„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta (תֹ֙הוּ֙ וָבֹ֔הוּ) volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött.” Ezekkel a szavakkal kezdődik a Biblia. Erőteljes, súlyos, kontúros szavak. A szerző gondosan megválogatta, pontosan megmérte őket, mielőtt beépítette esztétikailag kifogástalan művébe. (A mózesi teremtéstörténet esztétikai minőségéről írtam már a zsidó exegéta, Umberto Cassuto kommentárjával összefüggésben.) Ebben a bejegyzésben most csak a második mondattal szeretnék foglalkozni, azon belül is azzal, hogy mit jelent kezdetben a föld kietlensége és pusztasága, a tohuvavohu (תֹ֙הוּ֙ וָבֹ֔הוּ).

Először néhány szót hadd mondjak magukról a szavakról. Két héber jelzőt használ a szerző: tohu (תֹ֙הוּ֙) és bohu (בּהוּ). A szóösszetételben a második szó első betűje az azt megelőző „és” (ו) szócska miatt „v” hangra változik, így a két szót együtt „tohuvavohu”-nak ejtjük. A tohu (תֹ֙הוּ֙) a Brown-Driver-Briggs Hebrew and English Lexicon (BDB) szerint formátlanságot, alaktalanságot (formlessness) jelent, a bohu (בּהוּ) pedig ürességet (voidness). A tekintélyes Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament (HALOT) szerint amikor a két szó melléknévként együtt található, mindig üreset (void), pusztát (waste) jelentenek. A Bibliában a Jeremiás 4,23-ban például az őskáoszba visszataszított földet írják le: „Látom a földet: kietlen és puszta (תֹ֙הוּ֙ וָבֹ֔הוּ), és az eget: nincs világossága!”

Vajon miért volt kezdetben a föld tohuvavohu? Hogyan lehetett Isten jó teremtésének kezdete valamiféle kaotikus, puszta, kietlen, rendetlen, üres valóság? Vagy másról van szó? Magyarázatok sokasága áll rendelkezésünkre, egyik izgalmasabb, mint a másik. Vannak már elsőre is rossznak tűnők, és vannak olyanok, melyek alaposabb megfontolás után sem esnek ki a rostán. Nem könnyű kiválasztani a helyes értelmezést, de talán közelebb jutunk a megfejtéshez, ha felsoroljuk a főbb lehetőségeket.

Először nézzünk meg egy kevéssé valószínű magyarázatot. A Scofield Reference Bible népszerűsítette, de eredetileg Thomas Chalmers skót lelkipásztortól származik az a nézet, hogy a föld ítéletnek vettetett alá (a föld tohuvavohu lett), és a bibliai teremtéstörténet már a helyreállítás munkáját írja le. Réselméletnek (gap-theory) szokták ezt nevezni, mert a Genezis első és második verse közé képzeli az angyalok bukását és földre vettetését, mely a magyarázat szerint a föld kietlenségét és pusztaságát előidézte. A nézet képviselői szerint a második vers helyes fordítása az, hogy „a föld tohuvavohu lett” (הָיְתָ֥ה תֹ֙הוּ֙ וָבֹ֔הוּ). Eredetileg nem az volt, de azzá lett. A  létige (הָיְתָ֥ה) valóban fordítható úgy, hogy bekövetkezett eseményt jelöljön, ez azonban ebben a versben nem valószínű, a bibliafordítások nem is követik ezt az értelmezést. A meghatározó héber lexikonok egyetértenek abban, hogy az 1Móz 1,2-ben az ige egyszerű copulaként funkcionál, vagyis a „volt” a helyes fordítás, nem a „lett”. Mivel semmi egyéb nem utal a szövegben helyreállításra, a réselméletet nyugodtan elvethetjük.

Fontos kérdés lehet, hogy a második vers hogyan viszonyul az első vershez. Augusztinusztól Szent Tamáson és néhány reformátor értelmezésén át modern kommentárokig sok bibliamagyarázó a második vers tohuvavohuját az első vers teremtő aktusa következményének látta. Isten a mennyet és a földet formátlan, kialakulatlan tömegnek teremtette, ezt formálta aztán hat nap alatt azzá, amit a Genezis leír. Ebben az értelmezésben sok igazság lehet, de az nehezen elképzelhető, hogy a szerző szerint a „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet” a tohuvavohu létrehozásának a leírása lenne. Bruce Waltke hebraista bibliakutató szerint a „menny és föld” kifejezés mindig az univerzum egészét jelöli – annak rendjével és szépségével –, nem valamiféle kietlen és puszta valóságot, melyből az univerzum kialakul. Henri Blocher egyetért Waltke megállapításával, és arra is felhívja a figyelmet, hogy a teremtés az ige által valósul meg (vö. Zsolt 33,6), viszont az első teremtő szó csak a harmadik versben található. A második vers tehát még nem magyarázata az első vers összefoglaló állításának. Az első versnek egyszerű címfunkciója van, nem a teremtés első aktusa, tehát nem magyarázza közvetlenül a tohuvavohu eredetét sem.

Ha az első verset inkább összefoglaló címként vesszük, további értelmezési lehetőségek nyílnak meg előttünk. Az egyik legkülönösebb Dietrich Bonhoeffer krisztológiai értelmezése. Bonhoeffer Schöpfung und Fall c. korai írásában azt hangsúlyozza, hogy a kezdetről nem tudunk úgy beszélni, hogy mi magunk is a kezdetben legyünk. A kezdetről csak a „közép” helyzetéből tudunk beszélni, ahol a bűn és Krisztus megváltása határozza meg a létünket. Az „üresség” nemlét, mely Isten szabadságát fejezi ki a teremtésével szemben. Azt a dicsőséges valóságot énekli meg, hogy Isten tökéletesen szabad a teremtés cselekedetében. Az „üresség” nem vágyik a teremtés után, mert abszolút semmi, csak a teremtés után tételeződik: „örökkévaló ének, mely a Teremtőt dicséri, aki a semmiből teremtette a világot”. A teremtett világ az „ürességben” áll, mely pusztán annyit jelent, hogy Isten szabadságában gyökerezik. A tohuvavohu ürességén keresztüli létre támadás számunkra, akik a „közép” helyzetében vagyunk, Krisztus keresztjének és feltámadásának jelképe.

Bonhoeffer krisztológiai értelmezése érdekes ugyan, de érzésem szerint túlfeszíti a mózesi teremtéstörténet valódi szándékát. Ugyanakkor átvezet egy másik izgalmas nézethez, ahhoz, amely a tohuvavohut az „abszolút semmi” leírásának tekinti. Ahogy a holland jezsuita H. Renckens fogalmaz: „a tohú-bohú az abszolút semmi plasztikus ábrázolása” (Blocher idézi, Kezdetben, 61) A semmit nehéz leírni, hiszen csak a valami hiányaként tudjuk értelmezni, önmagában a hiányt, mely a valami létezése előtt van, nem tudjuk a valami nélkül megnevezni. A hiány megfogalmazása ezért mindig annak a negatívuma, amelyhez képest nem létezik, vagy amelyhez képest hiánynak akarjuk azt láttatni. Gerhard von Rad szerint a tohuvavohu mint káosz a kozmosz rendjével áll szemben (Az Ószövetség teológiája I., 122). A föld „kietlen és puszta” volt, mert még nem született meg a rend és nem töltötte meg az élet. A kozmosz teremtett rendjéhez képest volt semmi (tohuvavohu) a kezdetben. A szöveg elsődleges hangsúlya nem a lét megteremtése – bár ezzel is foglalkozik –, hanem a rend és a forma kialakítása. „Vajon miért?” – kérdezi Blocher, majd megadja a választ is: „az univerzum érthető a számunkra, ez a forma egyik ajándéka: csak ezt vagyunk képesek utánozni hatnapos munkánk során” (Kezdetben, 62). Isten elválasztó szavaival példát is adott az embernek, hogy képmásaként hogyan adjon nevet az általa uralt állatvilágnak.

Blocher nem zárja ki, hogy a tohuvavohu az „abszolút semmi” szinonimája, maga azonban azt az értelmezést részesíti előnyben, melyet a bibliai Gamáliel unokája, II. Gamáliel rabbi is vallott. Mivel a szövegben a tohuvavohu mellett a sötétségről és a vízről is szó van, és ez a két valóság a teremtés aktusainak alapanyagává válik (ráadásul Péter második levele kifejezetten hangsúlyozza, hogy a világ vízből állt elő), Blocher szerint a kietlen és puszta föld nem lehet azonos a semmivel. A tohuvavohu inkább a teremtő cselekvés anyaga, hasonlóan az agyaghoz, mely munkája kezdetén a fazekas kezében van. A tohuvavohu „hatalmas, egynemű és formátlan víztömeg a semmi közepén” (Kezdetben, 61). Abban különbözik ez a nézet Augusztinusz értelmezésétől, hogy itt a kietlen és puszta föld nem a Genezis első versének következménye, hanem a harmadik vers előzménye.

Természetesen a szöveg nem azt tanítja, hogy a tohuvavohu teremtetlen lenne (erre von Rad is felhívja a figyelmet), inkább azt sugallja, hogy a terek kialakítása az élet számára az alapanyag megteremtésével kezdődött. A hangsúly azonban nem az alapanyag megteremtésén, hanem az abból való lenyűgöző alkotáson van. A harmadik verstől azt látjuk, ahogy a Fazekas beletúr az agyagba, formát ad neki, majd életet lehel bele, hogy a tohuvavohuból előálljon az a formás és élettől pezsgő világ, melyet – igaz, már csak a bűneset után – mi is megismertünk.

8 hozzászólás a “Mi az a tohuvavohu?” bejegyzéshez

  • Toth Miklos says:

    Ha a tohuvavohu, az ős-sár, teremtett anyag, tehat nem kezdet es veg nelkuli (csak Isten kezdet es veg nelkuli), akkor megis csak semmibol teremtett Isten mindent, Krisztus altal, nem?
    Megkonnyebbultem! (:

  • Szabados Ádám says:

    Igen, én is hiszem, hogy a teremtés creatio ex nihilo. Minden, ami van, Krisztus által lett. Vagyis volt, amikor Krisztus volt, de a kozmosz még nem volt. A nem láthatókból álltak elő a láthatók, a nemlétezőkből a létezők.

  • Kedves Ádám! Hasonló témában elmélkedtem néhány hónapja én is. Őszintén kíváncsi vagyok a véleményedre.
    http://nkaszad.info/biblia/?p=80

    Köszönöm!

  • Szabados Ádám says:

    Jó a cikked, egyetértek a gondolataiddal.

  • kimondhatom64 says:

    Elnézést az értetlenségért de hogyan kerül Krisztus a Teremtésbe?Ha jól tudom Ő csak sokkal-sokkal később jött…Nincs itt egy kis zavar?

  • Idealista says:

    Kedves kimondhatom64!

    Jézus Krisztus tényleg később (kb 2000 éve) lett nyilvánvalóvá az emberek előtt, de ez nem jelenti azt, hogy előtte ne létezett volna. János evangéliumában pl ezt olvassuk: “Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (8. rész 58. vers)

    A Kolossébeliekhez írt levél 1. részében pedig ez áll:
    14. Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;
    15. A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;
    16. Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;
    17. És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.
    18. És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első;
    19. Mert tetszett az Atyának, hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség;
    20. És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben.

  • Idealista says:

    Most pedig én is értetlenkedek egy kicsit:
    Mi a különbség az Augusztinuszi és a Blocher féle értelmezés között? Mert nekem ebből a cikkből úgy tűnik, az egyik 19 a másik pedig egy híján húsz.
    Szeretek nagy műgonddal boncolgatni szavakat és különbséget tenni egymáshoz közel álló, de azért lényegében mégis különböző dolgok között. De itt én nem látok lényegi különbséget. A hangsúly talán máshol van, de az önmagában csak részletkérdés. Az, hogy a ‘2’ az 1 után vagy a 3 előtt van… nem hiszem hogy sokat változtat a 2 “esszenciáján”.

  • Szabados Ádám says:

    Valóban, ez inkább csak potenciális különbség. Ha az 1. vers következményeként látom a 2. verset, akkor ami utána van, az könnyen részletkérdéssé, a világ berendezésével kapcsolatos ide-oda rakosgatássá válhat. Isten az 1. versben megteremtette a világot, ami hátravan, az csak a szétválasztás és a terek betöltése. Ha viszont a 2. verset a 3. vers előzményének tekintem, akkor az 1. vers lehet összefoglaló tételmondat is, és így a szövegben nincs szó arról, hogy a tohuvavohu hogyan is került oda, a hangsúly inkább az, hogy Isten alapanyagként dolgozik vele. A két nézet tehát nem szükségszerűen tér el egymástól, de potenciálisan másfelé vihetik az értelmezést.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum