Az evangélisták és prédikátorok a szeretet utáni vágyunkat szólaltatják meg, amikor Isten szeretetének evangéliumát hirdetik nekünk. Ez rendjén is van, mert az evangélium Isten megmentő szeretetéről szól. Az azonban az emberi természettől idegen és ezért ostoba feltételezés, hogy a szív megelégedne azzal, ha pusztán a szeretetről hall. Sok evangélista és prédikátor azt gondolja, hogy az emberek kizárólag Isten szeretetére vágynak, ezért üzeneteikben kizárólag Isten szeretetét kínálják nekik. Ezzel nem csak az a baj, hogy megcsonkítja és az emberek igényeihez igazítja a Biblia ennél lényegesen összetettebb üzenetét, hanem az is, hogy alapvetően félreérti az emberi szívet. Nem a szeretet az egyetlen elemi igényünk. Az igazságos ítélet is az.

Hogy mennyire mély sóvárgás az igazságosság utáni vágy, azt bizonyítja, hogy emberemlékezet óta íródnak a drámák, regények, és egy ideje szakmányban készülnek a filmek is, amelyek az igazságtételről és a bosszúról szólnak. A teljesség igénye nélkül: Odüsszeia, Hamlet, Monte Cristo grófja, Sándor Mátyás, Moby Dick, Üvöltő szelek, Gyilkosság az Orient Expresszen, Az operaház fantomja, Volt egyszer egy vadnyugat, Dogville, Elrabolva, A visszatérő, Bosszúállók, Batman, John Wick, Kill Bill, A bosszú, Django elszabadult, stb., stb. A végtelenségig sorolhatnánk. Mi meg faljuk ezeket. Az interneten könnyen lehet olyan listákat találni, ahol normális emberek a kedvenc bosszúregényeiket vagy bosszúfilmjeiket rangsorolják. Ezek a bosszútörténetek mind-mind arról az általános és elemi vágyról szólnak, hogy valakinek igazságot kellene végre tennie a világban.

A Bibliában is találkozunk ezzel az elemi vággyal. Az elmúlt hetekben a zsoltárokat olvastam sorban, és szinte minden nap olyan mondatok jöttek elém, amelyekben Isten igazságos ítélete utáni vágy volt megfogalmazva. A 94. zsoltárban ezt olvastam: „URam, megtorlás Istene, megtorlás Istene, jelenj meg ragyogva! Emelkedj fel, földnek bírája, fizess meg a gőgösöknek tetteikért! URam, meddig fognak a bűnösök, meddig fognak a bűnösök vigadni?” (Zsolt 94,1-5) A 96. zsoltárban ezt talátam: „Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az ÚR! Bizony, szilárdan áll a világ, nem inog. Igazságosan ítéli a népeket. (…) Ujjongnak majd az erdő fái mind az ÚR előtt, amikor eljön, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.” (Zsolt 96,10-13) A 97. zsoltárban ezt: „Felhő és sűrű köd van körülötte, igazság és jog trónjának támasza. Tűz jár előtte, és megégeti ellenségeit mindenütt. (…) Az egek hirdetik igazságát, minden nép látja dicsőségét. Megszégyenülnek a bálványimádók mind, akik a bálványokkal dicsekszenek. Az ÚR előtt borul le minden isten. Hallja ezt Sion, és örül, Júda leányai vigadnak ítéleteiden, ó, URam!” (Zsolt 97,2-3.5-8) A 98. zsoltárban ezt: „Megmutatta szabadító erejét az ÚR, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát. (…) Tapsoljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak az ÚR előtt, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.” (Zsolt 98,2.8-9) A 99. zsoltárban ezt: „Hatalmas király vagy, szereted a jogosságot. Te állapítod meg, mi a helyes, te szolgáltatsz Jákóbnak jogot és igazságot.” (Zsolt 99,4) És folytathatnám.

A Szentírásban Isten megígéri, hogy lesz ítélet. Ezt látjuk mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben. Abdiás könyve ezzel a mondattal fejeződik be: „Győzelmesen vonulnak föl a Sion hegyére, és ítéletet tartanak Ézsau hegye fölött. Azután az ÚR fog uralkodni.” (Abd 21) A Jelenések könyve hét nagy ciklusa mindig az utolsó ítélettel záródik. A Prédikátor könyvének végső tanulsága is ez: „Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az.” (Préd 12,13-14) Ez a könyv tematikája fényében jó hír, mert ha Isten megítéli a cselekedeteinket, akkor mégsem minden értelmetlen és hiábavaló a nap alatt, ahogy korábban olvastuk! Ha Isten végül helyreállítja az igazságosságot, akkor nem abszurd a világ, akkor nem a bűnösök ülnek tort az igazak felett, akkor Isten nem közömbös úr vagy tehetetlen, kezét tördelő sorstársunk, hanem az, akinek a trónját jogosság és igazság támogatja mindenkor. Akkor is, amikor ennek az ellenkezője látszik.

Az igazságos ítélet, amire vágyunk, mégsem tekinthető teljesen jó hírnek, hiszen bűnösök vagyunk. Amikor a zsidók azt gondolták, hogy jobbak a különböző erőszakos cselekedeteket és szexuális perverziókat felmutató pogányoknál, Pál kijózanította őket: „Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel! Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek. Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől?” (Róm 2,1-3) Az ítélet senkit nem kímél, hiszen igazságos. Az is bajban van, aki összehasonlítva talán jobb a másiknál, mert Isten igazságos mércéje alapján senki sem felmenthető. Pál le is vonja a tanulságot: a törvény alapján egyetlen ember sem igazulhat meg Isten előtt (Róm 3,20).

Jézus a földi élete során újból és újból feltárta az emberi létezés valódi problémáját, a szívben székelő bűnt. Amikor a béna meggyógyítását várták tőle, ő a bűnbocsánatról beszélt. Amikor a vak szemének felnyitását végezte, a lelki vakságra tért ki. Amikor a halottat támasztotta fel, a lelki halálból való feltámadásra tette a hangsúlyt. Amikor a süket hallását adta vissza, arra hívta fel a figyelmet, hogy van, aki hallván nem hall és látván nem lát. Amikor a leprásokat gyógyította meg, a szív hálátlanságát leplezte le. Amikor a terméketlen fügefát megátkozta, a jeruzsálemi istentisztelet terméketlenségére mutatott rá. Amikor a kézmosásra figyelmeztették, ő a szívben lévő tisztátalanságról kezdett tanítani. Folyamatosan azt tette láthatóvá, hogy a probléma gyökere a szívben van és mélyebb, mint azt a farizeusok vagy a betegségben szenvedők gondolták. Az ítélet ítélni fog az ítélő felett is. Az ítélet eljön, de senkit nem kímél, mert az ítélet nem a bűnre ad megoldást a bűnösnek, hanem az igazságtalanságra ad megoldást az igazságnak.

Az evangélium éppen ezért nem az ítéletről szól, hanem arról, hogy Isten most, a kegyelem idején, az igazságát törvény nélkül demonstrálta. „Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták” – mondja Pál, folytatva a gondolatmenetét, amely szerint minden ember bűnös, még az is, aki igazság alapján ítéli el a bűnösöket. „Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.” (Róm 3,21-26) Hétszer kerül elő ebben a rövid szakaszban az igazságosság gondolata, noha Pál Krisztus haláláról és az evangéliumról ír. Luthert ez kergette őrületbe, amíg rá nem jött, hogy hogyan mutatkozik meg Isten igazságossága az evangéliumban.

Az evangéliumban megmutatkozó isteni szeretet törvényes, hiszen nem tagadja meg az igazságot, hanem betölti azt, de ez a szeretet minden áldozatot meghoz a bűnösért, mert a célja nem az elítélés, hanem a felmentés. Az evangélium nem újabb törvény, hanem a törvény helyettünk való betöltése és átkának helyettünk való elszenvedése. Isten ingyen megigazít, de ennek az árát maga fizeti meg. Igazságot ad ajándékba, de közben igaz marad, mert a szeretete az igazságot is kielégíti. Úgy csillapítja le a jogos haragot (Róm 1,18), hogy maga válik engesztelő áldozattá (Róm 3,24). A szeretet az igazság által diadalmaskodik az igazságos ítélet felett. Krisztus engesztelő kereszthalálában Isten igazsága és Isten szeretete együtt van jelen, vagyis mindaz ott van, amire az ember szíve vágyódik. Ott van a szeretet, és ott van az igazságos ítélet, egyikről sem kell lemondani. A lelkiismeret megnyugodhat, hiszen a bűn megkapta a büntetését, a bűnös pedig igazságba öltözhet.

Ezt viszont csak a bűnbánó érti. A bűnbánó tudja, hogy halált érdemel, és tudja, hogy nem lenne jó az a világ, amelyben nem szolgáltatnak igazságos ítéletet. A bűnbánó szinte csak egyet tud biztosan: a vádló lelkiismerete igazat mond. A bűnbánó nem az ítéletet vitatja, nem is az ítéletet akarja eltörölni, mert az a felébredt lelkiismeretét nem tudná megnyugtatni. A bűnbánó kegyelemre vágyik, de nem olcsó kegyelemre, hanem olyan kegyelemre, amely tekintetbe veszi a bűnei súlyát és betölti az igazságot. Isten pedig, aki kész kegyelmet adni, úgy menti fel a bűnöst, hogy az isteni igazság sértetlen marad, a törvény követelése is teljesül. Erről szól az evangélium Pál szerint. Isten Krisztusban magára veszi a bűnös büntetését. Helyettes áldozat lesz, hogy engesztelést szerezzen a bűneinkért.

Isten világában van ítélet. Isten világában van szeretet. Nem kell választani: ez a kettő a kereszten egyesül. A kereszt az emberi szív legmélyebb vágyódásainak nyugvóhelye. Nincsen másik nyugvóhely.

***

Kapcsolódó cikkek:

Semil, az igazságos

Válasz Görbicz Tamásnak

Egy gondolat az apa-fiú metaforáról

2 hozzászólás a “A másik alapvető emberi igény: az igazságosság” bejegyzéshez

  • Steve says:

    Ádám, gratulálok, ez egy kiváló írás!

    Az utolsó előtti fejezetben úgy össze tudtad foglalni a lényeget, ahogy nekem nem szokott sikerülni, csak a szavakat keresem. Ez az, amit szerintem nem teljesen értenek meg azok, akik el akarják szakítani a kegyelmet az igazságos ítélettől (ami pedig joggal felháborítja azok lelkiismeretét, akik szerint az úgy már nem is az a kegyelem, amit ők kaptak), és ami miatt ez a kegyelem-light olyan üresnek hat. Ez az, ami miatt a szívünk dalra fakad és örökkévaló, kifogyhatatlan csodálattal és imádattal személjük a Messiást, Jézus Krisztust, akit János egyszerre Oroszlánnak és Megöletett Báránynak lát, akinek gyönyörködünk az igazságosságában és irgalmában is, soha el nem tudva dönteni, hogy melyik a nagyobb, mert amint az egyiket nagynak látjuk, a másik még-nagyobbnak tűnik. Ezért a felmagasztalást képtelenek vagyunk abbahagyni, vagy elérni azt a szintet, amitől megelégednénk és úgy éreznénk, hogy kellőképpen fel tudtuk magasztalni Őt.

  • Tamás says:

    “Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve KEGYELEMMEL ÉS IGAZSÁGGAL.” János 1:14

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum