Ellis Potter zen buddhista szerzetesből lett keresztény lelkipásztor és evangélista. Svájcban él, de a világ  mind az öt lakott földrészén hirdeti a Szentháromság Isten evangéliumát. A European Leadership Forum miatt minden évben jár Magyarországon, és ilyenkor ha van rá mód, Veszprémbe is ellátogat. Ellishez lassan évtizedes barátság fűz, idén májusban ismét a gyülekezetünk vendége volt. Az alábbi interjú a Liszt Ferenc repülőtéren készült vele. A kérdező Kubiszyn Viktor, a mindennapi.hu újságírója volt, én csak segédkeztem az interjú elkészítésében és szerkesztésében. A beszélgetés eredetileg a mindennapi.hu felületén jelent meg. Ellis Potter megközelítése nem szokványos, az interjú éppen ezért érdekfeszítő és rendkívül tanulságos.

– Az utóbbi évtizedekben nagyon népszerűek Európában és Amerikában a távol-keleti vallások. Ön szerint mi ennek az oka?

– Több oka van. Az egyik, hogy az emberek az értelmet keresik a dolgok mögött, és hihető magyarázatokat a kérdéseikre. Az egyház elveszítette hitelességét a nyugati világban. A fiatalok keresik a helyüket, az identitásukat, az önazonosságukat. Olyan utakon teszik ezt, ami nem kötődik a szüleik értékrendjéhez, sőt, ahhoz a kultúrához sem, amiben felnőttek. A távol-keleti vallások újak, frissek, mások, és magára ismerhet bennük az ember. Arról nem is beszélve, hogy ez a lázadás kifejeződése is sok esetben. Másrészt a távol keleti vallások olyan gyakorlatokkal rendelkeznek, melyeknek egyfajta terápiás hatásuk van. Európába és Amerikába a lebutított változat kerül, Ázsiában azért máshogy működik a dolog. Az ázsiai emberek és vallások morális, gazdasági, történelmi problémái Európában nem látszanak. Tisztábbnak tűnnek innen, idegennek, egzotikusnak, mentesnek attól a súlyos kulturális és történelmi örökségtől, amivel a kereszténység igencsak meg van terhelve.

– Önt mi vezette a buddhizmushoz?

– Gyerekkoromban feltettem a szokásos kérdéseket, amit egy gyerek fel szokott tenni. És az az igazság, hogy soha nem nőttem fel. Mindig érdekeltek a végső összefüggések. Azokat a keresztényeket, akiket ismertem, nem érdekelték ezek a kérdések. Őket a helyi keresztény szubkultúra folytonossága érdekelte, a mindennapi tradíciók és formák. Arra a következtetésre jutottam, hogy a kereszténység nem az igazság letéteményese, pusztán egy kulturális jelenség. Ezért elkezdtem olyan emberek társaságát keresni, akik az én kérdéseimre keresték a választ, olyan megszállottsággal, mint én. Nagyon sok filozófiát és vallási irányzatot kipróbáltam, és a végén megálltam a zen-buddhizmusnál. A zen-buddhisták minden egyes megnyilvánulása mindig a végső igazságra irányul. Másrészt a zen-buddhizmus volt az egyetlen vallási csoport, ami nem árult ékszereket.

– Nem árultak ékszereket? Ezt hogy érti?

– Nem volt kereskedelmi irányultsága semmilyen szinten. Tisztának tűnt, természetesnek, egyértelműnek. Nem volt benne semmi manipulatív. Minden más vallás, amivel találkoztam, tele volt aggatva ékszerekkel, feleslegesnek tűnő sallangokkal, és ettől nem tűntek sem komolyan vehetőnek, sem igaznak.

– Zen-buddhista szerzetesként mit jelentettek önnek az olyan fogalmak, mint a béke, az öröm, a bűn, az Isten?

– Szinte semmit. A zen buddhizmus az ürességről szól. A megkülönböztetés nélküli minőségről. A semmiről. A feloldódásról a Buddha-természetben. Az értelem pusztán a kapcsolatok közti funkció. A zen-buddhista szemlélet pedig az, hogy nincsenek a dolgok közt kapcsolatok, mert minden Egy. A dolgok között a vágyak teremtenek kapcsolatot, és ez szenvedést okoz. A zen-buddhizmus kiiktatja a vágyakat és a kapcsolódást, hogy a Buddha-természet teljes egysége jöhessen létre. Azokat a dolgokat, melyeket említett, a zen nem kerüli meg, de leválasztja róluk a jelentést.

– Amikor ezen a szemléleten keresztül látta a világot, mit gondolt a kereszténységről?

– Azt, hogy azok a keresztények, akik gyakorolják a hitüket, egy evolúciós program részei, és jó irányba haladnak. Reménykedő voltam felőlük, hogy eljutnak a zen-ig.

– Hogyan találkozott a kereszténységgel újra? Mi vezette vissza?

– Európában utazgattam és kolostorokat látogattam. Találkoztam egy régi ismerősömmel, aki éppen L’Abri-ba tartott, egy keresztény közösségbe, amit Francis Schaeffer alapított. Vele mentem, és eltöltöttem ott hátom hetet, de nem szerettem, mert állandóan beszéltek. Nem volt csend. Ezért elmentem Olaszországba, ahol a japán teaszertartást gyakoroltam Michiko Nojiri-vel. Aztán vissszamentem L’Abriba, mert a barátom még ott volt, és egy-két gondolatot L’Abriban annyira veszélyesnek és hibásnak tartottam, hogy azt gondoltam: segítek nekik kimászni a sötétségből. Térítőként mentem oda, hogy buddhisták legyenek. De elég rossz buddhista misszionárius voltam, mert ehelyett én lettem keresztény.

– A zen-buddhizmus térítő jellegű vallás? A köztudatban az él, hogy nem.

–  Személyes döntésem volt, hogy hirdetem a zent. A buddhizmusnak több ága is van, és van amelyikben dominánsabb a térítő jelleg, van amelyikben kevésbé. A teravada szerint van személyes megváltás, amint valaki elérte a megvilágosodást. A mahajana viszont azt mondja, hogy senki nincs megváltva addig, amíg egyetlen ember is a sötétségben él. Ha valaki megvilágosodik, utána ugyanúgy szolgál, inkarnációkon és újjászületéseken keresztül, amíg mindenki meg nem világosodik. A zen a mahajána ághoz tartozik.

– Önnek volt megvilágosodás-élménye amikor buddhista lett?

– Volt ilyen jellegű élményem, de ez inkább emlék, mint maradandó valóság az életemben.

– Hogyan tért meg? Mi volt a folyamata?

– Amikor az ember keresztény lesz, Isten valóságának engedelmeskedik, és ez többféle módon is történhet. Az egyik út egzisztenciális. Kicsi vagyok, nem vagyok ura a sorsomnak, nem tudom honnan jövök, hová tartok. A másik út morális. Én nem vagyok jó, Isten jó. A harmadik intellektuális. Annak a belátása, hogy egyedül az Isten valóságának ez a rendszere – gondolatilag, tapasztalatilag, intézményi szinten – igaz, a többi nem. Az én megtérésem az átlagosnál intellektuálisabb volt, de ugyanúgy megvolt benne a morális és az egzisztenciális rész. A megtéréskor, Isten elfogadásakor a legnehezebben megugorható lépés sok ember számára a természetfeletti létezésének elfogadása. Nagyon sok ember nincs tudatában annak, hogy létezik bármi a látható világon kívül, de ahhoz, hogy az ember keresztény legyen, ez elengedhetetlen. Nekem ezt a lépést nem kellett megtennem, mert én egész életemben hittem a természetfelettiben, abban, hogy nem csak az a valóság, amit látunk magunk körül.

– A természetfeletti alatt mit ért pontosan?

– Vannak a valóságnak olyan részei, amik se tudományosan, se matematikailag nem írhatóak le. Például a kreativitás, az emberben is lakozó teremtő erő. Vagy a világban lévő személyesség személyes alapja. Aztán az angyalok és a démonok léte; ezek nem mérhetők matematikai és tudományos módszerekkel.

– Francis Schaeffer mivel győzte meg önt arról, hogy a kereszténység igaz?

– Ezekből a beszélgetésekből amit én ott folytattam Schaefferrel és másokkal, nem lehet és nem is érdemes egy-egy momentumot kiemelni, csak egészében értelmezhetők. Amikor kérdeztem és provokáltam őket, mindig nagyon kedvesen és mélyrehatóan válaszoltak. Volt egy episztemológiai jellegű kérdésem: lehetséges-e az embernek igazi, mély kapcsolata egy olyan jellegű tudással, ami nem az ő sajátja, ami rajta kívül esik? A buddhizmus erre azt mondja, hogy ha látod a Buddhát, öld meg. Ha olyan kép, idea jelenik meg előtted, ami a rajtad kívül eső abszolút valóság képének tűnik, ezt össze kell törni. Neked nem látnod kell a Buddhát, neked a Buddhának kell lenned. És te nem válhatsz Buddhává, hiszen te mindig is a Buddha vagy. Tehát ezzel a háttérrel tettem fel ismeretelméleti jellegű kérdéseimet. Egyik nap azt kérdeztem tőle, hogy miért van az Isten? Ő erre azt mondta: „Nem tudom. Következő kérdés?”. Tudta azt, hogy nem tudja. És ez a nem-tudás nem ő volt. Van tehát olyan érvényesség, melyet nem tudok megtámadni és lerombolni. Ezután néhány héttel keresztény lettem. Valami kinyílt előttem.

– Az esete elég egyedinek tűnik. Más buddhistákat ön szerint hogyan lehet elérni az evangéliummal?

– Sok kérdést kell feltenni nekik, hogy tisztán kifejezhessék magukat, gondolataikat, reménységüket, és egészen új kategóriák alapján, új szemszögből lássák magukat és a buddhizmust. Az én tapasztalatom szerint sokkal kevésbé hasznos, ha konkrét állításokat fogalmazunk meg nekik. Kérdezni kell őket.

– Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy a kereszténység is olyan vonzó legyen ma a nyugati embereknek, mint például a buddhizmus?

– Mindenképpen szükséges, hogy a keresztények megtanulják értékelni a hétköznapi dolgokat, és nem csak a különlegeset. Látsszon, hogy a keresztények szeretik egymást, nem a színfalak mögött, és ne csak szóban, hanem ezer látható módon. Gondoskodással, támogatással, egymás életének építésével, felelősségvállalással, azzal például, hogy a családunkról való gondoskodást nem az államtól várjuk el. Legyen a keresztényekben szociális és ökológiai tudatosság, a teremtés iránt érzett felelősség is. Minden benne van a Bibliában, csak át kell ültetni a gyakorlatba. Megváltott emberek vagyunk, csak sajnos sokan nem veszik észre. Segíteni kell másoknak abban, hogy ők is megéljék ezt.

Kubiszyn Viktor – Szabados Ádám

Forrás: mindennapi.hu

4 hozzászólás a “Interjú egy zen szerzetesből lett evangélistával” bejegyzéshez

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum