Volt a zsidóknak egy csodálatos ünnepe, a nagy örömünnep (vagy kürt) éve (שְׁנַת הַיּוֹבֵל), amelyet a törvény szerint minden ötvenedik évben kellett megünnepelniük. Mózes harmadik könyve így rendelkezett: „Számolj azután negyvenkilenc esztendőt. Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte. Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek fölszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez. Öröm-ünnep legyen az ötvenedik esztendő. Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott; a meg nem metszett szőlőt ne szüreteljétek le. Mert örömünnep az, tartsátok szentnek.” (3Móz 25,8-12)

Ez az ünnep biztosította (volna, ha megtartották volna), hogy hosszútávon egyetlen izráeli család se váljon földönfutóvá, senki ne ragadjon bele véglegesen a szolgasorsba, és egyetlen család vagy nemzetség se veszítse el az Úrtól számára kijelölt földet. A törvény azt is jelezte, hogy a zsidók csak használói a földnek, a föld tulajdonosa JHVH. Az ötvenedik évben el kellett engedni az adósságot, fel kellett szabadítani a szolgasorba jutottakat, pihentetni kellett a földet. A birtokok visszatértek azokhoz, akikhez tartoztak. Az Úrnak szentelt nagy örömünnep éve volt ez. Az, hogy a zsidók ritkán tartották meg ezt a törvényt (vagy talán soha), csak azt mutatja, mennyire távol tudtak kerülni Isten jó akaratától. Pedig józan pillanataikban elismerték, hogy „boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene” (Zsolt 33,12; 144,15).

Jézus a szolgálata kezdetén ehhez az évhez hasonlította azt, amit Isten rajta keresztül tesz. „Amikor Názáretbe ment, ahol felnevelkedett, szokása szerint bement szombat napján a zsinagógába, és felállt felolvasni. Odanyújtották neki Ézsaiás próféta könyvét, ő pedig kinyitotta a könyvet, és megkereste azt a helyet, ahol ez van megírva: ’Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét.’” (Lk 4,16-19) Jézus hozzátette: „Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára.” A nagy örömünnep éve kezdődött Jézussal. A szabadulás és elengedés éve. Benne teljesedett be mindaz, amire az eredeti ünnep előre mutatott. Jézus hozta el a szegényeknek, a megkínzottaknak, a foglyoknak a szabadulás evangéliumát, az Úr kedves esztendejét.

A törvény szerint a nagy örömünnep éve mindig az engesztelés napján (Jóm Kippúr vagy Jóm Ha-Kippúrím – י֧וֹם הַכִּפֻּרִ֣ים) kezdődött. Az engesztelés napján kellett megfúvatni a sófárt az egész országban. Ez jelezte, hogy az adósságok elengedése az engesztelő áldozat miatt lehetséges, és egyben azt is, hogy az igazi nagy adósság a bűn. Ahogy az izráeliek tartoznak egymásnak, úgy tartoznak Istennek is, hiszen nap mint nap megrabolják a dicsőségét és az igazságát. Az engesztelő áldozat rendezi ezt a kérdést, mert a bűnbak viszi el a nép közül a bűnt, és a vér általi meghintés teszi tisztává a népet Isten előtt. Az engesztelés napja után következik az örömünnep éve.

Számunkra Jézus Krisztus egyetlen főpapi áldozata jelenti az engesztelést. Az ószövetség és az új szövetség között nem az a különbség, hogy a régi szövetségben szükség volt engesztelő áldozatra, az újban viszont már nincs szükség erre. A régi és az új szövetség között az a különbség, hogy a régi tökéletlen volt, az új tökéletes, a régi árnyék volt, az új a valóság, a régiben bűnös volt a főpap, ezért önmagáért is kellett áldozatot bemutatnia, az újban a főpap a bűntelen Jézus Krisztus, aki csak értünk áldozott, a régiben bakok vérét vitték a szentek szentjébe, az új szövetségben viszont a főpap a saját vérét viszi be a mennybe, mert nem bikák és bakok, hanem ő lett a helyettes engesztelő áldozat a bűneinkért.

Amikor a kereszten Jézus bemutatta a főpapi áldozatot, eljött számunkra a nagy örömünnep éve, az Úr kedves esztendeje. Eljött a nyugalom éve, amikor megnyugodhatunk a fáradozásainkból és ingyen kegyelemből igazíttatunk meg, cselekedetek nélkül. Eljött a szabadulás éve, amikor felszabadulunk a bűn és a halál szolgaságából, az ördög hatalmából, és hazatérünk az Atya házába, hogy fiakként éljünk, szeretetben. Az evangélium igazi örömünnep számunkra, mert Jézus Krisztus egyetlen áldozata megtisztítja a lelkiismeretünket és Isten szemében tisztává tesz.

A nagy örömünnep éve az engesztelés napján kezdődött. Ez jelzi, hogy nincs örömünnep Jóm Kippúr nélkül. Nincs evangélium engesztelő áldozat nélkül. Nincs szabadulás és megnyugvás főpapi áldozat nélkül. Nincs adósságok elengedése helyettes bűnhődés nélkül. Mert Isten szent és igaz Isten. És Isten nagyon szeret. Krisztus, a mi főpapunk, bement a szentek szentjébe, hogy saját vérével rendezze az adósságainkat és örök szabadulást szerezzen nekünk. Ez az evangélium. Az egyetlen evangélium.

6 hozzászólás a “Az engesztelés napján kezdődik a nagy örömünnep éve” bejegyzéshez

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum