A János 7,53-8,11-ben olvasható házasságtörő nő története szerves részét képezte azoknak a bibliafordításoknak, melyek a bizánci szöveget (az ún. Textus Receptus-t) követték, de a modern fordítások általában jelzik valamilyen formában az olvasóknak, hogy a szakasz eredetiségével komoly gondok vannak. A szöveg kritikai elemzése alapján a tudósok többsége arra a következtetésre jutott, hogy a történet valószínűleg nem volt része az evangélium János által véglegesített szövegének. Nézzük meg, hogy milyen külső és belső bizonyítékok szólnak a szakasz eredetisége mellett, és milyen érvek szólnak ellene.

A külső bizonyítékok nem támasztják alá a szöveg eredetiségét. A legtekintélyesebbnek tartott kéziratok nem tartalmazzák a perikópát. Hiányzik a két papiruszról (p66, p75), mely egyébként tartalmazza János evangéliumának hetedik és nyolcadik fejezetét (a p66 esetében ez különösen sokatmondó, mert a papiruszt Kr. u. 200 körülre datálják). Hiányzik a legmegbízhatóbbnak tartott unciálékból, a א (Codex Sinaiticus) és a B (Codex Vaticanus) szövegéből, és számos más – széles földrajzi körből származó – unciáléból és minusculából (A, C, L, N, T, W, D, Q, Y, 0141, 053, 0211, 22, 33, 157, 565, 1230, 1241, 1242, 1253, 1333, 1424, 2193). Nincs benne János evangéliumának legkorábbi szír és kopt változatában, és hiányzik néhány örmény és ógrúz változatból is.

A bizánci kéziratokban benne van a történet (E, F, G, H, K, M, U, G, P), és támogatja a nyugati hagyományhoz tartozó D unciálé is. Az egyházatyák tanúsága nem egyértelmű. Bizonyítja a perikópa létét számos latin egyházatya írása (Ambrosiaster, Ambróziusz, Pacianusz, Rufinusz, Jeromos és Augusztinusz) valamint a Constitutiones Apostolorum, de egyetlen görög egyházatya sem említi a 13. század előtt, és még akkor is azt állítja Zigabenusz, hogy az evangélium pontos másolatai nem tartalmazzák (vö. Bruce Metzger: A Textual Commentary, 220). Némelyik kézirat (ms. 225) a szakaszt a 7,36 utánra, mások (néhány grúz kézirat) a 7,44 utánra, megint más kéziratok (1, 565, 1076, 1570, 1582) a 21,25 utánra teszik. Egy kézirat (f13) pedig a Lukács 21,38 utánra helyezi! Úgy tűnik, a nyugati és a bizánci hagyomány inkább arra hajlik, hogy a szöveg részévé tegye a történetet, a korai bizonyítékok és a legjobb kéziratok azonban nem támogatják ezt a hagyományt.

A belső bizonyítékok nem döntik el a vitát egyik irányba sem. A szakasz hosszúsága miatt eltekinthetünk attól a lehetőségtől, hogy a narratíva beillesztése (vagy kihagyása) egyszerű másolási hiba lenne, sokkal valószínűbb, hogy tudatos változtatásról van szó. Lehet, hogy a másoló szóbeli hagyományként ismerte ezt a történetet, és be akarta illeszteni az evangélium szövegébe. Az is lehet, hogy kivette a szakaszt az evangéliumból, mert nem fért meg a teológiai meggyőződésével. Néhányan amellett érveltek, hogy a másoló számára a történet „félreérthetően megengedő volt a házasságtöréssel szemben” (Metzger, 221). De amellett is lehetne érveket felsorakoztatni, hogy a perikópa harmóniában áll János evangéliuma többi részével. A 3,17-ben János például azt mondja: „Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.” Jézus dorgáló szavai az önigazult zsidók felé összhangban van a hetedik és nyolcadik fejezet parázs vitáival. Úgy tűnik, nem volt igazán jó oka egyetlen másolónak sem arra, hogy eltávolítsa a szakaszt az evangéliumból. Az a tény, hogy a történet egyes kéziratokban az evangélium más helyein (illetve Lukácsnál!) bukkan fel, inkább azt a véleményt erősíti, hogy a szakasz eredetileg János evangéliumától független szóbeli hagyományként létezett.

A külső és a belső bizonyítékok fényében azt a következtetést szűrhetjük le, hogy a János 7,53-8,11 eredetileg valószínűleg nem volt része János evangéliumának. A külső bizonyítékok erősen ellene mondanak annak, hogy a szakaszt az evangélium részének tekintsük. A legkorábbi és legelterjedtebb szövegváltozatokban nincs benne a házassátörő nő története. A belső bizonyítékok alátámasztják a külső bizonyítékokból leszűrt következtetést, mert könnyebb megmagyarázni azt, hogy utólag miért került be a szöveg az evangéliumba, mint az ellenkezőjét. Ebből ugyanakkor nem következik, hogy kitalált történetről lenne szó. A másoló, aki először bemásolta a perikópát az evangéliumba, mélyen meg lehetett győződve a beszámoló hitelességéről.

Egy hozzászólás a “Benne volt János evangéliumában a házasságtörő nő története?” bejegyzéshez

  • endi says:

    Szerintem is mindenképpen rossz érv az hogy “félreérthetően megengedő volt a házasságtöréssel szemben”, hiszen azt mondta neki, hogy “menj és ne vétkezz többet”. Valójában még ez se éppen finomkodó mondat volt Jézustól, hiszen ne felejtsük hogy a nőt épp akkor akarták halálra kövezni, bizonyára teljesen halálra volt rémülve.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum