2.1. A HITVALLÓ EGYHÁZ. 1933. január 30-án, délben, Adolf Hitler lett Németország új vezetője. A magdeburgi katedrális oltárát horogkeresztes zászlók lengték körül. A szószékről a következők hangzottak el: „A swastika a német reménység szimbóluma lett. Aki ezt a jelképünket elveti, az Németországunkat veti el. A swastika az oltár körül a reménységet sugározza – azt a reménységet, hogy eljött végre a mi napunk hajnala.” Bonhoeffer első prédikációja viszont így hangzott: „Az egyháznak egyetlen oltára van csak, a Mindenható oltára… mely előtt kell minden teremtménynek letérdelnie… aki bármi mást keres ezen kívül, annak távoznia kell: nem lehet velünk az Isten házában… Az egyháznak csak egy szószéke van, és erről a szószékről csak az Istenben való hitet hirdetjük, semmilyen más hitet, és semmilyen más akaratot, csak Isten akaratát, akármilyen jó szándékok is vezetnének másra.

Mikor Ludwig Müllert, az ún. „német keresztények” egyik képviselőjét választották birodalmi püspökké, a Barmenben összehívott zsinaton a német protestáns egyház számos lelkésze közös állásfoglalást fogadott el. Tévtannak minősítették azt, ha Isten Igéje helyett más eseményeket, erőket, képeket vagy igazságokat isteni kinyilatkoztatásnak tekintenek, valamint azt, ha az egyház küldetését és formáját az éppen uralkodó ideológiai vagy politikai nézetektől teszik függővé. Amikor a Müller- (és később Zollner-) féle vezetés erőszakos eszközökkel is fellépett, hogy biztosítsa a protestáns egyháznak a náci hatalomhoz való kapcsolódását, a Barmeni nyilatkozatot valló lelkészek létrehozták Dahlemben az eretnekké vált Reichkirche egyetlen legitimnek tekintett jogutódját, a Hitvalló Egyházat.

1935-ben Bonhoeffer elvállalta a Hitvalló Egyház egyik lelkészképző szemináriumának a vezetését az észak-németországi Finkenwaldéban. Bonhoeffer vezetése alatt a monasztikus hagyományokat evangéliumi buzgósággal ötvöző közösség valódi lelki központtá vált, és erőt adott a diktatúra egyre fojtogatóbb légkörével küszködő hívők számára. Ebben az időben született két rendkívül izgalmas és szimpatikus könyve: a Szentek közössége és a Követés.

Mikor két évvel később a náci hatalom bezáratta a szemináriumot, az „oszd meg és uralkodj” elv alapján más jelentős károkat is okozott a Hitvalló Egyház munkájában. Rengeteg lelkészt letartóztattak, másokat megfélemlítettek, és Bonhoeffer is csak kisebb szerencsével úszta meg a bebörtönzést. A háború kitörése tovább nehezítette a helyzetet, a hatalom szorításában egyre fogyott az eredeti barmeni elvek mellett kiálló lelkészek száma. Bonhoeffer csalódott, amikor a zsidó törvények megszületésekor, és az első atrocitások hírére, a Hitvalló Egyház hangja szinte alig volt hallható. Evangéliumi radikalizmusával Bonhoeffer egyre inkább egy törpe kisebbség vezetője lett. Kiábrándultsága folyamatosan erősödött, és mikor a Gestapo megfosztotta a prédikálás és publikálás jogától, nem hagyta ugyan el lelki otthonát, a Hitvalló Egyházat, de új, kockázatosabb utakra lépett.

2.2. AZ ÖSSZEESKÜVÉSBEN VALÓ RÉSZVÉTEL. Bonhoeffer életében fordulópontot jelentett, amikor hosszú belső küzdelmek végén úgy döntött, hogy kapcsolódik a Hitler elleni összeesküvéshez. Sógora révén megdöbbentő információkhoz jutott a nácik kegyetlenkedéseiről, háborús terveiről és a zsidók elleni törvénytervezetekről. Hans von Dohnanyi a német katonai hírszerzés (Abwehr) vezető munkatársaként tűzközelben volt. Tábornokok és befolyásos emberek részvételével az Abwehr lett a belső ellenállás titkos főhadiszállása. Mikor Dohnanyi megmutatta Bonhoeffernek az akkor még kevesek által ismert rémtettek dokumentumait, Bonhoeffer erkölcsileg kötelezőnek érezte az összeesküvés támogatását. Vallotta, hogy az egyház feladata nem csak az lehet, hogy „bekötözze a kerék alá került sebesülteket, hanem az is, hogy botot dugjon a küllők közé”.

Az összeesküvés célja eleinte a katonai puccs volt, de Hitler folyamatos sikerei nem adtak ehhez megfelelő alkalmat. Később világossá vált, hogy a Führert csak merénylet útján tudják eltávolítani. Bonhoeffer erkölcsi támogatást adott ehhez, és aktívan részt is vett az előkészítésben. Ökumenikus kapcsolatai révén igyekezett kideríteni, vajon a nyugat mit szólna egy belső hatalomátvételhez Németországban, és készek lennének-e különbséget tenni Németország és a náci hatalmi elit között.

2.3. ETIKAI HATÁRKÉRDÉSEK. Bonhoeffer számára számos etikai kérdést vetett fel az új helyzet. Etika c. könyvében (melyet soha nem fejezett be) kegyetlen őszinteséggel taglalja ezeket a dilemmákat. Mit jelent igazat mondani? Mi van akkor, ha a valódi hazafiság hazánk elárulását jelenti? Miért fordul szembe az istenfélő a sikeressel? Mit jelent a Tízparancsolat az összeesküvők számára? Lehet-e úgy fedezni az igazságot, hogy ne veszítsük el közben hitelességünket? Hol helyezkedik el Krisztus és az egyház: a világ mellett vagy a világ közepén? Lehet-e térben határvonalat húzni a kettő között?

Bonhoeffer fedőmunkahelye ebben az időben az Abwehr volt. Kettős ügynökként dolgozott, elvileg a Harmadik Birodalomnak, gyakorlatilag az összeesküvőknek. Az Abwehrben való munkája rengeteg kérdést vetett fel barátaiban és a Hitvalló Egyházon belül, de nem beszélhetett valódi motivációiról, és a felszínen radikális bírálatait sem hangoztathatta már. Tudatosan vállalta a félreértéseket, kész volt bűntudatot magára venni önmaga és barátai szemében, hogy a lelkiismerete Krisztus előtt tiszta lehessen. Úgy gondolta, hogy abban a krízishelyzetben, amit a nemzetiszocializmus előidézett, a normális erkölcsi parancsok értelmezhetetlenekké váltak, és az ilyen határ-szituációkban néha azt kell tennünk, amit a normális viszonyok között elítélnénk.

Etikai dilemmáit jól kifejezi az, amit 1942. Karácsonyán írt az összeesküvőknek: Gaztettek néma tanúi lettünk, minden hájjal megkentek vagyunk, kitanultuk a tettetés meg a köntörfalazás művészetét, tapasztalataink alapján bizalmatlanná váltunk az emberek iránt, és sokszor adósak maradunk nekik az igaz és őszinte szóval, az elviselhetetlen konfliktusok közepette puhánnyá vagy akár cinikussá is lettünk – vajon használhatók vagyunk még? …Vajon az erőszakkal szembeni belső ellenálló képességünk elég erős, önmagunkkal szembeni őszinteségünk elég kíméletlen maradt-e ahhoz, hogy visszataláljunk még az egyszerűséghez és az egyenességhez?

Ez az az élethelyzet, melyben a kereszténység új, hiteles formáját kereste. A tegeli börtönben ideje jelentős részét az új teológia megalkotására szánta, melyet ő a kereszténység vallástalan értelmezésének nevezett. A következőkben ennek a gondolatmenetnek két Bonhoeffer számára fontos oldalát nézzük meg: a krisztológiai megközelítést és a világ nagykorúvá válásának tézisét.

***

A cikksorozat eredetileg az El Mondo újságban jelent meg 2006-tól.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum