A názáreti Jézus történetisége mellett az egyik régi érv az ún. Testimonium Flavianum, egy szakasz Josephus Flavius A zsidók története c. művéből. Ezt a szakaszt hagyományosan a legkorábbi Biblián kívüli bizonyítéknak tartották, hiszen Josephus Kr. u. 1. századi – vagyis az apostolokkal kortárs – zsidó történetíró volt. A 18.3.3 szakasz így hangzik: „Ebben az időben azonban megjelent Jézus, a bölcs ember, ha egyáltalán embernek kell őt neveznünk, hiszen csodás dolgokat tett és olyan emberek tanítója volt, akik élvezettel fogadják az igazságot. És sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És amikor Pilátus a főembereink vádjait hallva keresztrefeszítésre ítélte őt, azok, akik szerették őt, továbbra is [szerették]: mivel a harmadik napon élve megjelent nekik; mert Isten prófétái ezeket és tízezer más csodás dolgot előre elmondtak felőle. A keresztények népe, amely róla kapta a nevét, a mai napig fennmaradt.” (saját fordítás görögből)

Alice Whealey Josephus-szakértő szerint „az ókorban és a középkorban ezt a szakaszt idézték leggyakrabban Josephus műveiből, és a szakasz nagy szerepet játszott abban, hogy Josephus lett a legtöbbet olvasott görög nyelvű történész a középkori és korai újkori Nyugaton.” (Josephus on Jesus: The Testimonium Flavianum Controversy from Late Antiquity to Modern Times. New York: Peter Lang, 2003, xiii). A tizenhatodik századtól azonban két fő okból megkérdőjelezték a szakasz hitelességét: 1) Órigenész hivatkozik a Testimoniumra, de arról ír, hogy Josephus nem tartotta Jézust Krisztusnak; 2) Josephus zsidóként nem írhatott ilyen pozitív fényben Jézusról. A szakasz hitelessége elleni érvek erősek, de nem feltétlenül véglegesek. Kutatók között viszonylag széles konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a Testimonium a fennmaradt formájában nem teljesen hiteles, de nem is teljesen hiteltelen, kisebb-nagyobb módosulásokon mehetett át, de a magja Josephustól származik.

A szöveg azt állítja, hogy Jézus népszerű tanító volt, aki csodás dolgokat tett. Azonban a főemberek vádjaira Pilátus halálra ítélte őt, és keresztre feszítették. A tanítványai ennek ellenére nem hagyták el őt a halála után sem, hanem a keresztények csoportjaként léteztek Josephus idejében is. A kezünkben lévő szöveg továbbá azt is állítja, hogy 1) Jézus nem csak egy ember volt, 2) Jézus volt a Messiás, 3) Jézus betöltött próféciákat, és 4) Jézus feltámadt a halálból. Ezek a kiegészítések vetik fel azt a gyanút, hogy esetleg későbbi keresztény szerkesztők módosítottak úgy a szövegen, hogy az igazolja azt, amit a keresztények hittek Jézussal kapcsolatban. Az azonban kevéssé valószínű, hogy a szakaszt egy az egyben ők találták volna ki, vagy hogy előzmények nélkül toldották volna be ezen a helyen Josephus szövegébe. Csak hogy egy ellenérvet említsünk: a keresztények például szinte biztosan nem úgy fejezték volna ki magukat, hogy élvezettel (ἡδονῇ – hédoné) fogadják az igazságot.

Valószínűbb, hogy Josephus valóban utalt itt Jézusra, és a szöveg nagyjából azokat az állításokat tartalmazta, amelyeket az előbb felsoroltunk (Jézus bölcs ember volt, csodatevőnek tartották, Pilátus a zsidó vezetők ösztönzésére feszíttette keresztre, róla nevezték el a keresztényeket), a többit (a határozott kijelentést, hogy ő volt a Krisztus, a betöltött próféciákra és a feltámadására vonatkozó utalást) viszont a keresztény másolók toldhatták a szövegbe. Az is lehetséges, sőt még valószínűbb, hogy a keresztény szerkesztők inkább töröltek a szövegből szavakat, amelyek a súlyosabb állításokkal kapcsolatban Josephus távolságtartására vagy akár ellenségességére utaltak. Lehetséges, hogy Josephus például azt írta: „A keresztények szerint ő volt a Krisztus”, és ebből maradt az, hogy „Ő volt a Krisztus.” Vagy Josephus azt írta: „A harmadik napon állítólag élve megjelent nekik”, de ebből törölték az „állítólag” szót. Ezek persze csak feltételezések, hiszen nem áll rendelkezésre olyan korai szöveg, amely ezt végérvényesen igazolhatná.

Jelen tudásunk alapján a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy Josephus utalt ugyan Jézusra, utalt a csodákra, utalt a feltámadására, de ezeket távolságtartással (vagy akár negatív megjegyzésekkel) tette, magát vagy nem kötelezte el az állítások mellett, vagy némi iróniával utalt mások véleményére. Josephus stílusára ez lenne jellemző. A 20. könyvben (20.9.1) például ismét utal Jézusra, mint Jakab testvérére, és azt mondja: „akit Krisztusnak mondanak”. Josephus tehát nem kötelezi el magát a messiási állítás mellett, csak elmondja, hogy mások hogyan vélekedtek. Órigenész 3. századi olvasata is ez: szerinte Josephus nem gondolta, hogy Jézus a Krisztus. Josephus minden bizonnyal arról beszélt, ami köztudottan megtörtént, amit senki nem vitatott, majd ezt kiegészítette azzal, amit még mondanak a történtekről.

Amennyiben a keresztény másolók hozzányúltak a szöveghez és módosítottak rajta, sokat ártottak annak, hogy Josephust megbízható tanúként lehessen kezelni Jézus történetisége mellett. Hiszen a Testimonium Flavianum még így is valószínűleg a legkorábbi nem keresztény bizonyíték Jézus mellett, és amellett, hogy őt feltámadott Krisztusként szerették a követői. Ha a keresztények belepiszkáltak a szövegbe, akkor is kárt okoztak, ha ezt a Mester iránti szeretetből tették, hitük megvallásaként. A kevesebb itt is több lett volna. Persze előkerülhet még olyan korai másolat valahonnan, amely egyértelműen kizárja a másolói beavatkozást, és igazolja a Testimonium mostani formájának eredetiségét. Abban az esetben a Josephus Flaviusról ismert képet kellene alapjaiban újragondolnunk.

Amit viszont enélkül is jó okunk van igaznak tartani: a keresztények tényleg azért maradtak a meghalt Jézus mellett, mert látták őt élve visszatérni. Josephus minden bizonnyal erről a korai hitről számol be. És tény: a Kr. u. 1. század elején még nem volt kereszténység, a század végén viszont mindenfelé keresztény gyülekezetek alakultak, noha Pilátus kivégeztette Jézust, akit ők Messiásnak hittek. A messiási mozgalmak mind elhaltak a vezető halálakor. Jézusé nem. Ezen Josephus is csodálkozik, és könnyen lehet, hogy a feltámadásra utaló szavak egy az egyben tőle származnak. Másmilyen kéziratunk egyelőre nincs is.

5 hozzászólás a “Hiteles a Josephus-idézet Jézus feltámadásáról?” bejegyzéshez

  • Kovacsdpisti says:

    Szia Ádám!

    A keresztyén hamisítàsra reagálok. Egy szöveg meghamisítása egyszerűen nem bizonysàgtétel, nem hitvallàs, nem lehet az. De végül is azt hiszem, hogy ebben (is) egyetértünk.

    Àltalànossàgban: Van egy keret, és ez Isten rendje, amiből nem lehet kilépni az evangélium hirdetésekor. Aki ebből kilép, pont Isten munkàjàt az Ő erejét csorbítja. Az ilyen hamisítás vétek a “Ne tanúskodj hamisan!” parancsolat ellen. De én ugyanezt látom az olyan evangelizációk során, melyek azt sugallják, hogy minden gondod megszűnik, ha megtersz. Nem igaz, hogy a cél szentesíti az eszközt, sőt tulajdonképpen nekünk csak egy dolgunk van, hogy Istennek tetsző eszközök szerint járjunk el. A többi Isten dolga.

  • Medvehagyma says:

    Kovacsdpisti: Kedves Kovacsdpisti!
    Elnézést az ismeretlenül való megszólításért, de a téma érdekes. Szerintem nem kell ennyire szigorúan megítélni a Josephus-részlet átíróját, mégha kárt okozott is.
    Mai fogalmaink szerint ugyan ez hamisítás, de egy (rövidlátóan túlbuzgó) ókori-középkori másoló számára nem feltétlenül volt az, tudálékoskodó javítások-betoldások-aktualizálások előfordulnak más történeti szövegek másolataiban is.
    Hogy egyáltalán ne vallásos példát mondjak: Rogeriusnak a tatárjárást tárgyaló műve, a Siralmas ének vége felé van egy rész, ami így hangzik: “És bár gyakran felkerestük az egykor lakott helységeket, hiszen az élelemszerzés szüksége rákényszerített, de a hegyről való lejövetelünk mindaddig nem volt biztonságos, míg Béla király a tengerparti vidékekről vissza nem tért Magyarországba, a Rhodosz-szigeti lovagoktól és a Frangepán uraktól nagy sereggel segítve, miután előbb a magyarok értesítették a tatárok elvonulásáról.” http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=194_215_Rogerius
    Ebbe a szakaszba biztosan benyúltak később, mert 1241-42-ben nem volt az ispotályos lovagrendé Rhodosz – valószínűleg a szöveget a saját krónikája végéhez csatolva megőrző Thuróczy János okoskodta ezt oda, több mint két évszázaddal később. Hamisítás-e ez? Nem, Thuróczy jót akart, csak épp pontosítás helyett beleírt egy anakronizmust.

    Mivel Josephus nem számított semmilyen értelemben szakrális szövegnek, nem is úgy álltak hozzá. Szerintem nem arról lehetett szó, hogy valamiféle bizonyítékot akartak volna hamisítani, hanem naiv lelkesedésében a keresztény másoló úgy gondolhatta, mivel Josephus eredeti, valószínűleg semleges hangvételű szövege nem az igazságot tartalmazza (embernek nevezi Jézust stb.), ő, aki ismeri az igazságot, majd jól kijavítja. Ezzel sajnos a kárt okozott, de valószínűleg eszében sem volt hazudni.

  • János says:

    Sajnos, ilyen átalakuláson mentek át bizonyos bibliaversek is, pl. Máté 28:19, eredetileg ez lehetett: Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az én nevemben. Négy ilyen körűlbelűli forma ismert Aprahatész, Euszebiosz, Annarikhusz és Shem Tob verzióiban.
    A mostani változat átírás eredménye.

  • Szabados Ádám says:

    János,

    szövegkritikai szempontból a Mt 28,19 Szentháromságra utaló (Atya, Fiú, Szentlélek) formulájával kapcsolatban nincsen bizonytalanság, az összes kézirat (és kézirattípus) hozza.

  • Szalai Miklós says:

    Már a kommunista vallástörténészek is, az előző rendszerben elismerték, hogy Josephus említést tett Jézusról. (Aztán valakik módosították, hozzátoldottak…).

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum