Ezért jelet tett az ÚR Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.” (1Móz 4,15b)

Kain történetében feltűnő, Isten mennyire nagyvonalúan bánik az erre érdemtelen emberrel. Amikor Kain haraggal és lehorgasztott fejjel reagál arra, hogy Isten nem tekint az áldozatára (aminek Isten részéről nyilván jó oka volt), Isten közel lép hozzá és megkérdezi: „Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed?” (4,6) Isten tehát rámutat Kain lelkiállapotára (haragos vagy és lehorgasztod a fejed) és önvizsgálatra hívja őt (miért?). Majd észszerű számvetésre bíztatja: „Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.” (4,7)

Ennek a gesztusnak a fényében különösen fájdalmas látni Kain reakcióját. Kain nem felel, hanem dacosan folytatja útját, amin lélekben már elindult. A harag legyőzi őt. Kihívja a mezőre testvérét, Ábelt, rátámad és meggyilkolja. Kain mereven elzárkózik a megoldástól, szembeszáll Isten figyelmeztetésével és elköveti a vétket, amely felett pedig lehetett volna hatalma. Kain kiszolgáltatja magát a rá leselkedő bűnnek.

Mi erre Isten reakciója?

Megint közel lép Kainhoz és feltesz neki egy kérdést: „Hol van Ábel, a testvéred?” (4,9a) Nem váddal, hanem kérdéssel közeledik. Megint lehetőséget ad Kainnak, hogy megoldás szülessen. Kain megvallhatná a vétkét, és talán ott lenne számára a bárány, hogy Ábel földre kifolyt véréért bemutassa azt. Isten Báránya gyilkosokért is adta az életét. Kain azonban elmulasztja ezt a lehetőséget is. A válasza hazug és mélyen cinikus: „Nem tudom. Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” (4,9b) Kain lepattintja magáról az Úristent. Mi közünk egymáshoz?!

Hogy reagál erre az ÚR?

Szembesíti Kaint a tettével. „Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről.” (4,10) Isten kimondja, amit úgyis mindketten tudnak. Az igazság nem maradhat kimondatlan. Semmilyen kapcsolat nem épülhet hazugságra, és a büntetéshez is szükség van az igazság megnevezésére. A vétek sem maradhat büntetlenül. A kimondott igazság fényében Kainra jogos büntetés vár. „Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön.” (4,11-12)

Kain sértődötten reagál az átok kimondására: „Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám.” (4,13) Isten ekkor válaszolhatná neki: „Kain, nem nagyobb. Sőt, a büntetésed nem is merül ki ebben. Lesz az ítéletnek egy nagy napja, amikor el kell egyszer még számolnod Ábel vérével.” Mondhatta volna ezt is: „Kain, még most is neked áll feljebb?! Figyelmeztettelek, kérdeztelek, kérleltelek. Egy pillanatig nem figyeltél rám. Megölted a testvéredet!!! És még most is te kéred számon rajtam az igazságosságot?! Az zavar, hogy bújdosó leszel, az nem zavart, hogy Ábel meg halott lesz, ha lecsapod?!”

Megdöbbentő, hogy az Úr hogyan reagál Kain teljesen méltatlan méltatlankodására. Ő ugyanis valójában ezt felelte neki: „Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie.” (4,15a) „Ezért jelet tett az ÚR Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.” (4,15b)

Isten tehát jelet tesz Kainra. Jelet, ami ebben a helyzetében megvédi. Nem különös Istennek ez a nagyvonalúsága? Nem különös, ahogy az első dacos pillanatától kíséri ezt az embert? Nem különös az a folyamatos jóindulat, amellyel újból és újból közel lép hozzá? Nem lenyűgöző, hogy még az átkot is enyhíti a jellel, amit rátesz?

És vajon nem így bánik Isten Ádám óta az egész emberiséggel? Rajtunk van az átok is és a jel is. Ő megengedi, hogy minden nép a maga útján járjon, de nem hagyja magát bizonyság nélkül, mert jótevőnk, a mennyből esőt ad nekünk és termést hozó időket, bőven ad eledelt és szívbeli örömöt (vö. ApCsel 14,16-17).

Urunk, meghökkentő a nagyvonalúságod irántunk. Köszönjük, hogy dacos állapotunkban is közel lépsz hozzánk, hogy lebeszélj a gonoszról. Köszönjük, hogy gonosz állapotunkban is adsz ajándékokat. De óvj meg bennünket attól, hogy Kain útján menjünk távol tőled!

Egy hozzászólás a “Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (7) – Isten nagyvonalúsága” bejegyzéshez

  • L.I. says:

    Kedves Ádám!

    Észrevételként: olvasgatva ezt az internetes oldalt (is) és kommentárokat.

    Jézus egyedül a jó pásztor. Felelős tanítói magatartás az igaz keresztyének felé, akik hisznek, mint Megváltójukban Krisztusban, és követni szeretnék Krisztust: buzdítás arra, hogy szabadon, önállóan értelmezze és tanulmányozza minden egyes ember Isten kinyilatkoztatását, a Bibliát.

    Hiszen Isten akkor és arra ad értelmet az olvasó számára, amikor éppen arra a tudásra, értelemre a Bibliában olvasottak alapján gyermekének szüksége van. Tehát Isten akkor ad látást és hallást az olvasó számára, amikor annak az olvasó számára Isten szerint ideje van.

    Üdvözlettel: L.I.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum