresztre feszített Istent, mégpedig rablók között, az arra elmenők gúnyolódása közepette, aki nem szegezhető fel, és aki fölötte áll minden szenvedésnek – akkor az lenne olyan, hogy lenézne bárkit, és senkit nem ismerne el magával egyenrangúnak, amint ezt rágalmazói látják?” (397-398 – kiemelés tőlem)

A bárány megölése előképe annak, ahogy az ártatlan Krisztus vére értünk folyt. „Így és ezen okoknál fogva honosodott meg az írott törvény, mely Krisztushoz vezetett minket, és az én véleményem szerint ez az értelme az áldozatoknak is. Hogy pedig a bölcsesség mélysége se maradjon ismeretlen, kifürkészhetetlen ítéleteinek gazdagsága sem, megismertette, de azokat egyáltalán sem megszentségteleníteni nem hagyta, sem haszontalannak, s nem is csak a puszta vérig ment el, hanem a nagy és leölhetetlen bárány, amennyiben az első természetben levőről beszélek, egyesült a törvény által előírt áldozatokkal, s a földkerekség nem jelentéktelen részét, nem is csak rövid időre, hanem hogy az egész világ tisztulását végezze el mindörökre. Ezért veszi valójában a bárányt ártatlansága miatt, a régi mezítelenség öltözetének. Ilyen az ugyanis, akit érettünk leöltek, a halhatatlanság ruhája, valóban az, ahogyan annak is nevezik.” (Vanyó L.: A kappadókiai atyák, 430)

Krisztusnak nem volt szüksége megtisztulásra. A mi bűneink miatt halt meg, hogy bennünket meggyógyíthasson. „Szeplőtelen és szennytelen, mert gyógyítja a szennyet, a bűn által okozott károkat és szennyeződéseket. Ha bűneinket is magára vette és betegségeinket hordozta, mégsem érte őt semmi olyan, amit gyógyítani kellett volna. Hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve.” (431 – kiemelés tőlem)

Gergely a 45. (húsvéti) beszédében durva sértésnek (φεῦ τῆς ὕβρεως!) nevezi azt a felvetést, hogy Krisztus a gonosznak fizetett volna váltságdíjat. „Meg kell vizsgálni tehát a tényt és a tanítást, ez sokak számára elhanyagolható, számunkra azonban nagyon is fontos. Kinek és mi okból ontották ki a vérét érettünk? Az Istennek, a főpapnak és áldozatnak drága és fenséges vérét. A gonosz tartott minket hatalmában valóban, a bűn hatalmában eladtuk magunkat, a vétkekért élvezetet kaptunk cserébe. Ha viszont a váltságdíj nem valaki másnak jár, mint annak, aki fogva tartott minket, akkor azt kérdezem, ki kapja azt és mi okból? Ha a gonosz, akkor micsoda sérelem (φεῦ τῆς ὕβρεως)! Ha a lator váltságdíjul nem csak valamit kap Istentől, hanem magát Istent kapja, s így zsarnokságát messze felülmúló bért kap, azért méltányos, hogy kíméljen minket; ha az Atya kapja, először is miképpen, hiszen nem ő tartott minket hatalmában? Másodszor, milyen magyarázat van arra, hogy az Egyszülött vére kielégíti az Atyát, aki még az atyja által felajánlott Izsákot sem fogadta el, hanem az értelmes feláldozását a kos feláldozására változtatta át? Vagy nyilvánvaló, hogy az Atya elfogadja, bár nem követelte, nem volt szüksége rá, csak az üdvrend miatt, mert Isten emberségével kellett megszentelni az embert, hogy kiváltson minket, erővel kötötte meg a zsarnok erőszakosságát, a közvetítő Fiú által pedig visszavezette magához az embert, s így rendeltetése tisztelni az Atyát, akinek minden hatalmában áll, mint láttuk. Ennyit és ezeket Krisztus ügyéről, a többit meg hallgatással tiszteljük.” (438 – kiemelés tőlem)

A nagy árat azért fizette Krisztus, mert ő szeretett bennünket elveszett állapotunkban is. „Senki ő azért, mert érted megalázkodott? Mert eljött az eltévedettért a jó Pásztor, aki életét adja juhaiért, eljött a hegyekre és dombokra, ahol áldozatot mutattál be, és megtalálta az eltévedtet, a megtaláltat vállára vette, melyre a keresztfát is felvette, a felvettet a mennyei életbe vezette, a visszavezetetteket pedig a megmaradtak közé számította?” (441)

Az, hogy Isten magára vállalta a megváltásunk árát, Gergely szerint felfoghatatlan csoda: „Sok csodája van annak az időnek: a kereszten függő Isten, az elsötétülő és ismét kisütő Nap, (mert a Teremtővel kell szenvednie a teremtésnek is); meghasadt a kárpit, oldalából vér és víz folyt ki; az egyik mint emberé, a másik mint embernél többé; a föld megremeg, a sziklák omlanak, holtak támadnak fel a végső és új feltámadás hitére; a sírnál, majd a sír után történt csodák, ki tudná mindezeket méltó módon magasztalni? Nincs megváltásunkhoz fogható csoda még. Néhány vércsepp újjáalakítja a világot, s minden ember számára olyan, mint az oltóanyag a tejben, egységbe von és összeköt minket.” (443)

Krisztus azért szenvedett, hogy Istennel békességben lehessünk. „A ti ügyetek az egyház ügye, amelyért Krisztus szenvedett, hogy Istenhez vezesse és vele kibékítse.” (452 – kiemelés tőlem) Ehhez a bűn átkát Krisztusnak fel kellett oldania. „Ha pedig azért testesült meg, hogy feloldja a bűn átkát, a hasonlót a hasonlóval szentelje meg, akkor szüksége volt a testre az elítélt test miatt, lélekre az elítélt lélek miatt, értelemre az elátkozott értelem miatt, mert az értelem nemcsak bukott Ádámban, hanem ez mutatta legelőször a romlás jeleit, mint az orvosok mondják betegségek esetében. Aki a parancsot kapta, az nem tartotta meg a parancsot, törvényszegést is az követett el, aki fellázadt a parancs ellen. A törvényszegő szorult leginkább üdvösségre, ami pedig rászorult az üdvösségre, azt Krisztus fel is vette. Felvette tehát az értelmet is.” (467)

Gergely hangsúlyozza, hogy Krisztus nem maga miatt szenvedte el az átkot, hanem miattunk, amikor a törvényszegéseinket magára vállalva átokká lett értünk. Ő soha nem volt gonosz, nem a maga vétkeiért, hanem a mi bűneinkért szenvedett. „Ugyanakkor Isten szeretetét irántunk nem tudjuk másként kifejezni, csak úgy, hogy megemlékezett a testről, érettünk alászállt, egészen a legalacsonyabb rendűig leereszkedett. Ki merné ép elmével állítani, hogy a test előkelőbb a léleknél? Az a kijelentés: ’az Ige testté lett’ – ahogyan én látom – azonosítható azzal: ’bűnné és átokká lett értünk’. Nem abban az értelemben, hogy az Úr bűnné és átokká vált, hisz ez lehetetlen, hanem abban az értelemben, hogy törvényszegéseinket magára vállalta, betegségeinket ő viselte. Egyelőre ennyi elég is a világosság és közérthetőség kedvéért.” (468 – kiemelés tőlem)

Gergely egyik költeményében is megerősíti, hogy Krisztus vére nem a gonosznak adatott váltságdíjként, hanem Istennek, cserébe értünk, hogy mi szabadon imádhassuk az Atyát, a Fiút és a Lelket.

„Kérdem tőled most, kihez ömlött Isten vére?
Talán a gonoszhoz? – jaj gonoszé a vére;
inkább az Istenhez, – hogyan lehettünk akkor
másnak foglya? – merthogy a váltságdíj mindenkor
a fogvatartóé. Igazság az, hogy magát
Istennek áldozta, s így a fogvatartónktól
minket kimentsen, az elbukottért cserébe
Krisztust kapja; aki őt felkente foglyul nem
ejtheti. Ilyenképpen gondoljuk mi, akik
az előképeket tiszteljük, és ezzel már
te is megismerted; imádd a Háromságot!” (482-483)

Nazianzoszi Gergely teológiája újabb bizonyíték arra, hogy a helyettes bűnhődés tana nem késői teológiai fejlemény, hanem az egyház apostoli, ortodox és egyetemes hite.

2 hozzászólás a “A helyettes bűnhődés tana az egyházatyáknál – Nazianzoszi Gergely” bejegyzéshez

  • Éva says:

    Csak mi gondolkozunk cserében ami nem azt jelenti, hogy nem történt volna csere. Isten TERMÉSZETE az, hogy a rosszunkért a Jót adja és ez visszalátszik minden abszurd javaslatában is: ezer lépésre kényszerít valaki ? Menj el kétannyira ! Megütik az egyik arcod ? Tartsd oda a másikat ! Ugye, nem csak azokat szereted, akik téged szeretnek ? Szeresd az ellenségedet… és így tovább, egészen addig a paradoxonig hogy amikor meghalunk, akkor születünk az örök életre.
    Izaiás 55-ből:
    „Mert az én gondolataim,
    nem a ti gondolataitok.
    Útjaitok sem az én útjaim!
    — mondja az Örökkévaló. —
    9 Amennyivel az ég magasabb a földnél,
    annyival magasabbak útjaim útjaitoknál,
    és gondolataim gondolataitoknál.

    A Szentháromság BELSŐ élete a mi megváltásunk azért, hogy tiszta ajándék legyünk a Fiú embervére által a mennyei Atyának. Hogy BEVONJON minket az Ő életébe …

  • dzsaszper says:

    Érdekes folytatása a sorozatnak — erősen kapcsolódik az Irenaeusró szóló poszt alatt folytatott eszmecserénkhez. Konkrétan az ott felvetődött kérdéseken is töpreng! Tanulságos.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum