Három barátommal tizenkét nap alatt körbeutaztunk egy észak-afrikai muzulmán országot. Városról-városra, faluról-falura járva mindenütt a müezzin hangos imára hívó szavára ébredtem. A müezzin a négy égtáj felé hirdeti ki naponta ötször: „Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar….” A teljes ima magyarul ismétlések nélkül így hangzik: „Allah a legnagyobb. Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah. Tanúsítom, hogy Mohamed Allah prófétája. Gyertek imádkozni! Gyertek az üdvösségre! Allah a legnagyobb. Nincs más isten, csak Allah.” Volt, hogy már fél hatkor elkezdett énekelni a müezzin, hogy hatkor hatalmas crescendóban törjön ki az Allahu akbar, mint egy vulkán, amely mindent beterít, ami az útjában áll.

Lenyűgözött az ima ereje, határozottsága, komolysága és mindenütt jelenvalósága. A muszlimok egy pillanatra sem felejthetik el, hogy miben hisznek. A müezzin hangja nem sófár vagy harang, hanem parancsoló emberi szó, amelynek világos, megkerülhetetlen jelentése van. Kihirdeti, hogy Allah a legnagyobb, kihirdeti, hogy Mohamed a prófétája, és hívja a muszlimokat imádkozni. A férfiak előveszik az imaszőnyegüket vagy felveszik az ünnepi dzsalabát és elindulnak a mecset felé. Ereje van ennek a hangnak. És egyben ijesztő is. Ez a hang kérlelhetetlen. Agresszív. Nem ad lehetőséget a bizonytalanságra, hezitálásra, kételkedésre. Parancsol és fenyeget.

Én is minden reggel elővettem a Bibliámat, hogy találkozzak Istennel. Két hangot hallottam: egy erőset és egy csendeset. A müezzin hangját és a Szentlélek hangját. Utóbbi volt az Istené, akit ismerek. Allah idegen volt számomra. Olyan volt, mintha valamelyik keleti palota kényura magasztosult volna isteni rangra, és most onnan parancsolna a szolgahadnak, hogy tegyék a dolgukat. Mennyire más a Biblia Istene! Talán soha nem éreztem olyan fontosnak a kijelentést, hogy Isten szeretet, mint a müezzin imája alatt. Mi is kihirdetjük Isten nevét, de azét az Istenét, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott ki bennünket, annak a nevét, aki nem csak prófétát küldött, hogy megalázkodásra kényszerítsen, hanem maga jött el emberi formában, megalázva magát, hogy meghaljon értünk. Mennyire más ez az Isten!

A muzulmán kultúrának vannak gyönyörű oldalai, de ijesztő az istene. Ha az iszlám mélyére hatolnék, legjobb esetben is Allah könyörületével találkozhatnék, de ő nem a szeretet. Ha a keresztény hit mélyére hatolok, a szeretet Istenével találkozom, aki az életét adta értem. A keresztény hit mélyén Jézus Krisztus és az ő golgotai keresztje áll. A müezzin hangja a kettő közötti szakadékra emlékeztetett. Allah nem a legnagyobb. JHVH a legnagyobb, mert ő a szeretet (1Jn 4,16). Hozzá képest Allah olyan, mint Zordon az Oroszlánkirályban. Trónbitorló, aki erőszakkal és megfélemlítéssel tartja fenn uralmát. Az igazi király hangja nem a müezziné, bármilyen acélos határozottsággal is szólal meg. Jézus Krisztus az Isten valódi képe, aki a megrepedt nádat nem töri el, a pislogó mécsest nem oltja ki. Őbenne áll fenn a mindenség. Ezt a jó hírt kell a muzulmánoknak is meghallaniuk. Ki megy el követségbe hozzájuk?

20 hozzászólás a “A müezzin hangja” bejegyzéshez

  • vándor says:

    “…Én is minden reggel elővettem a Bibliámat, hogy találkozzak Istennel…” azaz “Allahhal” – merthogy arabul Istent jelent.

    Nem kötekedésből csak azon olvasók részére akik nem tudják.

  • Csabosz says:

    “Zordon az Oroszlánkirályból.” Köszönöm ezt a hasonlatot, Ádám, széppé tette a reggelemet!

  • Gergely Erzsébet says:

    Van egy kérdésem Ádám.
    Abban az országban körutazásotok során találkoztatok keresztény közösséggel?

  • Szabados Ádám says:

    Nem, de egy keresztény misszionáriussal töltöttünk néhány napot. Ő hivatalosan természetesen nem misszionáriusként él ott. A néhány létező kis létszámú keresztény közösséget megfigyelik és a rajtakapott misszionáriusokat kiutasítják az országból. Nagyon óvatosnak kell lenni. Az iszlám elhagyásáért egy 2013-as vallási rendelet szerint halálbüntetés jár, de a gyakorlatban ezt nem hajtják végre, inkább csak börtönbüntetés a következménye, ha kitudódik. Ezzel együtt volt egy-két jó beszélgetésünk muszlimokkal, a keresztény hit és Jézus is szóba került. A legtöbb helyen mi voltunk a keresztény közösség. De most már konkrét arcok és nevek vannak előttem, akikért imádkozom.

  • Gergely Erzsébet says:

    Az értékes információkat tartalmazó válaszod Ádám köszönöm.

  • dzsaszper says:

    Ádám,

    “A müezzin hangja nem sófár […]” ezt a pici részt érdemes lenne kicsit jobban kifejteni, mert a sófár a mai magyar kultúrában nem túlságosan ismert…

  • zsolo75 says:

    Régóta foglalkoztat a kérdés,hogy kicsoda lehet ez az Allah?
    Miféle hatalmasság,fejedelemség lehet aki ekkora embertömegeket ural és irányít.

  • Gergely Erzsébet says:

    Újabb két kérdés Ádám:

    Szabadon használható ott is a net?
    Elérhetők azok a honlapok és videók, amik más országokban?

  • Szabados Ádám says:

    Ahol van net, ott tapasztalatom szerint igen. De csak néhány oldalra néztem rá. A fiatalabbak lógnak a neten ott is.

  • Gergely Erzsébet says:

    Köszönöm a választ.

  • Lacibá says:

    Bár “Allah” Istent jelent, mégis van olyan ország, ahol Istent nem nevezhetik a keresztények eme néven, mert megtiltották nekik.

  • Lacibá says:

    “Allah” a zsidó “eloáh” (Isten) rokona, kiejtésbeli -arab- változata.

  • Feleségemmel mi is bejártunk anno egy hasonló észak-afrikai országot. Mi az egyik komolyan elismert muszlim zarándokhelyet is meglátogattuk. Nagyon érdekes volt, érdekesnek tartottam mind a kulturális, mind a történelmi, mind az etnográfiai oldalát. Sokat adott ebben az értelemben. Mégis igazán mindig Jeruzsálemben éreztem a nagy kontrasztot, kiemelten akkor, mikor a mecsetből vonul vissza a tömeg a szalátul-dzsumaa végén, a Via Dolorosa környékén. Egészen mást sugároztak az arcok, mint ami a vallásos zsidókon látható (és itt most egyáltalán nem a helyi politikai villongásokra, hanem határozottan a hitéletbe ágyazódó érzelmekre gondolok). Ott erősen kibonlik egy kívülálló előtt is számos nem leplezett különbség.

  • JP says:

    Nem kell türelmetlenkedni. Az iszlám még csak 1400 éves, talán ha átesik majd egy felvilágosodáson és némi szekularizáción, meglesz ott is a türelem és a szeretet… ha visszalapozunk 600 évet, a keresztény egyházban is több parancsoló (hang)erő volt.

  • Szabados Ádám says:

    JP,

    amit írsz, a felszínen igaznak tűnik, de mélyebben vizsgálva nem áll meg. A kereszténység Jézus Krisztusra épül, az iszlám Mohamed példájára és tanításaira. Ezért bár a politikai hatalom kezében a két hitrendszer sokszor ijesztően hasonlóan működött, ha a gyökerekhez nyúlsz vissza, teljesen mást találsz. Az evangéliumi megújulások inkább hasonlítanak Jézusra, aki gyógyított, szeretett, és az életét adta másokért, a radikális (gyökerekhez visszanyúló) iszlám viszont inkább olyan, mint az ISIS és a lefejezős videók, mert Mohamed harcaira hasonlít. A felvilágosodás nem megszelidítette a kereszténységet, hanem tagadta annak lényegét, és ezzel párhuzamosan a politikai hatalom megosztására törekedett (amiben keresztény szemszögből is sok üdvözlendő elem van). A baj mindig az emberrel van, ez a felvilágosodás után is bebizonyosodott. A 20. század két totalitárius rémuralma ugyanis már alapvetően a kereszténységet meghaladó felvilágosodás szellemi terméke volt.

  • Kedves “vándor”, azt írtad: “…Én is minden reggel elővettem a Bibliámat, hogy találkozzak Istennel…” azaz “Allahhal” – merthogy arabul Istent jelent.”

    Az arabban az iláh szó jelent „isten”-t, az Alláh személynév, és nyelvtanilag akként is viselkedik.

    A saháda szerint is „nincs isten (lá iláha) csak Allah (ill’Alláh)”.

    Az az elmélet, hogy az Allah név az al-iláh (az isten) szó összevonása lenne (azisten), elég valószínűtlen, mert a mekkai politeista panteonban 360 isten volt – hogy lett volna az egyik neve „azisten”?

    Ha egyes arab bibliákban az Alláh szó áll, annak vagy a kulturális nyomás az oka, vagy az a történelmi lehetőség, hogy a mekkai politeista pantheonba a szír alláhá-t (Isten-t) vették át a pogány arabok, teremtő Istennek, ami idegen elem a politeista rendszerekben, de a Korán szerint is ez volt számukra a fő szerepe.
    A keresztény szír Alláhá iszlamizált arab névváltozata (Allah) a bibliai istenkép tartalmilag is torzult változata. Bár több jellemzője azonos a bibliaival, jelentős eltérések is vannak, egyre Ádám is utalt.

    Nem kötekedésből csak azon olvasók részére akik nem tudják. András :o)

  • János says:

    Kedves András,

    Valóban, Allah megtalálható egy korai arab (mekkai) okiratban, egy pogány női istenség Almilkan mellett – jelentése “A Királynő”. Ez lehet a főisten és a fegfőbb felesége: Al-lah és Al-Milkán.

  • János says:

    Ui. Ugyanakkor elgondolkodtatók az Allah nevet használó iszlám előtti keresztény források.Ezért ki lehetne hámozni a következőt:
    Mekka városa volt a legfontoabb, ugyanis itt volt a főszentély. A Mekkába tett zarándoklatot a három isteni rabba (úrnő) Al-Lat, Al-Uza (a főisten feleségei) és Manat – a főisten első felesége, a királyné (Al-Milkána), kegyeinek kieszközlésére végezték. Ezek birtokolták a gondviselést, a sorsot és a bőséget. De ezek felett volt egy isten (ilah) is mint a hely ura (rab), aki a kőszentély istene (bayt ilah) és tulajdonosa volt (hubál), és akit a “teremtőnek” véltek. Ennek egyik neve – éspedig a fő neve – volt Allah. Ezért magyarázható a Korán ragaszkodása a „asszociációs imádat” elutasításhoz, valamint az arab keresztyének álláspontja az Allah név használatában. Ebben az értelemben az iszlám a régebbi vallások – nevezetesen a judaizmus és a kereszténység – befolyása alatt alakult ki, a hierarchikus politeizmusról a tiszta monoteizmusra. Hasonló dolog történt a magyar nép esetében is, amikor megtartották az “isten” szót, ami főistent jelent: is (nagy)+ten (isten).

  • János says:

    Hu-Bál a holdisten
    Az arab politesita panteonban létezett egy holdisten, neve Hu-Bál volt. Történelmi források szerint az arab politeisták és arab monoteisták közötti első komoly összecsapás a Badri csatában volt (624 AD), két évvel a Medinába futásuk után. A Badri csatában mindkét fél saját isteneit hívta: a politeisták Hu-Bál istent és Manat istennőt, a muzulmánok Allah istent. Miután Mohamed monoteista haderője legyőzte a Badr-csatában a politeistákat, a politeista vezér Abu Sufyan ibn Harb, a Quraysh hadsereg vezetője továbbra is kérte Hu-Bált, hogy nyújtson győzelmet a következő csatában, mondván: “Mutasd meg fölényed, Hu-Bál!”. Ez rengeteg költséggel járt, ugyanis sok tevét kellett feláldozni.
    Amikor Muhammad 630-ban meghódította Mekkát, eltávolította és megsemmisítette a Hu-Bál szobrát, a többi Kábai 360 képpel együtt, és Allahnak szentelte a szerkezetet.
    Ezek szerint Allah és Hu-Bál, nem lehetett egy és ugyanaz, hogy mégis vezető szerepe volt a politeisták között annak köszönhető, hogy a közel keleti mitológiákban a korai főistent egyik fia ledöntötte a királyi trónról és saját magát tette az istenek királyává. A görögök is átvették ezt a mitoszt és magukévá tették: Zeusz, Krónosz fia, megdönti apja hatalmát és átveszi az égi királyság vezetését.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum