Gustaf Aulen Christus Victor c. könyve óta rossz szokássá vált teológiai körökben, hogy Krisztus halálának értelmezései között ízlés szerint válogatunk. Akinek a „Christus Victor” modell tetszik, az abban hisz, aki a „recapitulatio” modellel rokonszenvezik, az abban, aki a morális példát látja Krisztus halálában, az abban, aki meg az „engesztelés”, az „elégtétel” vagy a „helyettes bűnhődés” modelljében tartja megragadóbbnak vagy megragadhatóbbnak a megváltást, az meg abban. Wolfhart Pannenberg, nemrég elhunyt német teológus Rendszeres teológia (Osiris, 2006) c. háromkötetes művének II. kötetében áttekintést ad a teológiatörténet megváltás-értelmezéseiről (az apostoli atyáktól a modern német teológia képviselőiig), majd miután bemutatta a legjelentősebb nézeteket, azzal szembesít bennünket, hogy bármilyen csábító is a lehetőség, nem válogathatunk önkényesen a különböző értelmezések között. Fontos idézet következik Pannenbergtől.

„Az őskeresztyénség körében különböző értelmezések alakultak ki Jézus haláláról, amit azt a benyomást keltheti, hogy sokféleségük elsősorban az emberek különböző megértésbeli előfeltevéseiből következik, nem pedig magának az eseménynek a sajátos jellegéből. Ez a benyomás kiegészíthető azzal a szemponttal, hogy az emberek megértésbeli előfeltételei kétezer év folyamán jelentős mértékben megváltoztak, s az áldozathoz, az engeszteléshez és a helyettesítéshez kötődő kultikus elgondolások már nem tartoznak hozzá a mai emberiség gondolati alapjaihoz. Ebből pedig mintha az következne, hogy napjainkban egészen más módon kell beszélnünk Jézus halálának jelentéséről és jelentőségéről. Ebben az esetben a Jézus haláláról kialakított újszövetségi értelmezések közül legfeljebb azok az elgondolások lehetnek a mai ember számára is érthetőek, amelyek szerint Jézus Krisztus az üdvösség megkezdője vagy ’vezére’ (Zsid 2,10), illetve az élet ’fejedelme’ (ApCsel 3,15).

Ez a felfogás azonban azt feltételezi, hogy többé-kevésbé önkényes szempontok szerint dönthetünk Jézus halálának valamely értelmezése mellett. De valóban nem lennének támpontok és kritériumok erre vonatkozóan magának az értelmezendő eseménynek a sajátos jellegében? Ha a megfelelő értelmezési formák számát korlátozta, tartalmukat pedig átalakította az értelmezendő történés sajátos jellege, akkor ennek az értelmezési folyamatnak az eredményei már nem helyettesíthetők tetszés szerint más értelmezésekkel. Csupán annyiban helyettesíthetők másokkal, hogy az esemény jelentéséről a hagyományos nyelvezettel már kifejtett tartalmak beépülhetnek egy új értelmezési modellbe is, és kiegészülhetnek az esemény mindeddig figyelemre nem méltatott dimenzióival. Ami a Jézus halálának az engesztelés és a helyettesítés fogalmaival megjelenített jelentéstartalmait illeti, aligha valószínű, hogy más, a mai megértéshez közelebb állónak vélt értelmezések teljességgel magukba olvaszthatnák őket úgy, hogy azzal fölöslegessé is tennék őket. Ha pedig így van, akkor az új értelmezési modelleknek legfeljebb az lehet a szerepük, hogy kiegészítik a korábbiakat. Ez már arra a bibliai képre is áll, mely szerint Jézus Krisztus az (új) élet vezére. Hogy a hagyományos elgondolások nem érthetők minden további nélkül a későbbi szemléletmódok számára, az még nem ad okot arra, hogy a teológia később más elgondolásokkal helyettesítse őket, hanem csupán azt teszi szükségessé, hogy értelmezés segítségével feltárja a hagyományos nyelvezetet a későbbi nemzedékek megértése számára, és így életben tartsa értelmét. Szekularizált korunk emberének az engesztelés vagy a helyettesítés fogalmával kapcsolatban felmerülő problémái elsősorban nem a hagyományos nyelvezet fogyatékos kifejezőképességéből következnek, hanem abból, hogy a hagyományos nyelvezet tartalmát már nem tudják kellőképpen behatóan és érthetően megvilágítani azok, akiknek az a feladatuk, hogy értelmezzék azt.” (316)

A Krisztus halálának értelmezésére törekvő teológiai feladat célja nem lehet tehát az, hogy a kor érzékenysége szerint válasszuk ki a könnyebben képviselhető modellt, pláne más modellek rovására. A teológiai feladat ma is az, hogy megértsük és megfelelő nyelvezettel leírjuk azt, ami ténylegesen történt. Az esemény jelentése és jelentősége nem a mi ízlésünktől és választásunktól függ.

7 hozzászólás a “Pannenberg: nem válogathatunk önkényesen Krisztus halálának értelmezései között!” bejegyzéshez

  • Steve says:

    A tágabb téma vonatkozásában be szeretnék hivatkozni két relevánsnak tűnő anyagot. Véleményem szerint mindkettő hasznos és érdekes olvasmány, és összecseng Ádám aktuális cikkének fő üzenetével: “Krisztus halálának értelmezésére törekvő teológiai feladat célja nem lehet tehát az, hogy a kor érzékenysége szerint válasszuk ki a könnyebben képviselhető modellt, pláne más modellek rovására. A teológiai feladat ma is az, hogy megértsük és megfelelő nyelvezettel leírjuk azt, ami ténylegesen történt.”

    1. Márkus Tamás András beszélgetése Ruff Tiborral (az Evangelikál honlapon):

    http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/11/07/interju-ruff-tiborral-krisztus-engesztelo-aldozatanak-jelentosegerol/

    2. A Szent Pál Akadémia Teológiai Bizottságának Nyilatkozata Görbicz Tamás nézeteit érintően:

    http://szpa.hu/?aloldal=1&kat_id=141&bejegyzes_id=265

  • Steve says:

    Elnézést, még egy OFF TOPIC megjegyzés:

    A Szent Pál Akadémiás íráshoz hozzáfűzve Répás László hangsúlyozza, hogy az engesztelés “nincs köze a (…) megtisztítás, felszentelés fogalomköréhez sem a görögben, sem a héberben.”

    Nyilván az én megértésem messze-messze elmarad Répás Lászlóétól, és nem is szeretnék vitatkozni vele! Ugyanakkor szerintem fontos, hogy a vita hevében ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel. 🙂 Itt és itt ezen a blogon kifejtettem egy alternatív értelmezést, amely szerintem az egész vitától (amely tekintetében az eddigi hozzászólásaim alapján bizonyára egyértelmű, hogy melyik oldalon állok) függetlenül egy teljesen valid nézet jelen megértésem szerint (illetve ha nem, akkor nagyon örülnék, ha valaki kiigazítana – nem állok dogmatikusan a kérdéshez, tanulni akarok).

    A héber כפר (kpr, kafar) gyök többértelmű, és miközben a nyelvészek szerint a jelentése vitathatatlanul összefüggésben áll a befedezéssel, elfedezéssel és engeszteléssel kapcsolatos sémita gyökkel is, de legalább ugyanannyira köze van az akkád kpr (kaparu)-hoz is, amelynek az alapjelentése a kenéssel és megtisztítással áll összefüggésben a nyelvészek szerint (ezek asszociált fogalmak – ugyanis ha valamit rá lehet kenni valamire, akkor azt “le is lehet kenni” (törölni) róla, vagyis meg lehet tisztítítani az adott dolgot – a rákenés, és a “lekenés” azaz megtisztítás mozdulatsora és a művelete szinte ugyanolyan).

    Emiatt a héber bibliában számos látszólag elsőre nehezen összepasszoló dolgok épülnek a כפר gyökre. Pl. a kátrány – ami egy kenőanyag -, amivel Noé bárkáját bekenték is a כפר-ból származik (héberül mind a “kátrány” – kofer – kifejezés, mind a “bekenés” – kafar – a kpr gyökből származik – “וְכָֽפַרְתָּ֥ אֹתָ֛הּ מִבַּ֥יִת וּמִח֖וּץ בַּכֹּֽפֶר”). De egyben persze azt is lehet mondani, hogy a kátrány egy fedőanyag is, amivel befednek (ha a כפר-t sémita gyökből eredeztetjük). A כפר-nak ezt a többértelműségét kihasználva nagyon érdekes írásmagyarázásokat ki lehet hozni, erre épülnek az (angolul egyaránt “ark”-nak nevezett) bárka (תבה) és szövetségláda (ארון) közti párhuzamokra épülő igehirdetés témák, ahol a közös kapcsolatot ez az érdekes többértelműség teremti meg:

    – A fedél szó héberül kpr gyökre épül (כפורת – kapporet).
    – de a kpr (כפר) gyök engesztelést is jelent (innen jön az “engesztelés fedele” kifejezés),
    – ugyanakkor a gyök bekenést és befedezést is jelent, és valóban – a fedél az évek során töb rétegben bekenődött vagy befedeződött vérrel, hasonlóan mint a bárka a kátránnyal (kofer, szintén a kpr gyökből),
    – ez ugyanakkor a nép túlélését szolgálja (ahogy a bárka bekenése koferrel Noé családjának – és az egész emberiségnek – a túlélését szolgálta).

  • Steve says:

    Egy picit utánanéztem jobban az előzőknek, nehogy butaságokat írjak. 🙂

    Megvizsgáltam néhány az írást, amelyek a כפר szót és az áldozati rendszert a fenti aspektusból vizsgálják (több erre a vélekedésre épülő írás van, itt egy példa). Ezek alapján úgy tűnik, hogy az elképzelés elsősorban Richard E. Averbeck írásához vezethető vissza, aki az igen tekintélyes New International Dictionary of Old Testament Theology and Exegesis szótárban a כפר szócikket írta.

    Az elképzelést én eredetileg Michael S. Heiser (aki egy relatíve tekintélyes evangelikál Ószövetség és ANE – ókori Közel-Kelet – szakértő, bár vannak vitatott nézetei) Leviticusról szóló előadássorozatából vettem (sajnos erről nincs transscript és kb. 20-30 órányi audioanyagról van szó, de amely a honlapján elérhető). Nagy valószínűség szerint viszont ő is Averbecktől vehette ezt a jelentéstartalmat (még ha egyébként saját szakterületénél fogva közvetlenül is vizsgálja ezeket a nyelveket).

    Emellett lehetőségeimhez képest – ellenőriztem egy online akkád szótárban ֲa kaparu jelentését. A szótár megerősíti, hogy a szó kultikus értelemben vett megtisztításra is vonatkozik (illetve ezen szótár szerint a gyök sémita nyelvekben – pl. arab – is hordozza a megtisztítás jelentéstartalmat, de ezt más források alapján nem sikerült megerősíteni).

    Nekem azért szimpatikus ez az értelmezés, mert inspirálónak tartom, hogy mi, újjászületett keresztények a Szentlélek templomai vagyunk, és ahogy a templomban az áldozati vér a szentélyt (amelynek tisztasága és rendeltetésszerű használata kiemelten fontos volt Isten jelenléte miatt) folyamatosan megtisztította, úgy az újszövetségi hívőket (akik testének tiszta életvitel által történő megőrzése és használata ugyanígy kiemelten fontos) Jézus egyszeri és örök engesztelő áldozatának vére folyamatosan megtisztítja (természetesen ha hitben kitartunk és igényt tartunk erre). Ez a megértés mind a kegyelem üzenetét, mind pedig a szentségre való törekvést egyszerre erősíti. De mindez természetesen nem áll szemben azzal, hogy az áldozati rendszer számos eleme (beleértve pl. a Jom Kippuri áldozat két bakját is) a megváltás helyettesítő jellegére mutat.

  • Szabados Ádám says:

    Steve,

    most csak röviden, mert nincs időm, de az Evangéliumi Fórum után majd szeretnék részletesebben is írni a téma bibliai és exegetikai hátteréről. Kicsit ingoványos terület, ha a szavak jelentését a vélhető etimológiai gyök alapján próbáljuk rekonstruálni. D. A. Carson Exegetikai tévedések (Exegetical Fallacies) c. tankönyvében az ún. „ős tévedést” (Root Fallacy) nevezi az egyik csapdának fiatal exegéták számára. Számos példával is illusztrálja, hogy miért kell nagyon óvatosnak lennünk, amikor a jelentést a gyök alapján próbáljuk meghatározni. Például a לֶחֶם és a מִלְחָמָה szavak hasonló gyökűnek látszanak, de kétséges, hogy a kenyér és a háború szavak között érdemes lenne keresni a nyelvi kapcsolatot. Vagy két angol példa: butterfly és pineapple (a pillangónak nincs köze a légyhez és a vajhoz, az ananásznak pedig a fenyőhöz és az almához, de legalábbis nem érdemes ráhúznunk a felmerülő gyökök jelentését az előttünk lévő szavak jelentésére).

    Ennél lehet persze közelebbi a kapcsolat az engesztelés héber fogalma és a megtisztításra utaló akkád gyök között, de itt is óvatosnak kell lennünk a párhuzammal. Viszont az biztos, hogy az ószövetségi rendtartásban (és az újszövetségi valóságban, amelynek az árnyéka volt) a vérnek van megtisztító funkciója. A Zsidókhoz írt levél is ezt hangsúlyozza: mindent vérrel tisztítanak meg (nyilván kultikus értelemben). A kérdés inkább az, hogy az engesztelés (ἱλασμός), engesztelő áldozat (ἱλαστήριον) és kiengesztelni (ἱλάσκομαι) szavakat (valamint ezek héber változatait) legitim-e úgy fordítani, hogy megtisztít, megszentel, felszentel, pláne a szavak elsődleges szótári jelentéseivel szembeállítva. Azt gondolom, hogy nem. Van megtisztítás, megszentelés és felszentelés, amelynek eszköze a vér, de az engesztelés a Szentírásban egyértelmű nyelvi és kontextuális kapcsolatban van a harag lecsillapításával. Ezt a szótári jelentéseken túl számos igehellyel is alá lehet támasztani. Répás Lászlónak szerintem igaza van, én is úgy tanultam az ominózus szavak jelentését, ahogy ő beszél róluk.

  • Steve says:

    Ok, köszönöm a választ + odabiggyesztettem magamban egy további kérdőjelet a dolog köré.

    “A kérdés inkább az, hogy az engesztelés (ἱλασμός), engesztelő áldozat (ἱλαστήριον) és kiengesztelni (ἱλάσκομαι) szavakat (valamint ezek héber változatait) legitim-e úgy fordítani, hogy megtisztít, megszentel, felszentel, pláne a szavak elsődleges szótári jelentéseivel szembeállítva”

    Biztosan nem tűnik hasznosnak bármilyen görög szót a szótári jelentéstartalmával szemben erőltetni. Esetleg egy olyan indirekt megközelítést lehet alkalmazni, hogy bemutatjuk, hogy ezen görög kifejezések, még ha a szótári jelentésük mások is, olyan LXX-ben is használt technikai kifejezések, amelyek mögött álló héber kifejezéseknek van egy olyan specifikus jelentéstartalma, ami túlmutat az LXX fordítók által használt görög szavak szótári jelentésén. Ez esetben az, hogy a görög szótár mit mond, másodlagos kérdés lehet.

    A héberben a fenti kérdés csak a כפר körül merül fel, az is az akkád gyök jelentéstartalma ill. annak héber bibliában történő olyan tartalmú használata miatt, ami egyes álláspontok szerint valószínűsíti, hogy ez a jelentéstartalom is benne van a szóban. Ha a fenti görög szavak jelentését (a bibliai használatban) a héberen keresztül szeretnénk megérteni, akkor tehát meg kell vizsgálni az LXX-ben azok előfordulását, megnézni, hogy héberben a vonatkozó helyen כפר-ból származó kifejezés áll-e (vannak más kifejezések is), és van-e értelme ott “megtisztít”-ként érteni. Az biztos, hogy a “megszentel” és “felszentel” értelmezés így egyátalán nem vezethető le, mert erre teljesen más, egyértelmű héber kifejezések vannak, és ezek nem cserélhetők fel. De még ha így találunk is valamit, azt valószínűleg még nehezebb kimutatni, hogy ezek az jelentéstartalmak az újszövetségi szóhasználatba átvihetők-e – ezek a kifejezések továbbviszik-e azt a technikai jelentéstartlamat, amit az LXX-ben (a mögöttes héber szövegen keresztül) felvettek? Nyilvánvaló ószövetségi utalások esetén valószínűleg igen, egyébként nem feltétlenül. Az “engesztelő áldozat” a héberben teljesen ismét más kifejezés (semmi köze a כפר gyökhöz), tehát ez így nem vizsgálható (vagy csak még áttételesebben – ha a “hilaszmosz” és “hilaszkomai” görög szavak esetén kimutatunk a héber mögöttes szövegen keresztül “megtisztít” értelmet, akkor a hilasztérion-ba is ezt valahogy bele lehetne magyarázni?).

    De a fentiből látható, hogy ezek igen körülményes és ingatag dolgok, tehát ilyesmire felépíteni valami olyan értelmezést, amely aztán ellene megy a teljes egyháztörténelemnek és számos világos kijelentésnek, nem lehet. 🙂 Maximum érdekességeket és egy-két inspiráló insight-et lehet kikövetkeztetni.

  • Steve says:

    Viszont azt elfelejtettem mondani, hogy a לחם-מלחמה példád rossz! Hiszen a kenyér és a háború között nyilvánvaló a tartalmi összefüggés! Szoktam csinálni a gyerekeknek kenyérből szendvicskatonákat, akik egy hatalmas háború keretében mint óriási szörnyek módszeresen felfalják szegényeket. Ezen szavakból kimutatható tehát, hogy az ősi héberek szülők hozzánk hasonlóan ismerték ezt a technikát, és olyan rendszeresen alkalmazták azt, hogy az nyelvformáló erővel bírt! 😉

  • Szabados Ádám says:

    🙂

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum