A Biblia lépten-nyomon példákat szolgáltat arra, hogy Istennek szuverén hatalma van a gonosz felett. Isten szuverenitása nem csak a jó dolgokra terjed ki, hanem minden eseményre, így a rossz dolgokra is. Isten akarata nélkül egyetlen veréb sem eshet a földre (Mt 10,29), ő számon tartja még a hajszálainkat is (Lk 12,7). Az Isten erkölcsi akaratával ellentétes történésekben is az ő szuverén akarata teljesedett be. Isten szándéka valósult meg, amikor Józsefet eladták testvérei Egyiptomba (1Móz 50,20). Isten tette azt, hogy Absolon Dávid feleségeivel hált (2Sám 12,11 és 16,22). Isten állt Izráel ellenségei mögött is. Amikor az asszír király haditetteivel dicsekedett, Isten Ézsaiáson keresztül ezt mondta neki: „Dicsekedhetik-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Fontosabb-e a fűrész, annál, aki húzza? Mintha a bot suhogtatná azt, aki fölvette, és a vessző venné föl azt, aki nem fából van!” (Ézs 10,15) A Példabeszédek könyvében arról olvasunk, hogy nincsen véletlen: „Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.” (Péld 16,33). Legtisztábban Jézus kereszthalála kapcsán látszik Isten szuverén uralma a gonosz felett. Amikor Pilátus elrendelte Jézus kivégzését, és a római katonák végrehajtották ezt a gonosz parancsot, valójában Isten sújtotta Fiát a mi bűneinkért, szuverén akarata szerint (ApCsel 4,27-28).

Kétfajta következtetést lehet leszűrni a fenti példákból. Az egyik lehetséges következtetés az, hogy Istent tesszük meg a bűn szerzőjévé. Ha Isten szuverén hatalommal rendelkezik a gonosz felett, és nem történhet semmi az ő akaratán kívül, akkor ő a felelős a gonosz létéért. Isten lényében tehát lennie kell a fény mellett árnyéknak is, hiszen a gonosz forrása csakis gonosz lehet. A misztikus Jacob Böhme a 16. században valami ilyesmi mellett érvelt, és a kálvinista istenkép is elhajolhat ebbe az irányba, ha nem a Szentírás dialektikus egyensúlya táplálja ezt a képet.

A Biblia azonban élesen elutasítja azt a következtetést, hogy Isten lenne a gonosz szerzője. Amikor gonosz dologról van szó, a bibliai szövegek habozás nélkül gonosznak nevezik azt, és büntetést helyeznek kilátásba, mert a gonosz szemben áll Isten szentségével. Isten felelősségre vonja a gonosztevőket, vagy Krisztusért kegyelmez nekik, de ez utóbbi esetben is világossá teszi, hogy nincs mentség a vétkükre. Jakab apostol minden kételyt eloszlat Isten jóságával kapcsolatban, amikor kijelenti: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jak 1,17). „Isten világosság” – mondja János –, és Jakab ebből azt a következtetést is leszűri, hogy – Böhme misztikájával ellentétben – Isten lényében nincsen semmiféle gonosz árnyék. Bár Istennek tényleg hatalma van a gonosz felett, soha nem tehetjük meg őt a vétkeink szerzőjévé: „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal.” (Jak 1,13)

Az a következtetés, mely Istent tenné meg a bűn szerzőjének, nem áll meg a Biblia tükrében. A Westminsteri hitvallás megszövegezői helyesen állapították meg: „Isten az örökkévalóságból, akaratának legbölcsebb és legszentebb tanácsvégzése által szabadon és változhatatlan módon elrendelt mindent, ami lesz. Mindent elrendelt, de nem szerzője a bűnnek, nem is kényszeríti a teremtményeit, hogy azok akaratuk ellenére cselekedjenek, és a másodlagos okok szabad voltát sem veszi el, hanem megerősíti.” (III.1.) A feladatunk tehát az, hogy a két igazság egymáshoz való viszonyát anélkül magyarázzuk, hogy akár Isten szuverenitását, akár Isten tökéletes jóságát tagadnánk vagy kisebbítenénk. Amennyiben nem tudjuk a két igazság kapcsolatát megragadni és leírni, higgyük mindkettőt, és inkább éljünk a két igazság feszültségében, mint hogy bármelyiket is a másik rovására háttérbe szorítanánk.

Azt írtam fent, hogy két következtetést szűrhetünk le az első bekezdésben felsorolt példákból. Az első lehetséges következtetés az, hogy Istent tekintjük a gonosz szerzőjének. Ez helytelen következtetés, mert ellentmond Istennek a Szentírásban önmagáról adott kijelentésének. De van egy másik következtetés is, mely a hit következtetése, és pásztori szemszögből közelít a bibliai példákhoz. Ha Isten minden gonosz felett szuverén hatalommal rendelkezik, és semmi nem történhet az ő akarata nélkül, még rossz dolgok sem, akkor ő tényleg mindent a javunkra munkálhat (Róm 8,28). Ha Isten minden dolog felett úr, akkor minden ígéretét meg tudja tartani, és a világot az általa meghatározott cél felé tudja vezetni. Ha szuverén akarata alól semmi nem képez kivételt, akkor csak az történhet meg velünk, amit ő jónak látott megengedni, és ha szeretjük őt és bízunk benne, ezek az események is a javunkat szolgálják. „Az Úr az én pásztorom” – mondhatjuk Dáviddal, teljes békességet merítve Isten szuverenitásából.

Az, hogy melyik következtetést szűrjük le Istennek a gonosz feletti szuverén hatalmát mutató igékből, nem egyszerűen logikus érvek kérdése. Éppen az a lényeg, hogy a bibliai kinyilatkoztatásnak prófétikus és pásztori célja van. Elsősorban nem informálni akar, hanem kapcsolatba hozni a magát kinyilatkoztató Istennel. Amikor Isten kinyilatkoztatja a hatalmát, azt akarja, hogy bízzunk benne és tekintsük őt várunknak és pajzsunknak. Amikor azt látjuk, hogy a király szívét úgy tudja ide vagy oda fordítani, mint a patak vizét (Péld 21,2), lássuk Istenben a védelmezőnket. Amikor arról olvasunk, hogy egy cetet rendel a megfelelő helyre a háborgó tengeren (Jón 2,1), értsük meg, hogy nincs olyan hely az univerzumban, ahova előle elbújhatnánk. Isten gonosz feletti hatalmának prófétikus és pásztori értelmezése a hit következtetése, a kinyilatkoztatott igazságokra adható egyetlen helyes válasz.

18 hozzászólás a “Ha Istennek szuverén hatalma van a gonosz felett, akkor Isten a szerzője a gonosznak?” bejegyzéshez

  • Farkasokkal táncoló says:

    Ádámmal értek egyet! Miért is akarunk mindent érteni? Avagy elvárjuk-e kicsi gyermekünktől (ha még oly értelmes is), hogy megértse a döntéseinket? Ehelyett nem olyanokká kell-e válnunk, mint a gyermekeknek, akik akkor is bíznak apjukban, ha nem tudják felfogni mit miért tesz?

  • Rafael Pál says:

    Kálvinizmus főerőssége ezekben a írásokban található leginkább.
    Mit gondolsz Ádám?

  • Szabados Ádám says:

    Holnap jön egy idézet, ami azt támasztja alá, amit mondasz.:)

  • Jóföldi Barna says:

    Pár gondolat a bejegyzéssel kapcsolatban:

    Szerintem itt keverve van az “Isten akaratával történő dolgok”, illetve az “Isten tudtával történő dolgok”.

    Pl.
    “Isten szándéka valósult meg, amikor Józsefet eladták testvérei Egyiptomba (1Móz 50,20). Isten tette azt, hogy Absolon Dávid feleségeivel hált (2Sám 12,11 és 16,22).”

    Nem hinném, hogy Isten szándéka volt az, hogy Absolon bűnt kövessen el (vagy hogy bármelyik ember bűnt kövessen el). Itt ez nem Isten “akarata” volt, hogy így történjen, hanem Isten hatalma, hogy előre látta a dolgot, hogy ez fog történni. Nyilván Isten idősíkja egész más dimenzió, mint a mienk ezért nehéz felfogni az emberi véges értelemmel a végtelent.

    Valamint a cikk egészen megfelejtkezik az emberi szabad akaratról, amit Isten adott neki. Isten mindenható, de korlátozza saját magát, hogy az embernek szabad akarata lehessen, tehát eldöntheti, hogy mit akar tenni, hogy választja e a bűnt vagy sem.

    “Ha Isten minden gonosz felett szuverén hatalommal rendelkezik, és semmi nem történhet az ő akarata nélkül, még rossz dolgok sem, akkor ő tényleg mindent a javunkra munkálhat (Róm 8,28).”

    Ez is hibás következtetés, véleményem szerint. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy “semmi sem történhet Isten TUDTA nélkül…”. Mivel az embernek megadta, hogy választhatja a rosszat, és sajnos ezt teszi is sokszor, és ez biztos, hogy nem Isten akarata (lásd Biblia)!

    “Ha szuverén akarata alól semmi nem képez kivételt, akkor csak az történhet meg velünk, amit ő jónak látott megengedni, és ha szeretjük őt és bízunk benne, ezek az események is a javunkat szolgálják.”

    Ez így van. Itt már jobban fogalmazol, hiszen az is egész más, hogy “megengedni”, meg hogy az az Ő “akarata”…
    Istennek a mi rossz döntéseinkből is van hatalma, és kegyelme(!), hogy jót kihozzon.

  • Jóföldi Barna says:

    hova lett a hozzászólásom?

  • Jóföldi Barna says:

    úgy néz ki akkor moderálás van…

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Barna, nem moderáltam a bejegyzést, de a hozzászólót az első hozzászóláskor el kell fogadnom, és csak most jutott el hozzám az üzenet. Innentől ugyanarról az email cimről elvileg gond nélkül fogsz tudni kommentelni. Ellenvéleményt nem moderáltam még, lehet vitába szállni a cikkekkel.

    Egyébként azt javaslom, olvasd el újra a 2Sám 12,11-et!

  • Jóföldi Barna says:

    ok. már értem, hogy működik a hozzászólási rendszer, köszönöm!

    elolvastam (még több fordításban is…), mit nem veszek észre?

    idemásolom, hogy te is el tudd olvasni 2x 🙂

    ———————————-
    “Isten szándéka valósult meg, amikor Józsefet eladták testvérei Egyiptomba (1Móz 50,20). Isten tette azt, hogy Absolon Dávid feleségeivel hált (2Sám 12,11 és 16,22).”

    Nem hinném, hogy Isten szándéka volt az, hogy Absolon bűnt kövessen el (vagy hogy bármelyik ember bűnt kövessen el). Itt ez nem Isten “akarata” volt, hogy így történjen, hanem Isten hatalma, hogy előre látta a dolgot, hogy ez fog történni. Nyilván Isten idősíkja egész más dimenzió, mint a mienk ezért nehéz felfogni az emberi véges értelemmel a végtelent.
    ——————————–

    Még annyit tennék hozzá, hogy ami itt történt, amit mond Isten, hogy ez meg ez fog történni Dáviddal az szerintem nem Isten akarata volt (még talán azt is kimerném mondani, hogy biztos nem az volt), hanem ez Dávid tetteinek a következménye volt, amit Dávid fel is ismer. Isten meg is bocsát neki, de a tetteinek a következményét nem veszi el.

    Te hogy látod? Hogy érted ezt a verset? Magyarázd meg léci, hogy miért gondolod, hogy Isten akarata volt ez? És miért gondolod, hogy én rosszul látom?

    Megtisztelsz, ha reagálsz a gondolataimra. Köszönöm!

  • Szabados Ádám says:

    A 2 Sám 12,11-ben az Úr azt mondja, hogy “én támasztok gonoszt a saját házadból”, “én veszem el a feleségedet és én adom oda másnak”. Ez jóval több előre tudásnál. Isten előre megmondja, hogy mit fog cselekedni. Rengeteg más példával is alá lehetne ezt még támasztani, de ez az egyetlen ige is egyértelmű (a héber Bibliában is és a Septuagintában is).

    A cikkem viszont éppen azt igyekszik megmutatni, hogy Isten még ezekben az esetekben sem közvetlenül szerzője a gonosznak. A következő két bejegyzés (a Kálvin-idézet és a mai cikk a keleti szélről) talán arra is rávilágít, hogy ez hogyan lehetséges.

    Ami még fontos lehet ebben a kérdésben, az az Isten kétféle akaratáról szóló bibliai tan: http://divinity.szabadosadam.hu/?p=1506.

  • Jóföldi Barna says:

    elolvastam a masik bejegyzest a ketfele akaratrol.
    Azt hiszem nem ugyanaz a fogalom magyarazatunk, nem ugyanazt ertjuk bizonyos szavakon. példaul az “akarat” szon.
    Nyilvan ez azert is van, mivel en nem vagyok annyira kepzett teologiailag, de attol meg meg akarok erteni dolgokat a sajat szintemen. 🙂

    “Ez jóval több előre tudásnál. Isten előre megmondja, hogy mit fog cselekedni.”

    Véleményem szerint ez nem egyenlo azzal, hogy ezt “akarja”. Ahogy te sem ugy fogalmaztal mostmar (lasd: elore megmondja).

    En nyilvan csak ezt az egy bejegyzest olvastam es a tobbi x szazat nem ami elotte volt, es igy lehetett, hogy bizonyos fogalmakat te mar alapnak veszel, amiket en nem…

  • Németh Tamás says:

    Szia!

    “Ha szuverén akarata alól semmi nem képez kivételt, akkor csak az történhet meg velünk, amit ő jónak látott megengedni, és ha szeretjük őt és bízunk benne, ezek az események is a javunkat szolgálják.”

    Még nem olvastam el az összes írásod, de ennek olvasásakor, ennél a résznél eszembe jutottak az abortuszos gyerekek, vagy akiket kukába dobtak…vagy betegen degeneráltan születettek. Hogy szolgálta ezen események pozitívan az életüket?

    Keresztényként hiszem azt, hogy minden kísértés,megpróbáltatás. Azaz csak az a különbség, hogy milyen szűrőn keresztül nézünk a dolgokra. Így ami “rossz” történik velem, javamat is szolgálhatja. Így Isten miért ne engedné vagy tenné azt velem, amit esetleg rossznak látok, de csak az én nézőpontomból nézve rossz.

    De amiket fentebb írtam, nem tudom Istennel összeegyeztetni, hogy bármi köze lenne hozzá. főleg hogy “… és változhatatlan módon elrendelt mindent.” Elrendelte a gyerekhalálokat, a vérontásokat, háborúkat, szenvedéseket…stb.?

    Bevallom, nem értem!

  • esefi says:

    Ézs. 45,7
    Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az ÚR, cselekszem mindezt.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Tamás! Nem hiszem, hogy teljesen megérthetnénk ezt a kérdést. A bizalom sokkal fontosabb, mint a megértés. Ezt írom a cikkben: “A feladatunk tehát az, hogy a két igazság egymáshoz való viszonyát anélkül magyarázzuk, hogy akár Isten szuverenitását, akár Isten tökéletes jóságát tagadnánk vagy kisebbítenénk. Amennyiben nem tudjuk a két igazság kapcsolatát megragadni és leírni, higgyük mindkettőt, és inkább éljünk a két igazság feszültségében, mint hogy bármelyiket is a másik rovására háttérbe szorítanánk.”

    Ha kicsit jobban el akarsz mélyülni a témában, talán ezek a bejegyzések még segíthetnek:

    http://divinity.szabadosadam.hu/?p=2341
    http://divinity.szabadosadam.hu/?p=4233
    http://divinity.szabadosadam.hu/?p=1506

  • esefi says:

    “Amennyiben nem tudjuk a két igazság kapcsolatát megragadni és leírni, higgyük mindkettőt, és inkább éljünk a két igazság feszültségében, mint hogy bármelyiket is a másik rovására háttérbe szorítanánk.”

    Vagy át kell gondolni azt, amit a jó fogalma alatt értünk.

  • János says:

    Egyetértek: a bizalom fontosabb, mint a megértés.
    A tét azonban sokkal súlyosabb: megértés nélkül nem alakulhat ki a bizalom. Nem bízhatunk valakiben, akit nem ismerünk alaposan. A megismeréshez nem elég az, hogy nesze, itt a Biblia, “Sola Scriptura” – ahogy nekem a Szentírást valakik értelmezték!
    Egyre több hívő számára egyértelmű, hogy a Biblia szó szerinti értelmezésének az a káosza, ami a sok-sok teológus írásából előjött, akadályozza a legfontosabb kérdésre adandó választ, arra, hogy milyen valójában Isten (bízhatok-e benne?) Ha állandóan azzal szembesül a kereső lélek, hogy még a bűnt is Isten akaratából tesszük, akkor nem jó válasz az, hogy éljünk csak bizalommal a jó-gonosz istenség kettős tudatában.
    Helyesebbnek tartom inkább azt, hogy érdemei elismerése mellett – nem tartjuk kötelező igazságnak Kálvin (és némely követője) minden kinyilatkoztatását. Éppen azért, mert a bibliai exegézis csak azokban a pillanatokban válik isteni kinyilatkoztatássá, amikor a gyakorlója teljesen a Szentlélek uralma alatt végzi azt. Ellenkező esetben – a szent szövegek értelmezése nem több, mint tudományos kutatás. Ez utóbbi esetben azonban azonnal érvényes rá, hogy bizonyítékokkal álljon elő. Akármit is bizonyít azonban a Szentírás betűivel, szavaival, mondataival, más igehelyekkel való megvilágításával, azok irodalmi- és történelmi összefüggésrendszerében, rá is érvényes a tudományos kutatás egyik alapelve: szükségszerűen elavulnak a megállapításai, vagy részben, vagy egészben. Aki ebbe nem tud belenyugodni, egyre jobban belesüllyed a megkövült dogmák csökönyös védelmezésébe. Hasonló lesz a 40 évig a félsivatagban köröző izraeli néphez: értelmetlenül elvesztegeti legszebb éveit, szembeszállva teremtőjével.
    Tehát, a megértésre irányuló szándékot nem elnyomni kell, hanem akkor is tovább kutatni, ha közben tudjuk, hogy mindent nem érthetünk meg.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves János, üdv a Divinity-n!

    Tehát, a megértésre irányuló szándékot nem elnyomni kell, hanem akkor is tovább kutatni, ha közben tudjuk, hogy mindent nem érthetünk meg.

    Erre tettem további kísérletet például ebben az írásomban: Új paradigma Isten és a világ kapcsolatára: A szerző analógiája

    Egy ponton túl azonban minden megértésre irányuló törekvésünk ellenére meg kell állnunk, és el kell ismernünk, hogy Isten Isten, és ő akkor is méltó az imádatra, ha az értelmünk nem képes kifürkészni a gondolatait. Pál ezt tette egy hosszú gondolatmenet végén: „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai! Ugyan ‘ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadójává?'” (Róm 11,33-34)

  • János says:

    Köszönöm a gyors választ. Közben elolvastam további két itt közölt Kruger tanulmányt, és nagyon is hitelesnek találom őket. Jó tudni, hogy az Új Szövetség írásos lenyomata is hiteles.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum