Egyik nap belém hasított, hogy lassan nyolc hónapja indítottam ezt a honlapot, de még nem írtam semmit kedvenc iskolámról, a St. Louis-i Covenant Theological Seminary-ről (CTS), teológiai képzésem eddigi utolsó állomásáról. A CTS egy evangéliumi presbiteriánus teológia, a Presbyterian Church in America (PCA) hivatalos lelkészképző intézménye, ahol más felekezetekből is – és a világ minden tájáról – sokan tanulnak. (Akik nem hallottak még erről az egyházról: a PCA többek között Tim Keller, R. C. Sproul és Michael Card felekezete.) A Covenant Seminary az amerikai presbiteriánus mozgalmon belüli meghatározó szerepén túl azért vált világszerte ismertté, mert kezdettől szoros kapcsolat fűzte Francis Schaeffer személyéhez. Schaffer halála után itt működött a Francis Schaeffer Institute, melyet a L’Abri Fellowship egykori munkatársa, Jerram Barrs professzor, a CTS egyik tanára alapított.

Hadd mondjam most el ebben a bejegyzésben, hogy szerintem miért jó teológia a Covenant Seminary. Elsősorban nem a Francis Schaeffer Institute miatt, bár a Schaffer által képviselt szellemiség kétségkívül érezhető a teológia levegőjében. Schaeffer nevét nem hallottam többször emlegetni az intézményen belül, mint akármelyik más huszadik századi evangéliumi vezetőét, de a CTS kálvinista légkörét tényleg áthatja az az irgalmas ethosz, ami Schaeffer szolgálatát jellemezte, és az a kultúrához való hozzáállás, mely nem csak a legyőzendő ellenséget látja a világban, hanem észreveszi benne Isten dicsőségének nyomait is. A CTS mögött világos dogmatikai meggyőződés áll, de ez nem félelemmel, hanem őszinte és kegyelemmel teljes nyitottsággal párosul.

A Covenant Seminary szerintem azért jó hely, mert három olyan jellemzővel bír, amelyik külön-külön sok más intézményben is megtalálható, de együttes jelenléte nagyon ritka. A CTS egyszerre gondot fordít az oktatás színvonalára, a személyes formálódásra és az egyház szolgálatára.

1. A CTS azt akarja, hogy az ott szerzett papírnak valódi értéke legyen, ezért az oktatás színvonalára hangsúlyt fektet. Bár szeretek tanulni (talán nem is szeretek semmit ennél jobban csinálni), az az iram, amit a CTS tanárai diktáltak, számomra is időnként embert próbáló volt. Már az elején tisztázták velem, hogy a dolgozatok osztályozásánál nem részesülnek más elbírálásban azok, akiknek nem angol az anyanyelvük, és ezt nyilván tudnom kellett, amikor angol nyelvű intézménybe jelentkeztem. Másfél év alatt több, mint tízezer oldalt kellett elolvasnom, sokkoló mennyiségű beadandó feladattal együtt. Időnként nem hittem, hogy a tervezett időn belül haza tudunk jönni Magyarországra. Bár nehéz volt, utólag egyáltalán nem bánom, hogy keményen megdolgoztattak; a gyümölcseit azóta is élvezem.

2. Az oktatás színvonala ellenére a CTS egyáltalán nem rideg intézmény, melyben csak a tudás számítana. A CTS az egyik leggyógyítóbb közeg, ahol valaha időt töltöttem. A tanárok tudatosan óvtak bennünket a versengéstől, és attól, hogy a célunk az A osztályzatok megszerzése legyen (az A a legjobb jegy az amerikai rendszerben). A CTS professzorai nem csak tanárokként viselkedtek, hanem valódi és hiteles pásztorokként is, akikre mi, diákok egy időre rábízattunk. Nem csak informálni akartak bennünket, hanem formálni is. Szeretettel tanították az igazságot, és nem az volt a céljuk, hogy tudósokat képezzenek, hanem az, hogy még inkább Isten embereivé váljunk. A tantárgyak úgy voltak összerakva, hogy a személyes formálódás hangsúlyos szerepet kapjon a curriculumban. Némelyik tanár óra elején összegyűjtötte a diákok imakéréseit, hogy azokat aztán Isten elé vigye. Még egy görög vagy héber exegézis órát is rövid áhitattal és imádsággal kezdtünk.

A személyes törődés más formáit is megtapasztaltam a tanárok részéről. Sokszor kérdeztek a hogylétemről, a családomról, az otthoni gyülekezetemről, az amerikai életformába való beilleszkedésünkről, és arról, hogy tudnak-e valamiben segíteni. Aztán igencsak meglepődtem, amikor az egyik professzorom (a júdaizmus kiváló szakértője, szakterületén elismert tudós) – mikor megtudta, hogy tönkrement az autónkban az akkumulátor – saját kocsiján elvitt egy Wal-Mart üzletbe, vásárolt egy újat, és szintén saját pénzén beletetette a kocsinkba. Akkor is leesett az állam, amikor a teológia rektora, Bryan Chapell már a második órán mindannyiunkat név szerint szólított, és a nevünkre egy évvel később is pontosan emlékezett. (Dr. Chapell óráin kb. százan voltunk, a CTS-n pedig egyszerre kb. ezer aktív diák tanul!)

3. A CTS az egyház szolgálata iránt elkötelezett intézmény. Nem csak a teológus-hallgatók személyes sorsát egyengeti, hanem az egyház szolgáivá készíti őket fel. A mai korban, amikor divatos az egyházat bántani és mindenért hibáztatni, egészen rendkívüli érzés volt olyan intézményben tanulni, ahol szeretik Krisztus egyházát. A CTS-n a teológiai képzés deklarált célja az egyház szolgálata. Én nem lelkész-diplomát (MDiv) szereztem, hanem a lelkészdiplomára épülő teológus-diplomát (ThM), de lehetőségem volt arra, hogy végigüljem Dr. Chapell homiletika óráit. Meglepetésként hatott rám, hogy más teológiákkal ellentétben a CTS diákjai nem a képzés végén foglalkoznak homiletikával (amikor már ismerik a bibliai nyelveket, és tisztában vannak a bibliai szövegek helyes értelmezésének szabályaival, valamint az egyház dogmatikai hagyományával), hanem a képzés legelején. A CTS curriculumában a legelső óra a prédikációról szól! Mint megtudtam, emögött az a megfontolás áll, hogy a diákok a tanulmányaik első percétől a gyülekezeti szolgálatra készüljenek, tanulmányaik soha ne váljanak el a fejükben attól a céltól, hogy a teológiai képzésen keresztül az egyház hasznosabb szolgáivá váljanak.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy Isten kegyelméből megtapasztalhattam, átélhettem ezt a közeget. A Covenant Seminary jó hely. Gyógyító, formáló, felkészítő hatásáról a feleségem talán még nálam is többet tudna mesélni…