Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (26) – A halál kiegyenlít

2020 jan. 20. | Divinity, Elmélkedések, Spiritualitás | 3 hozzászólás

Fiai, Izsák és Izmael temették el a makpélai barlangban… Izsák a Lahajrói-kútnál lakott… Izmael… elődei mellé került.” (1Móz 25,9.11.17)

Ábrahám Sára halála után újraházasodik és további hat gyermeket nemz. Majd őket ugyanúgy elküldi maga mellől, ahogy annak idején Izmaelt (Ismáélt vagy Jismáélt), világossá téve, hogy egyetlen örököse van, és az Izsák, az ígéret gyermeke. Ábrahám vénségében, az élettel betelve hal meg, hogy elődei mellé kerüljön. És ekkor az üdvtörténet néhány pillanatra újra találkozik a profán történelemmel.

A temetésre Ismáél is eljön. Izsák és Ismáél együtt temetik el Ábrahámot a makpélai barlangban, Mamréval szemben, ahová Ábrahám annak idején Sárát is temette. Gyönyörű, de szomorú pillanat ez. Az életben nem tudnak osztozni, a halál viszont összehozza a két fivért. Az üdvösség nem demokratikus, a halál az. Az üdvösség kiemel, a halál kiegyenlít. Az Isten ajándéka kegyelem, a bűn zsoldja alanyi jogon jár. Izsák és Ismáél széttartó története a halál órájában összefut.

A temetés után Izsák a Lahajrói-kútnál telepedik le. Ismerős ez a hely: Hágár itt talált kegyelemre Istennél, amikor Sára először üldözte őt el otthonról. „Azután így nevezte az URat, aki szólt hozzá: Te vagy a látás Istene (אֵ֣ל רֳאִ֑י). Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott. Ezért nevezik azt a kutat Lahajrói-kútnak (בְּאֵ֥ר לַחַ֖י רֹאִ֑י). Ott van most is Kádés és Bered között.” (1Móz 16,13-14a) Láháj Rói azt jelenti: az élő aki lát engem. Ismáél nem sokkal ezután születik meg. Családjában (ummájában) talán nincs is szentebb hely, mint a Lahajrói-kút. Az életét köszönheti neki. Izsák ennél a kútnál telepedik le. Akármire is utal ez a gesztus, a két testvér sorsa itt megint összeér.

A fejezetben közvetlenül ezután Ismáél (תֹּלְדֹ֥ת יִשְׁמָעֵ֖אל) és Izsák (תּוֹלְדֹ֥ת יִצְחָ֖ק) nemzetségtáblázata következik. Ismáél kapcsán külön kiemeli a szöveg: „Ábrahám fia (בֶּן־אַבְרָהָ֑ם)”, noha Sára egyiptomi szolgálójától született. Majd azt olvassuk: „Akkor elhunyt, meghalt, és elődei mellé került.” (18) Vagyis oda, ahová Ábrahám is. És ahová később Izsák is (1Móz 35,29). Itt megint összefut Izsák és Ismáél sorsa. A halál kiegyenlít. A kegyelem az, ami megkülönböztet.

Urunk, ezen a földön társai vagyunk egymásnak a halandóságban. Egyedül tiéd a halhatatlanság, és te annak adod, akinek akarod!

3 hozzászólás

  1. Éva

    Az „alanyi jogon jár” kifejezést jegyzem. Köszönöm.

    Az ismeretségi kör + a család, mely régesrégen szétszakadt összejön a temetésekkor. Jó lenne ilyenkor beszélni arról,a „tor” vége felé legalább, mi is történt köztünk, békülni, mert a kiváltó ok már a múlté. Nem jön össze, tapasztalom, pedig ígéretet is teszünk egymásnak, felírva az elérhetőségeket.

    Csakis a kegyelemre, az örök életre lehet=szabad mutatni ilyenkor, ez lehetőség is az általában egyházi temetést igénylőknek, ám sajnos a „memento mori” befordul életút méltatásba, a rövid idő a temetésen nem elég … aki pedig ünnepelne, mert ő, akinek neve a koporsón, él de már odaát, arra mód nincsen.

  2. Gergely Erzsébet

    „………………. A halál kiegyenlít. A kegyelem az, ami megkülönböztet.”

    Mély üzenetet vélek felismerni a posztban, melyet úgy gondolom, igazán értékelni
    a „körülmetélt” szívű és fülű ember tud . Vagyis az, aki a kegyelembe részesült.

  3. Fricu

    Nem rövid életem alatt az ellenkezőjét tapasztaltam.
    A halál senkit nem hoz közös nevezőre. A halálban sem vagyunk egyformák. Van akit az őszinte szeretet kísér utolsó útjára, és megőrződik az emlékezetünkben, továbbadjuk gyerekeinknek, unokáinknak a vele kapcsolatos történeteket, hogy bennük is továbbéljen egy morzsa belőlük, és van akit többé nem említünk. Nem bántjuk, mert már értelme sem lenne, de igyekszünk elfelejteni hogy volt egyáltalán. Ha őszinte az ember magával, akkor tudja: így van.
    Amit életünkben tettünk vagy nem tettünk – attól a halál nem vált meg. A végső ítéletig talán kapunk haladékot, de a számlát ki kell fizetni.
    A mérlegen lehet és kell is javítani – amíg lehet. De az elkövetett dolgok elkísérnek, a túloldalra is. A feloldozás igazából nem működik. Nálam biztosan. Isten talán megbocsát, de biztosan nem felejt, és mit sem ér, ha nem eredményez megnyugvást, mert magamnak nincs bocsánat. A pap se mond mást: eredj, és többé ne vétkezz! Te is tudod, ő is tudja: legközelebb is hosszú lesz a lista. Becsaphatod magad azzal, hogy új lapot nyithatsz, de a bőrödből nem bújhatsz ki. Nem az eredmény, az akarat a fontos. Hogy próbálj jobb lenni. Nem fog sikerülni makulátlanná válni, de talán jobbá igen. Félreértés ne legyen: nem vagyok tömeggyilkos, csak egy teljesen átlagos pali, átlagos és unalmas „bűnökkel” – de lelkiismerettel megverve-megáldva? Sokszor magam se tudom.
    Néro halálában olyan lenne mint Judás? Vagy mint Keresztelő Szent János, vagy mint Teréz anya? Remélem nem.

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK