A modern bibliafordítások általában zárójelbe teszik Márk evangéliuma utolsó fejezetének 9-20. verseit, jelezve, hogy hitelességüket komoly kétely övezi. Vajon milyen megfontolások állnak az óvatosság mögött? Miért kételkednek tudósok a szöveg eredeti voltában? Honnan tudhatjuk, hogy ezek a versek benne voltak-e Márk szövegében, vagy későbbi betoldásokról van-e szó? Sokakat talán meglep, de Márk evangéliumának valójában nem kettő, hanem négy ismert végződése maradt fenn. Nem csak az a kérdés, hogy benne volt-e Márk evangéliumában a 9-20. szakasz, hanem az is, hogy ha a 16,8-nál mégsem fejeződött be az evangélium, három ismert befejezés közül vajon melyik lehetett az eredeti? Nézzük meg az ismert befejezéseket, majd vizsgáljuk meg a mellettük és ellenük szóló érveket!

1. Az első lehetőség a hosszabb befejezés (9-20), amelyik a bizánci szöveghagyományon keresztül jutott el hozzánk. Ezt az olvasatot támogatja a Textus Receptus, és mindhárom szöveghagyomány (bizánci, alexandriai és nyugati) számos unciális kézirata (A, C, D, K, X, W, D, Q, P, Y, 099, 0112, f13, 28, 33) és minusculus betűkkel készült másolata. (Az unciálisok tanúsága többet nyom a latban, mert a nagybetűs görög kéziratok korábbiak, mint a kisbetűs változatok.) A lectionariumok (kb. bibliaolvasó kalauzok) többsége is ezt a végződést tartalmazza, és korai patrisztikus támogatást is kap Iréneusztól, a Diatesszaronból, és talán Jusztinosztól, Aszteriusztól, a Constitutiones Apostolorumból, Didümosztól, Epiphaniusztól, Marcus Eremitától, Nesztorianusztól, Ambóziusztól és Augusztinusztól.

2. Jeromos tud egy ennél is hosszabb befejezésről, mely azonban csak egyetlen görög kéziratban maradt fenn.

3. A két legrégebbi kódexből (א és B) hiányoznak a 9-20. versek, ahogy a 304-es unciáléból, a Synaitic Syriac kéziratból, több örmény változatból, és a két legrégebbi grúz kéziratból (kilencedik és tizedik század) is. Eszerint Márk a 8. verssel fejezte be evangéliumát. A Márk-részleteket tartalmazó papiruszokban az utolsó fejezetek eleve lemaradtak, ezért a kérdés eldöntésében nincs jelentőségük. Néhány egyházatya viszont szintén a versek hiányáról tanúskodik; Euzébiosz és Jeromos azt állítja, hogy a szakasz az általuk ismert majdnem mindegyik görög másolatból hiányzott. Úgy tűnik, az alexandriai atyáknak (Kelemen és Origenész) egyáltalán nem volt tudomásuk a szakaszról. Ezen kívül néhány kéziratban, mely tartalmazza a verseket, a másoló megjegyzést írt a lap szélére, figyelmeztetve az olvasókat a szakasz eredetiségével kapcsolatos kételyekre.

4. A negyedik befejezés két mondatból áll: „De ők jelentették Péternek és azoknak, akik vele voltak mindazt, amit hallottak. Ezután maga Jézus végezte általuk az örökkévaló üdvösség szent és romolhatatlan hirdetését.” Egyetlen kéziratban (itk) találjuk ezt a befejezést önmagában, az összes többi másolatban, ahol ez a befejezés van (L, Y, 099, 0112; az ólatin k, a Harclean Syriac margója, és néhány bohairi és szahidi kézirat), a két mondat együtt olvasható a 9-20. versekkel.

A külső bizonyítékok alapján a második változatot egy az egyben elvethetjük, és a negyedik is igen gyenge lábakon áll. Erős támogatást élvez viszont az első változat (a hosszabb – de nem a leghosszabb – befejezés) és a harmadik, melyből teljesen hiányzik a 16,8 után bármiféle kiegészítés. A két változat közül az első mellett a szélesebb földrajzi elterjedés szól (mindhárom hagyományban megtaláljuk), valamint a kéziratok nagy száma, és a források változatossága (kéziratok, lectionariumok, egyházatyák). A harmadik változat mögött azonban a két legjobb kézirat, a Codex Sinaiticus és a Codex Vaticanus áll.

A második változatot a belső bizonyítékok sem támogatják, mert a nyelvezete idegen Márk nyelvezetétől, sőt, Bruce Metzger szerint kifejezetten apokrif hangulata van. A negyedik változat rövid befejezése szintén különbözik Márk tömör, lényegretörő hangvételétől. Az első változat hosszabb befejezésével is ez a gond: több olyan szót is tartalmaz, melyek nem jelennek meg máshol Márk evangéliumában, és a 8. vershez való illeszkedése is döccen egy kicsit. A harmadik változattal viszont az a probléma, hogy túl hirtelen ér véget, ami furcsa befejezése lenne az evangéliumnak, kételyeket hagy az olvasóban még Jézus feltámadásával kapcsolatban is. Bár a United Bible Societies bizottsága erősnek találta az első változat ellen szóló belső bizonyítékokat, a harmadik változattal szemben ugyanezt elmondhatjuk.

Amikor összevetjük a külső és a belső bizonyítékokat, nehéz döntés elé kerülünk. Erős külső bizonyítékok szólnak mind a legrövidebb változat, mind a hagyományos változat mellett (mely tartalmazza a 9-20. verseket), viszont mindkettő ellen erős belső érveket lehet felhozni. Továbbá mindkét változatra van magyarázat, ha a másik változat elsőbbségét feltételezzük. Lehetséges, hogy egy másoló hozzábiggyesztett néhány mondatot a számára befejezetlennek tűnő evangéliumhoz, és így jött létre a 9-20. vers, meg a másik két kevésbé valószínű változat. De az is lehet, hogy a befejezés egy korábbi másolás során valamiért lemaradt, esetleg a papirusz végéről leszakadt, és utána már az eredeti befejezés nélkül másolták tovább az evangéliumot. Az a tény, hogy mind a א, mind a B a 9-20. versek nélkül adja közre az evangéliumot, erős, de nem elsöprő érv a harmadik változat mellett. A Textus Receptus változata melletti bizonyítékok legalább olyan súlyosak, ha nem súlyosabbak, mint a két legkorábbi kódex erős, de karcsú tanúsága.

Amíg nincs több világosságunk a kérdésben, a külső és belső bizonyítékok súlyozása alapján meghagynám a Biblia kiadásaiban a 16,9-20 verseket Márk evangéliuma befejezéseként. Ha valahogy kiderülne, hogy a szakasz mégsem lehetett az eredeti szöveg része, az akkor is bizonyos, hogy nagyon korai hagyományról van szó.

7 hozzászólás a “Hogyan végződött eredetileg Márk evangéliuma?” bejegyzéshez

  • berci says:

    Nagyon jók ezek az összehasonlító írások. Szerintem fontos, hogy tudjunk ilyen “apróságokról”, mert talán egy picikét segít megérteni a kereszténység sokszínűségét, és talán segít átlépni az “igazság exkluzív tulajdonosa” típusú pózt.

  • brabant89 says:

    További érv Mk 16,9-20 másodlagos volta mellett, hogy a többi evangéliumhoz képest nem hoz új anyagot, hanem az azokban leírtakat foglalja röviden össze. Eszerint először Mária Magdolnának jelent meg (ezt olvashatjuk a János-evangéliumban), utána elváltozott alakban két úton levő testvérnek (Lukács-evangélium “emmauszi tanítványok”), végül a tizenegynek. Azaz, míg a Márk-evangéliumot a legújabb kutatás a legkorábbi evangéliumnak tartja, ez a részlet a nála későbbi evangéliumokból vesz át, ami arra utal, hogy ez későbbi betoldás.

  • Tomi says:

    Én is foglalkoztam már ezzel a kérdéssel. Őszintén szólva engem már a belső bizonyítékok meggyőztek. Számomra talán a 16-18 versek ütnek el a legjobban. Persze tudjuk, hogy nem szabad doktrínákat alapozni erre a részre de mégis azt érzem, hogy egyesek túl nagy hangsúlyt fektettek egy-két igére és igerészre innen és sokat idézgették (és idézgetik)őket ugye kontextus nélkül. Az egyik az a “Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” aminek néha csak az első részét idézik vagy még kitoldják néha azzal, hogy “tehát aki nem hisz és nem keresztelkedik meg”.

    A másik igerész “Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.” (17-18) Ez az ige mintha kicsit nem lenne összhangban azzal amit általában az Újszövetség mond az újjászületés jeleiről, következményeiről meg a gyümölcstermésről. És tudjuk jól, hogy egyesek mennyire nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ezek a “jelek” vagy ajándékok minden hívőnél meg kell jelenjenek, mert egyébként lehet nem is hívők. (…)

    Lehet szubjektívnak tűnt a véleményem de szerintem ez a rész egy betoldás volt.

  • Csabacz says:

    Az én kérdésem a reakciókat illetően viszont az lenne, hogy rendben, legyen betoldás, de akkor igaz vagy nem igaz? Mert ha igaz, akkor alapozhatunk rá, ha hamis akkor nem, de akkor mit keres a Bibliában? Köszönöm válaszotokat előre is.

  • Szabados Ádám says:

    Lehet igaz valami attól, hogy nem a Szentlélek ihlette. Sőt, az is lehet, hogy bár nem Márktól származik a 16,9-20, Jézus valóban mondta ezeket a szavakat, és az idézet más hagyományon keresztül maradt fenn (vö. Jn 21,25). Az a biztos, ha a Márk 16,9-20-ra óvatosabban építünk érveket, mint az evangéliuma többi – nem vitatott – részére.

  • Kariszmata says:

    Nos, az nem vitatható, hogy gyakorlatilag a teljes pünkösdi-karizmatikus mozgalom, ill. az összes teljes evangéliumi egyház és felekezet egyik központi igehelye a Márk 16:16-18. Ehhez hasonlóan nem vitatható azonban az sem, hogy épp ezek a felekezetek mutatnak növekedést, aktivitást és ezen egyházak tagjainak életében nagyobb számban mutathatóak ki az Úr áldásai, ill. a Szentlélek gyümölcsei. De gyakorlatilag az összes neoprotestáns felekezet és tanító (cca. John Wesley-től) alá tudja támasztani életével, szolgálatával ezen igék koherenciáját az evangéliummal. Tudom, ez irreveláns érv, de érv mindenképpen. Miképpen az is, hogy amennyiben a 3. befejezést fogadjuk el, azzal megkérdőjelezzük a Szentírás szerves egészének mivoltát, ill. a “teljes írás Istentől ihletett”-ségét. Ez esetben pedig máris oda hitünk etalonja, irányadó mértéke – hisz ha a Márk 16:9-20 nem volna igaz, akkor a II. Timóteus 3:16 sem volna igaz. Ezen ige nélkül pedig akár sutba is dobhatnánk a Bibliánkat, és használhatnánk helyette egyházi tanítóink írásait – azaz alapozhatnánk hitünket az Isteni bölcsesség helyett az emberi okoskodásra.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Kariszmata!

    Osztom a Szentírással kapcsolatos aggodalmaidat. Éppen a 17. résznél tartok egy cikksorozatban, amivel azt igyekszem megmutatni, hogy a kereszténység egész története alatt Isten igéjeként gondolt a Bibliára.

    Éppen ezért fontos tudni, hogy melyik fordítás és kéziratmásolat tartalmazza legpontosabban az eredeti szöveget. Mivel több ezer kéziratról és bibliafordításról van szó, melyek között vannak eltérések, a szövegkritika tudománya foglalkozik az eredeti szöveg hű rekonstruálásával. Ezt tükrözi a lényegében konszenzusos UBS (United Bible Societies) görög szövege és a Nestle Aland Novum Testamentum Graece 28. kiadása. A bibliafordítások ma már ebből a szövegből készülnek, csak nagyon kevesen ragaszkodnak a bizánci szövegváltozathoz, amiből a reformáció idején készületek a bibliafordítások (pl. a magyar Károli).

    A Márk evangéliumának befejezése azért vita tárgya, mert a legkorábbi ismert kéziratok közül több nem tartalmazza a 9-20. verseket. Ha kiderül (mint mondjuk az 1Jn 5,7 második feléről, hogy évszázadokkal később másolók tették a szövegbe, gondolom, te sem tekintenéd a Szentírás részének. A reformátorok elve is az volt, hogy menjünk vissza a forrásokhoz (ad fontes), ezért a Vulgata helyett az akkor fellelhető görög és héber kéziratokra támaszkodtak. Ma már sokkal több és jobb minőségű kézirat áll rendelkezésünkre az eredeti szöveg rekonstruálásához.

    A mostani bizonyítékok alapján arra hajlok (mondjuk 51%-ban), hogy a Mk 16,9-20 az evangélium eredeti befejezése, ezért nem bántanám. Ha nem az, akkor is nagyon korai hagyományanyagról van szó, mely hitelesen őrizhette meg Jézus szavait. Ha további bizonyítékok kerülnének elő, melyek azt valószínűsítenék, hogy nem volt a részlet Márk eredeti verziójában, én sem hagynám a szövegben. Szerintem egyébként nincs semmi ebben a szakaszban, amit az Újszövetség máshol ne tanítana.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum