Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (23) – Megrázó felismerés

2020 jan. 9. | Divinity, Elmélkedések, Spiritualitás | 38 hozzászólás

„…és a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe, mert hallgattál szavamra.” (1Móz 22,18)

Az Akédá (Izsák megkötözésének története) számomra az egész Biblia egyik legszentebb elbeszélése. A fejezethez érve napokig halogattam, hogy elolvassam a héber szöveget, mert méltóképpen akartam fogadni; inkább a görög Újszövetséggel mentem tovább, amit párhuzamosan olvasok a Genezissel. Úgy kerülgettem az Akédát, mint a fiú, aki az alkalmas időt és helyet keresi, hogy felnyissa a borítékot, amelyben apja neki írt, utolsó levele van. Sokszor olvastam már ezt a történetet, kívülről-belülről ismerem, de minden alkalommal felkavar. Azt viszont nem gondoltam, hogy a megértésem megint újabb részlettel fog gazdagodni. Pedig megrázó, új motívum került ismét a szemem elé.

Az Akédá és Krisztus golgotai útja közötti hátborzongató párhuzam jól ismert. Ahogy atya és fia mennek ketten a hegyre, hogy az atya feláldozza ott az egyetlenét, akit szeret (אֶת־בִּנְךָ֙ אֶת־יְחִֽידְךָ֤ אֲשֶׁר־אָהַ֙בְתָּ֙), ahogy az atya bizonyossággal mondja a szolgáinak, hogy vissza fognak térni (többes szám!), ahogy a kos fennakad a bozótban, ahogy a fiú engedelmesen aláveti magát atyja akaratának – ezek mind-mind kísérteties előképei az Isten Fia megáldoztatásának. Abban a pillanatban, amikor Ábrahám felemeli a kést, az ÚR angyala (מַלְאַ֤ךְ יְהוָה) kiált neki, hogy ne nyújtsa ki a kezét a fiúra és ne bántsa őt. Az ÚR angyala – akit a hagyomány Krisztus epifániájának tart – állítja meg Ábrahám kezét, hogy felnézve meglássa a helyettest, a kost, akit Izsák megüresedett helyére tehetett az oltárra. A megáldozott kos végül az Isten Fia lett. Ő állította meg Ábrahám kezét, hogy Izsák helyére lépjen.

De nem ez foglalkoztat ma, ahogy írom ezt a jegyzetet. A 18. vers hasított belém, mert eddig soha nem vettem észre a végét. Az Akédá után Ábrahám ígéretet kap Istentől, hogy annyi utódja lesz, mint a csillag az égen és a homok a tengerparton, és a magjában nyer áldást a föld minden népe. (A héber ige ún. nifál alakja hitpáél jelentést vesz fel, ami olyasmit jelent, hogy a népek áldást szereznek maguknak Ábrahám magjában.) Ezt eddig is tudtam, de egyszer se tűnt fel az utolsó három szó (a héberben négy): „mert hallgattál szavamra” (עֵ֕קֶב אֲשֶׁ֥ר שָׁמַ֖עְתָּ בְּקֹלִֽי). A népek annak okán nyernek áldást, mivel Ábrahám hallgatott Isten szavára. Vajon ez azt jelenti, hogy ha Ábrahám nem hallgatott volna Isten szavára és nem ment volna fel a hegyre Izsákkal, hogy megáldozza őt, nem nyernének áldást a népek a magvában? Úgy tűnik, ezt mondja Isten. Azért nyernek áldást a népek, mert Ábrahám hallgatott a szavára. Azért lehetek én is Isten gyermeke, mert Ábrahám kész volt feláldozni Izsákot!

Ez egészen új dimenzióba helyezi számomra ezt a történetet. Eddig azt láttam benne, hogy Ábrahám szíve vált ismertté Isten előtt (aki megpróbálta őt). Eddig azt láttam benne, hogy Ábrahám példája lett annak, ahogy Isten a Fiát adja értünk. Eddig azt láttam, hogyan lett Ábrahám Isten barátja azáltal, hogy megismerte a szívét, miközben nyilvánvaló lett, hogy mi van a sajátjában. Ez mind igaz is, és ezekben van a lényeg. De ma megértettem egy új részletet is. A népek megáldatása (az Isten Fiában) Ábrahám lépésére adott válasz. Isten persze ezt a világ teremtése előtt elrendelte, ő tudta, mi van Ábrahám szívében. De valamilyen különös értelemben Ábrahám lépésére adott válasz az, hogy a népek üdvössége Krisztus által van. Mivel Ábrahám kész volt feláldozni a saját fiát, Isten is kész odaadni a saját Fiát. A kettő között nem csak párhuzam, de kapcsolat is van. És ez hajmeresztő.

Fiút a fiúért. A népeknek az Isten Fiát kell csókolniuk, hogy meg ne haragudjék és el ne vesszenek az úton (Zsolt 2,12). Amikor Ábrahám kész volt odaadni a fiát, az egyetlenét, tudtán kívül a mi nevünkben is csókolta meg az Isten Fiát. A Fiú pedig felment értünk a Mórijjára, hogy minden népből hozzá menekülhessünk és életben maradjunk. Mert ez a különös történet végső soron Róla szól.

Urunk, felfoghatatlan és megrázó ez a szeretet! Hajszálon múlt az életünk, de te biztosra mentél és megmentettél!

38 hozzászólás

  1. Éva

    Megrendítő ebben az olvasatban Ábrahám története, igen. De ő valamit nem tett meg: bámulatos hite a végsőkig vezette tetteit, szemben az öröktől fogva rendelt Édesanyával, aki által Szülötte eltaposta a kígyó fejét.
    Ábrahám olyan tettét állította meg az angyal ami ismert volt előtte, Mária azonban azt fogadta el, amiről fogalma sem volt. Amiért megkövezés, halál járt volna hiszen ki az, aki feleségül vesz egy “megesett” lányt ? Persze, mindebből egyáltalán semmit nem gondolt végig és ez csodás.

  2. Kovacsdpisti

    Szia Ádám!

    Köszönjük a posztot.

    Nekem egy Péter első levelében található Ige jutott eszembe az utolsó gondolatod kapcsán: “És ha az igaz is alig me­ne­kül meg, hova lesz az is­ten­te­len és a bű­nös?” (1Pt 4,18) Ez az “alig” emberileg van, mégis 100%-ig biztos a kegyelmünk az Úrnàl.

  3. István

    Kedves Ádám!

    Nagyon érdekes volt olvasni, amit írtál, nagyon szeretem az igei fejtegetéseidet. Mindeközben itt most felvetődött bennem egy kérdés (teszem hozzá, hogy nem tudok héberül, így én csak a magyarból tudok kiindulni).
    Ha jól értem, azt írod, hogy Jézus Krisztus áldozatvállalásának oksági előzménye lehetett Ábrahám fiát odaadó készsége, ergo ha utóbbi nem történik meg (Ábrahám megtagadja az engedelmességet Isten utasításának) akkor utóbbi sem következik be – vagyis nincs megváltás.
    Azonban mennyiben lehet benne a szövegben az, hogy Ábrahám engedelmessége annak volt előfeltétele, hogy az Ő magjában áldassanak meg a népek, és ne pedig egy más valaki magjában? Az én olvasatomban legalábbis a szöveg ezt az értelmezést is megengedi, ami szintén nagyon erős, de talán kevésbé radikális.
    És tudom, Isten előre ismerése révén az általad írottak nem mennek szembe az ősevangéliummal, de számomra – aki 3+1 dimenzióba zárt emberi lény vagyok – mégis kicsit könnyebb összerakni az ősevangéliumot Ábrahám ősatyai szerepének feltételességével mint Jézus keresztáldozatának feltételességével. De Isten nézőpontja jóval tágabb, ez tény.
    Nagyon érdekel a véleményed a fentiekkel kapcsolatban!

  4. Szabados Ádám

    Bennem ez valahogy úgy van, hogy Isten pontosan tudta, hogy Ábrahám kész lesz feláldozni a fiát, csak ezt nyilvánvalóvá akarta tenni. Ezért nem volt Isten számára B terv. Biztosra ment.

  5. tothaa

    arra csodálkoztam rá, hogy ami történik körülöttünk az nekünk gyakran váratlan, tragédia vagy szerencse, nem tudjuk, hogy hogyan oldódik meg, mi lesz belőle, de a nagy képben minden a helyén van és szükségszerű, következmény, hogy így kellett történnie, és előremutat valamire ami ezután történik majd…

  6. Fricu

    Kedves Ádám,
    Kérlek, ne vedd pofátlanságnak a részemről, de ezzel a posztoddal nem lehet egyetérteni. Próbáltam, elolvastam újra meg újra – de nem megy.

    Igazából már a Bibliai történet sincs rendben (mint jó néhány másik sem). Nem normális az, hogy az ember bárkiért, bármiért feláldozza a gyermekét. Nincs rendben az, hogy az engedelmességet és hitet ilyen próbák kiállásával kell bizonyítani. Apaként és nagyapaként azt kell mondanom, hogy bizonyosan elbukom, ha ilyen próba elé állítanak. Nem akarok olyan hitet, olyan embertelen és kegyetlen hitet, amibe belefér a gyermekem torkának elmetélése! Akkor inkább jussak pokolra magam, akár most rögtön. Ahhoz túl erősek bennem a tíz parancsolat szavai. Ha nem a szeretet, az önfeláldozó szeretet vezényli az életemet akkor mire jó az egész? Gyermekeim és unokáim életét rábízom Istenre, és tudom, hogy jó helyen lesznek. És ez megelőzi meg az én hitemet, sorsomat.
    De olyan nincs, hogy kezet emeljek rájuk. Remélem érthető a különbség.

    Azt írod Isten tudta, hogy Ábrahám megteszi, amit kér, csak neki akarta megmutatni. Ezt Ábrahám nem tudhatta, nem tudta. Ő tényleg megölte volna a gyermekét. (És az emberáldozat akkoriban nem lehetett annyira extrém.) Nem akarok Ábrahám lenni. Mi van, ha csak egy rémálom volt, ha a fene se kérte tőle ezt az áldozatot? Mennyivel vagyunk jobbak akkor a mindenféle őrült szektánál, aki a gyermekeit áldozza fel a remélt üdvözülésért?

    Mit tesz Isten, mikor látja Ábrahám elszántságát? Megveszi kilóra, ma így mondanánk. Megígéri, hogy megsokasítja a leszármazottait, kezére adja ellenségeit és így tovább.
    A zsidók megértették a mondanivalót és magukévá is tették. Én azonban csak szánni tudom őket érte. Ezt az árat nem lehet, és nem szabad megfizetni, mert emberségünk az ára.
    Hány és hány zsarnok gondolta úgy, hogy ez még belefér – egy jobb jövőért hozott áldozat?
    Főként, ha más hozza meg…

    Mostanában az is elgondolkodtat, hogy vajon honnan tudta, honnan tudhatta Ábrahám, hogy Isten mit akar tőle? Nyilván nem a sarki ivóban ült le mellé valaki az üzenettel: eredj, és öld meg a fiadat, mert ezt akarja Isten. És ha így történt, miért hitte el?
    Hány és hány elmeháborodott képzelte magáról azt, hogy Isten munkáját végzi mikor nekiállt gyilkolászni?

    És az érved: „Fiút a fiúért” sem áll meg. A két esemény között ezer évek telnek el, de ha ettől eltekintünk is, Isten nem öli meg a fiát. Jézus maga választja útját, nem úgy, mint Izsák a hegyen. Ő ott csak elszenvedője Ábrahám akaratának, nem választott útja! Krisztus – igaz Isten akaratának beteljesítőjeként – végigjárja útját értünk. És tudja, hogy ezután Atyjához csatlakozik. Nem hiszi, tudja, és el is mondja.
    Ég és föld a két dolog!

  7. Szabados Ádám

    Kedves Fricu,

    értem, amit írsz, és azt is megértem, hogy így érzel a történettel kapcsolatban. Nem tudom, ismered-e Kierkegaard Félelem és reszketés c. könyvét, annak álneves szerzője (Johannes de Silentio) hasonló gondolatokat fogalmaz meg, miközben azt próbálja megérteni, hogy Ábrahám vajon miért a hit atyja. Az Újszövetség ugyanis pont az Akédát nevezi Ábrahám hite teljessé válásának, annak a pillanatnak, amikor cselekedetben igazolódott a hite valódisága. Az Akédá kemény dió az emberi ész számára.

    Azonban pontosan ez az igazán elgondolkodtató benne. Ha ennyire központi ez a történet (ahogy Ábrahám hite is), vajon nem olyan isteni misztériumról van-e itt szó, amelyhez nagyobb tisztelettel kell járulnunk, amely előtt le kellene vennünk a sarunkat, ahogy Mózes tette az égő csipkebokor előtt? Nincs esetleg olyan mélysége ennek a történetnek, amely éppen a lényeghez, Isten szeretete titkához vezet el? Te meg tudsz ilyen bizalmat előlegezni itt? Emberileg megértem ha nem, mert nekem is van két fiam, akiket szeretek.

    Csak néhány szempont megfontolásra:

    1. Ábrahám azzal a bizalommal volt kész feláldozni a fiát, hogy Isten akár feltámadás révén is vissza fogja adni, hiszen benne (Izsákban) van az ígéret.

    2. Ábrahám ekkor már ismerte Istent, hitt neki, elindult egy távoli földre, és megtapasztalta, hogy Isten megtartja az ígéretét, még ha ehhez egy idős és meddő asszony méhét is kell megnyitnia.

    3. Ábrahám nem pusztán egy hívő ember volt, hanem a hívők atyja és az üdvtörténet kulcsszereplője (Krisztusban mi is Ábrahám gyermekei vagyunk, ha hiszünk).

    4. Nem tekinthetünk el attól, hogy Isten egyáltalán nem akarta, hogy Ábrahám feláldozza Izsákot! Maga az elbeszélés is úgy kezdődik, hogy Isten megpróbálta Ábrahámot.

    5. A teljes Biblia fényében az Akédá csodálatos előképe annak, hogy maga Isten adja a Fiát értünk áldozatul. A történet kulcsmozzanata az, hogy Isten gondoskodik a kosról, amely Izsák helyett meghal. Ez a megváltás tökéletes szimbóluma. Jáhve-Jire (az ÚR gondoskodik).

    Ezt a posztot ajánlom meg a témában.

  8. Steve

    Fricu kérdése jogosak, én is gondolkodtam ezen. Arra jutottam, hogy valószínűleg helytelen Ábrahám és Isten kapcsolatába belevetíteni az én tapasztalataimat. 🙂

    Ábrahám igen nagy biztonsággal be tudta azonosítani azt, amikor Isten szól hozzá, és nem keverte össze a képzeletével vagy mással – hiszen nem csak belső megérzések, hanem hallható kijelentés útján, majd látomásokban (1Móz 15, itt a makhze szó szerepel, ami kifejezetten vizuális formája a kijelentésnek), majd szemtől-szemben (1Móz 17, ahol azt olvassuk, hogy “elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Ábrahámtól” – ez a találkozás önmagában annyira erős autentikációt jelentett, hogy Ábrahám ezt követően a teljes háznépének férfi tagjait – beleértve a szolgákat, stb. – körülmetélte, pedig tudjuk, hogy nagyon sokan voltak, és a körülmetélés nem egy túl kellemes mutatvány), majd utána fizikai módon is találkoztak (1Móz 18 – az Úr evésre/ivásra képes férfi testben eljött vendégségbe Ábrahámékhoz). Ez egy progresszió, ami már lezajlott mire az Akedára sor kerül. Jól ismerték egymást, nem csak távolról.

    Ábrahámnak nem elvont, hanem határozott és biztos tapasztalati voltak arról, hogy akivel beszélgetni szokott, az tényleg maga Isten, Ég és Föld Ura – bizonyára igen elgondolkodtató volt látni, hogy a vacsoravendége másnap a teljes Jordán völgyét porig bombázza égből aláhulló tűzzel és kénkővel. Ilyen előzmények után talán jobban érthető, hogy Ábrahám miért nem kezdett vitatkozni vagy bizonytalankodni, hogy akkor most tényleg az Úr hangját hallja-e, vagy csak képzelődik. És persze ahogy Ádám is írta, ott volt a beteljesült ígéret, Izsák is.

    Mindez viszont fordítva is üzenet: ameddig valakinek nincsenek ilyen tapasztalatai és úgy hall ilyen-olyan fura dolgokra ösztönző belső hangulatokat, azokat jobb óvatosan kezelnie. Isten ismer minket és tud egyértelműen kommunikálni ha akar – az nem engedelmességi próba, ha azon kell gondolkodnunk, hogy egyáltalán Isten szólt-e, vagy csak mi képzelődtünk – a próba ott kezdődik, ha teljesen egyértelmű, hogy Isten mit kér tőlünk, csak nekünk nem tetszik, amit kér. Ráadásul az átlagkereszténynek (mint én), tipikusan a Bibliában világosan leírt és külön gondolkodást és értelmezést nem igénylő kérések megtartása is van, hogy nehézségekbe ütközik – ameddig itt tart valaki, addig nem valószínű, hogy Isten olyasmiket követelne tőle, mint Ábrahámtól (ahogy a bukdácsoló harmadikos kisfiúnak sem kell aggódnia amiatt, hogy doktorálnia kellene).

  9. Csabacz

    Kedves Fricu!

    Valószínűleg nem gondolkodunk egyformán a Szentírásról 🙂

    Ezt az alábbi mondatodból vettem le:
    “Igazából már a Bibliai történet sincs rendben (mint jó néhány másik sem).”

    Ezért amit írok, nem téged kiigazítani akarva írom, inkább egy adalékként, gondolataidhoz.

    Ábrahámmal mint a hit atyjával, nem abban keresem a hasonlóságot, hogy én is feláldoznám-e a fiamat vagy sem. Tőlem soha senki nem is kérte és tudom, nem is fogja.
    Az akkori kor más volt…

    Írod: “És az emberáldozat akkoriban nem lehetett annyira extrém.”
    Én azt olvastam, lehet, nem igaz, hogy gyakorlat volt.

    Vedd észre, Ábrahámtól nem azt kérte Isten, hogy simán ölje meg a fiát (pl. menjen be a sátorba és fojtsa meg) hanem, hogy “Fogd a fiadat, a te egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot, menj el Mórijjá földjére, és áldozd fel ott égőáldozatul az egyik hegyen, amelyet majd megmondok neked!”
    Ez különbség… egyfajta szent tartozás, amivel Ábrahám tudta, hogy tartozik… (más kor volt az… nem azonosulásul, nem elfogadni valóul írom, csak hogy helyesebb legyen a megközelítés…)

    Ez nem visz közelebb olyan módon, hogy mennyire megnyugtat, hogy így volt, de a különbség a sima gyilkosság (amelynek okául a lehetséges elmeháborodottságot jelölted meg) és Isten parancsa (történhetett bárhogy is, de az Ige szerint Isten mondta és félreérthetetlenül) között nagyon markáns.

    Ezek az “apró” jelek mutatják többek között, hogy az első olvasat, a direkt értelmezés nem elég…

    Még egyszer megismétlem, nem bírálatképp írtam, inkább megmutatni, hogyan közelítem én a témát.

    Zárásul a nem rendben lévő történetekhez, a fentiekben leírtak alapján hozzátenném, nagyon sok közülük tényleg nehéz, de az Igét saját megértésemmel igazolni, illetve annak hiányában elvetni, téves út…

  10. Csabacz

    Bocsánat, talán félreérthető a mondatom:

    Én azt olvastam, lehet, nem igaz, hogy gyakorlat volt.

    Én azt olvastam, – lehet, nem igaz – hogy gyakorlat volt.
    Tehát, hogy bevett gyakorlat volt!

    🙂

  11. Steve

    Biztosan, hiszen maga a Biblia is több helyen beszámol hamis isteneknek való gyermekáldozatról, természetesen rendkívül elítélő hangnemben, ill. ott van Jefte esete (bár az nem volt bevett gyakorlat és természetesen az is elítélendő).

  12. Fricu

    Kedves Ádám,
    Tiszteletben tartom a véleményed, (bár mint legutóbb sem), most sem tudtál meggyőzni. Sem általánosságban, sem tételesen.
    Ennek oka talán (remélem) nem hitetlenségem, hanem korom, a már megéltek.
    Te nem tudhatod, de én egyszer már elszenvedtem az akaratlan áldozatot, és egyedül maradtam két piciny gyermekkel. És bár újra kezdtem az életet, az a súlyos felelősség, amit a sors rám mért a gyerekeimmel kapcsolatban teljességgel elképzelhetetlenné teszi, hogy kezet emeljek rájuk. Belenyugodtam (talán csak beletörtem) a megváltoztathatatlanba – hisz nem is tehetek mást – de megtanultam, hogy csak a szeretet ereje képes az embert továbbvinni mikor baj van, nagyon nagy baj. Hogy egy későbbi feltámadás (és valamiféle jutalom?) reményében megöljem bármelyiket, az kizárt.
    Értem én, hogy Te szeretnéd ezt a pőre, durva és közönséges oldalát tompítani, az élét elvenni, de nem lehet, mert pontosan erről van szó. Ábrahám hite olyan erős, hogy még ettől sem riad vissza. Te azt mondod, csak próba: Isten nem akarja Izsák halálát. Lehet. Ábrahám mikor megkötözi, és a máglyára veti a fiát pontosan ezt akarja. Meg akarja ölni. A miért teljesen lényegtelen. Milyen próba az, amikor a tesztelt alany tudja, hogy az utolsó pillanatban kifarolhat belőle? Nem, Ábrahám ölni akar. Isten táncol vissza, nem Ábrahám. Vagy csaló Ábrahám és a kiskaput keresi a kossal.
    Te mestere vagy a szavaknak, az elkenésnek, ezért én kénytelen vagyok ennyire sarkosan fogalmazni, hogy látszódjon mi a bajom a történettel.
    Ennyit általában.
    Nem válaszoltad meg viszont a konkrét kifogásomat Izsák passzív és Jézus aktív státuszával kapcsolatban. Jézus a maga szabad akaratából teszi amit tesz, ő hoz áldozatot értünk, míg Izsákot a kutya se kérdezi, ő elszenvedője az Isten és Ábrahám csörtéjének. (Bele sem merek gondolni milyen lehet azt megélni, hogy az apám összekötöz és arra a rőzsére hajít amit én segítettem neki felcipelni a hegyre, hogy elvághassa a torkomat.) Kötve hiszem hogy Izsák értékelte azt a különbséget, hogy nem a sátorban akarják megfojtani, hanem egy rituálé keretében vágják el a torkát.
    Itt nincs helye a misztikus elkenésnek. Ez a próba lényege. Gyilkolsz, ha hiszel, a saját véredet, a saját gyermekedet ölöd meg. Ebben semmi csodálatos nincs.
    Nekem ez nem megy.

  13. Szabados Ádám

    Kedves Fricu,

    az előbb is írtam, hogy megértem az érveidet. Nem akartalak meggyőzni, sem általánossagban, sem tételesen, mert érzékelem, hogy a dilemma benned sem ezen a síkon jelentkezik. Szempontokat vetettem csak fel, amelyek elgondolkodtathatnak, miért nyűgöz le és indít őszinte imádatra sokunkat az Akéda, érthető megbotránkozás helyett. Mivel szerinted mestere vagyok a szavaknak és az elkenésnek, most sem kezdek bele a meggyőzésbe. Arról azonban biztosíthatlak, hogy az én hitem szerint sem kell kezet emelned a fiaidra. Ami az Izsák és Jézus közötti párhuzamot illeti: végül csak az halt meg, aki önként vállalta az áldozatot.

    Félelem és reszketés – előhang variáció

  14. Fricu

    Kedves Steve

    Az általam hozott példákban az őrült őszintén hiszi, tudja, hogy megtörténik vele mindaz, aminek képét a bomlott elméje láttatni akarja. Az ilyen ember 100%-ban biztos abban mit él át. Volt „szerencsém” látni ilyet. Ha az emberben nem működnek a fékek (Ne ölj!), a tabuk, akkor ebben az állapotában gyilkossá válhat, nem kérdés, számtalan példa van rá.

    Az általad említett példában Ábrahám szembeszáll Isten akaratával – és sikerrel teszi! Jön egy kis alkudozás, hogy ötven vagy csak harminc igaz meneküljön meg a bűnös városokban, esetleg elég lesz tíz is…
    Irónia, hogy a végén kiderül a megmentett Lót családja sem éppen mintacsalád.

  15. Fricu

    Kedves Csabacz

    Az én felfogásomban a hit nem állapot, hanem út. Nincs tökéletes hit, vagy tökéletes hitetlenség. Kérdés mindig csak annyi, ki hol tart ezen az úton? Én nagyon az elején, úgy érzem. De próbálom…

    Már miért tartozna Ábrahám Istennek? Az áldásért? Adja vissza amit kapott? Az miért áldás akkor?

    Igen, magam is úgy tudom, hogy akkoriban az emberáldozat nem volt ritka. De ettől még nem helyes.

    A bibliai történetek nekem azt mondják, hogy ezek általános érvényűek. Hogy minket még nem állítottak ilyen próba elé, abból nem következik, hogy kizárt.
    A különbség köztünk csak annyi, hogy én tudom és bevallom, hogy elbuknék.

  16. Csabacz

    Kedves Fricu!

    Értelek…

    De a fenti kérdésre, “Már miért tartozna Ábrahám Istennek?” a válaszom, pont az, hogy nem Istennek tartozott, hanem az ő kulturális, szellemi környezetéből fakadó szokása okán, kora torz vallásos elgondolása alapján kezdte el tenni, amit Isten “kért” tőle.

    Pont ezért nem verte ki számára a dolog a biztosítékot és pont ezért, ez a konkrét cselekedete, számunkra nem követendő cselekedet…

    Egyszerűen, mert fel sem merülhet.

    Mert Isten sem azért kérte, hogy megtegye, hanem az akkori ember spirituális habitusa alapján (erről írtam, hogy “egyfajta szent tartozás” – tehát nem Istennek, hanem az isteneknek, ha írhatom így, történő megfelelés, gonoszban gyökerező gyakorlat) tette próbára Ábrahámot,

    “Ezek után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot”

    azaz indította el egy szituációban, amelynek eredménye lett Isten szeretetéből fakadó szabadításának egy nagyon markáns oldala.

    Ábrahám példája általános és követendő, de nem a gyermeke feláldozásában, hanem Istenbe vetett hitében, szeretetében, bizodalmában.

  17. Steve

    Szia Fricu, Csabacz

    értem, amit mondotok, de abból indulok ki, hogy Ábrahám nem volt őrült, az erkölcsi érzékével sem volt baj, miközben biztosan tudta, hogy Isten kéri tőle amit kér és azt is biztosan tudta, hogy jól érti a kérést. Ha ezeket a peremfeltételeket elfogadjuk, akkor van értelme a történet érdemi mondanivalóján gondolkodni.

    Ha a történet egyfajta pszichológiai thriller lenne, amely során azon kellene az olvasónak tűnődnie, hogy Ábrahám megőrült-e, vagy sem (vagy pedig azon, hogy a homályos sugallat, amit érez, vajon Istentől jött-e, vagy sem), akkor az egész történet más jellegű lenne, és máshol lenne benne a feszültség is. A dilemma nem az lenne, hogy mihez kezdjünk akkor, ha Isten egy számunkra felfoghatatlanul súlyos dolgot kér, hanem pl. az, hogy mennyire bízhatunk abban, hogy Isten szavát megérthetjük ill. az objektív valóság és szubjektív valóságérzékelés közötti különbség kérdéseit feszegethetnénk. Ez is egy nagyon izgalmas kérdéskör – de ha a történet erről akarna mondani valamit, akkor merőben máshogy lenne megfogalmazva. Van ilyen jellegű történet is a Bibliában (lásd pl. Gedeont, akinek egy háborút kellett kirobbantania Isten akaratából, ami elég meredek dolog – és emiatt még párszor leellenőrizte, hogy ezt akkor biztosan jól érti-e).

    A fentiek miatt úgy érzem, hogy bár korrekt, hogy a történet kapcsán beismerjük, hogy ha úgy éreznénk, hogy Isten ilyet kérne tőlünk, akkor inkább pszichiáterhez mennénk és a saját elménk egészségét kérdőjeleznénk meg – de mégis ez egy tangens mentén való továbbgondolkodás, nem az eredeti történet feszültségét/lényegét ragadja meg. Az is lehet, hogy Ábrahám a 3 napos bandukolása közben tényleg megkérdőjelezte a saját józanságát és erkölcsi érzékét is (ha modern filmrendező lennék, nagy valószínűséggel ezt az angle-t is belevinném a sztoriba :)) – viszont a történet erről nem ír semmit.

    Isten maga az erkölcsi mérce, így minden általános emberi erkölcsi iránymutatást elvileg felfüggeszthet egy ellentétes értelmű erősebb paranccsal. Ha tehát elfogadjuk, hogy Ábrahám nem őrült, az erkölcsi érzéke rendben van, Istent hallotta és jól értette amit hallott, a kérdés akkor sem azzá válik, hogy mit kell tenni, ha Isten specifikus parancsa és az általános erkölcsi törvénye között különbséget érzékelünk (még ha ez is egy jogosan felmerülő tangens kérdés), hanem visszajutunk a történet lényegi kérdéseihez: 1) mi van akkor, ha Isten a legdrágábbat kéri tőlünk 2) mi van, ha Isten korábbi ígérete és az aktuális kérése/helyzet között látszólag kibékíthetetlen ellentét van (elhisszük, hogy Isten még a lehetetlent is megteszi hogy az ígéreteit megtartsa)?

  18. Fricu

    Kedves Ádám,
    Pedig én épp azért „járok” be hozzád, hogy meggyőzz! Hogy más szempontokat is megismerjek a magamén kívül. Főként, hogy teológussal cserélhessek eszmét – véleményt.
    Te profi vagy, a jó értelmében a szónak. Amit írtam ne kritikának érezd (nem venném a bátorságot hozzá), hanem a szakmád kritikájának. Nyilvánvaló, hogy teljesen más szintjén állunk a megismerésnek. Ebben én nem látok problémát. Ha ma nem is, de ki tudja mi lesz az elhullajtott magból? Szóval kérlek, ne mondj le rólam, még ha megátalkodottnak is tűnök időnként. Jó tanuló vagyok, az ajánlott házit elolvasom és el is gondolkodom rajta. Igaz, ennél többet nem ígérhetek.

    A sors egy esélyt adott már korábban, sajnos túl fiatal voltam ahhoz, hogy élni tudjak vele.
    Volt a családban egy nagybácsi, pap, szerzetes. Máté bácsi. Ő keresztelte a két lányomat. Az ötvenes években az egyház elküldte a civil életbe, csak hétvégente misézhetett a Rózsák terén. Mikor nyugdíjba vonult, hazaköltözött a szülőfalujába a testvéreihez és a templomába. Én is segítettem neki költözni, és a könyvespolcán a sok egyházi (és sakk) témájú könyv mellett ott voltak Lenin és Marx művei is. Mikor értetlenül kérdeztem: Ez hogy is van – akkor azt mondta: Hogy harcolhatnék a hamisságok ellen, ha nem ismerem a híveinél is jobban?
    Őszintén sajnálom, hogy korban túl nagy volt köztünk a távolság, mert így a napi rohanás meg feladatok mellett nem szántam időt arra, hogy több időt tölthessek vele, és komoly dolgokról is elbeszélgessünk. De az ilyen ritka alkalmakra máig szívesen emlékszem vissza.

  19. Szabados Ádám

    Kedves Fricu,

    Kierkegaard többek közt (illetve különösen) ennek a történetnek a kapcsán fogalmazott meg két alapvető gondolatot a hit természetéről:

    1. Nem hisz még igazán az, aki nem botránkozott meg. A hit a botránkozáson túl van. A botránkozás (az Akéda kapcsán, vagy amire mutat: a Fiú kereszthalála kapcsán) a hit felé vezető úton történik, de még a hit ugrása előtt.

    2. A hit nem azonos a moralitással. Isten feltétlen bizalomra hív szava iránt, még ha az a közmegegyezés számára erkölcstelennek is hat. Ez nem azt jelenti, hogy a hit erkölcstelen. Inkább azt, hogy végtelenül több az erkölcsösségnél.

    Ezért az Akédát valójában (a szó legvalódibb értelmében) szívvel értjük meg. A hívő számára nem egy riasztó arc, hanem Isten végtelen szeretete tárul fel benne. Azé az Istené, aki úgy szerette a világot, hogy egyetlen, szeretett Fiát adta…

  20. Fricu

    Kedves Csabacz

    Pont ez mismásolás, elkenése a dolgoknak, amit kifogásoltam Ádámnak írt kommentemben.
    Mikor szemezgetünk kényünk-kedvünk szerint, mi az, amit szó szerint akar tőlünk Isten, és mi az, amit csak úgy nagyjából, iránymutatásként kell értelmeznünk. Van egy történet, abszolút konkrét parancsokkal, utasításokkal, de mert az könnyebben emészthető – csak azt vesszük belőle, ami nem zökkent ki a komfortzónánkból.
    Mint most te is: A gyerekgyilkosság nem, de a szófogadó hűség igen.
    Mit tegyek, ha nem ez van leírva?

  21. Csabacz

    Steve!

    A problémát sokaknak az okozza, hogy vajon Isten tőle is kérheti-e gyermeke feláldozását (vagy szüleiét, vagy barátaiét, vagy a szomszédaiét stb)
    Én azt állítom, nem.

    És nem azért, mert amúgy képtelen lennék rá…

    Ezt nem egy számomra megoldhatatlan erkölcsi dilemmából vonom le, hanem magából a történetből, pontosabban annak kontextusából.
    A kontextus pedig a fent elmondottak alapján, többek között, a kor szellemi szokása, evidenciája. És azon elmélkedni, hogy mi lett volna, ha a kor szellemi szokásai között nem szerepel az elsőszülött megáldozása, értelmetlen – ugyanis szerepelt.

    Értelek, hogy Isten bármikor bárkitől bármit kérhet és igaz marad és irgalmas és szerető. Nem ez ellen beszélek. De te tényleg azt gondolod, hogy Ábrahám ugyanazokkal az erkölcsi dilemmákkal állt a dologhoz mint mi?

    Továbbá megismétlem, Isten kezdettől nem akarta, hogy Ábrahám megölje (feláldozza) gyermekét.

    Viszont Ábrahám hite és a mi hitünk között meg kell vonnunk a párhuzamot. Persze csak ha meg akarjuk. 🙂
    Ebben a párhuzamban éppen a fentiek miatt, nem szerepelhet a gyermekem feláldozása, mint konkrét cselekedet, de szerepelhet mint azzal adekvát pl. vagyonhoz való ragaszkodás, elismertséghez való ragaszkodás, stb…

    “mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés”

    és ezzel “visszajutunk a történet lényegi kérdéseihez” mind a ketten. Szerintem.

  22. Csabacz

    Kedves Fricu!

    Elmondom röviden, más szavakkal, mit gondolok.

    Az ábrahámi történetben nem egymás utáni parancsok vannak leírva, hogy mi, akik hiszünk, azokat egymás után megcselekedjük, mintegy lemérve, tényleg hiszünk-e?

    Az ábrahámi történetben ami számunkra nem párhuzam, az az ábrahám korabeli kontextus és ami párhuzam, ami átível minden koron, a hit, a bizalom és az engedelmesség.

    Nincs mismásolás, elkenése a dolgoknak sem szemezgetés… 🙂

  23. Fricu

    Kedves Steve
    „1) mi van akkor, ha Isten a legdrágábbat kéri tőlünk 2) mi van, ha Isten korábbi ígérete és az aktuális kérése/helyzet között látszólag kibékíthetetlen ellentét van (elhisszük, hogy Isten még a lehetetlent is megteszi hogy az ígéreteit megtartsa)?”

    Erre már válaszoltam – épp ez a lényege az egész kekeckedésemnek:
    Ez a történet összemossa az én áldozatomat Izsákéval. Én szabadon dönthetek, hogy a hitemben meddig megyek, meddig mehetek el? Az én legnagyobb kincsemet odaadhatom, de mitől lenne jogom mástól ezt az áldozatot követelni? Mit követelni – egyszerűen elvenni?
    Ábrahám sumákol, mikor a fia azt kérdezi: hát hol az áldoznivaló?
    Miért nem azt mondja: Nyugi, van, te leszel! De sebaj, az én hitem erős.

    Jézus példája arra tanít, hogy akár magunkat is fel kell áldozni. De nem áldozhatok fel mást. Az az ő döntése lesz, lehet. Jézus senkit nem visz magával a keresztre, vagy maga helyett.
    Ábrahám ezt teszi.
    Ti csak Ábrahám és Isten szempontját látjátok, aszerint ítéltek. Én Izsákot (a saját gyerekemet) ezek elé helyezem.

  24. Szabados Ádám

    Fricu,

    elmész egy nagyon fontos részlet mellett. Ábrahám nem sumákol, amikor Izsáknak válaszol, hanem azt mondja: Isten fog gondoskodni róla (8). Majd amikor Isten megállítja Ábrahám kezét, és Ábrahám meglátja a kost a bokorban, azt mondja: Jahve gondoskodik (14)! A héberben ugyanaz a szó szerepel, a kapcsolat egyértelmű. Ábrahám bizalma a Mórijjára vezető úton mélyebb volt az engedelmesség aktusánál, és nem csalatkozott.

    Ábrahám hitte, hogy vissza fogja kapni a fiát (Zsid 11,19), akár feltámadás által is. Vissza is kapta, az áldozatról az ÚR gondoskodott. Látod az ívet? És látod a Szentírásban a motívum szédítő beteljesedését? Isten a saját Fia feláldozásával gondoskodott. Izsák életben maradt. Az egész végtelenül mélyebb, mint amit feltételezel. Isten szeretetéről szól, amelynek áldozatába Ábrahámot egy pillanat erejéig beavatta, anélkül, hogy Ábrahámnak (vagy Izsáknak) ezt az áldozatot meg kellett volna hoznia. Ezért nevezi Isten Ábrahámot a barátjának. Mert megmutatta neki a szándékait.

    Fricu, áss mélyebbre! Szeretet van a történet mélyén, nem ijesztő gyűlölet. Az Ördög mindig a legszentebb gesztusokat teszi riasztóan groteszkké, amikor látszólag utánozza azokat. Láss át rajta!

  25. Fricu

    Csabacz!
    Pedig de. Ábrahám teljesen konkrét utasításokat kap:
    „2. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked.”

    Itt kérem nincs mellébeszélés. Nincs homályos utalgatás, nincs ígéret arra, hogy a végén majd jól megmenekül, csak csináljunk úgy mintha… – amit ti sugalltok. Van egy korábbi ígéret arra, hogy Ábrahámnak, sőt a leszármazottainak majd milyen jó lesz, de csak úgy általában. Izsák nem említődik. Mintha nem is lenne.
    Üzlet köttetik. Te engedelmeskedsz, én naggyá teszlek. A te részed a próba, a gyerekölés. És akkor én is állom a szavam. Azt csak ti gondoljátok (remélitek), hogy nincs a pakliban a halál! Ábrahámnak ott van. Hezitál, bizonytalan? Talán, lehet, de megteszi. Az utolsó pillanatban kiállanak rá, rajta már semmi nem múlik.
    Ilyen hitet nem akarok.
    Mi van, ha az egész mást üzen: Azt, hogy az a dolgod, hogy óvd a gyermeked, ne add a halálra?

  26. Csabacz

    Kedves Fricu!

    Rendben… értsed így.
    De szerintem nem ment át neked, hogy miről beszélek…

    Isten áldjon meg utadban, keresésedben! 🙂

  27. Fricu

    Kedves Ádám,
    kegyetlen leszek (hogy jobban megérts, nem bántásból): Te mit tennél Ábrahám helyében?
    Csabacz már elismerte, hogy képtelen lenne rá, de azzal védi magát, hogy ez nem fordulhat elő, mert ma más a világ. És ha Ábrahám kortársa vagy?

    Én elismerem, hogy nincs ekkora hitem – és ezt nem bánom. Hiszek a szabad akaratban, amit Isten adott az embernek. Isten nem áldozza fel a fiát érettünk (az én olvasatomban). Jézus maga dönthet a megváltásunkról. Millió lehetősége nyílik a menekülésre, egész a legutolsó pillanatig, tudod jól. De a megváltásunk fontosabb neki.
    Ez más, alapjában más, mint Izsák sorsa.
    Nem gondolom, hogy felszínes lennék, megmaradnék a látszólagos dolgoknál. Az értékrendem más.
    Most úgy vélem, hogy megtagadnám az parancsot – vállalva annak következményeit. Én, nem Izsák.
    Most, évezredek múltával bele lehet magyarázni ezt a vonulatot – elismerem. De hogy Ábrahámot akkor és ott ez motiválta volna, az minimum kérdéses. A próba attól próba, hogy komoly, hogy véresen komoly. És itt szó szerint az. Éppen mert komolyan vette Istent, el kellett szánnia magát Izsák megölésére. Hogy miben reménykedett, bízott, az indifferens. Olyat akart megtenni, amit én nem.

  28. Szabados Ádám

    Fricu,

    én nem próbállak rávenni, hogy olyat tegyél meg, amit nem akarsz. A történet az én olvasatomban nem is erről szól. A részletekből számodra egészen más arc rajzolódik ki, mint számomra. Megértem az érveidet. Sajnálnám, ha végül nem jutnál túl rajtuk. És csak a tények kedvéért még egyszer: Ábrahám nem ölte meg Izsákot, az egyetlenét, akit szeretett; Isten egyetlenje halt meg, akit ő szeretett. Mert minket is szeretett.

  29. Fricu

    Kedves Csabacz,
    köszönöm a fáradozásodat.
    Én érteni véllek, csak nem értünk egyet.
    De talán te nem értesz engem.
    Te csak párhuzamot akarsz vonni, míg én úgy vélem a Biblia pont azt írja le amit akar. Hogy ez tetszik nekünk vagy nem, és át akarjuk ültetni a mába – ez tévút. – Ezt neveztem mismásolásnak.
    A pozícióval, vagyontárggyal való kiváltás csak önáltatás. Mert ott csak az én áldozatomról van szó. De az élet szent. A gyerekemé meg különösen – és az eredeti alkuban ez van benne. Egy másik élet felől kell döntenem, amihez nincs jogom.

    Most kicsi szünetet kell tartanom, van mit átgondolni, meg teendő is van. Szép estét nektek.

  30. Fricu

    Kedves Ádám
    Ezt az összefoglalót nem vitatom.
    Ábrahám nem lett gyilkos, és Isten szeretett gyermeke valóban meghalt.
    A hogyan, a miért a kérdés.

    Mind élünk és meghalunk. A lényeg a kettő közt van. Ezért tettem fel neked a provokatív kérdést. (Magadnak már megadtad a választ gondolom. Ne érezd a választ elvártnak, költői kérdés volt, nincs jelentősége a konkrét személy konkrét válaszának.)
    De most valóban búcsúzom kis időre.

  31. Steve

    El kell ismerni, igaza van Fricunak abban (ha jól értem az álláspontját), hogy Ábrahám egészen az utolsó pillanatig nem tudta, hogy nem kell feláldoznia a fiát – ha az angyal nem szólt volna, feláldozta volna. Az, hogy az “Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam” nem jelenthette azt, hogy Ábrahám valamilyen furmányos módon ne azt gondolta volna, hogy fel kell áldoznia a fiát – hiszen láthatóan az utolsó pillanatig erre készült (a héber mondat ráadásul ambivalens értelmű, azt is jelenti, hogy “Az Isten majd kijelöli magának a bárányt égőáldozatul” – a jir’e/ra’a szó igen sokrétű, tehát ez egy olyan válasz volt, ami nem feltétlenül oszlatta el Izsák aggodalmait vagy jelezte azt, hogy Ábrahám előre tudta, hogy megússza a dolgot, sőt, hangsúlytól függően azt is jelentheti, hogy “erről most inkább ne beszéljünk”). Mindezt megerősíti az ÚSZ is, hiszen a Zsidókhoz írt levél szerint Ábrahám úgy gondolkozott “hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani” Izsákot (nem pedig úgy, hogy úgysem kell majd feláldoznia). Tehát az, hogy mi utólag látjuk a történet mély üzenetét, a gondoskodás/látás helyére vonatkozó csodálatos kijelentést amely egészen a keresztáldozatig nyúl, valamint megnyugszunk, hogy nem történt emberáldozat, nem kerüli meg azt a tényt, hogy Ábrahám egyébként kész volt feláldozni a fiát és ezt tartotta a helyes lépésnek.

    Ugyanakkor Izsákot nem egy magatehetetlen gyermekként kell látni a történetben. A zsidó tradició szerint 37 éves volt, de a legtöbb kommentár 18-30 éves közöttire saccolja az életkorát a szövegben található utalások alapján. Izsák mégis végig együttműködött Ábrahámmal. Izsák engedelmessége párba állítható Krisztus engedelmességével, aki bár nem akarta kiinni a poharat, de mégis azt választotta, hogy legyen meg az Atya akarata. Izsák megrendült némasága és együttműködése (ami a saját döntése volt!) a kérdésére kapott válasza után finoman emlékeztet minket (bár későbbi kijelentésekből visszavetítve) a bárány némasága “az őt nyírók” előtt – egészen az utolsó pillanatig úgy tűnt, a magát megkötözni hagyó Izsák lesz a bárány, akit Isten kijelöl. Izsák viselkedése ugyanúgy tanít az engedelmességről, ahogy Ábrahám viselkedése.

  32. Szabados Ádám

    Steve,

    a szöveg irodalmi szerkesztésében azért feltűnő a párhuzam Ábrahám két mondata között (8. és 14. vers), nem hiszem, hogy ez véletlen lenne. Azon se csodálkoznék, ha a Zsidókhoz írt levél részben ennek alapján következtetett volna Ábrahám reménységére, hogy visszakapja a fiát.

  33. Steve

    Szia Ádám,

    igen, egyetértek!

    Steve

    ps. Mégis hasznos lehet átérezni, hogy menet közben Ábrahám milyen állapotban lehetett. Végig van ez a szójáték a szövegben – kát (három) szó többértelműsége (egy jelentéskörön belül), homonimitása (több különböző jelentéstartalmú szó ugyanúgy vagy hasonlóan néz ki) és homofóniája (különböző jelentésű és alakú szavak ugyanúgy hangzanak) van kihasználva. Ez némileg nehezíti teszi a szöveg összes árnyalatának kibontását (különösen más nyelven). A történet teológiai üzenete nagyrészt ezen a szójátékon keresztül bele van szőve a szöveg minden pontjába – azonban ha a kész történet egészben látott szövetéből, amit mi már felülről egyben nézhetünk és csodálunk, alászállunk Ábrahám perspektívájába ahogy valahol a történet közepén bandukol Izsákot feláldozni, akkor azt gondolhatjuk, hogy számára inkább a félelem (jare) látszik még (miközben persze a hit is fel-felcsillan, ezt is üzeni a 8. és 14. vers közti párhuzam, ezzel egyetértek). Elgondolkodtató, hogy Ábrahám amikor először észrevette Moriát, akkor távolról látta a helyet, majd amikor közel volt, közelről látta a kost a bokorban. Viszont a “lát” szó helyett “félt” szót is lehetne olvasni (וירא lenne az is, csak máshogy pontozva – vájjirá vs vájjár), aminek az első esetben lehet jelentősége: Moriát távolról félelemmel nézte (ez nem volt ellentétes a hitével, hiszen a félelme ellenére tovább ment), majd a félelmetes hely a legkritikusabb pillanatban vált hirtelen a látás/ellátás helyévé – ekkor Ábrahám meglátja a kost, amelyről Isten gondoskodott/kijelölt (ez is a lát szó), miközben az is világossá vált, hogy Ábrahám féli (jere) az Urat. Érdekes, hogy a Moria név etimológiailag egyszerre a látáshoz ill. ellátáshoz/gondviseléshez ראה, a félelemhez ירא és a tanításhoz ירה is köthető, héberben ezek a szavak ilyen-olyan alakokban ugyanúgy néznek ki vagy ugyanúgy hangzanak (de még néhány máshoz is kötik, pl. a templomban használt mirhához – héberül mor -, ill. egyéb kreatív magyarázat is van. Mindenesetre a tradicionális felfogás szerint itt épült fel a Templom, itt történik meg a megváltás – amely az 1Móz 22 tükörképe -, ez a gyülekezet hegye “har mo’ed messze északon”, amely vélhetően az armageddoni csata középpontjában is fog állni – ha az armageddon szó tényleg inkább a har mo’ed-ből vezethető le és nem Megidóból – hogy így a legnagyobb veszedelemben ismét a szabadulás helye lehessen, és Isten végül onnan tanít “jore” Isten az Ő útjaira minden népet Ézsaiás szerint – az 1Móz 22 egészen kozmikus kitekintésű történet, ami kinyúl a saját idejéből a történelem végéig). Tehát összefoglalva, a szöveg sugallja azt, hogy Ábrahám nem egy nyugodt, laza hangulatban, a siker biztos tudatában ment Moria felé, hanem ennél komplexebb volt a helyzet.

  34. Szabados Ádám

    Steve,

    remélem, nem keltettem olyan benyomást, hogy szerintem Ábrahám lazán és könnyedén élte volna meg az Akédát. Természetesen ezt én sem gondolom. Azt akartam csak állítani, hogy amikor Istent Jáhve-Jirének (יְהוָ֖ה יֵרָאֶֽה) nevezi, azt az előzetes hitét látja beteljesedni, hogy Isten gondoskodni fog (יִרְאֶה־לּ֥וֹ) az áldozatról. Egyértelműnek látom, hogy melyik igéről van szó, és hogy ennek a jelentése itt az, hogy Isten lát/ellát/gondoskodik. A félni héber ige (יָרֵא) (amely valóban hasonlít, de mégiscsak egy eltérő morfológiájú, másik ige) behozatala itt nekem kissé erőltetettnek tűnik. Ábrahámról tényleg mondja a szöveg, hogy istenfélő (12), és szinte biztosnak tartom, hogy volt benne félelem, ahogy a Mórijjára mentek, de én ezt egy külön motívumnak látom, amit nem kevernék össze a látás-gondviselés motívumával, és nem vagyok biztos abban, hogy a szerzőnek lett volna bármi szándéka itt a két ige közti homofóniával. Az igék közti etimológiai kapcsolatot is kétkedve fogadom, szerintem ez nagyon mocsaras terület (vö. root fallacy). De izgalmas volt végiggondolni a felvetésedet.

  35. Steve

    Szia Ádám,

    természetesen semmi ilyen benyomást nem keltettél. Én sem ragaszkodok a saját kommentemhez, inkább csak elgondolkodtató felvetésnek javasoltam azt. Emiatt is igyekeztem teletűzdelni a hozzászólásomnak azt a részét bizonytalanság érzetét keltő szavakkal (“lehetne olvasni”, “lehet jelentősége”), érzékeltetve azt, hogy bevallottan némileg ingoványos talajon áll az érvelésem. 🙂 Mielőtt elküldtem volna, végignéztem a fellelhető kommentárokat ill. fordításokat a témában – tény, hogy nem igazán találtam a megjegyzésemmel különösebben összeillőt, ami igen nagy óvatosságra adott okot – ennek hatására első körben nem is akartam elküldeni azt. Végignéztem viszont a ירא gyök máshol előforduló vajjiktol formáit és azt találtam, hogy bár néhány esetben (a ראה-val való keveredés elkerüllése érdekében) ויירא, más esetben viszont וירא szerepel – ezért úgy láttam, hogy amit írtam, az szintaktikailag megállja a helyét (ráadásul a ירא-hoz is illik az את egyéb példák alapján, tehát lehet “valamit” félni). A ירא-t azért is gondoltam relevánsnak, mert a történetben magában is előfordul ez a szó (12. vsz) és a Moria jelentésének egyik tradicionális magyarázatával is egybevág (a zsidó enciklopédia Moria szócikke szerint), a 4. versszakban pedig pont Moriára tekintett Ábrahám. Ugyanakkor az is világos, hogy a 4. versszak közvetlen kontextusa (különösen a szem felemelése “וַיִּשָּׂ֨א אַבְרָהָ֧ם אֶת־עֵינָ֛יו”) óhatatlanul erőltetett érzetet ad ennek az értelmezésnek (vagy fordítva, kézenfekvővé teszi a ראה gyököt + a tradicionális olvasat ill. pontozás is ez), így tehát amit írtam, maximum egy subtext lehet, semmiképpen sem elsődleges olvasat – így megértem, ha nem érzed megalapozott érvnek ezeket. De ez azért ez nem egy bozontos root fallacy, inkább csak egy pontozatlan írásban megjelenő szójáték esetleg kevésbé indokolt vélelmezése. 😉

    Steve

  36. Szabados Ádám

    Steve,

    jó, nem bozontos root fallacy.:) Azt viszont még így sem értem, hogy az Isten fog gondoskodni róla/fogja látni (יִרְאֶה־לּ֥וֹ) illetve a Jáhve gondoskodik/lát (יְהוָ֖ה יֵרָאֶֽה) hogyan foglalhatja magába a félelem jelentést (bármilyen áthallásként). Isten fog gondoskodni (félni) róla? Isten gondoskodik/lát (fél)? A félelem a fejezetben legfeljebb Ábrahám (vagy Izsák) érzése lehet, itt azonban Ábrahám állít mindkétszer (8. és 14. vers) valamit Istenről (hogy ő lát vagy gondoskodik).

  37. Steve

    Szia Ádám,

    nem, a יִרְאֶה־לּ֥וֹ biztosan nem foglalja magában a félelem jelentést! Azt, hogy némi félelemmel tekintett Moriára kifejezetten a 4. versre írtam relevánsnak, ahol a “וַיַּ֥רְא אֶת־הַמָּק֖וֹם” szerepel. Ez máshogy pontozva lehet “félte a helyet”. Viszont a “יִרְאֶה־לּ֥וֹ” a 8. vsz-ben nem lehet más, mint a ראה ige 3. szám imperfekt alakja (lásd a szóvégi ה-t, ami ezt egyértelművé teszi). A probléma az, hogy a ראה vajjiktol formájában ez az egyértelműsítő ה leesik: וירא – lásd 4. vsz-ben – és így viszont ambivalens lesz a helyzet, mert ha nincs pontozás, ez teljesen ugyanígy néz ki, mint a ירא ige vajjiktol formája is (az is וירא) – ezért is van, hogy máshol – de nem mindenhol! – az egyértelműség kedvéért betesznek még egy jodot az i hang jelzésére (ויירא), mert akkor világos, hogy a vájjirá a helyes olvasat (és félt) és nem a vájjár (és látta). De a 4. vsz-ben a szerző nem egyértelműsítette a helyzetet ebbe az irányba (nyilván nem véletlenül), viszont a másik irányba sem. A 4. vsz וירא dilemmájának a feloldása a 13. fejezet וירא-ja, ahol ugyanez a forma szerepel és bár formailag az is kétértelmű, mégis a történet logikájából fakadóan már örömmel nyugtázzuk, hogy Ábrahám ekkorra már biztosan nem félt, hanem (és talán azért, is mert) látta a helyettesítő kost.

    Tehát az egész érvelésem pusztán arra szolgált, hogy aláhúzzam azt, amit Te sem vitatsz, hogy miközben Ábrahám bandukolt Moria felé és távolról látta a helyet, akkor lehet a szöveg alapján is egy olyan gyanúnk, hogy félelmetesnek látta az úticélját. 🙂

    De lehet, hogy mindjárt jön egy igazi héberszakértő és rámutat valamire, ami miatt az egész elképzelés porrá válik – ezért előre hangsúlyozom, hogy én még csak tanulok (most épp a prófétákon verekszem át magamat és az önbizalmam emiatt amúgy is jelentősen megrogyott, mert kb. minden második szó új), és ahogy tudom, hogy korábban volt, hogy butaságokat írtam, lehet, hogy 1-2 év múlva erről is ezt fogom gondolni valamiért. 🙂

  38. Szabados Ádám

    Így már értelek! Sőt, visszaolvasva látom, hogy elsőre is a 4. versről beszéltél, szóval én nem olvastalak figyelmesen.

Egy hozzászólás elküldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK