Warning: Use of undefined constant TXT - assumed 'TXT' (this will throw an Error in a future version of PHP) in /home/szabados/web/divinity/wp-content/themes/floral_green_and_red_ote031/functions.php on line 1323
Az Ószövetség Istene egy szörnyeteg? (3)

5. Érdemes górcső alá vennünk saját erkölcsi ítéletünket is. Sok esetben, amikor az Ószövetség Istenével kapcsolatban bírálatot fogalmazunk meg, azt kifogásoljuk, hogy a bűnre kíméletlen ítélettel válaszol. Nem tetszik nekünk, hogy büntet, és hogy a büntetése súlyos. Ez jellemzően (poszt)modern alapállás. Korábbi korok ritkán kifogásolták, hogy a bűn következménye büntetés legyen, nem is értették volna, hogy mi ezzel a probléma. Dovsztojevszkij Bűn és bűnhődés (Преступление и наказание) c. regényének címe még feltételezi a bűn és a büntetés közötti szükségszerű kapcsolatot (a наказание jelent bűnhődést és büntetést is). A második világháború utáni nürnbergi per ítéletét is általában jogosnak tartották az emberek. Ma már azonban kérdőjelek övezik a bűn és a büntetés közötti összefüggést, és sokan kizárólag a javító jellegű büntetést helyeslik, a bűn megtorlását erkölcstelennek tartják. A megtorló büntetés legnyilvánvalóbb példáját – a halálbüntetést – Európában betiltották, és sokan a börtönbüntetés esetében is a társadalomba való visszailleszkedést tekintik a büntetés egyetlen céljának.

Elgondolkodtató ez a tendencia, és részben magyarázza, hogy a mai ember miért idegenkedik Jahve büntető ítéletétől az Ószövetség történeteiben. A nyugati ember erkölcsileg magasabbrendűnek tartja magát annál az Istennél, aki a gonoszságra és a bűnre megtorló büntetéssel reagál. Nem érti, miért olyan súlyosak Jahve ítéletei, miért nem egyedül a nevelés a büntetése célja, miért akar egyáltalán bosszút állni az emberi hibák és bűnök miatt, miért nem képes lazább, jóságosabb magatartásra? Őszinte és nyomasztó kérdésekként fogalmazódnak meg ezek azokban is, akik szeretnének hinni a Bibliának, de saját kultúrájukat felsőbbrendűnek érzik Jahve jelleméhez képest.

Azt javaslom, álljunk meg itt egy pillanatra, és tegyünk fel egy kérdést magunknak. Vajon tényleg magasabbrendű erkölcs az, amelyik a gonoszság feletti ítéletet tekinti erkölcstelennek, és nem a bűn büntetlenül hagyását? Gondoljuk végig. Isten a bűnre és a gonoszságra reagál szenvedélyes indulattal, mi Isten szenvedélyes reakciójára reagálunk szenvedélyes indulattal. Biztosak vagyunk abban, hogy a mi reakciónk az erkölcsileg magasabbrendű? Akarunk olyan világban élni, ahol az igazságtétel súlyosabb megítélés alá esik, mint a bűnnel és gonoszsággal szembeni közöny és elnézés? Tényleg ilyen világot akarunk? Nemrég végignéztem a Taken c. filmet, melyben egy apa szexrabszolgának elrabolt lányát próbálja megtalálni és hazavinni. Mindenre elszánt keresésében jónéhány hullát hagy maga mögött. Vajon csak én éreztem időnként elégtételt, amikor az emberkereskedők megkapták, ami járt nekik? És ha az apát esetleg önbíráskodás miatt felelőssé tennénk is, nem azt szeretnénk, hogy helyette valami felsőbb hatóság igenis büntesse meg a szerencsétlenül járt lányok kínzóit? Vajon nem saját erkölcstelenségünkről teszünk bizonyságot, amikor Istentől viszont megtagadjuk ezt a jogot?

6. Fel kell tennünk azt a kérdést is, hogy egyáltalán ítélhetünk-e Isten fölött. Ha „Isten” fogalma jelent valamit, nem éppen azt jelenti, hogy ő hozzánk képest egy másik ontológiai kategória, akit éppen ezért nem is lehet emberi mértékkel és mércével mérni? Istennek lehetnek olyan elgondolásai, céljai, szándékai, melyek helyesek, bölcsek, tiszták és szentek, de meghaladják a mi felfogóképességünket, tágabb és időben jóval nagyobb perspektívából nézve érvényesek. Istennek vannak olyan lehetőségei, melyekkel mi nem rendelkezünk, és amelyek igazolhatják azokat a cselekedeteit is, melyek a mi esetünkben nem lennének igazolhatóak. Ha van olyan, hogy „Isten”, akkor ezt nem nehéz belátni, legfeljebb az értelmünket nehéz ennek a gondolatnak (és ennek a személynek) alárendelnünk.

7. A legfontosabb szempontot a végére hagytam. Az Ószövetség Istenét nem fogjuk tudni megérteni addig, amíg saját helyzetünk koordinátáit félreértjük. A Biblia jelentősebb paradigmaváltásra hív bennünket, mint amilyen a középkorban a geocentrikus világképről a héliocentrikus világképre való áttérés volt. A Biblia azt igyekszik megmutatni nekünk, hogy a világ középpontja nem mi vagyunk, hanem Isten, aki az ég és a föld teremtője. Megpróbál meggyőzni bennünket arról, hogy a legfőbb bajunk éppen abban áll, hogy nem érzékeljük Isten dicsőségét („híjával vagyunk Isten dicsőségének”). Annak a dicsőségét nem érzékeljük, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, és akit bűnös ember nem láthat anélkül, hogy ne kellene meghalnia. A Biblia szerint az a bajunk, hogy úgy beszélünk Istenről, mint akiknek fogalmuk sincs arról, milyen súlya van az ő lényének, milyen végtelen szentség különbözteti őt meg tőlünk, teremtményeitől, és milyen egzisztenciális következményei vannak annak, ha figyelmen kívül hagyjuk akaratát az életünkben. A modern világ összeült, hogy ítéletet mondjon a Biblia Istene fölött, miközben egy pillanatig nem érzékeli, hogy mennyire abszurd ez a felállás, és milyen hallatlan veszélybe sodorja ezzel önmagát.

(Folyt. köv.)

4 hozzászólás a “Az Ószövetség Istene egy szörnyeteg? (3)” bejegyzéshez

  • bogre says:

    Max Lucado: Az élet nem rólam szól c. könyv

  • Tigger says:

    a Taken c. filmes példa szenzációsan jó! megjegyzem magamnak 🙂

    az Úr és Izráel kapcsolata egyértelmű, a szövetség Izsákban való megerősítése után meg pláne, s bár a választott és szeretett nép egyiptomi “száműzetése” is már felérhet egy komolyabb kétellyel nem-hívő vagy a Szentírást felületesen ismerő emberben, kb. így: “ha ez a szeretet, akkor inkább ne szeressen”
    no de ami ezután következik annak érdekében, hogy kihozza a szolgaságból (rabságból) A Népet – lényegében bármi áron (vö. csapások) -, mert a javukat akarja és az Ígér(e)t földre akarja őket eljuttatni, akkor az mindjárt más…
    ez is egyfajta Taken 😉

  • Nazo says:

    Jó volt ezeket a gondolatokat olvasni, és egyet is értek azokkal.
    Ugyanakkor azt hiszem mégis van ami nehezen megy le a torkunkon: bizony az ószövetség ideje alatt Isten parancsára történtek olyan dolgok, ami ellen ma komolyan berzenkedünk.
    Nem mindig a tényleges bűnös bűnhődött, hanem volt egyfajta kollektív bűnhődés. Főleg ez akkor látszik igazán amikor pl. egy népet ki kellett irtani, csecsemőtől, terhes asszonyig, mindenkit, cselekedeteitől függetlenül.
    Vagy a zsoltáros boldognak(áldottnak mondja) azt aki a sziklához csapkodja a csecsemőket (Zsolt 137:9)
    Nem mintha mindez bennem kétséget ébresztene Isten jósága és szeretete felől, ugyanakkor apologetikailag kénytelen vagyok ezekkel a nehezen túlléphető ószövetségi problémákkal szembenézni.
    Szívesen vennék egy írást amely mondjuk tárgyalja, hogy mi a különbség mondjuk az ószövetségi és a modern népirtás között.

  • Silence35 says:

    ezzel nincs is gondom, de mikor meglátok egy gyermeket akinek az ártatlanságához ragaszkodom, akkor eszembe jutnak azok a gyermekek akiket egy magát a szeretet istenének hívó lény öletett meg…Jerikó…Kánaán…Egyiptom gyermekei…Özönvíz gyermekei…

Hozzászólás