Az igehirdetéssel kapcsolatban négy tankönyvet találtam különösen hasznosnak az elmúlt tizenöt évben, amióta magam is foglalkozom prédikálással: John Stott: Hiszek az igehirdetésben, Martyn Lloyd-Jones: Preaching and Preachers (Prédikáció és prédikátorok), Bryan Chapell: Christ-Centered Preaching (Krisztus-központú igehirdetés) és John Piper: The Supremacy of God in Preaching (Isten mindenek felett valósága az igehirdetésben). Az igehirdetésről a látott és hallott példák (valamint Andrew Page jegyzetei) mellett leginkább ennek a négy embernek a gondolatai alakították az elképzeléseimet. Olyan evangéliumi szerzőkről van szó, akiket a homiletikáról szóló könyveik nélkül is tisztelek, és akiktől mindig szívesen tanultam más dolgokat is.

John Stott könyvét szerencsére magyarul is kiadta a Harmat Kiadó, így hozzáférhető azok számára is, akik nem értenek angolul. Stott anglikánként nem csak saját felekezete, de az egész egyháztörténet legjobbjaitól merít. A Hiszek az igehirdetésben erőssége elsősorban az, hogy megtanít hidat verni a Biblia ókori világa és saját korunk kultúrája között. Stott nagyszerű összefoglalást ad az igehirdetés történetéről is, mellyel alátámasztja a lectio continua és a magyarázó igehirdetés (expository preaching) létjogosultságát. Már a könyv címe is azokkal vitatkozik, akik szerint az igehirdetés elavult kommunikációs forma. Stott számos gyakorlati tanácsa nem csak a prédikációra való felkészülésről, hanem az igehirdetői létről is szól.

Martyn Lloyd-Jones érett tapasztalatait gyűjtötte egybe a Westminster Seminary diákjainak tartott előadássorozatában. A Preaching and Preachers a bölcsesség igazi kincsesbányája. Lloyd-Jones sokszáz igehirdetését hallgattam végig kazettáról; nem nagyon tévedett a svájci neoortodox teológus Emil Brunner, amikor a huszadik század legnagyobb prédikátorának nevezte őt. Lloyd-Jones homiletika előadásaiból érződik, hogy ő maga egy korábbi kor, a nagy ébredések korának hatása alatt állt, a prédikációról való elképzeléseit azoknak a felemelő időknek az emléke gyúrta különös, de igen-igen meggyőző vízióvá. Lloyd-Jones híres mondása, hogy a prédikáció „tüzes logika” (logic on fire).

Bryan Chapell a presbiteriánus Covenant Seminary rektora. Nagy kiváltságnak éltem meg, hogy miközben a tézisemen dolgoztam, bejárhattam az óráira és személyesen tanulhattam tőle. Szelíd, kedves, rendkívül bölcs embernek ismertem meg. Amikor a teológia kápolnájában Dr. Chapell prédikált, a terem mindig zsúfolásig megtelt, mert tényleg jól prédikált, megszólította az értelmet is, a szívet is, és minden alkalommal Istenhez kerültünk valahogy közelebb. Homiletika tankönyve az amerikai evangéliumi teológiákon – Haddon W. Robinson könyve mellett – általában az egyik kötelező olvasmány. Kis füzet formájában, magyarul is megjelent ennek egy kb. tizedére lerövidített kivonata. A Christ-Centered Preaching fő erőssége a módszertan, de rám inkább az volt nagy hatással, amit a hallgatók élethelyzete és a textus üzenete közötti kapcsolódásról mond.

John Piper homiletikáról szóló könyvét nagyon régen olvastam (még akkor, amikor Piper nem volt olyan világszerte ismert keresztény vezető, mint most), de a mai napig emlékszem, hogy mekkora erővel hatott rám. Piper abban látja az igehirdetés lényegét, hogy miközben az igehirdető kibontja a textus jelentését, az ige szövegén keresztül Istent imádja és ünnepli a gyülekezet jelenlétében. Mivel Piper tényleg ezt teszi minden prédikációjában, számomra hiteles és vonzó az, amit erről tanít. A The Supremacy of God in Preaching elsősorban azoknak nagy segítség, akik a módszertani tanácsok rengetegében újra az erdőt szeretnék látni a fa helyett. Piper legfontosabb következtetése az a megállapítás, hogy a legerőteljesebb applikáció Isten nagyságának, szentségének, kegyelmének és szeretetének felmutatása.

Hozzászólás